Délmagyarország, 1981. január (71. évfolyam, 1-26. szám)

1981-01-22 / 18. szám

4 Csütörtök, 1981. január 22. A csöves jelenség 4. Beilleszkedési válság Bizonyos értelemben ml ls Versenytársadalomban élünk. Korunk fő tartalma a két világrendszer küzdelme. Ha — mint reméljük — e ver­sengés világméretekben to­vábbra is csak a gazdaság és a politika szférájában fo­lyik, a gazdasági hatékony­ság akkor is kulcskérdés marad. A gazdaság hatékony működésének pedig meg­vannak a maga törvénysze­rűségei. Az emberek maguktői — többnyire — nem egészen azt és nem egészen úgy csi­nálnák, amire és ahogyan a társadalomnak szüksége van. Irányítani, ösztönözni kell őket, hogy azt tegyék, ami a társadalom egészének leginkább hasznos. Főként arra, hogy dolgozzanak, sőt ott. és azt végezzék el, amit éppen kell. Mivel lehet leg­hatékonyabban ösztönözni? Minden egyéb igyekezet el­lenére úgy tűnik, a gyakor­latban az vált be, hogy — a minimális szükségletek ki­elégítésén túl — a fogyasz­tás lehetőségét összekössék a társadalmilag hasznos tel­jesítménnyel. A nagy közös tortából az vághat nagyobb szeletet, aki jobb teljesítménnyel vesz részt a versenyben. A fo­gyasztás növelése a szocia­lizmusban is óriási ösztönző erói A társadalomirányítás — Jószántából, vagy mert kénytelen — él is az ösz­tönzésnek ezzel az eszközé­vel. még akkor is, ha a szo­cialista fogyasztásnak mind­eddig nem alakultak ki a polgári társadalométól lé­nyegesen eltérő jegyei. Ml köze mindehhez a csö­ves jelenségnek?Sok. A fo­gyasztás lehetőségéért, egy­szerűbben szólva a pénzért folyó nagy tülekedésben — bizonyos torzulásokkal ugyan — kit fő értéket is­mer el a társadalom: az al­kotókészséget és a szorgal­mat A kreativitás magas szintjére megfelelő nevelés mellett is csak kevesen jut­nak el. A szorgalom viszont kifejleszthető — lenne —, ha a család és az iskola ha­tékonyan neveina... Egyetlen ifjú nemzedék sem illeszkedett súrlódások nélkül a felnőtt társadalom­ba. Mégis, napjainkban na­gyobb gond ez hazánkban, tnint eddig bármikor a szo­cialista társadalom történe­tében. A szembenállást, az elkülönülés szándékát első­sorban a külsőségek, az öl­tözet, a viselkedés jelzik. Am az végül is mindegy, hogy bőrnadrágban vagy farmerben járnak, biztosító­tűt vagy karikát fűznek a fülükbe. E magatartás lé­nyege: a társadalomból va­ui kivonulás szándéka. A beilleszkedési válság rem véletlenül a hatvanas évek végén vált érzékelhe­tővé. Akkorra tömegesen álltak munkába a nők is. A inal tinédzserek nagyobb ré­sze Igen kevés időt töltött a szüleivel. Az anyák, akik többségükben betanított szellemi vagy fizikai mun­kát végeznek, már a mun­kahelyen elfáradnak. Vállu­kon még ma is — a viszony­lag alacsony jövedelmek és a riasztóan elmaradott szol­táltatások miatt — a ház­tartás súlyos terhei. Nem csoda, ha tartalmas nevelés­re kevés energiájuk marad. Nincs idő közös játékra, be­szélgetésre. Egyre több a válás, a csonka család. A hagyomá­nyos családban az apa kép­viselte a tekintélyt, kiskorá­tól szoktatta a gyereket a társadalmi alá-fölérendelt­ség tiszteletben tartásához. Viselkedési, világnézeti mintát adott — mindegy, jót vagy rosszat —, és ha­tékonyan számonkérte a minta követését. A családi nevelés ma csak árnyéka egykori önmagá­nak. A pénzszerző munka nem családi közösségben, a gyerekek szeme előtt, eset­leg a részvételükkel, hanem külön-külön, a munkahelyen folyik. De mert lehet keres­ni, és mert több munkával többet lehet keresni, a szü­lőket leköti a pénz utáni hajsza. Mindenki gürcöl, hajtja magát, maszek mun­kát vállal, ügyeskedik. Aki­nek lakása sincs még, azt mondják rá, érthető. Akinek már van lakása, az is ezer­nyi dologra költheti a pén­zét Hiszen teli vannak az üzletek. Évente százezer személyautót adnak el. Üdü­lőtelkeket parcelláznak, le­het utzni, vásárolni, újabb célokat kitűzni. És még le­het mindezt azzal magya­rázni, hogy a gyerek érde­kében történik. A nevelésnek túl nagy ré­sze marad az iskolára, az is­kola pedig képtelen pótolni a családi nevelés mulasztá­sait. Teljesen akkor sem tehetné ezt, ha megkapná hozzá a szükséges anyagi és erkölcsi feltételeket. De nem is kapja meg. Országos jelenség a legminimálisabb oktatási „kellék", a tante­rem hiánya. A pedagógus le­maradott ember a presztízs­hierarchiában. Egyre keve­sebb tehetség marad meg ezen a pályán. S a megma­radóktól is inkább megszál­lottságot, egyéni érdekektől mentes odaadást várnak el, ahelyett, hogy kellően meg­becsülnék őket Nem tudnak mit kezdeni a szabad idejükkel a fiata­lok. Mintájuk sincs hozzá. A szülők mosnak vagy masze­kolnak „szabad" idejükben. A lakótelepeken egyszerűen nincs program a számukra. Aki'kipő a játszótéri mászó­kából, légüres térbe kerül. A csövezés nemcsak azért általánosabb nyáron,. mert melegebb az idő, hanem, mert szünet van az iskolák­ban. Ilyen körülmények közt serdül fel a fiatalok egy ré­sze. Mindezeknek szükség­szerű következménye a csö­ves jelenség felbukkanása. A fiatalok nem látják át a ta­pasztalataik mögött húzódó összefüggés-rendszer egészét, nem érzékelnek történelmi távlatokat: csak annyit dön­tenek el, nem akarnak a szüleik módján élni. S ha úgy tűnik, szüleik életét a pénzszerzés, a verseny kény­szere rontja meg, a pénz­szerzés eszköze pedig a munka, akkor — úgy vélik — a munkának kell hátat fordítani. Kivonulni valami más értékrendet valló vi­lágba. Tanács István (Folytatjuk.) Műemlékek helyreállítása Mintegy 400 restaurátor dolgozik napjainkban a Né­met Demokratikus Köztársa­ságban. Munkaadójuk az or­szág 600 múzeuma és a mű­emlékvédelmi szolgálat Ap­rólékosan pontos, szakszerű, nagy hozzáértéssel végzett munkájuk is hozzájárul ah­hoz. hogy a II. világháború során megsérült, az idő pusz­tításának kitett nemzetközi értéket jelentő műemlékek, mint például a potsdami Sanssouci-kastély, a drezdai Semper Opera a berlini Aka­démia tér nagyszerű épület­csoportjának külső-belső restaurálása jól halad. A legértékesebb műemlékek lis­táján több mint 370 jelentős létesítmény szerepel. A számát tekintve kicsiny restaurátorgárda sikerének egyik titka a nemzetközi együttműködés jó hasznosí­tása. A drezdai képtár hábo­rús károkat szenvedett, ér­tékes festményeinek helyre­hozásában például szovjet szakemberek segítettek NDK-beli kollégáiknak. Élénk a kapcsolat a lengyel restaurátorokkal is. Szíve­sen látják vendégül — ta­pasztalatcserére, tanácsko­zásra a más országokból ér­kező szakembereket. A kö­zelmúltban Berlinben ren­deztek több napos kollok­viumot, amelyen 18 ország restaurátorai, muzeológusai és művészettörténészei vet­tek részt Az NDK-ban a restaurá­torok képzését és továbbkép­zését egy országos szakisko­lában és két képzőművésze­ti főiskolán biztosítják. (BU­DAPRESS—ADN) Népünk hagvoiaánvvilágából Tanyai emberek, télen A jószágot hétköznap, ün­nepnap, télen és nyáron egyaránt el kell látni, legfel­jebb a módja évszakonként változik. Télen már négy órakor megkezdik az ete­tést. Legkorábban a lovak elé vetnek takarmányt, mert a ló lassan és sokat eszik. A család felcseperedett férfi tagjai a meleg lóistállóban aludtak, gyakran még az öl­tözködés előtt dobtak szénát a rács mögé. A marhaistállóban már több dolguk akadt Négy órakor > kezdték a munkát. Ilyenko'r még sötét volt. A századforduló táján mécses­sel, a harmincas évek ele­jéig petróleumlámpával, azt követően széllámpával, vi­harlámpával világítottak. A tanyákban egvmás után gyúltak ki a fények, jelez­vén, hogy hozzáláttak a munkához. A marhaistálló jászlaiból kiízíköltek, azaz a megma­radt takarmányhulladékot kiszórták az alom közé. A szárizékkel többet bajlódtak, az istálló mögé vitték. A jó idő beálltával kévékbe szed­ték, kazlakba rakták és ke­mencében fűtöttek, katlan­ban tüzeltek vele. Reggel kukoricaazárat, délután szá­las takarmányt raktak a jászlakba. A kijáró disznóknak ré­pát dobáltak az óljukba. A hízók eleinte szemes kuko­ricát kaptak, később, a fél­hízásuk után, vízzel kevert kukoricadarát. A baromfiak etetése inkább az asszonyok feladata volt A marhák má­sodszor, sőt harmadszor is kaptak takarmányt. Mire az Itatásra került sor, már teljesen kivilágosodott. A lo­vakat kötői eken vezették ki a vályúhoz, a marhák köte­leit eloldották és szabadon engedték a kúthoz. Amíg it­tak, a család egyik tagja megigazította helyüket, be­ajjazott. Ha kevés volt az alomszalma, a friss trágyát összegyűjtötték. A marhák visszatértek az istállóba: mindegyik beáilt a maga he­lyére. megkötötték őket, és készülődtek a fejeshez. , A lovakat és a marhákat megvakarták. A lovak puco­lása akkurátusabb munkát kívánt, Lóvakarót, kefét, szalmacsóvát vagy rongyda­rabot használlak. Először a port fellazították, majd ke­fével lekefélték, végül szal­macsóvával vagy a rongyda­rabbal fényesre dörzsölték a ló szőrét. A marhák vaka­rása nem volt annyira rend­szeres. A vakarón összegyűlt szőröket meleg vízben addig nyomkodták, amíg labdává nem állt össze. Fejés volt az utolsó munka a jószágok regge'i ellátásában. Utána, legtöbbször úgy kilenc óra tájban, megfrustukoltak. Ez tulajdonképpen ebéd is volt, mert a rövid nappalok miatt csak kétszer ettek. Délután két-három óra körül, az ete­tés megkezdése előtt, újra az asztalhoz ültek, Ós főtt ételt fogyasztottak. A délutáni végezkötődés nagyjából azonos volt a reg­gelivel. A lovak részére pác készült. Gyalult répát és pelyvát kevertek össze, ha száraz volt, meglocsolták. A marhák kukoricaszárat kap­tak. Este 6 órára befejezték az etetést és a fejést, majd aludni tértek. Bár korán keltek, tíz órát aludtak. A hét egyik napján ta­karmányoztak. Kocsival megtöltötték az istállóval összeépült talcarminyos vagy másként kandi nevű helyi­séget takarmánnyal. Alom­szalmát is hoztak az istálló­ajtó mellé. A hét egy másik napján kiganéztak. Ta­licskával kitologatták a trágyát az istállóból az ud­varra, és még ugyanazon a napon kocsival a megtrágyá­zandó szántóföld végén a ganérakásba lerakták. Ha hó esett, már az ete­téssel egy időben hozzákezd­tek az eltakarításához. Utat hánytak a kúthoz, az istálló­hoz, az ólakhoz. A fal tövé­től egy méterre minden épü­letnél elhányták a havat. Az ablakpárkányokat tollsöprű­vel tették rendbe, így a vá­lyogból készült épületek nem rongálódtak meg a nedves­ségtől. Jobb idő esetén a két ete­tés közti időben kaszafűrész­szel megnyesték a tanya kö­rüli fákat A gallyat kévék­be kötötték, kazlakba rak­ták. A botfát baltával össze­vágták, s a rözse mellett Ö6Z­szerakták. A jószág ellátása során sokszor kellett a trágyát ta­posni. A csizma gyakran át­nedvesedett. Ferkó olajjal kenték be. Ruhájuk átható ammóniákszaggal telítődött. Akik a lóistállóban aludtak azoknál még fokozottabb mértékben lehetett érezni. Innen a büdös paraszt kife­jezés, aminek van alapja — csak az a baj, hogy gyakran sértő szándékkal mondták. Börcsök Vince reflektor Balesetveszélyes udvariasság Aligha van olvasóink kö­zött olyan közlekedő ember, aki ne értené a címbeli ki­fejezést. A balesetveszélyes­sé váló udvariasság — szi­vesebben mondanánk így: udvariaskodás — sajnos, egyre jobban terjed a jár­művezetők és a gyalogosok körében, kiszorítva az elő­zékenységnek azt a fajtáját, amely a dinamikus és ve­szélytelen továbbhaladást, a forgalom rugalmas áramlá­sát szolgálja. Szegedi ol­vasóinknak aligha kell rész­letesebben is magyarázgat­ni, milyen közlekedési ve­szélyhelyzetek állhatnak elő például a Rózsa utca—Jó­zsef Attila sugárút—Retek utca egymáshoz közeli, ket­tős kereszteződésében ... Éppen ott, ahol maholnap a sugárúton haladók , jó ér­telemben vett előzékenysé­ge nélkül a kanyarodó jár­művek aligha folytathatnák útjukat hosszas várakozás nélkül. És mégis ... És mégis, hányszor ta­pasztaljuk, hogy a mellék­utcákban várakozó autó­sok az egyik irányból le­hetőséget kapnak ugyan a kikanyarodásra, ám a má­sik irányból érkező jármű­vezetők erről nem vesznek tudomást. Súlyosbítja a helyzetet, hogy az említett kereszteződésben kettős villamosmegálló és kijelölt gyalogátkelőhely is van, a fény- és kézjelzéseket váltó közlekedési partnereknek te­hát alaposan meg kell gon­dolniuk, lemondhatnak-e el­sőbbségükről más javára, il­letve elfogadhatják-e a fel­kínált lehetőséget. A legtöbb baj ugyanis —, s most már szakadjunk el a konkrét példától, de ma­radjunk a balesetveszélyes udvariasságnál — az elsőbb­ségi jogról való lemondás­sal van. A dinamikus köz­úti közlekedés azt igényli a járművezetőktől, hogy él­jenek elsőbbségi jogukkal, mert így növekszik az utak átbocsátóképessége. De: er­ről a jogáról a járműveze­tőnek meg kell tanulnia le­mondani is, ha ezt szabály írja elő (megkülönböztető jelzéseket használó jármű­vek!) vagy, ha más ok mi­att ez indokolt, kívánatos. Ha például a hátrányos, alárendelt helyzetben levő jármű vagy ember veszély­helyzetben van (a közeledő villamos sínén „ragadt" a jármű, vagy az úttesten sza­bálytalanul halad át a gya­logos). Indokolt lemondani az elsőbbségről akkor is, ha a forgalom zavartalan áram­lása ezt Indokolja, vagy ha az előzékenység, a segftő szándék késztet erre (pél­dául utasokkal teli autó­busznak biztosítjuk a szabad utat, mert abban százan, mi pedig egyedül utazunk...). A defenzív vezető az el­sőbbségéről sohasem ötletsze­rűen mond le, figyelembe veszi a körülményeket, az előtte, mellette, mögötte ha­tadó járművek helyzetét, ve­zetőik szándékát. Azaz: má­sok számlájára nem udva­riaskodik, számol azzal, hogy partnerekre, értő társakra talál! S ezért „lemondó szándékát" félreérthetetlenül közli. Nem elég tehát, ha csak járműve lassításával, megállításával utal szándé­kára, hanem kiegészítő jel­zéssel is nyomatékosítania kell azt. Erre legalkalma­sabb a kézjelzés! S itt. áll­junk meg egy pillanatra, a legtöbb veszélyhelyzetet ugyanis épp a kézjelzéssel takarékoskodó járműveze­tők okozzák, ök azok, akik a fényszórót villantják fel, pedig már évek óta azt ol­vashatják minden közleke­dési témájú cikkben, hogy a „villogtatás" nemzetközi ér­telme: „Vigyázz, jövök!". Azaz: a fényszórót felvil­lantó vezető éppenséggel azt jelzi, hogy él az elsőbbségi jogával! Nálunk, Magyaror­szágon, ennek épp ellenkező gyakorlata van kialakuló­ban, s ez a rossz beidegző­dés, külföldön járt honfi­társainkat sokszor veszélybe sodorta már, s az útjainkat járó külföldieket, meg a fényszórójelzést helyesen al­kalmazó hazai autósokat is megtéveszti. A balesetveszé­lyes udvariasságnak ez a legelrettentőbb példája!... Talán nem haszontalan megismételnünk az elsőbb­ségi jogról lemondó előzé­kenység többi alapszabályát sem. A lemondás mindig csak két jármű kapcsolatá­ban érvényes, tehát, azt minden egyes, alárendelt helyzetben levő jármű ve­zetőjével külön-külön kel! közölni. A lemondás nem vonható vissza. Az a jár­művezető tehát, aki egyszer már jelezte, hogy átadja az elsőbbséget, az — önkéntes vállalása szerint -- aláren­delt helyzetbe került, és döntését nem vonhatja vlsz­sza. (Gyakori példával szem­léltethetjük ezt az íratlan szabályt: a kijelölt gyalo­gos átkelőhely előtt megálló autós int a gyalogosnak, hogy átengedi a zebrán. A gyalogos rosszul értelmezett előzékenységből visszaint hogy csak hadd menjen az autós. A rövid huzavona az­zal végződik, hogy mind­ketten, egyszerre indulnak el, vagy a túloldali járdá­ról időközben újabb gyalo­gosok indultak el, az oda nem is néző autós elé...) A tájékoztató kézjelzések nem csupán az elsőbbségről való lemondás közlésére használhatók, hanem, pél­dául tisztázatlan forgalmi helyzetek feloldására is. Persze, annak, aki kapja a jelzést, meg kell győződnie annák veszélytelenségéről! A hazai közlekedési gyakorlat­ban egyébként kívánatos volna többször használnunk ezeket a tájékoztató jelzé­seket Például, amikor a szomszédos sávban haladó jármű vezetőjének jelezzük, hogy az úttesten áthaladó gyalogosnak elsőbbséget adunk, tehát ő se veszélyez­tesse a „takarásban" levő­ket Vagy amikor a bennün­ket előzni szándékozó jár­művozetőnek jelezzük, sza­bad-e az általa be nem lá­tott útszakasz. (Erről per­sze, neki magának is meg kel! győződnie!). Tanácsos egyébként „visszaigazol­nunk" azt is. hogy az elő­zési szándékot látjuk, tu­domásul vettük, segítjük az­zal, hogy az úttest szélére húzódunk, jobb oldali irányjelzőnket felvillantjuk, esetleg lassítunk. E£ek a helyzetek, amikor tehát a segítőkész közreműködést bizonyítjuk, persze nem mentesítik partnereinket a körültekintő óvatosságtól. Mert'a defenzív vezető az tljren tájékoztató Jelzéseket is kritikával, a közlekedési szituáció egészének áttekin­tésével fogadja. Azaz, tud­ja: a tájékoztató Jelzés alapján végrehajtott forgal­mi manőverért nem a jel­zést adó, hanem a jelzést vevő partner felel! P. K.

Next

/
Oldalképek
Tartalom