Délmagyarország, 1980. december (70. évfolyam, 282-305. szám)

1980-12-25 / 302. szám

MAGAZIN Csütörtök, 1980. december 25. 74 TALÁLKOZÁSOK Fernandesz kapitány öt spanyol hajót ringatott az odesszai kikötő csöndes vize, amikor Franco lett az úr Madridban. A matrózok és parancsnokaik politikai menedékjogot kértek és kaptak a Szovjetunió kormányától, hajólkat a szocialista állam tulajdonába adták. Rochaelo Rochelievics Fernandezt egy másik gőzösre nevezték ki kapitánynak. Egy szót sem tudott oroszuk Harminchárom évvel később a Kolhida nevű utasszállító korlátjának dőlve, Ingujjban várt rám. Közepesen magas, ösztövér termet, beesett, szikkadt arc, úgy ötven körült lehet. Ez volt a gyorsfénykép. A kézfogás után derült ki, hogy hetven esztendő van mögötte. Nős, 1940-ben vette feleségül Flóra Ivanovnát, 1955ben pedig szovjet állampolgár lett Dicsérte a hajóját, amely Leningrádban készült, s valamennyi műszere automatikusan működik. Könnyű vele eligazodni a se vége, 6e hossza tengereken. Húszéves korában nem ilyen úszó palotával járta a nemzetközi vizeket. Térképet terített az asztalra, ujjával vonalat húzott Barcelonától New York-Ig, s magyarázta. hogy ez az út milyen bajos volt akkor lokátor nélkül. A vakon kóválygó „teknőt" könynyen eltéríthette irányától az erős Golf-áramlás. Amikor sűrű köd ülepedett a hullámokra, azt figyelték, mikor tűnnek föl az albatroszok. Amikor ezek a hatalmas viharmadarak megjelentek, tudták, még vagy százötven mérföldre van a szárazföld. A levegőég urai ennél messzebbre soha nem repülnek el a parttól. Később a sirályokat lesték, mert azok „csak" ötven mérföldnyi távolságig merészkednék az óceánba. Betegséget nem Ismert a. kapltány. Hallása kitűnő, szeme mint a sasé, ezért engedték dolgozni magas kora ellenére. Félt a nyugdíjazástól, azt mondta, neki az a halálát jelenti majd. Akkoriban könyvet írt mozgalmas életéről. Vajon befejezte-e? Botev szülőháza Fölkaptattunk a tipikusan he? gyi, s még tipikusabb bolgár faluba. A házak lehetetlen összevisszaságban, egymás hegyén-hátán gunnyasztottak a tűző napon, a lábuknál csenevész patak csörgedezett. Fából, kövekből, sárból eszkábálták össze őket, a >akolást azonban elhagyták. Az új művelődési otthon úgy fest közöttük, mint cicomás dáma rongyos koldusok seregében. A dóroszlopos. timpanonos nagy épület szomszédságában különösen kicsiny gerendaház szégyenlősködik. Alig látszik ki az emberkaréjból. Ez a kicsiny házikó a zarándokok egyik célja. Autók fékeztek, szamarasok kötötték meg Jószágaik kötelét, gyalogosok ültek le fáradtan a kövekre. Egy motorbicikli oldalkocsijából nyomorék fiatalembert segítettek ki. Az ország túlsó sarkából érkeztek, vastagon ült rajtuk a szürke por. Ök is a pindurt ház küszöbéhez Jöttek. A tanítónő tagóltan -beszélt. Hriszto Botevről, a legnagyobb bolgár költőről. Ismertette a lánglelkű szabadságdalnok forradalmas életútját és romantikus halálát az 1876-os áprilisi felkeléskor. Mindössze huszonöt verset hagyott hátra, de ez elégnek bizonyult arra, hogy a fiatalságnak Botev ma is példaképe lef gyen. A bolgár Petőfi — mond? ták róla. Az én imádságom című versében ő is megjövendölte, hogy a szabadságért ontja vérét. Néma megilletődés ült az arcokon... A kis múzeumban bal kézről tisztaszoba, a költő édesanyjának szegényes bútoraival. Mellette Botev kamrácskája, ahol írt, tárgyalt, fogadta társait. Középütt asztalka, azon békepipa, körülötte alacsony ülőkék, ötszáz évig éltek itt a török megszállók, szokásaik jórészt meghonosodtak. Tollat nyújtottak felém, s vagy ötvenen nézték, mint írom be érzéselmet a vendégköpyvbe. > Mikor jött Pestről? Húsz esztendeje már, Volksstimmét akartam vásárolni egy bécsi űjságosbódéban. A szerkesztőség' címére volt szükségem, hogy Fritz Dunner barátommal találkozhassak. Az árus gyanakodva pislogott, aztán mégis lehajolt, és valahonnan előkotorta a kommunista újságot. Alig kezdtem el böngészni az impresszumot, mögöttem magyarul szólalt meg egy jól öltözött erős férfi: — ön mikor jött Pestről? Nyújtottam a kezem, hogy nemrég érkeztem turistahajóval. — Szóval nem disszidens? — Nem, de miért kérdezi? — H. Princz vagyok — mutatkozott be. Karonfogott, s fölajánlotta, hogy megmutatja az utat. Közben elmesélte, ő bizalmatlan az ötvenhatos magyarok iránt. ö már rég idevalósi, édesanyjával 1938-ban telepítették ki őket Kispestről, s az utóbbi években, ha magyarul szólalt meg, tőle is gyakran megkérdezték, hogy mikor jött Pestről. Elmesélte, hogy 1956 decemberében édesanyja, aki már közel jár a hatvanhoz, lement a sarki fűszereshez. Az ajtóban zsebredugott kézzel lődörgött három'mosdatlan fiátilember. Idétlenkedtek, molesztálták az arra járó Bőket. Egyikük, édesanyja meglepetésére, magyarul ilyen megjegyzést tett: „Nézzétek azt az osztrák k... t, milyen jó nő." H. Princz édesanyját ez annyira fölháborította, hogy néhány keresetlen pesti kifejezés kíséretében rögtön pofonvágta az illetőt. H. Princz elmondta, örül, hogy megszólított. Arglegény és kőműves, 1800 schillinget keres, s ebben az automániás városban ő villamossal szokott közlekedni. Az ls nagyon drága azonban, lehet, hogy mégis rászánja magút és vesz egy kiskocsit, mert az Itt nem passzió, hanem úgyszólván létszükséglet. Egy szoba-konyhóban laknak a mamával, aki varrogatni szokott. Megélnek. Betértünk eey vendéglőbe a Burg szomszédságában, ahol számomra föltűnően udvariasan szolgáltak ki. Nem mondta a pincér kelletlenül, hogy „nem az én asztalom". elé. Kést, villát egyet se. Kézzel és foggal kellett nekiesni, ahogyan föltehetően abban a korban csinálták. Igricek éneke közben hozták a Znojmo környéki borokat is; így aztán a mai kor szülöttei is jól érezték magukat a hétszáz évvel ezelőtti viszonyok közepette. Az emlékművek alkotója A Csornoje-more Hotel hetedik emeleti szobájában Idős férfi keresett föl. Fehér haja rakoncátlanul hullt a homlokára, s kemény parolával mutatkozott be. — Vaszjutinszkij Nyikolaj Aleks?androvics. Otthonosan foglalt helyet. Egyre izgalmasúbb! Miközben dossziéját bontogatta, afelől érdeklődött, milyen állapotban vannak Szegeden a szovjet hősi emlékművek? Hát persze! Mint a fölszabadító szovjet hadsereg mérnökszázadosa, 1945-ben 6 tervezte és építette a Széchenyi téri szovjet hősi emlékműveket. Megöleltük egymást. Negyven darab fényképet, megannyi féltve őrzött emléket mutatott. Munkások faragják, hordják a köveket, rakják-magasítják az emlékeztető oszlopokat. — Az avatóünnfepség feledhetetlen számomra — mondta derűsen. — ötvenhatezer szegedi lakos jött el, hogy lerója kegyeletét elesett harcosainknak. Szívesen látnánk önt Szegeden. — Nagyon szeretem Odesszámat. Nemrég turistaként jártam Magyarországon, sajnos, csoportunk programjában nem szerepelt szegedi látogatás. Az út<jn persze nagyon sokat gondoltam az önök vonzó városára, azokra 01 éróbei-ekré', akik" 'oly.' ',si%aén segítették nekem 194S íav^zán. A finn szűz znotBí-reliTSC Kunigunda Marcona alabárdosok között léptünk be a znojmoi vár kaouján, hogy meredek lépcsőkön, mohás-dohos boltívek alatt bejussunk az udvarra. Előttünk tarka tömeg hömpölygött. Néhány perc múlva a középen ácsolt emelvényre bevonult a történelem. Bejött az 1261-és esztendő. Sallangos öltözékben föltűnt a vár ura. Szertartási és illemszabályokat Ismertetett. Bevonulás. Harangzúgás, dobpergés közben feszes apródok, bajos udvarhölgyek, zordon katonák sorakoztak elő. majd megjelent II. Ottokár, karjárt újdonsült feleségével, Kunigundával (a csehek Kunhutánnk hívják). Egyenesen Pozsonyból jöttek, az esküvőről. A király szózatot intézett a néphez abból az alkalomból, hogy 1260. július 12-én Morvamezön a cseh seregek megverték a magyarokat. Lovaggá ütött három harcost, majd a haza, az igazság, az özvegyek és árvák védelmére buzdította őket. Te Deum. Mindenki fölállt, mert a király evéshez készülődvén, cseréptányérnyl vízben megmártogatta az ujjait. Egy-egy fél sült tyúkot raktak a vendégek Urho Lasse lelkész úr eljött értem a szállodába, hogy megmutogassa egyházának jóléti intézményeit Turkuban. Volvoját azzal indította el: — Mi nem politizálni szeretnénk, hanem barátkozni. Ezzel megütötte az alaphangot. Tíz éve ennek. Vendéglátóm földrajzi hasonlatokkal próbálta érzékeltetni hazájának magatartását: „A finn szűznek nem okoz gondot, hogy hidegen tartsa fejét, mert közel van az Északi-sarkhoz." (Finnország a térképen nőalakhoz hasonlít.) Vagy: „A mi országunk Kelet és Nyugat között fekszik, csak kissé északabbra." — Miért nevezi magát pártnak az evangélikus egyház? — kérdeztem. — önt rosszul Informálták. A mi egyházunk átfogja a lakosság kilencvenhárom százalékát, tehát ott van a pártok mindegyikében. Én például szociáldemokrata vagyok. .Mint lelkészt, már fölkértek két másik pártból is, legyek képviselőjük a parlamentben. Nem vállaltam egyiket sem. _ i A lelkész úr pártjának a taaja és anyagi támogatója volt Aku Leno protézisgyáros is, aki meghívott ebédre. Nyaralója a tengerben pompázott, a száz meg száz szigetecske egvikén, Turku közelében. Vendéglátóm szigete nem volt nagyobb, mint egy vásárhelyi tanya területe. Isteni hely, körös-körül csapkodtak a szürkéskék hullámok. Két lánya sült csirkét tálalt föl, és — ami a tolmács szerint nagy kitüntetésnek számított — egyetlen pohárka sör ls került az asztalra. A házigazda alig szólt egyetkettőt, ha beszéltem, ő csak bólogatott. Azt sem kérdezte, milyenek nálunk a szokásók, az életviszonyok. De mikor egyre kínosabb hallgatására való tekintettel fölálltam elbúcsúzni, sokáig szívélyesen szprongatta a kezem Biztosított, hogv igen szép napot szereztem neki. . •< F. NAGY I8TVAN Csanády János Mennek, mennek az örök katonák A behavazott háztetőket ki védje, óvja meg. a behavazott nádtetőket, amik már nincsenek, a szegénység eleven giz-gazát, elmúlt világom vadvirágait ki öntözi a temetőben sírkeresztjeim babérbokrait, csakis, csakis az élő szeretet elmúlt virágok hamvai felett, mennek, mennek az örök [katonák. öntözik az idegen harcteret, egy ló, egy csizma mindenük, cipelnek fegyvereket, nádtetős házakat szívükben, jászlat és istállót szívükben, hol a kisded megszületett, ó segíts, segíts, élő szeretet ne porba; kőbe vésni arcukat, a bennem szétáradó meleget, ahogy figyelem, s magam is [viszem soha véget nem érő harcukat. D. T. úr MCMLXXX-ban A

z ötlet az volt, hogy látogassuk meg Déry Tii bort. , Balatonfüreden , történt, 1969 nyarán. Barangolás a hegyen: kedves bátyám, megmondaná??, merre lakik Déry Tibor? Tudja, az „író. Az eldugott kaptató fölfelé. A néni, aki nem akarta először beengedni a — mi ta: gadás — gyanús külsejű, rövidnadrágos urai azzal a két tizennyolc éves süvölvénnyel. A ház, a baluszter, az a bizonyos, amelyik hajóorrt formál. Az öreg parasztasszony, a jellegzetes Balaton-felvidéki á-zó beszédével, ö Pecséth néni. Es a kis bajuszos Lőczi úr! Alig egy hónapja olvastam őket a fonott karosszékben az udvaron, a nyári szünidő első napjainak önfeledt boldogságában, palacsintát majszolva. Néhány napja fedeződött Ije' a könyvhét, 'milyen szép fehér volt még ák, kpr a borítója az Ítélet nincskötetnek, életem legelső Défykötetének, amit annyira ajánlottak, hogy végül is ráálltam és megvettem ... Majd a G. A. úr X-ben, azután A kiközösítő Nincs itthon az író úr, elmentek a művésznővel." Várakozás, várakozás. Pecséth néni azután csak beinvitál hozzájuk. Már biztosan nem jönnek egyhamar, menni kéne. Majd a fehér autó, kilép belőle a magas, elegáns asszony és utána... Kedves Déry úr, mi tulajdonképpen semmit sem akarunk. Csak eljöttünk ide Szegedről és elhatároztuk, hogy addig nem megyünk haza, míg meg nem látjuk Déry Tibort... Kérem, igazán örülök . .. meghívnám önöket a házamba, de az az igazság, hog/ kissé késő van és én meglehetősen fáradt vagyok... Nem', nem, dehogyis akarunk zavarni. Lefelé jövet eltévedtünk, Füred helyett az Arács fölötti kertek közé keveredtünk. Másodszorra — és utoljára — öt évvel később. szintén Füreden láttam őt majdani feleségemék házában, hová Déryék időnként látogatóba eljöttek. Egész napos készülődés, előzetes okítások. Déry azonnal, a bemutatkozás előtt — le Sem ült még — összebarátkozik a ház aranyos kis foxijával. Füles úrral, másodpercekig a Niki mondatai vibrálnak bennem, míg Izzadó tenyeremet a nadrágszáramhoz szorítom. Böbe hangos, jókedvű, nevetve meséli, hogy új kutyájukat — újra és újra a kutyák! —, ..Örkény Pista" Kanálnak akarta elnevezni. Déry -keveset beszél; maga elé marad, a tányérjára. Míg élek. nem fogom elfelejteni a kezét, ahogyan felemelte, Jövendőbeli apósomnak válaszolva: „mi, öreg kommunisták. egyvalamivel nem számoltunk csak valamikor: az v ember korrumpál hatóságával". Ha mindez nincs... de különben ls: miért idézem föl egyáltalán ezeket a csakis számomra , nagy fontosságú, egyébként egyáltalán nem jelentős élményeket? Mert érzem — egyre jobban, egyre elkeseredettebben —, milyen nagyon is szerencsés voltam. Ügy érettségiztem le, hogy hivatalosan, tankönyv szerirt egyetlen szót sem tanultam Déry Tiborról. Egy évvel az ítélet nincs megjelenése, hurminceggyel A befejezetlen mondat elkészülte és tizennéggyel 1956 után. A felvételin sem volt rá szükség. Az egyetemen, magyar szakosként is alig-alig hallottam róla valamit, egyetlen előadás rémlik halványan, a gimnazistaemlék, s ez utóbbi tény kettős fénytörésében színvonala könnyen elképzelhető. Viszonylag gyakori találkozásaim lévén középiskolásokkal, egyetemistákkal, van alkalmam edződni. Ha valamit „tudnak", az még rosszabb: „56-ban disszidált", „a Rákosi-korszak sematikus irodalmának egyik fú képviselője volt", sőtt „miniszter a 45-ös koalíciós kormányban". És hasonlók. (Mi több: egyáltalán nem vagyok biztos abban, hogy csak vele ez a helyzet.) Az ÉS-ben Sükösd Mihály azt írta: „amikor én pályámat kezdtem, pár évvel 56 után, Móricz (s mindaz, amit a neve jelképezett) volt az antihagyomány. És Déry Tibor az eleven példakép. Most nevét is kevesen ejtik ki." A fejlődés felgyorsult, ugyebár, tehetnénk hozzá szarkasztikusan. Nem a fiatal íróktól kérek számon bái-mit is — majd megteszi ezt. a jövő század irodalomtörténet-írása —, hanem csak a fiatal magyar (humán) értelmiségtől. Vajon olyan szerencséseknek kell lenniük életük első három évtizedében. mint én voltam — hogy a kép ne ily sötét legyen? Paradox helyzet: legjobban akkor örülnék, ha nem kellene kivételesnek tudnom magam — ha Déryről van szó. Mentség, álmagyarázat persze százával akadhat. Könyvelnek új és még újabb kiadása. állandóan (krónikusan!) fejlődő-változó-reformálódó irodalomtanításunk s a véle birkózó, diplomás Sziszüphoszhad (akiknek már sem Camus-i, sem másmilyen mítosza nincs), no meg az ötvenes évek plusz 1956 elnevezésű össztársadalmi trauma stb. És: alig három éve, hogy fizikai valóságában megszűnt létezni. Alig húrom éve. December elején ismét Füreden jártam, a szállingózó hóesésben egyedül sétálván a délutáni hegyoldalban, hirtelen ötlettől Indíttatva felfelé Indultam és megkerestem a tízegynéhány év előttről jól ismert kaptatót. Pár percig álldogáltam az elhagyatott, mindent-lelakatolt Semmi előtt A tábla látszott a ház falán: „Mint megtért utazó, itt lett otthont e házban, itt munkálkodott 1964-től 1977-ig Déry Tibor..." Ott, az egyre sűrűsödő hóesésben Jutott eszembe, hogy hiszen klasszikusokban nagyhatalom vagyunk. Legalábbis első pillanDOMONKOS LASZIJÖ