Délmagyarország, 1980. október (70. évfolyam, 230-256. szám)
1980-10-21 / 247. szám
4 Kedd. 1980. október 21. / — a Döntött Legfelsőbb Bíróság Mennyi kártérítést fizessen a vasút? — Eltartás Súlyos szerencsétlenség tör- szenvedett, amelyek mozgá- hagyni. Mindezek miatt a tént egy vidéki vasútállo- sában nagymértékben korlá- szerződést semmisnek temáson. Egy tisztviselő későn tozzák. Orvosszakértői véle- kinti. teH^K ™ Pályaudfvarra ,és mény szerint j1iz!sra ha31a" Az alsófokú bíróságok ítélátta, hogy a vonat, amely- mos, ezert a diétás étkezés- letei elien emeit tönténveslyel utazni kívánt, már el- sel járó többletköltség meg- ségi óvásra a Legfelsőbb BíA szerelvényhez fu- ítélése sem zárható ki. indult tolt, s fel akart rá ugrani. Visszaesett, és a kerekek mindkét lábát boka fölött Idős asszonnyal kötött gondozási szerződéssel vegyes róság a következőket mondta ki: — A szerződéi érvénytelenségének megállapítása iránti kereset alaptalan. Az MAV elten kártérítés és ha- róna házát százezer foríniért ^SálybT^em^a^zo^ pert megvásárolták. Kötelezték rsfregyüUélés követelmémagukat, hogy tataroztatnak, "„J?K ^-. luua-.u A KI A járásbíróság, majd fel- az asszonyt pedig ápolják, bbezésre a moóvoi bíróság ttnnrinredl/ hMáf.Jjfcl nl zaspár bizonyos tatarozasi munkálatokat elvégeztetett, de nincs tisztázva, mire kölevágták. A szerencsétlenül adásvételi szerződést kötött járt ember fölépülése után a egy házaspár. Ebben a matMÁV elten kártérítés <" vi járadék fizetéséért Indított A jár _ _ lebbezésre a megyei bíróság gondozzák, halála" esetén" Ua MAV-ot általános kárté-MM rités és havi járadékfizetésre kötelezte. A jogerős Ítéletnek a járadék összegére vonatkozó része ellen emelt lően eltemettetik. Később a házaspár az épületbe beköltözött Alig egy évvel később az I idős asszony a szerződést — törvényességi óvásra a Leg- tévedés, megtévesztés, valafelsőbb Bíróság ezt a dön- mint a szolgáltatás és ellentést hatályon kívül helyezte, szolgáltatás feltűnő arány • ebben a vonatkozásban új eljárást rendelt el. telezték magukat és ami javítás történt, nem csupán saját kényelmüket szolgálja. — A felek közti viszony megromlása folytán a gondozási (ápolási) szerződés talansága miatt — perreltá- eredeti célját és rendeltetémadta meg. Arra hivatkoAz indokolás szerint, ameny- zott, hogy a megállapodás nyiben a kár mértéke pontosan nem számítható ki. a bíróság az azért felelőst sét már nem tudja betölteni — szögezte le a Legfelsőbb aláírását a súlyos betegsége Bíróság. — Aníennyibert a szerződés érvénytelenségével kapcsolatos kereseti kérelem miatt beszedett kábító gyógy szerek hatása alatt kötötte olyan összegű kártérítés meg. Állapotának kihaszná- nem bizonyulna megalapomegíizetésére kötelezheti, lásával uzsorás jellegű szer- zottnak, jogszabályi lehetőami a teljes jóvátételre al- ződést írt alá. Egyébként a ség van a megállapodás mókalmas. Jíft-adékot is meg házaspár nemcsak hogy nem dosítására. Ezért az alsó folehet Ítélni. A sérült azon- gondozza, hanem megverte kú bíróságok ítéletét hatában csak tényleges anyagi és megfenyegette. Ezenfelül lyon kívül kellett helyezni igé- önkényesen költöztek be, te- és új eljárást elrendelni, hát a házat kötelesek elkárának megtérítését nyelheti, jövőbeni elképzelésekre keresetet alapítani nem lehet Ezért fel kell hívni, hogy kártérítési Igényének ténybeli alapjait pontosan Jelölje meg. Ezután kell eldönteni, hogy az igazolt kárnak járadék formájában való megftélése feltételei fennforognak-e. Ezt az új eljárásban kell tisztázni. A Legfelsőbb Bíróság rámutatott arra Is, hogy a tisztviselő ülőfogtalkozást folytat és olyan sérüléseket Hajdú Endre Az aranyérmes Nehéz volt előkeríteni, vegyésznek. És újra azolimLegalább annyira, ameny- piai csapat tagja , lettem, nyíre olimpiai győzteseknél idén nyáron Linzben pedig aranyérem illő és elvárható. Persze egy diákolimpikon esetében, ha még mindjárt aranyérmes is — valamivel prózaibbak a dolgok. Mert, ha az ember 18 éves elmúlt, s az érettségi után egyetemi felvételt nyert és teljesen egészséges: bizony katona lesz tizenegy hónapra, s olyan nem mindennapi if- — A világ teljességét lájak sem lehetnek kivételek, tom benne. Általa minden mint az a mosolygós sze- felépíthető, minden átláthamű, csöndesen-szerényen tó. A szerves kémiával és a beszélő, szinte kisfiúsán vé- biokémiával szeretnék közekony, kedves fiatalember, lebbről foglalkozni a jövőakit Varga Jánosnak hlv- ben. az a bizonyos várt rám... — Ilyen rövid időn belül ekkora eredmények a kémiában több mint feltűnőek. Feltételezhető, hogy Varga János életében a kémia nem mindennapi jelentőségű. Mégis, mekkora? nak. S aki a XIII. Nemzetközi Kémiai Diákolimpia győztese. — A Rókusi általános iskolába jártam, ott szerettem meg a kémiát — mondja a (szerencsére) éppen itthon, szüleinél időző győztes. — A tanárnőm. Oláh Aliklósné hetedikeseknek vezetett szakkört, s ott én voltam az egyetlen nyolcadikos. Szóval, némileg idősebb korom miatt kissé kivételezett helyzetben voltam. így aztán segítettem a munkában, módjával Irányítottam is. És gyakran — Miért éppen ezekkel a szakterületekkel? — Mert az emberhez szeretnék eljutni. Szent-Györgyi Albert az elektronok felől vizsgálódva közelíti meg az embert, hiszen ezektől a részecskéktől függ végső soron az életünk. Ha én csak a molekulákig eljuthatnék ... Az izgat, hogyan lehet, befolyásolni az emberi — Efféle, szinte humán ihletettséggel megfogalmazott gondolatok eddigi tapasztalataim szerint elég szokatlanok egy leendő természettudósnál .., — Lehet, hogy csodabogár vagyok, de TTK-s létemre például a verseket is nagyon szeretem. Azt hiszem, úgy foglalkoznak az emberrel, olyan varázsos szerelettel és érzelmekkel, ahogyan én a kémia révén szeretnék ugyanezzel a ráció, a tudomány szolgálatában. Kedvelem a zenét is, mint a verseket kiegészítő-aláfestő művészetet. Csak azt sajnálom, hogy nem lehet „kémikusverseket" irni, hogy én nem tudok verselni.., Beszélgetünk tovább, közben egyre inkább az az érzésem támad: úgy vagyok együtt 'ezzel a tizennyolc éves fiúval, ahogyan valamikori katonakoromban a hozzám annyira hasonló cipőben járó bölcsészpalántákkal. Pedig Varga János — leendő hivatása szerint életet a biológia irányából. • legalábbis — természettudós, kémikus. Nem is akárSokat gondolkozom azon, milyen lehet a viszonya az emberi gondolkodásnak a kémiához, az elektronok rSődTm^és 2E hat tunkra. Negyvenezer műemlék Műemlékek — várak, ka*- legű épület, tárgy is szeretélyok, patrícius házak, közép- peL A műemlékek felkutakori városmagok épületei — tása és gondozásba vétele egész sorára terjed ki a mű- nem lezárt folyamat. Most emlékvédelem a Német De- készül ennek alapián az mokratikus Köztársaságban, újabb műemléklista. amely A védett építészeti értékek mintegy 40 000 objektumot mellett számos műszaki jel- foglal magában. kor nézelődtem — és kísérletezgettem. Kénsavval még a nadrágomat is leöntöttem egyszer... Azután részt vettem az úttörő kémikusok vetélkedőjén, s a megyében harmadik lettem. Majd következett a Radnóti gimná — Milyen távolabbi célt szolgálna mindez? — Gyerekkoromtól fogva orvos akartam lenni. A gyógyítás, az embereknek adolf •AZASSAG Kónya Ernő és GübótyOs AffBes, Nagy János és Be/.sun Irén Zsuzsanna, Horváth Csaba István és Szűcs Mónika, Kéri Gyula és Gombos Klára, Barna István és Batnncs Mária. Koncz Gábor József és Lőrinci Veronika, Gémes László és Kozma Zsuzsanna, Kolompár Géza és Rostás Gizella. Juhász László és Büte Mária Irma, Francia Béla és Karikó Katalin, Szabó Sándor és Peták Julianna, Tóth György és Katona-Kis Éva. Tóth Zoltán és Csikós Rozália, Födi István és Családi események Zoltán Oábonva ít és dr. Kis Ágnesnek Gábor, Kovács Istvánnak és Takács Piroska Évának Krisztina, Lukács Árpádnak ás Darázs Maguolna Erikának Norbert, Soós Jenőnek és Tanács Teréziának Eszter Katalin, Totobé Vendel Tibornak *s Hornok Ilonának Tamás Zoltán, KuU Ákosnak és Szalai Editnek Bernadett, Klebinczki József Sándornak és Juhász Piroskának György, Németh Sándor Józseílotás Istvánnak és Gyevl-Varga nek és Horváth Erzsébetnek Erzsébetnek Attila Róbert. Sar- Angéla, Terhes Józsefnek és nyal Ferenc Imrének és Vass Górnia Ildikónak Helga Zsanett, Ménesi Erzsébet Zsuzsanna, F6- Erzsébetnek Krisztián Gábor, Madarász Zoltánnak és Bogyó ris László és Fodor Ildikó Erzsé- végvari Zoltán Kálmánnak és Máriának Tamás Zsolt, Nagy bet, Dobay Ferenc Kálmán és Szépialusi Zsuzsannának Tamás, Bélának és Márton Valériának Ilerezvai Erzsébet házasságot kö- Csanádi Péternek és Tanács Zsuzsanna, Horváth Ferencnek lőttek. SZÜLETÉS Miklós Szilveszternek csák Mária Rozáliának Tamás, H Teket Péter Pálnak és Vörös szabados Mátyásnak és Gemes Anikó Mariannának Amanda Mária Klárának László, Nagy Katalinnak Árpád Ferenc. Nagy és Börcsök Ágnesnek Szandra, Lászlónak és Zelei Gabriellának Molnár Sándornak és Tresínszki és Han- László, Elekes Lászlónak és Magdolnának Ildikó nevű gyerKosltocsák Valériának Szabolcs, mekük született. H-l.Al.OZA8 __ FUzesséri Sándorne Waltherr Dolli. Pataki Ferencnek és Pencz Bélának és Terhes irmának Marianna, Zétényi Margit, Bozó Erzsébetnek Ferenc Zsolt, Dudás Csilla Éva. Forral Tibornak és Sándor, Botka Sándor, PaJJAk Gyulának és Gyertyák Annának Doró Évának Tibor, Ülés Imre- László, Mucsi József Antal, KoAnikó Katalin. Ocskó Márton lg- nek és Ocnkó Margit Évának rom István József, Kovács Rónáénak es Simon Julianna Zsu- Márta, Enyingi Ferencnek és zsa. Lengyel János ne Plgniczki csannának Ildikó, Bellányl Bélá- Hegedűs Rozáliának Anikó, Bagi Mária, Rácz Istvánné . Salamon nak és sándorfl Margit Erzsé- Mihály Jánosnak és Tomonvicka Mária Magdolna. Krasznavülgyi beinek Balázs, Cscrnók László- Katalinnak Mihály Attila, Brlzh- Jánosáé Csikós Anna. Sebóknak és Borbás Edit Piroskának ter Ignác Zoltánnak és Nagy Fürtön József, Krisztln-Németh Orsolya, dr. Nagy Istvánnak és Olga Franciskának Zoltán, Bitó Ferenc, Zombori József, Lajter dr. Nagy Borbálának Olga An- Istvánnak és Pölös Malvinnak Jánosné Börcsök Jolán, Ábranamárla, Szűcs Józsefnek és Ke- Emeae, Kihar Vendelnek és hám József, Kiss Antalné Nagy rekes Erzsébet Máriának Attila Bajor Teréznek Róbert, Salánki Mária, Bruknor Lajosné Turzó Gábor, Kékes-Szabó Ferenc- Jánosnak és Heymann Bettina- Mária, Tombácz Etelka, Nóvák nek és szabó Máriának Ajlita, nak Benjámin, Ecsekl Árpádnak Apollónia, pálfi Józsefné GuláHldl Sándornak és Horváth Ilo- és Janka Edit Évának Johanna, esi Julianna, Bcncsik István, na Ágnesnek Anita Ilona, Do- Horváth Istvánnak és Ábrahám Csjernytk Mártonné Stefán Ilona Udvari Er- Máriának Gábor, Tóth Endre Katalin, Horváth Etelka, Putnik Istvánnak és Ambrus Idának József, Plsztrui Dezső. Makra Viktória Zsuzsanna, Pataki La- József, Papot Péter Pálné Kójos Józsefnek és Pataki Ilona szó Erzsébet, Csonka Ferenc. Anikónak Lajos Tamás, Bénák Dobó Imre, Juhász Ferencné Jenőnek és Kalmár Gizellának Kurunczi Maria, Vámos József, Péter, Papp Lászlónak és Ko- Vidáes Rozulia, Szabó Gábor, dr. vács Mártának Gábor Rudolf, Csonka István, Berta Józsefné Szdbó-Szücs V<*jmch Vilma, Ábrahám Istzium természetes volt már, segítség szolgálatába szeret{ hogy kémia szakon tanulok ném állítani a kémiát, tovább. Ott találkoztam Pálvölgyi Imrével, aki mindvégig kémiatanárom volt, s tulajdonképpen rajta múlt az egész, neki és a gimnáziumnak, köszönhetek mindent. Az első. évben kezdtem kémiai feladatokkal foglalkozni. Eleinte nemigen ment, de azután nagyon megszerettem ezt a foglalatosságot. A megyei Irinyi-versenyen második helyezést értem el, bekerültem az országos versenyre, s Győrben (nagy szerencsével) első lettem. E tény Iszonyatos lendületet adott, teljesen belevetettem magam a vegyészeti tudományokba, egészen komolyan. Később újabb Irinyi-versenyek, pályamunkák következtek, harmadikban az Országos Középiskolai Tanulmányi Versenyen elért eredményem alapján bekerültem a nemzetközi kémiai diákmilyen elhivatottsággal. Gondolatai azonban képesek túlemelkedni még választott életpályáján is, ráadásul azt szolgálva, annak alárendelve is egyben. Aranyérmes gondolatok. Nagyjából ez a légtöbb, amit az ember tizennyolc éves korára elérhet. Domonkos László monkos Bélának és r -ébetnek Attila, dr. szabó Zoltán Imrének és dr. CsIUlk Évának Balázs Adum. Bodrogi Ferencnek és Bódi Etelkának Gábor, Janecskó Jánosnak és Tápal Éva Mariannának Roland Tamás, Fodor Józsefnek és Bóbán Magdolnának Timea. dr. Exterde Kozma Ernőnek Tibor IAszlónak és dr. Gyöm- Erzsébetnek Szilvia Anna, Ganaó ván, Párcsen Mihály, Kormányos bér Mária Magdolnának Rita Józsefnek és Tombácz Eva Zau- Imre. Keresztes Elelc. Naszradl zsannának Zsuzsanna, Tóth Ferenc, Rózsa Antal, Szalma Lászlónak ás Molnár Rózának László, Bejben József, Nyerges Magdolnának Rita Boglárka. Metál Jánosnak és Mdlovsxky Zsuzsannának Gábor, - , , Vldácz Mihálynak és Hunyadi Eszter Laura, Plánica Józsefnek lmréné Lórik Rozália, Molnár — - ts - -- gj. Török Ilona Franciskának Kitti, Czi-dr. Szabó Terézia Máriának látván, Széli Ambrusné Terézia meghalt bolya Ferencnek és PuzaárEdlt- Zsuzsa, Kocsiz Istvánnak és nek Renáta, Pécsek Tibornak éz Zstgó Máriának Krisztina. MarSzűcs-Borús Erikának Erika, czin György Mihálynak ts MaBörcsök Szilveszternek és Ko- nhkó Jolán Magdolnának Zsuolimpiára készülő keretbe, majd a Leningrádba Induló csapatba la. S ott ezüstérmet kaptam... Egyébként már elsős koromtól kezdve kémia szakkört vezettem a gimnáziumban, érettségi előtt a KISZ KB-tól elismerő oklevelet is kaptam érte. — A negyedik gimnáziumi év, ha jól tudom, csúcspontot jelenteit, sorsdöntő volt. Hogyan is történt? — Ax OKTV-n harmadik lettem, s így felvételi nélkül kerültem az ELTE természettudományi karára vács Mártának Szilvia, Fehértói zsanna, István Ferencnek és Harmath nek és Kulik Ferenc JózsefZsíros Zsuzsannának Györgyi Tereziának Zsolt, Baj- Zsuzsanna, Tóth Györgynek és kán Tivadarnak és Nagv Zsu- Török Ibolya Ilonának Gyöngyi zsanna Máriának Éva. Simondán Ibolya, Telszl Istvánnak és LlJánoa Imrének és Bangó Edit- ker Ilona Erzsébetnek Alexandra, nek Katalin, Csobán Lászlónak Terhes Lajosnak és Kiazner és Gubina Zsófiának László Juliannának Krisztina, Vass András. Nagy László Dezsőnek Lászlónak és Senp Teréznek és ördögit Ilonának László, Andrea Terézia, Bélteki Pálnak Farkas-Csn mangó Józsefnek és és Bognár Aranka Juliannának Hegedús Mária Piroskának Ju- Zsolt, Ladányi Sándornak és dit. Szűcs ignácnak Piroskának Gábor, Lászlónak és Vajas és Födi Sarusl-Kis Zsuzsannának ZauBörcsök zsanna, Halápi Nándor István Jolánnak nak és Kemény Zsuzsanna IldiViktória, Födi Imrének és Pus- kónak Bernadett, Seres Istvánkás Piroskának Hajnalka. Oyu- nak és Nácsa Erzsébetnek Istris Dánielnek és Ková.-s Gizella- ván. Frank Istvánnak és Csatnak Dániel. Csomor János Mi- lós Juliannának Izabella Tímea, hálynak és Bcnkovles Ágnesnek Benodek Ágnes Fabiola. Detkovics Zoltán Juditnak Gyulának és Halász ZsuzsannáIstvánnak és Rácz István, Bús Gyula Ferencnek és Karai Editnek nak Edit, Török Imrének és László, Fekete Endrének és Vcszelka Juliannának Judit, Pa- Vincze Annának Rita, Horváth Üj érckészletek A szerbiai Boszilegrad kö- tős bauxitkészletekre bukzelében jelentős mennyisé- kantak. Az előzetes számitágű foszfátkészleteket talál- sok szerint félmillió tonnátak nemrég. A szakemberek nyi — 48 százalékos alumínivéleménye szerint mintegy umtartalmú bauxit található százmillió tonnányi mennyi- itt, de a kutatások még folység kinyerésére van itt lehe- nak. tőség. Ezenkívül cinket, ara- Az ország természeti kinnyat, wolframot és más rit- cseinek kiaknázására több ka érceket is rejt ezen a vi- üzemet létesítenek. így — deken a fold mélye. a kísérleti, próbaüzem után Ugyancsak Szerbiában, — nemrég kezdte meg az egy Valjevo-környéki falucs- üzemszerű termelést a kralka, Pocut közelében jelen- jevói MAGNOHROM. Csillagjóslás Az ember addig foglalko- tő vissza. Legrégibb asztrozott jövendölésekkel, míg a lógiai forrásmunkák a babitermeszet törvényeit fel loni írásos agyagtáblák. A nem Ismerte. Sokan összekeverik az asztronómiát az asztrológiával; igaz, a régiek együtt használták. Kopernikusz, a modern csillarendszert átvették a görögök, rómaiak, és ez utóbbiak révén ismerte meg az utókor. Az ókori népeknél az asztrológia és az asztrogászat megalapítója óta az nómia szorosan összetartoasztrológia, vagy csillagjós- zott. Hagyományok útján a* lás tudománya, értéktelen asztrológia a keleti csiilagábabonává silányult. szóktól, a babiloni papoktól Mi az asztrológia? Jóslás származik, ahol a papok töla csillagok állásából. Tév- tötték be a csillagjósok és tan, melynek tanítása sze- csillagászok szerepét. Tőlük rint az egyén a mindenség származik az asztrológia főrésze, s mint ilyen a Nap, fialja, melyet az utókor a Hold, bolygók, az Állatöv minden valótlanságával, bajegyei és a fényesebb csil- bonájával, fenntartás nélkül lagok befolyása alatt áll. vett at és örökölt. A középSzületése pillanatától az korban is hozzáfűzték acsilegyén életsorsa az égitestek lagászat tudományához a állásából megjövendölhető, csillagjóslás szerepét betöltö Pontos eszköze az égbolt asztrológiát. A XIV. és XV. négy kardinális pontlát ki- század volt az asztrológia egészítő „házrendszer", mely virágzásának kora. Ebben az 12 házat foglal magába, időben a francia király ormindegyik háznak jelentősé- vosa, Nostradamus volt a ge ván. Komoly alkotó ré- leghíresebb asztrológus. Részé a horoszkóp, melyre az giomontanus (Johannes Mülasztrológus a bolvgó- és ler) Mátyás király udvarácsillaghelyzeteket följegyzi, ban működött mint asztroezek összeolvasásából ismer- lógus. E témakörrel foglalteti meg sorsunkat, világít kozott két híres csillagász is, rá a bennünket érintő ese- Brahe T/cho és Kepler. Kepményekre, mutatja meg a leT Rudolf császárnak éa követendő utat. Az asztroló- Wallensteinnek készített hogus szerint a világegyetem- roszkópot. Jövendőléseit ben levő égitestek célja, rendeltetése az, hogy a porszemet képező Földünk lakólnak sorsát már jóelöre tu azonban nem meggyőződésből, hanem kényszerűségből tette, mert így biztosíthatta magának a királyi udvartól d&ssa, ismertesse. Az emberi köbott, amúgyis csekély fljólét feltételeinek kutatása zetését. A középkorban még feleslegessé vált, mert a csil- a pápák is kikérték az lagok állása határozza meg asztrológusok tanácsát. Koa Jövőt. Az ember sorsához rának hiedelmeihez híven kapcsolódó fatalizmusból kö- Richelieu bíboros is udvari vetkezik, hogy ami meg van asztrológusának Jövendöléírva a csillagokban, az meg seitői tette függővé fontonem változtatható. sabb ténykedéseit. . . _ A kopernikuszi-rendszer azonban halálos csapást mért lag elég sokan hisznek faaz asztrológia tudományára. a^Utegokna^a^ember sor' A ^ dismerhe- kevényként, a haladás és t h°r°SZ" fejlődés gátjaként, komoiytaw2?» li?ií t £ u , Ianul üres babonának bérel y / , Sm?r" iyegezték. A mai asztronóetés mód a és lényege m|a minden ugyanaz, mint annak dején ellentmond a babiloni vagy egyiptomi panok jóslata, misztikus homályba burkolózó. Az asztrológia eredete az emberiség őskorába vezethevonatkozásban az asztrológiának: teóriáját a természeti törvények- és tapasztalatnélküli, tudománytalan ámításnak minősíti Nagy Joach'js