Délmagyarország, 1980. október (70. évfolyam, 230-256. szám)

1980-10-19 / 246. szám

Vasárnap, 1980. október 19. 9 Alternatívák a városiasodásra A

tanácsháza előtt a hangszóróból áradó hirdetmények. közlemények hangja fogad. A technika személytelensége helyettesíti immár a kisbíró dobszavát. Faluban vagyok — mondhatnám, ha nem tudnám, hogy Kisteleken járok, amelyről ki tudja, hányszor írtuk már le lapunkban, hogy városiasodé, urbanizálódó nagyközség, hogy nagysága, fejlődése és a megye településhálózatában elfoglalt topográfiailag meghatározott helyzete arra ítéli, hogy előbb-utóbb várossá legyen. De mit Is jelent manapság várossá válni? Jogi aktust' Városiassá váló települést ki tef j edt közszol gál tatásokkal ? Iparosodást? Életmódváltást? Nyilván ezt is. azt is. A tanácselnök. Ott József jelentést tesz elém, a Kistelek nagyközség várossá fejlesztésének helyzetéről és az. ezzel kapcsolatos további feladatokról szóló tájékoztatót Lapozgatom az anyag végén levő táblázatokat amelyekből mintha egyértelműen az derülne ki, hogy a majdani várossá levés elsősorban a közszolgáltatások. az infrastruktúra, az urbánus karakterű településkép fejlődésének függvénye. A táblázatok sorra veszik azokat a mutatókat. amelyek a várossá nyilvánítás feltételei között szerepelnek. s azt is, hogy Kistelek egyelőre miben marad el a megkövetelt színvonaltól. Végül is nem sokban. Népiességben, az egészségügyi ellátás színvonalában, oktatásban. a kereskedelmi ellátottságban teljesíti a követelményeket A megkívántnál rosszabb viszont a vendéglátás helyzete, a könyvtár és a művelődési ház sem kielégítő, ióval több burkolt útra lenne szükségük, a rendszeres szemétszállítás kiterjesztésére, s a településközpont további fejlesztésére. Ezzel szemben a közvilágítás, a vízellátás kielégíti az előírt követelményeket S a táblázatok végén olt az összegező adat: ahhoz, hogy a nagyközség teljesítse a várossá nyilvánítás számára megszabott követelményeket. 187 millió forint értékben volna szükség beruházásokra ... A számok — ha összegekről és beruházásokról van szó — szinte mindig csalnak. Az a 187 millió alighanem már régen nem 187 millió, még akkor sem. ha tavalyi adatról van szó. Az összeg alighanem már nagyobb, s évek múltán még nagyobb lesz. Márpedig mindenképpen évekkel, jó néhány évvel kell számolni, míg Kistelek utolérhetné önmagát egy megszabott követelményrendszer tükrében, hiszen köztudomású, beruházási lehetőségekben nem túlságosan dúskáló ötéves terv előtt állunk. De talán nem is annyira a statisztika, a jogi aktus, a várossá nyilvánítás lehetősége a fontos jelenleg, inkább az, hogy voltaképpen- mit is jelent manapság egy település számára rálépni a várossá levés irányába vezető útra. — Nem a kistelekiek ötlete volt hogy várossá legyünk — teszi hozzá Ott József —. de mindenki tudja, hogy jól járnánk... Hogy mennyiben járnának jobban a kistelekiek? Például kevesebb villanyszámlát fizetnének, több állami támogatást kapna a település. No meg a jóval ,több burkolt út, a javuló közszolgáltatások, művelődési lehetőségek révén kétségkívül jobb, könnyebb és kellemesebb lehetne az életük. S ha a dolognak ezt az oldalát nézzük, akkor a jogi aktus lehetséges Időpontjától függetlenül hasznukra .válik a várossá levés irányába ható minden törekvésük. Hasznukra válik már most is, hiszen egyre jobb. kényelmesebb körülmények között zajlik életük a településen, nevezzék azt álcár városnak, akár nagyközségnek. Hiszen például a lakásoknak már a fele be van kapcsolva a vízszolgáltatásba, egyre több lakásba vezetik be a gázt is. S miután azt az elképzelésüket hogy minden utcában legalább az egyik oldalon legven járda, már nagyjából megvalósították, most kezdik elölről a programot az utcák másik oldalán Is építik a járdákat... Látszólag bagatell dolgokról van szó. legalábbis városi szeml mel nézve. Utak, járdák, víz, gáz... — ahelyett, hogy iparosodásról, városközpontról, regionális szerepkörről, életformaváltásról beszélnénk. Pedig hát alapvető dolgokról van szó. járdáról, utakról, vízről, gázról, javuló közszolgáltatásokról beszélve, hiszen ezek a szinte észrevétlenül maradó, mert napok alatt megszokható változások alapvetően megkönnyítik, kényelmesebbé teszik az emberek életét lakjanak bár nagyközségben, vagy városban. S alighanem a kistelekiek előtt Is elsősorban ez a cél lebeg. Az. hogy minél jobb körülményeket biztosítsanak maguknak és gyerekeiknek, minél szebb és kényelmesebb, jobb. emberibb környezetet Hisz a várossá levés jogi aktusának hol közeledő, hol távolodó szellemképe aligha szabadíthatna föl enélkül a nagyközségben olyan energiákat mint például a tavaly végzett 8 millió forint értékű társadalmi munka, amely energiák végül is nagyon gyakorlatias, praktikus célokat szolgálnak. Egy település lakói nyilván a saját érdekeiket nézik elsősorban. amikor célokat feladatokat tűznek maguk elé. A kistelekiek, amikor a várossá levés érdekében cselekszenek, végül is saját mindennapjaikat, a jelent szolgálják, s e nagyon hasznos szolgálatot legföljebb koordinálja, szerveri és összefogja a jogi aktus majdani. Időben bizonytalan ténye. Magukért teszik, amit tesznek. Jobb életükért De hát csak ennyit jelentene várossá lenni? Jobb. kényelmesebb, könnyebb életet? Nyilvánnem. de alighanem ez minden változás alapja, mozgatórugója. Emellett a városiasodás nyilván együtt jár életformaváltással is, s a tágabban vett közösségi érdekek szolgálatával. Az előbbire példa az iparosodás, az utóbbira pedig az a regionális szerepkör, amit a település már ma is mind nagyobb mértékben képes betölteni. Életformaváltás, iparosodás, a tágabb értelemben vett közérdek ... Ügy tűnik, egymást kiegészítő tényezőkről van szó, holott ellentétek, ellentmondások is feszülnek e folyamatok belső kapcsolataiban. Mert az iparosodás, a regionális szerepkör fokozott betöltése miközben az életformaváltást is elősegíti, kétségkívül társadalmi érdeket a településen és a környezetében lakók érdekeit is szolgálja. De ha például eltávolít a földtől, s emiatt viszonylag extenzívebbé teszi a környék mezőgazdasági kultúráját akkor már nem teljesen egyértelműen hasznos a folyamat sem az egyén, sem a közösség szempontjából. Ám úgy tetszik, hogy Kisteleken kialakulóban van az a kielégítő egyensúly. ami hasznosan szolgálhat egyéni és közösségi érdekeket egyaránt A kertekben továbbra is megterem a háztartások számára szükséges zöldség, gyümölcs, sokan tartanak baromfit jószágot saját céljaikra. S a belterületen lakók közül sokan kijárnak a tanyára, ahol állatokat tartanak. Aligha érdektelen a tendencia: az utóbbi időben nőtt Kisteleken a szerződött sertések száma... A városiasodásra sok lehetőség, alternatíva képzelhető el. Az élet szerencsére többnyire több vasat tart a tűzben, az értelmes, sokoldalú, tehát a hatékonyabb megoldásokat részesiti előnyben, az okos fokozatosságot... Kifelé jövet a tanácsháza folyosóján fejkendős, kötényes nénikével találkozom. Kint még hallom a „hangszórósított kisbírót". s ahogy az 5-ös út hullámzó forgalmát nézve mérlegelem a kikanyarodás veszélytelen lehetőségeit fél szemmel még odalesek az ÁFÉSZ kétszintes, kifogástalanul ellátott áruházára. Mondják: Szegedről is sokan járnak ide vásárolni,.. SZAVAY ISTVÁN Az épület és az ember Új könyvek Thinsz Géza nevét nem ismeri a magyar olvasóközönség, hisz Stockholmban élő magyar költő és műfordító. Első kötete a Stockholmi Magyar Intézetnél jelent meg 1960-ban. Azóta több önálló verseskötete jelent meg a svéd fővárosban, s a Vizek távlatai című kötet az első, mely Magyarországon is forgalomba kerül. Thinsz József Attilát, Szabó Lőrincet, Nagy Lászlót, Ilylyés Gyulát, Juhász Ferencet, Pilinszky!, Weörest fordított svédre. A hídon, melyet a két távoli ország kultúrája közt önzetlenül épített s épít, nemcsak oda, hanem visszafelé is közlekedik, számos svéd költőt fordított magyarra, melyek közül a legemlékezetesebb sikerű a Modern Könyvtárban jelent meg Szédítő táj címen, tizennégy svéd költőt bemutatva. Kötetében, mely a Vizek távlatai címen nemrégiben került nálunk forgalomba, nemcsak a kettős nyelvi és honi probléma szólal meg, hanem a svéd hétköznapok is. Költészete avantgardi hagyományokat követ, nem költői a szó hagyományos értelmében. Szereti és jól műveli a prózaverset, gondolatmenetében a váratlan fordulatokat, s a szellemes nyelvi játékok sem idegenek tőle. Szépál Árpád neve ismerősebben hangzik az irodalmat közelebbről ismerők előtt. Hosszú évtizedekig nem hallottunk róla, és tőle semmit. Mígnem a Kritika egyik legutóbbi száma foglalkozott az idős (83 éves) költővel, kritikussal. 1919. után mindössze egy kötete jelent meg Húsz vers címen 1920-ban. A fokozódó jobbratolódás, majd a fajüldöző törvények miatt kénytelen volt Párizsba menekülni, » a várost azóta sem hagyta el. 1979-es impresszummal Párizsban látott napvilágot Keréknyom cfmű verseskötete, mely most kerül terjesztésre nálunk is. MARTSA ISTVÁN SZOBRAI A

család döntött: nem várnak csodára, belevágnak. Házat építenek. Annyi pénzük már összegyűlt, hogy elkezdhetik. De milyen legyen? És mennyibe fog az kerülni? Milyen anyag lenne a legjobb hozzá? Honnan kell beszerezni? Kapnak-e majd mestert, meg segédmunkást? Milyen bútor lesz a nagyszobában? Miféle papírok kellenek? És így tovább. A döntés után a kérdés, a gond — temérdek. Aki a zalaszentgrótiak közül elszánja magát a családi ház fölépítfeére, először is bemegy a művelődési házba. Mielőtt a kedves olvasó valami olyasmire gondolna, hogy talán ideiglenesen odaltöltözött a nagyközségi tanács, gyorsan elmondom: a tanács saját épületében székel, viszont a művelődési házban mindenféle kérdésre választ, praktikus teendőihez segítséget kap az építkező. Tervező mérnök érved a kockaházak még nem eléggé közismert hátrányai ellen, s az adott családot legjobban szolgáló, a hagyományos paraszti építésmód okos és célszerű megoldásaiból sok mindent „átmentő", új házak mellett A művelődési házban terveket kalkulációkat, már elkészült „példányok" fotóit mutogatják, megmondják, hói az anyaglelőhely, ki tudna munkával beszállni, miegymás. Az emberek jönnek, mennek, korántsem csak építkezésügyekben. „Rászoktak a házra", erre a hétköznapi dolgaikban is jó szót gyakorlati segítséget nyújtó intézményre. Oda mennek színielőadást nézni is, de az elszakadt papucsot sajátkezűleg megjavítani (barkácskonténér!), tudakozódni a szőlőre való új vegyszer után, meg a jó ég tudja, mi mindenért. A zalaszentgróti művelődési házzal csak azért példálózom, mert ott jártamban éppen ezt láttam, de van már néhány Ilyen „nyitott ház" máshol is az országban. Próbálgatják megcsinálni a gyakorlatban mindazt amit viszonylagosan újkeletű szavunk — a közművelődés — jelentéstartománya előír. (Minthogy ezzel a szóhasználattal egyszersmind a korábbihoz képest jócskán megváltozott kultúrpolitika kezdődött, amely szélesen értelmezi. a kultúra fogalmát, egész társadalmi létünk minőségében, természetes: más Intézményeknek is, mindannyiunknak megvan, meg kellene legyen a közművelődési föladata-szerepe. Ezúttal azonban beszéljünk csak egyfajta intézménytípusról, a művelődési házról.) Hogy mi a dolguk valójában a már meglevő és a most épülő házaknak? Egyelőre vitatjuk, pontosabban: gondolatban, meg papíron már tudjuk, és példálózunk a gyakorlat tényeivel. Egyelőre leginkább azt emlegetjük, mi az, amit nem jól csinálnak. Remélhetni, hogy ez a kizárásos gondolkodásmód is célravezető. Még gyakran „házakat" mondunk, mint föntebb magam, s nem intézményeket. Vagyis: ha közművelődésről van szó — még épületekre gondolnak, és nem a széles, társadalmi nyilvánosság különféle terepeire. E Például Szegeden... Nem győzünk siránkozni, milyen elavult épületeket és ezek egymáshoz kapcsolódásának rossz rendszeiét örököltük egy elmúlt, s ma már . korszerűtlennek ítélt kulturális politika „eredményeként". Keserűen kérdezgetjük, miért nincs itt megyei művelődési központ? Miért nem összegeződhettek idejében a szellemi és anyagi erők a mostaninál jóval hatékonyabb kultúraközvetítés, és az igények szerinti, gazdagabb kulturális szolgáltatások céljából? Ezt hiányoljuk, amikor konstatáljuk, hogy a város legnagyobb tanácsi művelődési központja kénytelen lemondani a művészeti értékek és a közönség „találkoztatásának" sokféle alkalmáról, s megelégedni a szükségesnél kevesebbel, mert nincs elég pénze, helye hozzá. Amikor a városnyi kulturális műsorkínálat összehangolatlanságán, az elképesztő színvonalbeli különbségeken, a hatástalanságon bosszankodunk, megint oda iyu kádunk, hogy nagyon hiányzik a szellemi és szervezeti egység a meghatározó, egységes közös gondolkodás, a célirányosan elosztható, nagyobb, közös kassza. Sopánkodunk, mennyire elárvult és kihasználatlan néhány kisebb, korszerűtlen belső beosztású művelődési ház, és sajnáljuk a puszta fönntartásukhoz szükséges, egyre több forintot. Például Debrecenben, mondjuk, és hasonlítgatjuk a szegedivei az ottani művelődési otthon-hálózat központosított szervezett és — ami a lényeg — hatékony rendjét. Hajlamosak vagyunk megfeledkezni viszont arról, hogy például Debrecenben csak akkor centralizáltak, akkor egyesitették az állami, a szakszervezeti, s az egyéb „rendelkezésű" szellemi, anyagi erőket, építettek ésszerűen egymáshoz kapcsolódó intézményhálózatot, amikorra kialakultak és működtek „a nagy egész" apró sejtjel. Amikor már volt mit összerakni, magasabb fokon szervezni. Ha hiányzik a szervezettség, hajlamosak vagyunk ezt minden baj' okának Iá1 ni; épületekben gondolkodni. Pedig, mint szegedi példánkból is látszik, egy épület önmagában nem késztet közművelődési aktivitásra, de az épülethiány is komoly nehézségeket okoz ennek az aktivitásnak a kialakulásában. Másfajta csapásra kellene terelnünk a gondolatainkat Röviden szólva: függetlenül attóL hogy van épület vagy nincs, a népművelők legfontosabb közművelődési feladata: 1. segíteni azoknak az embereknek, akiknek valamilyen kulturálódási igényük van (korszerűbb konyhát kívánnak vezetni, szeretnék tudni, miért háborúzik Irak meg Irán, milyen le mezek jöttek a boltba, miért csak Kisteleken árulnak íróasztalt, milyen filmeket csinált Huszárik Zoltán); 2. fölkutatni a lappangó közművelődési igényeket és valódivá „növeszteni" ezeket (lásd: Bartók művelődési központ „Belvárosi klub", ahol egyszerűen csak beszélgethetnek, vagyis információkat cserélhetnek az idősebb emberek, kártyázhatnak, újságot olvashatnak, a szó szoros értelmében azt csinálnak, amit akarnak, a ház kiszolgálja őket). Az emberek ugyanis vagy bemennek, vagy nem a hagyományos kulturális „rendezvényeket" produkáló házakba. Ha igen, akkor sem mindig érzik jól magúka*. igen jólesett például a felsővárosi fiatalasszonyoknak, hogy — más közművelődési épület híján — bemehettek a könyvtárba beszélgetni, mindenféléről, ami érdekelte őket, s a könyvtárosok még azt ls megszervezték, hogy addig vigyázzon valaki a gyerekeikre. Ki tudja, mivé fejlő dik még ez a tudatos-spontán módon alakult „kismamaklub"? Talán olyan csoport válik belőle, amelyet már nyugodtan nevezhetünk művelődési közösségnek. És ha még sok hasonló társulás akad a városban? Közös érdekek, érdeklődések, célok szervezte csoportok? Művelődési házakon belül és kívül egyaránt ezekre az emberi tartalmakra és formákra kellene figyelni — s aztán majd építeni. Az egymás közötti kapcsolataikat is, és ha kell, akár épületet is nekik. SULYOK ERZSÉBET