Délmagyarország, 1980. szeptember (70. évfolyam, 205-229. szám)

1980-09-14 / 216. szám

29 Vasárnap, 1980. szeptember 14. MAGAZIN '^^^SKA mtÉ Mielőtt fölmegy a függöny S zegeden nincs színházi holt­idő. Alig csomagoltak ösz­sze a Dóm téren, kezdődik a munka a kőszínházakban. A fény­függönyt fölcseréli a bársonyfüg­göny, a csillagtetejű színházat az intim tér, az ötezres nézőszámot a háromszázas. Vajon a szellem ünnepnapja lesz-e szűk két hét múlva az évadnyitó előadás, s hány emlékezetes estével ajándé­koznak meg bennünket a szegedi teátristák az 1980—81-es szezon­ban? Van mit pótolni — a sok kö­zött is legfontosabb: jó előadá­sokkal visszaszerezni a közönség bizalmát! A szegedi színház körül mint­egy évtizede magasra csapnak a hullámok. Emlékezhetünk a Kis­szinház néhány évvel ezelőtti át­építésének elhúzódására, gondol­hatunk a moziszínház ideiglenes jellegére, az elaggott nagyszínház bezárására, az átalakítási munkák gigantikus méreteire, de nem hagyhatjuk figyelmen kívül a vezetés bizonytalanságait, a tár­sulat szétesését, a színházi erők egymásnak fordulását, a színészek kegyvesztettségét. a tisztázatlan elképzeléseket, a kapkodást. Em­lékezhetünk, fontosabb volt az előre megfogalmazott plakátideo­lógia. mint az előadás, a kultu­rális manipuláció fölcserélte az okot és a következményt, nem az előadások, a művek igazolták a meghirdetett hitvallást, koncep­ciót hanem fordítva. így aztán csoda-e. ha nemcsak az ország színházi életének lett mostoha gyermeke a szegedi társulat, de a helyi közönség is elpártolt tőle. Mert legyenek bár nyikorgó szé­kek. rossz akusztika, vagy kedve­zőtlen hőmérséklet — a jó elő­adás. mely kéoes áramkörébe kapcsolni a nézőket feledteti a kellemetlenségeket A színháznak minden más mű­vészeti ágnál felelősségteljesebb szerepe van a tudatformálásban, a személyiség alakításában. Ré­szint azért, mert több művészeti ág szintézisével komplex élmény­teremtésre képes; részint mert testközelben találkozik közönsé­gével. s minden alkalommal egye­di, megismételhetetlen, soha visz­sza nem térő. a reakciók azonnal lemérhetőek csöndekből vagy mo­corgasokból. tapsokból vagy füty­työkből. A színház közösségi mű­vészet Egy kollektíva hozza lét­re. s egy még nagyobb közösség előtt mutatkozik be. A színház fel­adata ma nem kevesebb, mint el­kötelezetten kapcsolódni szocia­lista társadalmunk legfőbb tö­rekvéseihez. felvetni korunk kér­déseit. s hatásos eszközök soka­ságával vállalkozni a válaszadás­ra. Így válhat az előadás nem­csak a színházi kollektíva és nemcsak a nemzeti kultúra ré­szévé, hanem egy nagyobb társa­dalmi közösség ügyévé is. hisz önvizsgálásra késztet emberség­ben gyarapít Lehet megannyi előzetes koncepció, plakátra írt vallomás, alkotói nyilatkozat — a legfőbb érv az előadás. „Be­kapcsolni szeretném a nézőket, nem kikapcsolni" — mondta egy beszélgetés során a szegedi szín­ház új művészeti tanácsadója. Ruszt József. Nemcsak szellemes szójáték ez, hanem továbbgondo­lásra késztető művészi alapállás. A mai színháznak valóban köte­lessége az előadás aktív részesé­vé tenni közönségét. A jó színház játszótársnak, alkotótársnak te­kinti a nézőket s ezért közös gondolkodásra késztet élmények­kel rakja tele tarisznyánkat, to­vábbi meditációra sarkall. Ez nem jelenti azt hogy az a közönségré­teg. amely a művészetektől. így a színháztól is még elsősorban önfe­ledt szórakozást, pihentető kikap­csolódást vár. mostoha gyermek­ké válik. Kikapcsolni is csak úgy lehet, ha először bekapcsoltuk őket a színház áramkörébe. Igé­nyeit úgy fokozhatja az okos színház, ha közönségében értő ba­rátokra lel. akik vállalkoznak a nehéz szellemi kalandokra, haj­landók bekapcsolódni minden igaz. értelmes, új értéket kivi­rágoztató közös munkába. Ehhez nemcsak kölcsönös bizalomra van szükség, de a közönség méltósá­gának megbecsülésére is. aki nem engedi magát becsapni, nem tűri a vállveregető leereszkedést A szegedi színjátszás két és fél évszázados múltra tekint vissza. 1722-ből való feljegyzések szerint a piarista gimnáziumban akkor adták elő a pécsi Domokos atya Mutius Scaevola című darabját A művészeti vezető sze­rint a centenáriumi alkalmat el­szalasztani nem csupán bűn, hi­szen az megbocsátható. hanem helyrehozhatatlan hiba lenne, A szegedi színház vezetői — akiket, szinházalakító személyisé­gekként mutattak be — úgy ké­szítették el több szezonra szóló elképzelésüket hogy számítottak és építettek erre a dátumra. Pál Tamás karnaav-igazgató és Ruszt József az elkövetkezendő három évad során szeretné újjászervezni, megerősíteni a társulatot, kitel­jesíteni a műsorpolitikát, vissza­Simai Mihály Gyermekhangra Rigófüttyös, záporos Kis fán cseresznye-hangjegyek. Aranymálinkó énekel belőlük bíbor éneket Egy mennyei szénaboglyából kihajlik hirtelen, s haját leereszti a könnyű zápor. De már el is leng. illatát fürgén viszj a szél tovább. S aranyhaját a nap-asszony, nap-haját az arany-asszony, asszony-haját az aranynao szétteríti a boldog tájon; pipacson, bodzán, búzakalászon — S tilli ó-tull u -tilli ó — énekel újra a rigó. Kavicsnapló Bár írtál volna naplót te kavics! Naplót, hogy olvashatnám magam is: honnét sodort a víz. mi volt veled mielőtt a kezembe vettelek. — írtam én naplót — súgja a kavics — de homokba, s azt elmosta a víz: de habokba, s már messzi tengeren úszik az én örök történetem. nyerni a közönség bizalmát. Min­denki határozott és lendületes fordulatot vár tevékenységüktől, ök óvatosabbak, nem forradalmi változásokat, csak átmeneti éva­dot Ígérnek. A műsortervben sok az újdonság. Főiskolások vizsga­előadásként mutatnak be két da­rabot. Goldoni: Két úr szolgáját és Shelley A Cenci-ház című tra­gédiáját. Két Hamlet-parafrázist láthatunk egy műsorban, Tom Stoppard Valami bűzlik Dániában és Ivo Bresan Paraszt Hamlet cí­mű tragikomédiáját. Bemutatják O'Neill Hosszú út az éjszakában, Thurzó Gábor Holló és sajt Vos­kovec—Werich A császár pékje című művét. Az operisták Verdi Simoné Boccanegrója és Puccini Toscája mellett három XX. szá­zadi egyfelvonásost tűztek műsor­ra. A műsorterv persze önmagá­ban még pusztán lehetőség. Az előadásokon dől majd el. jól tervezett-e a vezetés, okosan gaz­dálkodott-e a társulat tehetségével, fölkészültségével, kihasználta-e a technikai-műszaki lehetőségeket, megtett-e mindent a közönségszer­vezés frontján. Még a nagy­színházra mondták annak idején. 110 voltos árammal nem lehet 220 voltos előadást produkálni. Mos­tanra kissé változott a helyzet, bebizonyosodhat, szűkösebb kö­rülmények között, cseppfolyós ál­lapotban. ideiglenes helyszíneken lehet-e maradandó élményt nyúj­tani? f A színház Szeged kulturális­művészeti életének egyik legfon­tosabb színhelye. Feladata és fe­lelőssége is csak ehhez mérhető. Egyedül, önmagában természete­sen nem tudja valóra váltani cél­kitűzéseit. Szüksége van társak­ra. szövetségesekre — ez már a város közéletének ügye. Közügy. Emlékszem olyan évadnyitásra, amikor minden ülőhelyre egy szál virágot helyeztek. Ez a kedves fi­gyelmesség néhány óra elteltével kínossá és feszélyezövé vált — tudniillik rossz volt az előadás. A színháztól nem virágot várunk, hanem jó előadást, emlékezetes produkciókat! TANDI LAJOS Mi lenne, ha... O lvasom a tudósítást ked­venc lapomban, hogy az új városrész egyik gazos-törmelékes terét tár­sadalmi munkában ját­szótérré varázsolták se­gítőkész brigádok, amelyek­nek tagjai közül „pedig senki sem lakik" abban a városrész­ben. Tetszenek érteni?... Ti­zenegy szocialista brigád fel­tehetően több szabad szomba­tot áldozott arra. hogy a „több mint kétmilliós forint­értékű" ajándékkal meglep­hesse a városrész gyermekeit. A szülőket ugyanis aligha érhette meglepetés: ők nyil­, ván jól látták az ablakból, hogy odalent a téren miben serénykednek az idegenek. „Na végre, hogy elkészültek vele" — sóhajthattak fel az avatóünnepség napján, ami­kor is az építők átadták az új játszóteret a népes szur­kolótábornak. Illetve, a helyi tanács egyik tisztségviselőjé­nek, aki megköszönte ... Mit is? Azt, hogy a társa­dalmi munkában épült játszó­téren a tanács kétmillió fo­rintot keresett. Ha ugyanis a brigádok nem hozzák rend­be az 1400 négyzetméteres te­rületet, akkor megrendelésé­vel valamelyik hivatásos park­építő vállalatot kellett volna felkeresnie a tanács megbí­zottjának. A zöldterületek rendezésének, a játszóterek építésének költségét ugyan­is az úgynevezett célcsoportos keretből fedezik. Nos, ebből most kétmilliót megtakarítot­tak. Érdeklődéssel várom hát a tudósítást, cserébe, milyen meglepetést készít ebből a pénzből a városi tanács —, no nem a lakótelep apraja-nagy­jának, hanem a tizenegy szo­cialista brigádnak... Mert gondoljuk csak to­vább a dolgot! Mi lenne, ha a játszótér építésekor alkotó közösséggé kovácsolódott csa­pat nem oszlana fel, hanem újabb nagyszerű célok meg­valósítására szövetkezne. Te­szem azt az ugyancsak költ­séges terület-előkészítésre, vagy a szolgáltatóhálózat ki­építésére fordítaná szabad idejét és energiáját, esetleg az új lakótelepek óvodáinak, üz­leteinek, távfűtőműveinek ki­vitelezésére tenne felajánlást? Micsoda perspektíva! S meny­nyi, más célra fordítható „célcsoportos" pénz! Mielőtt újabb túlzásokra ra­gadtatnám magam, gyorsan le­szögezem: nem vagyok el­lenzője a társadalmi mun­kának, ha az nem hiányt pó­tol, hanem csupán kiegészít Ha nem mások munkáját he­lyettesíti, hanem „csak" se­gíti. " Azért fogadtam fenn­tartással a hírt, nehogy a dicséretes, önkéntes segítő­készségből rendszer váljék, s ahol még rendezetlen tér vár rendezőkre —, s van ilyen jó néhány —, ott most már min­dig ölbe tett kézzel várakoz­zék a majdani haszonélvező. Vagy az ablakban könyökölve, a társadalmi munkásokban gyönyörködve. P. K. Adott szavunk I tt a szólás a szegedi be­szédben: szavával szép az ember. Nem hiszem, hogy a szépen fűzött szavakra kellene értenünk csak. Szóban a legszebb az igaz. Aki egyik hazugságba öl­ti a másikat, eszerint a tétel sze­rint lehet csodálatos ifjú, adoniszi termet, de szép nem. Azt, hogy mondtam ugyan valamit, de köz­ben meggondoltam, a népi ítélet nem ismeri el. Azt a szót, amit hinni nem lehet, kár kimondani. Tartásunkra, jellemünkre, gerin­cünk vonalára következtetnek az emberek kimondott szavunkból. Akiére nem lehet adni, az játszik a szavával, az szószátyár, abból megint egy szegedi képes beszéd — úgy folyik a szó, mint a gö­rögdinnye. Az a levegőbe beszél. A kimondott szó megtartani való ígéret Olyan szigorú törvényünk ez ma is, bizonygatni is fölösle­ges. Mégse tartjuk be mindig. Mondjak példát? Nem tudom, honnan jött ez a szél, de hova­tovább ott állunk, hogy a be nem tartott szónak határidő a neve. Azért merem előhozni a magam tapasztalatát, mert akárhol mond­tam el eddig, mindenki avval folytatta, hogy tizet is tudna mon­dani, és mind különb lenne. Viszem a valamit a javítóba, kedves asszonyka veszi át tőlem. Mondom, kedves. Figyelmeztet rá, két hétre vállalnak, megkér­dezi, jó-e az nekem. Jónak nem jó, hamarabb sokkal jobb lenne, de tudom, nem lehet, biccentek tehát. Annyira kedves, hogy meg­köszöni szépen, és én örülök ne­ki: két hét nem a világ, ha ilyen szépen mondják. Ráíródik tehát a papirosra, jöhetek érte ekkor meg ekkor. Még mindig tart a kedvesség, mert figyelmeztet, négy után jöjjek, akkor biztosan meglesz. Ekkora figyelmességért csak hálás lehet az ember. Eljő a nap, van némi tapaszta­latom, biztos, ami biztos, még rá­teszek egyet. Kutatom a cédulát, a kéthetes kedvességet elfújta az idő. a hölgy fejem fölött szálló szóval mondja, nincs kész. Elbá­tortalanodom, tétovázom, ökög­bakog ilyenkor a magamfajta em­ber. — Nem értette? Nincs kész! Nézzen be négy-öt nap múlva. Ejha! Egy szép asszony két hét alatt ennyire meg tud változni? Majdnem a szőnyeg alá bújok nagy bátortalanságomban, de azért mondom neki: — Szíves elnézést kérem, de az egyeszségünk nem sétáitatásra szólt. — Miféle egyesszég? — Ide van írva a határidő. — Az nem számít, nincs kész. Tökéletesen igaza van, az a ha­táridő, amit nem tartanak be, az nem számít. Nem vált mindjárt ilyen jól az ember esze, az ördög pedig ágaskodik, tovább kérde­zem: — Miért nincs kész? Négy hölgy áll a pultnál, merev szobor lesz mind, és engem néz. Ilyesmi olvasható ki a szemükből: ki ez az isten borja már megint? Ezt a feleletet adják: — Mert sok a munkánk. — Akkor miért írták rá a papi­rosra ? — Akkor még nem tudtuk. — Ja, az más. Akkor tehát még nem volt sok, csak utána lett sok. Az viszont engem nem érdekel. Aki később jött, annak nyilván már nem két hetet, hanem hár­mat írtak a cédulájára, mert ak­kor már tudták, hogy sok a mun­ka, az tehát semmiképpen meg nem előzhetett. Most még inkább nem értem, miért nincsen kész? — Mindig két hétre vállalunk! — Akkor is, ha hazudnak? Most lett ám csak kőszobor mind a négyből. Hogy jövök én az ilyen beszédhez? — Bocsánat, de úgy hangzott. Akkor is két hét, ha tudják, hogy a három se biztos. — Nem mi tehetünk róla. Ne­künk ez van kiadva. — Lehet olyan vállalati döntés, hogy önök ne az igazat írják" Hogy tudatosan félrevezessék a kuncsaftot? — Hagyjon minket békében! Hajtogatom, hogy az adott szó. akkor is szent, ha leírják, és ak­kor is illik betartani, ha én fize­tek érte. Jámbor együgyűségem­ben azt olvasom ki a szemük ál­lásából, hogy mehetek panaszra a magasságos akárkihez, akkor sincs kész. Minek hord a hátán a föld olyan embert, aki nem érti meg az első szóból? Ha most azt mondanám, nem a határidő csúszott el, hanem a tisz­tesség, a négy hölgy megint nem értené. Tisztesség és vállalat? Itt objektív okok játszanak közre, a tisztességhez ennek semmi köze nincsen. Megkockáztatom még. hogy értesíthettek volna, kis la­pot küldhettek volna, hogy ne jöjjek, dolgozzam nyugodtan, mert közbeszólt az objektív ne­hézség, de megint gyermeteg gon­dolattá kopik az ötlet: — Éppen arra van időnk! Szakadék van közöttünk. Ami természetes lenne két ember kö­zött, az nem lesz természetes, ha az egyik oldalon vállalat áll. Ha rájövök arra, hogy egy cég be­csapott, még azt se várhatom el, hogy bocsánatot kér. Nézzek be öt nap múlva, majd meglátjuk. Kis csúszás ez csak azokhoz a nagyokhoz képest, amihez hozzá kellett szoknunk az utóbbi évek­ben. Százféle magyarázatot talál­hatnánk egy-egy határidő be nem tartására, és lehet, hogy a százból kilencvenkilenc megföUebbezhc­tetlenül igaz. az az egy azonban, ami a százból hiányzik, gyanús. A vállalat egyes emberei magán­ügyeikben föltehetően kínosan ügyelnek arra, hogy a kimondott szónak hitele legyen, de fölmond­ják az ügyeletet, ha a vállalat ne­vében mondanak kl valamit. Romantikus észjárásnak tűnhet mindez ott. ahol számok özönévél és a vállalkozók hadával dolgoz­nak. Könnyen mondhatják, pró­bálnám csak egy napig az ő mun­kájukat. rögtön látnám, lelki fur­dalásokból nem lehet megélni. Lehet, hogy igazuk van, lehet, hogy nincsen, de ha ott a pult előtt isten borjának néztek, hadd maradjak meg ebben a státu­szomban, és hadd higgyen, aki vállalati adott szavát nem tartja meg — most rettenetes nagy átok következik! — az se egy szép ember. Abból a határidő is úgy tclyik, mint a görögdinnye. HORVÁTH DEZSŐ

Next

/
Oldalképek
Tartalom