Délmagyarország, 1980. szeptember (70. évfolyam, 205-229. szám)

1980-09-11 / 213. szám

\ 5 Csütörtök, 1980. szeptember fi: Elhunyt Ződi Imre Súlyos betegségben, 68 éves korában elhunyt Ződi Imre nyugdíjas, a Belváros II. pártalapszervezet titká­ra, aki ezt a tisztséget 1978. óta odaadó munkával látta el. Hosszabb időn át aktív munkásőr is volt. A mun­kásmozgalomban 1944. óta vett részt, s 1946. óta volt tagja a pártnak. Kitüntet­ték a Munkás-Paraszt Ha­talomért Emlékéremmel, és a Felszabadulási Jubileumi Emlékéremmel. Temetésé ma, csütörtökön délelőtt 10 órakor lesz a Belvárosi te­mető ravatalozójából. Turistaházak Megkezdődött az őszi tu­ristaszezon. A vízpartok, nyári fürdőhelyek elnéptele­nedtek, a turizmus most már elsősorban a hegyi, erdei ki­rándulóhelyekre összponto­sul. A természetet kedvelők, őszi kirándulók megfelelő el­látására már jó előre felké­szültek a turista szálláshe­lyek. Egy részük felújítva, komfortosítva fogadja a ven­dégeket, de sok olyan turis­taház is akad, amely nem képes lépést tartani a „ba­kancsos" turisták igényeivel és a múló idővel; málladozó falakkal, közművesítés nélkül állnak. Pedig ugyancsak szükség lenne rájuk, hiszen a Magyar Természetbarát Szövetség 98 ezer tagot tö­mörít, s több tízezer az al­kalmi turisták száma is. Rá­adásul az ország 94 turista­szálláshelye kötött áras ka­tegóriába tartozik, így egy éjszakára mindössze 40—50 forint a szállás, ami tovább növeli vonzerejüket. A szebb napokat lótott, még meglevő, omladozó tu­rista házak többségéről azon­ban szerencsére nem kell végleg lemondani. A Belke­reskedelmi Minisztériumtól kapott értesülés szerint a közeljövőben — együttmű­ködve az érdekelt szervek­kel, mindenekelőtt azOTSH­val — átfogóan intézkednek megmentésükre, hogy a tu­ristaházak a jövőben betölt­hessék feladatukat. (MTI) Családi ház is lehet üdü n A városok és községek üdülőterületén, az üdülőfal­vakban és a csökkenő népes­ségű településeken gyakran adott okot vitára anrtak megítélése, hogy lehet-e üdü­lés céljára lakást vagy csa­ládi házat vásárolni. Erre a kérdésre válaszolt igennel, és az egységes értelmezés érde­kében tisztázta a jogszabá­lyok adta lehetőségeket és korlátokat is az Építésügyi és Városfejlesztési Miniszté­riumnak és az Igazságügyi Minisztériumnak most meg­jelent együttes közleménye. Az együttes közlemény sze­rint sorrendiséget kell érvé­nyesíteni, és így elsősorban a létesítés célja, másodsor­ban pedig a használat módja a döntő annak megítélésé­ben, hogy az épület vagy az összefüggő helységcsoport la­kás vagy üdülő. Nincs gond akkor, ha a létesítés célja és a használat módja megegye­zik. vagyis a lakásnak épí­tett létesítményt lakásként, a hétvégi házat üdülőként hasznosítják. Ha viszont a létesítés célja és a használat módja nem fedi egymást, ak­kor az Utóbbi, a használat módja a döntő, kivéve ha a lakások esetében az üdülő­használat ellentétben áll a jogszabályok rendelkezései­vel és a lakáspolitikai célok­kal. Lakóépületet is lehet üdü­lőként hasznosítani a váro­sok és községek üdülőterüle­tén, az üdülőfalvakban és a csökkenő népességű telepü­léseken. Az üdülőterületek­nek ugyanis alapvető rendel­tetése, hogy a pihenést szol­gálják, s gyakorlatilag az a helyzet, hogy ezeken a he­lyeken az állandó lakás iránti igények lényegében ki­elégítettek. Ugyanakkor cél­szerű, hogy az üdülőterüle­tek túlzsúfoltságának elkerü­lése érdekében a pihenni vá­gyók egy része az üdülőkör­zet háttérterületein, az úgy­nevezett üdülőfalvakban te­lepedjen le, s a pihenés, üdü­lés céljára régi lakóházat is megvásárolhasson. Népgaz­dasági érdek az is, hogy a kisebb, elnéptelenedő falvak­ban megüresedő és haszno­sítható lakóépületek ne men­jenek tönkre. Más a helyzet a városok­ban és a fejlődő települése­ken, amelyeken a lakáspoli­tikai céloknak megfelelően nagy gondot kell fordítani a lakásigények mielőbbi kielé­gítésére. Ezért a városokban és azokban a községekben, amelyek a megyei tanács rendelkezése szerint társa­dalmi elbírálás alapján elé­gítik ki a lakásigényeket, a használat módja alapján nem minősíthetik üdülőnek a la­kóépületet, a lakást vagy az összefüggő helyiségcsoportot. (MTI) Nyugdíjasklub és iti©§@s^oba Újdonságok a Bartókban Az új közművelődési szezon terveit mostanában pontosít­ják Szeged művelődési köz­pontjában. a Bertókban; né­hány újdonságról, változás­ról azonban máris beszá­molhatunk. A szakkörök szaporodtak ebben a hónapban — az Alcor csillagász-körrel. Tag­jai. elsősorban középiskolás fiatalok. Hegedűs Tibor ve­zetésével az égitestek titkai­éval ismerkednek. Az ország­ban mostanában egyre nép­szerűbb csillagász-körök egymással is kapcsolatot tar­tanak; a szegedi Alcor pél­dául rendszeresen megje­lenteti a Pupilla című. sten­cilezett füzetet. amelyben hazai és külföldi ismeret­terjesztő szövegeken kívül a különböző körök tagjainak írásait is közlik. Most. hogy a Bartókban kaptak helyet, s ezzel együtt némi anya­giakat is. megvásárolhatják az alapvető műszereket. A csillagász-kör érdekes mun­kájába természetesen bárki érdeklődő bepillanthat, s aki kedvet kap a dologhoz — maradhat. Az amatőr zenei csopor­tok közé „besorolt" dr. Hu­lin István dzsessz-együttese. bemutatkozó koncertjüket már a nyáron megtartották. Velük a Bartók úgyszólván a szegedi dzsessz-élet köz­ítélve Színes amerikai film. Woody Guthrie önéletrajza alapján írta: Róbert Get­chel. Fényképezte: Haskell Wexler. Zene: Woody Guthrie, Leonard Rosen­man. Rendezte: Hal Ashby. Főbb szereplők: Dávid Carradine, Melinda Dillon, Ronny Cox, Gail Strick­land. Amerika, a két világhábo­rú között, egészen pontosan 1936-ban. A Steinbeck-re­gény, az Érik a gyümölcs világa: a nagy gazdasági vi­lágválság után is dühöng a munkanélküliség, nyomorú­ságos autókra kötözött mo­tyóikkal családok ezrei kel­nek útra Texasból. Oklaho­mából. az álmok földje, Ka­lifornia felé. Talán ott majd... és persze ott sem. Gyümölcsfaszedők, rakodók, a mezőgazdasági munkások tömegei, vagonokban, vonat­tetőn utazva. Borostás, mély­ségesen elhanyagolt külsejű páriák, félúton a hobó- és a munkanélküli lét között. És közben... szól a gitár. Hal Ashby új filmjének vol­taképpen a gitár az igazi főszereplője. Ez a csodálatos hangszer, amely az amerikai népzenében. a nálunk is méltán oly népszerűvé vált country-muzsikában találta meg lehetőségeinek egyik legeredetibb, legvonzóbb ki­fejezési formálót, s amely a „hivatalos"' főhős, a híres énekes. Woody Guthrie éle­tét, céljait, legfőbb tevé­kenységét illusztrálja, szim­bolizálja, sőt. szentesíti is. Mert maga a sztori:' szok­ványos. olykor melodrama­tikus. olykor unalmas, min­denképpen szokványos ön­életrajzi karrier-történet, némi gazdag-szegény oppo­zícióval nyakonöntve. A szakszervezetekért harcoló agrárproletariátus dalnoka. Woody — a legutóbbi Berg­man-filmből megismert, nagyszerű Dávid Carradine alakításában — fura módon csakis gitárral érdekes iga­zán. Zenéje az, amit volta­képpen eszményeinek kelle­ne képviselni ük. A film kép­telen hatásos, széles és főleg eredeti tablóját adni a kora­beli Amerika harcainak, társadalmi feszültségeinek, jóllehet a miliő tökéletes. Ám a dramaturgiai hibák, a szerkezeti aránytalansá­gok, a Hollywood-ízű meg­oldások, sajna, lehetetlenné teszik azt, hogy Woodyt esz­méivel együtt igazán komo­lyan vegyük. Dalai csodá­latosak. a hatvanas évek nagy folk-song bajnokai. Pete Seeger. Joan Baez. Bob Dylan és a többiek mind­mind az ő gitárjából bújtak elő. Csak sajnálhatjuk, hogy a filmben egyetlen Woody­számot sem hallhatunk vé­gig. Egyáltalán: látszólag sok a zene. valójában mégis kevés. Ugyanis, akár egy operettben, mindössze sztori­illusztrációt nyújt átlátszóan és butuskán. Ráadásul még azt sem tudhatjuk. ugyan mi is indokolja a „fátumos" címet: Dicsőségre ítélve7 Mert Woody Guthrie ugyan eljut a dicsőségig, sőt sutba is dobja néhányszor. de ilyesmi rajta kívül még az Egyesült Államok néhány ezer tehetséges gitárosa kö­zül bármelyikkel megeshe­tett volna. ha az illető egyébként elég tisztességes. Ilyen pedig — talán még abban a bizonyos USA-ban is akad. Egyszóval Woody élettör­ténetét elmondó, igencsak hosszúra nyúlt alkotásban az égvilágon semmi sem végzetszerű, legkevésbé a fő­hős sorsa, amelynek befe­jezését legvégül — az egy­szerűség és talán a jobb ké­sőn mint soha-elv alapján felismert rövidség okán — írásban olvashatjuk a vász­non. Ami valóban dicsőség­re ítélt: az a zene. amely szárnyalva és (máris) meg­dicsőülten árad a tehervo­natok tetejéről, valahonnan Amerika nyugati partjai fe­1ŐL Domonkos László pontja lett. hiszen jó Ideje itt dolgozik már a Molnár­dixieland is. Ebben az évben elsősor­ban az idősebbek és a gye­rekek igényei szerint bővíti szolgáltatásait a művelődési központ. Egyelőre ideiglenes neve van a pincehelyiség­ben berendezendő klubnak: „belvárosi klub" Főként nyugdíjasokat várnak az új­rafestett. bútorozott, közvet­lenül az utcáról nyíló te­rembe. ahova lekölíöztetik az emeletről a folyóirat­olvasót (s a látogatók igé­nyei alapién bővítik az állo­mányt). fonotékát rendeznek be (900 lemezbői álló gyűj­teménye van a háznak), já­tékokat vásárolnak. Ügy ter­vezik. naponta, délután 2­től 6-ig járhatnak ide mind­azok. akik szabadidejüket társaságban, olvasással, ze­nehallgatással. kártya- vagy sakk-csatában kívánják el­tölteni. Természetesen meg­kérdezik maid a nyugdíjas­klub vendégeit, milyenféle, egyéb programot kívánnak, s lehetőség szerint kielégí­tik az igényeket. A ház vonzereiét szeret­nék növelni azzal is. hogy az eddigieknél gazdagabb programokat kínálnak a leg­fiatalabb korosztálynak. Frissen végzett szakember feladata lesz. hogy a Bartók rendelkezésére álló eszkö­zükkel segítsen oldani a vá­ros művelődési életének gondján, hogy tudniillik: nagyon kevés a gyerekek tartalmas szórakozását, is­kolán kívüli foglalkoztatá­sát szolgáló program. Mese­szobát rendeznek be az egyik emeleti klubban, törzsközön­séget. állandó létszámú gyermekcsoportokat próbál­nak alakítani. Változatos eszközökkel és módszerekkel de főleg játékos formában és az aktivitásra építve a különféle művészeti ágak­ban való jártasságukat kí­vánják elérni. Számos isko­lával együttműködve, a szü­lők érdeklődésére is szá­mítva. először nagyszabású játékvásárt rendeznek. A hónap végén. 29-én a gyere­keké lesz a ház: az elő­csarnokban firkafalat állí­tanak föl és a Makóról ér­kező édességárus pultját; a folyosón az iparművészeti főiskolások játékaiból kiállí­tást rendeznek; az udvar­ban a tápéi népi együttes „utánpótlása" népi gyermek­játékokat mutat be; a nagy­teremben pedig gyékénysző­nyegekre lehet kirakni az otthonról hozott, megunt já­tékokat, s Indulhat a csere­bere... S. E. Nyári mérleg - eszi tervek A forgalom alakulása a Csongrád megyoi Kasszandrai tehetségre áhí­toztak tavaly, év végén az idei forgalmi tervüket kiala­kító vendéglátó vállalatok. Megpróbálták .jó előre kifür­készni, vajon hogyan visel­kedik a tavalyi áremeléssel elriasztott, s az ugyancsak tavalyi, novemberi korrek­cióval visszacsalogatni óhaj­tott lakosság. A Csongrád megyei Vendéglátó Vállalat vezetői is megkísérelték a majdnem lehetetlent. Tapasz­talataik, s reális lehetősége­ken nyugvó prognózisuk alapján törekedtek a forga­lom várható alakulását egy esztendőre előre meghatároz­ni. Számoltak a nehézségek­kel. önámitás nélkül kalku­lálták terveikbe azt a való­ságos tényt, hogy a lakosság jó része bizony rajtuk akar spórolni. Azaz: lemond a vendéglői kényelemről, in­kább otthon étkezik. Viszont — erről sem lehet Munkajogi továbbképzés A munkaügyi döntőbizott­ságokat június óta vala­mennyi vállalatnál, intéz­ménynél újjáválasztották megyénkben is. A Munka­ügyi Minisztérium, a Szak­szervezetek Országos Taná­csa, s a Magyar Jogász Szövetség megállapodása ér­telmében az új összetételű vállalati döntőbizottságok tisztségviselőinek tovább­képzését mindenütt a Jo­gász szövetség megyei szer­vezetei végzik. Csongrád megyében a közeljövőben kerül sor az újonnan vá­lasztott döntőbizottsági ta­gok oktatására, tanfolyam­rendszerű előadássorozat ke­retében. Az előadássorozat októberben kezdődik, a terv szerint, s 1981. júniusáig tart. Ez alatt tíz — egyen­ként ötórás — foglalkozásra kerül sor. Az előadások témái fog­lalkoznak a munkaügyi vi­ták eldöntésének rendszeré­vel; a munkaügyi döntőbi­zottságok eljárásaival, tár­gyalásaival, határozathozata­lával, és a határozatok el­leni jogorvoslatokkal; a munkaviszony szabályozá­sával; munkavédelemmel, és többek között a fegyelmi, Il­letve anyagi felelősséggel. Az oktatás szervezői fel­hívják a figyelmet arra, hogy az előadásokon nem­csak a munkaügyi döntő­bizottságok tagjai vehetnek részt. Tekintettel a Mun­ka Törvénykönyvének kö­zelmúltban történt módosí­tására, az előadássorozat aryaga valamennyi munka­joggal foglalkozó alkalma­zottnak hasznos ismereteket nyújt. így a döntőbizottsági tagok mellett a jogász szö­vetség megyei szervezete el­fogadja a munkajoggal fog­lalkozó vállalati és szövet­kezeti alkalmazottak je­lentkezését is. Az előadás­sorozaton való részvételi szándékot a megyei munka­ügyi bíróságon (Szeged, Széchenyi tér) kell beje­lenteni. Vendéglátónál megfeledkezni — hatásos ütőkártyát tartogatott az idei esztendőre kezében a ven­déglátó vállalat. Meghirdette a közétkeztetés fejlesztése, a zónaadagokkal a forgalo­mért, s más címszavakkal jellemezhető vendéghóditó mozgalmat. Mellesleg — de nem utolsósorban — meg­próbált a munkaerővel az eddiginél okosabban gazdál­kodni, s a korábbinál célra­vezetőbb ösztönzési módsze­reket alkalmazni. Tette mindezt a legfontosabb el­gondolás megvalósításáért: a vendéglátás színvonalának emeléséért, ezáltal a lakosság kegyeinek elnyeréséért. Az ünnepi hetek zárultá­val mérleget készítettek. Az osztás-szorzás eredménye: januártól augusztus végéig 3,5 százalékkal növekedett a forgalom a tavalyi esztendő azonos időszakához hasonlít­va. A nyár forgalma viszont az átlagosnál dinamikusab­ban nőtt; több mint 5 száza­lékkal magasabb annál, amit tavaly ilyenkor regisztráltak. Az év első felének tenden­ciáit vizsgálva megállapüha­tó. hogy a szeszes italok for­galma visszaesett, az előfize­téses étkeztetésé jelentősen, 30 százalékkal nőtt, az a la carte rendszerben értékesí­tett ételek forgalma pedig — a 30—35—50 százalékos ár­emelkedés ellenére — ugyan­annyi, mint az elmúlt évben volt A Dóm téri bevételt mind­annyiszor külön is értékeli a vállalat. Idén — noha a ta­valyinál kevesebb előadás várta a nézőket, s annak da­cára, hogy technikai okok miatt nem tudták időben megnyitni a büíésort — 2,8 millió forintos bevételt köny­velhettek el, többet a tava­ly InáL Egy átlagos nap 30 ez­ret hozott a Dóm téren a vendéglátó konyhájára. A Piros karaván és az Állami Népi Együttes egy-egy pro­dukciója 124 ezer forintot jövedelmezett. Négy hét alatt eladtak a büfésorban 11 és fél mázsa kolbászt, 4 ezer 560 pár virslit, 22 ezer 900 hot-dogot, 2 ezer 256 liter gyümölcslét, majdnem 24 ezer üveg sört. A hordós sör­ből 250 hektó fogyott el. A nyár végén megnyitott Szőke Tisza etterme, bárja és presszója sikeresen debü­tált. jsiaponta közel 40 ezer forinttal gyarapította a vál­lalat bevételét. A Korzó• Imbisz teraszának kicserélé­sére is érdemes volt áldozni. Az új, 80 ülőhelyes, a ko­rábbinál nemcsak nagyobb, de jóval szebb terasz vendé­gei 7—8 ezer forintot hagy­tak naponta a vendéglátónál. Érthetően bántja a, vállaltot, hogy idén nyáron sokkal ke­vesebben vásárolták saját üzemében készült hagyomá­nyos fagylaltját. Az idei if­júsági napok alatt mindösz­sze 17 mázsát tudtak eladni a nyári csemegéből, szemben a tavalyi 24 mázsával A forgalmi terv teijesitesében a fagylalt értékesítésének is fontos szerepet szánt a vál­lalat Ezért nehéz magyará­zatot találni arra, vajon mi­ért engedi kihullani zsebéből a még megszerezhető, forin­tokat. Kérdezzük ezt azért, mert szeptember 6-án, szom­baton például — tán az utolsó meleg, vendégmarasz­taló nyári napon — sem fagylaltot, sem süteményt nem lehetett kapni a fagy­laltüzem szomszédságában horgonyzó hajón. Az év eddigi tapasztalatai után lássuk az őszi-téli hó­napokra vonatkozó tervekel A vállalat — nem csupán üz­leti megfontolásból, a szo­ciálpolitikai célokat, az ellá­tás javítását ls figyelembe véve — íz eddiginél nagyobb részt vállal magara a diákét­keztetés fejlesztésében. A vá­rosi tanács vb művelődés­ügyi osztályával kötött meg­állapodás értelmében napi 2 ezer adag ételt szállít étter­meinek konyháiból az általá­nos iskolákba. A gyermekét­keztetésből havi 1 millió fo­rintos többletbevetel szárma­rik. A plusz jövedelemért persze Jócskán meg kell dol­gozni. s nem is ak; ••hogyan. A diákétkeztetésben érde­kelt dolgozókat prémiummal ösztönzik a kifogástalan munkára. Ladányi Zsuzsa

Next

/
Oldalképek
Tartalom