Délmagyarország, 1980. szeptember (70. évfolyam, 205-229. szám)
1980-09-17 / 218. szám
Szerda, 1980. szeptember 17. 5 Szállítók megállapodása Összehangoljak az őszi munkát A mezőgazdaság őszi erő- mazik a rakodáskor és vi- kavégzés feltételeinek a próbája egyben a szállítóké gyáznak egymás testi épségé- megteremtésére. Így például is. Ilyenkor, betakarítás kez- re, bizonyára az eredmény is a kollektív szerződésben endetekor már szükséges össze- hasonló lesz a tavalyihoz, gedélyezett rendkívüli túlhangolni a teendőket, hogy minden áru idejében eljut a órák felhasználására, a rakomlnden, ami a földben ter- címzetthez. dásban, szállításban dolgoméit, Idejében és minél ke- A közúti fuvarozó — a Vo- zók ösztönzésére teendő invesebb veszteséggel biztos lin 10. sz. Vállalat — is év- tézkedések meghozatalára, helyre jusson. E tennivalók ről évre tevékenyen részt Az együttműködés koo'rdiegyikeként a vasút és a Vo- vesz a betakarításban. An- nálásét, az információk cse.lán, valamint a szakszervezet nak ellenére, hogy többségé- réjét — a két fuvarozó és az képviselői is megállapodást ben ipari vállalatoknak dol- SZMT között — a Vasutakötnek a szállítás munkái- goznak, a mezőgazdasági ter- sok Szakszervezetének Terünak könnyítésére. mékek szállítását sem hanya- Jeti és a Volán Vállalat szakTegnap, kedden Szegeden, golják el. Mindennemű mim- szervezeti bizottságára bíza MÁV Szegedi Igazgatósá- kát elvállalnak, hogy ki ták. Hasonló megállapodást gának épületében közös, tudják használni a gépeket. írnak alá még Báos és Békés egyeztetett munkaprogramot Eddigi igyekezetük ellenére megyében is, az őszi mezőfogadott. el a MÁV Szegedi sem sikerült még elérni cél- gazdasági munkák feltéteIgazgatósága, a Volán 10. sz, jukat, hogy naponta folya- leinek javítására. Vállalat és a Szakszerveze- matosan 10 órát dolgozzanak Az együttműködési megáltek Csongrád megyei Taná- a teherautók. lapodást Lovász Lázár csa. Meghatározták a közös A tegnapi megállapodás a MÁV Szegedi Igazgafeladatokat is. szerint a szegedi Volán vél- tóságának vezetője, clr. AgosA tervek szerint a szegedi lalat figyelemmel kíséri a ton József, az SZMT vezető vasutasok ezen az őszön 4 szerződések teljesítését s titkára és dr. Kardos János, millió 60 ezer tonna árut amikor szükséges, segítségül a Volán 10. sz. Vállalat veszállítanak, valamennyivel hívja a szakszervezetet Az zérigazgatója írta alá. Ott többet, mint tavaly. Munká- SZMT dolga, hogy felhívja a volt az eseményen Bartha juknak, összefogásuknak fuvaroztatókat a szállítási László, a megyei pártbizottmost nagyobb a szüksége, szerződésben foglaltak betar- ság gazdaságpolitikai osztá mert a megkésett nyár miatt tására, és az optimális mun- lyának vezetője is. szinte várhatóan egyszerre . Vöröskeresztes megbeszélés Ülést tartott tegnap, kedden a Vöröskereszt Szeged városi vezetősége. Szántó Tivadar, a városi pártbizottság osztályvezetője az MSZMP XII. kongresszusa határozataiból adódó, Vöröskeresztre háruló feladatokról tartott tájékoztatást. Az 1979—80-as tanévben végzett Ifjúsági vö. röskeresztes tevékenységről, az új feladatokról dr. Csák Mária Iskolafőorvos, vöröskeresztes ifjúsági felelős tartott előadást. Boruzs Mihály né, a Vöröskereszt városi vezetőségének elnökhelyettese a Magyar Vöröskereszt Országos Vezetőségének és végrehajtó bizottságának közelmúltban hozott határozatait ismertette. Pályairányítás, fakultatív tantárgyak a gimnáziumokban Űj tantárgy, a pályalrá- kémiai anyagvizsgálat, a műnyítás is szerepel a gimná- szaki rajz. a telexkezelés, a ziumok tanrendjében e tan- gépjárművezetés-szállítás, a évtől. E sajátos tantárgyat — postaforgalmi, a számítógépamely részben pedagógiai, kezelői, az államigazgatási ispszichológiai, részben szocio- meretek. A harmadik osztálógiai pályaismeret — a má- lyosok ezek mellett nagyobb sodik osztályban tanítják az óraszámban tanulhatják a osztályfőnökök az új oktatási- magyart, a történelmet, a kéri evei ési tervek szerint. A miát, a matematikát, és pályairányítási órákon a ta- ugyanígy foglalkozhatnak egy nulók jobban megismerik ké- idegen nyelvvel, pességeiket szellemi és fi- . . ,,, _ ... zikai adottságaikat, megfő- „.V8™?* negyedlk osz" galmazzák elképzeléseiket s ^lyban, h«tároznak arról, egyeztetik ezeket a lehető- hof ™ k Tv«l ségekkel. A tanév végén dön- "u ™ónyaikat. ,szakközéPlstik el milyen pályát kíván- kolában- foiSkolan> e8yete' nak majd választani. men- vagy sem" A következő tanévtől a A pályairányításban közreharmadik osztályban olyan működnek a pályaválasztási fakultatív tantárgyakat is ta. intézetek, valamint az üzenulhatnak. amelyek ismerete mek, a vállalatok, az intézmegkönnyíti a felkészülést a mények ahova a második választott pályára. Ilyen tan- osztályos tanulók, ellátogattárgy lesz többek között a nak. érik be a termés. Kedvező tapasztalat, hogy az elmúlt években nem volt lényegesebb fönnakadás. Adódik ez abból, hogy csak a reális és konkrét igények alapján kötik a szerződést. Nem sajnálják a rakodók se a szombatjukat, se a vasárnapjukat és idejében útnak indítják az exportra küldött árukat. Ha csak kevés kár szárTudomány és gyakorlat Kémiai módszerrel ellenőrzik a takarmányt A tápok, takarmányok tottak tegnap, kedden Szeminőségének ellenőrzése geden, a Technikíi Házában gokszor nehézségekbe ütkö- szakszemináriumot a takarják. Mire a jószágok elé ke- mány-előállításban érdekelt rül a keserű, savanyú ab- szakemberek. A Csongrád rak, nagy a ráfizetése a hlz- megyei Gabonaforgalmi és lalónak. Kifizette a drága Malomipari Vállalat, a Gaeieséget és nem tudja föl- bonatröszt, a Magyar Tudoetetni az állatokkal. Mert mányos Akadémia Központi sajnos, még mostanában ls Fizikai Kutató Intézete és a gyakori hogy maga az ál- MÉTE szegedi csoportja lat a legbiztosabb minőségvizsgáló. E kellemetlen je- tó. a CSMGMV lenség megszüntetésére — nyitotta meg. A amelyről általában a keve- vizsgálat fejlesztéséről dr. rék-összeállító vállalatok Tomay Tibor, a GT igazgasem tehetnek — összefogtak tó főmérnöke, a nukleáris a kutatók és a gyakorlati analitikai módszerekről dr. Fodor Miklós, a KFKI tudoa szakemberek. Olyan eljárásokat kísérleteztek kl. ame- mányos főmunkatársa, lyekkel gyártás közben ész- fehérjehordozó anyagokron- .. . „7 . .. , . , <«» Wc (TÓ 1 Cl t Ó r r.1 Nemzetközi tanácskozás a közétkeztetésről Másfél millió dolgozó ve- általános iskolások háromszl Igénybe hazánkban a negyed része ebédelne szívemunkahelyi étkeztetést. Az sen az iskolában, de jó, ha az . igények 40 százalékát kl tudják elégíteni. A középiskolások étkeztetése fejlődött talán legtöbbet az utóbbi években, a tizenévesek viszont a minőségre panaszkodhatnak leginkább — hangoztatták kedden, tegnap a MTESZ -székházban, ahol négy KGST-tagország orvosainak, kutatóinak, táplálkozástudományi és élelmiszeripari szakembereinek részvételével nemzetközi tanácskozás kezdődött a társadalmi étkeztetés fejlesztésének lehetőségeiről. A háromnapos eseményen a közétkeztetés helyzetét meghatározó valamennyi területet nagyító alá veszik a szakemberek, így egyebek között a munkahelyi és iskolai étkeztetés mellett szóba kerülnek a vendéglátás, a konzervipari fejlesztés, sőt a táplálkozástudomány oktatásának kérdései is. (MTI) Ellenségünk a zaj A napokban borítékba ják a magukét az orvosok, zártan megkaptam az Orrendezvényét Prohászka Otigazgatója minőség lelhetők a hibák, ugyanakkor megállapíthatók az optlcsolásmentes vizsgálatáról Csöke Antal, a KFKI műmálls keverék-összetételek szaki tanácsadója tartott ls. Erre szolgál egy ÚJ ana- előadást Az_ autoprodet belttikai berendezés, az autó- rendezes mükodesének taprodet amellyel az eddigitől eltérően roncsolás nélkül, kémiai módszerrel vizsgálják, ellenőrzik a keveréktakarmányok összetételét Erről és még más takarékosság szülte eljárásról tarpasztalatairól Prohászka Ottóné laborvezető tájékoztatta a szakembereket. A szegedi keverőüzem fejlesztéséről Szűcs László műszaki igazgatóhelyettes adott ismertetést. emésztési zavarok jelentkeztettekre szólítanak föl a hetnek. s a nyáljnlrigyek KÖJÁL zajmérői, de az ut- elégtelen működése követtézet felvilágosító írását, cák, a gyárak, óhajtott me- keztében szájszárazság Jeamely a zaj egészségkárosí- nedékünk; saját • lakásunk lentkezhet. A magas vértó hatásáról szói. S amíg zörejei mindezt — egyelőre nyomásban szenvedő beteolvastam a közlésre szánt, — túlharsogják. Pedig de gek állapota gyakran rosznagy szükségünk van a szabbodhat. Azt már ki-ki csöndre! Hogv mennyire, maga ls tapasztalhatta, hogy könnyes szemű férfinak, az arról hallgassuk meg az or- a zajnak idegesítő, fárasztó, alakja, aki tehetetlenségem, vost. s utána ki-ki a maga figyelemelvonó hatása van. tehetetlenségünk . jelképe le- posztján tegyen is érte, hogy * hetne. Annak idején írtam „hangfogóval" éljünk. szágos Egészségnevelési Instencilezett cikket, megjelent előttem annak az idős, ls Pali bácsiról, aki a zajos kazánház fölött lakik a sokemeletes panelépületben, és télvíz Idején nem tuji.ia leA technikai fejlődés következtében szinte reggeltől estig zajban élünk. Hazánkban a hallást is károsító, zajos munkahelyek száma félmillióra tehető. Van ugyan kormányrendelet. Ilyenkor a beteg fü] mór amely a zajvédelem kövenem érzékeli azt a hang- telményéit tartalmazza, de A zaj alattomos ellensége szervezetünknek. Egészségűnkét több oldalról is hunyni a szemét éjjel, de megtámadhatja. Legismernappal sincs nyugodalma, tebb ártalma a nagyothallás. Pali bécsi és több szomszédja a tervezők, az építők áldozata, azoké, akik utóbb se erősséget, amelyet az egész- hogy ez inkább c-sak papítudtak — vagy nem akartak — tenni semmit a megengedettnél Igazoltan hangosabb. idegölő zaj ellen. séges még hall. A nagy zaj- ron létezik, bizonyítják a ban eltöltött időszak után foglalkozási betegségek staeleinte csak átmeneti ez a tisztikéi. Márpedig a techkárosodás, huzamosabb idő nlka nemcsak zajkeltésre. a S amíg az egészséges élet- után már maradandó a hal- zaj visszaszorítására ls fölmódra nevelők sorait bőn- lásromláa. A Föld lakossá- használható, gesztem, eszembe jutott az gának 1 százaléka szenved Nem törvényszerű velejáa sok-sok levél is, melynek ebben a betegségben, ame- rdja a zaj a közlekedésnek írói szerkesztőségünkbe lyért — 50 százalékban — Sem. Ésszerű forgalomszerkülrlték el panaszukat a ber- a zaj a felelős. Hazánkban vezéssel, a járművek meg.'eregő motorokról, a nyikorgó több százezren lettek na- ielö karbantartásával tomvillamosokról, a lakóházban gyothallók emiatt. pítanl lehet a kellemetlen Azt kevesebben tudiák, hangokat. De sok múlik a hogy a zaj az egész szerve- járművezetők belátásén ts: vagy a közelében üzemelő műhelyekről, a hangosan rádiózó szomszédokról. És zetet károsítja. A zajtúlter- finomabb vezetési technikáeszembe jutottak a svéd vattával küszködő, kenyerühelés civilizációs ártalom, val, csendesebb melegitesamely a vegetatív idegrend- 6tíl. enyhébb fékezéssel, keket fülsiketítő zajban kereső szeren keresztül a szervezet vesebb tülkoléssel ók is szövőnők... számos tevékenységét befő- hozzájárulhatnak idegeink. Szenvedünk az erős. kellemetlen hangoktól, akár bele is betegszünk. Mond- mornedvtermelés lyásolja. Staporábbá válik a szervezetünk kíméléséhez. légzés, megnő az oxigénfogyasztás. A lecsökkent gVomiatt Önigazolás „Házon kívül van; érte- Visszatérőben jut eszembe: kezik: nem jelentkezik a azt kéne megírni, mekkora szobája; ma még nem lát- a csődület mindenütt héttam" — tájékoztatnak a te- köznap délelőtt! Csoda, lefonkózpont-kezelők. tit- hogy senki sincs a munkárnök. munkatársak. Hát kahelyén? ebben a városban senki De aztán g portásunk sem dolgozik? így nem telein paptrlapot nyom a lehet dolgozni! — csapom kezembe: üzenetek, vlszle a tollam, s jobb híján Szahlvandók telefonszámai, elindulok kószálni a város- N ehhez a2 lrá8hoz sem V. r. g t „ ni>ng : ... ban, hátha akad valami Illik már hozzáfognom.. téma... Kiérek a Marx gokan £erestek" - tudattérre, az A-pavllonban ar- Ja a tele{onközpontosunk engedményes vásár van. _ de mond,ami hogy Tele szatyorral jövök visz- ebéclre visSzaérgZi caak h SZáíalé az Attila utcán - v4ratba mentél kl, anyagot a bizományi előtt nagycso- avű,..ni„ dület: ug.van mit árulnak? *> J e 1 Sorbaáliok a pénztárnál. Hát tetszenek latnt? aztán még bevásárolok a Kénytelen-kelletlen: írni zöldségesnél, beugrom a muszáj, önigazolásul, postára, a gyógyszertárba. ' P. K. Helyet keresnek... Szegeden kevés az üzlet- rosban intéznek. Ott pedig intézmények nemigen áldozhelyiseg. A tisztelt város- helyiség ügyben sorban áll- nak arra, hogy a füldszinlakó erre azonnal rávágja, nak. Igaz. a tanácsi rende- ten berendezkedjenek. Előmég több új lakás, óvoda, letek szabályozzák, milyen fordult már. hogy a megnöiskola kellene, de nem ár- szakmára, szolgáltatásra hol vekedett pénzügyi építési tana, ha több szolgáltató van igény. Például a pe- költségek miatt egy-egy válüzem, irodahelyiség működ- csenyesütők ne is remény- lalat vonakodott átvenni a ne. A szegedi lakáshivatal- kedjenek abban. hogy a helyiséget, vagy Irodát. Nem ban több mint tízezer ott- Kárász utcán standot kap- csoda, hogy a tervezők lashonigénylőt tartanak nyíl- nak. Kétségtelen, hogy a san leszoktak arról, hogy ván, és ehhez képest való- helyiséggazdálkodást nehe- minden új háznál üzlethelyiban elenyésző az a néhány zítl Szeged „egyközpontú- ségekben gondolkozzanak, száz intézmény. vállalat sága". mert mindennek szive A városnak, a lakosságnak vagy magánkisiparos, aki a belváros. Tökmagárustól, ts érdeke, hogy a szolgálüzletet vagy Irodát szeretne a trikotázstól kezdve a leg- tatások fejlődjenek. A lehebérelni De valamiről nem különfélébb* vállalatig min- tőségekhez képest a tanács szabad elfeledkezni. Nap- denki a Széchenvi tér kör- támogatja az ilyen törekjainkban a leggyorsabban S7..retnp ,átrat verni vést. Egyelőre a következőfejlődő terület a szolgáltatás. "yeken szfetne satrat verm' képpen: amikor az IKV A harmadik iparágként em- de erre nincs mód és lehe" felújít egy-egy belvárosi lalegetett szolgáltatás pedig tőség. kőházat, a földszinti lakáegyre nagyobb terepet fog- Nézzük, valóban ml a sokat átalakítjuk üzletnek lat kül és belvárosban e«v- helyzet. Köztudott, hogy vagy amire szükség van. Az lal kul- és beivarosDan egy 0|yan lakásokat megszün- új városrészekben pedig a arant. A gond itt es ott is tetnek a belvárosban, ame- garázsokat bérlik a virágmás természetű. iyek egészségtelenek. De árusok, gombkötők, órások... A lakáshlvatalban azért ezeket, a legjobb esetben is Az utóbbi években azűnpanaszkodnak, mert nincsen már csak raktárnak lehet ban egyre inkább társadalmi annyi helyiség, amennyivel használni. No persze, ÍI bel- Igény, hogy a pénzügyi, a Ügyesen lehetne gazdálkod- város ts szépül, bővül, új gazdasági nehézségek elleni. A külvárosi fodrász épületek nőnek ki a föld- nére is a tervezők mégis morfondírozik, jobban Járt bői. S ml van as új épüle- többet törődjenek az üzletvolna. ha a Nagykörúton tekkel" Tengeri k'gyó hosz- helyiségekkel. A czolgöltatábeliil kér egy „lyukat", ahol szúsrtgú ügy lenne, ha ese- sok fejlődését serkentheti, ha berendezkedik, mert az em- tenként megvizsgálnánk Itt a pénzügyi és építésteohnoberek megszokták már, a és ott. az első szinten miért lógtál akadályok imcgszünbevásárlástól kezdve a haj- nem építettek üzlethelyisé- tetését megtaláljuk, vágásig mindent a belvá- get. Sajnos, a vállalatok, H. M. S ha az egyéni jó szándék hiányzik? A szigorú halósági intézkedésektől sem kellene visszariadni. A zai — mint a közérzetet, egészséget hátrányosan befolyásoló tényező — sok pénzébe * is kerül a társadalomnak. A megzavart álmú. kialvatlan ember nem -nyújthat maximális teljesítményt, sőt a fáradtság, figyelmetlenség könnyen balesethez vezethet. A szakemberek szerint például a szövödék zaiának minden egyes decibelnvi csökkentésével egyszázalékos termelésnövekedés érhető el. De nem csekély az az összeg sem. amelyet a gyógyítás, a kártérítés költségei emésztenek fel a zajterhelés következményeként. • A zaj károsító hatásáról nem elég beszélnünk, nem elég tudnunk róla: közérzetünk, egészségünk, anyagi érdekünk miatt is erőteljesebben tennünk kell a Csen dért. C'hlkán Ágnes Életmentő határőr A Minisztertanács által adományozott életmentő emlékéremmel tüntették kl Pécsett Nagy József határőrt, aki ez év július 31-én éjszaka égő lakásából kimentette Gönczöl Sándor siklósi lakost. *