Délmagyarország, 1980. augusztus (70. évfolyam, 179-204. szám)

1980-08-03 / 181. szám

Vasárnap, 1980. augusztus 3. rm~ tem ímmwPl ~Kjem }6 ez a. kifejezés. UtáJV namkor. Nem akkor, amikor utánam tíz óra ötkor becsukják a presszóajtót és utáltamkor elkezdenek takarítani (?), hanem az utánam jövő olyan kor. amikor én már nem vagyok. Jó. ez bonyolult. Maradjunk hát a réginél: utókor. Ez az ami minden valamirevaló művészt, művészjelöltet és önmagára adó dilettánst foglalkoztat: mit mond róla az utókor, illetőleg, mit hagy, vagy hagyhat majd 6 az utókorra, hogy az az utána jövő kor csakis jót és szépet mondjon róla, mert olyasmiket hagyott hátra maga után? Bevallom őszintén, nem egyszerűen csak a korom miatt, de sokkal inkább felelőtlenségem okán. nem sokat törődtem eddig az utókorral. Sem úgy, hogy mit hagyok én rájuk — az adósságom úgyse fizetnék ki —, sem úgy, hogy mit mondanak rólam az utókoristák. Amúgyis el tudom képzelni. Annyi mindent mondtak és mondanak rólam a jelenkorbeliek is — előfordult egyszer, hogy jót is —, hogy semmiféle illúzióim nincsenek a tekintetben, mit mondhat rólam az utókor. Az ember legyen reális. Az Iliászt megírták előlem, nem különben a Divina Comediát is, egy Milton nevezetű angol már helyettem vesztette el a ParaUtókor dicsomot. a Toldit egy magyar Arany-míves véste az utókor lelkébe —, hogy csak néhány olyan alkotást említsek a szobrok, a festmények és a Keopsz piramis mellett, amelyeket voltaképpen nekem kellett volna megalkotnom, hogy egyáltalán érdemes legyen az utókor számára tisztelni és emlékezni rám. Puszpáng Alfonz szerelmi életét sem írhatom meg, mert Casanováé érdekesebb, és már meg van írva. Magamét megírni meg nem őrültem meg. — ... és én ezt hagyom az utókorra — intett, ha valaha volt ilyen, akkor homéroszi mozdulattal Pacolai Elek a kis vikendházra, amelynek harmadik emelete manzardnak volt kiképezve, a feljárója pedin vízesésnek. Majd bevezetett a klozetba, amelyet nála toilettének neveztek, ki is volt ez írva az ajtóra, és belül olyan szépségesen csillogott minden, hogy dehogyis mertem volna én azt használni. Szerintem ők se... — Nos ezt hagyom én az utókorra — mondta mégegyszer fensőbbségesen, miközben fenéken rúgta a nagyobbik fiát, mert az átkozott kölyök mindig nekitámaszkodik az ébenfaboritásnak. és ezer ilyen támaszkodás már kikoptatja az ébenfalat... — Hát mit szólsz hozzá? — Gratulálok — mormoltam, és bevallom, szivem kissé összeszorult az irigységtől, amikor szabad volt megszagolnom a kertben a thaiföldi ibolyákat is, amelyeket úgy hozatott Soroksárról ... Már vártam a kérdést is: — És te mit hagysz? — Mármint az utókorra? — Mármint arra — helyeselt, és éberen figyelte arcom, s szavam Pacolai Elek, miközben szemem előtt felködlött egy nem különösebben szép. de tisztességgel gondozott sír, amelyben az ember az utókorig ellakhat mindenfajta flanc nélkül. De most ezzel kérkedjem ennek a toilette-tulajdonosnak? — Semmit — suttogtam pironkodva. Még a jelenkorra sem — tettem hozzá őszintén. Legfeljebb csak ezt a kis írást, majd — fűztem tovább szerényen, de Pacolai gúnyos kacajjal leintett: — ... írást? Az írás elszáll fiam, ez a terméskő, ez megmarad — veregette meg manzadrtetős háza lábazatát, és szemével messze tekintett, messze, el egészen az utókorig. GYLRKÖ GÉZA Az ismeretlen történet X tízemeletes házak közötti fövés területen egy 45—50 év körüli asszony szaladt át. Haja kibontva, lábán zárt papucs, köntöse feü-fellebbent s kimutatta kékeres combjait Éppen írni készültem. Éppen — már órák óta. ' A kiáltás riasztott fel. A tagolatlan, magánhangzókat reptető jelzés átszökkent az üvegen, s az ablakhoz állított Az asszony futáshoz nem szokott teste torz mozdulatokkal haladt előre. Nem értettem. mit kiált Talán a hangja nem volt annyira erős. Vagy az üveg miatt. De nem akartam kinyitni az ablakot Nehogy azt higgye valaki mások magánügyeit akarom kilesni. Ha kiabál, hát kiabáL Az ő dolga. Nekem egyébként is dolgoznom kell. Legfeljebb néhány másodpercig álldogálhatok itt Míg meg nem szűnik a zavaró momentum, el nem hal a kiáltás, és az asszony el nem tűnik a sarkon. Milyen furcsán fut! Vajon... Vajon miért igyekszik annyira? Hova? És mit kiabál? Kinek? Végül is ez egy lakótelep. Itt nem szokás hálóköntösben és papucsban szaladgálni az utcán. Valami különösnek és rossznak kellett történnie, ha ez az asszony ' ezt teszi. A buszmegállóban hárman álltak. Egy öltönyös, enyhén kopaszodó férfi, kezében lapos aktatáskával. és egy aprómintás ruhájú nő óvodáskorú kisfiát kézenfogva, ök is a futó asszony nézték, de moccanatlanul. Mint szélcsendben figyelik egymást a fák. Ez az asszony miért fut át a tízemeletes házak között a parkon? A férje — mondjuk — egy tömzsi, gülüszemfl ember, aki minden szabadidejét az autója szerelésével tölti. Huszonöt évi házasság után beleesett egy kis szőke nőbe. aki nemrég került a vállalat bérosztályára, s bár nem divat már. miniszoknyát Egy repülés jubileuma Televíziónk 1980. elsó hónapjaiban nagy érdeklődéssel kísért hétrészes filmsorozatot vetített „A repülés története" címmel, a francia Dániel Costelle rendezésében. A sorozat egyik része a két világháború közötti óceáni átrepülésekkel foglalkozott. A Breguet gyártmányú „Super Bidon" névre keresztelt gép, a filmsorozat egyik főszereplője volt, ma a ehalaismeudoni (Párizs mellett) repülőmúzeum csarnokában láthatjuk. Ezzel repülte át 1930. szeptember 2-án Costes és Bellonte az Atlantióceánt „fordított irányban". A két pilóta ezen a napon startolt a Párizs melletti Le Bourget repülőtér gyepéről és leszállás nélkül másnap ért földet a New York-i repülőtéren. Képünkön: az óceánrepülő a múzeumban hord. A férfi ma reggel megmondta az asszonynak, hogy mást szeret és elköltözik otthonról. Aztán két bőröndbe beledobálta a holmiját és elrohant. Az asszony teljesen elvesztette a fejét. Ügy. ahogy volt, papucsban, hálóköntösben szaladt n férfi után. De az is lehet, hogy a fia után fut. Aki már megint összeveszett az apjával valami apróságon. Micsoda közhelyek! ötlettelenség! Emlékek, olvasmányok cserepeit hiába ragasztgatom. Dehát nincs semmi fogódzom? Nem tudok a körülöttem élőkről semmit? Nem tudok semmit. Bezzeg valamikor! A gyermekkoromban! A kisvárosban. ahol éltünk! Ha éjszaka felcsendült egy jalkiáltás, tudtuk, a második szomszédban megütötte Erzsike nénit a férje, aki kocsikísérő volt. és nagyon féltékeny. Ha a piacon, a kosaras Berta néni mosolygott levelet kapott Amerikában éló fiától. Alltam az ablaknál. Az ismeretlen asszony kiáltozása elhalkult, lassuló futással közeledett a sarok felé. S akkor hirtelen eszembe jutott hogy hozzám hasonlóan állhatnak felettem is ablakaiknál a lakók, akik velem együtt öt évvel ezelőtt költöztek ide. Ott áll a rövidhajú szőke nő, aki egyszer előttem ült a buszon, s megéreztem az általa használt spray illatát Talán a futó asszonyt figyeli az idősebb néni is. aki nehéz szatyrokkal várakozik reggelente a liftnél. S a férfi, aki folyton részeg, a mentő is elvitte egyszer. Talán ott állnak a többiek, akikről még ennyit sem tudok, és akik megpróbálják történetté formálni a látványt emberi tartalmat adni egy jelenségnek. Állunk az óriási kirakatüvegben. Mint a próbababák. A jövő próbababál. Az asszony aztán eltűnt a sarkon, a ház mögött Vajon most már sohasem ismerhetjük meg futása történetét? NÓGRÁDI GÁBOR Mesék a tilosról! REISZ ANTAL RAJZAI ZORO ÉS íIURU r-rX] HÓFEHÉRKE ÉS A HÉT (KERTI) TÖRPE A HÉTFEJŰ SÁRKÁNY HÜVELYK MATYI MESE HABBAL... PIROSKA ÉS A FARKAS (KUTYA) CSUDAORSZÁG Űj könyvek Mi sem természetesebb, hogy a Magyarországon élő Munkácsydíjas görög szobrász Makrisz Agamemnon művészetét is a hellénisztikus. illetve a klasszikus görög szobrászat tradíciói jellemzik. Művészi formanyelvére magától értetődően hatottak a modern plasztikai törekvések, mindenekelőtt Henry Moore művészete. A Corvina Kiadó szép kiállítású kötetben mutatja be Makrisz Agamemnon művészetét számtalan színes és fekete-fehér reprodukcióval. Nemcsak azt a művészt, akit a nemzetközi munkásmozgalom, a görög szabadságharc, a második világháború áldozatainak sorsa érdekelt s ábrázolta hőseiket döbbenetes erővel — gondoljunk a mauthauseni Mártíremlékmű szoborcsoportjára —, hanem a legújabb és legmodernebb művészt ls, aki külföldi kid állításokon is sikert aratott. Makrisz életútját, művészi fejlődését Pogány ö. Gábor rajzolta meg, szuggesztív erővel s a nagy művészeknek kijáró hozzáértéssel és alapossággal. Bálint Endréről napjaink egyik legnagyobb szürrealista ihletettségú festőjéről a Képzőművészeti Alap Kiadóvállalata jelentett meg mutatós albumot. A kötet szerzője a festő régi bartája, tisztelője Román József, aki a portrét a költö eddig nem publikált kéziratai, valamint a művésszel folytatott beszélgetései alapján állította össze. Talán túl sokat is tudunk a művész környezetéről, belső éle. téről Román József tollából: „A művész életútját követve szeretném megtalálni fejlődésének főbb állomásait és művészetének az életből, a történelemből, a társa, dalmi körülményekből fakadó indítékait, vagyis azt a találkozási pontot, ahol az egyén élete, élményei alkotássá válnak" — írja elöljárójában a szerző. Bálint Endrét és a kötet mutatja be először monografikus részletességgel rajongóinak, azoknak, akik Vajda Lajos méltó folytatóját, törekvéseinek továbbfejlesztőjét látják benne. Több mint fél évtizede, hogy a Corvina Kiadó megindította Európa nagy stílus-korszakait bemutató sorozatát. A sorozat legújabb kötete a hellénisztikus művészetet mutatja be Castigllone László tollából, kinek a római művészetről szóló műve ugyancsak e sorozatban látott napvilágot. Gábriel, Pierre: A szilfa. Rovény, Sztratiev, Sztaniszlav: Velurzaká -f Római fürdő. Két színdarab. Medicina Könyvkiadó Czellár Katalin: Irak. Móra F er en c I f j ú s á g i Könyvkiadó . Asperján György: Rohanj velem! Ifjúsági regény. Finley, M. I. — Pleket, M. W.: Az olimpiai játékok első ezer éve. Weöres Sándor: Bóbita. Gyér* mekversek. t »