Délmagyarország, 1980. augusztus (70. évfolyam, 179-204. szám)

1980-08-26 / 199. szám

Kedd, 1980. augusztus 26. 5 Elhunyt Vincze Antal Vincze Antal, a III. ke­rületi tanács nyugalmazott vb-elnöke, 69 éves korában elhunyt. A felszabadulás előtt munkásként dolgozott, s 1945-ben lett a Kommunista Párt tagja. Majd az államo­sítást követően gyárigazgató, 1954—1958. között Szeged megyei jogú városi tanács vb elnökhelyettese, s nyugdíja­zásáig — 1971-ig — a III. kerületi tanács vb elnöke volt. Kiemelkedő politikai, lel­kiismeretes szakmai és tár­sadalmi munkája elismeré­seként a Könnyűipar Kiváló Dolgozója, a Szocialista Munkáért Érdemérem, a Munkás-Paraszt Hatalo­mért Emlékérem, a Felsza­badulási Jubileumi Emlék­érem, a Munka Érdemrend ezüst fokozata kitüntetésben részesült A Szeged megyei városi tanács Vincze Antalt saját halottjának tekinti. Temetése augusztus 28-án (csütörtö­kön) 13 órakor lesz Szege­den, a Belvárosi temető ra­vatalozójából. Szeged megyei város tanácsa Tanév-előkészítő megyei tanácskozás SEMI iskola Ismeretierieszti túrák Az új Ismeretterjesztési mint a somogyország életé­évadban a TIT szakképzett be bepillantó utazás. országjárás vezetői az IBUSZ- A régi korok építészetének szal közösen ismét túrákra kedvelóit vártúrákra hívják — hagyományos és ú.1 utakra a rendezők. Az irodalmi ki­— invitálják a természetba- rándulásokon részvevők ba­rátokat. Az idei szezonban az járhatják Petőfi életútjának eddiginél több kirándulás jelentősebb állomásait. Ma­szerepel a programokban, dách. Mikszáth. Vajda, Mó­A „Tájak, korok, múzeu- ricz, Babits alkotóhelyeit. A mok" akcióban szervezett természet szépségeiben gyö­országjárások során a részt- nyörködhetnék a nemzeti Néhány nap, s elkezdődik gő új tanév legfontosabb cél- godó, új szerepet és megnö­vevők felkeresik Északkelet- pajrkokat meglátogatók. Gu- az új tanév az óllalónos is- kitűzéseit és feladatait, vekedetl telelósséget követel Magyarországot. Szombat- ruló szabadegyetem címmel kólákban és középfokú okta- * a családtól és az egesz tár­helyet és környékét, az Or- is szerveznek kirándulásokat. ' tási intézményekben. Bené- Az új tanév előtt az elő- sadalomtol. Nagyon fontos mánságot. Űjdonság a Nyu- Az idén több utat szervez­gat-Magyarország, a Dél- nek Csehszlovákiába. Romá­Magyarország. a Balaton- niába, s a Szovjetunióba is környék, a Szigetköz, vala- terveznek látogatást. (MTI) Felhívás A nemzetközi újságíró szer- A pályázaton részt vehet vezet, a latin-amerikai új- a sajtó minden olyan karika­ságirók. a kubai újságírók túristája, humoristája, gra­szövetsége, együttműködve a fikusművésze, aki rendszere­kubai kulturális miniszté- sen publikál. Három kate­riummal, a kubai írók és góriában lehet pályázni: hu­művészek szövetségével, va- mor általában, politikai sza­lamint a San Antonio de Los tírák, és politikai plakátok. Banos-i humor múzeummal A pályaműveket 1981. ja­felhivást tett közzé, amely- nuár 31-ig kell eljuttatni a ben tudatják: várják a saj- rendezőkhöz vagy 1980. de­to karikaturistáinak, humo- cember 20-ig a Magyar Üj­ristáinak és grafikusainak ságírók Országos Szövetségé­jelentkezését CL II. ncmzetlci)- A nyertesek névsorát 1981. márciusában a bienná­kai biennáléra. A kiallításra , , 1981. márciusában Kubában ls megnyitásakor hozzak kerül sor. nyilvánosságra. (MTI) Vasárnapi gyorsvonatok Vakvágányra futottak a vasárnapi expresszvonatoa. Vagy legalábbis tartalékvá­gányra, A vonat mítosza már a múlté, hisz hol va­gyunk már attól, hogy a filmvásznon közeledő moz­dony láttára pánikba esve meneküljünk a nézőtérről. Megszoktuk a vonatokat — filmen ls, színházban is. Ste­venson találmánya kezére játszott a drámaíróknak, forgatókönyvszerzőknek. A robogó vonat véletlenszerű­en összezárt társasága. a Jellemek különbözősége megannyi lehetőséget adott, s ad még ma is az írói fan­táziának. S a világ nagy expresszvonatai megkapták a szerzőktől, ami nekik jár, dik egy történet"? Mármint segélynyújtást, és különösen a krimi „rendhagyó jellem' galériával, rendhagyó hullá­val és persze komédiában elbeszélve". A történet úgy tűnik,' valóban önmagától működik, melybe kevés be­leszólása van még az oly kitűnő írónak ls. mint Gör­gey Gábor. A robogó vonat­a szájon át történő mester­séges lélegeztetést. És ter­mészetesen ez a különös hobbi fordít egyet a sztorin, de a gyilkosság ígv sem ma­rad el. Egy lobogó kepdö azért jelzi, hogy ezt az egé­szet ne vegyük nagyon Ko­molyan, hiszen komédiáról ban természetesen öt percre van szó, még ha bűnügyi is. kialszik a villany, természe­tesen hétvégi flörtre utazik titkon az erkölcsös polgár­mesterné és ifjú udvarlója. természetesen, mire ismét fény önti el az utasteret, átlép a másvilágra a pofa­szakállas öregúr, természete­sen újabb szereplők — kü­lönféle jellemek — kopog­nak különféle indokokkal a legyen az a Transzibériai, kupé ajtaján, természetesen az Orient vagy történetesen a Sanghaj expressz és a Wiener Walzer. Ez utóbbi kettő futott a tévé vasárna­pi egyes programjának sín­pályáján. Közel negyven esztendő választja el egymástól a két történetet, s több ezer kilo­méter a sínpárokat. Az 1932-ben Marlene Dietricli főszereplésével bemutatott alkotás a polgárháborús Kí­nába vezet el bennünket, ott is a Pekingből Sanghaj­ba tartó expresszvonat uta­sait ismerhetjük meg. kö­zéppontjukban Sanghaj Lili (azaz Marlene Dietrich) alakjával. Nem a negédes történetért, nem a bugyuta történelemszemléletért, nem a romantikus szerelmi szto­riért volt érdemes a képer­nyő elé ülni, még csak nem is a csábos tekintetű, állító­lag csodálatos lábú mű­vésznő játékáért hanem e mű filmtörténeti tanulságai miatt Hogy a két háború között, a harmincas évek elején az ilyen — ma már homályos celluloidszalagok — egzotikus környezetbe helyezett romantikus gics­csekkei feledtették az alig múlt és a közelgő háború, a világgazdasági válság, az előretörő fasizmus árnyait. Igazi mételyfilm, mézes­madzag-alkotás Szerelem, félreértés a Wiener Walzeren is előfor­dul. bár a két vonatnak nincs is csatlakozása egy­mással. Görgey Gábor, ahogy a rádióújságban írja. nem bírt ellenállni a csábí­tásnak. „hogy egyszer én is kipróbáljam: hogyan műkő­megjelenik a kalauz, aki­nek történetesen az a hob­bija, hogy imádja az első­Lehet. hogy a túlzott kri­miáradat miatt már érzé­ketlenek vagyunk a krimi paródiájára is. Annyi a hul­la, a nyomozás, a gubanc u világban éppúgy, mint a képernyőre kerülő filmek­ben, hogy Szemünk, szívünn, arclzmunk serp rezdült a karosszékben. Talán egé­szen addig, amíg egyszer mi Is bekerülünk egy Ilyen ku­péba. Hogy a Napfény expresszen, áh, nem való­színű ... Tan dl Lajos pesülnek az iskolapadok, s a készítő tanácskozás egyik napjainkban, hogy minden pedagógusok is üj lendület- előadóját, dr. Horváth Már- újat csak úgy vezessünk be, tel látnak a megnövekedett tont kértük meg, foglalia n°8y előtte következetesen feladatok végrehajtásához, össze azokat a legfontosabb es körültekintően felmerjük A párt XII. kongresszusaki- nevelési és oktatáspolitikai annak anyagi és társadalmi emelkedően foglalkozott az feladatokat, amelyeknek konzekvenciáit. Ez nem ir­oktatás és nevelés hatékony- megoldása a napokban el- reális kívanalom, hiszen ma ságának emelésével, mégha- kezdődik. <nar a különböző tudomány­tározta a legfontosabb célo- — összefoglalva azt mond- ágak segítségével a tarsadal­kat, melyeknek konkretizá- hatom, hogy az 1980—81-es mi folyamatok is megtervez­lása ma már napi feladat tanév legfontosabb nevelési hetők. A párt politikája, a Ennek jegyében tartotta tan- és oktatási feladata az el- a megfogalmazott dokumen­évelőkészitő tanácskozását a múlt időszakban született és tumok jó alapokat biztosíta­Csongrád megyei tanács vb bevezetett tantervek ered- nak megnövekedett feladata­művelődésügyi osztálya, a ményes végrehajtása. A fel- ink végrehajtásához, megyei tanács székházának tételek országszerte ihegte- — Mint a tudományos alca­nagytermében tegnap, hét- remtődtek ezeknek optimá- démia pedagógiai kutatocso­főn. Az egész napos értekez- lis teljesítéséhez. Qktató-ne- portjának igazgatója, milyen­leten részt vettek a művelő- velőmunkánkban minden nek látja a jövő iskoláját, mi­désügy vezetői, tanulmányi kérdést és vitatémát ennek iyen kérdések megoldásán felügyelők, az alsó- és kö- kell alárendelnünk. Lehet dolgozik munkatársaival? zépfokú oktatási, nevelési in- vitatkozni természetesen, de A jövőt csak a mával tézetek igazgatói az esti és csak úgy érdemes ha bizto- összekapcsolva, a ma talaja­levelezó tagozatok vezetői és sak vagyunk eredményessé- ról szabad terv<SZni. Tolsztoj a társintézmények munka- geben ha a véleménycsere mondt „ m4ban raci0. társai. A tanácskozáson dr. tapasztalatai folhasznalha- _ = , Müller József né, a megyei tók. hasznosíthatók. Kiérnél- fatalunk han^, tanács művelődésügyi osztá- kedőnek tartom a szocialista ™" lyának vezetője elnökölt, iskola eszméjének fokozatos Tul iszonyaiból kiin­Részt vett a munkában dr. megvalósítását. Tudjuk, hogy dűlve .igyekszünk megrajzol­Székely Sándor, a városi ez egyik napról a másikra ni a jovo iskoláját. Egy olyan pártbizottság titkára, Bó- nem megy. De azt is tisztán ,tób» oktatasi rendszer ki­nyainé dr. Birkás Mária, a kell látni, hogy "ezen célunk «P"«se a legfontosabb felada­városi tanács elnökhelyette- a mai gazdasági viszonyok tunk- a™e>y fölmérve a tár­sé, Bódi György, a KISZ között sem vesztette el ak- sadalnru hatásokat, egyaránt megvet bizottságának első tualitását. éP(t 8 gyermek, a pedagógus, titkára, Feró Mária megbi- _ Kérem, vázolja miben d c®8^ <* 8 társadalom kö­zött megyei űttöróelnök. foglalhatók össze a' szocia­Délelött három előadás lista' nevelőiskola • mai is­hangzott el. Oktatáspoliti- mérvei? kink aktuális kérdései. ~ Mindenekelőtt olyan !s­küzoktatásunk fejlesztésével kola megvalósítása a cél, összefüggő tudományos ku- ahol a gyerekek jól érzik • tatások címmel dr. Horváth magukat. Jókedvvel és szor- rébb fokán uj e.emekkel, mo­Márton, a neveléstudomá- galmasan tanulnak, kibon- tlvumokkal gazdagodik. A nyok doktora, az MTA Pe- takoztatják képességeik leg- pedagógia számit más tudo­dagógiai Kutatócsoportjának javát. Természetesen a pe- mányúgak eredményeire, el­igazgatója; Időszerű ideoló- dagógusok ls örömmel dol- sősorban a szociológia felmé­giai, politikai kérdések az goznak. azokat a jelentós réseire. Munkánkhoz komp­MSZMP XII. kongresszusa többletfeladatokat, melyeket iex elemzésekre van szükség, és a megyei pártértekezlet meg kell oldaniuk, hathatós s több„k közfttl ral határozatainak tükrében segítséggel. eredményesen s ^t>ek közölt fo. kell derí­cimmel dr. Koncz János, az végrehajtják, A szocialista MSZMP Csongrád megyei iskola jobban odafigyel a bizottságának titkára; Az tanulók teljes életére, szá- _ _ Tm^sTaTuiaia- -<t azokra a komplex hatá- kell tapasztalataink eredni tat címmel Szobó G. László, ?okra' amelyek a gyerekeket nyelvel és jövőbeni feladata­a megyei tanács elnökhelyet- a családban, s az egész tár- inkkal. tese tartott előadást. Délután sadalomban érik. Ez gazda- T. L. két szekcióban folytatódott a • ^ munka. Az alsófokú oktatá­si és nevelési intézmények munkatársai, valamint a kö­zépfokú Iskolák és nevelési intézmények vezetői külön­külön vitatták meg a közel­zös tevékenységére. A szocia­lista nevelő Iskola fogalmát megpróbáljuk teoretikusan ls értelmezni és körülírni, hi­szen természetes, hogy a tár­sadalmi fejlődés egy fejlet­tenünk az elmúlt évtizedek oktatástörténetét és nevelés­politikáját, s azt szembesíteni Béke, leszerelés, szolidaritás Gyermekek nemzetközi akciói Az idei munka értékelé- bővült. A sajtó és a tömeg- az NDK-beli és a portugál sére. s a jövő esztendő tájékoztatás nemcsak az gyerekek füzetekből, tollak­ból, iskolatáskákból és más tanszerekből összeállított küldeményei szünet nélkül érkeznek a távoli országba. A finn iskolások papírgyűj­nemzetközi ifjúsági felada- odahaza, hanem a tőlük tatnak meghatározására ké- nagy messzeségben élő tár­szül a Gyermek- és Ifjúsági sak politikai, társadalmi Mozgalmak Nemzetközi Bi- környezetéről, életéről is zottsága (CIMEA). A szép- tudósított tember 16—17-én Moszkvá- megtudták, ban tanácskozó elnökségi ülés előkészületeiről, az öt­venhat nemzeti úttörő- és haladó | gyermekszervezetet rádiófigyelő Van egy Szeged környé- szögedl állt elénk. Ismét kén keletkezett népmese. A „mögbecsülhetetlen" kincs­ről szól, amelyet csak az találhat nvtg, aki semmi Például Szegedi Szótára, melynek kapcsán azt irta. hogy a szegedi nyelvjárás egyike a leggazdagabb ma­rosszat nem követett el éle- gvar tájszólásoknak, válasz­tében.., Sok másikkal együtt ezt a mesét is Tombácz János mondta el — Bálint Sán­dornak. Annak a Sándor tékosságában. fantáziájában, költői erejében szinte a székely népnyelvvel vetek­szik. Igen nagy teret szen­telt az adás Móricz Zsig­bácsinak. aki immáron több m°nddal kialakult kapcso­A gyermekek hogy bolygón- tési bevételeiket fordítják a kon több mint 200 millió namíbiai társuk éhezik, s 255 millió gyerekek számára csak vágyálom az szereinek iskola. 50 milliónál is több tömörítő bizottság terveiről gyermek kénytelen nehéz. — A tag- és és a dél-afrikai játékainak, sport­gyarapítására. CIMEA, valamint baráti szervezetei Horváth Éva főtitkár tájé- embertelen körülmények rendkívül sokat tesznek koztatta az MTI munkatár­sát: — Túllépve társadalma­között dolgozni. Az ott élők azért, hogy a felnövekvő élményei nem hasonlíthatók össze a szocialista orszagoK­kon és határokon, ebben az ban felnövekvőkével, hiszen merésére, évben több száz millió kis- ez utóbbiak számára szinte neveljék minden esztendő „gyermek­év". A legifjabb generáció nemzedéket a népek közötti barátságra, egymás megis­megbecsülésére diák alkot közösséget a CI­MEA békéért és leszerelé hívásainkban. A zsai társak támogatására sért folytatott nemzetközi természetes igazságérzetére kampányában — mondotta, építettünk szolidaritási fel­A. nemzetközi gyermekna­pon például ezernyi formá­ban fejezték ki a gyermek­szervezetek a legifjabb ge­neráció békevágyát külön­böző országokban. Amikor tavaly, a nemzet­közi. gyermekév eseménye­in a felnőtt társadalom sor­ra vette, mi mindennel adó­sa a gyermekeknek, a legif­Az elkövetkező esztendő­ben a CIMEA először hirdet nemzetközi rajzversenyt. kambod- Témája a palesztin, a kam­bodzsai, a nicaraguai, a na­indított akció ezekben a he- míbiai és a dél-afrikai gyer­tekben is sok-sok bizonysá­gát adja annak, hogy a Pol­Pot-rendszer idején meg­semmisített iskolák hí.ián rendkívül rossz körülmé­nyek között tanuló kicsi­nyek nincsenek egyedül A jabb nemzedék látóköre is szovjet a francia úttörők, tet mekekkel vállalt szolidari­tás. A világ minden sarká­ból várjuk a rajzokat: a legjobb öt alkotást készítő gverek a lenlnt úttörőszö­vetség vendégeként az ar­tyeki nemzetközi úttörőtá­borban tölthet néhány he­mint három hónapja fizikai valóságában nincs közöt­tünk itt. az ő legeslegked­vesebb városában. Szegeden. S akiről rádióműsor készült, amely A magyar népkölté­szet hete-sorozatban a múlt latának, valamint a Tom­bácz János-mesék keletke­zéstörténetének is. E sorok írója, aki unoká­ja lehetett volna Sándor bá­csinak, s aki sajnos, túl ké­sőn, csak életének utolsó héten hétfón délután hang- évében került személyes zott el a Kossuth rádióban. Az adás — már kezdetén bevallottan szimbolizált a Tombácz János-i mese Pél­dázatával. Sándor bácsi életútja ugyanis jelképe a mögbecsülhetetlen kincsnek. Ahogvan — megdöbbenve. kapcsolatba vele — az egyik legszeretetreméltóbb embert ismerte meg benne, akivel eddig alig három évtizednyi élete során találkozhatott. Érezte, tudta, vallotta: kül­detése van S ami a legfon­tosabb: mindezt éreztéK fájdalommal és büszkeség- benne azok. akikért élt és gel — hallgathattuk ezt a dolgozott, félórás emlékműsort, 6 ie- Csak köszönet Illetheti lenhetett meg újra, fehér meg a Bálint Sándor emié­hajú. mosolygós örök kísér létként a Tisza partján. <5, aki fél évszázadon át mesé­be illó kitartással és hűség gel tanulmányozta a magyar kezete című emlékműsor összeállítóját, Szablyár Fe­rencet. a szerkesztő Fehér­vári Győzőt és a re- '*zó Gáli Ernőt s a közre "flkö­népélelet. imádott pátriájá- dőket. Kozák Andrást, Vécs nak, a szegedi nagytáj la- Károlyt, Nagy Gábori. Papp kosságának múltját, nyelvét, Zoltánt is. akik Sándor oá­szokásait; egész univerzu- csl műveiből olvastak rész­mát A „szögedi nemzet" leteket szerelmese, a legszögedibb Domonkos László

Next

/
Oldalképek
Tartalom