Délmagyarország, 1980. július (70. évfolyam, 152-178. szám)

1980-07-13 / 163. szám

Vasárnap, 1980. július 13. 3 Korszakváltás „Masszívan alapozott épület ez, évszázadokra épült"' — mondották régebben az eladandó családi házra amikor a felépítmény külleme, karaktere, beosztása iránti igények nem változtak oly gyakorta a divat szerint, mint manapság. Mert egy időben, amikor a tartósság és a megbízhatóság számított a fő erénynek, még az olyan vályogházaknak is volt becsületük, amelyek szilárd, kőalapokon álltak, hiszen azokat sem kezdte ki egyhamar az idő. Márpedig az előre látó, saját érdekeire okosan néző ember igyekezett hosszú távra biztosítani önmagát és befektetését. A szilárd és • megbízható alapok iránti igényünk tehát mindig is megvolt, nemcsak magánéletünkben, hanem közéleti, társadalom- és gazdaságpolitikai közgondolkodásunkban is, leszámítva tán egy rövidke időszakot, amelyből mostanában lábalunk ki, s amelyben túlzottan is biztosan vettük alapjainkat, s amelyben kissé túlzottan is lekötötte figyelmünket a felépítmény karakterét megújító változások kétségkívül izgalmas, s mindannyiunk által várakozásokkal fogadott. sok előnnyel járó folyamata. Az alapok... Nem is állunk tehát ölyan rosszul, mint ahogyan a közkeletűvé vált felfogás tartja. S éppen ezeknek az alapoknak a "birtokában érdemes olyan hosszú távú programokat kidolgoznunk, amelyek lehetővé teszik, hogy erőforrásainkat mind nagyobb mértékben kiaknázhassuk, s bekapcsolhassuk gazdaságunk vérkeringésébe. Csakhogy lezárulóban van ez az időszak, márcsak azért is, mert a világgazdaságban végbement, számunkra meglehetősen kedvezőtlen változások éppen szilárdnak és hosszútávúnak tűnő gazdasági alapjainkat ingatták meg. Érthető tehát, hogy a közfigyelem újabban ismét az alapok felé fordul. Ez kétségkívül jó és helyes^ hiszen csakis így láthatjuk be a folyamatban levő gazdaságpolitikai változások szükségességét, ám az már kevésbé szerencsés, hogy ez a megújult figyelem sokszor még mindig idejétmúlt sztereotipiákat fedez fel újra, feloldhatatlannak tűnő nehézségeket. Érdemes sorra venni e közkeletűvé vált pesszimizmus néhány jelenségét. Még mindig gyakorta idézgetjük például, hogy nyersanyagokban és energiahordozókban szegény ország vagyunk. Lényegében igaz is ez a megállapítás, ha az olajra, vagy a vasércre, századunk második felének e két — érthetően — legkeresettebb természeti kincsére gondolunk. S javarészt akkor is igaz az idézett szkeptikus megállapítás, ha a tízegynénány évvel ezelőtti helyzet alapján ítéljük meg. amikor az olcsó világpiaci árak miatt egyszerűen nem volt rentábilis a hazai nyersanyagkincsek kiaknázásának fejlesztése. Ám éppen a sokat emlegetett világpiaci fejlemények lendítették föl ismét Magyarországon is az ásványtani és geológiai kutatásokat, amelyek révén nagyon is tekintélyes nyersanyagkészleteket sikerült föltárnunk. Ismét fellendülőben van a bányászat, amelyet egyre inkább megéri valóban korszerűvé is tenni, az eocén-program pedig a vegyipar és az energiaprogram . számára egyaránt hosszú távra jó alapokat teremt gazdasági fejlődésünkhöz. Ha pedig ígv nézzük gazdasági alapjaink egy részét, akkor a lemondó legyintések helyett gyakrabban kellene azt a tényt idéznünk, hogy Magyarország saját forrásokból képes energiahordozó- és r.yeranyagigényeinek egyaránt mintegy felét, fedezni. Ez pedig nem kedvezőtlen arány. Olyan, aminek sok, nálunk gazdaságilag sokkal fejlettebb ország örülne... E folyamat természetesen nem lehet sem gyors, sem olcsó. Évekbe, sőt, évtizedekbe telik majd, mire megteremtjük a szükséges feltételeket természeti kincseink mind jobb és hatékonyabb felhasználásához. Ám rendelkezünk olyan alapokkal is, amelyek ..naprakészek" és mobilizálhatóak, s ezekről szintén nagyon kevés szó esik magánbeszélgetéseinkben. Hiszen az utóbbi tíz évben, a világgazdaság bizonytalankodó időszakában sem ültünk karba, tett kezekkel. Szép simámmal születtek olyan nagyberuházások, amelyek jószerével még csak mostanában érzékeltetik hatásukat gazdasági életünkben, s ha korlátozottan is, ha nem is minden területre kiterjedően. Magyarországon is lezajlott egy olyan technológiai korszakváltás, amely — ha nem is a vágyainkban szereplő mértékben — jó alapokat biztosít rövidtávú gazdasági fejlődésünkhöz, vagy legalábbis — s ez szintén csak fejlődéssel képzelhető el — az elért színvonal megtartásához. Sok példát lehetne idézni „naprakészen" mobilizálható, meglevő, vagy éppen napjainkban születő alapvető erőforrásaink közül, a vegyipar alapjait megteremtő nagyberuházásoktól a korszerűnek mondható építőiparon át a születő atomerőműig. Ez mind ahhoz a technológiai tényezőhöz tartozik, amelynek fontosságát még korántsem mértük fel. Mert hiszen a hazai köztudat számára jószerével azok a példák is ismeretlenek, amelyeket néhány nagyon elmaradott délkelet-ázsiai országban produkált a nagyon korszerű technológia, s az olcsó. de képzetlen munkaerő találkozása, amelyet a világsajtó időnként hajlamos újabb gazdasági csodaként emlegetni. Pedig hát ott csak egy-két gazdasági szektor kiugró teljesítményeiről van szó, amely mögött európai szemmel nézve — elképesztően nyomorúságos gazdasági, társadalmi háttér húzódik meg, óriási politikai feszültségekkel terhesen. S talán éppen ez a különbség a harmadik, optimizmusra okot adó, alapvető tényezője közelebbi és távolabbi jövőnknek. Azok a szilárd és biztonságos társadalmi alapok, amelyek létrejöttek nálunk az utóbbi évtizedek szocialista fejlődésében, amelyek mindannyiunk számára szociális biztonságot teremtettek az egészségügyi ellátástól a tanuláshoz való jogon át az emberi életkörülményekig. S talán éDpen most. a nehezedő világgazdasági helyzetben tanuljuk meg majd igazén értékelni kiegyensúlyozott társadalmi fejlődésünk eddigi eredményeit. Alapok! Bőségesen lehetne sorolni mindazokat a tényezőket, amelyekre hosszabb, s rövidebb távon egyaránt támaszkodhatunk. Többek között azt is, hogy amikor az élelmiszerek iránti kereslet várhatóan robbanásszerűen megnövekszik majd a világpiacon, mi egyre inkább fejlett mezőgazdasággal rendelkező ország leszünk.' Vagyis mindenképpen rendelkezünk rövidebb, s hosszabb távon mobilizálható "alapokkal, ezek optimizmusra, és nem pesszimizmusra adnak okot. Igaz, az alapok önmagukban nem elégségesek. Az adott lehetőségek kiaknázásához össztársadalmi hajlandóságra, az érdekeltségek észszerű rendszerére is szükség van. Olyan rendszerre, amelyben mindenkinek személyes érdeke is. hogy a társadalmi-gazdasági érdekeknek megfelelően cselekedjék, hogy aszerint dolgozzék, hogy aszerint foglalja el helyét a társadalmi munkamegosztásban. S az alighanem ismét csak optimizmusra ad okot. hogy az utóbbi időszak gazdasági- és társadalompolitikai tendenciái eszerint alakulnak. S/ávay István A 30. vasutasnapon Tisztavaiás, ünnepségek Szombaton folytatódott a. 30. vasv.tasnap ünnepségsorozata. A fővárosban a Délipályaudvar két rendezvény színhelye is volt. Az utascsarnokban megnyitották a vasutasfiatalok III. országos alkotó ifjúság pályázatának kiállítását, amelyen a legsikerültebb pályamunkákat, 120 ifjú szakembernek a vasút technikai és technológiai fejlesztését. a forgalom javítását, a központi szállítás korszerűsítését segítő kész berendezéseit műszereit, valamint javaslatait. tanulmányait, szakdolgozatait mutatják be nemcsak a vasutasoknak, hanem a közönségnek is. A pályaudvar előtti fellobogozott „kerengőben" tartották a hagyományos tisztavató ünnepséget, amelyen az új tisztek családtagjain, a közlekedés, a MÁV vezetőin kívül megjelent Borbándi János, a Minisztertanács elnökhelyettese. Kovács Antal, az MSZMP KB osztályvezetője és Koszorús Ferenc, a vasutasok szakszervezetének főtitkára is. A MÁV tiszti tanfolyam i hallgatóinak, az úttörő-vasi utasoknak és a jubileumi szakasznak, a 30 éve végzett tiszteknek a látványos díszfelvonulása után avatóbeszédében Szűcs Zoltán, a MAV vezérigazgatója a vasutashivatásról, a vasutasmunka szépségeiről és nehézségeiről, a vasút 136 ezres kollektívája felelősségteljes munkájának eredménveiről. a fon* közlekedési ágazat, fejlesztéséről. gondjairól, feladatairól szólt. A vasutas tisztképző most végzett 195 növendéke — köztük 71 nő — tett ünnepélyes fogadalmat a MÁV vezérigazgatójának, aki a jelölteket tisztté avatta és az ünnepség után díszebédet, adott tiszteletükre. Az újonnan felavatott tisztek közül 91-en a forgalmi szolgálatban, 57-en a kereskedelmi ágazatban.. 28-an a mozdonyszolgálatban. 19-en pedig a MÁV pályafenntartási és magasépítési ágazatában az ország különbző helyein rövidesen elfoglalják munkahelyüket. Vidéken, a MÁV területi igazgatóságain, csomópontjain és a nagyobb állomásokon is ünnepségen köszöntötték a vasutashapot. (MTI) Az utazás kalandja mindig is izgatott; nézni a vonatablakból az elsuhanó tájat; átutazni ismeretlen erdőkön, alvó városokon; elindulni és megérkezni, újdonatúj ismerősökkel beszélgetni a kattogó kerekek fölött lágyan himbálózó vonatokon várható termésről, nőkről, akik talán ott találhatók az utak végén. Beszéltem én egyszer erről Homonnai János barátomnak, aki igazán kompetens eme mániám megítélésében. Homonnai János ugyanis vasutas, pontosabban tűzikovács egy járműjavító üzemben, s nem is akármilyen, állami díjas. Mozdonykerekeken üldögélünk, hatalmas, általam ismeretlen rendeltetésű mozdonyalkatrészek között, Homonnai rámutatott az egyikre: Hajtókar — mondta —, enélkül nem megy a mozdony, ha ez nem jó. nem tudsz elutazni sehova. De hát itt vagyunk mi, szépen megcsináljuk, s gurulhat a gép. Utazás? Én nem sokat utazgatok, és így van evvel a vasutasok többsége. akik azért vannak, hogy menjen a forgalom. A vasút, tudod, csapatjáték. Csapatjáték, igaz, de roppant szigorú szabályok szerint folyó csapatjáték. Erről később győződtem meg, amikor megismerkedtem a többi vasutas mindennapjaival is. Tengersok ember és gép munkáját kell összehangolni, s pontosan. Nem véletlen talán, hogy az idősebbektől azt hallani, hogy a vasutasok óráihoz hozzá lehet igazitani a Napot. Még akkor is persze, ha a vonatok néha késnek, de ez ritkán történik az ő hibájukból, objektív okai vannak. Fotóriporterünk, Somogyi Károlyné egy egész napot töltött nemrégiben a szegedi vasutasok szolgálati helyein, iárt a nagvállomáson. a fűtőházban, beült egy dízelmozdony vezetőfülkéjébe. lencsevégre kapta, hogyan indul útnak a pesti gyors, hogyan lengeti zászlaját a tolató, fordítják meg a mozdonyt. Ám tulajdonképpen mégsem csak ezt örökítette meg kamerájával, hanem a munkát magát; azt. hogy a csinos forgalmista, még a szolgálat sokadik órájában is mosolyog, hogy a masiniszta mozdulatában benne van a büszkeség. ahogy valószínűleg a mozdony működését magyarázza Ezért aztán köszöntő is ez a képsor, köszöntő, mert a dolgok lényegét .a munkát, annak szépségét és örömét is mutatja. F. P. i