Délmagyarország, 1980. július (70. évfolyam, 152-178. szám)

1980-07-06 / 157. szám

MAGAZIN Vasárnap, 1980. július 6. 6 ; M rn } Baka István versel A tükör széttört A tükör széttört cserepeiből a látvány összerakható még. de nem forr vissza mennybolthoz a föld. s éjszaka nélkül száll le a sötétség. A látvány széttört cserepeiből a tükör összerakható még. de helyet cserél mennybolt és a föld. s a nappalba átfolyik a sötétség, árnyam fekszik az ágyba asszonyomhoz, s aki a tű fokán átpréselődik, az a pokolba jut A tükör 6zéttőrt cserepeiből a látvány térképe kirakható még. hol mindennek határa van. de a határok között összezagyvalódik Zrínyi Áz alkony feltépett hasából kifordult felhők lóbelek a láthatáron gyűrűznek véresen miért is látom mindenben ütközet nyomát én kinek könyvtárszobám lett a világ s nem ütközöm csak erdei vadakkal s zörög a sok pergamensárga nappal lapozhatom unottan ez maradt s egy öregedő asszony szoknyasuhogása ahogy esténként teremről teremre járva tűpárna s Szent Sebestyén mellkasa, a harangok s az ágyúk bronza, és trombitaszínű sörrel indulókat hörpintünk ki a kocsmákban, s a hó az álcázóköDennvel felcserélhető. A tükör széttört és széttört a látvány, s ki megpróbálja összerakni, összezagyvál tükör- és látványcsereoet a nappalok sötétséggel leöntve. s az asszonyok árnyuktól terhesek, a harangok kongásából kiöntik a messzehordó ágyúk robaját és álcázóköpenyben minden évszak, s csizmát kell húzni újra — a világ cserepein ne járkáljunk mezítláb, s menetelünk sörszagú indulókra, a tű fokán lángnyelvek csapnak át. kioltja a fáklyákat mintha a szférák fekete ruhás angyala oltogatná a csillagokat és költhetem megint a verseket de engem már a vers nem költ meg újra s túl könnyű volt rímekből rakni várat követlek hát a sűrűségbe bújva soká reitőztél tőlem Istenem most végre szemtől szemben állsz velem FELISMEREM VADKANPOFÁDAT Lakodalom sorozatban K

arácsonytól mostanáig öt disznót vágtak Szávaiék Dócon. Aki csak ezt halija, könnyen kimondja: de megy nekik! Aki hozzá gondolja, hogy naponta hat kiló kenyeret vesznek a boltban, kérdez inkább:, hányan lehetnek hozza.' A levesesfazék még mindig tízliteres. de csak akkor van tele, amikor mindenki itthon van. Nem is kell már mindennap i nos ni, másnaponként is elég. Sokat változott a világ a tizenegy gyerekes nagy családban, mióta nem jártunk náluk. Akkor kétezer forintból és az akkori családi pótlékból éltek, és a legkisebb gondjuk is nagyobb volt annál, mire költsék. Előre kiforgott helye volt minden fillérnek. Most tízezer forinton fölüli a családi kassza fizetések után, mert aki itthon van, vagy hazajár, hazaadja a fizetését most is. A régi beszélgetésből annyi maradt meg a fejemben, hogy tizenegy gyerek nevelődött, ae egyhez se kellett fölugrálni éjszakánként, mert kiesett a cumi a szájából. Nincs az az asszony, aki tizenegy gyereket el tudna kényeztetni. Arra is emlékeztem, hogy tisztességes munkára nevelnek minden gyereket, ha lehet, szakmája legyen. Hogyne ordekelne, mi lett velük azóta! Erzsi akkor kertészetben dolgozott. másfél műszakot mindennap, és örült, ha haza mehetett Időközben férjhez ment. a család szerint nagyon jó férjet talált magának. Külön házuk van, de együtt építették. Ekkora családban nem nagyon kell a szomszédba menni segítségért Kislányuk most kétéves, és Ritának hívják. Kérdezte is Erzsi, illik-e az ő családjukba ilyen név? Az anyja válaszolt: — Miért ne illene? — Csak azért, mert közöttünk egy különleges sincsen. — Olyan egyszerűt akartunk mi. amilyenek mi vagyunk, de nektek nem kell ehhez igazodnotokA Rita mellé támasztéknak, az Erzsébet is oda került hadd legyen egy ilyen neve is, meg egy olyan is. Veráról akkor azt mondták, titokban csinálja a leckéjét. Mire intenék, hogy tanuljon, nevet hogy ő már készen van. így könnyebben elfértek az asztalnál, ö is férjhez ment. Csanyteleken laknak, és két gyerekük van. Lakásgondjuk nincsen, apóssal anyóssal jól kijönnek. — Milyen volt a lakodalom? — Közepes csak, százötven személyes. De itt csak a lánykiadó lakodalom volt a fiúnak otthon is tartottak. Most már ez a divat országos betegség lett belőle, nem is lehet másként csinálni. — A következő? — Megint nyakunkon a lakodalom. szeptemberben Marika megy férjhöz. A boltban dolgozik másodvezetőként a vőlegény rakodó a szövetkezetben. Igyekvő pár. nem lesz baj velük. Egyelőre a fiúékhoz mennek lakni, de porta már van, talán építkeznek is majd hamarosan. Erzsiéknél nyolcan segítettünk. annyian itt is leszünk, biztosan — Mekkora az a ház, ahol nyolc segítő dolgozott? — Csak a melléképület van készen, szoba, konyha, fürdőszoba elfér benne. Nyolc-tíz év múlva talán sort keríthetnek az igazi házra is. Sándor a hídépítők embere, a Tiszán dolgozik Csongrád és Szentes között — Jó hely? — Sokáig nem lehet megmaradni benne. — Miért? — Mert elkészül a híd. és tovább kell menni. Bajára, a Dunára, Ott sokáig építenek, de messze van. Hívnak vissza a DÉLÉP-hez, jobb is a kereset busszal visznek, busszal hoznak. Meglehet, megpróbálom megint. Közbeszól a családfő, hogy a környék legkisebb falujába tizennégy buszjárat jön. Reggel hétkor már csak a bengások vannak itthon — Tűz volt tavaly, a kocsma mellett kigyulladt a göré. Csodálkoztunk. hogyan verődtünk össze annyian, hogy oltani tudjuk. Ha akkor jött volna az esztékás ellenőr, egy helyben fölvehette volna a teljes listát. Mégis eloltottuk, baj nélkül. Ica ebédkiosztó a DÉLÉP konyháján. Két nővére után ment oda. azok hírével szívesen is fogadták. Muszáj megkérdeznem az apát megint, itt mikor lesz a lakodalom? — Látja, ez a baj, hogy mindig váratlanul jön. Azért vergődünk jószággal, amikor hopp, akkor kopp ne legyen, és legalább olyan lakodalmat a következőnek is tudjunk állni, mint az elsőknek. Annyi biztos, ha Icu rászánja magát, Sanyit is kötelezzük, hogy nősüljön. Laci jön a sorban, mindenes az erdőgazdaságnál. Sofőr akart Nótáskapitány lenni teherkocsin, de nem sikerült. Ha be nem hívják katonának. ősszel talán kitanulja a motoros fűrészt, abból is meg lehet élni. Hogy lesz-e hézag a lakodalmak sorában, nem tudni előre. Éva ipari tanuló, a szabóságot tanulja. — Van már varrógép? — Most akarunk majd venni neki. Közbeszól az apa: — Ugyan miből? — Valamiből muszáj, mert lenni kell! Pityu hetedikes, és világjáró terveket forgat a fejében. Kamionos akar lenni. Van ls. aki rávágja: — Sokát akar a szarka! — Miért lenne ez sok? — Oda érettségi is kell! És legalább három nyelv. — Ha kell, meg is lehet tanulni. Nem tudom, mi lesz ebből, de a nagy család most forgatja talán először a fejében, mint amott á Ritát, hogy illik-e hozzájuk az érettségi. Segítenék a többiek, ha oda fordulna a dolog. Ügy szokott az lenni, minél később születik valaki, annál jobb lesz neki. Ötödikbe megy majd a Kati, de bejár Sándorfalvára. mert megszűnik az iskolában a fölső tagozat. Ildikó negyedikes lesz, ö js jói tanul, Zoltán pedig másodikos. Karonülő kis csöppség volt, amikor itt jártunk. — Soká lesz. mire egyedül marad a két szülő. — Talán nem is érjük mi azt meg. — Betegség falán? — öt éve is összekapkodtam százhúsz injekciót, nem is tudom. most hol tartunk. Kettesével-hármasával szúrják belém. Mondom is minden gyereknek, csak traktoros ne legyen. Hofferral kezdtük, az tett engem is tönkre. • — Pedig a veje traktoros. — Micsoda különbség! Légkondicionált fülke, beépített rádióval! Ez már talán nem is traktor. Most se sikerült megtudnom, tudna-e panaszkodni a családanya tizenegy gyerek nevelése közben. Nem hajlik rá a szava. A szombatokat és a vasárnapokat csak azért tartják számon, mert akkor az egész család együtt mehet a határba. — Ha látnák, mennyit dolgozunk! Háromszor annyit, mint más. Az a jó, hogy elkészült a vízvezeték a faluban. Amikor mosni akartam, este már hordani kezdtük a kútról a vizet, most csak csavarunk a csapon, és kész. Szoba-konyhás kis házukat egy másik szobával és egy másik konyhával megtoldották. Ha jól megy, valamelyik gyerek talán bele tud vágni a bütorkölcsönbe is. HORVÁTH DEZSŐ A

kkoriban ragadt rá a név, amikor nyolc évi távollét után végleg hazajött a Maros menti kisvárosba. Igaz, eleinte a régi barátok, ismerősök egyszerűen csak Gabikámozták, még egyszer múlatás közben Sanyi bácsi, apánk barátja rá nem olvasta: „Gábor, tudod mi vagy te? Nótáskapitány. Az bizony. Nótáskapitány!" Aztán egyre többen titulálták úgy, s végül már a távoli ismerősök is ezen a néven emlegették, ha egymás közt tárgyaltak róla. Mert olyan hangja volt, s úgy tudott nótázni, hogy az ember reggeltől estig szívesen elhallgatta volna. — És talán ez is lett a veszte: a hangja, a nótás kedve. Ügy emlékszem a hazajövetelére, mintha tegnap történt volna. Az udvaron rongyfociztunk éppen, amikor váratlanul kocsi állt meg a kapu előtt. Szőke, karcsú, elegáns férfi szállt ki belőle; visszaszólt valamit a sofőrnek s már jött is felém, arcán azzal a meleg, derűs mosollyal, amellyel már az első pillanatban mindenkivel megkedveltette magát. Bámultam rá: ki lehet? De nem sok időm maradt a töprengésre, mert anyám már futott is elő a házból: — Édes fiam! Hát hazajöttél? — Haza édesanyám. Végleg hazajöttem. Később mondta eL hogy míg 5 a fronton harcolt, a felesége nyugatra szökött valami ügyvéddel Szóval így érkezett haza az én Gábor bátyám. Dolgozni nem ment, mert úgymond egyelőre pihenni, szórakozni, feledni akar; van egy kis spórolt pénze, azt rászánja... És jöttek az ivópajtások, a nők, a mulatozások. De akkoriban részegen sosem láttam, még ha történetesen három napig tartott a dáridó, akkor sem! Igaz, a tömény italoknak az idő tájt nemigen volt barátja — inkább fröccsözött, mint mondta: hosszúlépésezett Aztán egy nap összejött egy elvált aszszonnyal és attól kezdve mintha kicserélték volna. Elmaradt az ivócimboráktól, munkába állt — olyan finommechanikus volt, hogy keresni kellett a párját! — és pár hét múlva megnősült. Ez a házassága sem sikerült. Az asszony féltékeny volt. minden semmiségért jeleneteket rendezett. civakodott ha kellett ha nem. Ö meg tűrte ameddig tűrte, aztán egy szép nap hazaköltözött,, És kezdődött minden elölről: a nagy ivászatok. a kimaradások ésatöbbi. Végül a sok hiányzásért kitették a gyárból is. — Sebaj! — mondotta nevetve. — Ne féltsen édesanyám, megélek én a semmiből is! Meg is élt Fizettek az ivój cimborák, de fizettek az idegenek, sőt a kocsmárosok is traktálták, ha egyszer nótázni kezdett Mi, a testvérei végül már beletörődtünk, hogy ez most már így van és így is marad, de szegény anyánk egyre csak könyörgött neki: — Gabikám, hagyd abba. drága fiam. — Abbahagyom édesanyám. Holnaptól más ember leszek — fogadkozott sokszor könnyes szemmel. De a nagy elhatározás másnap már az első kocsmaajtónál semmivé foszlott Közben teltek az évek, s én elkerültem otthonról. Igaz sűrűn hazaruccantam, meglátogatni anyámat testvéreimet s mi tagadás. ilyenkor szívesen elhallgattam egy-két pohár bor mellett az én Gábor bátyám nótázását Egy ilyen látogatáskor történt, hogy teljesen józanul fogadott. — Jó. hogy itt vagy. beszélni akarok veled öcsém — ölelte át a vállam. — Elhatároztam: szakítok az ivászattal. — Ne szédíts, öregem. Legalább százszor szakítottál már.., néhány órára ... — De most komolyan akarom. Elvonókúrára megyek; szeretném, ha elkísérnél az orvoshoz. Elkísértem. Beutalták a kórházba és én boldogan újságoltam fűnek-fának. hogy lám. tényleg megjött végre a jobbik esze az én bátyámnak. Két hét múlva ismét szülővárosomban akadt dolgom. Kíváncsian indultam anyámék felé: lássam mi újság? De nem kellett odáig menjek, megtudtam már az utamba akadt első kisvendéglőnél, amelynek közelébe érve váratlanul ismerős hang csendült a fülembe... És erősen ismerős volt a nóta is. amit énekeit: Gyöngyvirágos kiskertedben ... Mint akit főbe kólintottak, úgy álltam meg. kábán, hitetlenkedve. Aztán néhány lépés és már láttam, hogy nem. nem tévedek. Ott mulatott az én bátyám úgy, mintha soha eszében sem járt volna az elvonókúra. — Fiúk. itt az öcsém! — kurjantott nagyot, amikor meglátott, s már rohant is nekem, ölelgetett, vonszolt az asztal felé. De én megmakacsoltam magam: — Nem megyek. Egyébként mit keresel itt? — Én mit keresek? — csodálkozott megjátszott naivsággal. — Egy árva fityinget sem. Itt csak költeni lehet öcsém! Költeni, mulatni! — Tudtommal a kórházban kellene legyél. — Kórház, elvonókúra ... Annak is eljön az ideje. Éppen ezért vagyok itt: búcsúzom. — Búcsúzol? De hát két hete— Jaj édes öcsém, ne haragudj. de tizennégy évi részegeskedéstől nem lehet csak úgy máról hólnapra megválni. Isten is hat nap alatt teremtette a világot — én egy napot szántam minden évre. Már le is telt. Holnap irány a kórház, jöhet a józan élet. Nevetett, s én akarva nem akarva vele tartottam. Hiába, nem tudtam haragudni rá. Másnap valóban jelentkezett a kórházban, s amikor túl volt az elvonókúrán, munkát keresett, új életet kezdett. Mi. a hozzátartozói, remegve figyeltük. 1 estük: féltünk, nehogy visszatérjen a régi kerékvágásba, hiszen láttunk már nem egy hasonló esetet. Anyám szegény nem győzött sopánkodni: — Jaj fiam, vigyázz magadra. Kerüld a kocsmának még a tájékát is. — Dehogyis kerülöm, édesanyám. Nem félek én tőle. Ma is bent voltam és ittam egy jó nagy málnafröccsöt! így is tett Be-bejárt a vendéglőbe, leült a barátok közé, ivott egy málnafröccsöt s ha kérték, még egy-két nótát is eldalolt — Volt aki azt mondta: nem fogom kibírni ital nélkül. Be akarom bizonyítani nekik, hogy ott folyhat előttem, akkor sem kelL Ezért ülök be közéjük... Ne féltsetek engem. Az ivászattal egyszer s mindenkorra végeztem — mondotta akkor. Betartotta a szavát: húsz áve. hogy nem iszik, s nem is dohányzik. De ha összeül a család születésnapot névnapot ünnepelni, ott van közöttünk és mulat velünk, ha kell reggelig — máinafröccseL • Barátunk, a dunaújvárosi esztergályos, ki egy ideig elmélázva eregette a cigarettafüstöt így folytatta: — Látjátok, ezért erősítgettem a minap, hogy nincs az az elesett ember, aki talpra ne tudna állna, ha akar. Példa rá az én Gábor bátyám, akit még ma is Nótáskapitánynak hívnak. IZSÁK ANDRÁS