Délmagyarország, 1980. július (70. évfolyam, 152-178. szám)

1980-07-13 / 163. szám

10 Vasárnap, 1980. július 13. SPORT 3 úton haladnak Az olimpia városai Idény közben a SZEOL AK atlétáiról Az olimpia hírei Egy héttel a moszkvai XXII. olimpia megnyitása előtt már az ötkarika je­gyében él a szovjet főváros. Minden olimpiai szinheJy, a sportpályáktól a szállodákon át a sajtó és a rádió közép­pontjáig. „rajtra kész' s a szervezők számára jelenleg a legnagyobb gondot csupán a már megérkezett verseny­' zök szabadtéri edzéseit za­varó esős-szeles, hűvös idő okozza. Az olimpiai faluba szom­batig töbo mint másfélezer sportoló költözött már be, főként a távolabbi, ázsiai és afrikai országokból, de Moszkvában van már sok európai ország sportküldött­ségének egy része is. A jövő héten érkező magyar sporto­lók „szálláscsináloi" ugyan­csak az olimpiai faluban vannak és előkészítik a csa­pat lakóhelyét, kidolgozzák az edzések menetrendjét, a szervezőkkel együtt gondos­kodnak a szükséges pályák­ról, edzőcsarnokokról, a ver­senyek helyszínén történő edzésekről, egyeztetik a ver­senyek rendjét. Az olimpiai sportpályák, tsarnokok teljes készenlét­ben vannak. A sajtóközpont már több száz újságírót akkreditált, a rádió- és tele­vízió központ eddig több mint ezer működési enge­délyt adott ki a televíziós es rádiós riportereknek, a műszakiaknak. Az olimpia előtt a szovjet fővárosban ülésezik a Nem­zetközi Olimpiai Bizottság. Lord Killanin elnökletével a Végrehajtó Bizottság már megkezdte a hétíön meg­nyíló tanácskozás előkészí­tését, a napirend kidolgozá­sát. A bizottság mintegy 400 tagját várják Moszkvába, s mivel a nemzetközi sportszö­vetségek is az olimpia vá­rosában 'tartanak közgyűlé­seket, kongresszusokat, a vi­lág sportjának igen sok ve­zetője van már a helyszínen. A NOB Végrehaitó Bizott­sága kidolgozta az ülésszak napirendjét. Az ünnepélyes megnyitót hétfőn tartják a híres moszkvai Nagy Szín­házban, a tanácskozásokat a közvetlen közelben, a város egyik nevezetes műemlék­epületében, a Szakszerveze­tek Házában kezdik. Az ülésszakra egyébként Moszk­vába érkezik az 1084. évi olimpiai játékokat rendező város, Los Angeles delegá­riója is A NOB kongresz­szusa számos nagy fontossá­gú kérdést vitat meg, az olimpiai játékok közvetlen megrendezésével. lebonyo­lításával. az államok egy része által kért változások­kal kapcsolatban. Az ünne­pélyes megnyitón a sport neves személyiségeinek ad­ják ót a NOB kitüntetéseit. öt különvonatot és két re­pülőgépet indít az Express Ifjúsági és Diák Utazási Iro­da Moszkvába, a XXII. Nyári Olimpiai Játékokra: 3300 fiatal juthat el a KIS7. utazási irodájának szervezé­sében a versenyekre. Az Ifjű utasok Moszkván kívül ellátogatnak Lenin­grádba Minszkbe és Kijev­be is. Az olimpia megnyitó, illetve záróünnepségén kívül a csoportok programjában hat sportesemény — labda­rúgás. vízilabda, lövészét. atlétika, vívás és gyeplabda — megtekintése szerepel Ezen kívül hajókiránduláso­kon, turisztikai programo­kon és színházi előadáson vesznek részt. Hétköznap van, délután 4 óra. A SZEOL AK-stadionjá­nak futópályáján közel száz, különböző színű melegítőbe, dresszbe öltözött fiatal kezdi el a bemelegítést. Edzenek az atléták. A szakágvezetők el­foglalják helyüket, edzéster­veiknek megfelelően adják utasításaikat. A lelátón egy napbarnított fiatalember ül, kezében stopperóra, golyós­toll, jegyzetfüzet. Figyeli az átmozgatást. Bandur László vezető edző higgadt ember, először mérlegel és csak azután mond véleményt. Volt ideje a versenyzőkkel és szakvezetőkkel való bánás­módot megtanulni, hiszen 13 évig „nyűtte" a vörös sala­kot. Nyolc alkalommal került az országos bajnokság tízpró­ba-döntőjébe. A megyék kö­zötti összecsapásokon pedig a csapat mindenese volt. Ha va­laki lesérült, a vezetők rögtön így nyilatkoztak: „Majd Ban­dur beugrik." Az atlétika va­lamennyi számában otthono­san mozgott. Gyuláról került Szegedre. Tehetsége igazán a Tisza-parti városban bonta­kozott ki: itt .kezdték elis­merni, becsülni eredménye­it. Sikerei feltétlenül közre­játszottak abban, hogy 1980. január 1-töl a 34 éves sport­embert választották a SZE­OL AK atlétikai szakosztá­lyának vezető edzőjévé. Egy biztos: a sportkör legered­ményesebb szakosztályánál jókor jött ez a váltás. A fiatal sportvezetővel je­lenlegi helyzetükről, lehető­ségeikről beszélgettünk. — A szakosztálynak két felsőfokú végzettséggel ren­delkező edzője van ... — Értem a célzást. Én csu­pán középfokú képesítéssel rendelkezem, de az idén fel­vételizek a TF szakedzői tan­folyamára. A régi vezető ed­ző, jZsedényi Pista bácsi le­mondott. ezért Máté Feri szakedző barátom és közöttem kellett választani a vezetés­nek. Végül mellettem dön­döttek. Korábban a sportis­kolánál edzősködtom, tehát van tapasztalatom. Ugyanak­kor azt is tudom, hogy 11 szakember munkájának koordinálása nem kis feladat. — Munkaideje? — Elméletileg kötetlen, gyakorlatilag azonban reggel 7-től este 7-ig tart. A vezető edzői tevékenység ellátása mellett külön foglalkozom egy 25 fős csoporttal is. — Hogyan értékeli a pá­lyaversenyek első félidejét? — Egyelőre komoly követ-, keztetéseket hiba lenne le­vonni. Annyi azonban bizo-. nyos. hogy az idén már van egy I. osztályú és hat arany­jelvényes versenyzőnk. A bajor—magyar nemzetek kö­zötti Ifjúsági viadalon Bankó Pál 2., Petróczi Ágnes és Pa­lócz Ibolya pedig a 3. helyre került. Mindhárom sprinte­rünk igen jó eredményt pro­dukált. mellyel a MASZ-ve­zetői is elégedettek voltak. — A szakosztály évről évre előrébb kerül az országos egyesületi rangsorban. Saj­nos, a megye határain túl a sikerek mellett az edzők kö­zötti áldatlan állapotot, az örökös ellenségeskedést, ás­kálódást is ismerik. Jelenleg mi a helyzet? — A régi vezető edzővel munkám kezdetén nekem is voltak nézeteltéréseim, de ezeket rendeztük, az utóbbi néhány hónapban pedig már kifejezetten jó partnernek bi­zonyul. Jelenleg a többi szak­ember között is egészséges légkör uralkodik. Meg kell érteniük, hogy egymás mun­káját nem kritizálhatják, mi­vel erre kizárólag a szakosz­tályvezetésnek és a vezető edzőnek van jogalapja. — Utánpótlásbázisuk? — A sok mende-monda el­lenére igyekszünk az után­pótlás-nevelést saját erőből megoldani. Komoly segítsé­get kapunk a Tisza-parti gimnáziumtól és az Erdésze­ti Szakközépiskolától. Raj­tuk kívül valamennyi oktatá­si intézménnyel keressük a kapcsolatot. — Az egyesület vezetése milyen támogatásban része­sítette az atlétákat? — Mind, erkölcsi, mind anyagi téren maximális bi­zalmat élvezünk. Szakosz­tályvezetőnk dr. Molnár Im­re szabad idejének nagy ré­szét a versenyzők ügyes-ba­jos dolgainak intézése tölti ki. Amióta dr. Varga János, a sportköri elnök, gazdasági téren is lényeges változás történt a szakosztály életé­ben. Sorsunkat a labdarúgó­csapathoz hasonló szinten kí­séri figyelemmel. Ügy érzem, ez vidéki, de talán országos viszonylatban is egyedülálló. — Az előbb említeti bizal­mat önök miként tudják meghálálni? — Az eddiginél még kö­vetkezetesebb. tervszerűbb munkával. Jelenleg 170 iga­zolt versenyzővel dolgozunk. Sportiskolánk az elvárásnak megfelelően működik. A kü­lönböző válogatott keretek­ben 14 versenyző képviseli a kék-fekete színeket. (Felnőtt: Fóris László, Szoboszlai Pé­ter, Rákóczi Zsuzsa, Laklia Pál, Volford László, Kis Gá­bor. Utánpótlás: Búcsúházi József, Bankó Pál. Palócz Ibolya . Ifjúsági: Petróczi Ágnes, Szopori Erika. Tóth Cecília. Fekete Gá'oor, Ve­csernyés Antal.) Ügy érzem, jó úton haladunk, sikerül be­váltani a hozzánk fűzött re­ményeket, Minden lehetősé­günket igyekszünk kihasz­nálni. Szeretnénk, ha a ka­jak-kenu szakosztály mellett nekünk, is sikerülne hozzájá­rulni ahhoz, hogy a megye legnagyobb sportköre orszá­gos szinten kiemelt egyesü­letté váljon, központi irányí­tás alá kerüljön. Pavlovics László A leningrádi Kirov-síntlion madártá vlalból Pele az évszázad sportolója A francia L'Equipe sport­magazin felkérésére a világ húsz legnagyobb lapjának sportszerkesztősége szava­zott arra, kiket tartanak a huszadik század legnagyobb sportegyéniségeinek. A pon. tozásos véleményalkotás nyertese, egyben az „Évszá­zad sportolója" cím tulajdo­nosa a brazil labdarúgó­sztár, Edson Arantes do Nascimento, jobban ismert sportnevén Pelé. az ameri­kai atléta Jesse Owens és a belga kerékpáros Eddie Marckx előtt. Az első öt listája, pont­számai : 1. Pelé 178. 2. Owens 169. 3. Merckx 99, 4. Paavo Nurmi finn at­léta 92, 5 Mark Spitz amerikai úszó és Björn Borg svéd te­niszező 75—75. Moszkva Különleges társalgási nyelvkönyvet bocsátottak ki Moszkvában taxivezetők számira, amely segítséget nyújt az olimpia ideje alatt a külföldi vendégekKel való érintkezésben. Nyolcezer ta­xisofőr tartozik az olimpiai gépkocsioszlopba (négyezer kocsival). Mindnyájan spe­ciális előkészítésen mentek át: ismerniük kell a törté, nelmi helyeket. kulturális központokat, a szovjet fővá­ros más nevezetességeit. A város délnyugati ré­szén, a Lenin sugárúton megnyílt a központi turista­ház A. 35 emeletes szálló­ban 600 összkomfortos szo­ba. 800 személyes filmszín­ház és koncertterem (8 nyel­vű szinkrontolmácsolási le­hetőséggel), különböző szol­gáltatások, szervizek talál­hatók ..Szolnyecsnij" a neve an­nak az új — a Szovjetunió legnagyobb és legmagasabb kategóriájú motel-kemping­jé.iek. amelyet az olimpiára építettek a szovjet főváros­ba vezető úton, a Moszkva melletti Mihajlovszkoje fa­luban. 402 személyes szálló, kétemeletes motelek, gará­zsokkal, faházas kempingek 240 autós turista részére, és egy 134 fős sá torváros. Tallinn 60 „Finn" osztályú jolle-t készítettek a tallinni sport­hajógyárban, kizárólag az Olimpia—80 vitorlásverse­nyeire. A hajók a legmaga­sabb követelményeknek megfelelnek, és mind a 60 teljesen egyforma. A hajó­testek. árbócok és a vitor­lázat elosztását sorshúzással döntik el. minden verseny­ző azonos esélyekkel indul­hat. A tallinni hidrometeoroló­giai obszervatórium munka, társai az elmúlt 20 év ta­pasztalatai alapján elemez­ték a tallinni öböl várható időjárását és vízállását jú­lius 20. és augusztus 3. kö­zött. Arra a következtetés­re jutottak, hogy az Olim­pia—80 vitorlásversenyei jó időben zajlanak le. A leve­gő középhőmérséklete +17 Celsius-fok lesz, a hullámok magassága —0,4 m, a szél sebessége —4,5 m lesz vár­hatóan másodpercenként, a szél nélküli napok száma pedig kb. 5 százalék Tallinn olimpiai vendégei részére társalgási könyvet jelentettek meg több nyel­ven; útikalauzok, tájékozta­tók állnak majd rendelke­zésre, melyekben az észt nép életéről és eredményei­ről olvashatnak. Kijev Az olimpiára látogató tu­risták részére 16 szállodát és egy motelt jelöltek ki Kijevben. 18 étterem és 6 kávéház egy időben hatezer embert tud kiszolgálni, spor­tolókat és vendégeket egy­aránt. A kijevi stadionhoz tarto­zik egv új diagnosztikai re­habilitációs központ, leg­újabb technikával felszerelt rendelőkkel, négv uszodá­val, nyolc szaunával. Na­ponta 250 látogatót tudnak fogadni. A színes televíziós köz­vetítések miatt az olimpiai labdarúgópálya világítását háromszorosára növelték úgy. hogy 82 m-es oszlopok­ra több szekciós világítótes­teket szereltek fel. Az olimpikonok ellátása érdekében új közlekedési diszpécserközpontot hoztak létre öt állomással, a kijevi „Dnyipro". „Lebigy", „Ruszj", „Bratiszlava" és „Kolosz" szállodákban. Au­tóbuszok, személygépkocsik állnak a sportküldöttségek és az akkreditált újságírók rendelkezésére. Minszk Az olimpiai labdarúgó­mérkőzések résztvevői Minszktől 10 km-re. a „Sztájki" sporttúborban, lak­nak majd, egy mesterséges víztároló partján levő feny­veserdőben. Edzésekre és a pihenésre nagyon jó lehető­ség egyszerre. A sportUibor­ban levő összkomfortos szállóban minden csapat egy külön emeletet kap. Azok a vendégek, akik Breszten keresztül érkeznek, illetve, akik az olimpia ide­je alatt Minszket felkeresik, meglátogathatják a belove­zsi rezervátumot egyedülál­ló állat, és növényvilágával. A vadvédelmi területen bö­lény is található. Az. érdek­lődők részére 50 Ikarus é:­LAZ autóbuszt biztosítanak. Minszkben 20 étterem, 10 kávézó. 25 étkező áll a tu­risták rendelkezésére. A Belorusz Egyetem és a minszki pedagógiai főiskola 550 diákját speciális kurzu­son képezték ki. Az olim­piai labdarúgó-mérkőzések idején az idegenvezetői és tolmácsi teendőket látják el. Leningrád Az 1980-as olimpia lisz­teletére Oleg Hromusin le­ningrádi zeneszerző ..Olim­piai láng" kantátája és .Az olimpiai öt karika" cimű szvitje a játékok kulturális programjának része lesz. „A zenében és a sportban sok a közös vonás — a di­namika, a dramatizmus és végül a harmóniára való tö­rekvés" — jelentette ki a zeneszerző. 2420 egészségügyi dolgo­zó. köztük 669 magasan képzett orvos — látja majd el szükség esetén az olim­piára Leningrádba érkező furistákat. A külföldi ven­dégek részere a 20 számú kórházat jelölték ki. A já­tékok ideje alatt az elsőse­gély-szolgálatot 49 orvoscsow port látja el. Az Olimpia—80 vitorlád­versenyeinek versenvbírá' számára motorcsónakot kér szítettek a leningrádi hajó­gyárban ; óránkénti sebessé ge 40 km. 13 épületből, sátorváros­ból, étteremből, kávéházból és üzletekből áll az „Olgi­nó" nevű 800 autós turista elszállásolására alkalmas új motel-kemping Kombinát Leningrád mellett. Nyírfácska, Romén és a többiek Á NOB közlése A NOB közlése szerint az aláb­bi 81 ország nemzeti olimpiai bi­zottsága jelentette bo végleges részvételét a moszkvai nyári já­tékokon : Afganisztán. Algéria, Andorra. Angola, Ausztrália, Ausztria, BCIKÍUITI. Bénin. Bots­wana. Brazília, Nagy-Britannia, Bulgária, Burma. Kamerun, Ko­lumbia, Kongó. Costa Kica, Ku­ba. Ciprus, Csehszlovákia, Dánia. Dominika, az NDK. Ecuador, Eti­ópia, Finnország, Franciaország, Görögország. Guyana, Magyar­ország. Izland, India, Irak. Ír­ország. Olaszország, Jamaica, Jordánia, Kuwait. Laosz, Liba­non, Lesotho, Lfbia, Luxemburg, Madagaszkár, Mali, Málta, Mau­ritius, Mexikó, Mongólia, Mo­zambik, Nepál. Hollandia, Üj­Zcland, Nicaragua, Niger, Nigé­ria, Koreai NDK. Peru, Lengyel­ország, Portugália, Puerto Klco, Uománia, San Marino, Szenegál, Seyehelles, Sierra Leone, Szov­jetunió, Spanyolország, Sri Lan­ka, Svédország. Svájc, Szíria, Tanzánia, Trinidad-Tnbago, l'ganda. Felső-Volta, Venezuela, Vietnam, Jugoszlávia, Zambia és Zimbabwe. A XXII. Nyári Olimpiai Játékok kulturális program­ja mesterkoncerttel kezdő­dött az olimpiai faluban. A kialakult hagyományokhoz és a Nemzetközi Olimpiai Bi­zottság szabályaihoz hűen az olimpiai játékokat ezúttal is nemzeti kulturális seregszem­le teszi ünnepélyesebbé. Az Olimpia '80 kulturális műso­ra azonban minden eddiginél nagyobb méretű lesz. Georgij Agadzsnov, a n sor igazgatója elmondotta, hogy a nemzetközi verseny idején tizenkét vezető drá­mai és hat zenés színház, valamint öt szimfonikus zene­kar műsoraival ismerkedhet­nek meg az érdeklődök. Moszkvában június 28-a és augusztus 8-a között 144 ba­lett-, opera-, és mintegy öt­száz színielőadást tartanak. A kulturális programban a tizenöt szovjet szövetségi köztársaság legjobb társula­tai vesznek részt, a többi kö­zött a híres Moszkvai Nagy­színház, a „Nyírfácska" tánc­együttes, a „Romén" Cigány­színház, a Doni kozákok ének- és tánckara és a Báb­színház művészei. Az Olim­pia '80 idején a külföldi résztvevőknek és vendégek­nek alkalmuk lesz megis­merkedni a Moszkvai Nagy­cirkusz manéesának meste­reivel is. Az olimpia idején a mú­zeumok gazdag kiállítási anyaggal várják látogatóikát — a többi között közös ki­állítást rendeznek a Lenin­grádi Ermitázs és a Moszk­vai Puskin Múzeum imp­resszionista kincseiből is. Nem kevésbé érdekesnek ígérkezik a népművészet mes­tereinek kiállítása sem. Az olimpiai játékok tisz­teletére két kiállítás nyitja meg kapuit: „A sport — a béke követe" és „Az Olimpia '80 plakátjai" címmel. Itt a világ több országának művé­szei mutatkoznak be a nagy nyári nemzetközi sportesemé­nyek résztvevőinek és ven­dégeinek G. M. Pctroszján

Next

/
Oldalképek
Tartalom