Délmagyarország, 1980. május (70. évfolyam, 101-126. szám)
1980-05-21 / 117. szám
8 Szerda, 1980. május 21. 7 röviden Korszerű tanműhely Kísértetjárás — rockban Nem a legjobban kezdődött. Az Ifjúsági Ház előcsarnokában már háromnegyed nyolckor gyülekeztek a 30 év körüliek — csupa ismerős arc —. valami különös, cinkos izgalommal a szemükben. Vártak. Jó darabig úgy tűnt. hiába. Ügy negyed kilenc tájban egy részük betódult a terembe, ahonnan ama felkiáltással küldték ki őket: a zenekar még szerel. ne zavarjuk őket. mert maid hisztiznek. Pár pillanatra elkap az a bizonyos harctéri idegesség: a zenekar ne hisztizzen! A zenekar játsszon! Később, már fél 9 előtt, elábrándoztam arról, kissé higgadtabban: vajon a magyar társadalmi fejlődés saiátos következménve-e, hogv hazánkban tíz eset közül kilencben képtelenek az illetékesek arra. hogy pontosan kezdienek el valamilyen esti rendezvényt? Ám végre szétnyílt a harmonikát utánzó ajtó — s végre elkezdődött az. ami feledtette a félórás hercehurcát. Minden fölösleges sallang, hatásvadász külsőség nélkül, egyszerűen. szerényen és igen jól — megszólaltak a kísértetek. íj hatvanas évekéi. A Shadows gitárzenéie. a Manfréd Mann, a Yardbirds, a Kings. a Who. a Procol Harum. a Dave Clark Five — na meg a csúcs: a Beatles dalai. Az Old Boys Bandről eddig még nem hallottunk, de bemutotkozásuk kitűnően sikerült. Régi-régi. örökre tovatűnt hangulatok és történetek kísértetett hozták, egy szombat esti vagy vasárnap délutáni össztáncét, amikor a parketten gumis nyakkendőben, öltönyben rokiztunk vagy simultunk össze lófarkos. frufrus lányokkal, akik azóta többgyermekes családanyák, s ha véletlenül összetalálkozunk velük, csak az a különös, cinkos izgalom fedezhető fel szemeikben, amit a zene — ez a muzsika — adott és ad ma is. Ötvenes évek vége. hatvanas évek első fele. A világ istenien egyszerűnek látszott. Hegyes orrú cipőkben és csőnadrágokban. sötét szemüvegekben fésültük hátra gondtalanul. Elvis Presley-módra a hajunkat. Akárcsak most a színpadon — a Hungária együttes. Amely az Old Boys Band-de] közösen először hozta el vidékre, s éppen Szegedre Rock and Roll Party című ..kísértetműsorát". s e tény — meg kell hagyni — az Ifjúsági Ház ügyességét is bizonyítja. Ám a két együttes zenei ügyessége sem volt akármilyen. A Hungária többek között Bili Halev-t, Chubbv Checkert. Little Richárdot. Fats Dominót idéző számai tökéletes húsz-egynéhány évvel ezelőtti Amerikát mutattak körítésként, a CocaColától az öltözéken és az autón át a teljesen Brenda Lee-hangú énekesnőig. Zenéjük „profibb" az Old Boys Band-énél. de csakis így, együtt lehetnek képesek erre a hatásos. nagyszerű „szellemidézésre". S a boldog ifjúkor kísértetei csak jártak, jártak körbe a teremben ezen az estén. Balladákat meséltek főleg rockban elbeszélve. Balladákat — egy tovatűnt korszakról. A kirobbanó siker, a csillogó szemek, a kézen fogva vezetett, ámuló kisgyerekek, a szűnni nem akaró „visszavissza". az immáron közhellyé laposodott ..nosztalgiahullámon" túl valami mást. többet sejtetett. A zene nemzedékvizsgálati igényét. E dalok egyszerre pótoltak és adtak valamit a mi generációnknak. Mick Jaggert, meg Jonh Lennont hallgattuk, George Harrison gitárszólóit és Presley dalait, amikor rakétaválság volt Kubában és Hruscsov a Kremlben. Kennedy t már eltemették, olimpiát rendeztek Tokióban és egyest kaptunk matekból az iskolában. Szerelmes levelekt írtunk a pad alatt, és csak egyféle üdítő italt lehetett kapni, az autó státuszszimbólum volt. és Déry Tibor nagy regényei jelentek meg egymás után. Igen. nagvon jól mondták a latinok: az idők változnak és mi is velük változunk ... Marad: a zene. Domonkos I .ás/ló Nagy László felvétele Korszerű körkötő. cérnázó- és ryűríisfonó gépek segítségével Ismerkedhetnek leendő szakmájuk fortélyaival a fiatalok a textilipari szakközépiskola tanműhelyeiben. Érettségi es sikeres vizsgák, valamint kétévi gyakorlat után szerezhetnek technikusi, illetve szakmunkás-képesítést. Képünk a korszerű körkötő gépet mutatja be, munka közben VETERÁNOK KÖSZÖNTÉSE Nyolcvanadik születésnapját ünnepelte tegnap Vásárhelyen Márté Mihály és 75.-et Nagy Pál. mindketten a Szocialista Hazáért Érdemérem tulajdonosai. Ez alkalommal a városi pártbizottságon Gyárfás Mihály, a Csongrád megyei pártbizottság titkára és dr. Szalontai József, a városi pártbizottság első titkára köszöntötte őket. PATAKI FERENC TÁRLATA BUDAPESTEN Pataki Ferenc szegedi festőművész mintegy 30 alkotásából nyílik kiállítás Budapesten, a Képcsarnok Mednyánszky-termében (Tanacs körút 26.). A tarlatot holnap, csütörtökön délután 5 órakor nyitja meg Szele István, a mórt művelődési központ igazgatója. Pataki Ferenc budapesti tárlatát június 5-ig tekinthetik meg az érdeklődők. GYÓGYSZERÉSZEK ELŐADÓÜLÉSE A Magyar Gyógyszerészeti Társaság Csongrád megyei szervezete és a Szegedi Orvostudományi Egyetem Gyógyszeresztudományi Kara'együttes tudományos ülést rendez Szegeden a kar Eötvös utca 6. szóin alatti épületében ' holnap, csütörtökön délután 5 órai kezdettel. Főúttal három előadás hangzik el, szó lesz a szocialista gyógyszerészet három évtizedéről. valamint egészségűgyt és gyógyszerügyi szervezési kérdésekről. VÍZKEZELÉSI ELJÁRÁSOKRÓL Az Építőipari Tudomanvas Egyesület megvei csoportjának közmű- és mélyépítési szakosztálya holnap, csütörtökön délután fél 3 órakor előadást rendez a Technika Házában, ahol üt előadó ismerteti a vizekben levő metán eltávolítására, a vizek oxitjálására. az illóanyagok eltávolítására • alkalmazott új készülékeket és eljárásokat. RÍ'VARKÖR Az Ifjúsági Ház Búvárkörének köVetkezó foglalkozásán, ma. szerdán este fi órakor Paszt György. a TIT csillagászati szakosztályának titkára tart rádiócsillagászati témájú előadást. KÉZMŰIPARI ÁRUBEMUTATÓ A Lignifer Ipari Szövetkezet kézműveseinek több száz alkotását kínálják az ajándék-, az üveg- és ékszerboltok. Ma, szerdán 9— 17 óráig és holnap, május 22-én 9—15 óráig Szegeden, a Tisza-szálló tükörtermében az idei ötvös, fémműves, kerámia, fa, bór és elektromos lámpakollekcióval ismerkedhetnek meg az érdeklődők. Az árubemutatón megrendeléseket is elfogadnak. MAROSVARI GYÖRGY KÉPEI A STÜDIÓ GALÉRIÁBAN A budapesti Stódió Galéria (Bajcsy-Zsilinszky út 52.) kiállítást rendez a szegedi nyári tárlatokról ismert, a gvulai művésztelep munkájában több mint tíz év óta részt vevő fiatal festőművész. Marosvári György alkotásaiból. A tárlatot ma. szerdán délután fél 6-kor nyitja meg Jerem Erzsébet régész. A kiállítás június 10-ig tekinthető meg. A JAPÁN VIRAGKULTUSZRÓL A Magyar Biológiai Társaság szegedi csoportja május 22-én. csütörtökön délután 5 órakor összejövetelt rendez a JATE Adv téri epületének TTK-előadóiában. Dr. Berencsi György a japánok virágkultuszáról. dr. Raskó Istvánné dr. Báthory Mária, Tóth Ilona, dr. • Szendrei Kálmán és Csala Márta pedig a növényvilágban előforduló rovarhatásű anyagokról tart előadást. 16-21° Várható időjárás ma estig: időnként erősen megnövekvői gomolyfelhőzet, többfelé záporral, zivatarral, megélénkülő északi, északkeleti szél. Várható legmagasabb nappali hőmérséklet ma: 16—21 fok között. ZENEISKOLASOK HANGVERSENYE A szegedi Liszt Ferenc Zeneiskola hangversenyt rendez a növendékek közreműködésével ma. szerdán délután fél 6-kor a Tábor utcában. A koncertet első és második osztályos tanulók adják. ELMARAD LUKACS SÁNDOR ELŐADÓESTJE Lukács Sándor május 23ára hirdetett előadóestje a mihályteleki Móricz Zsigmond és a tápéi Juhász Gyula Művelődési Otthonban — tv-felvétel elhúzódása miatt — elmarad. A ROCK KEDVELŐINEK A Volán-klub rendez koncertet ma. szerdán este 7 órakor a Juhász Gyula Művelődési Központban. A Mini együttesen kívül kiváló szólistákat hallhat a közönség' Závodi Jánost (Piramis együttes). Németh Jánost és Bögöly Lakatos Bélát (Nagyrák fogó). valamint Szakcsi l akatos Bélát ás Babos Gyulát (Saturnus). KLUBDÉLUTAN A Tudományos Ismeretterjesztő Társulat megyei szervezetének jogi szakosztálya ma. szerdán délután fél 4 órai kezdettel klubdélutánt rendez a társulat Kárász utcai klubjában. A módosított munkajogi szabályok a gazdasági fejlődés szolgálatában címmel dr. Pelle László, a megyei tanács vb munkaügyi osztályának csoportvezetője tart előadást. PIOLÓGIAT ELŐADÁSOK A magyar biológia tudományos helyzete és fejlődése a felszabadulás óta eltelt 35 év alatt címmel előadóülést rendez a TIT Csongrád megyei szervezetének biológiai szakosztálya május 23án. pénteken délután 5 órakor a Kárász utcai klubhelyiségben. A programban dr. Ábrahám Ambrus Kossuthdíjas akadémikus, dr. Kiszely Gvörgy egyetemi tanár és dr. Sirokmánné dr. Köves Erzsébet tanszékvezető egyetemi docens előadása hangzik el. A Legfelsőbb Bíróság ítélete a közlekedési tömegszerencsétlenség ügyében Tanács A vevő reklamál az órásüzletben: — Ez az ébresztőóra egyáltalán nem csenget. Mit csináljak vele? — Próbálja meg néhány perccel azelőtt, amikor az órának csengetni kellene, jól megrázni — hangzik a válasz. BEMUTATÓ AZ ÖREGEK NAPKÖZI OTTHONÁBAN Holnap. csütörtökön 10 órától délután 6 óráig az Úttörő tér 8. szám alatt levő öregek napközi otthonában szeretettel várnak minden érdeklődőt, aki meg szeretne ismerkedni az intézmény életével. TUDOMÁNYOS ÜLÉS Közös tudományos ülést rendez ma délután 2 órakor a SZAB-székházban a nemzetközi égéstudományi intézet magyar nemzeti bizottsága és az MTA reakciókinetikai kutatócsoportja. Az ülés előadói: prof. T. M. Sugden (Trinity Hall, Cambridge), prof. .B. A. Thursh (University óf Cambridge) és prof. M. W. Roberts (University College, Cardiff). A Legfelsőbb Bíróság — a vádlott és védője felebbezése folytán — kedden tárgyalta Armán János autóbuszvezető halálos tömegszerencsétlenséget okozó közúti bűncselekményének ügyét. Armán a múlt év december 3án Volán autóbuszt vezetve Kétegyháza és Lokösháza között a vasúti átjárónál figyelmen kívül hagyta, hogy a fénysorompó piros jelzést mutatott, és mintegy 40 kilométeres sebességgel ráhajtott a sínekre. Emiatt a Kétegyháza felől érkező személyvonat motorkocsija körülbelül 60 kilométeres sebességgel belerohant a busz bal oldali hátsó részébe. Az összeütközés következtében az autóbusz és a személyvonat motorkocsija felborult, és három vasúti kocsi kisiklott. Az autóbusz utasai közül tizenketten életüket vesztették, öten súlyosan megsérültek, húszan könnyebb sérülést szenvedtek. A vonaton utazók közül heten sérültek meg. Az ügyben első fokon eljárt gyulai megyei bíróság ítéletében Armán 'Jánost halálos tömegszerencsétlenséget eredményező közúti baleset gondatlan okozásáért nyolc évi szabadságvesztéssel sújtotta és a járművezetéstől végleg eltiltotta. A Legfelsőbb Bíróság a vádlottat — a megyei bíróság által megállapított vétségen túlmenően — a vasúti közlekedés gondatlan veszélyeztetésének vétségében is bűnösnek találta, és az első fokon kiszabott büntetést helybenhagyta. A legfőbb bírói testület indoklásában rámutatott: a •vádlott személyisége potenciális veszéllyel fenyegeti a közlekedés résztvevőit. Ezzel egy korábbi pályaalkalmassági vizsgálat eredményének ismeretében maga is tisztában volt, s ennek elhallgatásával nagyfokú felelőtlenségről tett tanúbizonyságot. Balesetet okozó cselekményével megszegte azt a vállalati utasítást is, amely valamennyi Volán-busz vezetőjének a vasúti kereszteződés előtt megállva kell meggyőződnie arról — akkor is, ha a jelzőlámpa szabad utat ad —, hogy nem közeleg-e vonat. (MTI) A MEM felhívása Mély fájdalommal tudatja a gyászold család, hogy a szeretett gyermek, édesanya és nagymama, SZABÓ FERENCNÉ Traum Erzsébet életének 61. évében elhunyt. Búcsúztatása május 23-án de. 11 Orakor lesz a Belvárosi temetőben. Köszönetünket fejezzük Id mindazoknak a rokonoknak. Ismerősöknek, a kisteleki Üj Elet Tsz kollektívájának, munkatársaknak. akik a szeretett, felejthetetlen feleségem, édesanya és' nagymama. KOPASZ FERENCNÉ temetésén jelen voltak es bánatunkban együttérzésüket nyilvánították. Jelenlétükkel koszorúikkal. virágaikkal fájdalmunkat enyhíteni Igyekeztek. Emléke örökké megmarad. A gyászold Kopasz család. Köszönetet mondunk mindazoknak a rokonoknak. Ismerősöknek, szomszédoknak és mindazoknak, akik tólejthetoUen szerettünk. Gyászközlemények TÖTH 1STVANNÉ Csala Márta temetésén részt vettek, sírjára koszorút, virágot helyeztek, részvétükkel fájdajjmunikiat enyhíteni Igyekeztek. A gyászoló család. Fájó szívvel tudatjuk, hogy a szeretett férj, édesapa, nagyapa, testvér és após, DOBOS RAl.MAN 72 éves korában elhunyt. Temetése május 21-én de. 11 órakar lesz az ÜJ szegedi temető ravatalozójából. A gyászoló család. Köszönetet mondunk mindazoknak a rokonoknak. Ismerősöknek. szomszédoknak. tolt munkatársaknak és mindazoknak. akik felejthetetlen halottunk, MARTA I.AJOSNÉ temetéáén megjelentek, részvétükkel és virágaikkal fájdalmunkat enyhíteni igyekeztek. A gyászoló család. gisi Köszönetet mondunk mindazoknak a rokonoknak, Ismerősöknek. akik felejthetetlen édesanyánk. BEDNAR ANDRASNE temetésén részt vettek és gyászunkban osztoztak. Külön mondunk köszönetet az I. sz. kórház orvosainak és ápolóinak, akik élete meghosszabbításán fáradoztak. A gyászoló család. 8490 Mély fájdalommal tudatjuk, hogy a felejtheteUen drága férj, édesapa, nagyapa és testvér, VARGA ISTVÁN életének 69. évében, hosszú betegség után váratlanul elhunytTemetése május 22-én 15 órakor lesz az Alsóvárosi temető kápolnájából. A gyászoló család. 7713 Tudatom, hogy ÖZV. TEIMEL BEHNATNÉ Vicsek Katalin május 19-én. 90 éves korában csendesen elhunyt. Temetése május 2i-én 13 órakor lesz az Alsóvárosi temető ravatalozójából. Gondozója. 7716 A MÉM állategészségügyi és élelmiszerhigiéniai főosztálya felhívja a méheikkel vándorolni kívánó méhészek figyelmét, hogy a következő helyeken nem szabad méhekkel letelepedni: Szabolcs-Szatmár, HajdúBihar, Békés megyékben, Csongrád megyének a Tiszától keletre fekvő és BorsodAbaúj-Zemplén megye sátoraljaújhelyi járásának a csehszlovák határral érintkező 10 kilométeres részén az ország egész területéről. A nevezett területeken élő méhészek azonban előzetes állategészségügyi engedéllyel ezen a területen belül vándorolhatnak. Győr-Sopron, Vas és Zala megyék osztrák határral kapcsolódó tízkilométeres öveze lében, továbbá Bács-Kiskun megyében. Kelebián és Tompán, Borsod-Abaúj-Zemplén megyében Alsószuhárk, Tiszaiucon és Miskolc I. kerületében. Fejer megyében Rácalmáson, Hajdú-Bihar megyében Fülöpön, Nyirábrányban és Ebesen, Pest megyében Áporkán, Dömsödön és Dur.avarsányban, Somogy megyében Bábonymegyeren és Tabon, Szabolcs-Szatmár megyében Nagyhódoson, Nagyecseden, Őrön, Üjfehértón. Csarodán és Nyíregyházán, Szolnok megyében Tiszafüreden és Tiszaigaron, Tolna megyében Bikácson. Győrkönyben, Koppányszántón és Fakson. ugyancsak nem szabad méhészeteket - letelepíteni. (MTI) LENGYEL KLUB Az MTESZ megvei szervezetének klubbizottságán belül működő lengvel klub holnaD. csütörtökön délután 5 órakor baráti összejövetelt rendez a Technika Háza klubhelyiségében. DÉLMAGYARORSZÁG V A Magyar Szocialista Munkáspárt Szeged városi Bizottságának napilapja. Főszerkesztő: F. Nagy István - Főszerkesztő-helyettes: Sz. Simon István - Kiadja a Csongrád megyei Lapkiadó Vállalat Felelős kiadó: Kovács László - Szerkesztőség és kiadóvállalat: Szeged. Taoácsköztársaság útja 10. Sajtóház. 6740 - Telefon: 12-633 - A lapot nyomja: Szegedi Nyomda. Szeged. Bajcsv-ZsUinszky utca 28. - 6728. Igazgató: Dobó József - Terjeszti a Magyar Posta. Előfizethető a postahivataloknál és kézbesítőknél. Előfizetési dlj egy hónapra 90 forint. - Indexi 23 053 - ISSN: 0133-025 x is m ü/^V