Délmagyarország, 1980. május (70. évfolyam, 101-126. szám)

1980-05-10 / 108. szám

2 Szombat, 1980. május 10. Győzelem napját ünnepelte a világ • Moszkva (MTI) Moszkvában. a Gorkij­parkban találkozót rendeztek a győzelem ünnepén, a Nagy Honvédő Háború ve­teránjai, a szovjet főváros egykori védői. A vároa egy másik parkjában az egykori „Katyusa" ezred tagjai, a moszkvai komszomolista ön­kéntesek gyúltak öaszo, hogy felelevenítsék a több mint három é» fél évtizeddel ez­előtti napok emlékét. Leningrádban a vároa vé­delmének emlékművét kato­nai tiszteladás mellett ko­szorúzták meg a veteránok, a komszomollsták és a vá­ros lakosainak képviselői. A híres NyevszkiJ Proszpekten katonazenekarok tartottak zenés felvonulást. Katonai díszőrség jelenlétében ren­deztek koszorúzást ünnepsé­get Volgográdban. a Mama­jev Kurganon álló hatalmas emlékműnél. Bresztben, a hőe erőd falánál sorakoztak fel • díszőrség tagjai, hogy megemlékezzenek a védők­iöl. a hősi harcok résztve­vőiről, Kijevben. Minszkben. Szevasztopolban, s a többi városban, amely a Nagy Honvédő Háborúban kiérde­melte a megtisztelő Hősi nevet, ugyancsak rendeztek emlékünnepségeket. Moszkvai idő szerint 18.50 Órakor egy percre megállt az élet a Szovjetunióban: meg­álltak a járművek, leállt a műsor sugárzása a rádióban és a televízióban, 6 az utcá­kon. a tereken vigyázzba merevedtek a járókelők: a sokéves hagyományoknak megfelelően egyperces csend­del adózott az ország a sok millió hősi halott emléké­nek. Ezután kezdődtek meg a •idám ünnepségek, a sza­badtéri műsorok, este pedig ünnepi tűzijáték zárta a győzelem napjának esemé­nvelt. • Varsó (MTI) Lengyelország valamennyi városában megemlékeztek a győzelem napjáról. A köz­ponti ünnepségek színhelye Varsó volt, ahol megkoszo­rúzták a szovjet hősök mau­zóleumát. és az Ismeretlen Katona sírját. A Győzelem terén, ünnepélyes őrségvál­tás és katonai díszszemle után. a lengyel nemzet nevé­ben Edward derek. a LEMP KU első titkára. Hen­ryk Jablonski, az Államta­nács és Edward Babiuch, a Minisztertanács elnöke he­lyezte el az emlékezés virá­gait a sírnál. • Párizs (TASZSZ) Franciaországban megem­lékeztek a fasiszta Németor­szág felett aratott győze­lem 35. évfordulójáról, a nagyvárosokban ünnepsége­ket tartottak, megkoszorúz­ták az emlékműveket. Pá­rizsban a kormány képvi­selői helyeztek el koszorút az Ismeretlen Katona sírjá­nál, a L'Arc de Triomphe­nál. A Panthéon előtt tö­meggyűlésen emlékeztek meg azokról, akik életüket áldozták Franciaország fa­siszta megszállás alóli fel­szabadításáért A tömeggyű­lésen részt vettek a máso­dik világháború veteránjai, az ellenállási mozgalom tag­jai. a koncentrációs táborok egykori foglyai, valamint a francia társadalmi élet kép­viselői. • Brüsszel (TASZSZ) A belga fővárosban a kor­mány tagjai és a parlamen­ti képviselők, valamint a háború veteránjai megko­szorúzták az Ismeretlen Ka­tona sírját. Liége-ben, az ország má­sodik legnagyobb városában az ellenállás harcosai tisz­teletére emelt nemzeti em­lékműnél helyezték «t Ai megemlékezés virágait. A belga háborús veterá­nok és ellenállók szerveze­tei ünnepi felvonulásokat rendeztek Belgium számos helységében. Egyezmény 0 Budapest (MTI) Tegnap, pénteken a Kul­turális Kapcsolatok Intéze­tében aláírták az 1981—83. évekre szóló magyar—görög kormányközi kulturális, tu­dományos és oktatási együtt­működési munkatervet. Meg­állapodtak például abban, hogy magyar festészeti kiál­lítás nyílik Görögországban, míg hazánkban a görög nép­művészettel ismerkedhetnek meg az érdeklődők. A dokumentumot Ágoston Béla főosztályvezető és Di­mitrios Petrou főigazgató, a görög kulturális delegáció vezetője (rta alá, az esemé­nyen jelen volt Spyros Chisopathis, a Görög Köz­társaság budapesti nagykö­vete. Fogadás Csehszlovákia nemzeti ünnepén 0 Budapest (MTI) Csehszlovákia újjászületé­sének 35. évfordulója, nem­zeti ünnepe alkalmából Vác­lav Moravec, a Csehszlovák Szocialista Köztársaság bu­dapesti nagykövete tegnap, pénteken fogadást adott a nagykövetségen. A fogadáson részt vett Havasi Ferenc, az MSZMP Központi Bizottságának tit­kára, Méhes Lajos, a buda­pesti pártbizottság első tit­kára, az MSZMP Politikai Bizottságának tagjai, Gyenes András, az MSZMP Közpon tj Bizottságénak titkára. Marjai József, a Miniszter­tanács elnökhelyettese, Kato­na Imre, az Elnöki Tanács titkára. Kállai Gyula, a Ha­zafias Népfront Ország/,<s.Ta­nácsának elnöke, Berecz János, az MSZMP Központi Bizottságának osztályvezető Je. Markója Imre igazság­ügy-miniszter, Pullai Árpád közlekedés- és postaügyi mi­niszter, Simon Pál nehézipa­ri miniszter és Rácz Pál kül­ügyi államtitkár. D párizsi találkozóról • Moszkva (MTI) A Szovjetunió Kommunis­ta Pártjának Központi Bi­zottsága megvitatta az eu­rópai kommunista és mun­káspártoknak a leszerelésről és a békéről tartott párizsi konferenciáján részt vett SZKP-küldöttség beszámoló­ját és jóváhagyta a de­legáció tevékenységét A Szovjetunió Kommunis­ta Pártja Központi Bizottsá­gának értékelése szerint a párizsi találkozó fontos po­litikai ösztönzését adott a az Adrián! Koresula IdOpontJa: 1SS0. június 2-töl 13-1K. (U nap u taxám] együtt) Elhelyezés: a Hotel Parkban 2 ágyes szobákban, telje* ellát**. Az utazás roptttdwei Utatént*. Irányár: S1S0.- TtH6 • 9*0,- rt (T*o,— elínái) költöpens Jeleni kézé* *t felvUájosité* EXPRESS Ifjúsági és Diák Utazási írod* Szeged, Kígyó ú. 3. Telefon; Jl-SM. M-K®. Saentee. Kossuth o. M. Tolefion: 33U háborús veazély elleni harc­hoz. Az SZKP KB alapvető je­lentőséget tulajdonít annak, hogy a találkozó résztvevői egyhangúlag kifejezésre jut­tatták pártjaik azon akara­tát, hogy a nemzetközi hely­zet alakulásában követke­zek be fordulat a béke vé­delme, az enyhülési folya­mat elmélyítése és a poli­tikai enyhülés katonai eny­hüléssel történő kiegészítése érdekében. Az SZKP megbízta a meg­felelő párt- ós állami szer­veket, hogy tegyenek meg minden szükséges intézke­dést a párizsi találkozón el­fogadott javaslatok gyakor­latban történő megvalósítása érdekében. Békenagygyűlés Budapesten A béke-világmozgalom élen járó harco­sai délután a budapesti Sportcsarnokban forró hangulatú nagygyűlésen találkoztak fővárosunk dolgozóinak képviselőivel, A nagygyűlés résztvevőit — köztük az elnök­ségben helyet foglaló Trautmann Rezsőt, az Elnöki Tanács helyettes elnökét. Kállai Gyulát, a Hazafias Népfront Országos Ta­nácsának elnökét, az Európai Biztonság és Együttműködés Magyar Nemzeti Bizott­ságának elnökét. Baranyai Tibort és Be­recz Jánost, az MSZMP KB osztályveze­tőit. Markója Imre igazságügy-minisztert, továbbá közéletünk, békemdzgalmunk szá­mos más jeles képviselőjét, egyházi sze­mélyiségeket. a művészeti élet kiválóságait. vállalati és szocialista brigádvezetőket — Kovács Jenő, a KISZ KB titkára, a Béke­világtanács tagja köszöntötte. Ezután Sarlós István, az MSZMP Poli­tikai Bizottságának tagja, a Hazafias Nép­front Országos Tanácsának főtitkára lé­pett a mikrofonhoz. Felszólalt a békenagy­gyűlésen Romes Csandra. a Béke-világ­tanács elnöke is. A budapesti békenagvgvűlés a DIVSZ­induló hangjaival ért véget. Sarlós István beszéde Elutazott a holland delegáció 0 Budapest (MTI) A SZOT elnökségének meghívására Wim Kok el­nök vezetésével május 5—9. között látogatást tett Ma­gyarországon a Holland Szakszervezeti Mozgalom Szövetségének (FNV) kül­döttsége. Az FNV képvlaelőit fogad­ta Lázár György, a Minisz­tertanács elnöke és Huszár István, az Országos Tervhi­vatal elnöke, miniszterelnök­helyettes. A holland vendégek pén­teken elutaztak hazánk bóL RÁDIÓTELEX ÜDVÖZLÖ TÁVIRAT Losonczi Pál, az Elnöki Tanács elnöke táviratban üdvözölte Lazar Kolisevszkit, a Jugoszláv Szocialista Szö­vetségi Köztársaság elnök­ségének elnökét tisztségé­nek átvétele alkalmából. MUTHIE LÁTOGATÁSA A Magyar Szocialista Munkáspárt Központi Bi­zottságának meghívására pénteken Budapestre érke­zett Mohamed Saleh Muthie, a Jemeni Szocialista Párt Politikai Bizottságának tag­ja a Központi Bizottság tit­kára. MARÓTHY LASZI.6 HAZAÉRKEZETT Pénteken hazaérkezett Moszkvából dr. Maróthy László, az MSZMP Politikai Bizottságának tagja, a KISZ Központi Bizottságának első titkára, és a vezetésével a Szovjetunióban járt KfSZ­küldöttség. KÉT HÓNAPJA A VILÁGŰRBEN Második hónapját kezdte meg a világűrben Leomyid Popov és VHlerij RJumln.Az új szovjet űrexpedíció két tágja jó erőben, jó egész­ségben és jókedvűen foly­tatja munkáját, új feladatok végrehajtására készül. CARTER ÚJABB INTÉZKEDÉSE A Carter-kormányzat meg. tiltotta teherautó-összeszere­lő gépsorok szállítását a Ká­mai Autógyár számára — je­lentette be az Egyesült Ál­lamok kereskedelemügyi mi­nisztériuma. — Történelmi jelentőségű esemény zajlott le 35 évvel ezelőtt Berlinben; a hitleri Németország képviselői alá­írták a feltétel nélküli fegy­verletételre vonatkozó nyi­latkozatot Európában ezzel elcsöndesedett a 68 hónapig tartó harci zaj, s kibontako­zott egy olyan szélesedő nemzetközi összefogás, amely­nek célja a háború végleges kiiktatása az emberiség tör­ténelméből — hangsúlyozta Sarlós István, majd megálla­pította: — A fasizmus elleni fellé­pés a népek akaratának ki­fejezése volt és a nemzeti összefogás maradandó példáit szolgáltatta, hiszen a partí­zánháborúkban is egymás mellett harcoltak a hódítók ellen kommunisták, s az egy­házi emberek, a fiatalok és az öregek, a férfiak és a nők. Mi, magyarok az évfor­duló ünnepi óráit arra hasz­náljuk fel, hogy kegyelettel tisztelegjünk az akkori szö­vetségesek hőseinek magyar­országi síremlékei előtt. Szov­jet, angol, amerikai, bolgár, francia, jugoszláv és romén katonák hantjaira helyezzük el a megemlékezés virágait azzal a reménnyel, hogy a hősök áldözata nem volt hiá­bavaló. Mert eljő a kor, amelyben a, népek közötti együttműködés és barátság játssza majd a nemzetközi életben a döntő szerepet. Ne­künk az is természetes, hogy a győzelem napján elsősor­ban a fasizmus elleni háború legnagyobb terheit vállaló és a hazánkat felszabadító Szovjetunió győzelméről és küldetéséről beszéljünk. A világ egyetlen népének sincs joga ahhoz, hogy megfeled­kezzék arról a 20 millió szov­jet emberről, aki életét vesz­tette a fasizmus elleni há­borúban. Sarlós István emlékeztetett a fasizmus rémtetteire, a hírhedt fajelméletre, az em­bersemmisítő gyászos halál­táborokra, majd így foly­tatta: — A fasizmus feletti győ­zelmet követően elkezdődött a világ egészének átalakulá­sa. Létrejöttek a szocializmus országai és hozzáfogtak az új, minden korábbinál hu­mánusabb társadalom felépí­téséhez. Megkezdődött a gyar­mati rendszer felbomlása, megerősödtek a háború alatt elhallgattatott vagy Illegali­tásba szorított demokratikus és forradalmi mozgalmak, folytatták az osztályharcot és a nemzeti elnyomás elleni küzdelmeket Ellenhatásként megjelentek a világpolitika színterén a visszahúzó erők is, s ezekben az években a háború Damoklész kardja a hajszálnál is vékonyabb szá­lon lebegett felettünk. De ezekben az esztendőkben lét­rejött a haladó erők együtt­működése az erőszak ellen, a béke védelmére. Mindannyian emlékezünk a Béke-világtanács politikai ak­cióira, százmilliók egységes, határozott fellépésére. A Szovjetunió, a szocialista or­szágok és az el nem kötele­zettek kölcsönös erőfeszítései készítették elő a békés egy­más mellett élés Jegyében a tárgyalások és az enyhülés térnyerésének korszakát. A politikai küzdelmekben, a szocialista világ nemzetkö­zi tevékenységében aktívan részt vettek a magyarok U. s a Szovjetunióval, valamint a többi szocialista országgal egyeztetett és összehangolt cselekvés megteremtette és megteremti nemzeti érde­keink képviseletének a lehe­tőségét minden nemzetközi fórumon. Hazánk, a szocialis­ta közösséggel együtt a békés egymás mellett élés, az eny­hülés egymásra épülő poli­tikai gyakorlatát kínálta és javasolja. — A mi földrészünk népei mindkét világháborúban ta­pasztalták: sok évi munkájuk semmisülhet meg röpke pil­lanatok alatt. Ennek a lehe­tőségnek elkerülésere kezde­ményezték a szocialista or­szágok — eppen itt, Buda­pesten — az európai bizton­sági értekezlet összehívását, Törekvéseinket siker koro­názta, s mi a helsinki érte­kezletnek az enyhülés to­vábbvitelére, az együttműkö­dés erősítésére, a fegyver­kezési hajsza csökkentésére alkalmas ajánlásainak szelle­mében dolgozunk 1975 óta is. Mi, a szocialista országok képviselői ezért támogattuk és támogatjuk a Szovjetunió 1979-ben nyilvánosságra ho-. zott tárgyalási és fegyverzet­csökkentési javaslatait, s In­tézkedéseit. A magunk és a Jövőnk érdekelt képviseljük akkor, amikor követeljük a SALT-tárgyalá*ok folytatá­sát, amikor tiltakozunk az úgynevezett eurorakéta prog­ram ellen. Elvárjuk minden kormánytól, hogy tettekkel ís bizonyítsa: ellenzője a há­borús törekvéseknek, csök­kenteni akarja a feszültséget, és híve az enyhülési politi­kának. A kommunistáknak egész Európában — miként azt a 20 testvérpárt legutóbbi pá­rizsi tanácskozása is jelezte — .az a céljuk, hogy e politi­ka érdekében. pártállásra való tekintet nélkül. közös munkára hívjanak minden békeszerető embert, s az őket képviselő szervezeteket. Intézményeket. A győzelem napjának évfordulóján az emberi józanság nevében je­lentjük ki: a vitákat nem le­het bojkottal, blokáddal, em­bargóval, tengerek elaknásí­tásával, kommandóakciókkal lezárni. — A 35. évfordulón a jobb­nak tartott politika és ma­gatartás elfogadására hívunk fel és ösztönzünk mindenkit — mondotta végezetül Sarlós István. Romes Csandra felszólalása Romes Csandra. a Béke­világtanács elnöke átadta Budapest lakóinak a világ népeitől hozott üdvözletét. — Az üdvözlet a követ­kező üzenetet tartalmazza: a világ minden országában ugyanaz a vágy, s ez a bé­ke vágya. Ugyanaz az aggo­dalom is, hiszen manapság vannak, akik visszafelé a .tarják forgatni a .történe­lem óráját. Egy új hideg­háború indításán mester­kednek. s halállal, szomo­rúsággal fenyegetik az egész világot. A Béke-vílágtanács elnökségi ülésére 70 ország­ból érkeztünk Budapestre. Hirdettük és hirdetjük, hogy a háború nem elkerülhetet­len. A világ népeinek meg­van az erejük ahhoz, hogy megállítsák a béke ellen tö_ rőket. az összecsapások kl­robbantésával próbálkozó­kat. Mi nemet mondunk a hidegháborúra, nemet min­den háborúra. Önökkel, s a velünk tartó többiek száz­milliós seregével szembesze­gülünk a fegyverkezéssel *. Azt mondjuk a világ népei­vel: nem! Mi érezzük, hogy Magyarország a béke elkö­telezett országa, s az itt élők szava együtt dübörög a kon­tinensek népeinek a halált hozó eszközök gyártására és felhasználására kiáltott ta­gadásával. — Senki sem feledkezhet . meg napjaink veszélyéről — figyelmeztetett a BVT elnö­ke. — Az Imperialisták min­den erőfeszítéssel azon mes­terkednek, hogy megállítsák az enyhülési folyamatot. Nem, nem szabad elfelej­teni a létező veszélyt, amely nagyobb, mint amilyen pél­dául tavaly vagy öt évvel ezelőtt volt. Nagyobb, mint bármikor korábban. — De a ml hitünk is állha­tatos: amikor a fenyegeté­sek sűrűsödnek, akkor a né­pek ereje is egyre nő, hogy sikerrel megküzdjenek az ér­dekeikre törőkkel. Mi erre az erőre számítunk, építünk, ezt akarjuk hasznosítani közös nagy ügyünk érdekében — hangzottak a fel-feltörő taps­sal kísért szavak. — Budapestről kiáltványt, felhívást bocsátunk kl. amely a béke védelmére szólít, s amelyet — hisszük — a vi­lág minden népe támogat. A kiáltvány mindenkinek szól. mindenkit közénk hív, te­kintet nélkül arra, hogy mi­lyen politikai párthoz tarto­zik. A béke erőinek, harco­sainak táborába -invitáljuk, csatlakozasra szólítjuk a szo­cialistákat, szociáldemokra­tákat, kommunistákat, libe­rálisokat, vallásos embere­ket, vagyis mindenkit. Min­denkit! Méltán esett Buda­pestre a választás, hogy in­nen tegyük közzé ezt a moz­gósító felhívást. Tudom és érzem: ez az a város, ez as az ország, amelynek lakóL, egész népe mélyen elkötele­zett azért a célért, amelyért én is harcolok. Ez a cél az élet alapját jelentő szóban elmondható: a béke! — A világon mindenütt ma ünnepeljük a hitleri fasiz­müs felett aratott győzelem 35. évfordulóját — mondotta a továbbiakban Romes Csandra. — A mai napra az a meg­tiszteltetés Jutott nekem, hogy ennek a gyönyörű Vá­rosnak. Budapestnek — a Béke-vlláglanács elnökségé­nek megbízásából — hálán­kat fejezzük kl. Testületünk döntése alapján deklaráljuk: Magyarország fővárosa, Bu­dapest, a béke városai — jelentette be Romes Csand­ra. — Ez a város egész moz­galmunk története során a békéért folytatott harc bás­tyája volt. Minden nép úgy tekint Budapest lakosságára, mint igazi szövetségeseire, barátaira, az elnyomás el­len. a békéért, a társadalmi igazságosságért folytatott harcban — mondotta befe­jezésül nagy tetszésnyilvání­tástól kísérve a BVT el­nöke. A nagy tapssal fogadott beszédet követően Romes Csandra átadta Szépvölgyi Zoltánnak, a fővárosi ta­nács elnökének a kitüntetés­ről szóló diplomát.

Next

/
Oldalképek
Tartalom