Délmagyarország, 1980. május (70. évfolyam, 101-126. szám)
1980-05-01 / 101. szám
Tényportré Munkásarcok A munka feltalálta az embert; az emberiség pedig feltalálta, — legalábbis azóta, amióta ismeri a szocializmust — hogy megbecsülje a munkálkodó, a dolgozó embert; aki leéli az életét szolgálatban, hűen, szépen, pontosan; dolgozik a maga megbecsüléséért, s a köz javára, ök mennek elöl a májusi menetben. Gergely István — Fiatal, tanul, dolgozik, kiveszi a részét a társadalmi munkából, brigádvezető, rengeteget dolgozott a KISZ-ben — sorolja Gergely Istvánról előzetesként Nádor László, a Szegedi Tervező Szövetkezet pártszervezetének titkára. Harmincegy éves. A szövetkezethez éppen tíz éve, 1970-ben jött dolgozni, miután leszerelt a katonaságtól. — Szükség volt építész szerkesztőre a szövetkezetnél. Azóta is ebben a beosztásban dolgozom. Egyelőre... — Egyelőre? — Harmadéves vagyok a pécsi műszaki főiskolán. Ha minden jól megy, jövőre szerzem meg az .építőipari üzemmérnöki diplomát Akkor tervező leszek. — És a KISZ-munka? — Amikor idejöttem, 1970-ben lettem KlSZ-tltkár. Két évig. — Ismeretlenül? Megválasztottak egy újonnan jöttét? — Űj ember voltam a szövetkezetnél, de nem ismeretlen. Előtte a CSOMITERV-nél dolgoztam és szoros volt a kapcsolat a két cég között. És a hadseregben KISZ-titkár voltam... jő ajánlólevél Ügy látszik, volt. És 1972-től? — A KISZ-klub vezetője lettem, amit akkor kezdtünk el építeni. Társadalmi munkában, egy szenespincéből. Két év alatt készült el. Aztán 1976-ban kiváló klub lettünk, — A brigádmozgalom? — A szövetkezetnél 1974-ben alakultak meg az első brigádok. Azóta vagyok az YBL Miklós szocialista brigád vezetője. — Tervezőknél brigádmozgalom? — Természetesen. Az aranykoszorút mi már háromszor elnyertük ... — És a tanulás? — A 24 brigádtag kilencven százaléka tanul. Van. aki érettségire, aki szakmérnöki vizsgára készül. Aki pedig éppen nem tanul valahol, az nemrégen fejezte be. — Melyik volt a legemlékezetesebb* — Az első nagyobb munkánk. Amikor az algyői óvoda komplett kiviteli tervét készítettük el. Társadalmi munkában. — Minlehhez idő is kell. Mit szól hozzá a család? — Könnyű a dolgom, a feleségem is itt dolgozik, ö ls brigádtag. Hárs Ferenc A toronyból messzire látni; távolra, régre. A gyár alapításakor még rendre föltűntek a Tisza kanyarulatában a messziről .jött tytajok. A város felé fordítva az emlékezetet, a régi Felsőváros házai rémlenek föl, a halászok és mesteremberek utcáinak jellegzetes képe. A szalámimester irodájának ablakai a Maros utcára néztek. — A felmenőim vasmunkások voltak, belőlem azért lett mészárosinas, mert 1936-ban az is szempont volt, hogy egyék az ember. A szakmát Nógrádi István műhelyében kezdtem a Kossuth Lajos sugárúton. A gyár kapuiáján 1949 szeptember 18-án léptem be először. Tudja, csontozó voltam, s ezen a szakemberen nagyon sok múlik. Olyan pontosan kell dolgoznia, mint a sebésznek, különben nem lesz kifogástalan minőségű a szalámi. Ilyen pedig egyszerűen nem lehetséges. — Hogyan válik egy csontozóból szalámi mester? — Ki kelj járni az iskolát, de ahhoz, hogy megértse, egy kicsikét vissza kell kanyarodnom a múltba. Pontyik Pali bácsi, az akkori igazgató, az 50-es évek elején történt mindez, magához hívatott hármunkat, s közölte, nagy feladatot bíznak ránk. A szalámigyártás titkát kell kifürkészni. — Kifürkészni? Miért? — A szalámit a tőkés világból Itt maradt mesterek készítették. Érthető, hogy a titok tudása fontos dolog volt nekik. A biztonságukat jelentette. — Mennyi idő kellett ahhoz, hogy megtanulják a szalámigyártás technológiáját? Hárs Ferenc hunyorít egy na' gyot: — Harminc év, talán annyi elegendő. De én még most is tanulom. Tanulja, pedig nemrég nyugdíjba vonult már. Igaz, nem szakadt el a gyártól. Bejár még, hogy pályája gazdag tapasztalatait megossza azokkal, akik munkáját folytatják. — Elégedett ember? —• Az vagyok. Ennél többre én nem vihettem volna. Kaptam egy sor hivatalos elismerési; a Munka Érdemrend bronz fokozatát, meg egy kazalra való Kiváló Dolgozó jelvényt. És megkaptam azt is, ami a legfontosabb: mindig éreztem, megbecsülnek az emberek. — A tervei? — Szeretnénk elérni a Kiváló Brigád címet. De ehhez egyre nehezebb követelményeknek kell megfelelni. Lesz hát munkánk, bőven. — Nem vágyik vissza? — Nem is tudom. Végre pihenhetek egy kicsit. Engem, tudja, tizenhat éves kórom óta minden nap talpon talált az öt órai harangszó. _ r- P* Horváth Pál Jövő januárban lesz húsz esztendeje, hogy Horváth Pál. a balástyai Móra Tsz traktorosa gépre került. Azóta elnyűtt már egy kisdutrát, egy ötvenes MTZ-t, egy nagy UTOS-t. A mostani gépére azt mondta: 3 többihez képest álom. Mert elejében sokat fagyoskodott, verte az eső meg sokszor a hó is, amikor szántott, vagy éppen mást csinált. Ha ilyen gépien kezdett volna dolgozni, akkor az egészsége se ilyen lenne. A látszatra vidám, jókedvű emberből több panaszt nem lehetett „kivenni", belemerült a munkák menetének sorolásába. Hogy miért nem érnek rá a többiekkel szomorkodni? Például betakarításkor nincs munkaidő. Amikor éppen úgy alakul, „meghúzzák egy kicsit", hogy ne maradjon másnapra. Ebből aztán szép teljesítmény kerekedik, amelyet örömmel fr be a brigádvezető is a noteszába. Ügy mondják maguk között: a háborúban nincs vasárnap —, ezért ha a munka kívánja, lámpagyújtásig mennek a géppel. A pihenésre, szórakozásra kevesebb ideje jut. Talál elfoglaltságot a ház körül, nem nagyon mozdul az erdőközi tanyájából, kertészkedik, állatot tart — legyen egy kis nyugalma az állandó napi zötykölődés után. Alkalomadtán — disznóvágáskor — előkerül a kártya az asztalfiából. Megjegyezte: sokáig ott se fogja őt a hely, mert mozogni szeret. A télen Csanytelekről hordták a szalmát, gyorsan beállt a csapatba. Ügy érzi, eléggé egyformák a napok. Mindez nem jelenti, hogy egyhangú az élete. Látszatra, hallomásra unalmas munka a krumplitpltögetés, a kukoricavetés, a paprika-palántázás, de mindegyikben talál valami szépet. Az egyikben, hogy nyílegyenesen álljanak a sor^k, a másikban, hogy maga töltögeti a tartályokat, a harmadikban pedig, hogy szinte lépésben halad a hatalmas gép. Szagáról, színéről megismeri a „zabálós" traktort, amelyik több gázolajat fogyaszt, mint amenynyit kellene. Gyorsan szót értenek egymással, mert csak anynyit mondanak: „Hallod-e, a tiéd bojtol (lombosán füstöl), vagy az enyém?" Ettől már a társa — vagy 6 — fogja a kulcsot és megnézi, helyben orvosolható-e a baj, vagy be kell vinni a műhelybe. Olyan is előfordul, hogy néha kicsap az olaj, annak rette» netes a bűze — még az is észreveszi, aki először látott traktort. Azt már valamikori főnöke mondta Horváth Pálról, bogy mindenféle „spéci" munkát tisztességesen megcsinál, és míg mások átlagban 120-at, addig ő bármilyen munkában megkeresi a 200 forintot. M. T, M ég a háború előtt tanulta ki a szakmát H. Jóska. A negyvenes évek végén tagja volt annak a — minek nevezzem? — csoportnak (?), amelyik a Csatár utcában építőszövetkezetet alapított. Az egyik kőműves a saját házát Íratta a szövetkezetre. H. J. a megspórolt kétszáz forintját adta be. Micsoda pénz volt az akkor! Az Építők Szövetkezete, ennek a néhány kőművesnek a szocialista társulása a mai megyei állami építőipari vállalat elődje volt — Akkor maga alapító tag a vállalatnál — mondom. — Az is vagyok! Az aranygyűrűt is megkaptam. — Ügy veszem észre, hogy szeret az igazgatókról beszélni. — Szeretek?... — Mint szakszervezeti titkár, figyelemmel kísérte őket. — Én azok közé az emberek közé tartozom, akik ha elkezdik a harcot, nem adják föL Nem vagyok kalapforgató ember. Volt olyan igazgató a vállalatnál, akii vei szakszervezeti titkár koromban egyszer se voltam kint együtt a munkahelyeken. Ezzel szemben a Pörnyeczi meg, az ugye. kőmflveslegény volt. ö azt mondta: Jóska, a jövő héten megyünk. akkor egész héten kint is voltunk. Én eddig, ha Jól számolok, tizenkét igazgaíóvol dolgoztam a vállalatnál. De például Ilyen, mint ez az Igaz Endre, amelyik most van, három ha volt összesen. Értekezletet tart? Na, akkor jön a magné. Ha legközelebb valaki nem ugyanazt mondja, akkor elő a magnót, és lejátssza neki a szalagot: — Na, most beszélj!... Nincs előtte bocsánat. Aztán a másik, hogy keresi az embereket,, szeret közöttük lenni. A feleségem telefonkezelő a házgyárban. Reggel hatra megy. Jön haza. mondja ám, hogy az Igaz már háromnegyed hatkor kint volt. Pedig más városból jár át minden nap. Sokszor éjszaka ér haza... H. Jóska kilenc éven át a vállalat szakszervezeti bizottságának a titkára volt. ötvenháromtól hatvankettőig hétfő reggeltől szombat estig motorkerékpáron járta a munkahelyeket, szerte a megyében. Három éve a szavatossági építésvezetőség kőművese. Kevesebbet találkozik az igazgatóval, annál többet azokkal a lakókkal, akik a vállalat által épített házakban laknak. — Ügy hallottam — mondom —, hogy a vállalat gazdaságilag és a határidőkkel lehett bármilyen mély gödörben is, a minőségre sose volt panasz. Igaz ez? — Hogyne I Az Itteni kőműveseket mindig becsülték, vitték őket Pestre is. Igaz. kőművesek is voltak. Nézze meg az egyetemet! Azt ml ötvenben vakoltuk be. Még most. se kell hozzányúlni. A házgyár első négy háza nem úgy sikerült. Akkor indult a gyár, nem volt gyakorlat. De most már mondhatom, hogy megfelel a minőségnek. H. Jóska igyekszik a kedvembe járni, ahogy ez a vendéget megilleti. Feketekávét főzet a feleségével Sört bont. — Egy hete nem fűtenek — koccintja oda a poharát az enyémhez. — Még jó, hogy tavaszias az idő. — Egyelőre nem tudjuk, hogy mi lesz. A lapradiátorok elöregedtek. Rég ki kellett volna cserélni. — Miért nem cserélik ki? — Miért, miért — legyint dohogva. — Hiába beszél az ember ... Már előbb ls volt egy mondata. — Én mindennel foglalkozok a vállalatnál. Ugyanis mindent meglátok. Azt mondják, az ls a baj. A közvélemény gondolkodási nem csak a napi ügyekben mozgékony. A zöldségellátás, a közlekedés, az elhasználódott radiátorok mellett a figyelme kiterjed az urbanizáció olyan kérdéseire is, mint a városszerkezet, a terjeszkedés, a városjelleg, a turizmus. Pgy olyan ember, mint H. József, beleszól-e, van-e módja, hogy belszóljon a város ügyeibe? — Igen, itt születtem, ötvenhétben költöztünk be a városba, hatvanhárom óta meg itt lakunk a Schönherz utcában, ahol most vagyunk. De engem nem kérdeztek meg, hogy mi a véleményem a városfejlesztésről. Húsz lakás van ebben a házban, de nem hiszem, hogy valakit is megkérdeztek volna. Mitőlünk nem kérdezik meg, hogy hova települjünk. Legalábbis éntőlem nem. Minket csak akkor hívnak gyűlésre, ha a tanácstagnak valami beszámolnivalója van. Egyszer hozzászóltam, hogy az ingatlankezelő a pincékben hegesztőműhelyt rerndezett be, holott az a lakók helyisége, és jött föl a gáz. De a műhely még mindig ott van. Két ikerfia közül bejön az egyik. Az idősebb. Leül a heverő szélére és figyel. — Tehát niftes beleszólás? — Ennyi, amit mondtam. A tájékoztatás se jő, ezért aztán beleszólás sincs. Aztán jön a .mendemonda. — Nem jó a tájékoztatás? — Vagy nem jól dolgozik a körzeti megbízott. Vagy a tanács tényleg nem tájékoztatja őket. A kettő valamelyik közüL A fiú közbeszól. A hangja illetlen. leleplezésre kész. •— És te elmész este fél hétkor a gyűlésre? — Én el! — húzza kJ magát H. József mérgesen. — De engem még nem hívtak. Miért nem hívtak? Megpróbálom lecsillapítani. — Mindenkit talán nem is lehet megkérdezni. — Van rá ember, hogy megkérdezzék! Olyan körzeti tanácstagok kellenek, akiknek tekintélyük van. Ugye? Tegyünk egy keményebb lépést. Megtehetjük. — Ha már itt tartunk, mit szól hozzá, hogy a város vezetői előszeretettel hangsúlyozzák: ez munkásváros. "Statisztikai számokat is mellékelnek hozzá. Való igaz, hogy munkásváros ez? — Ipari megye, az biztos. — De milyen város? — Attól függ. hogyan veszem. Én kőműves vagyok. A két öcsém ács. Az ikerfiaim fűtésszerelők. Ha azt nézem, hogy mennyi munkás dolgozik itt, akkor igen. De mennyi jár be ide faluról? Mert ha ez nem igy volna, akkor a nyereségből nem mennének el a vállalatnál is milliók a munkásszállításra. Én nem a vidékiele ellen beszélek. A vidékiek talán nem olvan 16 szakemberek, mint a városiak, de a szívük meg a szokásuk, amit otthonról hoztak, közelebb áll a munkához. Kérem, a mi vállalatunknál hatvan százalék vidéki. A Bakony Műveknél se Jobb az arány. Ha Itt lakna az a sok munkás, aki itt dolgozik, akkor muhkásváros lenne. Én is azt mondanám. De itt csak dolgozik... Belelendül a vitába. Felemelt ujjával figyelmeztet — Mondok én magának valamit A múltkor voltam Ajkán. Az. látja, az egy munkásváros. Tudja, milyen messze vagyunk mi attól? Nagyon mesze, sajnos. Ott olyan rend és tisztaság van, azt mondhatom. A nép másképpen él abban a városban. Én itt nyáron nem szeretek kiállni az erkélyre, mert csak esz a méreg. Ha fölvennének egy embert kétezerötszázért, és adnának neki egy csekkfüzetet, hogy büntesse meg azokat, akik letiporják a gyepet meg a virágokat... Nemcsak gyalog ám! Még autóval ls! Elég volna, ha csak ötven forintjával büntet, akkor is bejönne a fizetése. A környezetünk meg olyan lenne, amilyen egy munkásvároshoz illik... Ért a töltögetéshez, a sörnek a pohárban épp csak annyi habja van. amennyi a gusztus szerint szükségeltetik. Rám szegezi az ujját. Nyilván korholás következik. — Egyetem is van. Mi? Azt nem is mondta — kapja fel a poharat, jelt adva az ivásra. TUIERY ÁRPÁD