Délmagyarország, 1980. május (70. évfolyam, 101-126. szám)

1980-05-25 / 121. szám

Vasárnap, 1980. május 25. 29 Solohov 75 éves Hetvenöt éve született a doni Vjosenszkaja melletti Kruzsilinomajorbati századunk egyik legtermékenyebb és legismertebb prózaírója, Mihail Alekszandrovics Solohov. Apja bozákföldre került orosz volt, sokféle kézművesmesterséget űző ember, aki noha helybeli lányt vett eh a büszke kozákok közt mindvégig „muzsik"-nak, idegennek számított. Ebben az ellentmondásos világban — mely az orosz falu szegénységét, elmaradottságát ötvözte a mérhetetlen kozákbüszkeséggel és -becsvággyal — érték a gyermek Solohovot az egész életére és munkásságára kiható élmények. Ebben a környezetben élte meg az I. világháború okozta szenvedéseket a forradalom véres viharait Az előzményeket ismerve nem csoda, hogy a polgárháború legvéresebb harcainak színhelyei a kozák vidékek voltak. Jelentős részük harcolt a fehérek oldalán, de nem egy igazi, forradalmi hős is termett közöttük. Nem a politikai nézetek, sokszor családi, személyes indítékok sorozták egyik vagy másik oldalra az embereket. Mihail Solohov gyermekfővel állt a forradalom szolgálatába. Tanít, terménybegyűjtő hivatalban dolgozik — akkoriban ezek a hivatalnokok is lóháton jártak —, nemegyszer csodával határos módon szabadul meg a halálból. Tizenhét éves korára ráébred írói hivatására. 1922-ben Moszkvába utazik, ahol próbálkozásait csakhamar siker kíséri, 1926-ban megjelenik első novelláskötete, a Doni elbeszélések. Ekkor visszatér Vjosenszkajába, falujába és — már hivatásos íróként — hozzáfog élete legnagyobb vállalkozásához, a Csendes Donhoz. Huszonegy éves ekkor. Az első kötet 1928han. a második 1929-ben, a harmadik pedig 1932-ben lát napvilágot. Sok vitát váltanak ki a szovjet irodalmi életben. Nemegyszer szemére vetik az írónak, hogy főhőse, Grigorij Meljéhov nem forradalmár, öntudatlanul sodródik a történelem véres hullámain. De Solohov tudta, hogy legfőbb kötelessége a valósághoz hű maradni, és végül műve őt igazolta. 1940-ben, hosszabb szünet után jelent meg a negyedik, befejező kötet. Közben, 1932-ben kiadta a Feltört ugar első kötetét is az író. Ennek tárgya a fiatal Szovjetunió első évtizedeinek legnagyobb és legdrámaibb változása, a mezőgazdaság 1930-ban kezdődött kollektivizálása. Ugyanazok az ellentétek keltek ekkor életre, melyek az orosz paraszti világot és ezen belül a kozák vidékek életét is uralták a polgárháború alatt. Alig tíz esztendő hamuja alól most ismét szenvedélyesen lángolt föl a parázs. Véres és kegyetlenül igaz történet a Feltört ugaré is. Az események bonyolult összefüggéseit, az élet kíméletlen ellentmondásait mutatja. De a Davidovok, Nagulnovok már különböznek a Csendes Don hányódó hőseitől: ők már tudják, hogy mit akarnak és rákényszerülnek, hogy akaratukat összemérjék a lehetőségekkel. A célt ismerik, de a hozzávivő utat maguknak kell kitaposniuk. És ez nem könnyű feladat. A második világháború gyilkos eseményeiről szól az előbb 1943— 44-ben, majd új átdolgozásban 1969-ben megjelent mű: A hazáért harcoltak. Legismertebb írása, az Emberi sors című kisregénye (1956—57) — melyből nagy sikerű film is készült —, szintén a háború éveiben játszódik. 1960 tavaszán jelent meg a Feltört ugar második kötete, melyet még ugyanebben az évben Lenin-díjjal jutalmaztak. Hatvanadik születésnapján pedig, 1965ben egész munkássága előtj. az irodalmi Nobel-díj odaítélésével tiszteleg a művelt világ. Ezt követően háborús regényének, A hazáért harcoltaknak második részén dolgozott. Közismerten jelentős szerepet vállalt a szovjet irodalmi és közéletben. Noha alkotó munkájának és életének javát a kis doni Vjosenszkajában töltötte, s ma is itt él, látókörébe belefér a nagy orosz föld és az egész világ haladásának gondja. MEZEY KATALIN A

sotthalom felől közelítve. Mórahalom olyan, mintha hatalmas tyúkok sütkéreznének az út két oldalán. Az épülő téglaházak messziről vöröslenek. A másik iránybói érkező elé is az építkezés látványa tárul, a méltóságteljesen terpeszkedő településé. A nagyközséget felnégyelő utakon autók kergetőznek, a főtéren kisebb csoportokba verődve ráérős emberek beszélgetnek. Mórahalom csendesen éli a falusi mindennapok egyikét. Az ott lakók szerint töri magát. hogy más legyen, mint a többi. Kicsit hetykébb, kicsit rangosabb is, hogy vigasztalják magukat. Persze, azt tudják, hogy két dudás egy csárdában — két városi rangért küzdő nagyközség egy megyében — nem lehet. így hát megelégszenek a mindennapok örömével, a maguk erejének gyarapításával. Tíz év alatt új utcákat kereszteltek. orvosi rendelőket, gyógyszertárat. óvodát építettek, foltozták, megtoldották a falut. Korábban a község központja egyben a széle is volt. mert a nádas, lapos rész miatt nem terjeszkedhetett. Aztán portákat osztottak, oda is. s szinte máról holnapra nőttek ki a földből a házak. Kutakat fúrtak a faluban, elvezették a vizet a lakásokhoz, s a szennyvíz is csatornákon folyik el a tisztítóba. Kilenc mezőgazdasági' szövetkezetből kettő lett. az egyiket, a csaknem 7 ezer hektáros szakszövetkezetet most díjazták jó munkájáért. A boltokban kenyér, tej, hús általában mindig kapható. Meg is elégedhetne a sorsával Mórahalom, ülhetne a babérjain, már csak azért is, mert nemrég a megyei nagyközségek versengésében megelőzött. mindenkit. Mégis töri magát — reménykedik. -KKispcnzű panellakó elszörnyülködik egy kényelmes .jnórai" lakás láttán — mondván, ez már az otthonok kánaánja. Pedig napi kellék a fénylő autó. a virágoskert. a színesen csempézett fürdőszoba. az elegánsan berendezett nappali, a diszkrét háló. vagy a játékokkal teli gyerekvár. Mórahalomra jellemző, hogy aki nem tudja tartani a közösség diktálta tempót, vagy kilöki magából a falu. vagy elszegényedik. Általában az emberek a munkáról, a „haladásról" ítélik meg egymást. Az egyik asztalos, aki eliött Mórahalomról. így vélekedik: — Nem maradtunk ott tovább, egyszerűen semminek se néztek bennünket. Nem álltunk bele a taposómalomba, még a kertet is kiadtuk. Eljártunk horgászni, sportolni mind a ketten, se időnk, se energiánk nem volt rá. Rengeteget olvastunk, nem dicsekvésből mondom, de a szobánk plafonig volt könyvvel. Azon csodálkoztak a legtöbben, hogy ilyen szakmával, mint az A pénzes falu enyém, nem keresem agyon magam. Van. aki idejében lelép. van. aki nem. Tanácsos urat mindenki ismeri Mórahalmon. Precíz, pontos. célszerű, fukar ember hírében áll. Azt beszélik, egv papucsban élte eddigi életét Házvezetőnőt tart. soha nem nősült meg. mert az asszony csak vitt volna a háztól. Ami munkát elvállal, becsülettel megcsinálja, biciklijén olajat hord házakhoz, kiskocsiján disznót szállít leadásra. Ha hajnali három órára beszélnek meg találkozót előtte tíz perccel áll a kapuban, s mindaddig be nem csönget míg oda nem ér az idő. Újságot nem olvas, rádiót nem hallgat, tévét nem néz. él békében. Csak a tanáccsal tart haragot, mióta kiszemelték a főutcán levő „rezidenciáiát". hogy vendéglátó kombinátot építsenek a helyére. Szinte magától kérdezte. amikor beszélgettünk: — Baj az. ha az ember megfog minden fillért, és nem dobja el a kikopott inget hanem megfoltozza? Tulajdonképpen nem, ameddig másnak nem árt vele. addig hasznos. A baj akkor kezdődik — s erre is található példa bőven —, amikor a „tanult ember" kezd kuporgatni, nem a munkája révén, hanem mások kijátszásával. -Í5Mórahalmot gyakran emlegetik a pénzes faluk között, s nem is alaptalanul. Az emberek többet dolgoznak. jobban keresnek, mint Kisteleken vagv Sándorfalván. A Homokkultúra Szakszövetkezetnek például száznál több traktor van a tagok tulajdonában. maguk szántanak, vetnek, piaoolnak. A tanyák többségében ég a villany, a háztáji gazdaság „motorizált". Lovak helyett motorok húzzák a kocsit, a gyümölcsösökben rotátor kerti kapa. permetező berreg, szivattyú öntöz. A fóliák alatt kazánnal fűtenek. A verejtékes munkával, több éves kínlódással megkoplalt, vagy éppen a szülőktől örökölt vagyon viszi magát, hajtja a kezelőjét. A lópótlóra. a motoros gumis kocsira Szabó Imréné haragszik egy kicsit: — Drága nagyon az üzemeltetése. sokat eszik, messze van a földünk a faluhoz. A fiú. Jenő villamossági szerelő a szakszövetkezet műhelyében ; unokatestvére. Dobó István ugyanott autószerelő. Fiatalok, sokat segítenek otthon. Szabóék bent laknak a faluban. Dobóék hét kilométerre oda. Ünnepekkor Rúzsára, Bordányba. Forráskútra járnak. Nem probléma, ha véletlen valamelyikük megiszik egv „felest" a bálban, vagy a diszkóban. mert jogsi mindkettőjük zsebében van. Hétköznap néha benéznek az ifjúsági klubba, különben nem sokat szórakoznak. — Mennyit költötök általában? — Hetente egy ezres elmegy, de abból tankolunk. Az anyuka egyáltalán nem sokallta. azt is tudta, miért. Masa Jenőék az új osztásban, társasházban laknak, csaknem egymillió forintban áll idáig a ház. pedig nagyon sokat maguk megcsináltak belőle. Szüleivel éltek hét évig. külön kasszába gyűjtötték n pénzt de tartozás is van az épületen. Jó beosztásban dolgozik, kertészeti ágazatvezető a szakszövetkezetben. — Nehéz volt összeszedni a beugrót? — Szülői segítség nélkül nem ment volna. — Mindenki építhet? — Aki iparkodik, az biztos. — Van-e szegény ember Mórahalmon ? — Igen, de az dolgozni nem szeret, és ha van tíz forintja, azon italt vesz. — És aki nem is iszik, dolgozik is. mégsem halad? — Gyengébben gazdálkodik, nehézkesen intézi az ügyeket nehezen vág bele valamibe. — Azt. hogy dolgoznak az emberek böcsülettel. az iparcikkáruház forgalmán is mérni lehet — mondja Kismarczi József, az ÁFÉSZ kereskedelmi osztályának vezetője. — Miután megkapják a pénzt a téesztől. kiürül a bolt. Évzáró idején jobban ruházkodnak. — Milyenek a vevők? — Nagyon igényesek. Ismerik az eladókat könnyebben megsértődnek. és véleményük is bátrabb. Ettől függetlenül visszajárnak. s vásárlás előtt kérik a szakember véleményét. A szövetkezetnek tavaly 226 millió forintot árultak a boltok, többségét Mórahalmon. A mozaiklapokkal kirakott „pikkelyes" áruház földszintjén főleg a nagy hűtőgép kelendő. A pénztárosnő elárulja, miért: belefér egy egész disznó. A kultúrának nincs látszata. Fejkendős asszony finnyáskodik, turkál a mesekönyvek között. Nem tetszik neki. amit az eladó ajánl. Megy a vezetőhöz aki utasítja a könyvárust, hogy valamit adjon neki. ha már mindenáron drága könyvet akar. A ráncos kezű asszony tovább makacskodik. az unokának akar örömet. A nézgelődő idegen segítségére siet. Válogatnak, nem jó se az egyik, se a másik, mert vagy csúnya, vagy verses. Mii végül Benedek Elek könyvér* bukkannak. Belelapoz a könyvet vásárló magyar parasztasszony, és fölvidul: — Na, ez jó lesz, ezt én is szeretem. M. T. Eszter néni az övéi között... Balástya úgy járt Eszter néni- történet 'közül már a másodikra vei, mint a fodrász a saját hajá- is van gazda. Kiadóhoz került a vaL Éppen a huszonnegyedik Rózsa Sándorról szóló írás is. órában vette észre, hogy meg- Eszter néni nem tudott más nőtt. Gémes Eszter híre elóbb lenni, mint amilyen, szeliemessékörbejárt az országon, s csak az- ge, bemondásai nagy derültséget tán ért haza a falujába. A het- keltettek. venkilenc éves öregasszony a na- Előtte izgult, s félt., hogy az ispokban találkozott először „hiva- méréséi körében vall szégyent, s talcsan" olvasóival. nem úgy formálódik a beszéd. Minden úgy kezdődött, mint ahogy ö akarná. De amint rájuk bármi mas összejövetel, amit köszönt, azonnal rendeződtek a időre hirdetnek és amelyen pénzt dolgok. Azok ültek, alltak a tenem osztanak Komótosan jött rembem. akik szeretik, tisztelik össze a nép. Aztán Kiss István, a Gémes Esztert, sokat látott baművelődési ház vezetője bemu- "atet, örömöt megszenvedett idos tatta az élete zajlását irkába író emberek,- vidám jólléttel teli fiaasszonyt, majd Eszter néni vála- tatok. szolt. Azt mondta. többnyire. Volt némi ravaszág Eszter némult a könyve. Sokat küszkö- niben. kikérdezte, ki miért is dött. nehezen boldogult az élet- jött. Hunyorogva nézte a hátsó tel, de makacskodott, hitt ós re- sorban szót kérő embert, aki ménykedett. így közelített hozzá: Meghatódott. sose gondolta — Nagy Imrének hívnak. Szevolna, hogy ide halad. renge- gedről jöttem, hogy személyesen teg, átélt, megszínesített, leírt is megismerjem azt, aki ilyen valóságot írt.. Elolvastam az újságban minden folyamatot. — Hát a könyvet? — Azt sajnos nem kaptam meg. Szétkapkodták. — Hát még a szegedieknek se jutott! Gyakorlatból tudja, ami nincs Balástyán, annak Szegeden biztosan lenni kell. Közös akaraton beszélték meg, valamit tenni kellene. Fejkendős asszonytársa javasolta. — Nem jó helyen mérték el a könyveket, előbb itt kellett volna föltölteni a boltokat, és ami kimarad, azt tovább vinni máshová. Balázsfi Istvármé a Szilléri sugárúti általános iskolások véleményét vitte Balástyára, hogy a gyerekeknek tetszett az írás. Eszter néni rákérdezett a középkorú asszonyra. — Maga ismer engem? — Hogyne, én a Rehák Húsnak vagyok a menye. Azonnal kapcsolt, rá se hederített a „hivatalos" formára. — Hogy van az anyósa? És még vagy kétszer megkérdezte, hiába terelték volna viszsza a beszélgetést a napi munka iára. Fényképezéshez bekapcsolták a reflektort. Eszter néni is békésen tűrte az erős fényt. A síri csöndben ő találta föl magát először: de jól melegít ez a lámpa — mondta Nem mindig jó a sok. Rengeteg vers maradt a fiókban. Az egyik misetárs sajnálta is. — Miért nem nyomják la, biztos többet érne, mint némelyik mai. amelyiknek se eleje, se hátulja. A sok, irodalomértő neves ember válaszát adta át Gémes Eszter: — Azokban tömörítik a lényeget. egy mondatban írják le, amit én tízben. Széli Tibor megkérdezte:lett-e haragosa, amiért megírta az igazat? Azt kapta feleletül, személyesen mondták, ezt miért, azt miért írtad bele, de biztos nem komolyan haragudtak, mert megrendeltették vele az újságot. Mondván, neki úgyis van már kapcsolata. Sok minden belefér a kétórás beszelgetésbe. a kisteleki, aszatymazi, a baiástyai ember kérdésén kívül, még a fölfedezés öröme is. Kónya Jánosné falubeli, mégsem találkoztak soha. Eszter néni ezen roppantul elcsodálkozott, mert a tévé is kétszer mutatta, majdnem egy óráig. Budai Jőzsefné a betyárokról érdeklődött. — Jó emberek voltak? — Nem, mert agyonütötték a másikat. — Akkor miért keresik most annyira a múltjukat? Eszter néni nem maradt adós, kiadósan mesélt róluk, hogy hiába segítettek a szegényeken, gyorsan kiütközött belőlük a „kutyavér". A művelődési ház vezetője tette hozzá, hogy csak a nótáik meg a történeteik az értékesek, a cselekedetük nem. Amikor a nyolcadik osztályos Márkus Mariannak válaszolta a nyolcadik évtizedébe lépő aszszony, hogy most is mindennap fordít egy kicsit, Nagv Imre közbeszólt: úgv mondja Eszterke, hogy ásóval dolgozik, nehogy azt higgye valaki, hogy külföldi művet máshol. De azért a tintába mártogatott toll se pihen. 1946 óta a kezéhez szokott, állandóan javítgat, igazít, szénit valamit a fóliás zsákokba süllyesztett irkákon. Tesz hozzá, vesz el a történetekből, de nem éjszaka, mert Eszter néni szerint egy kicsit most már neki is lehet lazítani. MAJOROS TIBOR