Délmagyarország, 1980. március (70. évfolyam, 51-76. szám)
1980-03-26 / 72. szám
7 Szerda, 1980. március 26. Barátsági és szolidaritási gyűlések dák&t szolgáltat hazánk, Belgium is, ahol félmillió a munkanélküli, állandósult a gazdasági válság, és az uralkodó osztály képtelen hatékony és demokratikus megoldást javasolni belső problémáinkra. HEINZ THOMASZIK, a Nyugat-Berlini Szocialista Egységpárt vezetősége irodájának tagja, az elnökség titkára: — Mi az imperializmus és a szocializmus határvonalán küzdünk a békéért, a demokráciáért, valamint a szociális és a társadalmi haladásért. Városunk lakossága több mint két évtizeden át keserű tapasztalatokat szerzett a hidegháború politikájáról. Pártunk éppen ezért határozottan síkraszáll a helsinki záróokmányban foglaltak teljes körű megvalósításáért, a Nyugat-Berlinre vonatkozó négyhatalmi megállapodás maradéktalan betartásáért és alkalmazásáért MIC HA El. O'RIORDAN Írország Kommunista Pártjának főtitkára: Küldöttségünk olyan országból jött. amely évszázadok óta szüntelenül harcol nemzeti felszabadulásáért az angol imperializmus ellen. Írország volt Anglia első gyarmata és még mindig az. Írország Kommunista Pártja azért száll síkra, hogy erősödjék a nemzetközi kommunista mozgalom egysége a marxizmus—leninizmus és a proletár Internacionalizmus elvei alapján. ERMENEGILDO GASPERONI a San Marinó-I Kommunista Párt elnöke: A nemzetközi helyzetről szólva hangsúlyozta: az Ázsiában bekövetkezett események kiélezték a két nagyhatalom közötti viszonyt Az veszélyezteti az enyhülést — Határozottan visszautasítjuk — folytatta — mindazon erők szovjetellenességét, amelyek a kialakult súlyos nemzetközi helyzetért a Szovjetunióra kívánják hárítani a teljes felelősséget Köztársaságunk politikai választásán 1978-ban nagy győzelmet arattunk. Húsz évig tartó kereszténydemokrata kormányzás után az országot a mi pártunk irányítja, együtt a két San marinó-i szocialista párttal. A TÖRÖK KOMMUNISTA PÁRT KÉPVISELŐJE: Az imperializmus arra törekszik, hogy tovább fokozza uralmát Törökország felett. Törökország jelenlegi válságának és a küszöbönálló összeomlásának az imperializmustól való függőség az oka. A reakciós Demirel-kormány erőszakkal a dolgozók vállára rakja a válság terhét. Az ország húsz megyéjében rendkívüli állapot van érvényben. Ilyen, bonyolult körülmények között szervezi a Török KP a török nép imperialistaellenes, monopóliumellenes demokratikus harcát — fejezte be felszólalását a TKP képviselője. ülést tartott a megyei tanács vb A Csongrád megyei tanács végrehajtó bizottsága tegnap, kedden Szegeden dr. Petrik István, a megyei tanács elnökének általános helyettese vezetével ülésezett. A testület az előterjesztések között több fontos kérdésben döntött. Ezt követően a vb a megyei tanács következő ülésére készülve foglalkozott a múlt évi testületi munkával és az 1979-es tanácsi gazdálkodás tapasztalataival. A testület e két fontos kérdést előzetesen megvitatta és javasolja a megyei tanácsnak, hogy a legközelebbi ülésén tűzze nepirendjére és tárgyalja meg a megyei tanács végrehajtó bizottsága tavalyi munkájáról és az 1979. évi költségvetési és fejlesztési alap gazdálkodásáról készült beszámolót. A megyei tanácstagok képet kapnak igy arról, hogy a megváltozott, nehezebb .gazdasági körülmények között milyen eredmények születtek a településfejlesztésben, a lakás-, óvoda- és bölcsődeépítésben, a beruházások határidős megvalósításában. Szó lesz arról is, hogy a tanácsok miként tettek eleget a társadalompolitikai és takarékossági igényeknek, elvárásoknak. A végrehajtó bizottság a Csongrád megyei tanács ülését 1980. április 10-ére tűzte kl Reaktortartály — Paksnak Kedden, tegnap délelőtt Pakson — gondos előkészítés után — partra emelték az atomerőmű legnehezebb berendezését, a 215 tonna súlyú reaktortartályt, amely hétfőn érkezett meg Csehszlovákiából. A 11,8 méter hosszú és négy méter széles acéltest a Skoda Művek plzeni gyárának terméke. A paksi nehézkikötőben két, 160 tonna teherbírású daru percre és centiméterre kidolgozott terv alapján, nagy óvatossággal mozdította meg a karvastagságú drótkötelekkel átfogott tartályt, amit a kikötőben, külön erre a célra készült épületben helyeztek el. Ott csehszlovák szakemberek dolgoznak rajta tovább: tizenhét csőcsonkot hegesztenek rá. Ezeken keresztül áramlik majd a reaktorba a hűtővíz és távozik a felmelegedett víz, óránként mintegy 43 000 köbméter. A csonkok hegesztése, szigorú minőségi vizsgálat és ellenőrzés után, július első napjaiban kerül végleges helyére a reaktortest. A reaktortartállyal egyidejűleg érkezett Paksra a Ganz Villamossági Művekben gyártott első, 220 MW teljesítményű turbógenerátor, amelyet az atomerőmű gépházában már elkészült alapokra helyeznek. (MTI) Magyar —szovjet barátsági nap Szegeden Magyar—szovjet barátsági napot rendezett tegnap, kedden a Hazafias Népfront Városi bizottsága. Ebből az alkalomból Szegedre érkezett Olga Kokorina. a Szovjet Kultúra és Tudomány Házának munkatársa, akit Kulcsárné Kiss Piroska városi népfronttitkár fogadott a népfront városi bizottságának székházában. A szovjet vendégek ezután Sturcz Mártonné, a megyei népfront munkatársának kíséretében a Szegedi Konzervgyárba látogatott. Darázs Sándorné igazgató, J ahász L ászióné párttitkár, Tóth Lászlóné, a szakszervezeti bizottság titkára és Szabó Lajosné KISZ-titkár tájékoztatta a vendéget a gyár munkájáról, majd közösen megtekintették az üzemet Délután a gyár dolgozóival találkozott Olga Kokorina. . Előadást tartott A szovjet nő a kommunizmus aktív építője címmel és válaszolt a föltett kérdésekre. A magyar—szovjet barátsági nap filmvetítéssel zárult. Árany Merkur-díj Űjabb két magyar vállalat, a Csepel Vas- és Fémművek, valamint a Medicor Művek kapott Arany Merkur-díjat, a nemzetközi munkamegosztásban való mind aktívabb részvételért A díjat a Római Újságíró Szövetség 1961-ben alapította azzal, hogy azt minden évben a fejlesztésben, a gazdasági-termelési együttműködésben és a nemzetközi kereskedelemben élen járó vállalatoknak ítéljék oda. A Csepel Művek gyártmányainak 25—30 százaléka kerül exportra. Szinte minden gyáruk részt vesz valamilyen termelési együttműködésben. Több mint 50 ilyen kooperációt alakítottak ki külföldi partnereikkel. A Medicor egyebek között azért érdemelte ki a díjat, mert jelentősen hozzájárult a fejlődő országok egészségügyi' ellátásának bővítéséhez. Komplett kórházakat szállítottak és exportálnak most is Vietnamba. Nigériába, Jemenbe, Kenyába, Peruba és Sri Lankába. Egyéb orvosi műszereikből a világ 68 országa rendel. Termelésük kétharmadát külföldön értékesítik. (MTI) Losonczi Pálnak átadták az Októberi Forradalom er Érdemrendet Losonczi Pált, az MSZMP Politikai Bizottságának tagját, az Elnöki Tanács elnökét a Szovjetunió Legfelsőbb Tanácsának Elnöksége a két ország testvéri barátsága és sokoldalú együttműködése fejlesztésében szerzett érdemeiért, 60. születésnapja alkalmából az Októberi Forradalom Érdemrenddel tüntette ki. A kitüntetést tegnap, kedden, a budapesti szovjet nagykövetségen Andrej Kirilenko, az SZKP KB Politikai Bizottságának tagja, a Központi Bizottság titkára adta át. Beszédében hangsúlyozta: testvérpártjaink hatalmas munkát végeznek annak érdekében, hogy elmélyítsék országaink együttműködését a szocialista és a kommunista építés legfontosabb területein, a békéért és a nemzeti biztonságért vívott harcban. Cselekvő részt vállalnak e munkában országaink legfelsőbb államhatalmi szervei, így a Magyar Népköztársaság Elnöki Tanácsa is, amelynek élén Losonczi Pál áll. Andrej Kirilenko a párt és a szovjet állam vezetői, valamint személyesen Leonyid Brezsnyev üdvözletét tolmácsolva jó egészséget, újabb sikereket kívánt az Elnöki Tanács elnökének, a magyar nép és a szovjet—magyar barátság érdekében végzett tevékenységéhez. Losonczi Pál megköszönve a magas kitüntetést, kiemelte: az elismerés jelképezi népeink szüntelenül erősödő internacionalista kapcsolatát. — Békés építőmunkájukAndrej Kirilenko átadja Losonczi Pálnak a kitüntetést (Telefotó: — MTI—KS) hoz újabb, nagyszerű sikereket kivánunk a szovjet embereknek, s ez alkalommal is megerősítjük: rendületlenül, a történelem által igazolt lenini úton haladva tevékenykedünk a jövőben ls együttműködésünk további elmélyítésén. A kitüntetés átadásánál jelen volt Gáspár Sándor, az MSZMP Politikai Bizottságának tagja, az Elnöki Tanács helyettes elnöke, Németh Károly, a Politikai Bizottság tagja, a Központi Blzottsá; titkára, Gyenes András, a Központi Bizottság titkára. Ott volt Vlagyimir Jakovlevics Pavlov, a Szovjetunió budapesti nagykövete, a párt XII. kongresszusán részt vevő szovjet küldöttség több tagja, valamint politikai és társadalmi életünk számos vezető személyisége. (MTI) Emlékezés Papdi Györgyre ÜDVÖZLÖ TÁVIRAT A Magyar Szocialista Munkáspárt Központi Bizottsága táviratban üdvözölte a Sri Lanka-i Kommunista Párt XI. kongresszusát. FOGADÁS Spyros Chrissospathts; a Görög Köztársaság budapesti nagykövete a görög nemzeti ünnep alkalmából kedden fogadást adott rezidenciáján. A fogadáson részt vett Molnár Ferenc kulturális államtitkár. Nagy János külügyminiszter-helyettes, valamint a politikai, társadalmi, gazdasági és kulturális életünk számos Ismert személyisége. Losonczi Pál, az Elnöki Tanács elnöke táviratban üdvözölte KonsztanRÁDIQTEIEX tin Cacosz köztársasági elnököt Görögország nemzeti ünnepe alkalmából. PAULA VI KAIRÓBAN Szadat egyiptomi elnök kedden közölte, hogy a volt iráni sah elfogadta meghívását és állandó tartózkodási helyéül választotta Egyiptomot. Heza Pahlavi hétfőn érkezett Kairóba Panamából, ahol az iráni hatóságoknak való kiadatás veszélye fenyegette. Az egyiptomi államfő tegnap a Kairó melletti katonai kórházban meglátogatta vendégét, aki a jelenleg Papdj György Csongrád megye és Szeged munkásmozgalmának elismert vezető egyénisége volt az 1930as évek elejétől 1948-ban bekövetkezett haláláig. 1900. március 26-án született Szegeden. Édesapjának viszonylag jól jövedelmező vendéglője volt itt. Szülei a munka 6zeretére nevelték gyermekeiket, Györgyöt a 6 elemi elvégzése után a motor- és géplakatos szakmai mesterség kitanulására adták. 17 éves korától volt tagja a Vas- és Fémmunkások szegedi szervezetének és 18 éves, amikor a Szociáldemokrata Párt szegedi szervezetének is tagja lett Kortársai is úgy mondják, hogy a Papdi-testvérek mindannyian cselekvően vettek részt a forradalmakban. Az 1919-es Magyar Tanácsköztársaság 133 napja alatt György vöröskatona volt A proletárhatalom megdöntésekor Budapesten esett fogságba a fehéreknél, akik a román megszállóknak kiadták. A Roméniába való deportálást, közben harmadszori szökési kísérlete Kiskunfélegyházán, sikerrel járt. Hosszas bujkálás után Püspökielére ment, ahol mezőfolyó orvosi vizsgálatok után lépmütétnek kénytelen alávetni magát ARAB ORSZÁGOK KÉRÉSE A legutóbbi izraeli településpolitikai kormányhatározat miatt az arab országok ENSZ-képviselői felkérték a Biztonsági Tanácsot, hogy hívjon össze sürgős ülést a palesztin jogok megvitatására. ATOMKÍSÉRLET ötven kilotonnás hatóerejű föld alatti kísérleti atomrobbantást hajtott végre hétfőn, közép-európai idő szerint 20 37 órakor Franciaország a csendes-óceáni Mururoa-korallzátonyon. gazdasági munkát vállalt Onnan Budapestre ment dolgozni és 1922-ben tért viszsza Szegedre 1923-ban a Szegedi Kenderfonógyárban kapott munkát, de a gyárból az elviselhetetlenül alacsony bérek, a durva bánásmód miatt kirobbant sztrájkban való szervező és vezető szerepe miatt — elbocsájtották. Az SZDP szegedi szervezet vezetőségének 1929-től volt tagja, majd Földes Mihály lemondása után 1939. május 1-én választották meg a pártszervezet titkárának. A párttagság előtt tekintélye volt, és egyszerűségével, megfontoltságával bizalmat vívott ki magának. Papdi György mindig Igyekezett tartani magát a magyarországi fasizmus törvényei által a párt cselekvési lehetőségeit behatároló feltételekhez és lehetőségekhez. de következetesen hű maradt osztályához és a szocialista eszmékhez. Lehetővé tette ugyanakkor, hogy a fasizmus barbár ideológiáját elítélő, a társadalmi rendszert bátran támadó Ladvánszky József, Gladics József, Korom Mihály, Komócsin Mihály és Komócsin Antal a baloldali érzelmű munkásság között terjeszthessék nézeteiket. Kevesen tudják és nemigen ismerik azt az érdemét, amelyet az antifasiszta érzelmű értelmiség bátorítása és politikai megnyerése érdekében fejtett ki. 1944. március 29-én belügyminiszteri rendeletre a rendőrség lezáratta a párt szegedi szervezetének helyiségeit; Papdi Györgyöt pedig már az előző napon letartóztatták. 1944. ápril's 23-án 27 társával együtt megbilincselv és egymáshoz láncolva szállították fel őket a budapesti toloncházba, s onnét néhány nap műlva 440 elvtársával együtt a ricsei intemálótáborba. Ekkor többen, ki szökve, ki szabad távozással visszatértek Szegedre. Papdi Györgyöt a budapesti toloncházba szállították, ahonnét mintegy 220 politikai internálttal Dunántúlra, a Szentkirályszabadja mellett sebtében készülő repülőtér építésére szállították őket katonai kísérettel. Az emberi szenvedések szinte elképesztő kálváriáján estek át December 22-én a 142 főre apadt internáltakat gyalog útnak indították Németországba. Mint súlyos beteget, Sopronbánfalván egy szénapajtában helyezték el, majd 1945. márciusában Sopronban egy katonai kórházba szállították. Onnét megszökött. és Győr környékén találkozott a Magyarországot felszabadító Vörös Hadsereg katonáival. Hamarosan — bár gyenge egészségi „Uapolban — Szegeden újra bekapcsolódott pártjának politikai tevékenységébe, majd 1947. novemberétől átvette a Szociáldemokrata Párt megyei titkárságának lrányitását. A munkásosztály, a dolgozó parasztság és az értelmiség kommunista érzelmű és meggyőződésű részével történt összefogás, a dr. Zöld Sándor, Komócsin Zoltánéi Tombácz Imre irányította KMP szegedi pártbizottsággal egyeztetett előkészítés jegyében került sor az 1948. május 9-én tartott városi pártkonferenciára, amelyen lezárult a munkásosztály szervezeti egységéért folytatott több évtizedes harc. Papdi György tagja lett az MDP Nagy-Szegedi Pártbizottságának. Még az évben a köztársasági elnök a Magyar Szabadság Érdemrend ezüstfokozatával tüntette kl. Az üldöztetése során 1944ben szerzett betegsége elhatalmasodott rajta és 1943. "-•••ember 11-én elhunyt. Életútja és küzdelme a dolgozó nép felemelkedéséért. őszinte tiszteletet, kegyeletet érdemel és megtisztelő helyet foglal el Saeged és megyénk munkásmozgalmának történetében. Dr. SárkOzi István