Délmagyarország, 1980. március (70. évfolyam, 51-76. szám)
1980-03-09 / 58. szám
Vasárnap, 1980. március 9. Tűzszünet J ó volna tudni, miért, hogyan változik az egyik reszeg szelíd, de .buta házi galambbá, miért épp bamba birka lesz belőle, s miképp oldja ki a megivott alkohol idegei szövevényéből a vadállatot; a melldöngető gorilla, a vérjéngzö tigris, esetleg az üvöltő sakál nem kifejezetten kultúrkörnyezetbe való jellegzetes megnyilvánulásait. Gyanítom, ha minderről Gárdonyi „elemzésénél" többet tudnánk — miszerint az Isten a bort különböző állatok véréből keverte — bizonyára kitaláltunk volna már valami medicinát, amitől, ha le nem is szokik (hiszen a rettentő elvonó-tabletták sem csodaszerek), legalább minden ittas ember a jámborabbik fajtájú jószág képét öltené, s békén hagyná amúgy is sokat szenvedő környezetét. Ha a nálam okosabbak ezt a csúnya-fura hatásmechanizmust már meg is fejtették, abban biztos vagyok, hogy nem jutott el gondolatuk a gyógyszergyárak kapujáig... Nem. mert akkor Z. a ház egyik lakója most tudna aludni. De nem tud, mert az egyik közelben levő lakásból ordítozás, asszony-jajveszékelés, piei-gvetrek-sirás veri fel meg sem jött álmából. Tenne is valamit, de csak az ajtóig jut, ahonnan megállapíthatóan kiszűrődik — mit szűrődik, tódul! — a többmaligános családi nézeteltérés zaja. A lakás szent dolog, az otthon falai védte területre rendőr sem mindig hatolhat be, hát még egy pizsamás-papucsos szomszéd, így aztán leforrázottan visszacsattog zajmentesen tártnak aligha mondható kuckójába, s rettegve gondol arra az esetre, ha majd neadjisten, haláleset miatt leapad a zajos család létszáma, amikor már a hivatalos közeg is szabadon jár a lakásban, a társadalom maid kivont ujjakkal mutogat rá, „te közömbös, aki hagytad, hogy ide vezessen a ..." Ettől aztán 2. még nyugtalanabb lesz, mert tehetetlennek érzi magát, s most ettől nem tud aludni. Miközben pedig forgolódik, újabb zajra figyel fel, de ez esetben egy másik lakás felől ellenkező irányból s miután világossá vált előtte, hogy ezt az éjszakát az alkoholizmus és lelkifurdalás számlájára kell írnia, ismételten felkel és elindul, hogy igazságot tegyen. Így esik, hogy tűzfészek helyett menekülttáborba csöppen, ahol ébredő-háborgó lelkiismeretének eleget téve megmutathatja, ő biz' nem közömbös. • Hogyan fs lehetne az amikor megtudja, hogy a tenyérnyi lakásban hatan szoronganak; hogy ebből öten a város másik végéből a dühöngő apa elől megszökött család tagjai; hogy az Iskolás gyerekek félnek már az órákon ls; és hogy reggel lesben várja a „kiirtással" (fenyegető családfő az asszonyt a munkahelye előtt — ezúttal afölötti felháborodásában, hogy nem éjszakázik három gyerekével odahaza. Mire is gondolhatna legelébb, mint a törvényes rend hivatott védőire, különösen a „nagykéssel zavarászta" elbeszélés-töredék komor hangzásától bolygattatva. Egy forint telefonköltséggel aztán tapasztalatot is vásárol melynek következtében némiképp elszégyelli magát, miért nem gondolt rá, hogy minden részeges handabandázásra nem mozgósíthatnak rendőrautót, s mert ezt az egyszerű tényt ugyan belátja, annyira viszont mégsem tapasztalt, hogy ne lásson rémeket, maga vállalja hát a testőrséget. Optimizmusát legkevésbé sem harci tapasztalataira alapozza, hanem sokkal Inkább az vezérli, ha fejbe is verik, a lelkiismerete azért tiszta marad, továbbá az a számítás, hogy utcai botrány nem lehet nézők, tehát potenciális segítők nélkül. Így vág néki a hajnali útnak A férj ugyan megjelenik, botrány, garázdaság, s más, jogilag minősíthető eset viszont nem történik; emiatt aztán ismételten elfogja az arcpirulás, mit okvetlenkeöett a fegyveres erőknél s csupán egy vétkesen szerénytelen pillanatában villan át álmatlanságtól tompult agyán, hátha jelenlétének is van némi szerepe az ügyben. • Aznap, bár megjelent Z. ismerősöm a munkahelyén, a blokkolóóra szép-szabályos beütésén kívül más értékelhető nyoma nemigen maradt bentlétének, hacsak azt nem tekintjük annak, hogy sűrű sóhajtásokkal hozta munkatársai tudomására az alkoholizmus káros hatásait összegzésképpen kitűnt hogy egy asszony, három gyerek, egy rokon, egy kotnyeles ismerős, de egyébként a társadalom hasznos tagja, szenved, mert egy ember iszik. Sőt Szenved öt másik is, akiknek eme egy érzékletes, ám fárasztó történetét kell hallgatnia — munka helyett. Egy így tizenegy. Ekkor valaki megkérdezi, miből iszik az a minden rossz elindítója? Nem szaporítom a szót, lényeg, hogy megtudják, nemcsak a fizeté^p jó részét varázsolja cseppfolyós állapotúvá, hanem gyaníthatóan munkahelyének mozdítható tárgyalt is. Előkerül egy „cseppfolyósításra" előkészített villanyfúró. Hogy honnan, mindegy, de biztos, hogy nem onnan, ahol egy vállalati villanyfúrónak lennie kell. Bejelentés, jegyzőkönyv, vita és jóhiszemű értetlenkedés a munkahelyen, ahol a családriogató apát a holnap születő báránynál is jóravalóbbnak ismerik. Egy titkárnő egy nagyobb és egy kisebb főnök. Velük együtt tizennégyen foglalkoznak már X „pianista" dolgaival. £s telnek a napok. A család még mindig idegenben. Bujkál, a legváltozatosabb trükkökkel cselezi a teremtés koronáját, ennek okán említésre méltó eset (baleset) nem történt, Z. is tud aludni, egyik nap, mert szolgálataira sem mindig tartanak igényt, azt pedig nincs az a hivatalos kérdőív, amély kimutatná, menynyi mérget nyelt a hazai emigrációba kényszerült anya. mit érzett felel tetőskor a nagyfiú, miért nem figyel órán a kisebb, miért nyűgös óvodában az apróság. Nyűgös és kész, legföljebb a nagyobbnál a napi öt órán másmás, az naponta öt, a kisebbnél meg egy tanár vércukra emelkedik tartósan. Az így húsz, hozzá még az óvónéni, így összesen huszonegyen vannak, akiknek X., a részeges beleszól az életükbe. • De lesznek még többen te. Mert: á Z. történetein nyugtaianna vált kollektíva egyik tagja elpanaszolja a helyi vöröskereszt aktivistának, aki a szakszervezeti bizalmi (aki persze nem érti, miért pont 6) segítségével bejelenti az illetékes tanácsi osztályon. A titkárnőt leszámolva — aki, mondjuk, most csak a továbbengedő szerepét tölti be —• a körültekintő főorvosig már huszonhárom, vele együtt huszonnégy, s rögvest huszonöt lesz a belerángatottak száma, mert a sürgősségre való tekintettel valakit kl kell küldeni környezettanulmányt készíteni, hogy közvetlen tapasztalattal igazolható legyen az elvonókúra-beutaló. Idézés elővezetés terhe mellett Egy postás a legkevesebb, ha elővezetni nem kell a pácienst, ez. már huszonhat, De huszonheten vagyunk már, mert az elvonókúrát biztosító Intézmény vezetőjének mindenképpen tudnia kell X. családjának viszontagságairól, és persze ő sem nyugodt már, hiszen Uyen adjuramisten-gyorsasággal művészet helyet szorítani a jóember számára. Agynyilvántai'tó — huszonnyolc — íónővér — huszonkilenc... Végre: Három hét ostromállapot elmúlt s lám még harmincon innen az alkoholizmus közvetett áldozatainak száma... De mégsem. mert a család visszatért és így lett T.. az üveges a harmincadac. Szét tudna robbanni a méregtől, amiért záróra előtt egy perccel cibáljak jajveszékelve valakik egy lakáshoz, mert hogy ha ő most nem megy ablakot vágni pihenés helyett — akkor abban az összetört-zúzott lakásban azok Öten nem tudnak éjszaka aludni, T. dühös, de 5rá senki ne mondhassa, hogy nem érti mások baját. Megy, üvegez, még akkor ls, ha úgy érzi, mit veszít, ha elrabolják a drága pihenőidejét — a horgászatban megszerzett — nyugalmát. Pedig, ha tudnák. hogy az 6 nyugalma a munkavégzésének záloga, s ha a munkáját rosszul végzi, töri a* üvegtáblákét, akkor ugye a vállalat, a népgazdaság is kái-osOdik. Áh, de ki figyel oda egy üvegesre... IGRICZI ZSIGMOND Gyermekválság R övid hír volt még a Nemzetközi Gyermekévben, s egyelőre nem figyelt föl rá az emberiség: bizonyos George Levitán úr a kanadai Qntarló ál-, lamban várost alapított: a megépült hatvan épületből huszonkettő már gazdára is talált. Persze nem ez az érdekes, hisz az amerikai kontinensen még ma sem újság városalapító pioneernek lenni. Ami hírré teszi ezt az eseményt, az az, hogy egyetlen feltétele van a Levitanstowban való letelepedésnek: akj itt akar élni, annak nem lehet gyereke. S ha véletlenül mégis apává, anyává lesz valamilyen „katasztrófa" folytán, kénytelen gyorsan szedni a sátorfáját és továbbállni. Az ügy egyelőre még nem kavar nagy hullámokat. Végül is senkinek sincs Joga beleszólni abba, hogy valaki gyereket akar-e vagy sem. A választóé mindenkinek alanyi joga. Sőt, az is joga, hogy hasonló meggyőződésű embereket kéressen maga köré és minden kényszer nélkül várost alapítson velük. Fogalmam sincs, ki ez a George Levitán. Romantikusan: gyermekeitől elhagyott, huszadik századi szomorú, öreg Fear? Gyermektelen, az emberiségben megcsömörlött hóbortos milliomos? Prózaian: hormonális eset? Realistán: jó szimatú üzletember, aki cinikusan kihasználta az észak-amerikai válság gazdasági és tudati, szellemi rémtermékeit, s begőzölt, hóbortos. Idegbeteg alakokon akar még jobban meggazdagodni? No persze nem kell valami nagyon felfújni ezt az egész ügyet Eddig huszonkét ház kelt el, s a gyermekvédő ligák máris harcba kezdtek. A társadalmi nyomáé talán eredményes lesz, s George Levitán úr némi sajtónépszerüséggel megnövekedvén más területen lesz kénytelen folytóti* világpusztító terveeskéit. Ha pedig nem lehet eltántorítani gyermekellenes elhatározásától, aligha lesz goromba ötletéből ilyen formáabn világjelenség. Ilyen formában, mert a dolog egyáltalán nincs olyan távol tőlünk. mint ahogy véljük. Vessük ' csak össze a gyerekválságot a házasság válságával! A házasság családjogi meghaT árcsassok. Kicseng. Felveszik. — „Halló, kezét csókolom Ida néni, Mariska beszél" Folytatnám. Nem engedi. Özönvízszerű szóáradat zúdul a hallójárataimba. Tulajdonképpen örülök, hogy ennyire felcsigázta hívásom. Percek múlnak el, mire örömöm csillapodik, s felfogom, hogy eddig semmit fel sem foghattam az elhangzottakból. Várom, hogy lélegzetet vegyen, s közbeszólhassak. Nem megy. A néninek óriás tüdeje van. Fantáziája — úgy tűnik — túltesz egy fantasztikusregény-íróénál is. Annyit sem mondhatok, hogy kukk vagy bakk, belémfojtják körmondatai. Pár pillanatig azt hiszem, hogy tudathasadásom van. De az is felmerül bennem, hátha 6 vesztette el a józan eszét ezalatt a pár hónap alatt, amíg nem beszéltem vele. Bamba képpel hallgatom a fogalmamnincs személyekről szóló sejtelmemsincs mikor. hol esett történeteket. Pedig ő határozottan állítja, hogy: arról van szó, akivel egy padban ültem az iskolában, és hogy ez egyszer megette a lekváros kenyeremet. Amaz pedig mái; gyerekkorában is nagy széltoló volt, nem is vitte sokra. Ennek a barátja egy kimondott börtöntöltelék lett, nem is csoda, hiszen már kisiskolás korában közfelháborodást keltett, hogy óra Félreértés alatt kenyérgalacsinokkal dobálta a tanárokat „Kutyából nem lesz szalonna — Igaz-e Mariskám! Hát mit szólsz mindehhez? Ugye elképesztő? És még ez mondja nekem; milyen kár, hogy ez a Kis Mariska rá se hederített soha, pedig mennyire tetszett neki akkoriban!" — „Oppá, itt a bökkenő" — kezdek határozottan gyanakodni valamiféle fatális félreértésre. Míg Ida néni tovább idézi a „múltat", én azon töprengek, vajon egy bizonyos létező Kis Mariskához beszél, vagy egyszerűen csak kis Mariskának becéz engem, aki ugyan Nagy Mariska vagyok. Igaz, ettől ,még lehetek kis Nagy Mariska neki is, másoknak is. Annyira összezavart, hogy már azt sem tudom, merjem-e határozottan állítani; én a Nagy vagyok. Szeretném végre tisztázni kilétemet. Beleüvölteni a kagylóba: „Én Nagy Mariska vagyok!" Hogy majdnem fix; az elmondottakhoz semmi közöm. Ráadásul szemtelenségnek érzem, hogy egy idős néniből ennyi nem rám tartozó dolgot kihozok. Az ls nyugtalanít, hogy valószínűleg rögtön szétkapcsolnak, s én meg sem mondhattam, miért is hívtam fel. Végre elhallgat. Pillanatnyi zavart csend, majd ismét Ida néfii: „Miért nem szólsz egy szót sem Mariskám, jól hallasz" — kérdi méltatlankodva. — Hogynehogyne — hebegen — de nem egészen értem az összefüggéseket." — „Hogy-hogy nem érted Mariskám, kicsim?" — Épp ez az, én nem Mariska vagyok, a kicsi, hanem a Nagy" — bököm ki végre nevem, mint egy gombócot, ami megülte a gyomrom. — „Most lenne Jó lecsapni a kagylót" — gondólom elszántan, de nem merem megtenni. Felkészülök a legrosszabbakra. SUndisznónyira zsugorodom, s örülök a köztünk levő távolságnak. Köhögve, hönwve süvít bele a készülékbe. (Hihetetlen, mit kibírnak ezek a magyar telefonkábelek!) — „Na-a-a-agy Ma-a-rlska?l És ezt csak most mondod' Példátlan pimaszság! Felhéborítóak ezek a mai fiatalok! Így visszaélni egy öregasszony kiszolgáltatott helyzetével Órákig beszéltet őnagysága, miközben kifut a bablevesem, leég a rántásom! Kiújul a bronchittsem, előjön az asztmám! Lásd be, ez nem volt szép tőled Nagy Mariska!" Teljesen le vagyok forrázva. Szólnék végre, de már nem lehet. A vonal megszakadt. Ezt a pechhet! Hiszen csak azt akartam mondani: „Boldog születésnapot!" BOZSÓ KLÁRA tározúsa valamiféle életkö/öaséget .említ, meg jogi. erkölcsi ós vagyoni szerződést. Persze Iustitia ha már ilyen „lelki" dolgokkal foglalkozik. kénytelen _ nekik anyagias, materiális formát adni, hisz ítélni csak akkor lehet, ha a cselekedetnek látható, kézzel fogható, megmaradó eredménye van. Mármost a házasság egyre inkább jogi tény lesz. Lassan az életközösséget, a közös háztartást, emberek Jóformán alkalmi partnerkapcsolatait ls agyonszabályozza a jog. Mindennek a szerződésként. jogi tényként való fokozott előtérbe kerülése egy dolgot hirdet: e partnerkapcsolatok válságéi Mert ezek, és elsősorban a házasság válságban van, kénytelenek vagyunk elhinni. Főként * mai tizen—huszonéves generációk esetében van, lesz ez így. Ez a két nemzedék a szülőt gondoskodás, a növekvő jólét és a béke korszakában nőtt föl. Az akceleráció, a korai érés ellenére gyermekkoruk alaposan kitolódott. hisz Java részük legkorábban 16—18 éves korában lett egyáltalán kereső, de sokan egyetemre, főiskolára járnak, vagy a szülői gondoskodás következtében nagykorúan is az szerepel igazolványukban, hogy „eltartott". Csakhogy azok a gyerekek, akik leginkább azt tanulták me«, mi az övék, mihez van Joguk, vajon hogyan élnek akkor, ha nekik kell másokról gondoskodniuk? Vagyis, ha házasok, szülők lesznek. így kapcsolódik egymással a gyermek- és a házassági válsás. Nem igaz az, hogy hebehurgya házasságok köttetnek mostanában, azért a sok válás. Szép, romantikus szerelmekből lesz javarészt a házasság. Csak az anyakönyvvezető után derül ki. hogy a két frigyre lépett felnőtt nem képes a felnőtt módon való együttélésre. alkalmazkodásra, lemondásra. S ha egy ilyen házasságból ráadásul gyermek is születik, régen rossz neki Ezért hirdetik egyre többen, hogy nem kell gyerek, mert akadályozza őket a munkahelyi előmenetelben, fiatal éveik hasznos eltöltésében, a házasságban — a most nem azokról beszélünk, akik anyagi, szociális körülményeik miatt nem válhatnak szülőkké. Eszerint George Levitán nálunk nem halna éhen, ha előállna bolond ötletével? Talán igen. talán nem. Mindenesetre egy bizonyos: az önfenntartás és a fajfenntartás mellé felsorakozik egy érzés is, a szeretet, az új nemzedék i^ánt érzett olthatatlan vágy. S ha pedig ez alapvető emberi tulajdonság, a megoldás nem a gyermekek nélküli város, nem is a válságba jutott házasság megszűnése kedi hogy legyen, hanem ezeknek a „veszélyeztetett" nemzedékeknek az önmagukra ébredése, gyógyulása. SZÁNTÓ PÉTSK