Délmagyarország, 1980. március (70. évfolyam, 51-76. szám)

1980-03-16 / 64. szám

Vasárnap, 1980. március 16. it. Jfti "f^teáp. y-Vf-fy • ZjilO '..írt1.- :V Füstkarikák M

ire Ifjú Kásahegyl Krisztián elvégezte a Jogot, tisztában volt vele, hogy e halálbüntetést nem 6 fogja eltörülni. De ha már egyszer van egy diplomája, azt használni kell. Ebben főtt most az egész család feje. Apu rögtön az elején elmagyarázta, hogy maga mellé nem veheti. A Közélet Tisztaságát őrző Szabványügyi Egyesülés helyettes vezetőjének beosztásával sajnos ez összeférhetetlen. Természetesen nem holmi kezdőiknek való munkakörben altarja a fiát indítani. A mai világban minden tisztességes családapa olyan kezdősebességet ad a gyermekeinek, hogy állhassák a versenyt azokkal is, akiket netán tisztességtelen előnyökkel bocsátottak szárnyra. — Az élet zavaros víz, fiam! — sóhajtott az atya, majd így fűzte tovább: — Tele van vérszopókkal, ragadozókkal. majd meglátod! Hol van az megírva, hogy mindig a tisztességesnek kell a rövidebbet húznia?!,.. Ojra sóhajtott, még mélyebbet az előbbinél, és felhívta Góthayt Góthay Ede volt az örök rivális. Az egykori osztálytárs, kis híján Krisztián apja. a zöld-pirosak elnöke, évek óta a Munkaerő Létszám Ésszerűségi Felügyelet egyik általános Igazgatója. íróasztala gazdájára jellemző szerénységgel lapult meg a füodendronok árnyékában Kásahegyinek sokáig kellett hunyorognia, mire észrevette emberét — a bőr, háziszőttes, bronz, agancs-keretes és faragott naptárajj mögött Az igazgató cuppantott még egyet a telefonkagylóba, és már pattant is fel, hogy vendége elé siessen. Kezet ráztak, örültek, megütögették egymás pocakját. Kásahegyié volt a nagyobb. — Én lovagolok — jegyezte meg Góthay. — Fene a dolgodat, te mindig úr voltál — nevetett a másik, aztán két konyak közt eldüimyögte, micsoda faramuci helyzeteket produkál az élet Épp amikor a legnagyobb szüksége lenne egy tehetséges, fiatal diplomásra, egy nagyon fontos munkakörbe, lppeg akkor végez a fia, mert mikor végezzen az is, apropó, a te fiaddal ml van, dehát a saját fiát nem veheti maga mellé az ember hatezerért ... Hatezerért bizony, ez egy ilyen fontos munkakör, dehát én tehetem meg a legkevésbé, és ez így Ls van rendjén, gondoljunk csak bele...! A nagy rivális belegondolt, és megértette a problémát, oda-viazsza. Nemsokára felkacskaringózott szivarfüstje közt valami elgondolásféle. — Persze csak hangosan gondolkodom — dünnyögte óvatoskodva —, de talán tudnék ajánlani neked egy tehetséges fiatalembert... No. természetesen neked kell majd meggyőződnöd róla. de azt hiszem, nem lesz kifogásod... A te fiadat meg talán éppen tudnám használni, hasonló munkakörben, mint amiről szóltál az Imént... A régi barátok széles mosolyával váltak el. csak amikor magukra maradtak, tűnődtek el kissé. Szabad státusa természetesen egyiküknek sem volt. Az volt a szerencse, hogy egyiküket sem ejtették fejre kiskorában.-.' I — Cső. hercegem! — szólalt meg egy széles napszemüveg a verőfényben szikrázó teraszon épp abban a pillanatban, amikor a másik szemüveg • szájához emelte cinzanóját — A tlédbe, őrgrófom! — kiáltotta meglepett örömmel Ifjú Kásahegyi Krisztián, amikor az első szemüveg alól kinyúlt egy kéz; és a szemüveg kissé feljebb pöccent az orron, mely a pompás keretet hordozta. Góthay Rudi tárult fél teljes életnagyságban, Krisztiin gimnáziumi osztálytársa és többnyári haverja A barátság időközben ugyan elsikkadt, mert Rudi a Közgázra ment, és teljesen belemerült a lemezekbe, míg Krisztián maradt a vitorlázásnál. és képes volt egész nyáron egy kazettás magnóval rongálni a dobhártyáját — a férfikor küszöbén azonban örömmel állítgatjuk talpra a kamaszkor bőségében útszélre szórt nexusainkat őszinte érdeklődéssel szemlélgették egymást. Illetőleg egymás oldalán a szőke meg a fekete lányt. A lányok olyan kacéran mosolyogtak keresztbe, a barátjuk barátjára, mintha az lenne a barátjuk. A barátok hamar helyretették magukban a lányokat, hogy minden figyelmüket egymásnak — és csak kisebb részben az italuknak — szentelhessék. — Hol melózol? — hangzott el már az első percben, bizonyságul, hogy a munka csakugyan valami olyan központi hogyismondják, ami még az olyan fiatalemberek tudatát is meghatározza, akik akár a legutolsó közös házibulijuk emlékein is órák hosszat kérődzhetnének. — Hát az tiszta kabaré! — túrt a sörényébe Rudi, majd hátravágva magát a fonottas széken, néhány tőmondatban vázolta munkakörét — Én ugyanez vagyok zöldben — engedte el Krisztián a fekete lány térdét, és a saját ujjait kezdte ropogtatni. — Közben meg tudod, ml a legröhejesebb? A Felügyelet profilja a munkaerőgazdálkodás ésszerűsítése!... — Valami Ilyesféle felügyeletnél van az én öregem Is — derengett Rudinak. — El tudom képzelni, milyen link buli lehel... — Az öreged minálunk igazgató. Az egyik, mert vannak vagy öten... — legyintett Krisztián. — Akkor tl nem ls felügyelet vagytok — röhögött fel a másik —, hanem kutatóintézet! Kísérletezgetünk? Kísérletezgetünk? Könnyű ott ésszerűsíteni, ahol öt igazgató van! De próbálnátok meg kint, az „életben", vagy akár nálunk, ahol csak kettő van, legföljebb három!... Velem például mit kezdenétek? Az én osztályomon egyedül vagyok osztályvezető! Sőt, az egész osztály egyedül belőlem áll!... Nem számítva a lányokat... ő nem nálam van — húzta végig tenyerét, barátja tekintetét kö.vetve, a szőke baba combján. — Én tiszteletben tartom a házinyúl-elvet Nem úgy,mint az öregek... — Én aztán nem fogok, haver, senkit és semmit ésszerűsíteni — sóhajtott Krisztián. — örüljek, azt mondják, hogy huszonhárom éves fejjel osztályvezető vagyok, potyán, mert osztályom, az... akárcsak neked... Ne akarjam még ráadásul családos emberek kezéből kiütni a kenyeret!... — Tessék így dolgozni! — sóhajtott Rudi is, és intett a pincérnek, hogy még egyszer ugyanazt ... — Azért csak ne félts engem I — villant meg hirtelen Krisztián szeme. — Én, öregem, ilyen körülmények között is produkálok!... Igyatok és maradjatok csöndben — mordult a lányokra. — Mert öregem, te is tudod, hogy minden munkahelynek van bizonyos belső élete. Az emberek fúrják egymást. Ebből eredőleg Időnként kipottyan valaki. Illyenkor, amíg a haverok össze nem dugják a fejüket, egyszóval nincs meg a mandrónak az új pozíciója, a mandró elmegy idegösszeroppanásra, továbbképzésre, uszodába, állatkertbe, anyja kínjába. Itt jövök én! Kapcsolatban állok gyárakkal, bányákkal, téeszekkel. Ezeket a hajótörötteket azonnal munkához juttatom. Van arról fogalmad, mekkora haszon a népgazdaságnak, ha egy-egy jól képzett szakember — mert ezeket fúrják meg leginkább — legalább néhány hetet vagy hónapot a termelő munka közelében tölt?!... — Hát, hercegem — babrálta a poharát Rudi —, te csakugyan tettél már valamit,..! — Ne hidd — legyintett a másik. — Eddig még egyetlen meglékelt menőt sem tudtam rávenni, hogy a termelő munkáig süllyedjen. I. Inkább az idegösszeroppanást... De... De neked elárulom, hogy azért sem hagyom magam! Én azért is dolgozom!... Azazhogy fúrok. Mert az az elvem: ha pályafutásom alatt legalább két naplopót taccsra vágok, megvan az erkölcsi alapom... És, úgy éljek, egyet már majdnem sikerült 1... Büszkén csillogott a 6zeme. Barátja tiszteletteljes irigységgel bámult maga elé. Hiába, ennek a Kásahegyinek mindig minden sikerül!... A lányok már egymás kezét markolászták. Elfogyott az italuk is. Ásítottak. Félő volt, ha még valamit fogyasztanak, még álmosabbak lesznek. Vagy túlságosan is fölélénkülnek. Így a barátok egy pillanat alatt belátták, hogy még egymás tyúkját is nehezen tudnák elviselni a továbbiakban. Névjegyet cseréltek, fizettek, és ki-ki felugrott még a melóba, megnézni, nincs-e valami gáz... Teltek-múltak a napok. A két fiatalember egyre növekvő energiával vetette magát a munkába. Beszélgetésük óta Rudi is fúrt. Egy szép koraöszi délutánon Krisztián feldúlt lelkiállapotban kiáltott a telefonkagylóba: — Beszélnünk kell! Ma! Tegnap! Azonnal! Indulj!... — Arról van szó — majdnem megfulladt, olyan gyorsan öntötte magába a konyakot — az én osztályomra, amelyet „elvből nem fejlesztenek", mert ugye a Létszámésszerűségi Osztálynak példát kell mutatnia, nagyon helyes, egyetértek vele... igenám, csakhogy most ide akarnak nyomni szaktanácsadónak másodállásba egy vén ökröt, aki a főállásában is többet lóg. mint te meg én együttvéve! Épp az én osztályomra! Bele az erkölcsi alapomba! Kész vagyok!... — Farba kell rúgni a vén csavargót !... — Nem olyan egyszerű — csuklott el Krisztián hangja — Ez a korrupt vén ökör ugyanis az én tiszteletreméltó atyám!.., Rudi ijedten kapott a homlokához: — Ezután már csak az következik, hogy az én nyakamba meg az én atyámat varrja a te atyád!... — Csak idő kérdése — bólogatott keserűen Krisztián. Majd hc«szú hallgatás után, mint akinek a hangja mutálásból tisztul, egyre keményebben formálta a szavakat: — öregem, ez már az Élet! Itt már minden labda meccslabda! Te is állsz valahol, hála a vén ökörnek, én is... Most... vagy végezzük tisztességgel a dolgunkat, vagy ma ebben engedünk, holnap abban, holnapután mindenben, és mire észbekapnánk, ugyanolyan pozicióhajhász. pénzéhes vén puhányók leszünk, mint az ősünk ... már megbocsáss, ha a te nevedben is beszéltem... — Egyetértek — bólintott ifjú Góthay, és kezet nyújtott. Keményen szorították egymás markát. Egyszer csak könyöküket önkéntelenül az asztal lapjára helyezték, szemük összevillant, a következő pillanatban remegő izmokkal egymásnak feszülve próbálgatták az erejüket... — Életveszélyesek ezek a kölykök'— tört fel a sóhajtás Góthay papábóL — Nem kellett volna még őket vezető állásba helyeznünk — bólogatott keserűen Kásahegyi papa. — De úgy kell nekünk... Mert mindent a szájukba adtunk... — Ez a hála.., — Hol voltunk mi az ő korukban?!... — Dolgoztunk! — vágta rá keményen Kásahegyi, azután ismét magába roskadt. Kis idő múltán fájdalmas sóhajtás tört fel gyűrűző füstkarikáinak kútmélyéről: — Csak tudnám, hol rontottuk el őket!.., A másik atya lassan megemelte a vállát, ö is a bölcsesség füstölgő, mély üregébe merült, derengést hozó. irgalmas emlékfoszlányokért ... KI TRENCSENYI IMRE Nagydíjas grafikusok (3.) A Mióra Ferenc Múzeum Horváth Mihály utcai Képtáraiban látható az a kiállítás, amelyet a miskolci orszÁgos grafikai bienoátdk kilenc negydijaeártaik aiükotásaibOl állítottak össze. A tárlat két évtized grafikai fejlődéséit Ls reprezentálja, s bepillantást enged a. kilenc kiváló alikotó művészi bigwiaimába. Lenke? Zoltán Miskolcon élé grafikusművész nyerte az 1973-ban rendeaett VII. országos grafikai biennálé nagydiját. Az alkotó 1936-ban született Miskolcon, a főiskola elvégzése után szülővárosában telepedett le. Töprengő, elemző művész, aki a mai ember sorskérdéseit boncolgatja allegoiikua-szűiTeallsztlkus megfogalmazású lapjain, változatos grafikai eszközökkel Kékassy Csaba grafikusművész míves rézmetszeteit a dflrerl precizitás, tiszta vonalkultúra, alaposság és gondolati gazdaság jellemzi. Az emberiség örök, nagy témái érdeklik. Gyakran mesehangulatú, némelykor groteszk relhangokkal Is Játsző lapjain régi Ideák és holnapi álmok öszszekapesolására vállalkozik. 1975-ben 6 nyerte a grafikai biennálé nagydíját Somogyi Győző a legfiatalabb nagydfjas. i94í-ben született, a képzőmflvészeti gimnázium elvégzése után nyomdában dolgozott, művészi képességét szakkörökben fejlesztette. Sajátos hangulatú szitanyomai aln szociografikus. szinte dokumentumszerű Ábrázolásra törekszik, groteszk szemlélettel vizsgálja felül történelmi hagyományainkat, és mai élétűnk periférikus Jelenségeit. Az 1977-es grafikai biennálé nag.vdijasa