Délmagyarország, 1980. február (70. évfolyam, 26-50. szám)

1980-02-08 / 32. szám

Ülést tartott a Minisztertanács A kormány Tájékoztatási Hivatala közli: a Minisztertanács csütörtökön ülést tar­tott. Borbándi János, a Minisztertanács el­nökhelyettese beszámolt a magyar—laoszi gazdasági és műszaki-tudományos együtt­működési bizottság ülésszakáról. A kor­mány jóváhagyólag tudomásul vette a be­számolót. A Minisztertanács megtárgyalta és el­fogadta a Központi Népi Ellenőrzési Bi­zottság elnökének vizsgálati jelentését a növekvő létszámú gyermekkorosztályok is­koláztatásának előkészítésére tett intézke­desekről. Ugyancsak a Népi Ellenőrzési Bi­zottság elnöke tett jelentést a Szekszárdi Húskombinát állami nagyberuházás kivi­telezésének helyzetéről. Ez utóbbival kap­csolatban a Minisztertanács a felelősség egyidejű megállapítása mellett kötelezte az illetékes irányító szerveket, hogy a feltárt hibák kijavítására záros határidőn belül tegyék meg a szükséges intézkedéseket. A kormány elfogadta az Országos Kör­nyezet- és Természetvédelmi Hivatal el­nökének előterjesztését a környezetvéde­lem koncepciójáról és követelményrend­szeréről. A Minisztertanács áttekintette — a párt­ós társadalmi szervek hasonló intézkedé­seivel egyidejűleg hozott — takarékossági rendszabályok végrehaitásának menetét. Ennek keretében tudomásul vette; hogy a párt-, a társadalmi és az állami szervek által használt közületi gépkocsik csökken­téséről. az elhatározott intézkedések ki­adásra kerültek és azok végrehajtására fo­lyamatosan. ez év végéig kerül sor. A Minisztertanács ezután egyéb ügyeket tárgyalt. Gyorsított ütemben épüljenek az iskolák Népes „gyermekhadak" áll­nak a kapuk előtt, hamaro­san — a következő év kez­detétől — megnövekedett létszámú gyermekkorosztá­lyokat kell fogadniuk az is­koláknak. Felkészültek a tan­intezetek a demográfiai csúcsra — e kérdésre keres­tek feleletet a népi ellen­őrök. A Központi Népi El­lenőrzési Bizottság, a fővá­rosi' és a megyei bizottságok csaknem kétezer szakértőjé­nek, társadalmi munkatársá­nak vizsgálódása az általá­nos iskolák negyven száza­lékára terjedt ki. Munkájuk eredményét, tapasztalataikat tárgyalta meg csütörtökön a Minisztertanács, egyetértés­sel fogadva a népi ellenőri javaslatokat. A téma fontosságát és a tennivalók sűrűségét jelző statisztikából kitűnik, hogy jelenleg 156 ezer kisgyerek ismerkedik a számok, betűk világával az általános isko­lák első osztályaiban, a kö­vetkező tanévben 172 ezer, az azután következőben pe­dig 197 ezer kisdiák kezdi a tanulást az első osztályok­ban, 1985-ben csaknem há­romezerrel lesz több az ál­talános iskolai tanuló, mint tiz évvel korábban. Fogadá­suk igen' nagy feladat elé állítja az iskolákat és a ta­nácsokat, kivált, ha figye­lembe vesszük, hogy az al­sófokú oktatás helyzetképén ma sem kevés a sötét tónus: kevés a tanterem, számos is­kola zsúfolt, nem egy he­lyen kényszerülnek két mű­szakban tanítani, a napközi otthonba jelentkezők közül mind többet kell elutasítani. A pedagógusok előtt álló fel­adat ugyanakkor változat­lan : tegyenek meg mindent azért, hogy minden gyermek képességei kibontakozhassa­nak az iskolában. Arra kell törekedni, hogy az oktatás, a nevelés színvonala emel­kedjék, a gyakorlatban ka­matozzanak a modern peda­gógia legkorszerűbb módsze­rei. Nyilvánvaló, hogy eh­hez a feltételeket is meg kell teremteni. A tanácsok eddig is igyekeztek gyarapí­tani a tantermek számát Szervezéssel, a tanulók át­irányításával kiegyenlíteni a különböző iskolák oktatási színvonalában mutatkozó különbségeket, természete­sen a jobbakhoz igazítva a mércét. Az erőfeszítések eredményeként bizonyos mértékű javulás tapasztalha­tó, szerte az országban épül­nek az új iskolák, több he­lyen sikerrel alkalmazták az olcsó és gyors építési meg­oldásokat, átmenetileg eny­hítve a feszültséget. A népi ellenőrök javasol­ták, hogy az oktatásügy ren­delkezésére álló pénzforrá­sokat elsősorban az alsófokú iskolai oktatás fejlesztésére fordítsák. Az építőket arra keli ösztönözni, hogy az új városnegyedekben a lakólt beköltözésének idejére tető alá kerüljenek a gyermekin­tézmények is. Továbbra is keresni kell az építőipari tartalékokat, szükségmegol­dásokkal gyarapítani a tan­termek számát. Ügyelni kell arra is, hogy az osztályter­mek napközi helyiség céljá­ra is alkalmasak legyenek, Kívánatos, hogy a rendel­kezésre álló erőforrások dif­ferenciáltabb felhasználásá­val csökkenjenek az egye., országrészek között tartósan fennálló és indokolatlan kü­lönbségek az általános isko­lai oktatásban. Mindent ösz­szevetve: gyorsítandó az ál­talános iskolai hálózat fej­lesztése, mégpedig az állami eszközökön túl társadalmi segédlettel is. Ez utóbbi megszervezéséhez a Minisz­tertanács, a SZOT és a Ha­zafias Népfront segítségét kérte. Ugyancsak hathatós társadalmi segítség révén érhető el — világított rá a népi ellenőri vizsgálat —, hogy valamennyi tanköteles korú gyermek idejekorán is­kolába kerüljön. Az új híd és a forgalomszervezés A városi tanács vb üléséről jelentjük tozások érvényesülése, mert számosan rutinszerűen köz­lekednek. A kezdeti figyel­meztetések, majd büntetések hatására már érvényesül az új forgalmi rend. A Belváros forgalmi zsúfoltsága csök­kent, a csomópontok áteresz­tőképessége nőtt. A tiszántúli helyközi es távolsági autó­buszjáratoknak < az új hídra terelésével enyhült a belvá­rosi megállóhelyek és cso­mópontok zsúfoltsága. Vizsgálat során megállapí­tották, hogy a Nagykörúton forgalmi torlódás van a Du­gonics utca—Madách utca közötti, még nem korszerű­sített szakaszon. A helyzet kritikus méreteket ölt a Csongrádi sugárúti csomó­pontban, ahol a forgalmi torlódás csúcsidőszakon kí­vül is fennáll. Ennek mielőb­bi felszámolása érdekében megállapodás született a KPM-mel, melynek során még ez évben olyan útkor­szerűsítések valósulnak meg. melyek csak a VI. ötéves ter­vi programjukban szerepel­tek. így elkészül a Nagykör­út Dugonics utca—Madách utca közötti szakaszának pá­lyaszélesítése 2X3 nyomra, a korábbi szakaszokhoz hason­lóan. A Csongrádi sugárút Nagykörút—Külső körút kö­zötti szakaszának 2X2 nyom­ra történő bővítésével együtt új forgalomirányító berende­zést telepítenek a Nagykör­úton. Ilyen előfeltételek bir­tokában kijelölhető az autó­buszsáv, mely a. tömegközle­kedés elsődlegességét bizto­sítva, javítani fogja a ti­szántúli térség lakóinak uta­zási sebességét. A KPM és tanács anyagi teherbírásának függvényébe i 1981—82-ben be kívánják fe­jezni a teljes nagykörúti gyűrűt érintő jelzőlámpás csomópontok összehangolását. Hasznosítani az érték­telennek vélt hulladékot Szeged megyei város taná­csának végrehajtó bizottsága ülést tartott tegnap, csütör­tökön délelőtt Papp Gyula elnökletével. A testület át­tekintette a lakóház-felújítá­sokra vonatkozó korábbi ha­tározatainak végrehajtását; az új híd üzembe helyezésé­ve! összefüggésben kialakí­tott forgalomszervezés ta­pasztalatait: a Szegedi Nem­zeti Színház rekonstrukciós programját; a vb 1979. évi határozatainak végrehajtásá­ról szóló jelentést A végrehajtó bizottság rendszeresen figyelemmel kí­séri az ötéves lakásfelújitási és -javítási terv arányos tel­jesítését. Erre a tervidőszak­ra 760 millió forintot szán­tak e feladatra. Az Ingatlan­kezelő Vállalatra 198, a Sze­gedi Magas- és Mélyépítő Vállalatra 200, az építőipari szövetkezetre 312, egyéb ki­vitelezőre ebből 50 millió ju­tott. Födémcserés felújítást összesen 21-et terveztek, homlokzatfelújítást 218-at. A teljesítések jelenlegi ál­lása nem túl biztató a maj­dani végelszámoláshoz. Az Ingatlankezelő Vállalat saját kivitelezésében tervezett fö­démcserés lakásfelújítások j elkészülnek; a magas- és | mélyépítő 60 ilyen felújítás­| sal marad adós, az építőipari szövetkezet pedig 80-nal. Sajnos, a folyamatban levő felújítások is rendkívül von­tatottan haladnak. A hom­lokzatfelújítások ügye ked­vezőbb: négy esztendő alatt 1320 lakóházat öltöztettek új ruhába — vagyis e munkák­nál tisztes túlteljesítésről 3zamoltak be. Ebben nagy szerepe van a tanács által szorgalmazott programnak. Erre az esztendőre az IKV még 39 millió forintra nem tudott kivitelezőt találni. Komoly elmaradás van a karbantartási munkáknál, fő­ként a felvonók esetében. A liftek felújítása már évek óta húzódik, jelenleg mintegy 60 felvonó szorul komoly ja­vításra. Nehezíti a javítást a krónikus alkatrészhiány. Szeged új hídja közmegelé­gedésre funkcionál, teher­mentesíti a régi híd és a Belváros forgalmát, beváltot­ta — a megfelelő közleke­désszervezési intézkedések­kel — a hozzá fűzött remé­nyeket. A vb most azokat a határozatokat elemezte, ame- Egyetlen növényben több jó tulajdonságot lehet kifejlesztő­Zöldellő búza, virágzó napraforgó Zöldellő búzatábla, kifejlett kalászokkal, persze nem a szabadban, hanem a Szegedi Gabonatehmesftési Kutatóin­tézet kiímaházaiban. Télen-nyáron, melegben és fényben folyik itt a növénynemesítés, a napfény helyett 400 wattos krvptonégők világítanak. A megfelelő klíma beállításával elérhető, hogy például egy bizonyos búzafajtából három nemzedéket is felneveljenek egv év alatt. A most elfogadott orszá­gos környezetvédelmi kon­cepció egységes programban foglalja össze a következő évek, évtizedek tennivalóit, a környezeti károsodások veszélyeinek elhárítására. A koncepció olyan új vonáso­kat tartalmaz, amelyek lé­nyegében összhangot terem­ének a mai gazdaságpoliti­kai. életszínvonal-politikai 'cla-iatokkal. A környezetvé­delem ugyanis mindinkább részévé kell hogy váljon a termelési, gazdasági folya­matoknak. E szemléletmód­nak megfelelően a koncep­ció kiemelt jelentőséget tu­lajdonít a hulladékszegény technológiák kidolgozásának es széles körű bevezetésének a \ gyártási folyamatokba. Szorgalmazza az anyagokkal és a természeti erőforrások­kal való takarékos gazdál­kodási és a termeszeti erő­forrásoknak az eddigieknél ésszerűbb felhasználását. Az ipari és kommunális hulladékok mennyiségének növekedése nemcsak környe­zetünket veszélyezteti, de ugyanakkor mind -költsége­sebbé válik ezeknek az ér­téktelennek vélt anyagoknak a megsemmisítése. Pedig egy részük megfelelő válogatás, technológiai kezelés után újból hasznosítható lenne, s ily módon nemcsak gazda­sági hasznot hozna, hanem a környezetet is tehermentesí­tené a hulladék befogadásá­val járó tehertételtől. Kül­földön már nagyobb figyel­met szentelnek ennek, sok helyen a hulladékot érték­nek tekintik, s e szerint gaz­dálkodnak vele. Célszerű az is, hogy a különféle ágaza­tokban a technológiákat ele­ve az anyag takarékosabb felhasználására alakítsák ki vagy módosítsak, s ügyelje­nek arra, hogy mind keve­sebb hulladék keletkezzék a gyártás során. A környezetvédelmi kon­cepció megvalósításában a termelő ágazatoknak az a feladata, hogy szakterületü­kön az ágazati környezetvé­delmi teendőket kidolgozzák, s a következő évek tervfel­adataiba beépítve gyakorlati megvalósításukhoz is megte­remtsék a feltételeket. lyeket az üzembe helyezés előtt hozott. Megállapította, hogy az intézkedések a gya­korlatban beváltak és tartó­san jól szolgálják a közle­kedést. A íorgalomszervezést biztosító táblák időben he­lyükre kerültek, a tervezett csatlakozó útépítések meg­valósultak (egyedüli kivétel a Felső Tisza part Árboc ut­ca és Hajós utca közötti sza­kaszának aszfalt zárórétege), a jelzőlámpák elkészültek. A jó előkészítés ellenére sem teljes a teherforgalmi korlá­ni keresztezés útján. E folyamat egyik műveletét mutatjuk be felvételünkön Kötöttáruk, új anyagból A Budapesti Finomkötött­árugyárban az idén 1 mil­liárd 350 millió forint érték­ben készítenek különféle kö­töttruházati, valamint lakás­textilanyagokat. Gyártmá­nyaik 40 százalékát külföl­dön ertékesítlk. A gyárban nemrég kezdték meg egy magyar szabadalom, a hidramid fonal felhaszná­lását. Az új nyersanyag a pamut és a szintetikus anya­gok kedvező tulajdonságait egyesíti. (MTI) Évek óta folyik itt a napraforgó nemesítése, nemcsak fajta-, hanem hibridelőállítás is. Szépen fejlett példányokon vizs­gálják, mennyiben igazoljak a kutatók elkepzeléseit 70. evfolva 32. szar.) 1980. február 8., péntek Ára; 1,20 forint YtLÁC PROLETÁRJAI, EGYESÜLJETEK!

Next

/
Oldalképek
Tartalom