Délmagyarország, 1980. január (70. évfolyam, 1-25. szám)

1980-01-13 / 10. szám

és a megfékezése közérdek volt és rpa is az. Rendkívül szemléletesen mutatja be a kiállítás, hogyan alakultak, szerveződtek évszázadokon át azok a közösségek, melyek szembeszálltak az% alattomós lángokkal. A tűz elleni szervezett védekezés már a városi kézműves polgárság kialakulásával megkezdődött, az oltási munkákban elsősorban a különböző céhek tagjai vettek részt, de a nagyobb iskolavárosokban — a debreceni kollégiumban például" már 1650-ben — diáktűzoltóságok is alakultak. Az eredményesebb tűzvédelem, illetve megelőzés érdekében rendeleteket is hoztak. Esztergomban már 1736ban is határozatban írták elő, hogy minden céh a saját pénztárából sürgősen szerezzen be 1—t börvedret, a céhbe újonnan felveendő mesterek is tartoznak 1—1 bőrvedret a céhnek és a köznek ajándékozni. Debrecen város tanácsa 1673-ban pedig úgy döntött, hogy az éjjel-nappal cirkáló őrök fizetésének felét adójukba tudják be, a másik felét pedig az utca lakói fedezzék. 1753-ban Pest városa minden elővárosi háztulajdonost kötelezett, hogy téglából építsenek kéményt; karókból tilos a rakásuk; a gyúlékony anyagból készült kémények lebontandók. S egyre-másra alakultak az önkéntes tűzoltó-egyesületek is. Az első 1835-ben Aradon, majd 1866ban Sopronban és 1867-ben Körmenden. Az önkéntes tűzoltók az állandó készenlét állapotában, felelősségük tudatában gyarapították tűzvédelmi ismereteiket és ügyességüket versenyeken mérték össze. Az első országos tűzoltóversenyen — 1893 augusztusában — a szegedi önkéntes tűzoltók nverték el a szaruból készült díszserleget. De nemzetközi versenyeken sem vallottak szégvent önkéntes tűzoltóink. 1900-ban Párizsbán a budapesti" csabai-' ugyan még csak a harmadik helyen végzett, de az 1906-os milánói versenyén a nyíregyházi egyesület már aranyérmet nvort. Az összegyűjtött és megőrzött sok becses emlék közül lati ia tó többek között ezen a kiállításon a középkori városok jellegzetes gQlyanvakú' fecskendője, az első magvar soproni tűzoltószergvár mozdonvfecskendőie. a budapesti tűzoltók első gőzfecskendője, a gróf "Széchenyi ödön tűzoltóparancsnok tervezte tűzjelző 1874ből. a Magvarországon először 1926-ban használt kismotorfecskendő. régi korok egyenruhái és sisakjai, különböző tárgyi és írásos anvagok. melyek a tűzvédelem múltiáról tanúskodnak, és azok r> modern és korszerű eszközök és felszerelések, melyekkel ma az állami tűzoltóság őrködik a tűzbiztonság felett. ÁGH TIHAMÉR Az ember és a tűz harca A tűz ősidők óta végigkíséri az emberiség sorsát. Az ókorban az istenek tulajdonaként tisztelték, ezért járt pórul Prométheusz, a vakmerő titán, aki ellopta tőlük a lángot: A tűz tud melengető lenni, amikor a kandallóban lobog, tud szelid fényű és . hangulatos lenni, de hirtelen lobbanó csóvája tragédiákat is okozhat, pusztulást és veszedelmet, amikor üszkös falak maiadnak csak a családi otthonokból, bányák válnak égő pokollá, vagy gyárak, középületek dőlnek romba. Az emberiség — miközben még áldozati lángokat gyújtott a tűz forrásaként ünnepelt napisten oltárán — rádöbbent, hogy a tüzet nem elég imádói. Meg 'is kell szelídítem.- ElŐÉiJSÖf' a rómaiak .védekeztek "szervezetten a tűz ciíen. Ezt bizonyítja az aquincumi feltárások során talált fogadalmi oltár is, melyet a cenlonariusok — kézműves tűzoltók — készítettek 250 körül, s az az orgonatöredék, melyet 228-ban a tűzoltóegylet kapott ajándékba. Az aquincümi fogadalmi oltártól a mai, modern tűzvédelmi technika megvalósításáig eltelt korszakokban az emberek különböző módokon és lehetőségek szerint igyekeztek úrrá lenni a tűz hatalmán. Hogyan és milyen eszközökkel? Ezt mutatja be a „Tűzvédelem fejlődése" című állandó kiállítás, mely Budapesten a tizedik kerületi tűzoltóparancsnokság Martinovics téri épületében falált otthont. Hazánkban már I. István király felismerte a tűzvédelem fontosságát. és így rendelkezett: vasárnaponként minden ember templomba menjen, kivéve azokat, akik a tűzvészeket vigyázzák". És ennek az óvintézkedésnek megvolt az alapos oka, mivel Ottó freisingi püspök — német történetíró — 1147-ben azt tapasztalta, hogy a magyarok csak nádból, ritkán fából, legritkábban kőből emelt silány házakban laknak; nyáron sátrakban éjszakáznak; téli szállásukat (kunyhójukat) a karámok, ólak veszik körül. Ilyen építkezési mód mellett pedig gyakorta pusztíthat tűz. De később sem volt jobb a helyzet. Egy 1699-es összeírás szerint Debrecen 729 háza közül például csak 32 épült köböl. S szomorú törvényszerűség, hogy 1564 és 1811 között ezért nyolcszor pusztíthatott tűzvész a városban. •Ha azonban katasztrófák emlékét akarjuk idézni, nem szükséges üiyen messzi rfrírhffá káláfidozni. A huszadik század például egy szörnyű tűzesettel köszöntött be. Porig égett a. budapesti Párizsi Nagyáruház. A lángok között tizennégyen lelték halálukat. Szólt a zene, táncoltak a ,párok 1910. március tizedikén, azon emlékezetes szatmárököritói bálon, amikor kigyulladt a bálteremnek kinevezett dohánypajta, s a gyórsan egymásba fonódó lángok elzárták a menekülés útját. Hajnalban már csak pernye szállt a falu felett és 337 fiatal temetésére készültek. S elevenen kísért még a gyöngyösi tűzvész emléke is. 1917. május huszonegyedikén a város egyharmada leégett, 662 ház dőlt romba, a lángok átcsaptak a szomszédos községekbe is, ahol egész házsorok omlottak öszsze. A tűz veszedelme 'ehál minden korban közöttünk ólálkodik Villányi László Fűszál Hajnalban ébredsz frissföldű erdőn mint álmodtad rég szem ne ijedjen leszek hajadban csak bőröd érez mikor fésülni elindul ujjad "szemhéjadat majd szádat takarjam s ne bánd ha mptsz érintésem vér serken nyomában tenyeredbe tégy halántékodra élvezd testemnek zöld illatát/ ' Serfőző Simon . Évek múlva A múzeumban látható Fcszt.v Árpá d 1886-ból származó. Kárvallottak című festménye Kifigyelték az esték: a járda-dűlőkön mentem, mentem, majd eltűntem mindig a portyúktetűs bérház-szérűknél. Utánad kutattam, akit elcsaltalak a liba-sztrádákról. A város-mélyekben hajaddal borultak vállamra az éjszakák, ahonnan évek múlva kenyarodott, ki velünk, indult az út hazafelé. Otthon már vonultak akkor lakodalmunk nótái az őszben eldübörgő Imadarakként. MOHÁCSI REGÖS FERENC RAJZA A cigányzenés szélben táncolt a kerítés. Egy-ingre vetkőzve mulatott a csákány. Reggel dülöngézett részegen a csirkéktől körülrugdalt ólnál. Okos emberek R

opogott a hó, amikor a böllér meg a kocsis az ól felé lépkedtek. Metsző szél fújt az iroda irányából. — A francba ezzel a hóval — morgott, a böllér. — Jobb, ha előre eltakarítjuk, mert összefröcsköli a vér. — Kevesen leszünk ketten — aggodalmaskodott a kocsis. — Szólok a tatának. — Alszik az még ilyenkor. — Pedig azt mondta, azért lett éjjeliőr, mert úgyse bír aludni. — Te is bírnál, ha annyi pálinkát elszopogatnál, mint ő. Különben költsd fel, fene bánja. Ügyis kell adni nekt a húsból, dolgozzon is érte valamit. • — Pitiinka van? — kérdezte a tata és a szemét,dörzsölgette. — Először is aggyisten. Magyar ember köszönni szokott, ha találkozik valakivel. Nem hallott még ilyesmiről? Másodszor: hozzon egy jó erős madzagot, addig nem kap egy kortyot sem. — Hogy intézed ezt el? —.érdeklődött a kocsis — Arra gondolsz netán, hogy meg vannak számolya a disznók? — E7 nem olyan, mintha egykét zsák tápot ledob a7. ember a' saját udvarán. — Most kényelmesen. Pecsétes papírom van róla, ha elhull a disznó. Van ilyen. A disznó .sem élhet örökké. — Az állatorvostól? — Hát nem magától jötf rá. Csak találkoztunk egyszer, tavaly télen. Belecsúszott az útról az árokba. Odamegyek, 'hogy segítsek neki, hát két őz ki van nyújtóztatva a Dacia hátsó ülésén. Ejnye, doktor úr, hogy maga még az isten barmainak is így szivén viseli a sorsát! Csak nem az állatkórházba viszi őket? — Mit mondott rá? — a böllér elvigyorodott. -»> Okos emberek megértik egymást. Megjött az éjjeliőr, hozott egy tekercs ruhaszárító drótot. — Nem volt mindig ilyen világ, hogy egy rossz fenéktörlővel mindent el lehessen intézni. Vágni meg akkor is vágtunk, igaz-e, tata? — Biztos igaz — krákogott a tata —, de régente nem volt anynyiszor száraz a torkunk. — Honnan vette azt a szárítókötelet? — Mit törődsz veié? Van! — Kerül, mi? Firnyákos ember! A grófért nem szokott imádkozni néha? Ha nincs az a mocskos feudalista -vérszopó, sose tanult volna így meg lopni. — Nagy a szátok nektek — morgott a tata. — Majd lesz még olyan idő, hogy megbocsülnetek ezt a madzagot is. — A böllér legyintett. — Lágyul már az agya! Nem bír a tüzes víznek békét hagyni. Nem volt mindig igy lepusztulva a tata — magyarázta a kocsisnak. — Az ötvenes években ő volt a legjobb zügböllér a faluban. Ügy lebökte a disznót, hogy meg sem nyikkant. Még a teknőbe is belehajtotta, hogy ne kelljen cipekedni. — Mindjárt világosodik — toporgott a tata. — Vagy igyunk, vagy dolgozzunk! A böllér megfogta a szárítókötelet, bement az ólba. — Jöhettek — intett egy perc múlva. Kirántották a disznót, a tata kihúzta a lábát a madzaggal, a kocsis ráült a farára, a böllér meg az állat torkába döfte a kést. — Mit szólna'az elnök, ha tudná? — tűnődött a kocsis. — Majd küldünk a feleségének kóstolót. — Hát az ágazatvezető? — Vele nem vagyok kiboldogul\ a. Nemrég jött az egyetemről, még nagyőri új szaga van. Ez már könyvből tanulta a szocializmust. Bedugták a disznó nyakát egy csutkával, megragadták, vitték a kapu felé. — De elhagyta magát — nyögött a kocsis. — Tegyük le — mondta a böllér. — Csodálkozna a lapály, ha élne. Nem látott ez még állatgondozót így dolgozni. Autó fordult a bekötőútra. — Ki a fene nem bír aludni? — horkantott a böllér. Az ágazatvezető volt. — Nem elég maguknak a táp? — kérdezte. — Erre már maga is fölébredt mi, vén szeszkazán? Na, menjen a kuckójába, aztán hívja a rendőrséget! — Magát is akartuk hívni, de az ilyen finom urak nem szeretik a piszkos munkát. Vegye úgy, hogy máris a magáé az egyik sonka. — Csirkefogók — mondta az ágazatvezető. — Maga az okos, magának papír is van az eszéről. Ragassza be ' a nyakát, aztán hajtsa vissza abrakolni ezt a disznót — sziszegte a böllér és nagyot köpött a hóba. TANÁCS ISTVÁN