Délmagyarország, 1980. január (70. évfolyam, 1-25. szám)
1980-01-29 / 23. szám
4 8 Kedd, 1980. január 29. röviden V Ui szobrok — Szegednek Finom ebéd F. hátradőlt a székén, ujjaival az asztalon dobolva. Jött a pincér. — Mivel szolgálhatok? F. várt. — Egy elkidet — mondta később. — A la carte? — Természetesen. — Nézzük csak — mondta később F.. az étlap tanulmányozásába merülve. — Segíthetek? — ajánlkozott a pincér. — Gondolja, hogy szükségem van rá? — hangja elutasítóan hűvös volt. A pincér hebegett valamit a bajusza alatt, majd törlőruhájával csapkodva. elléptetett az asztalok között Kis idő múltán: — Pincér! — Igen, kérem. — Van valami közié a brassóinak Brassóhoz? — kérdezte F. — Nem tudhatom, kérem szépen. De igazság szerint kell, hogy legyen valami a dologban, hiszen, ahogy tudom, a párizsit Párizsról, a bécsi szeletet meg Bécsről nevezték el... F. elégedetten bólintott, majd rendelt: csontlevest daragaluskával és borsot, ezután paprikás csirkét, galuskával, hozzá uborkasalátát, tejfelesen, paprikasan és végül kávét. F. rendelés közben a szép piros cipősdobozon babrált, amit feltűnő mozdulattal tett maga elé, érkezéskor. A doboz külseje is jelezte: csak drága bőrből készült cipő lehet benne. Még F. mellett állt a pincér. — Most tetszett venni ? — Igen. Spanyol import. Érzékeny a lábam, csak ebben kényelmes a járás. A finom bőr mintegy felveszi a láb alakját, hozzásimul, hozzáigazodik ... — Én is szeretem a könnyű, finom cipőket — magyarázott a pincér, és oldalra koptatott lábbelijére mutatott ironikus mosollyal. F. is mosolygott. Hozták az ebédet. Gőzölög, illatozik a leves. F. átéléssel eszik, azt sem bánva, hogy szürcsölése elhallatszik a szomszéd asztalokig. — Főúr! — fordult az ebédet befejezve a pincér felé. — Lehet itt valahol újságot venni? Tudja, hogy van az, ha megszokja az ember az ebéd utáni olvasást. Ilyenformán nekem az újság az ebéd utolsó fogása. A pincér tartózkodóan mosolygott. — Természetesen, van újságárus pavilon. Itt. mindjárt az üzlet előtt. — Vigyáz egy pillanatra a cipőmre? Hozok egy Népszavát. — Küldök érte, ne fáradjon — így a pincér. — Hagyja, magam jobban szeretem. — Csak tessék. Tíz perc, húsz perc, egy óra. A pincér már régen gyanút fogott, de türtőztette magát. Végül a dobozhoz lépett, feltépte. Cédulát talált benne: „Trükköm most is bevált, Au, revoir!" Varga S. József A Képzőművészeti Kivitelező Vállalat városligeti műtermeiben készülnek az év első szobrai. Az új szobrok miiem•ék épületeket díszítenek majd. Képünkön: a szegedi Móra Ferenr Múzeum homlokzatát díszítő női figurákat faragják KÖZMŰVELŐDÉSI KLUB A s /ég ed i és Csongrád megyei művészeti és közművelődési dolgozók közművelődési klubja ma, kedden délután 3 órakor tartja soron következő foglalkozását a Juhász Gyula Művelődési Központban. Szegedi művészértelmiség és várospolitika címmel Bányainé dr. Birkás Mária, a városi tanács elnökhelyettese tart előadást. FOLYÓ — ÜJ MEDERBEN Az észak-csehországi Bilina-folyó vizét új mederbe terelik, hogy az épülőfélben levő víztározó helyett egy másikat alakíthassanak ki. A drimovi tározómedemcét ugyanis nem töltik fel vízzel. mert a talajban végzett geológiai vizíWálatoik szerint, itt jelentős. 40 millió tonnás barnaszénkészletekre bukkantak. EMLÉKEZÉS FEKETE ISTVÁN 1RÚRA Fekete István, József Attila-díjas író születésének 80. évfordulója alkalmából a Magyar írók Szövetsége koszorúzási ünnepséget rendezett hétfőn, a Farkasréti temetőben. A közkedvelt ifjúsági regények írójának sírjára a Kulturális Minisztérium, a Magyar Írók Szövetsége, a Magyar Népköztársaság Művészeti Alapja és a Móra Kiadó képviselői helyezték el a kegyelet és a megemlékezés virágait. VENDÉGEK A DÉLÉP-NÉL A bácskatopolyal „Május 1." építőipari vállalat munkásaiból és technikusaiból ' álló 28 fős küldöttség érkezett a DÉLÉP-hez. A jugoszláv szakemberek február 2-ig tapasztalatszerzés céljából a szegedi házgyárban dolgoznak. Hideg idő Várható időjárás kedd estig: derült, száraz, hideg idő. Fokozatosan tovább mérséklődő északnyugati, északi szél. A várható legmagasabb nappali hőmérséklet kedden mínusz 3, mínusz 8 fok között. Távolabbi kilátások szerdától szombatig: tovább tart a hideg idő. A felhőzet borultságig növekszik, de számottevő havazás nem várható. Legalacsonyabb hajnali hőmérséklet mínusz 10 fok körül, legmagasabb nappali hőmérséklet mínusz 5 fok körül. Jelentős mennyiségű (legalább 5 mm) csapadék az ország területének 10 százalékán várható. „MEGKÉRDEZZÜK A MINISZTERT" Holnap, szerdán este 21.15 perctől az első programban ismét jelentkezik a tv „Megkérdezzük a miniszterf'-sorozata: Simon Pál nehézipari miniszter válaszol a nézők kérdéseire. Délelőtt 10.00 órától az adás befejezéséig telefonon is lehet feltenni kérdéseket a nehézipari miniszternek. A műsor hívószáma: 180-455. ÉRTÉKESEBB HÚSSERTÉSEK Tavaly igen jó hízékonyságvizsgálati eredmények születtek Csongrád megye sertés törzstenyészeteiben. A központi h ízékonyságvizseá latok a ten vészért ék javítását szolgálják, mivel egyes tulajdonságok. például az értékes húsarányok jól öröklödnek. A vizsgált állatokat hízékonvsági pontszámmal értékelik, amely a fehérhússertésnél 115—120 ..Hp"nál már igen jó eredménynek értékelhető. A Parkotai Állami Gazdaságban rendszeresen 120 ,.Hp"-n felüli eredmények születtek. BEFEJEZŐDÖTT AZ AMATÖRÖK TANÁCSKOZÁSA Országos tanácsok megválasztásával vasárnap a SZOT központi iskolájában befejeződött az 1500-nál is több amatőr színjútszócsoport és a félezer amatőr képzőművészeti kör küldötteinek. az irányító és fenntartó szervek, intézmények képviselőinek kétnapos konferenciája. Az amatör néptáncmozgalom országos konferenciáját február elején tartják. Úttörők bemutatója Kisautó... A kereskedő megkérdezi az autóvásárlótól: — Nos, hogy tetszik az új kiskocsija? — Megjárja, csak .a lábujjamat szorítja egy kicsit! A tarjáni 3-as számú általános iskolában vasárnap rendezték meg a szegedi úttörők kulturális szemléjének bemutatóját szólóének, énekkettös, trió, éneklő raj és kamarakórus műfajokban. A szemlén — melynek megrendezéséhez segítséget nyújtott az iskola K1SZszervezete — közel 200 úttörő mutatkozott be. a város tizenöt iskolájának legjobbjai. A zenei tagozatú általános iskolák kategóriájában a kamarakórusok közül a rókusi általános iskola csoportja, a nem tagozatos iskolák közül pedig a béketelepi általános iskola nótafaszakköre ért el arany fokozatot. Szólóének kategóriában aranyoklevelet kapott Csurgó Erika (Gagarin általános iskola) és Molnár Edit (Tarján, 3-as számú általános iskola). Az énekkettösök közül az aranyminősítést Császár Ágnes és Császár Katalin érdemelte ki (Tarján, 3-as számú általános iskola). A triók közül a gedói általános iskola énekhármasa. Tóth Katalin, Fehér Judit és Antolik Marianna bizonyult a legjobbnak. Aranyokleveles lett az éneklő raj kategóriában a Gagarin általános iskola 7. a. osztályának Arany János raja. Az arany fokozatot elért úttörők továbbjutottak a megyei bemutatóra, és ajándékul vásárlási utalványt is kaptak. JÓZSEF ATTILAEST Forgószélben címmel Teszáry Gábor József Attilaestjét rendezik meg a költő születésének 75. évfordulója alkalmából ma, kedden délután 4 órai kezdettel a Juhász Gyula Művelődési Központban. VEGYÉSZEK TOVÁBBKÉPZÉSE Ma délelőtt 10 órakor Szegeden, a Technika Házában dr. Fejes Pál tanszékvezető egyetemi tanár nyitja meg azt a háromnapos tanfolyamot. amelyet a Mavvar Kémikusok Egyesülete Csongrád megyei csoportja az MTA kémiai tudományok osztályának komatográfiai munkabizottságával közösen szervezett. Kereskedelmi gyorsmérleg Köszönetet mondunk mindazoknak, akik drúga jó édesanyánk, ÖZV. IIUTTEnER DEZSŐNÉ elhunyta alkalmával részvétüket nyilvánítottuk. A gyászoló család. Köszönetet mondunk mindazon rokonoknak, ismerősöknek, szomszédoknak, a BV intézet \ ezetősCgének és a tarjáni I. szamü • ourtalapszervezet tagjainak. aktk felejthetetlen halottunk, SZILAGYI ISTVÁN tetnetésén megjelentek és virágaikkal mély fájdalmunkat enyhíteni igyekeztek. A gyászoló család, Lomnicl u. 73. 6331 Mély fájdalammal tudatjuk, hogy a szeretett férj, édesapa, nagyapa és rokon, FEKETE I.AJOS 1980. Január 73-én 7.1 éves korá. ban elhunyt, Temetése 1030. Január .w.án 15 órakor lesz a Belvárosi temető ravatalozójából. A gyászoló család. . 8532 Fájdalommal tudatjuk, hogy a felejthetetlen feleség és rokon, KOTORMAN FERENCNS életének 11. évében, rövid . szenvedés után elhunyt. Temetése január 3!>-án. szerdán 11 órakor lesz a Belvárosi temetőben. V gyászoló család. 6329 Mély fljdalommnt tudatjuk, hogy szeretett férj, édesapa, nagyaoa, tes'vér es rokon ' ID. ZSEBOK JÁNOS 1980. Január 23-án, eletének 71. evében váratlanul elhunyt. Temetése jan. őO-án. 13 órakor lesz a Belvárost temető ravatalozójából. A gyászoló család. 6330 Mély fájdalommal tudatom, hogy a szeretett testvér, Gyászközlemények KISS ISTVANNE Czirok Ilona életének 63. évében, rövid szenvedés után elhunyt. Temetése jan. 3l-én 13 órakor lesz a Dugonics temető ravatalozójából. Gyászoló testvére. • Tudatjuk mindazokkal akik szerették' és tisztelték, hogy OTOTT .lOZSKFNÉ Bárdos Aranka életének 65. évében, túrelemmel viselt, rövid de súlyos szenvedés utan örökre itthagyott bennünket. Személyében a drága jó feleséget, a szerető gyerme. ket, a melegszívű édesanyát, edesmamát vesztettük el. Temetése Jan. .lO.án 13 órakor lesz az Alsóvárosi temető káoolnijúból. Gyászol iák: férje, édesanyja, az öt.ott és Takn család. Szeged, Röszkei it. 7. Minden külön ér-' tesítés helyett. 7195 Mély fájdalommal tudatjuk, hogy drága édesanyánk, anyós, nagymama, dédmama, testvér és rokon, ÖZV. NAGY T.ASZLÖNE Kovács Terézia hosszú betegség után. 74 éves korában elhunyt. Temetésé febr. 1-én 15 órakor lesz a Dugonics temető ravatalozójából. A gyászoló. család. Kelemen u. 11. 7193 Mély fájdalommal tudatjuk, hogy szeretett férj, apa, nagy. apa, após, SZILAGYI MIHÁLY életének 38 évében, hosszú szen. vedes után elhunyt. Temetése febr. 1-én 13 urakor lesz a Belvárost temető ravatalozójából. Minden külön értesítés helyett. A gyászoló család, Damjanich u. 11. 7189 Megtört szívvel tudatjuk, hogy szerelett férj, édesapa, lestvér, sógor és vő, CSONKA JÓZSEF életének 41. évében hirtelen el. hunyt. Temetése Jan. 30-án 15 orakor lesz az Alsóvárosi temető kápolnájából. R-szvéllátogatás mellőzését kérjük. A gyászoló család. Sóhordó u. 17. 7187 Mély fájdalommal tudatjuk, hogy a felejthetetlen feleség, testvér és rokon, PESTI DÜVIÖTÖRNÉ Lőrinc/. Julianna életének 33. évében, hosszú betegség után elhunyt. Temetése Jan. 31-én 11 órakor lesz a Bel. városi temető ravatalozójából A gyászoló család. Árva u. 17. 7186 Köszönete' mondunk mindazoknak n rokonoknál,-, ism. Tűsöknek. akik felejthetetlen halottunk, JERVEI JÁNOS temetésén megjelentek, részvé. tűkkel és virágaikkal mély fáidalmunkat enyhíteni igyekeztek. A gyászoló család, K'skundoroszma. Széksósl ut 83. 7174 Köszönetet mondunk mindazoknak a rokonoknak, ismerősöknek, szomszédoknak, akik íeleithe'etlP'i halottunk, ÖZV. ORBÁN LAJOSNÉ temetésén megjelentek, részvétükkei "és virágaikkal .mély fájdalmunkat enyhíteni Igyekeztek. Köszönetet mondunk a körzeti kezelőorvosának és a nővérnek áldozatos munkájukért. A gyászolo család. , 7176 Köszönetet mondunk mindazoknak a rokonoknak, ismerősöknek, akik felejthetetlen halottunk, ÖZV CSAM ANGO VINCÉNK temetésén megjelentek, részvé. tűkkel és vlragaikkal mély fájdalmunkat enyhíteni igyekeztek. A gyászoló család, Váradi u. 22. 7180 Köszönetet mondunk mindazoknak a rokonoknak, ismerősöknek. munkatársaknak, akik telejhetetlen halottunk. IFJ. TAKÖ JÓZSEF temetésén megjelentek, részvé. tűkkel cs virágaikkal mély fájdalmunkat enyhíteni igyekeztek. Köszönetet mondunk továbbá az ide/gondoz 5 B osztály és az I. Belklinika lntcntfv oszlálv orvosainak és ápolóinak Áldozatos munkáiukért, akik élete meg. mentésén fáradoztak. A gyászoló család. Kossuth Lajos sgt. 23. 7151) Köszönetet mond jnk mindazoknak a rokonoknak, ismerősöknek. akik felejthetetlen halottunk. CSAMANGO FERENC 'emetésén megjelentek és fájdalmunkat enyhíteni igyekeztek. Külön mondunk köszönetet a Feltámadás u. körzeti orvosnő, nek áldozatos munkájáért. A gyászoló család. 7157 Köszönetünket fejezzük kl az együttérzésért mindenkinek aki Jó anyánk. SÁNDOR FERENCNÉ temetésén megjelentek, részvé. tűkkel és vlragaikkal .mély fájdalmunkat enyhíteni igyekeztek. A gyászoló család. 7163 A lakosság minden száz forint pénzbevételéből 81,38 forintot — az előző évinél csaknem két és fél forinttal többet — fordított áruvásálásra a múlt évben. Az előzetes adatok szerint a kiskereskedelem 1979-ben 313,1 milliárd forintos forgalmat bonyolított le — folyó áron 11,6 százalékkal, összehasonlítható áron 1,7 százalékkal többet az előző évinél — s áruforgalmi tervét nyolcmilliárd forinttal túlteljesítette. Az áruforgalom összetétele a korábbi évekhez képest lényegesen nem változott, sőt a forgalomból az iparcikkek részaránya valamelyest emelkedett is: ezen belül tovább növekedett a vegyesiparcikkek és csökkent a ruházati cikkek aránya. A forgalom a korábbi évekhez hasonlóan gyorsabban fejlődött valamennyi főárucsoportban a szövetkezeti kereskedelemben, mint az államiban. A múlt étben havonként rendkívül ingadozott a kereskedelmi forgalom, amely márciusban például mindössze öt százalékkal haladta meg az előző év azonos hónapjáét, októberben viszont csaknem 20 százalékkal volt magasabb. Júniusban és júliusban az élelmiszer- és vegyes iparcikk-forgalom — az árrendezéssel kapcsolatban „előrehozott" vásárlások miatt — növekedett erőteliesen. októbertől az év végéig a ruházati és vegyesiparcikkértékesítés emelkedett az átlagosnál iobban. A lakosság áruellátásában az év során tartósan vagy időszakosan adódták problémák. Élelmiszerekből és élvezeti cikkekből egész évben — még az áremelést megelőzően felfokozott vásárlások idején is — kielégítették az igényeket. A ruházati kínálat — eltekintve néhány termék, például szőnyeg, bór- és szőrmeáru. tréningruha szűkösebb választékától időnkénti hiányától — összességébe* megfelelő volt. A vegyesiparcikk-szakmában bútorból az egész évi erős keresletet nem tudták megfelelően követni, ígv az ellátás is akadozott. Néhány fajta építőanyagból is végig adódlak kisebb-nagyobb hiányok. Jóllehet az év nagy részében megfelelő volt a tartós fogyasztásiéi kk-ellátás. az utolsó negyedévben azonban e termékek többsége is hiánycikké vált. Az élelmiszer- és élvezeticikk-kereslet az utolsó hónapban csak a szokásos ünnepek előtti szintet érte el. a ruházati forgalom 12,8 százalékkal, a vegyesioarcikkeké viszont kiemelkedően 21,9 százalékkal növekedett. December 31-én 324 ezer személygépkocsi-előjegyzést tartottak nyilván — valamennyire befizették az előlegkülönbözetet —, kereken 207 ezerbe! kevesebbet, mint egy évvel ezelőtt. A korábbi kocsim egrertdelést 775 ezren mondták le. A múlt érben 109 ezer úi személygépkocsit értékesített a MERKÚR. (MTI) DELMmmSIÁB A Magyar Szocialista Munkáspárt Szeged városi blzo tságán k napilapja "ós/erkesztó t Nags István - FAszerke-ttó-Itels rties: Sz klmob István - Kiadja a Csongrád megyei Lapkiadó Vállalat FelelóKiadó Kovács LásTIO - Szerkesztőség és kiadóvállalat: Szeged Tanácsköztársaság útja tó Sattóház 6746 - Telelőn: 12-633 - A lapot oyoraia. Szegedi Nyomda Szeged Bajcsy-Zsilinszky utca 9. - 67M. Igazgatói Dobó lózsel - Terjeszti a Magvar Posta ÉlórUethetó • oosmhivataloknái ós kézbesítőknél Előfizetési dli egy hónapra 6* loruu. * lodcsj um • ISSMi 0133-ÓU a Mr