Délmagyarország, 1979. december (69. évfolyam, 281-305. szám)
1979-12-06 / 285. szám
8 Csütörtök, 1079. december fl: röviden Hintón járó Télapó Ott áll. a szél széttárja a haját, a kezében egy, az építkezés közben elhányódott cső. amibe homokot tölt. dii, díi. dii-díi. olyan meggyőződéssel löki ki magából a hangokat, hogy a nyála is ki fröccsen közben, és szór ja a csőből a homokot felém, aki a terasz betonján ülök. elhagyva magamat a vasárnap ernyesztő levében forgok, zsibbadtan, az egész heti reggeltől estig tartó feszültség nyűgét levetve, gondolat és mozdulat nélkül lebegek belefeledkezve a zavartalanság e ritka pillanatába: odalenn a völgvben. szinte a lábam előtt az úton a ritkás vasárnapi forgalom kering, a bőrömbe már belevágódtak a beton apró egyenetlenségei, de arra sincs erőm. hogy valamit, párnát. pokrócot, mit tudom én. magam alá gyűrjek, tűröm inkább az egyelőre c.sak gyönge hullámokban jelentkező fájdalmat, s arra várok. bár tudom, hiába, hogv végül egyszer magától múlik e'.. A felém fröccsenő homok alig érezhető érintésére azonban fölkapom a fejemet. Pedig az előbb még kőműves volt fordul meg bosszúsan a felemben. Talán a vasárnapi kalandfilm, amitől nem tudtam visszatartani, fordította így meg a törekvéseit? Csak találgatni tudok, bizonvos semmiben nem lehetek. Kipirult arccal éli be'e magát a szerepébe, és lő. és lő. és lő. Ingerült tekintetem találkozik a tekintetével, amiben az alig leplezett bűntudat-kifejezés bujkál. Talán túlságosan is fölingerel, de nem tehetek róla; ahogyan talán ő se arról. amit tesz. A lövés — Hagvd abba! — mondom viszszafojtott hangon. Hallia. de mintha nem hallaná. — Talán nem tudod, hogy nem szabad lövöldözi? Bántani más embert, miféle dolog ez! — Látszik az arcán, tutlia. nem hagvom ennviben. a szelídségem csak álarc, amit tüstént levelek, de bárhogy fél is. mert fél a következményektől, az látszik az arckifejezésén, nem hagv1a ennviben. elszánta magát, és végsőkig feszíti a húrt. — Mit mondtam! emelem föl a hangomat. Számíthattam volna rá. most mégis váratlanul ér. és a végsőkig bosszant, hogv ennek az úiabb figyelmeztetésnek sincs semmi eredménye — Nem érted? — És már kiabálok pedig ez az. amitől olvan nagy erőfeszítéssel óvtam magamat eddig. A hang idegen. és mégis az envém. s ez a fölismerés a végsőkig elvadít. Látom, összerezzen. Pedig számított rá. most mégis mintha váratlanul érné hangom durvasága. — Nem lőttem — mondja, a leplezetlen hazugságtól se riadva viszsza. Hát ennvire ellenem van? Megrémülök tőle. — Legalább ne tagadd le! Láttam. Láttam, érted? — Úgv látszik, teljesen hiába magyaráztam el neki százszor, ezerszer, hogv miért ne tegye, értetlen tekintetén látom, nem fogta föl magyarázatom értelmét, ami talán a számára teljességgel fölfoghaiatlan is. Nemrég még én se voltam ilyen, háborúsdit jatszottam. madarakra vadásztam, a fegyvert épp olyan eszköznek tekintettem, mint bármi mást. Egy idő óta azonban — úgv látszik, öregszem, ez is másképp van — betegesen irtózom a gyilkolásnak, az erőszaknak még c.sak a gondolatától is — Gyere ide! — közelebb jön, de a puska a kezében. és rám fogja, miközben a pofontól félve, sunyin behúzza a nvakát. Látom az elszántság és a féle- j lem keverékéből összeállt furcsa tekintet villanását, ahogv rám vetül, s le-lesiklik rólam. Most szívesen lelőne. ha tehetné. Pedig a fiam. Megbántottam? De hát mivel? — Dobd el! — mondom. — Miért? — Sír, és közben görcsösen markolja a csövet, ami még mindig rám, egyenesen a mellemnek mered. — Csak — ordítom. Hirtelen az arca elé kapja a kezét, azt hitte, ütök. hogv védekezzen, és még mindig nem enged. Szinte hideg fejjel, pedig nem ezt akartam, az ellenkező oldalról, hogy a vascsövet kikerüljem. lekeverek neki egy pofont Még el se veszem a kezemet látom, vékony. éles vércsík indul meg az orrától lefelé a szája szögletéig. Most dobja el a puskát, ami csörömpölve esik le a terasz kövére, és gurul, egy ócska alumínium cső. egyenesen a lábam elé. Oláh János A Szegedi ÉLIKER Télapója a vállalat központjából Indult a gyerekekhez tegnap, a déli órákban. Fcnyőgallyakkal díszített hintóját két ló húzta. A Télapó két órakor az odeszozai piros óvodában kopogtatott, kétszáz gyermek kapott ott tőle csomagot. Innen egy másik újszegedi óvodába, majd az új hídon át Tarjánba. az Északi városrészbe kocsikázott a Mikulás. A Belvárosba visszajövet, még útba ejtette a Méref utcai óvodát, majd este 7-ig a Kárász utcán, beszélgetett a gyermekekkel. Persze, szaloncukrot is osztogatott, s némelyik apróságot még a hintójába is felvette ALKOTÓ EMBER — PÁLYÁZATI KIÁLLÍTÁS A MEDOSZ Csongrád megyei bizottsága kulturális rendezvénysorozatának részeként Alkotó ember címmel pályázatot hirdetett. A beérkezett alkotásokból — festmények, szobrok, intarriaképek. fotók. hímzések stb. — kiállítás nvilik ma, csütörtökön délután 3 órakor a Juhász Gyula Művelődési Központban. A bemutatót Csinos József, a MEDOSZ megyei bizottsrtaánaK elnöke nyitja meg, a díiaknt Kardos Imre. a MEDOSZ központi vezetőségének tagja adja át. A bemutató december 10-ig tekinthető meg, naponta 10 és 18 óra kö>zött ELSŐ DÍJ A Nehézipari Mintszlcrlura, a Miniszterfanács Tájékoztatási Hivatala. valamint a Magyar Újságírók Országos Szövetsége által kiírt sajtópályázaton munkatársunk, .Szávay István első díjat nyert lapunkban a távasszal Enercia a talpunk alatt címmel megjelent, a termáivízben rejlő lehetőségekkel foglalkozó cikksorozatával. TÉLAPÓ A NÉPFRONTNÁL Télapó-estet rendezett a Hazafias Népfront belvárost 'II-as számú körzeti bizottsága és nőbizottsága a Földvárt utcai pártházban. A Hnjnóczi utcai óvodások és a vasutas irodalmi színpad tagjai adtak műsort. A Csongrád megyei Vendéglátó VátlrSát Somogyi tejIvójának Kossuth és a központ közgazdasági szocialista brigádja 26 idős embernek, a DAni utcai öregek napközi otthona lakóinak és n íelrn levő kisgyerekeknek is ajándékokkal kedveskedett. TRÉFA8 VETÉLKEDŐ A Juhász Gyula Művelődési Központ ifjúsági klubjában ma. csütörtökön 18 órai kezdettel Gong-show címmel .enés, vidám, tréfás vetélkedő kezdődik. Minden érdeklődőt szívcsen lát a rendezőség. TISZTELETBELI TAGSÁG November 26. és december 1. között Karl-MarxStadtban rendese meg kongresszusát az NDK fülorr-gégészeti társasága, melyen részt vett és előadást tartott dr. Ribári Ottó egyetemi tanár, a SZOTE fülorr-gégészeti klinikájának igazgatója. A szegedh professzort az NDK-beli > tudományos társaság tiszteletbeli tagjává választotta. SZEGFŐT KÉPZŐMŰVÉSZEK SZABADKÁN Szeged és Szabadka közötti testvérvárosi kapcsolatok jegyében, a jugoszláv művészek szegedi tárlatának viszonzásaként kiállítás nyílik tizennégy szegedi képzőművész 40 alkotásából Szabadkán, a városi múzeum kiállítótermében holnap, pénteken délután 6 órakor. Az 1978. és 79-es nyári tárlat szegedi anyagát bemutató tárlatot Csanádi Géza, a szegedi városi tanács vb művelődésügyi osztályának vezetőle nyitja meg. A szegedi alkotók munkáit bemutató szabadkai kiállítás két hétig várja a látogatókat NYUGDÍJASOK TALÁLKOZÓJA A Csongrád megyei KISZÖV területi szakszervezeti bizottsága holnap, pénteken délután 3 órakor nvugdílastalálkozót rendez, a KISZÖVklubban (Szeged. Arany János utca 9). A találkozón dr. Keszthelyi Béla tan diaképekkel Illusztrált úti beszámolót Jugoszlávia — Alpok címmel. Kőd, síéi Várható időjárás csütörtök estig: túlnyomóan párás, hajnalban és reggel országszerte, napközben keleten ködös idő, ködszitálással. Napközben nyugaton változóan felhős idő. Csütörtökön megélénkülő, helyenként megerősödő nyugatias szél. Várható legmagasabb nappali hőmérséklet csütörtökön: a ködös helyeken 5 fok körül, másutt 10— 15 fok között FOLYÓIRAT AZ OLVASÓ NÉPÉRT MOZGALOMRÓL A napokban jelent Jpég az Olvasó népért mozgalom tájékoztató folyóiratának, az Olvasó népnek új száma. A lapban több írás foglalkozik szegedi és Csongrád megyei témákkal. Az Olvasó nép Csongrád megyében című összeállításban, például a száz éves Somogyi-könyvtáról. Móricz Zsigmond szegedi kapcsolatairól. Hont Ferenc színházáról, a makói Erdei-ház olvasmánvairól találunk írásokat. Külön cikket szenteltek a hódmezővásárhelyi Bethlen Gábor Gimnázium könyvtárának és a Kincskereső című folyóirat terjesztési gondjainak. A folyóirat képzőművészvendége a szegedi Papp György, akinek grafikái díszítik a lapszámot. DIAKOK A DÉLÉP-NÉL Olyan együttműködési megállapodás van érvényben a DÉLÉP és a Gutenberg utcai Közgazdasági Szakközépiskola között, amelynek értelmében rendszeresen találkoznak egymással a vállalat vezetőd és az iskola diákjai. Tegnap, szerdán a tanulók egy csoportja ellátogatott a vállalathoz, ahol megtekintették a két központi telepet, a házgyárat és a számítógépközpontot. KÖNYVVÁSÁR Ismét megrendezi ezüstvasárnapi helyismereti könyvvásárát a Somogy könyvtár. Vasárnap délelőtt 9 és 12 között a Tanácsköztársaság útja 2. sz. alatti ifjúsági könyvtárban árusítják a könyvtár legújabb kiadvánvát, a Szeged vasmúvessegét. továbbá a legutóbbi években megjelent és még néhány példányban raktáron levő szegedi kiadású könyvet (Móra Ferenc betűösvényein, A Dóm tér, Ady nálunk. Odessza és a magyarok stb.). Repülőgép-turbina működteti ai erőművet A Szovjetunióban első alkalommal kezdte meg működését egy PAESZ—1600 típusú mozgatható, automatizált erőmű 2200 méter magasan a tengerszint felett. Az erőművet egy IL—18-as repülő sugárhajtású turbinája működteti Az ilyen típusú erőművek sokkal hatékonyabbnak bizonyultak a magas hegységekben a Diesel-erőmüveknél. Az állomást már összekapcsolták a horogszki Lenin vízi erőművel. Üzembe helyezése után jelentősen javult a Szovjet-Pamír viljíinyenergiaellátása. A „világ tetejének" további villamosítását a gyors folyású Gunt folyón épülő vízi erőmű oldja majd meg. (BUDAPRESS—APN) Tévedések — Azt hittem magáról, hogy maga egy rendes és okos ember. — Én viszont éppen a fordítottját gondoltam magáról! — Akkor mind a ketten tévedtünk. Vascsővel ütött... El JÖ ADÓÜLÉS A Magyar Földrajzi Társaság szegedi osztálya és a TIT városi elnöksége holnap, pénteken délután 5 órakor az Ady téri egyetem TTK-termében rendez előadóülést. Bérezi Szaniszló csillagász „A holdfelszín vonalas képződményei" címmel e sokarcú és problematikus holdfelszíni forrnak máig több vonatkozásban, megoldatlan kérdéskörét tekinti át és bocsátja vitára. Szenthe István barlangkutató pedig öttagú magyar kutatócsoport nyári, kubai expedíciójáról a helyszínen készített képekkel illusztrált beszámolót tart NÖVENDÉKEK HANGVERSENYE A Liszt Ferenc Zeneiskola növendékeinek koncertje holnap, pénteken teste fél 6kor kezdődik a Tábor utcai teremben. A hangversenyen 18 zeneiskolás mutatkozik be. Életveszélyt okozó testi sertés bűntette miatt állt a bíróság előtt a 45 éves Martonosi István. Makó. Holló utca 5/A alatti lakos. A Szegedi Megyei Bíróságon tartott tárgyaláson megállapították, hogy a vádlott idén szeptember 16-án. családi nézeteltérés során egy vascsővel többször fejbe ütötte feleségét. Tettéről saját maga. nyomban értesítette a rendőrséget. Az asszony jóllehet sok vért vesztett, életét veszélyeztető sérülést szenvedett, azonban a gyors és szakszerű orvosi ellátásnak köszönhetően meggyógyult. Dr. Szabó Lóránt tanácsa kétévi börtönbüntetésre ítélte a vádlottat, s egy évre eltiltotta a közügyek gyakorlásától. Az ítélet meghozatalakor enyhítő körülményként értékelték. hogy Martonosi István — az elmeorvosi szakvélemény szerint — tettének elkövetésekor beszámítási képességében súlyos mértékben korlátozott volt. Cselekr lényét depressziós állapotban követte el. Az ítélet vem jogerős, a vádlott és védíle enyhítésért fellebbezett. Közlekedési balesetek Köszönetet mondunk mindazon rokonoknak. ismerősöknek, szomszédoknak. mindannyiónk munkatársainak, akik felejthetetlen halottunk. n'mcsOK ANnntsNi Vecsernyés Piroska temetésén mecielentek, részvétükkel éa virasaikkal mélv fájdalmunkat enyhíteni igyekeztek Külön mondunk köszönetet az I. sz. kórház belgyógyászata orvo.•iilnak és ápolónőinek, akik élete meghosszabbításán fáradoztak. — A gyászoló család — Deszk. Köszönetet mondunk az összes rokons-gnak és ismerősöknek, akik felelthete'len halottunk, ÖZV. FEHÉR MIHÁLYNÉ temetésért együttérző részvétükét nyilvánították. A gyászoló család - Bokor u. 7. 6187 Köszönetet mondunk mindazoknak a rokonoknak, ismerőGyászközlemények söknek. a ház lakóinak, akik felejthetetlen halottunk, GÖNCÖL .SANDORNE temetésén megjelentek, részvétükkel és vi rá íjakkal mély fajdalmunkat enyhíteni igyekeztek. A gyászoló család - faragó u. 19. 6190 Köszönetet mondunk mindazoknak a rokonoknak, ismerősöknek, szomszédoknak, akik felejthetetlen halottunk. K.TS8 ANTAINÉ Szélpal Julianna temetésen megjelentek, részvétükkel és virágaikkal mély fájdalmunkat enyhítőn- igyekeztek. Köszönetet mondunk a körzeti kezelőorvosának és a nővérnek á'.do-atos munkájukért. A gyászoló Császár család - Szahadsajtó u. 21. 6)8.1 Fájó szívvel tudatjuk, hogy a felejthetetlen édesanya, anyós, nagymama, testvér, nagynéni és rokon, ÖZV. oerANV JANOSNE Kormos Anna volt dohánygyári nyugdíjas, életének 9o. évében, december 3-án, rövid, de súlyos szenvedés után [ elhunyt. Temetése december 7- ' én, pénteken 15 órakor lesz a Belvárosi temető ravatalozójából. A gyászoló család — Szeged, Irha jós u. 13. B ép. Drága emléke szivünkben éli 6197 Székkutas és Nagymágocs között, a 18. kilométerkő közelében karambolozott autójával a 21 éves Molnár Tamás. Nagymágocs. Lenin utca 8. szám alatti lakos. Feltehető. hogy nem az útviszonyoknak megfelelő sebességgel vezette gépkocsiját Megcsúszott és egy fának ütközött. Utasa, a 16 éves Kiss Sarolta árpádhalmi (Arany János utca 19.) lakos a helyszínen meghalt A gépkocsivezető súlyosan megsérült, járműve totálkáros. Szerencsés kimenetelű gyermekbaleset történt Szegeden, az. Aradi vértanúk terén, a villamossínek között. Radics Róbert tízéves általános iskolás, helybeli lakos, egy fenyőfa mögül a villamos elé futott. A villamos vezetője azonnal fékezett, ennek köszönhető, hogy a jármú csak ellökte a gyermeket. Tegnap reggel, fél 8-kor a nagy köd. illetve bizonyos fokú figyelmetlenség miatt történt baleset Makón, a 43-a* főút átkelési szakaszán. Nagy György István 78 éves helybeli. Körösi Csorna Sándor utca 27. szám alatti lakos kerékpárjával a Rákóczi utca felöl a Felszabadulás utca felé tartott. A kód miatt nem vette észre, hogy a védett főútvonalon autó érkezik. A gépkocsivezetőnek sem volt ideje fékezni, elütötte az idős embegt. aki megsérült. KERTBARÁTOKNAK Az újszegedi November 7. Művelődési Hazban újjáalakult a kertbarátkor, melynek tagjai holnap, pénteken 5 órától Sárközy Istvánnak és Simon Mihálynak, az AGROKER szakembereinek tájékoztatóját hallgathatják meg a növényvédő szerekről és a kisgépekről. Az előadások után filmeket néznek a zöldségtárolásról és a házi kertek növényvédelméről . DFLMWmRSIAG A Magyar Szocialista Munkáspárt Szeged városi Bizottságának napilapja. Pószerkesztő: f. Nagy István - Főszerkesztő-helyettes: Sz. Simon István - Kiadja a Csongrád megyei Lapkiadd Vállalat. Felelős kiadó: Kovács László - Szerkesztőség és kiadóvállalat: Szeged. Taoácskóztarsaság útja 10. Sajtóház. 6740 - Telefon: 12-633 - A lapos nyomja: Szegedi Nyomda. Szeged. Bajcsy-Zsilinszky utca a. - 672a. Igazgató: Dobd József - Terjeszti a Magyar Posta. Előfizethető » postahivataloknál és kézbesítőknél. Előfizetési dt) egy hónapra 90 forint — Indexi 25 051 * ISSN; 013J-OÍ5 s