Délmagyarország, 1979. december (69. évfolyam, 281-305. szám)
1979-12-30 / 304. szám
2 Vasárnap, 1979. deécniber 30. Tűzszünet Rhodesiában 4 Salisbtiry (UPI) Lord Soames brit főkor- rhodesiai katona, valamint 9 A fajüldöző fehértelepes mányzó a tűzszünet életbe polgári személy veszítette rendszer ellen vívott hétéves lépésekor üzenetben fordult életét különböző összecsapáháború után pénteken éjfél- a hadviselő felekhez. A 6ok során. kor {közép-európai idő sze- Zimbabwe Hazafias Front Ami a Lord Soames által rint 23.00 órakor) Rhodesiá- gerilláinak címzett szavaiban röviddel a tűzszünet életbe b«n életbe lépett a londoni hangsúlyozta: nem megadás- lépése előtt a február 27— Rhodesia-konferencián aláírt ra kéri őket. A főkormány- 29-re bejelentett választásotüzszüneti megállapodás, zó a tűzszünet első óráiban kat illeti, a Hazafias Front amelynek első óráit szómba- három, a fővárostól távol egy szóvivője úgy nyilatkoton hajnalban egy, brit szó- e&ö és Róbert Mugabe har- zott, hogy az időpont túlsá«TÍ„A „igen bátorító" kezdet- cosai által ellenőrzött tele- gosan korainak tűnik: Muvivő ként értékelte. pülésen tett látogatást. Az első jelentések szerint A nemzetközösségi erők a Zimbabwe Hazafias Front minimálisra csökkentették a mind Róbert Mugabe, mind légiforgalmat, hogy elkerülpedig Joshua Nkomo vezette jék az esetleges félreértések, Bi Kampányát, míg a Hazazoreum püspök, a Smith-rezsimmel együttműködő fekete politikus ugyanis már hetek óta beindította választászárnyának harcosai megin- s így a tűzszünet megsértésédultak a kijelölt gyülekező- nek kockázatát helyek felé, ahol a nemzet- A tűzszünet életbe lépése közösség többségében brit óta nem érkezett jelentés in. X —— X . _ J fias Front ehhez csak most kezdhet hozzá. A szóvivő azonban bizakodóan nyilatkozott: „Megtakatoruíkból álló ellenőrző cidensről Péntek éjfélig nultuk, hogy a briteket saegységei fogadták őket. A azonban egy ^^ ^ ^Jf^kban^U^ tűzszüneti megállapodás e tfev verni, így hát küzdeni pontjának végrehajtása elő- Jelentés szerint a Haza- gunk a választásokon" réláthatólag hét napig tart. fias Front 19 gerillája, 4 mondotta. A hét 3 kérdése Az elmúlt héten változatlanul az érdeklődés középpontjában maradt az USA és Irán viszonya. A kérdések közül kiemelkedik: mi történik ezután Zimbabwe-Rhodesiában a londoni konferencia után? Lássuk a kérdésekre adható válaszokat 1 rán. Az USA nagykövetségét kotmámy értelmében egy megszállva tartó iszlám fia- pártszövetségben legalább hátalok például többször szin- rom parlamenti csoportosute meghazudtolták a küL és lámák kell részt vennie, kettő belügyminiszteri kevés hozzá... A perzsa múlttal is kap- Ilyen körülmények között csolatba hozott Nagy Sándor megnövekedett Nagy-Britanhajdan kettészelte kardjával nia felelőssége. Kérdés: vaa gordiuszi csomót. Manap- jon mit tud és mit akar ság viszont nem tanácsos London tenni egy valódi renHogyan alakul Washington korszerűbb kardokkal" ha- dezés érdekében? * donászni — ki kell oldani a és Teherán viszálya? Az ENSZ New York-i üvegpalotájában szinte íratlan szabályként emlegették, hogy karácsony és új év kőzött még a világpolitika is téli szabadságra megy. Az idei december mindenesetre kivétel e szabály alól: élénk diplomáciai tevékenység folyik az amerikai követelés jegyébén. hogy sújtsák gazdasági szankciókkal (büntető rendszabályokkal) Iránt. Washington szeretné szándékát csomót, amelyet elsősorban maga Washington bogozott össze. A történelmi utalás a jelen diplomáciájának nyelvére fordítva azt jelenti, hogy a megoldás egyetlen megnyugtató módja a türelmes tárgyalás. ) Miért lépett fel a francia alkotmánytanács a kormány ellen? Hetven napon át vitázott a francia parlament az 1980-as költségvetésről. Természetesen többről volt szó, mintáz egyes tételekről, valójában a I Hogyan tovább Zimbabwe- gazdaságpolitika, az infláció, Rhodesiában a tűzszünet a munkanélküliség várhaló után? alakulása keltett szenvedélyeket A londoni konferencián A kormánytöbbségnek makompromisszumos tematikailag biztos többsége történt a Biztonsaai Tanács határo- [n^állaP5,dbs van, csakhogy a gaulleSsték, a Biztonsági tanács nataro babwe-Rhodesiában életbeié- JT?*. noutikró iövöiükreconzatával ..törvényes,teni" - pett _a tá^zünet. A jövriróő szavazni az előterjesztést Tatával „törvényesíteni ám az eddigi felmérések szerint — a BT tizenöt tagjából csupán hét állam támogatná. (Ez az oka annak Is, hogy a világszervezetben már csaknem másfél száz eredménytelen szavazás zajlott, s még sem tudták megválasztani a Biztonsági Tanács egyik új, nem állandó tag Nem ért el eredményt viszont a két baloldali bizalmatlansági indítvány sem. Ekkor szólt közbe az alkotmánytanács : hatálytalanította a kormány intézkedését, és az elnököt a parlament rendkívüli ülésének ösz,.Poalkotmányt, s a februárra tervezett választások kereteit már korábban elfogadták. A világsajtó kommentárjai szinte fele-fele arányban megoszlanak : egyesek szerint túljutottunk a nehezén — mások ennek éppen ellenkezőjét állítják. „„ .„ Áz óvatosabban, sőt kimon- behívására késztette. A ját. Kuba 20—30 vokssal dottan borúlátón mérlegelők ntikai bomba" — ahogyan megelőzi kolumbiát, de nem két várható bonyodalomra párizsbam emlegetik — kétéri el a szükséges kétharma- céloznak. Rhodesiában geril- ^gkíviü megtépázta a kabidos többséget Washington lahaboru folyt szabályos net presztízsét. Az elnöki tászámára különösképpen ké- arcvonalak nélkül. Ezért most bor vigaszául csak az szolnyes, hogy szilveszterkor le- ncm elegendő a csapatok gál, hogy a gaulleistákat a jár az elnöklő kínai küldött szétválasztása, hanem azok- sokszor kényelmes tartózkomegbízatásn és az angol ábé- ^ kijelölt támaszpontokra dás helyett most. nyílt színcé sorrendje szerint, éppen vaI° összevonására is szük- vallásra bírhatják, kubai politikus lenne janu- ség van. A Hazafias Front politikusok, jogászok és ártól a BT elnöke. Már pe- azonban máris bejelentette, közgazdászok mérlegelik a díg, a Biztonsági Tanács el- hogy késik a háborúban a váratlan krízis legjobb megnökének fontos szerepe van Muzorewa-csoport oldalán ojdási lehetőségeit. Fáradoa nemhivatalos konzultációk részt v<ttt dél-afrikai csapa- zásajk eredményétől függetvezetésében. Az Egyesült Al- tak kivonása, s nem ellenőr- jentü a költségvetés körüli lamok és szövetségesei ezért zik megfelelően a korábbi herce-hurca már a közeljövő ragaszkodnak Kolumbia to- salisbury-i rezsim légierejét újabb politikai csatározásait sem. Bz azt a veszélyt rejti vetíti előre Franciaországban, magában, hogy a reakciós erők kacérkodhatnak a gerillahadsereg derékhadára mért csapás gondolatával. (Ezt eddig nem voltak képesek megtenni a sajátos gerillaharcmodor következtében. Most viszont a csapatok öszszevonása új helyzetet teremt, s a gerillák, érthetően, nem rendelkeznek repülőgévábbl Jelöltségéhez, s ha másra nincs módjuk, húzzák az időt...) Egy esetleges amerikai blokádintézkedés (például a Hormuzi-szoros lezárása) messzemenő bonyodalmakhoz vezetne: alighanem megnehezítené vagy épp lehetetlenné tenné a túszdráma tárgyalásos rendezését, és ismét nyílt erőfitogtatást jeRéti Ervin Afganisztán i latb^ak ICarntal felhívása a néphez • Kabul (TASZSZ) Babrak Karmai, az Afganisztáni Népi Demokratikus Párt Központi Bizottságának főtitkára, a Forradalmi Tanács elnöke a kabuli rádióban felhívással fordult az ország népéhez, és kijelentette: az Afganisztáni Demokratikus Köztársaságban az államhatalom az egész népé. A Forradalmi Tanács biztosítani és védelmezni fogja Afganisztán minden osztályának és demokratikus rétegének, minden nemzetiségének és népességcsoportjának jogait, tiszteletben fogja tartani az iszlám szent vallásának gyakorlását, a nemzeti hagyományokat és szokásokat, és személyi tulajdont — mondotta Babrak Kannal. A Forradalmi Tanács elnöke bejelentette, hogy a Népi Demokratikus Párt — az afgán munkásosztály és dolgozók pártjának vezetésével széles frontot hoznak létre, amely egyesíti az összes nemzeti erőket. A vezetés szavatol minden demokratikus szabadságjogot, (gy a nép haladó és demokratikus pártjainak és szervezeteinek létrehozásához való jogot, a gyülekezési és szólásszabadságot. * Kabulban szombaton bejelentették, hogy az Afganisztáni Demokratikus Köztársaság úi kormánva afgán állampolgárokat bocsátott szabadon a börtönökből — Magyar uezetök üdvözlő főtiíroftci • Budapest (MTI) Kádár János, az MSZMP Központi BizottságiAak első titkára. I^osonczi Pál, az Elnöki Tanács elnöke és Lázár György, a Minisztertanács elnöke táviratban fejezte ki jókívánságait Babrak Karmainak, az Afganisztáni Nepi Demokratikus Párt Központi Bizottságának főtitkárává, az Afganisztáni Demokratikus Köztársaság Forradalmi Tanácsának elnökévé és az Afganisztáni Demokratikus Köztársaság miniszterelnökévé történt megválasztása alkalmából. * A Magyar Szocialista Munkáspárt Központi Bizottsága táviratban üdvözölte az Afganisztáni Népi Demokratikus Párt Központi Bizottságát a párt megalakulásának 15. évfordulója alkalmából. letesen beszámol a kabuli fejleményekről, rámutatva arra, hogy az új afganisztáni vezetés az ellenforradalmi erők meg-megújuló támadásai közepette vette át az ország irányítását. A szocialista országok központi lapjai hangsúlyozzák, hogy a Szovjetunió az Afganisztáni Demokratikus Köztársaság kérésére nyújtott internacionalista segítséget, amelvnek elsődleges célja: támogatni talos állásfoglalása figyelmeztet arra, hogy a béke és enyhülés ellenségei uszító kampányt indítottak a Szovjetuniónak az afgán nép számára nyújtót jogosult, az ENSZ alapokmányával összhangban levő segítsége ellen. A berlini lapok aláhúzzák, hogy az afgán forradalmi erők határozott fellépése a külső agressziós cselekedetekre és a belső elleniorraköztük az Afganisztáni Né- tertanács pénteki ülésén pi Demokratikus Párt tag- megvitatták az afganisztáni iáit, katonákat és polgári helyzetet. Az NDK hivatalos személyeket, munkásokat, állásfoglalása többek között Parasztokat, 'muzulmán vat- rámutatott arra. hogy a most lásí személyiségeket, akiket megdöntött Amin és társai Haflzullah Amin parancsá- miután államcsínnyel lévaira törvénytelenül tartóztat- fották Taraktt, a párt főtttaz ország szuverenitásának dalmi próbálkozásokra adott védelmét és a béke helyre- szükségszerű válasz volt állítását. A prágai Rudé Právo is Az NDK-ban a Német részletesen foglalkozott az Szocialista Egységpárt Kőz- afganisztáni eseményekkei. ponti Bizottságának Politi- A lap hangsúlyozza: a belső kai Bizottsága és a Minisz- és külső ellenség tevékenysége folytán Afganisztán egyes körzeteiben a helyzet tak le, és ítéltek el. * A szocialista országokban nagy figyelmet szentelnek az Afganisztánban za.iló "^"ményeknek. A saitó részMARCIIAIS NICARAGUÁBAN Georges Marchais, a Francia Kommunista Párt főtitkára rövid látogatást tett Nicaraguában. Marchais megkárát és a Forradalmi Tanács elnökét, zsarnoki és terroruralmi módszerekkel aláásták az afgán forradalom demokratikus és hatadó vívmányait. Az NDK hivaegymás után háromszor hatoltak be Ha Tuyen tartomány egyik határfalvába, s polgárháborús jelleget öltött, és ez kedvezett az imperialista törekvéseknek. A lengyel lapok a címoldalon számoltak be — a kabuli rádió jelentéseit közölve — a történtekről. A szombati bolgár lapok a TASZSZ kabuli tudósításai alapján részletesen beszámoltak az afganisztáni fejlemények rőL védelemre való képtelenségével" indokolta e lehetőségek felkínálását. OLAJAREMELÉS Üjabb olajár-emelésj bejebeszéléseket folytatott a San- az akciót kínai tüzérség' is oiajar-emeies* oejedinista Nemzeti Felszabadító- tamSta. A Mnif ^ ^SSS^SS^Sffi si Front vezetőségével és a -.x-AT „JÜ... szandekoarol számolnák be a nemzeti újjáépítés nyának tagjáivaL VSZK-NYILATKOZAT Vietnam határozottan tiltakozik a területe ellen elkövetett legújabb kínai provokál-". SZADAT-INTERJÚ korm/ h3lálOS áldozatai 15 külföldi hírügynökségek. Az korma- voltak, s nagy az anyagi OPEC caracasi értekezletét megelőző szaúd-arábiai, katari és az Egyesült Arab Emírségek által végrehajtott „Egyiptom bármikor kész áremelések után pénteken biztosítani a szükséges lehe- Venezuela államfője közölte, .kációk miatt, s követeli a tőségeket az amerikai kato- hogy január elsejétől 24—26 feszültséget súlyosbító akciók nai erők számára" — jelen- dollár között állapítja meg beszüntetését. Hanoiban tette ki Szadat elnök az Ok- az olaj hordónkénti árát, szombaton nyilvánosságra tober című kairói hetilap leg- szombaton pedig az Ománi hozták a VSZK külügymi- újabb számában megjelent Szultánság 4 dollárral, 16,5 nisztériuma szóvivőjének nyi- nyilatkozatában. A lap fő- százalékkal drágított latkozatát, amely arról tájé- szerkesztőjének, Anisz Mankoztat, hogy „pénteken kínai szúrnak adott interjújában katonák századnyi erőkkel Szadat az arab országok „önVAD CARTER ELLEN lentene a térségben. (Ezért pekkel, páncélosokkal, vagy annyira óvatosak az USA nehéztüzéreéggel.) NATO-szövetségesei.) Ugyanakkor számításba kell venni Washington és Teherán oldaláról is bizonyos belpolitikai tényezőket. Az amerikai—iráni viszály Is hozzájárult, hogy megtörtént a „csoda": Carter a közvélemény-kutatások adatai szerint elébe vágott a korábban biztosan vezető Kennedynek. Az amerikai választási kampányok közegében ilyenkor mindig fennáll annak veszélye, hogy a jelöltek jobbról próbálnak előzni, szélsőséges hangoskodással. Teheránban időnként, hatalmi bizonytalanság érezhető, amit az olvasó is tapasztalhat a hírek éc cáfolatok kavaigasa soNem könnyű a választások előkészítése sem, hiszen eddig ugyancsak a salisbury-i vezetés tartotta kézben a nagyobb helységek közigazgatását. Nyilván rengeteg manipuláció lehetséges a választási jegyzékeknél és az urnáknál is. Mivel a 100 képviselőből 20 a fehér kisebbség szavazataival Jut a parlamentbe, a Hazafias Frontnak a 80 megmaradt képviselői helyből legalább 51-et kellene megszereznie a kormányzáshoz. Ez viszont, kérdésesnek látszik, miután sok törzsi jelölt, is Indulni fog, tovább osztva ezzel a mandáHírek Kubából Most folyik a Havanna környéki Jósé Marti Kohászati Kombinát rekonstrukciója, amely a tervek szerint 1980-ban ér véget. Ennek révén az üzem a kubai kohászat központjává válik. A munkálatok során már befejezték az új hengerlőüzem és vasöntöde építését. A kombinát területén már építik azt a hőerőművet, amely a kombinát energiaszükségleteit elégíti majd ki. Az üzem az idén ünnepli fennállásának 20. évfordulóját — 1959-ben épült fel elődje, a kis kapacitású vasöntöde A vállalat igazi története azonban 1962-ben kezdődött, amikor szovjet segítséggel nagyszabású bővítést hajtottak végre. A rá Vdiyu n iiLOJiua- . unjwi.ian tumokat. Valamiféle koalíció- következő években a gyár ra lenne de az al-1 folyamatosan növelte kapa citását. Míg 1970-ben a Jósé Marti kombinát évi termelése nem haladta meg a 140 ezer tonnát, addig 1973-ban már elértg a 350 ezer tonnát is. tervek szerint 1985-ig az évi produktum meghaladja majd a 675 ezer tonnát is. A szovjet segítséggel végrehajtott rekonstrukció révén Kuba a minimumra csökkentheti a fekete fémek behozatalát. • Évről évre aktívabbá és gyümölcsözőbbé Válik a kubai tudósok részvételé a szocialista országok „Ihterkozmosz" programjában. Erről tanúskodnak többek között a ..Ráktérítő—l" elnevezésű kísérletek Havannában nemrég nyilvánosságra hozott eredményei. A kísérletsorozat fő célja az volt, hogy légi kozmikus eszközök segítségével tanulmányozzák Kuba természeti erőforrásait és környezetét. A kubai tudósoknak a kísérlet első eredményeiről szóló 12 munkája népgazdasági szempontból nagy jelentőségű. Fontos adatokat nyújtanak az ország természeti-éghajlati övezeteiről, a tengerfenék partmenti szerkezetéről, a nedvesség eloszlásáról. A szakemberek véleménye szerint ezek az adatok módot nyújtanak a lalaj-, a geológiai és a hidrológiai térképek pontosabbá tételére, megkönnyítik a hasznos ásványok új lelőhelyeinek keresését (BUDAPRESS — APN) Keményebb, de egyelőre még áttételes eszközökkel folyik a harc Carter elnök és Kennedy szenátor között a demokrata párt elnökjelöltségének elnyeréiséért: Edward Kennedy szenátor demokrata párti hívei pénteken egy washingtoni ( bíróságinál vádat emeltek a Carter-kormányzat tagjai és a Fehér Ház magas rangú tisztségviselői ellen, azt róva fel bűnükül, hogy a szövetségi pénzügyi alapokat Carter elnök demokrata párti elnökjelöltségének megszerzésére fordítják. KORMANY-ALAKITASI MEGBÍZATÁS Antonio Ramadho Eanes portugál elnök szombaton Francisco sá Carneirót, a szociáldemokrata párt elnökét bízta meg az új kormány megalakításával". Sá Ca.rneiro vezeti a „Demokratikus Szövetség" elnevezésű jobboldali tömörülést, amely a december 2-án tartott általános választásokon a legtöbb szavazatot kapta. * }