Délmagyarország, 1979. december (69. évfolyam, 281-305. szám)
1979-12-19 / 296. szám
2 Szerda, 1979. december 19. Helsinkiben Megnyílt a Béke világtanács rendkívüli ülésszaka (f) Helsinki (TASZSZ) Helsinkiben, a FinlandiaTJázban kedden, tegnap megnyílt a Béke-világtanács elnöksége irodájának rendkívüli ülésszaka. A részvevők időszerű nemzetközi kérdéseket vitatnak meg, mindenekelőtt a NATO-nak a nyugat-európai rakétatelepítési tervét, amely erősen nyugtalanítja a világ közvéleményét. Romes Csandra, a BVT elnöke megnyitó beszédében rámutatott, hogy a NATO brüsszeli miniszteri tanácsülésén hozott döntés veszélyes helyzetet teremt, a fegyverkezési verseny újabb fordulóját idézheti elő Európában, éppen ezért a béke híveinek legfontosabb feladata megállítani a fegyverkezési hajszát. Leonyid Zamjatyin, aSzovArafat távirata Brezsnyevhez 0 Moszkva (TASZSZ) Jasszer Arafat, a Palesztinai Felszabadítási Szervezet vb-elnöke üzenetben fejezte, ki köszönetét Leonyid Iljics Brezsnyevnek, az SZKP KB főtitkárának, a Szovjetunió Legfelsőbb Tanácsa Elnöksége elnökének a palesztin néppel való szolidaritás napja alkalmából küldött üdvözlő táviratáért. A palesztin nép soha nem felejti el azt a támogatást, amelyet a Szovjetuniótól kap az imperializmus elleni igazságos harcában. ietunió Legfelsőbb Tanácsa vemzetiségi tanácsa külügyi bizottságának tagja a rendkívüli ülésszak első ülésén elhangzott felszólalásában ismertette azoknak a békejavaslatoknak a lényegét, amelyeket október 6-án Berlinben Leonyid Brezsnyev terjesztett elö. A NATO brüsszeli határozata semmivel sem igazolható, s a közvéleményt nerh szabad megtévesztenie a döntés „alátámasztására" szolgfiló, az „erőegyensúly felborulásáról" szóló állitásnak —, folytatta a szónok, hangsúlyozva, hogy nincs szó az erőegyensúly megbontásáról, s ezt Carter elnök is megerősítette a bécsi csúcstalálkozón. Az Egyesült Államok és NATO-partnerei veszélyes terveiket tárgyalások sürgetésével próbálják álcázni, de voltaképpen a fölény, az erő pozíciójából akarnak tárgyalni. Ilyen tárgyalásokba a Szovjetunió nem megy bele, tárgyalni csak az egyenlőség és az egyenlő biztonság alapion lehet —, hangsúlyozta végezetül Leonyid Zamjatyin. • Prága (MTI) A Nemzetközi Üjságíró Szervezet főtitkársága az úgynevezett eurorakétákra vonatkozó NATO-tervről nyilatkozatot adott ki hétfőn székhelyén, Prágában. — A demokratikus újságírók erélyes „nem"-et mondanak a halált hozó új amerikai fegyverek európai telepítésére, s ezzel csatlakoznak a világközvélemény hangjához, amely követeli a vészterhes fegyverkezési hajsza haladéktalan megállítását és a béke megőrzését. GAZDASÁGFEJLESZTÉSI TERV Bukarestben közzétették Románia 1980. évi egységes országos gazdasági-társadalmi fejlesztési tervéről szóló törvényt. Az átfogó program szerint 1980-ban a nemzeti jövedelem 8,8, az ipari termelés 11,5. a mezőgazdasági termelés pedig 4,7—6 százalékkal növekedik 1979-hez viszonyítva. Valamennyi fő mutató emelkedési tükröz, ezek közül kiemelkedik i! a külkereskedelem, amely 14,8 Takfilscs gáncsoskodás ? 0 Washington (MTI) Carter elnök újabb alkudozásokra kényszerül a szenátussal a SALT-szerződés törvénybe iktatásáért. Az egyezkedés januárban kezdődik, miközben változatlanul bizonytalan, hogy a kormány újabb engedményei ellenére végül is életbeléphet-e majd az egyezmény. Republikánus és demokratapárti szenátorok 19-tagú csoportja az elmúlt hét végén levélben fordult az elnökhöz, amelyben az amerikai katonai erő további fokozását kérték, egyúttal javasolták: amennyiben a SALT sorsa bizonytalan marad. halasszák a döntést az 1980. novemberi választások Utánra. A Fehér Ház hétfőn felemásan reagált: Carter elnök szóvivője kijelentette ugyan, hogy nem kívánják a SALT szenátusi vitájának elhalasztását, ugyanakkor közölték, hogy januárban újabb egyezkedésbe kezdenek a 6zenátorokkaL A jelek szerint megnövekedtek a törvényhozók igényei: ismét olyan kérdéseket szeretnének „újratárgyalni", amelyeket a hétéves SALTtárgyalásokon már régen, a kölcsönös előnyök és engedmények alapján lezártak. Nem világos még, menynyi a taktika, s mennyi a SALT elgáncsolását célzó szándék a szenátorok legújabb akciójában. Az első jelek szerint a kormány ragaszkodni próbál ahhoz, hogy a SALT-vitát az év véri szünet után, január 22-vel megkezdjék —, de addig szeretné — feltehetően újabb ígéretekkel — lecsillapítani a tövényhozókat, . A SALT—II. jóváhagyásához 67 szavazatra lenne szükség a száztagú szenátusban. Pillanatnyilag 57—62 szenátor támogatja a szerződést jelenlegi formájában. Ez még nem elegendő ahhoz. hogy megakadályozzák a szerződést tartalmilag módosító. tehát újratárgyalását szorgalmazó úgynevezett „szerződésgyilkos" javaslatok elfogadását. százalékos növekedést kíván megvalósítani. SZOVJET—FRANCIA MEGBESZÉLÉS Andrej Gromiko, az SZKP KB Politikai Bizottságának tagja, a. Szovjetunió külügyminisztere kedden fogadta Olivier Stirn francia külügyi államtitkárt és tárgyszerű. baráti légkörben megbeszélést folytatott vele. VITA A ZIMBABWEI HELYZETRŐL A Zimbabwe Hazafias Front nagy győzelmének minősítette a londoni Rhodesia-konferencia eredményét Samora Machel mozambiki, Kenneth Kaunda zambiai és Julius Nyerere tanzániai elnök. Az úgynevezett frontállamok államfői hátfőn délután Maputóban. Mommbik fővárosában találkoztak, hogy megvitassák a jelenlegi zimbabwe-i helyzetet. AZ ÜGYÉSZ HÁLÁI BÜNTETÉST KÉRT Halálbüntetést kért kedden a vád képviselője Kim Dze Kjura. a Dél-koreai Központi Hírszerző Hivatal (KCIA) volt főnökére és hat bűntársára a Szöulban ellenük folyó hadbírósági eljárásban — jelentette a Kyodo japán hírügynökség. Vietnam és a délkelet-ázsiai országok gazdasági kapcsolatai Vietnam az elmúlt két év során kétoldalú szerződésekkel szabályozta gazdasági és tudományos-műszaki együttműködését a délkelet-ázsiai térség országaival. 1977 óta tart rendszeres kapcsolatot Vietnam egyik legfontosabb kereskedelmi partnerével. Hongkonggal. 1978-ban export—import társaságot alakítottak a forgalom bonyolítására, kereskedelmi hitelek felvételére. 1978 januárjában írták alá Vietnam és Malaysia képviselői azt a megállapodást. mely a két ország kapcsolatát kívánja elősegíteni. Ugyancsak 1978 januárjában írtak alá Thaiföld képviselőivel kereskedelmi és gazdasági egyezményt, mely a két ország együttműködését szabályozza. 1978 novemberében Indonéziával írt alá Vietnam kereskedelmi, tudományos-műszaki együttműködési szerződést. Szerződés szabályozza Szingapúrral — a másik hagyományosan fontos partnerrel — folytatott kereskedelmét is. Merénylet • Teherán (MTI) Belehalt sérüléseibe Mohammad Mofatteh, Khometni közeli tanácsadója, aki ellen tegnap, kedden ismeretlen támadók merényletet követtek el — jelentette a Pars hírügynökség. A merényletben életét vesztette Mofatteh két testőre is. Mohammad Mofatteh a forradalom után megalakult titkos iszlám forradalmi tanács tagja, s az egyik Khomeini-bizottság vezetője lett' Irán egyik vezető vallási személyisége volt, ő állt a teheráni egyetem teológia tanszékének élén. Margaret Thatcher brit kormányfő befejezte washingtoni látogatását. Az amerikai lapok értékelése szerint tárgyalásai során látványos eredmény nem született, de ilyesmi már csak azért sem volt várható, mert a konzervatívok uralomra jutása óta alaposan megcsappant a két ország közötti dilemmák jegyzéke. Magyarul: a tory-vezetés sokkal lojálisabb magatartást tanúsít az Egyesült Államokkal szemben, mint munkáspárti elődje. Termeszetesen nem lehetetlen, hogy szigorúan zárt ajtók mögött olyan megállapodásra — vfigy éppen vitára — is sor került, amit egyik fél sem kíván a nyilvánosság elé tárni. Ez azonban nem változtat azon az alapvető tényen, hogy Margaret Thatcher Washingtonban szinte példátlan együttműködési készségről tett tanúságot az érintett kérdések mindegyikében. Félreérthetetlen volt a brit kormányfő szavaiból az is, hogy ez a készség nem egyszerűen az Egyesült Államoknak, hanem személyesen Carter elnöknek, illetve jelenlegi kabinetjének szól. A dolognak ez a része már nem olyan természetes és megszokott. Eddig inkább az volt a gyakorlat, hogy a választási év küszöbén valamennyi Amerikába látogató politikus éberen vigyáz arra, nehogy — tekintettel a mindig bizonytalan jövőre — túlságosan elkötelezze magát egyik, vagy másik elnökjelölt mellett, és ezzel elidegenítse az esetleges győztest. Vajon miért szakított —, mert bizony szakított! — Thatcher asszony ezzel a hagyománnyal? Mi lehetett az oka annak, hogy a vendég Irán, az energiaválság, Európa vagy akár Afrika kérdéskörében nem egyszerűen az amerikai politikát, hanem személyesen Carter elnök „bölcsességét és bátorsálgát" dicsérte? A magyarázat kettősnek tűnik: 1. A közelgő alkotmányozó gyűléstől szinte semmit nem lehet várni Észak-Írországban, sőt Ulsterben még karácsonykor is a terror fokozódásától kell tartani. (Magában Angliában is szaporodnak az IRA merényletei.). Londonban attól tartanak, hogy az ír származású Kennedy sikere esetleg megnehezítené a brit kabinet ulsteri dolgát... 2. Thatcher asszony azt remélte — és mint bebizonyosodott, nem alaptalanul —, hogy a szuperlojalitásra Carter — egyebek között — a rhodesiai amerikai embargó azonnali feloldásával válaszol. Így válik érthetővé mindaz. ami most Washingtonban a látogatás során történt; így köt össze első pillantásra független láncszemeket többek között ,az ír kapcsolat". Harmat Endre Közéleti napló HAZÁNKBA ÉRKEZIK A DÁN KÜLÜGYMINISZTER Kjeid Ölesen dán külügy- ma, szerdán hivatalos látominiszter Púja Frigyes kül- gatásra Magyarországra ériigyminiszter meghívására kezik. HAZAÉRKEZETT A KERESZTYÉN BÉKEKONFERENCIA KÜLDÖTTSÉGE A keresztyén békekonferencia küldöttsége dr. Tóth Károly református püspöknek, a mozgalom elnökének vezetésével november 25—december 17. között négy afrikai országba látogatott el. Részt vettek Madagaszkáron az afrikai keresztyén békekonferencia tanácskozásain, támogatásukról biztosították a rhodesiai Hazafias Frontot, a Namíbiai Felszabadítási Mozgalmat és a dél-afrikai apartheidellenes polgárjogi harcot. A delegációt fogadta Julius Nyerere, a Tanzániai Köztársaság elnöke, Mengisztu Halié Mariam, az etióp ideiglenes katonai kormányzótanács elnöke, Kenyában Arap Moi köztársasági elnök és Didier Ratsiraka. a Madagaszkári Demokratikus Köztársaság elnöke. MAGYAR—BOLGÁR BARÁTI TALÁLKOZÓ Nikola Vapcarov mártír bolgár költő és drámaíró, a Bolgár Munkáspárt Központi Bizottsága katonai bizottsága volt tagja születésének 70. évfordulója alkalmából magyar—bolgár baráti találkozót rendeztek kedden a Magyar Partizán Szövetség székházában. Az emlékünnepségen részt vevőket Úszta Gyula altábornagy, a Magyar Partizán Szövetség főtitkára köszöntötte és Sárközi Sándor nyugalmazott vezérőrnagy, a szövetség titkára mondott beszédei A MAGYAR UNESCO-BIZOTTSÁG ÜLÉSE Az ifjúság testnevelésével és sportjával foglalkozott keddi ülésén az MTA dísztermében a Magyar UNESCO-bizottság. Nádori László, a Testnevelési Főiskola rektorhelyettese arról tájékoztatta a testület tagjait, hogy az UNESCO európai régiójának szakértői értekezletén ajánlásokat dolgoztak ki a felnövekvő ifjú nemzedékek harmonikus testi fejlődésének elősegítésére. Az egyik legfontosabb ajánlás az iskolai és az Iskolán kívüli •estnevelés és sport integrálását szorgalmazza. Ezzel kapcsolatban a hazai elképzelések egybeesnek a nemzetközi tervekkel. Az ülés másik előadója, Nagy Tamás, az Országos Testnevelési és Sporthivatal elnökhelyettese a magyar ifjúság edzettségének fokozását szolgáló fejlesztési elképzelésekről beszélt. Elmondta: egy széles körű felmérés tapasztalatai alapján egységes, minden fiatal számára kötelezően előírt teljesítménytesztet vezettek be. Ez a teszt nemcsak a teljesítményszintet méri. hanem a fejlődés, a továbblépés feladatait is megmutatja. A felszólalások után vita következett. Ennek során az ifjúsági szervezetek képviselői kifejtették: az úttörőmozgalomban idén máp egészséges módon sikerült integrálni a testnevelés és a sport ügyét.