Délmagyarország, 1979. december (69. évfolyam, 281-305. szám)

1979-12-16 / 294. szám

12 Vasárnap, 1979. december 16. röviden Hegszűnik a solymári izotóptemető Eszmélő kölyök koromban, amikor még csak foszlányosan ismertem a nénz hatalmát, szövetkezeti kapcso­latba léptem Ban.vó Feri nevezetű barátommal. Arra szövetkeztünk, hogv bármiféle fondorlatos, de be­csületes úton bénzt szerzünk, aztán elmegyünk a Bátor cukrászdába és töméntelen nyalánkságot veszünk magunknak. Arra nagvon korán rá­eszméltünk. hogv a pénz nem poty­tvan le szíre-szóra az égből, vala­mit tenni kell érte. Tehát elhatá­roztuk. hogy elsősorban a pénzt ho­zó cselekvések tömegében nézünk körül, figyeltük a felnőtteket, ho­gyan jutnak hozzá a pénzhez, s már az eleién rálőttünk, hogv mi még nem vagyunk képesek olyan munkát végezni, amilyet a szüléinktől lát­tunk. De rövidke tanulmányozás után fölfedeztük az erőnkhöz illő lehető­séget. Csomagot hordunk maid az állomásról, azt biztosan iól megfize­tik — tanakodtunk —. s egy napon ki is néztünk kettesben a füstös épület mellé, lestük az utasokat, egy kicsit félénken ajánlkoztunk. leg­többen csak végignéztek bennünket, és azt mondták, eredi, ezt te nem bírod el. A második vonatra elég sokáig vá­rakoztunk, Feri azzal biztatott, hogy ő lesz az első, aki felajánlkozik, s Tehertaxi emlékszem, akkor szóba is állt ve­lünk egv fekete ruhás özvegvasz­szonv. Karos vesszőkosarat cipelt, amikor Feri megszólította, letette a kosarat. — Aztán mennvit kértek? Fogalmunk se volt arról, hogv ilven kérdéssel is találkozhatunk. Összenézünk ijedt cinkossággal, és Feri megszólalt őszintén. — Nem tudiuk. Az asszonv megértette ebből, hogv nagvon kezdők vagvunk a szakmá­ban. megsimogatta Feri fejét. és azt mondta. — Kaptok tíz fillért, ha vállaljá­tok ha nem. elviszem magam. Nagv tudatlanságunkban elvállal­tuk. az asszonv megmondta, hogv a Rezeda utcába meg vünk. s mi meg­fogtuk kétoldalt a kosár fülét. Elég nehéz volt. de igyekeztünk erőnket fitogtatni, könnyedén lépegettünk vele. Tudtuk, hogv a tíz fillérért, ami akkor megtelelt két toiás árának, elég kevés édességet kanunk a Bá­tor cukrászdában, de annak is örül­tünk. dagasztotta a mellünket, hogv a magunk munkájával kerestük meg az árát. Ez az emlék seidült föl bennem, amikor egv mai everek pénzkereső -furfangjával találkoztam. Nem is furfang volt ez. a szó rossz értelmé­ben. inkább élelmesség, ezért érde­kes elmondani. A fiú nyolc-tíz éves lehet, kimust­rált babakocsit tol a járdán, kikerül lendületesen, .s akkor látom, hogv a kocsi elmaszatolt oldalán nagy be­tűkkel díszeleg, hogy TEHERTAXI. Megszólítom. — Tied a taxi? — Envém! — felel, nem kis büsz­keséggel. — Mire használod? Csak játék? — A! Fuvarozok vele. — Mit fuvarozol? ' — Ami Jön. Viszek holmit az ABC-től. de ha valaki megkér, ház­hoz is elmegvek. — És mennyit kérsz? — Mikor hogvan. Van. akitől nem is kell kérni. Magától ad. Forintot, két- és ötforintot. — És elfutsz édeseéget venni. — A! — felel egy kicsit sértődöt­ten. — Könyvekre gyűjtök. Van , már huszonnyolc. Ami csak az envém. Meghajolok a tehertaxi tulajdono­sa előtt, és sok szerencsét kívánok neki a további fuvarozásokhoz. Ormos Gerő 3-8 KIVÁLASZTOTTÁK AZ ÚRIAS FENYŐT Várható időjárás vasárnap Kiválasztották mar az út­estig: Időnként nyugat felől torok Parlamenti fenyőfaün­felszakadozó felhőzet, el- népségének „főszereplőjét", szórtan, főként keleten ónos az óriás fenyőt, amely az idén eső. eső várható. A délnyu- e,oszor nem a soproni ta­gati, nyugati szél megélés- «uuiitoyi erdőgazdaságból, kül, és északnyugatira for- ~ itl mar ugyanis elfogytak Együttműködési szerződés fiatalok szórakozásáért A főváros távlati fejlesztése és a környezet védelme miatt felszámolják a solymári izotóptemetőt, ahová kísérleti jel­leggel mintegy húsz éven keresztül helyezték el a radio­aktív hulladékot. 1976-ban épült fel Püspökszilágyban az a korszerű radioaktívhulladék-feldolgozó és -tároló, ahová a sugárzó anvagot folyamatosan költöztetik át a fővárosi KÖJÁL szakemberei. A különleges szállítmánnyal való munka különleges biztonsági intézkedéseket kíván. Felvé­telünk Püspökszilágyban készült, ahol a sugárzó anyagok akár több ezer évig is tárolhatók. Képünkön: a munkák egy részét pneumatikus védőruhában, szkafanderben vég­az évek során az ünnepségre méltó sudár fenyők —, ha­nem a veszprémi erdőgazda­ságból. a Zirc melletti kis településről. Pálihálásról ke­rül majd a Parlamentbe. A . . . . kivágás és a méretreigazítás . ,,.. . építését után a mintegy 14 méteres kezdtek meg az eszak-mor- l ö 21.én , indul út_ vaorszag, Zabenban. Elke- já te érkezik Buda. szülte utan az uj üzem 200 000 tonna fehéritetlen cel­lulózt és 82 500 tonna dul. Várható legmagasabb nappali hőmérséklet va­sárnap: általában plusz 3, plusz 8 fok között. CELLULÖZGYAR Cellulózé üzem 3 ara. pestre, a Kossuth Lajos tér­re. A fát a hagyományokhoz - . , . , ,,pa" híven, idén is a 22-es számú pírt termel evente a mellek- VoIán dolgozói társadalmi termékekből pedig 24 000 munkában szállítják és az tonna takarmanyelesztot M7.es autópályán érkezik gyananaK. meg a fővárosba. A tűlevelű anrrnr góliát zavarmentes útiát a " ^ Veszprém megyei rendörka­ES PILLANATOK" pitányság biztosítja majd. Holnap, hétfőn 14 órakor ______ . __ Tápén a művelődési házban KERTBARATOKNAK Együttműködési szerződést kötöttek tegnap, szombaton az Express Ifjúsági és Diák Utazási Iroda Csongrád me­gyei kirendeltségének, vala­mint a Szabadkai Gyermek­színháznak és a palicsi ál­latkertnek képviselői. A szerződés alapja a KISZ Csongrád megyei bizottsága és a Jugoszláv Ifjúsági Szö­vetség Vajdasági Választ­mányának megállapodása. A diák utazási iroda már eb­ben az évben is 1840 kisdo­bos szabadkai útját bonyo­lította le: 15 alkalommal egyszerre 120 szegedi gye­rek utazott Jugoszláviába — színházba és az állatkertet megnézni., A most kötött megállapo­dás szerint jövőre tizenhat­szor. összesen mintegy két­ezer magvar diák látogat Vajdaságba. Deák Ferenc A zsivány című, Jugoszláviá­ban nagy sikerrel bemuta­tott gyermekdarabját nézik meg. utána pedig jövőre i3 a palicsi állatkertet mutat­ják meg nekik. Cserébe a Szabadkai Gvermekszínháa társulata a nemzetközi gyer­meknap tiszteletére május 2.5—24—25-én Szentesen, Hódmezővásárhelyen és a szegedi Ifjúsági Házban két­két előadást tart: Karnyóné címmel Csokonai-összeállí­tást adnak majd elő. A nyá­ri szegedi ifjúsági napokon a gyermekszínház és az ál­latkert küldöttségét. látja majd vendégül az Express Ifjúsági és Diák Utazási Iroda, amely egyébként a jelenlegi akció továbbfej­lesztését tervezi — felső ta­gozatosoknak és középisko­lásoknak. zik el A védőruha radioaktív szennyezettségét ellenőrzik „Arcok és pillanatok" cím- A Bartók Béla Művelődési . mel nyílik meg Tatár Tibor- Központ és a Hazafias Nép­A MAV LOTTONT EREMEN VEK nak a s^g^j Fotóklub tag- front városi bizottságának KÖZLEMÉNYE A Sportfogadási es Lottó jáTlak a fotókiállítása. A tár- kertbarát klubja december A MÁV vezérigazgatóság Igazgatóság közlése szerint jat napor,ta délután 2 órától 18-án 5 órakor tartja évzáró közli hogy az ulascsarnok a:: 50- játékhétén a talaiatos g dráig. december 30-ig te- közgyűlését a városi nép­atadásával egy időben, de- szelvény nem volt. A lottó- killthető meg. dS^jrsa.: If ÍSS: r-ssriijss ssvs ­irányába 13.05 órakor. Bu­Vízen és víz mellett kárest felé 17.35 órakor in­dul. • „MAMMUT" BIBLIOGRÁFIA KÖNYVALAKBAN Könyvalakban megjelent a •világ egyik lemcyobb és fontosabb ' 'lorfiája a \'-w Y—"t-i nvilvmos mvvtár a 'bw York Pub­'r Librarv katalógusa. A •ívvtár • en ötm'Hjó rvvet őriz. A könvvalak­ban megjelent katalógus a világ összes könyvtára szá­mára hozzáférhető. A könyv kilencmillió kartotékot tar­talmaz, amiket az, utóbbi években mikrofilmre vittek. volt, nyereményük egyenként 228 ezer 349 forint. 3 találata 4074 fogadónak volt. nyere­ményük egyenként 897 fo­rint. A 2 találatos szelvé­nyek száma 141 674 darab, ezekre egyenként 30 forin­tot fizetnek. Hegoldás — Szomszédasszony, mit csinál az ebéddel, ha az nem ízlik a férjének? — Elteszem vacsorára! (Ford.: Lipcsey Lászlóné) JANT'*-* • TÓL: Cso kötlek* J ~I h jtcsá >i •: nek Q sev.úfttiü o.oa kerékpárok meghalt. A vizsgálat eddigi megállapítása szerint a gya­logos fék távolságon belül lepett a gépkocsi elé. Január 1-től csak hatósá- nyítvány nélkülieké 120 fo­gi jelzéssel vehetnek részt a rint. közúti forgalomban a segéd- A hatósági jelzés nélküli motoros kerékpárok. Ható- segédmotoros kerékpárok sági jelzésként a jármű vá- használata a jövőben sza­zába vagy adattáblájába be- bálysértésnek minősül; a ütött, maratott jelzés — jelzés hiányában a kismo­,.CM" betűk és a motor torokkal az államhatár sem hengerűrtartalmát jelző köb- léphető át. , . — szolgál, helyszínen az ettől eltérő jelzéseket HALÁLOS BALESET Hódmezővásárhely külte­rületén egy személygépkocsi elütötte Folucsuk Gvörgy 25 éves állatgondozó helyi lakos cenüméteTszám gyalogost, aki a f ron tszékházban. NYUGDÍJASOK KÖSZÖNTÉSE FORRASKÜTON A forráskúti Haladás Tsz­ben az idén is megrendezik az idősek napját. Vasárnap, december 16-án délelőtt 10 órakor a téesz kertészeti te­lepén a vezetőség köszönti és megvendégeli a munkában elfáradt idős, nyugdíjas ta­gokat. A urvr^nv", fvtnPsE A - • - i :-. - - -, • rr< My-'s alapján a keresett teher­i rendőrség et9giat.il­az í-öt s" aj Í5útvonalon >or." lva külterületén a 60-as kilométerkő közelében egy ta­nyabejárőnál. A tehergépkocsi vezetőlének kiléte azonban to­vábbra is Ismeretlen. Ezért a rendőrség kéri, hogy akik a fent megjelölt helyen vagy környé­kén december I2-én 21 óra után stopp utast vagy utasokat vettek fel gépkocsijukba, illetve láttak az út mentén, jelentkezzenek a Budai Járási Rendőrkapitányság közlekedési alosztályán. Buda­pest VI. kerület. Aradi utca 21-23.. vagy telefonon a 124-216 — 329-es mellékállomáson, vagy bármely rendőri szervnél. Egyes férfi pulőve­rok. kardigánok, manikűrkészletek, desodorok. hukó­,isak, fémlálcák. riem fogadják el. A rendelkezés végrehajtá­sát a KPM Autófelügyelet már hónapokkal ezelőtt megkezdte, s eddig 182 ezer járművet vizsgált meg. A számítások szerint még mintegy 50 ezer segédmoto­ros kerékpár vizsgáztatása van hátra Ezért az autófel­ügyelet ismételten felhívja az üzemben tartók figyel­mét, hogv a hiányzó vagy a szabálytalan jelzésű jármű­veket — előzetes bejelentés nélkül* — mutassák be a helyi közlekedésfelügyeletek gépjármű-vizsgahelyein. A típusbizonyítvánnyal rendel­kező kismotorok vizsgálati dija 40 forint, a típusbizo­Gyászközlemények Köszönetet mondunk mind­azoknak a rokonoknak, ismerő­söknek, szomszédoknak. akik felejthetetlen szerettünk. PAKAI LÁSZLÓN^ temetésér, megjelentek, koszo­rúikkal. fáidalmunkat cnylntei­ték. A gyászoló család. Móra halom. Szeged Kórház-Rendelőintézet ideggyógyász főorvosa, DR. ALTORJAY MIHÁLY 1979. december 12-én elhunyt. Munkatársai 1979. december 18­án de. 11 órakor búcsúztatják a I Belvárosi temető ravatalozójá­ból. Faidalomtól megtört szívvel közó.iük, hogy DR. FUlO ISTVANNE I Kiss Rozália Katalin életének 56. évében. 1973. de­cember hó 7-én elhunyt. Ham­vasztás utáni búcsúztatása de­cember 22-én 11 órakor lesz a Belvárost temető ravatalozóié­ból. A gylszoló család. 6257 Mély fájdalommal tudatjuk hogy KE'.EMEN JANOSNE Franck Ilona a Szegedi Tanárképző Főiskola nyugalmazott docense 1979. de­cember 12-én. életének 69. évé­ben elhunyt. Gyászolják: férje, fiai. unokái, rokonai, volt kolle­gái és tanítványai. Temetése de­cember 18-án. (kedden) 12 óra­kor lesz a Belvárosi temető ra­vatalozójából. A gyaszolo család. Mát A gyerekeknek öröm, a szülőknek aggodalom is: ha­marosan megkezdődik az is­kolákban a téli szünidő. A napközis kisdiákok miatt fe­lesleges idegeskedni, amíg a szülők dolgoznak, ók jó he­lyen vannak; a pedagógusok gondoskodnak arról, hogy kellemesen múlassák az időt, s bajuk se essen. Ám sok gyerek egyedül, felügyelet nélkül tölti a téli szünidő napjait, jó néhányu­kat lehet ilyenkor a város­ban céltalanul ődöngve látni T-T' en a T-A pMra is KI­lak, c *' i a víz szé ,; len -r w.keclnek. Ne n tudni még. milyen lesz az idei tél, mikor fagy be a fo­lyó. De az elmúlt évek szo­morú eseményei arra inte­nek, még időben hívjuk fel a gyerekek figyelmét a ve­szélyekre. A szegedi rendőr­ség vízen portyázó rendőrei nyáron is sok kisdiákot óv­tak meg a balesettől, s noha most már jó ideje nem jár­ják motorcsónakukkal a vi­zet, tapasztalatból tudják, té­len is elkelne a figyelmezte­tés. Kevés esztendő múlt el úgy. hogy a folyó jegén, a befagyott hullámtéri vizeken, a város széli kubikgödrök jégtükrén csúszkáló kicsi­nyek közül ne esett volna valaki áldozatul a játéknak. A másik, ugyancsak évről évre visszatérő gond: sokan megfeledkeznek csónakjuk­ról. azaz csak akkor juí eszükbe, ősszel kikötötték valahol a ladikjukat, amikor már hiába keresik. Ellopták — jelentik be felháborodot­tan a révőrségen — aztán legtöbbször kiderül, a „tet­tes" a víz volt. Az Ifjúsági Ház előtt kikötve hónapok óta hiába várja gazdáját egy motorral felszerelt csónak. A' másik, a Tiszán át Jugoszlá­viát is megjárt ladikot már­cius 28-án a révörségnél he­lyezték biztonságba. Mártély közelében négy csónakot fog­tak ki nemrégiben a vfzből, a tnlajdonmiok a mai napig cm jdentkeztek. L. Zs. TÜZ A CHINOIN LABORATÓRIUMI ÉPÜLETÉBEN Szombaton reggel 7 óra 29 perckor tűz keletkezett a Chinoin 3-as számú labora­tóriumi épületében. A belső burkolattal együtt az ott el­helyezett vegyszerek is láng­ra kaptak. A fővárosi tűzol­tó-parancsnokság nagy erők­kel kivonuló egységei a füzet rövid idő alatt eloltották. A jelentős kárral járó tűzeset során személyi sérülés nem történt. A szakértők bevo­násával megkezdődött vizsgá­lat eddigi megállapításai sze­rint a tüzet elektromos zár­lat okozta. A vizsgálatot to­vább folytatják. A Magyai Szocialista Munkáspárt Szeged városi Bizottságának aaptlapja. Főszerkesztő: F. Nagy István - Főszerkesztő-helyettest Sz. Simon István - Kiadja a Csongrád megyei Lapkiadó Vállalat. Felelő* kiadó: Kovács László - Szerkesztőség és kiadóvállalat: Szeged. Ta­oácskőztársaság litja 19. Sajtóház. <740 - Telefon: 15-633 - « lapot nyomja: Szegedi Nyomda, Szeged. Bajcsy-Zsilinszky utca 58. - <75*. Igazgató: Dobó József - Terjeszti a Magyar rosta, előfizethető a postahivataloknál ós fcózbesilóknél. Előfizetési dij egy hónapra H forint. • indexi 55 053 - ISSNt umu b

Next

/
Oldalképek
Tartalom