Délmagyarország, 1979. november (69. évfolyam, 256-280. szám)

1979-11-11 / 264. szám

Vasárnap, 1979. november 11: Nagy Cdspár Szemünk szárazföldje fölött Súlyos vizek mellől madarak vetődnek a szem szárazföldje föle bdkőltöttek pár láthatatlan láthatatlant kevés fióka es rengeteg ürülék maradt utánuk tovaköltőztek nyugatra délre vitték szemünket a szárazföld mintavételét a fiókák repülnének de most tanulnak ía 9 ott ls csak körbe-körbe; egy szem körül a berepülésre mondják: nincs remény mások: semmi remény egy költő: reménytelen csak fölfelé lehet; arra nincs OLDALT es EL egy költő: halálunk nem reménytelen 43UHA1&ZEÜUUM FERY ANTAL METSZETE A

vatták a kultúrházat. és ebből az alkalomból bált rendeztek a faluban. A legény egykedvűen és kissé unatkozva lézengett a sokadalomban. Ámbár nagyokat kurjantott olykor. ha ismerősre talált, vállára vertek neki is. ő ls a cimboráknak. de egy perc múltán már nem volt mit mondania, s nem érdekelte, amit neki mondtak. Ki merre dolgozik, mennyit keres, ho! lehetne még többet keresni? — és kész. Minden más csak szószaporítás. Fél éve hogy leszerelt, s akkor gépkocsivezetői képesítést és egv táska rádiót hozott haza magával. továbbá néhány „beköpést", amelyek közül főképpen azzal aratott sikert cimborái körében. hogy ..olyan vagy. mint egv üzbég versenykecske". Nem sokáig fogta otthon a hely — várasba ment dolgozni. Munkásszálláson lakott, most látogatóba jött. s ha már meghirdették ezt a bált elment megnézni, hogv „milyen itthon a piac?" Sok volt körülötte az Ismeretlen fiatal, akik azóta nőttek fel. amióta ő bevonult meg eljárt dolgozni. „Nem való vagvok már ide" — gondolta, és mindinkább idegenkedve figyelte a hullámzó sokaságot Rassz kedve ellenére masolyognia kellett néha. amikor észrevette, hogy az újonnan eladósorba került lányok némelyike bűvölgetni próbálta bociszemeivel. „Mit akarsz, kis húgyos?" — mondta nekik a tekintetével. Sodródott a tömeggel a bálteremben. aztán csupán azért, hogy ne múljék el a nap anélkül — lekért egy lányt A legcsinosabbat. kérte le mindazok közül, akiket eddig látott mert hiú ember volt és ügyelt rá. hogy olvan partnere legyen, akivel „nem lehet lebőgni". — Hogv mondta a nevét kedves? — kérdezte leereszkedő fölénnyel. s a gyors ütemű zenére szándékoltan lassan lépkedett, hogy kinyilvánítsa erösebb akaratát — Eszter — felelte a lány. — Jól táncol — folytatta a beszélgetést a legény. A leány úgy bólintott, mint. aki megszokta és unja az ilyen bőkokat A legény új mondatra készült. de ebben a pillanatban lekérték a lányt A büfébe ment és grogot rendelt. Korábban féldecizett. de most grogot akart. Ezt. is katonáiknál tanulta, a felderítőknél, ahol sokszínű társaság préselődött egybe, és sok mindent lehetett tanulni. Azóta mindig grogot ivott, ha „feldobott" hangulatban volt. Megmagyarázta a csaposnak: miképpen keverje össze a cukrot, forró vizet, rumot, s élvezte, hogv néhány pillanatig az érdeklődés gyűrűjébe került Aztán Igyekezett vissza a bálterembe. Ő és Ő Olyan buzgalommal furakodott előre, mintha megállapodott volna valakivel, aki visszavárja. A lány még az előbbi fiúval táncolt, tehát nem kérhette le. Hirtelen ötlettel nvakon csípett egy közelében bámészkodó ifjút. — Megtennél egy szívességet. Kelemen? — Dávid vagyok — felelte a fiú némileg sértetten. — Nahát, én Góliátot csinálok belőled. Látod ázt. a lányt? Abban n piros ruhában, barna hajjal? Odalépsz hozzá és lekéred. — Nem tudok rokizni. — Akkor keringőt jársz. Ne törődj vele. ott leszek a nyomodban. Előreküldte a fiút, s egv perc múltán ő ls a lány mellett állt. — Szabad? — hajolt meg diadalmasan. ámde ugyanebben a pillanatban másik legény ls táncra kérte a lányt, aki hirtelenében nem tudta: miképpen döntsön. — Egv az ízlésünk, pajtás — mondta a katonaviselt gúnyos mosollyal, aztán kicsikét félretolta a kakaskodni készülő másik fiatalembert — Ne légy szomorú. Majd legközelebb... Átkarolta a lányt és eltáncolt vele. — Maga mindig ilyen erőszakos? — kérdezte a lány. — Nézze, kicsi Eszter. maga körül olvan nagy a forgalom, hogv nem férhetek másképpen a közelébe. — Pedig ez magának most nagyon fontos lett... — Nem most lett fontos. Régóta figyelem magát, nemcsak itt a bálban, hanem már korábban Ls. évek óta követem minden lépését és csak a megfelelő alkalomra vártam, hogy ... Megindult a malom. „Nyomta a sódert" a legény, őrölte az időt és az áldozat ellenállását Lapátolta a szavakat mint a világ minden udvarló legénye, s csak az a csodálatos, hogv az Ilyen talmi szótenger hullámcsapásaitól olyan gyorsan összeomlik a másik nem védelmi rendszere, akár Jerikó falai a harsona hallatára. A leánv. távolságot tartva, kicsikét lebiggyesztett ajakicai hallgatta, olykor azonban feltekintett. s érdeklődéssel figyelte a nekihevült legényt aki bőségesen sorolta az elmúlt időkben megragadott alkalmakat hogv ha csupán egy pillanatra is. de megláthassa ..szíve választottját". — Csak az az érdekes — mondta a lány —. hogy apukámat két hónapja helyezték ide. a vasúthoz. Azelőtt soha nem voltam itt Hátravetett fejjel * nevetett, annyira mulattatta a legény megrökönyödése. — Akkor is igaz. amit mondtam — folytatta a legény kis szünet után. — Ha nem láttam is. láttam magát. Legalábbis: mindig akartam látni. Ezután pedig egész biztos, hogy mindig akarom látni... Búcsúzásnál sután sikerült a csókja, mert a lány. akár a füst, kiaszott a karjai közül, s igyekezett szigorú tartású két nagynénje után, akik a helyes magaviselet zsandáraiként lépkedtek a helytelenül viháncoló, felhevült fiatalság között, az eperfákkal szegélyezett báli utcán. 4 Derengett a hajnal, hűvösség borzolgatta a legényt, de konok elszánással követte az előtte libbenő-pirasló gyönyörűséget. Volt egv pillanat, amikor hátrafordult a lány. röpkén a legényre nézett, aki ettől a nézéstől úgy érezte hirtelen, hogy el kellene mozdítani egy hegyet, de nem volt hegy az alföldi faluban. Az égre nézett, hogy azzal kellene talán valamit kezdeni. Egyszer csak megállt, hosszan maga elé nézett, és azt mondta magának: „Lehet, hogy becsavarodtam?" Az udvar hátuljánál, a kerítésükön mászott be, és egyenesen az istállóba ment. Ott akart ledőlni a hátralevő pár órára, hogy ne zavarja fel szüleit. — Hol a szakramentumban csavarogsz ilyen sokáig?! —szólt rá apja a kút mellől. Már ébren volt, vizet húzott az ellös tehénnek. — Eldumáltuk az időt a haverokkal — dünnyögte a legény, s igyekezett az ólba, hogy nc kelljen apjával vitázni. — Eldumáltuk ... Mindjárt reggel lesz... morgott az apa. — Maga fekszik itt a vackon? — Ledőlhetsz, ha akarsz. De nem sokáig alhatsz már. Hanyatt feküdt a legény, és nézte a hajnali félhomályt. Apja halkan csörgött a vödörrel. — Mondja — szólalt meg a legény —, gondolt már maga arra, hogv milyen pocsék dolog az élet? — Jobb lenne, ha bemennél. Hűvös van itt. — Hát arra gondolt-e, hogy milyen felséges dolog az élet? — Aludj, mert mindjárt kelned kell. Megy a vonatod. „Igen — gondolta a legény. — Megy a vonatom. De nem megy már sokáig. Valószínűleg hazajövök." — Sóhajtott és a fal felé fordult. Nézte a vékony mészréteg alatt dudorodó szalmaszálakat, a fal testének finom erezetét. Sóhajtott, és azt mondta: „Ügy látszik, csakugyan becsavarodtam." Lehunyta a szemét., megjelent előtte a bál, meg a lány. CSAK GYULA I Telefonos nap E

les csörgés verte föl a ( mély, álomtalan kábu' latból. Oda akart nyúlni, hogy megfojtsa a vekkert, de a mozdulat legyintésbe ment át, és kilépett az ágyból. Hatalmasat nyújtózott, még a lábujjai is ropogtak bele, de csak nem derült jobb kedvre. A fürdőszobában megengedte a tust, egy ujját alátartotta: ma reggel sincs meleg víz. Elzárta a csapot, odalépett a polchoz: a készülékben még a tegnapi penge van, úgy, koszosan ... majd kiugrik napközben, s megborotválkozik a borbélynál. Visszament, ledobta a pizsamat, öltözni kezdett. Mikor az óráját csatolta föl, csörgött a telefon. — Kezét csókolom, mama. * — Jaj, kisfiam! — jött az ünnepélyesen remegő hang. — Ügy izgultam, hogy nem lesztek már otthon!... Hányadik már? Számolod még? — Igen, mama. A tizedik évforduló. — Ügy jó — lágyult el a hang. Csak számoljátok, kisfiam! Mi is negyvennyolc évig számoltuk szegény édesapáddal... Balkezébe vette át a hallgatót, és nyúlt a zsebkendőért, megtörölni a homlokát. Édesanyja csak beszélt: — ...s most, hogy kint van a temetőben, még most is számon tartom! — Igen, hogyne ... —mondta, és a megszakítóbillentyűt nézte. — Jaj 1 — riadt meg az édesanyja — Letelik a három perc! Karácsonyra úgyis jöttök! — Igen, persze! Nagyon kedves voltál, mama, nagyon köszön... — a vonal már süket volt A titkárnő kilenc után nyitott be. Hozta az aktákat, csípőinek mérsékelt ringatásával, szőke ötcentis hajával, szőke almamelleivel a szitaszövet alatt — minden szőke volt ezen a nőn, még a száján a rúzs is. — Kösz — fejezte be a férfi az aláírást. — Tízkor majd elmegyek; háromra pedig kocsit kérek. — És ? ... — mosolygott a nö várakozóan. A férfi kedvetlenül csúszott lejjebb a széken: — És mit csinálsz, ha hirtelen beüt a hosszú haj divatja, vállraomló hullámokkal, elöl frufruval? — Parókát veszel, drágám! — mondta a nő, s ment ki, egy fokkal erőteljesebb csípőringással. Ahogy a borbélytól jöttviszsza, Macát látta közeledni. Ez a dundi nő mindig vibrált, pattant, serdült, ez volt benne a fő vonzerő. Most lassan, szinte tagoltan lépkedett — Mi van veled? — kérdezte, mikor kezet fogtak. Az asszony csak legyintett, s belekarolt. A Körúton beültek egy presszóba. Maca az összes cukrot bedobálta a poharába, s kezdte törögetni a kanállal: — Válik. — Sajnálod? — A fene! A férfit valamelyest megnyugtatta a másik zaklatottsága: — Szereted? A nö cigarettát vett elő: — ö a felperes! — A! A presztízs! — Marha! — ugrott föl a nő, és elrohant. Elégedetten nézett utána. Valahol meg van a telefonszáma. — Túlóra kell? — kérdezte a sofőr. — Nem kell, István. Csak kivisz Esztergomba. Elli gyorsan nyitotta az ajtót: — Mondtam a múltkor, ne gyere idáig a kocsival, s várd meg a sötétet! Le sem vette a nagykabátt ját, megölelte a nőt. Elli egy kicsit magasabb tőle, s minden nyúlánk, minden finomívűen hosszú rajta. És fekete, mindenütt... Sarkáról enyhén megemelkedve nyúlt a szája után. , A nő kiment kávét főzni, ő pedig hanyatt fordult, és cigaretta után kaparászott: Milyen jó meleg van itt. S a múltkor megjegyezte, hogy giccses az a rózsaszínű lámpaernyő: máris kicserélte... Felcsörgött a telefon. Elli rohanvást jött; odakint pongyolát vett magára, annak az övét igazgatta: — Halló!... Értsd meg, ma nem! — S a kagylót lecsapva, rohant ki: — Jaj, a kávé! A férfi a szőnyegre vágta a cigarettát, aztán felkelt mégis, es a hamutartóba fojtotta. Szeme ismét megakadt a lámpaernyőn: Fantasztikus! Ez szolid kék, de valami ugrabugráló figurák vannak rajta... Meghallotta, hogy jön be és gyorsan nyúlt a ruhája után. Hétkor ért be a Nyugatiba. Az indulási oldalról felhívta a titkárnőjét. — Halló! — szólt egy férfihang. — Ki keresi?! Ha most előtte volna ennek a hangnak a gazdája!... Gyalog ballagott, mígcsak szabad taxi nem jött — Hová tetszik? — kérdezte a sofőr. — Magának hová tetszene? A vezető idős volt, békés, nagy pocakkal. Húsos füle szinte lebbent, ahogy hátrafordult: — Nekem, uram? Haza. Az asszony lekváros derelyét főz ma. Mákkal szórja meg. O oldalt fordította a fejét — Hat akkor én is elmegyek haza. Nem volt kedve villanyt gyújtani. Ha az előszobában jobbra indul, s kezét a falon simítja, megtalálja a szöget... Nem találta. Bement a szobába, kinyitott ta az ablakot: két emelet. „Negyvennyolc mintájú marok lőfegyver. Huszonöt méterre hatásos. Az önvédelem fegyvere" — forgott le fejében a meghatározás, míg az éjjeliszekrény fiókját húzta ki. Leült a sezlonra, hátát nekivetette a falnak ... így nem lesz jó. Lefeküdt. Emelte a fegyvert. Szépen ment, míg csak a cső pici, lilába játszó száját meg nem pillantotta. Akkor vibrálni kezdett a pisztoly. Gyorsan leengedte: még elsül! Vinnyogva nevetett Eldobta a fegyvert. Felállt meggyújtotta a villanyt, odament a telefonhoz. — Tessék! — jött a jól ismert hang. — Te vagy az?... Azt akarom mondani, hogy ... Reggel édesanyám felhívott... Tulajdonképpen nem emlékszem, hol van az Andaxin? — Tessék?! „A szmoking bal zsebében van!" — jutott eszébe ebben a pillanatban, és ez egeszen megnyugtatta: — Engedd meg, hogy házasságunk tizedik évfordulója alkalmából sok szerencset kívánjak neked I• — Mondd, nem lehetne ezt levélben ? — Ne gúnyolódj, kérlek! Nézd, ez alatt az egy hónap alatt én nagyon komolyan ... A vonal valahol kattogott, majd elmosódott hangok hallatszottak — Halló! — Hallom. — Mit felelsz?! Az asszony egy szavát sem hitte a férjének; három gyermekük volt. KUNSZABÖ FERENC « 9