Délmagyarország, 1979. november (69. évfolyam, 256-280. szám)
1979-11-22 / 273. szám
4 Csütörtök, 1979. november 22. Gyárlátogatás Vajon érdekel-e valakit nek munka-egészségügyi felSzegeden. hogy milyen hosz- mérése során jutottam hozzá, szú ut vezet odáig, míg a Többedmagammal végeztem kender fatyolszerűvé válik, ezt a munkát. Természetes, majd fonallá alakul és a szö- hogy mindehhez meg kellett vőgépekről anyagként kerül néznünk az egész üzemet bele. Hogyan készül a műanyag leértve a technológiát is, mert szemcséjű granulátumból a csak így figyelhettünk fel az műszál, amelyet tisztán, vagy esetleges munkaártalmakra, kenderfonallal keverve sző- Feladatunk elvégzése közben nek meg a gépek. Tudják-e^ segítségünkre voltak a .gyáhogy mi az „egzóta"-fa, mely- rak vezetői, orvosai, a munnek metszéslapja rózsaszínű, kavédelmisek és művezetők és Afrikából kerül ide a fa- is. Az anyag útját az eleiétől lemezgyárba, ahol a Cremona a késztermékig végig követnevú csarnokban a legmoder- tük. Legtöbb üzemben megnebb gépsorok készítenek be- figyelhettük azt a messzemelőle bútorlemezt. Voltak-e nő gondoskodást, amelyben a már a kedves olvasók a sze- dolgozók részesülnek. Szemit ed i textilgyárban, ahol a ügyre vettük a munkásszálhazai női ruhaanyag készül lásokat. a bölcsődéket és az az óriás) nagycsarnokban. Ez óvodákat. Legnagyobb csodáa csarnok akkora, mint a fél lattal a szegedi kenderfonóSzéchenyi tér. Hallottak-e ar- gyár átalakulásának adóztam, ról, hogy a szegedi gumigyár- amelyben 1955 óta nem járban készül a mélytengeri fú- tam, amikor a mai értelemráshoz is alkalmas acélvázas ben vett munka egészségűgygumitömlő, amelyet Európá- nek úgyszólván nyoma sem ban csak itt gyártanak. Fi- volt itt. gyeimet érdemel a kábelgyár Minden gyár készíti már egyik büszkesége, a koaxiká- új ötéves tervét Pár helyen lis kábelt gyártó üzemcsar- minket is megkérdeztek, hogy nok. és a gyönyörű orvosi mit tanácsolunk munkarendelők sora. melyet akár- egészségügyi szempontból? melyik kisebb városunk ren- Javasoltunk megvalósítandó delőintézetnek is elfogadhat- feladatokat, amelyeket már a na. Ki gondolná, hogy a fo- tervezésnél hasznosítani lenalmontőben olyan kócot dal- hetne. Erre jó lehetőség van goznak fel fonallá. melyet PL a házgyárban, ahol renuisutt már nem tudnak hasz- konstrukció előtt állnak, és nalni semmire; és ezt a mun- új üzemcsarnokot létesítenek, kát olyan dolgozó kollektíva hogy hangulatosabb lakótelevégzi. akinek fele csökkent pek épüljenek majd. munkaképességű. Hadd em- örültem, ha egy-egy gyárlltsem itt még azt ls meg. ban olyan vezetőkkel és dolhogy ebből a fonalból 160 be- gozókkal találkoztam, akik dolgozó asszoav kifogástalan gok szeretettel beszéltek üzebabakelengyét köt. műkről és büszkék voltak rá. Olyan szerencsém volt. Lelkesedésük annyira magukhogy a MAHART szegedi te- kai ragadott engem is. hogy lopén láthattam, amikor a ott-tartózkodásom ideje alatt solyatérról egy elkészült ha- minden érdekelt ami a gyárjót vízre bocsátottak. A tznk- ban történt, műhelyben járva véletlenül Folytathatnám még a szef^VS^kSm gedl gyárakban látoLk felegy regi ismerősre akadtam. Roro]ágát ^ tudom, hoev a akinek fia műszak váltás utón g ugyanazon a gépen dolgozott kfyáncsisagból besétálni nem Felfedezések A Szovjetunió Állami Találmányi Hivatalának listája több mint 200 bejegyzést tartalmaz. Legutóbb két moszkvai felfedezés került a jegyzékbe. Agejev akadémikus és kutatócsoportja felfedezése nyomán megváltoztak az elképzelések a testek mágneses és Á társadalomirányítás és az érdekviszonyok tovább. lehet. Ha valakit az ilyesmi v^Tirtn^ c 8 "agyon érdekel, biztosan mókát láttam is. Sőt letótóbb dot ta(á, h érdeklődését rfJ*252^®™^ kielégítse, hatnék, mert mindezekhez a város gyárainak és üzemei- DL Vámossy József A szocializmus alapjainak nühk az Intenzív fejlődés- szükségletek felmerülésének lerakásáig, a hatvanas évek re" — olvashatjuk az MSZMP színtereihez. Például a teelejéig, a felmerült törté- KB 1965. novemberi ható- rület, a lakosság szükséglenelmi feladatok megoldása rozatában. Hogyan képzeli el teit jól ismerő helyi tanács kristályszerkezete között i lényegében véve olyan meg- a politika az intenzív fejlő- részben maga dönt kommufennálló kapcsolatról. Ez a fiyőződés alapján történt, dést? Mindenekelőtt úgy, nális fejlesztési lehetőségeihogy a fő termelőeszközök hogy a mennyiségi növeke- ről. részben pedig a terület államosításával és a paraszt- dés mellett mfrid nagyobb érdekeit (a szükségletek kiság termelőszövetkezetekbe szerepet szán a fejlődés mi- elégítésének módozatait) képvaló tömörülésével általá- nőségi jellemzőinek. Ehhez a visel a döntésre illetékes felno6an uralkodóvá válnak a politikai rendszer igényli a sőbb szervek Irányába, hogy szocialista termelési viszo- társadalomirányítás áltálé- területi érdekeinek megfelenyok, létrejönnek az osztd- nosabban megfogalmazott lő döntéseket hívjon életre, lyok megszűnésének félté- céljai irányába mutató egyé- Ilyen szellemben módosítottelei; a korábbi antagonisz- ni és csoportkedvezményezé- ták választási rendszerünk, tikus érdekellentétek helyé- seket. A kizárólagosnak te- szabályait ls. Míg korábban be mindinkább a társadalmi kintett, egységes össztársa- a lajstromos választókerületi és egyéni érdekek egysége dalmi érdek helyébe e kez- rendszerben háttérbe szorult lép. Ebben az egységben az deményezéseket magukban a képviselő-tanácstag szeegyéni érdeket a társadalom foglaló különböző érdekek mélye, hiszen az állampolgár érdekével közvetlenül azo- differenciált rendszere lép. 82 , szf nositották. A szocializmus vazott. addig az egyéni vá£gy felfogott összérdekével A gazdaságban például a^ jasztókerületek bevezetése, a szemben megjelenő ellenté- vállalatokat — a külkereske- több jelölt állításának leheteket csupán szubjektív tor- delem és a honvédelem kü- tősége, a területi tanácsok zulásoknak minősítették. lönleges eseteit kivéve — tagjainak a helyi tanácsok , . , . .. által történő közvetett vénem lehet meghatározott ]asztósa mind-mind a különFékező hatás termékek gyártására utasí- böző területi érdekek képvifalfedezés új alapokat adott a kristályfizika területén folytatott kísérleti és elméleti kutatásokhoz. A tudósok feltárták a króm eddig ismeretlen mágneses tulajdonságait. Ezzel lehetővé válik, hogy a népgazdaság újfajta mágneses anyagokat kapjon. (APN) Bútorgyártás Jugoszláviában A jugoszláv bútorgyárak termelése a kereslettel párhuzamosan évről évre nő. Tavaly az ország 360 bútorkészítő üzeme már 20 miltani. Szükségszerűen követke- önállóságot kapnak, liárd dinár értékű különféle izett mindez a gazdasági el- döntenek arról, mit kívánA vállalatok tervezési seletének, a döntésekbe való maguk bejuttatásának új intézményes formáit jelentik. bútort készített Ebből az export értéke 3 milliárd dinár volt de lehetett volna több is, ha a hazai szükséglet nem nőtt volna meg anynyira-az elmúlt években. A külföldi piacokra 200 üzem küldi szebbnél szebb termékeit A legjelentősebb maradottságunkat erőltetett nak gyártani, hogyan hasz- A döntéd mechanizmusban ütemű iparosítással fetazá- nAlják ^ eszközeiket, mi- ^ molni kívánó gazdaságira- J J" J " ' .T, "Kai Képviselete egyre nanyítósi rendszer felfogásából W® aranyban fordítják gyobb szerepet játszik. A is. A gazdaságot akkor egy tiszta jövedelmüket fejlesz- hatvanas évek végén a tárolyan egységnek tételezték, tésre, vagy nyereségrészese- sadalmi szervek új funkciót mutatókra 33ff'12offi " Az * a szervezetükben tesával, konkrét tervutasítá- különült, aru- és penzvi- vékenykedő rétegek (szervesok formájában egy orszá- szonyok adta kapcsolatok kö- zett dolgozók, ifjúság, nők vevők az európai országok, | ^uta^tól" ff J*7*^6 ^f* stb > kép" az USA és Kanada. Az ex- btSt feladati^ mmel nagyobb tisz- viseIve politikai és állami sítése szükségtelenné tette, te Jövedelem elerése lesz. A döntéseket kezdeményeznek, hogy a gazdasági egységek- vállalat természetesen most véleményeznek, értékelik nek saját tevékenységükről sem termelhet — kizárólagos p^ok végrehajtását. Sőt, a önálló elképzelésük legyen. g;izdasági megfontolások mi- mezőgazdasági termelőszöAmikor ritkán ilyen mégis o . . , , , , felmerült, azt az irányító att — a nopgazdasagi terv- vetkezetek érdekeinek poliszervek mint ..szubjektív tor- vel ellentétes Irányba. Te- tikat képviselete 1967-ben zulást" minél gyorsabban vékenységének a megkívánt teljesen új szerveket hozott igyekeztek megszüntetni. Ha mederbe terelését azok a ]étre: a tsz-kongresszust. a port 70 százaléka nyugati, a többi KGST-piacra kerül. Az ízléses, korszerű, főleg kiváló hazai alapanyagokból gondosan készített különféle rendeltetésű bútordarabok a kölni, párizsi bútorkiállításokon is mindig sikert aratnak. Munkamozi lálkozik valakivel: a diák a tanárával, a beosztott a Délelőtt, háromnegyed tiz- lélegzett, előkerültek az újkor találkoztam vele, a Vö- súgok is. Kávé, cigaretta, rös Csillag mozi előtt. Néha, rejtvény, olvasás — tudod, főnökével, mikor összefutunk, beszél- hogy van ez. Egyszer csak — Egyébként — Retünk. Arról, ami eppen a technikus srác elrikkan- felém —, eszünkbe jut. totta magát. — Gyerekek! szemedet, Tekintélyes méretű akta- Amerikai cowboy filmet ját csomót szorongatott a hóna szanak a moziban! Bombát előadás kezdetét várók köalatt. Adódott a keresztkér- nem lehetne hatásosabban zött. Azok ilyenkor nem érdés. időzíteni, mint ezt a beje- r.ek rá: bevásárolnak, sietfordult ha jól kinyitod a magad is láthatod, nyugdíjas alig van az — Hová mész? lentést. Mivel hozzám aznap nek a gyesen levő lányuksegiteni, — A... Semmi — legytn- délelőttre jelezte érkezését, lett. — Kooperálni indul- a társcég egyik képviselője, tam. Délután még számlat megegyeztünk, én tartam a kell csináljak, aztán anyag- frontot. A többiek beírták a rendelést... Rengeteg dol- távozási füzetbe, hogy anyaggom van — kesergett. — osztály, számlázás, KISZ- nézett rám —, nem tudod Kutya idők járnak mifelénk, bizottság..., s elmentek. mit játszanak? Nem érek rá semmire Dél- _ A többit már én ls vállat vontam, hirt^r utón már faradt vagyok, az tőlük hallottam. Megvették nem jutott eszembe, este a családomé. Ha hiszed, a jegyeket, s mert volt még Körülnézett — A hoz, menyükhöz unokát abajgatni. Az előtérben * megszólalt a csengő. — Erről jut eszembe — ha nem, van két hónapja is, hogy moziban voltam. Egyszerűen nincs rá időm. Nem úgy, mint egyeseknek — mutatott a pénztár előtt kígyózó sorra. Megértően bólintottam. — Te — fordult felém t •• ,_ kínai ido a kezdésig, átugrottak negyed megy! — derült fel a Bárkába sörözni. Tovább az arca. _ Állítólag jó beszélgettek a kelleténél, füm. Nem akarod megnézni? (gy a vetítés első pár percét _ szegezte nekem a kér iekésték A jegyszedőnő le- dést. — Te úgyis ráérsz. ültette őket a helyükre, kényelmesen hátradőltek, mogyorót rágcsáltak — és nézNemet mondtam. Kezet nyújtott, odament a pénztárhoz és egy pillanat gondolkoztál már azon, hogy ték a filmet. Akkor lepődtek múlva elnyelte a vetítőterem kik járnak délelőttönként moziba? — Nyugdíjasok, délutáni meg, amikor az előadás végén kigyúltak a lámpák. Pár székkel arrább a főnök ült! Képzelheted, milyen bejárata. Horváth István STys^vSSzó8 önáíó szabályozórendszerek (ár, Termelőszövetkezetek Orszáelképzelés, akkor nem be- bér- adok. fejlesztések stb.) gos Tanácsát és a területi szélhetünk a vállalat érde- biztosítják, amelyek a terv- szövetségeket. A rétegszerkéről sem hiszen a vállala- ben foglalt elképzeléseknek vezetek fent említett jogain tok optimális lehetősege a megfelelően határozzák meg Wvül a TOT közte és más tervmutatók olyan mmima- ' , ... . , - , Tf ^^ lis túlteljesítése irányába 8 f™" Jövedelmezőségét, szerv között fennálló vita mutatott, amely a következő években nem eredményezte a vállalat részére kiadott tervmutatók radikális felemelését. E teljesítmény-visszatartás, az eladhatatlan áruk tömege, amely a szükségletek rossz központi felmérésének köszönhető, a műszaki fejgazdasági sikerességét. Gazdaság és társadalom összhangja Az új gazdasági mechanizmus lényegét alkotó köz- az érdek »*«»*•« képvisele" ponti szabályozórendszer és tónek különböző módjau esetén kérheti a kormány döntését. A példákat számtalanul folytathatnánk, de így is nyilvánvaló, hogy a hatvanas évek végén kialakított intenzív társadalomirányítás központi eleme az érdek és lesztés elhanyagolása gaz- elkülönült termelői dasági növekedésünket olyan kölcsönhatása modellje az érdek Cseppet ^m csodálkozhatunk azon, hogy e korszakban a mértékben fékezte, hogy a intenzív társadalomirányítási tudornányos kutatásokban ta hatvanas évek eleje-közepe rendszemek. Lényege, hogy a táján politikai vezetésünk na- döntéseket a poliüka igyekplrendre tűzte gazdaságira- ezüí közelebb telepíteni a nyitási rendszerünk átfogó reformjának kérdését. az érdek válik az egyik központi témává. Varga Sándor Az extenzív szakaszból az intenzívbe „Az extenzív jellegű fejlődés tartalékai ma már országosan kimerülőben vannák, mindinkább át kell térműszakban dolgozók, diákok dermedt Fképet 'vághattak, — feleltem. Is — figyelmeztetett felsorolásom hiányosságára. — Szerinted melyik kategóriába tartozik? — intett egy fekete diplomatóskát szo- egy sörre. mikor meglátták egymást. Akartak mondani valami sületlenséget az öregnek, de az leintette őket Rendes volt: meghívta a társaságot rongató, vasalt nadrágos férfi felé. — Tisztviselő — saccoltam a látvány után ítélve. Elmosolyodtam a történet hallatán. Barátom szintén nevetett. — Szóval, ezért ls lehet — Én is ügy gondolom — telt húz néha a délelőtti előhelyeselt. — Most pedig fi- adásokon — szólalt meg. — gyelj: elmondok egy történetet. — Körülbelül egy éve történt — kezdte a mesét. — A íönököm az egyik reggel bejelentette. neki tárgyalásra kell menni, előreláthatólag ebédre érkezik vissza. Azzal elporoszkált. Mindenki íelDe egyiknek sem tiszta a lelkiismerete. — Nézd! — mutatott nevetve az előtérben ácsorgókra. — A délelőtti mozilatogatók nem mernek egymás szemébe nézni! Mindegyik fel, hogy a másik felismeri, hogy taDéligyümölcs Kubából A citrusfélék exportja a citromot termeltek. Az elkubai népgazdaság fontos múlt húsz év alatt, a régi üldevizaforrása. Az elmúlt év- tetvények kibővítésével és új ben a szigetország több mint ültetvények létesítésével 144 ezer tonna déligyümöl- csaknem' a tízszeresére nöcsöt exportált. A kivitel vélték a termelést. A tervek nagy része a szocialista or- szerint csak az Ifjúság-szige. szágokba irányul. A tervek tén, ahol az ország legjelenszerint 1980-ban a kivitelt tősebb citrustermelő gazdasátöbb mint kétszeresére növe- gok találhatók, ebben az évlik. ben több mint 50 ezer tonna Kuba ideális adottságokkal grape-fruitot termesztenek. A rendelkezik a déligyümölcs- sikerekben nem kis szerepet termesztésre, de a forrada- Já öntözés, a talajlom előtt az orszagban éven- ' . . \ ' , te csak mintegy 60 ezer ton- Javítás, a műtrágyázás, vana grape-fruitot, narancsot és lamint a munkaszervezés. Hegesztési kutatóintézet Együttműködés a KGbT-tagorsságok kutatóival A Pozsonyi Hegesztési Ku- téstechnika korszerűsítéséhez tatóintézet szakembergárdá- egyébként a csehszlovák ját, eredményeit, korszerű szakemberek számos, újításofelszerelését illetően kétség- kat tartalmazó szakdolgozat kívül a világ élen járó ku- közlésével járultak hozzá, tatóhelyei közé tartozik. Töb- Közülük különös érdeklődésbek között ezt ismerte el a re tarthat számot szakmai világ 38 országának hasonló körökben a hegesztési kötészervezeteit magába foglaló sek hegeszthetőségéről és IIW — a Nemzetközi He- melegkezeléséről szóló tanulgesztéstechnikai Intézet — mány. azzal, hogy idei kongresszu- A pozsonyi kutatóintézet sát Pozsonyban rendezte nemzetközi kapcsolatainak meg. sorában fontos helyet foglal A pozsonyi kutatók továb- el a KGST-tagországok kubi munkáját nemcsak a nem- tataival kialakított együttzetközi szervezettől évente működés. Közös kutatások, s érkező mintegy 400 szak- az elért eredmények dokukiadvány segíti, de az az öt- mentációinak cseréje is hozszáz dokumentum is, amelyet zájárul a hegesztéstechnika a kongresszus szakbizottságai — eddig elképzelhetetlen tettek közkinccsé. A hegesz- méretű — fejlődéséhez. 1 « )