Délmagyarország, 1979. november (69. évfolyam, 256-280. szám)
1979-11-21 / 272. szám
8 ( Szerda, 1979. november 2ÍI Világszépe Kérem a jegyeket! Felszálltam a Párizs—Marseille útvonalon közlekedő gyorsvonatra, és kényelmesen elhelyezkedtem az első osztálvú fülkében. Igaz. hogv a felírás figyelmeztetett: nemdohányzó, de engem az ilyen apróságok nem zavarnak, sőt. mint szenvedélyes dohányos. öt perc múlva már rágyújtottam kedvenc havannai szivaromra. A férfi, aki velem szemben ült. figyelmesen szemlélte, ahogyan elővettem a szivart, ahogyan lecsippentettem a végét s meggyújtottam. Megvárta, amíg szívni kezdtem, és csak akkor szólalt meg: — Kérem, uram, ez nemdohányzó fülke! — Én, kedves barátom, megszoktam. hogy azt tegyem, ami nekem tetszik... — válaszoltam, magától értetődő közvetlenséggel. — Nos. meglátjuk... — emelte fel a hangját útitársam —, szólok a kalauznak. — Nem kell sokat fáradoznia — mondtam, mert megpillantottam a jegykezelőt. — Éppen jön! — Parancsol, uram? — udvariaskodott a kalauz, amikor intettem neki. — Ezt az urat utasítsa rendre — szólt útitársam —. befüstöli nekünk a nemdohányzó fülkét! — Uram... — kezdte a kalauz, de én közbevágtam: — Tudom, mit akar mondani. De, kérem, előbb vizsgálja meg ennek az úrnak a jegyét, hogv egyáltalán ide szól-e az? A kalauz a szomszédomhoz fordult. — Szíveskedjék a jegyét megmutatni ... Útitársam elsápadt, remegő kézzel kaparászni kezdett a kabátja zsebében. maid átnyújtotta a jegyet. — Kérem szépen... — csóválta meg a fejét a kalauz —. az ön jegye másodosztályú kocsira érvényes. Nem utazhat itt. Szíveskedjék utánam jönni... Társunk gyűlölködő pillantást vetett rám és dühödten ragadta meg a csomagját, de szó nélkül indult a kalauz után. A kislány, aki mindeddig hallgatagon ült a fülkében, letette a könyvét. és esodálkozó tekintettel kérdezte' — Mindent hallottam és láttam, bár úgy tettem, mintha itt sem lennék Jól elintézte az útitársunkat. Csak egvet áruljon el: honnan tudta, hogv a jegye nem erre az osztályra szól? — Semmi ördöngösség... — hárítottam el magamtól az elismerést. — Csak láttam, amikor a zsebébe tette.. .. és pontosan olyan színű, mint az env ém .,. T. B. 5-10o A 21 éves bermudai Gina Swainsnnt választották meg Londonban a világ 1979-es szépségklrálynőjévé. A hetven résztvevőből a második helyet a 19 éves brit Carolyn Seaward, a harmadik helyet pedig a 18 éves jamaicai Dcbbic Campbell szerezte meg. Képünkön: a világszépe A METEOROLÓGIAI TARSASAG ÜLÉSE A Magyar Meteorológiai Társaság Csongrád megyei csoportja ma, szerdán délután 3 órakor ülést tart a JATE Éghajlattani Intézetének előadótermében. Dr. Kiss István nyugalmazott* tanszékvezető főiskolai tanár Az időjárás-érzékenység problémájának újabb megközelítése. az űrkutatási és élettani eredmények alapján címmel tart előadást. MESEDÉLITTAN ÉS DISZKÓ Hauff Gólyakalifa ctmü mesejátékát a budapesti Gyermekszínház művészei — Pádua Ildikó, Móricz Ildikó. Herczegh Mária és Ujlaky Károly — mutatják be ma, szerdán délután 3 órai kezdettel a KSZV Victor Hugó utcai klubjában. Délután 5 órától diszkó lesz, vezeti Horváth András. ÜJ TERMÉSZETVÉDELMI TERÜLET A Pest megyei tan ács végrehajtó bizottsága védetté nyilvánította a Tatárszentgvörgy határában levő Orbán-erdőt. Az új, mintegy 15 hektáros természetvédelmi terület erdőgazdasági táj, n Duna—Tisza közi homokhát része. Felső talajrétegét az Alföld peremén. a Duna által képzett törmelékkúpból a szél formálta. s a homokhátnak ezen a részén futóhomok helyezkedik el. SZAKMAI TANÁCSKOZÁS Fontos exportterméke a KSZV-nek a csomagolásra kiválóan alkalmas raschelzsák. A zsák alapanyagának, a fóliának az újonnan vásárolt Leinzing gépen történő gyártásáról tanácskoznak a szakemberek ma. szerdán 14 órai kezdettel a szegedi kenderfonógyárbnn, VÖROSKERESZTESEK A KÁBELGYÁRBAN Ülést tartott tegnap, kedden a Vöröskereszt városi vezetősége a kábelgyárban. Zsarkó Imréné, a gyár szervezetének titkára tájékoztatót tartott az ott végzett vöröskeresztes munkáról, maid Tombácz József igazgató bemutatta a gvárat a résztvevőknek. Végül dr. Várkonyi László, a városi Vöröskereszt elnöke értékelte az. üzemi vöröskeresztesek tevékeny KÓRUSHANGVERSENY Négy szegedi énekkar részvételével kórushangversenyt rendeznek holnap, csütörtökön este 6 órakor a Juhász Gyula Művelődési Központ nagytermében. A műsorban közreműködik a 624es Szakmunkásképző Intézet énekkara, a Tömörkény István Gimnázium és Szakközépiskola énekkara, a Délmagyarországi Áramszolgáltató Vállalat vegyeskara és a Szakszervezetek Szegedi Altalános Munkáskórusa. FILMKLUB A Fernandel főszereplésével 1950-ben készült. Vörös kocsma című nagy sikerű francia filmet vetítik ma, szerdán este 7 órai kezdettel a KISZÖV Arany János utca 9. szám alatti klubjában. EGYETEMI TANÁR KÜLFÖLDÖN Dr. Pólay. Elemér egyetemi tanár, a JATE római jogi tanszékének vezetője az olaszországi Sassariba utazott. ahol a római joggal foglalkozó olasz és latin-amerikai jogászok konferenciáján vesz részt és tart előadást. FŐIGAZGATÓI KONFERENCIA Az NDK-beli Potsdamban rendezik meg a szocialista országok IV. rektori-főigazgatói konferenciáját. Az eseményre a Német Demokratikus Köztársaságba utazott dr. MohoU Károly, a Juhász Gyula Tanárképző Főiskola főigazgatója, aki a tanácskozáson előadást is tart Várható időjárás ma estig: Időnként felszakadozó felhőzet, de még többfelé várható újabb egő, északnyugaton havas eső, havazás. A Dunántúlon élénk, időnként erős északi, máshol megélénkülő északkeleti szél. Várható legmagasabb nappali hőmérséklet ma: nyugaton 2—5, máshol 5—10 fok között. KORSZERŰBB GYÜJTOGYERTYAK Javította a gyújtógyertya minőségét, korszerűsítette a gyártás technológiáját a veszprémi Bakony Művek és ezzel versenyképessé tette a külföldi piacon is. Ezt bizonyítják a külföldi „bemutatásának" első visszhangjai is. Az első nagyobb tételt. 200 ezret az NDK-ból rendelték, de ígéretes tárgyalások folynak a szovjet a utói várakkal is. A módosított Bakony gyújtógyertya piaci sikerének a titka, hogy tökéletesítették a tömítését, talkum helyett üvesrragasztót használnak. Az ehhez alkalmazott meleg rogyasztásos technológia megakadályozza a gvújtógyertya átfúvását, amelvnek mindig üzemzavar a következménye. SÁNDOR GYÖRGY ESTJE Sándor György humorista népszerű Lyukasóra című műsorát mutatja be ma. szerdán este 8 órakor a DÉLÉP Vár utca 1. szám alatti ifjúsági klubjában. KÜLFÖLDI SZAKEMBEREK A DÉLÉP-NÉL Tegnap, kedden őt lódzi építőipari szakember érkezett a DÉLÉP-hez. Négynapos programjuk keretében a vendégek ellátogatnak a vállalat számítógépközpontjába és a házgyárba, ahol a számítógépes terme1 és irányítást tanulmányozzák. A BIOLÓGIAI TÁRSASÁG ÖSSZEJÖVETELE A Magyar Biológiai Társaság szegedi csoportja holnap. csütörtökön délután 5 órakor ülésezik a JATE Ady téri épületének TTK-előadójában. Dr. Kiss István a rovarmetamorfózis szabályozásának genetikai megközelítéséről. dr. Juhász Miklós pedig Növénygyűjtő expedíción Kubában címmel tart előadást. Az, összejövetelen az érdeklődőket is szívesen látják. A BÁNYÁSZÁT DOKUMENTUMAI 1981-ben lesz 200 éve annak. hogy a dorogi szénmedencében megkezdődött a barnakőszén termelése. A feljegyzések szerint Rükskschuss Antal bányász 1781ben kapott szénkutatási, illetve széntermelési engedélyt, és egy 1802-ből származó térképen már négy működő aknát tüntettek fel. A közelgő évforduló alkalmából a vállalat vezetőinek kérésére a szénmedence dolgozói felkutatják a bányászkod ás 200 éves múltját, munkásmozgalmi emlékeit. a munkásélet tárgyi dokumentumait. Több szocialista brigád vállalta például. hogy összegyűjti a régi. már csak hírből ismert bányászeszközöket. A helyi bánvászkodás kialakulását, fejlődését, a szénmedence dolgo7,óinak egykori és mai életkörülményeit reprezentáló dokumentumokból, tárgyi emlékekből nagyszabású kiállítás rendezését tervezik a dorogi szénbányák vezetői. « Utazik" az úszóház • ••wgjSlijSjljSjBíüfefefr. ...: .. .•..:•••••• •:•••-• •••:• Baleset — Mi történt? Miért van bekötve a fejed? — Autóbaleset... A feleségem az autó ülésén egy idegen rúzst talált. | X:|.| Somogyi Károlyné felvétele A tél közeledtét több dolog ls jelzi, dclre húznak a vadlibák. dér lepi reggelre a fákat. így van mindenütt. A Tisza telét a kis motoroshajó vissza-visszatérő novemberi útja jelzi; „utaznak" az úszóházak a tápai téli kikötőbe, téli álmot aludni V Árvíz Jugoszláviában A GYERMEKINTÉZMÉNYEK JAVARA Befejeződött a Hazafias Népfront városi bizottsága és a MÉH által közösen szervezett használtruha-gyűjtési akció. Szeged négy városrészének — Odessza, Tarján, Rókus és Szőreg — lakói összesen 9 ezer 160 kilogramm használt ruhát adtak át a MÉH-nek. melynek értéke csaknem 66 ezer forint. Ezt az. összeget a városrészek gyermekintézményeinek fejlesztésére. gazdagítására fordítják. A lakosságon kívül a népfrontaktivisták, a pedagógusok. a honvédség, és nem utolsósorban az úttörők jeleskedtek a gyűjtésben. KISIPAROSOK TAGGYŰLÉSE Ma. szerdán este 6 órakor Szegeden, a Tisza-szálló koncerttermében tartják a KIOSZ szegedi körzeti csoportjának taggyűlését, ahol kitüntetéseket. okleveleket adnak át a vegyes szakmában dolgozó kisiparosoknak. Dél- é6 Közép-Jugoszlávia több vidékén egyre súlyosabbakká válnak a napok óta tartó ítéletidő következményei. A Crna 5ora-i Köztársaság egész területét sújtó árvíz most már milliárdos károkat okoz, és eddig öszszesen 9 emberáldozatot követelt. A hadsereg és a polgári védelem alakulatai a Zeta, Bojana, Lim és Csehotina folyók mentén fekvő városokban és falvakban rendkívüli erőfeszítések közepette folytatják a lakosság kitelepítését és az anyagi javak mentését. Eddig csaknem 2000 családot költöztettek ki a víz alá került házakból. Ulcinjban és Ubudván a hét hónappal ezelőtti földrengés által megrongálódott épületeket újabb kár érte. A Lim folyó 10 függőhídja leszakadt, Koszovo autonóm tartományban szintén megfeszített erővel folyik az árvíz elleni küzdelem. A medréből kilépett Lepenac és Nerodinka elöntötte a pristina— szkopjei úton levő hidat, a kacsaniki szorosban a vasútvonal is megrongálódott. Macedóniában főként a Vardar és a Treska áradása okoz gondot. Tucatnyi települést körülzárt az áradat. Szerbiában a Morava völgyében az őszi vetésekben végzett nagy pusztítást az árvíz. Bosznia-Hercegoviná' ban a Száva, az Una és í Szana árja ellen küzdenek. Jogerős ítélet a taxisok ügyében Mély megrendüléssel tudatjuk, liogy felejthetetlen kislányunk, TANÁCS ILDIKÓ 2 hónapos koraban elhunyt. Temetése november 22-én de. 11 órakor lesz a Belvárosi temetó ravatalozójából. A gyászoló család. Mély fájdalommal tudatjuk, hogy a szeretett íérl és édesapa, BODROGI MARTON volt porgányi gátőr, Mártély, Széchenyi u. 22. szám alatti lakos, október 31-én elhunyt. Hamvasztás utáni búcsúztatása november 22-én de. 11 órakor lesz a vásárhelyi Kincses temetőben. A gyászoló család. Mély fájdalommal tudatjuk, hogy a felejtheteuen férj. édesapa, nagyapa. CSAMANGO PAL életéne'c 64. évében. hosszú szenvedés után elhunyt. Temetése nov. 22-én 12 érakor lesz a Belvárosi temető ravatalozójából. A gyászoló család. 6100 Gyászközieniények Köszönetet mondunk mindazoknak a rokonoknak, ismerősöknek, szomszédoknak, munkatársaknak es mindazoknak, akik felejthetetlen halottunk. GAZDAG MATYAS hamvasztás utáni búcsúztatásán megjelentek, részvétükkel és virágaikkal mély fájdalmunkat enyhíteni igyekeztek. A gyászoló család. 4970 Köszönetet mondunk mindazoknak a rokonoknak, Ismerősöknek. akik felejthetetlen szerettünk, ÖZV. FARKAS FERKNCNÍJ temetésén megjelentek, utolsó útjára elkísérték és mély fájdalmunkban osztoztak. A gyászoló család. tóíá Mély fájdalommal tudatjuk, hogy a felejthetetlen fiú, és testvér, IFJ. SZŰCS ANDRIS életének 30. évében hirtelen elhunyt. Temetése nov. 22-én 14 órakor lesz a Belvárosi temető ravatalozójából. A gyászoló család. 6098 Köszönetet mondok mindazon rokonoknak, testvéreknek, ismerősöknek és szomszédoknak, akik drága feleségemet, DOBO ANDRASNÉT utolsó útjára elkísérték, virágaikkal és részvétükkel mély fájdalmamon enyhíteni igyekeztek. Fájdalomtól megtört férje. Rózsa Ferenc sgt. 34. 6071 Köszönetet mondunk mindazoknak a rokonoknak, Ismerősöknek. volt munkatarsainak, akik felelthetellen halottunk, ZS1GO JÓZSEF temetésén megjelentek, részvétükkel és virágaikkal mély fájdalmunkat enyhíteni Igyekeztek. A gyászoló család. 6069 Immár másodszor ült öszsze a bíróság négy szegedi taxisofőr büntetőügyében. Amint arról korábban, a Szegedi Járásbíróság szeptemberben tartott tárgyalása alapján beszámoltunk, a 46 éves Czinege András Szeged, Somogyi utca 1., a 30 éves Bodó Zoltán Szeged, Felsőváros 313 'B„ a 25 éves Sárfi Tamás Szeged, Közép fasor 7 B. és a 39 éves Mojzes Lajos Szeged, Tarján 502. szám alatti lakos — valamennyien a Volán 10. sz. Vállalat dolgozói — jogellenesen akartak négy fiatalemberen 6 forint viteldíjat behajtani. Czinege András elsőrendű és Mojzes Lajos negyedrendű vádlottat többek által elkövetett garázdaságban találta vétkesnek a Szegedi Járásbíróság. Ezért öt-, illetve négyhónapi börtönbüntetésre ítélték őket. A másod- és harmadrendű vádlottakat, Bodó Zoltánt és Sárfi Tamást többek által elkövetett garázdaság és közúti veszélyeztetés bűntette miatt ítélték hathat hónapi börtönbüntetésre, s egy évre mindkettőjüket eltiltották a gépjárművezetéstől. A megyei bíróság az első fokú ítéletet annyiban változtatta meg, hogy Bodó Zoltán büntetésének végrehajtását 3 évi, Mojzes Lajosét pedig 2 évi próbaidőre felfüggesztette. Egyebekben jóváhagyta a Szegedi Járásbíróság ítéletét. DiLMmmmG A Magyar Szocialista Munkáspárt Szeged városi Bizottságának napilapja. Főszerkesztő: F. Nagy István - Főszerkesztő-helyettes: Sz. Sünoi István - Kiadja a Csongrád megyei Lapkiadó Vállalat. Felelót kiadó: Kovács László - Szerkesztőség és kiadóvállalat: Szeged, Tanácsköztársaság útja 10. Sajtóház. 6740 - Telefon: 12-633 - A lapot nyomja: Szegedi Nyomda. Szeged. Bajcsy-Zsilinszky utca ZS. — 67at Igazgató: Dobó József - Terjeszti a Magyar Porta előfizethető * postahivataloknál és kézbesítőknél. Előfizetési dl) egy hónapra 98 fórint. - Indea; »HJ< ISSN: •133-9Zt n