Délmagyarország, 1979. október (69. évfolyam, 230-255. szám)
1979-10-31 / 255. szám
2 Szerda, 1979. október 31. Tanácskozás a világszervezetben KABULI HATÁROZAT Az Afganisztáni Népi Demokratikus Párt Központi Bizottságának Politikai Bizottsága Kabulban határozatot. «iett közzé a Nagy Októberi Szocialista Forradalom 62. évfordulójának megünnepléséről. A dokumentum a többi között hangoztatja, hogy az évforduló megünneplése az afgán éá a szovjet nép közötti barátság további megszilárdításának ügyét szolgálja. TANÁCSKOZIK A SZOCIALISTA INTERNACIONÁLÉ IRODÁJA Tegnap, kedden, a Lisszabon melletti Estoril egyik szállodájában megnyílt a Szöciallsta Internacionálé Irodájának tanácskozása. A kétnapos ülésszak elnöke Wiily Brandt volt nyugatnémet kancellár, a Szocialista Internacionálé elnöke. A találkozó fő témája a dél-afrlkal és a latin-amerikai helyzet Willy Brandt és Bruno Kreisky jelentést tesz az Internacionálé és a közel-keleti konfliktusban érintett országok kapcsolatairól. ÖNGYILKOSSÁGI Tegnap, kedden reggel Párizstól mintegy 40 kilométerre Rambouillet közelében, egy erdetj tő mellett holtan találták Róbert Boulln francia munkaügyi minisztert. Boulin, autója közelében, a földön feküdt. A jelentések szerint a miniszter öngyilkos lett. Róbert Boulln 1920-ban született, 1068 óta számos francia kormányban töltött be miniszteri posztokat. Az RPR tagja volt. A HASADÓANYAGOK VÉDELMÉRŐL Az osztrák fővárosban befejeződött az az 58 ország és számos nemzetközi szervezet képviselőinek részvételével megtartott kétéves tárgyalássorozat. amelynek eredményeként nemzetközi konvenciót dolgoztak ki a hasadóanyagok védelméről. A nemzetközi konvenciót 1980. március 3-án Bécsben és New Yorkban egyidejűleg bocsátják aláírásra. Mint a Nemzetközi Atomenergl? Ügynökség köreiben hangsúlyozzák, az új dokumentum jól kiegészíti majd az> atomsorompó-egyezményt és fontos lépést jelent az atomenergia békés célú felhasználásában való együttműködés terén. BARÁTI TALÁLKOZÓ A Lenint Komszomo! fennállásának 61. évfordulója alkalmából kedden baráti találkozó színhelye volt a Szovjet Kultúra és Tudomány Háza. Budapesti itJúkommunisték és hazánkban tanuló szovjet fiatalok köszöntötték együtt a nagy múltú ifjúsági szövetséget. Ugyancsak a Szovjet Kultúra és Tudomány Házában került sor a Szovjetunió magyarországi nagykövetségének Komszomol-blzottsága által rendezett fogadásra. NEMZETKÖZI PEDAGÓGIAI TANÁCSKOZÁS Tegnap, kedden az NDKban két nemzetközi pedagógiai tanácskozás kezdődött a szocialista országok —. köztük Magvarország — oktatási szakembereinek részvételével. Berlinben néevnapos szimpóziumon vitatják meg a szocialista orsrások történelemoktatásának feladatait. a történelemkönyvekkel kapcsolatos problémákat. Rostockban a kommunista érkötési nevelés és az ifjúság iskolán kívüli tevékenysége kérdéseivel foglalkozik nemzetköti tanácskozás. AZ ANGOL KináT YNÖ FOGADTA HÜAT II. Erzsébet angol királynő tegnap délben a Buckingham-nalotában dís^ebéden látta vendéül Hva Kuofenget. A pa'otábcn dísrőrsév. és ez államfőnek Wjáró fo»sdtatés vérté a kínai miniszterelnököt, s ezzel a ges»tu*sal London újból kl akarta filézni, hogy miiven naiv telentösAzü eseménye1' tekinti Hua és kísérete látogatását. • w..-..nvaww w rf'wyesci ee-íipnirn Namíbiai szólta ariÉsi hét üdvözlőtávírc,tok Tüntetések az USA-ban — Magyar felszólalás e New York (TASZSZ) Az ENSZ Namíbia-tanácsának rendkívüli ülésével tegnap New Yorkban megkezdődött a namíbiai szolidaritási hét. Waldheim főtitkár és Salim Ahmed Salim. a közgyűlés sörös elnöke a Világszervezet korlátlan támogatásáról biztosította Namíbia népét. Akporode Clark, az ENSZ apartheidellenes bizottságának elnöke sürgette a Biztonsági Tanácsot: tegyen végre hatékony lépéseket annak érdekében, hogy Namíbia népe elnyerje valódi szabadságát és függetlenségét. Vlagyimir Kravec, Ukrajna ENSZ-delegátusa a szocialista országok nevében elmondott beszédében rámutatott: a Dél-afrikai Köztársaság csupán több kapitalista állam segítségével, azok széles körű politikai, gazdasági és katonái támogatásával képes fenntartani Namíbia megszállását, és arra készül, hogy Rhodesiához hasonlóképpen, bábkormányt juttasson hatalomra az általa törvénytelenül megszállva tartott országban. Salhn Ahmed Salim felszólalásában utalt azokra a legutóbbi hírekre is, ame. lyek szerint Pretória szeptember folyamán nukleáris robbantást hajtott végre. „Ez a hír komoly aggodalomra ad okot. mivel nemcsak a térség, hanem az egész világ békéjét és biztonságát fenyegető dologról van szó" — leientette kl az ENSZ-közgyűlés elnöke. * A leszerelésért folytatott akcióhét keretében a béke hívei tömeges felvonulásokat szerveztek , az Egyesült Államok különböző városaiban. New York-i tüntetők a város üzleti központja oan, a Wall Streeten vonultak fel, Ilyen jelszavakkai: „Le a neutronhalállal!" „Szüntessék be a tömegpusztító fegyverek gyártását!" „Elég a nukleáris fegyverekből I" „Fékezzék meg a fegyverkezési hajszát." A Connecticut állambeli Oroton városban, ahol a Trident típusú — több nukleáris robbanófejjel ellátott rakéták hordozására és indítására alkalmas — tengerA Kennedy-kihívás „Washington *Srt ajtók mögött". A magyar néző érdeklődéssel figyeli a televfzlós sorozatot és az az érzése: nemcsak egy konkrét időszak „megírt" változatába pillanthat bele, hanem egy hatalmas gépezet működési mechanizmusába is. A sorozat némi segítséget adhat iahhoz is, hogy legalábbis megpróbáljuk elképzelni, Hti«i lyen felbolydult méhkasra emlékeztethet most Washington: a zárt ajtók mögött micsoda feszült tanácskozássorozaton mérlegelhetik annak a fejleménynek a várható láncreakcióját, amely — és ezt túlzás nélkül ki lehet jelenteni — valamennyi bel- és külpolitikai Jelenségnél sokkal jobban érdekli a politikai hatalom amerikai birtokosait Arról van szó, amit az amerikai sajtó a „Kennedyklhívásnak" nevez. Bejelentették ugyanis, hogy az Egyesült Államok fővárosában, Washingtonban megnyílt Edward Kennedy szenátor választási főhadiszállása. Tulajdonképpen senkit nem érhetett meglepetésként ez a hír. Jelentőségét, hatását azonban nemcsak bel-, hanem külpolitikai vonatkozásban is nehéz túlbecsülni. Igen, az energiaválság, a gazdasági-politikai nehézségek, a példátlanul alacsony népszerűségi ráta körülményei közepette eddig is világosnak tűnt, hogy a Kennedy-klán képtelen lesz ellenállni ekkora kísértésnek. Mondjuk ki: a mesterséges kubai válságtól kezdve a SALT-vonatkozásokig számos veszélyes világpolitikai lépés Is legalább is közvetett kapcsolatban éli a Kennedy-klhivással: egy fantasztikus nehézségekkel küszködő kabinet pánikreakcióinak aggasztó összessége. Most azonban Ismét történt valami lényeges: a majdnem b!ztos"-ból Immár bizonyosság létt: a legutolsó Kennedy-flvér végleg eldöntötte. hogy — már a dátumot is tudni vélik, november 7-én — hivatalosan ls bejelenti Jelölést szándékát Az amerikai választási orocesszus a világ legbonyolultabb szavazási mechanizmusa. Tizenegy teljes hónán van még hátra, amíg 1980 ou^usrúiséban, az elnöklemiö "vűlésen a demokrata párt dönt arról: kit indít jövő novemberben: Cartert. tv K»nnedyt? Egy amúgy ls nehéz gazdasági ós nemzetközi helyzetben könnyű megjósolni, hogy az előttünk álló időszak nemcsak az amerikai választóknak jelent sok izgalmat ós bizonytalanságot hanem a világnak is. Számolnunk kell azzal, hogy a Carter-kormány világpolitikai döntéeeit valószínűleg az eddiginél is nagyobb idegesség jellemzi majd és a választási meggondolások a korábbinál ls komolyabban — « veszélyesebben 1 — árnyékolhatják be a Fehér Ház külpolitikai döntéseit. Harmat Endre alattjárókat gyártják, a rendőrség gumibotokkal kergette szét a tüntetőket. A felvonulók fő követelése itt az volt. hogy az új fegyverkezési programokra szánt, összegeket fordítsák a lakosság szociális szükségleteinek fedezésére. Nagyméretű tiltakozó felvonulásokra került sor Washingtonban, Plttsburghben, Saint Luisban, San Franciscóban és az Egyesült Államok más városaiban ls. Az ENSZ-közgyűlés szociális,. kulturális és humanitárius bizottsága az emberi jogokkal kapcsolatos napirendi pontok vitájában hétfőn felszólalt Erdős Andrá, a magyar küldöttség tagja ls. Beszédében hangoztatta: az ENSZ tevékenységét ezeknek a jogoknak a maradéktalan megvalósítása terén nem új szervek és intézmények létrehozásával. hanem a2 étidig hozott határozatok végrehajtásával lehet javítani. Jelenleg éppen azok az országok szorgalmazzák az ENSZ szerkezetének megváltoztatását, amelyek elzárkóztak az emberi jogok durva cs tömeges megsértését elitélő határozatok támogatásától. A magyar küldött rámutatott, hogy az emberi jógokkal foglalkozó új intézmények létesítése elterelné a figyelmet a lényegi teendőkről ezen a téren és nem javítaná az általános politikai légkört sem. Az ENSZ-közgyűlés kedden újabb 6 szavazási menetben sem tudta eldönteni, hogy január elsejével Kuba vagy Kolumbia legyen-e a Biztonsági Tanács üj, nem állandó tagja Bolívia utódjaként . '! V A Biztonsági Tanács 10 nem állandó tagja közül ötnek (Csehszlovákia. Bolívia, Oabon. Kuvait és Nigéria) mandátuma ez év december 31-vei lejár. Kádár János, az MSZMP Központi Bizottságának első titkára és Losonczi Pál, az Elnöki Tanács elnöke táviratban üdvözölte Bendzsedid Sadlit, az FLN Párt főtitkárát, köztársasági elnököt az Algériai Demokratikus és Népi Köztársaság nemzeti ünnepe, a forradalom kitörésének 25. évfordulója alkalmából. Lázár György, a Minisztertanács elnöke Mohamed Benahmer Abdelghani miniszterelnöknek. Púja Frigyes külügyminiszter Mohamed Szeddik Benjahia külügyminlgzternek küldött táviratot. Párt- és kornányküEdötlsgg utazóit Algírba e Budapest (MTI) Az Algériai Demokratikus és Népi Köztársaság vezető testületeinek meghívására Bisxku Dóidnak, az MSZMP Politikai Bizottsága tagjának vezetésével tegnap, kedden pdrt- és kormányküldöttség utazott Algírba a november l-l forradalom 25. évfordulója alkalmából rendezendő ünnepségekre. A küldöttség tágja Rácz Pál, az MSZMP KB tagja, külügyminisztériumi államtitkár, Kot'dcs Pál altábornagy, honvédelmi miniszterhelyettes *és Széphelyi Zoltán, hazánk algériai nagykövete. Az algériai nemzeti ünnep rendezvényeire ugyancsuk elutazott Vas János, a SZOT titkára és dr Tihanyi Sándor, a Magyar Partizén Szövetség szociális bizottságának elnöke. Budapestre érkezett a luxemburgi külügyminiszter 0 Budapest (MTI) Hivatalos látogatásra tegnap. kedden hazánkba érkezett Gaston Thorn luxemburgi külügyminiszter. A vendéget a Ferihegyi repülőtéren meghívója. Púja Frigyes külügyminiszter köszöntötte. * Gaston Thorn luxemburgi külügyminiszter 1928. szeptember 3-án született Luxemburgban. Egyetemi tanulmányalt Franciaországban és Svájcban végezte, jogi doktorátust szerzett. A luxemburgi diplomácia vezetője fiatal kora óta részt vesz a politikát életben. Hazája kormányában már többször töltötte be a külügyminiszteri posztot. Az előző kormánynak miniszterelnöke volt. A jelenlegi kormányban Ismét külügyminiszter és emellett a gazdasági ügyek minisztere ls. Súlyos összecsapások 0 San Salvador (AFP) Súlyos véráldozatokat követelő tűzharc és kormányellenes gerillák által fogva tartott túszok egy részének Szovjetunió íStaisi Sok nyugat-európai turisj tától kaphat az ember egy| behangzó választ, ha megkérdezi. mi tetszett leginkább Szibériában — s a felelet ez — a víz. Szibériában valóban tiszta, jóízű a víz. Irkutszkb&n például egyenesen az Angarából is ihatunk, csakúgy, mint a Bajkál-tóból, hiszen az foglalja magában a Föld édesvízkészleteinek egyötödét. A Szovjetunió legbővizűbb folyója a Jenyiszej, amely a Szajan-hegységtöl 4 ezer km-t tesz meg a Jeges-tengerig. A mai civilizáció azonban köztudomásúan sok olyan vegyi anyaggal rendelkezik, amely számos folyót képes holt vízzé változtatni. Gondoljunk csak a Rajna szomorú sorsára, amelyet gyakran Európa szennyvízcsatornáiénak neveznek. Á szovjet állami szervek ennek megelőzésére átfogó vízvédelmi Intézkedéseket foganatosítanak. Ezek sorába tartoznak a víz tisztásává érdekében a halókra szerel' '-fllöoleves berendezések. r vállalati és városi szennyvíztisztítók, s vértll az ipari létesftménvek »árt ciklusos vízfelhasználása. A legfrissebb nélda. am»lv ól szemlélteti honvan óv'Sk a J«»"M*»eH — a Csecsein kenjtánv nevű 1é<tt«rőAz út bniű iiftTTAffiV „ bzi^zSs) |rjő' boss-ebvo. •a m»" h*r>»m ami ie«ai*bb "ven fontos — c"v «-c*pn -,-fv piflr-,fi «-7Anpve*Téo s«m Verő? fó'e a fplvóbfl. A cin" o rne-vn-^-'ő vínsSz^rn bonvolult eleséssel látták el, amely ivóvíz tisztaságúra szűri, ülepíti a szennyvizet, sőt, a száraz hulladék és az olajmaradványok elégetésére kazánt is felszereltek. A Csecskin kapitány a szibériai folyókra rendelt hajók első példánya. A Jenyiszejen járó hajók között vannak régi építésűek is, de ezek sem szennyezik a vizet, mert 30 szemétgyűjtő hajó rendszeresen járja a folyót és a kis hajóktól a 6ok fedélzetű személyszállítókig összeszedik a hulladékot, A szibériai folyók partján természetesen nincs olyan sűrű ipari építkezés, mint Nyusat-Európában, de trre nem is törekszenek, tudatosan megőrzik az érintetlen természetet, hogy az embereknek legyen hol kipihenniük az iparosítás stresszhatásait. Ez természetesen további összegeket követel. Példaként olyan vízigényes iparágat említhetünk, mint a papír- és cellulózei par. Köztudomású, hogy egy tonna cellulózé előállításához körülbeiül 300 tonna tiszta víz szükséges. Az Angara partján 2 ilyen gyér dolgozik, a harmadik most épül Uszty-Ilimszkben, a Jenyiszejnél termel a krasznojarszki kombinát és most tervezik a leszoszlbirszki létesítményt. Az említett öt kombinát közül az 1967ben átadott bratszki egymaga évente 1 millió tonna cellulózét termel ezenkívül egy sor más, ueyan-sak víz!"ényes faipari termet „d A víztisztaság hatékony védelme nélkül természetesen veszélyeztetnék Szibéria vizeit. Ezért több lépcsős víztisztító müvek épülnek, amelyek egyesitik a mechanikai, biológiai és kémiai módszereket és zárt ciklusos vízellátási rendszereket alkalmaznak. A bajkáli cellulózegyárban az egyedülálló víztisztító műre már több mint 30 millió rubelt költöttek. Az iparág 1985—90. között teljesen átáll a zártciklusos vízellátásra. A krasznojarszki tisztítómű még drágább volt, 38 millió rubelbe került. A város 120 nagyüzemének egy része, így a cellulózegyár Is teljesen bevezette a zárt ciklusos vízgazdálkodást. A bratszki falpari kombinát víztisztítója körülbelül 150 millió rubelbe került. s negyedik lépcsőként csatlakozott hozzá az oxigéndúsító. Hasonló intézkedéseket léptettek éleibe más üzemeknél az Angara partján. így a folyó továbbra is tiszta vicét visz a Jenviszejbe. A foIvamóriás vize ma is olyan kristálytiszta, mint a „lányok könnye". Az utóbbi 20 évben a ^zovietimióban háromszorosra nöt« az édesvíz-'oz'rnsztás. 5s->iMri4b!>T! bz különösen 1Ó1 ér>*kelh«tŐ, mivel ren<sk<wfli ovora üt*mk®ri fepődik az lnar A waV•Mők szerint ez nem érz«VAtVatA a gsikirlai fo'vók állapotán. A Jenviszeixen ma is vízan a kecsege •> maréna. Szerver A«,Tfre«mov (APN—KS) szabadon bocsátása — ez a két esemény Jellemezte hétfőn, az október 15-i államcsíny óta szüntelenül forrongó Salvadort. Huszonhatén életüket vesztették és csaknem százan megsebesültek San Salvadorban, a kormányellenes gerillák ós a renfenntartó erők között kirobbant több órás tűzharcban. A Népi Forradalmi Tömb szabadon bocsátotta a munkaügyi minisztérium épületében műit szerda óta fogva tartott 125 túszt. A túszul ejtett minisztereket, valamint a gazdasági minisztériumban őrzött 24 személyt azonban továbbra ls fogva tartják, változatlanul a politikai foglyok szabadon bocsátását béremelést és a fogyasztói árak befagyasztását ' követelve. Bővül a kapcsolatteremtés lehetősége • Hanoi (MTI) Vietnamban megkezdődött az Interszputnyik kozmikus .ávközlésl hálózat földi állomásának építése. A vietnami építők és a munkában közreműködő szov !et szakértők vállalták, hogy íz állomást a Jövő év közegére üzembe helyezik. Az állomás elkészülte után nagymértékben növekednek Vietnam és a KGST-tagországok között a kapcsolatteremtés lehetőségei, mind telefonon, mind más távközlési eszközökön. A vietnami tévénézőknek lehetőségük njilík majd irra is hogy egyenes adásban tekinthessék meg a moszkvai olimpia versenyeit