Délmagyarország, 1979. október (69. évfolyam, 230-255. szám)

1979-10-27 / 252. szám

Vasárnap, 1979. október 27. II Gyepgazdálkodás Gépbemutató Vásárhelyen Tegnap, pénteken Hódme- tok a füvet, elszaporodnak tővásárhelyen az Állatorvos- a gyomok. Gondoskodni kell tudományi Egyetemi Tangaz- felújításukról, a hiinyok pót­dasagban legelök művelésére lásáról. Erre a célra olyan és javítására alkalmas gépet gép alkalmas, amely a kívánt mutattak be. mélységre is bedolgozza a A Debreceni Agrártudomá- földbe a műtrágyát. Ugyan­nyi Egyetem Szarvasi Mező- akkor mellőzteti is a talajt, gazdasági Foiskolajának . , .... szakemberei olyan gépet A bemutetott gep erre szerkesztettek, amellyel köny- kalmas. Négy műveletet vé­nyen és gyorsan lehet javi- gez. A dr. Magyar József ad­tani a talajt. Ugyanis az ed- junktus tervei alapján ké­digi tapasztalatok azt bizo- 6zült prototípust a vásárhe­nyították, hogy nem megfe- lyiek három hónap alatt ké­lelő a gyepek gondozása, szítették el, s mivel a tan­Dr. Szabó János kandidátus gazdaságnak több mint ezer elmondta a tegnapi gépbe- hektáros gyepterülete van, mutatón, hogy a legelök, lé- várhatóan a gép hasznára tek termése évről évre fogy, lesz a közösségnek. Szándé­ha nem fordítanak gondot a kuk, hogy több tehenet tar­pótlására. Kitapossák az álla. tanak, mint eddig Szovjet tudós Szegeden A Magyar Tudományos a szovjet tudós előadást tart Akadémia lumineszcencia és „Lézereffektus szerves anya­félvezető kutatócsoportjának gok gőzében" címmel. — amely a JATE Kísérleti A szovjet tudós kutatási Fizikai Intézetében működik területe az infravörös 6zű­— meghívására Magyaror- rők vizsgálata és a lézerbe­szágra érkezett Nyikolaj rendezések fejlesztése. A Alexander Boriszevics pro- JATE Kísérleti Fizikai Inté­fesszor. a bjelorusz tudomá- zete és a bjelorusz akadémia nyos akadémia elnöke, álla- fizikai intézete között 10 éve mi díjas fizikus. Ma, szóim- kutatási együttműködés van haton délután 2 órakor a a lézerkutat.ások és a lurni­Szegedi Akadémiai Bizottság neszcencia vizsgálatok köré­székházának előadótermében ben. A KISZÖV elnökségének ölése A közeljövőben községi szövetkezeti bizottságok ala­kulnak — jelentette be a KISZÖV jogi Irodájának vezetője, az Ipari Szövetke­zetek Csongrád megyei Szö­vetségének tegnap délelőtt tartott elnökségi ülésén, ahol elsőként azt vitatta meg a testület, hogy az OKISZ tjónlásanak miként sikerült megfelelni. Ezt követően a vezetők szakmai és politikai képzettségét felmérő jelen­tést és a vezetői utánpótlás kádertervét vitatták meg az egybegyűltek. A Makói Já­rási Építőipari Szövetkezet elnöke arról számolt be a fórumon, hogy mit tettek azért, hogy az első félév gazdasági veszteségeit korri­gálni tudják az év végéig. Az elnökség ezt követően a központi alap felhasználá­sáról szóló előterjesztést hallgatta meg, majd a kong­resszusi és jubileumi mun­kaverseny eddigi eredmé­nyeit és a további tenni­valókat értékelte, megálla­pítván. hogy az eddigi ta­pasztalatok örvendetesek, mert a legtöbb szövetkezet teljesíti is, amit vállalt A KISZÖV elnöksége vé­gül közművelődési kérdé­sekről tárgyalt, megállapí­totta: az az együttműködési megállapodás, mely az ipari szövetkezetek dolgozóinak kultúrálódását hivatott elő­segíteni, beváltotta a hozzá­fűzött reményeket. Segítséget várnak az újítók A KPVDSZ tapasztalatai a helyiiparnál Az újítómozgalom és az az újítások ügyeinek intézé- volna kétszer-háromszor any­Újitással foglalkozó emberek se igen gyönge lábakon áll. nyi is. További feladatot je­Elmarasztaló vélemény: lentene, hogy a bevezetett és tervszerű és folyamatos újí- előnyökkel alkalmazott úji­olykor igen nagy segítséget adnak a gazdálkodás, a ter­melés, vagy a szolgáltatás tási ügyintézés szinte egyel­jobbá, korszerűbbé tételéhez, len valtalatnál sincs. A „leg­tást ne rejtsék véka alá a vállalatok, hanem hívják föl Azonban ők maguk is segít- jobbnál", a vendéglátóipar- orra társvállalataik figyel­ségre szorulnak, támogatást nál is az újítóknak általá- mét. várnak munkajukban. A ban hónapokig kell várniuk, A fölemlegetett hiányok, szakszervezetek általábáh míg javaslataikat elintézik, da gondok megszüntethetők, s megkülönböztetett figyelmet nem ritka az sem, hogy há- igen egyszerű a féladatokat fordítanak az újítómozgalom- ramnegyed évvel később, és is meghatározni. Minden bi­ra, képviselik és védik az csak többszöri sürgetésre zonnyal sikerül a szakszer­ujitók érdekeit. A KPVDSZ kapnak választ Nagyon idő- vezeti tisztségviselőknek a megyei bizottsága tegnap, szakos mindenütt az intézke- tanácsi irányítás alá tartozó pénteken megtartott ülésén dés, az elbírálás. Általában vállalatoknál is pezsdülést részletesen foglalkozott az akkor „kapkodnak", amikor adni az újítómozgalomnak. újítómozgalom helyzetével és már össze tornyosultak a be- fölhívni a gazdasági vezetők a legfontosabb tennivalóival, adott javaslatok. Az újítási figyelmét is e munkákban a Két évvel ezelőtt vizsgáltál; javaslatok kifüggesztése, nyíl- szükséges alaposabban a tanácsi irá- vánosságra hozatala is sok nyitás alá tartozó vállalatok kívánnivalót hagy maga után. újítási tevekenységét, s akkor S még egy megállapítás a több javaslatot, határozatot KPVDSZ jelentéséből: „Saj­fogalmaztak meg az újító- nálatos, de még mindig eló­mozgalom támogatása érde- fordul, hogy az újítás elbí­kében. Most egy reprezenta- rálásáyal egy időben nem tív fölmérés alapján tekin- történik intézkedés a hasz­tették át a változásokat, s nositá&i szerződés megkötésé­nera a meglevő eredmények re. Az egyseges és könnyen számbavételére helyezték a áttekinthető, évenként elkü­hangsúlyt, hanem a gondok- lönített nyilvántartás hiánya ra, a gyöngeségekre, mivel miatt könnyen elmaradhat az azokat illene fölszámolni, újítás bevezetése." hogy ne gátolják, fékezzék az Mikor jut olyan elhatáro­újítómozgalmat, az újítani zásra egy dolgozó, hogy újit­akaró emberek hangulatát, son? Leggyakoribb a saját Gyakran tapasztalják a munkaterületén tapasztattak tennivalókra. Az újító emberek komoly segít­séget adhatnak, de csak ak­kor. ha őket is támogatják igyekezetükben, alkotó ked­vüket felszítják és nem fé­kezik. ás nemesít ? toros anekdotát őrzött meg a családi gatták a tapétát, eladták a beépftett búto­emlékezet a harmincas évekből: a rokat Agresszív viselkedésükkel, randali­fótéren frissen mázolt táblát néze- rozásukkal tönkretették a többi lakó nyű­gét egy lompos külsejű egyén. KOLDULNI TILOS! — hirdeti a felirat Nofene. megint lopni kell — kommentálja a csavargó. Nálunk szilárd a közbiztonság. Statiszti­kák bizonyítják: a fejlett nyugat-európai országokban tízezer lakosra négyszer-öt­szor annyi bűneset jut évente, mint ha­zánkban. Mindez tény. okain azonban ér­demes elgondolkodni. Egy profitérdekre, hatékonyságra beállított társadalomban a lumpen életmód törvényszerlen bűnözésbe torkollik. Nálunk nem készült és nem is készíthető pontos felmérés, a lakosság hány százaléka folytat munkakerülő, alko­holista életmódot, tanúsít antiszociális ma­gatartást. Annyi bizonyos, jóval többen, mint ahányan összeütközésbe kerülnek a törvényekkel. A pénznek nincs — a társadalmi jutta­tásként kapott bankjegyeknek sincs — szaga. A kocsmában édesmindegy, hogy va­laki a munkabérét issza-e el, vagy a csa­ladi pótlékot. A társadalmunkban is szí­vósan továbbélő különbségek egyik oka. hogv bár bizonyos jövedelmi differenciákat a társadalom a juttatásaival igyekszik ki­egyenlíteni. azt az? összeget gyakran nem arra fordítják, amire fel kellene használ­ni. Egyelőre nincsenek is megfelelő esz­közeink. hogy megváltoztassuk ezt az ál­lapotot. Egy bölcsődei hely. mondjuk, 40—50 ezer forintba kerül. Játsszunk el a gondolattal, vajon hányan adnák él gyermekeik he­lyét. ha megkaohatnák érte a ráiuk eső összeget, és mire költenék a pénzt? Ha be lehetne cserélni a majdnem ingyenes gyógyszert az előállítás költségeivel egyen­értékű pálinkába, vajon hányan mondaná­nak le társadalombiztosítási jogaikról? gaimát is. A kosz. a szemét között bogarak szaporodnak es szétszélednek a többi la­kásba is. Mindez nemcsak Újpalotán és nemcsak 10 családnál van így. A tanácsok minded­dig hallatlan türelmet tanúsítottak a ga­razda lakók iránt.. Magatartasuk — s az érvényben levő rendelkezesek is — azt a meggyőződést sugallta, hogy a rendes la­kás. a becsületes környezet „nemesít", fia­tat vet az antiszociális magatartásnak, magához formálja a beköltöző lumpeneket. Most kezdjük felismerni, hogy ez nem tor-, vényszerú. hogy a társadalom jóindulataval vissza is lehet élni. Hogy a fürdőkád ön-, magában nem garantálja: tisztálkodnak is benne. A társadalom az ilyen családokban a gyermekek érdekét tartja szem előtt Kér­dés azonban, hogy a szülők által amúgy ls a saját életmódjukhoz alakított környezet és az iskola pozitív hatása megbirkózik-e személyes élett-itelük, példájuk hatásával. Az esetek jó részében igen. Ahol azonban az antiszociális magatartás társadalmi se­gítséggel termeli újra önmagát, ott pazar­lás, kidobott pénz a támogatás. Jól hangzó szólam, hogy az életforma változtatását nem lehet intézményesen, végrehajtani. Hogy a tanács ennek csak az anyagi fettételeit teremtheti meg. Hogy el kell távolítani egymástól a munkakerü­lő. alkoholista életmódot folytató csalado­kat, egészséges lakóközösségbe helyezni őket. Nem bizonyosodott be, hogy a hasz­na. vagy a kára nagyobb-e az ilyen intéz­kedéseknek. Lumpenék idomulnak-e a he­lyesnek elismert normákhoz, vagy csak tönkreteszik környezetük nyugalmát, pihe­nését a zűrzavar, a félelem légkörét ter­A lumpen életforma fenntartásához ma „ . macuk körül Az ií. cvanússa teszi nem feltétlenül szükséges lopni, rabolni, ^ fenti Tzóbmot Lv akif itatták Az alkalmi munkának soha ilyen » tobbnyire ml^a "gondolnak "ZS ma nem volt még ebben az országban. Egynapi trógerolásból két-három napig le­het inni. Analfabéta segédmunkás egyhavi tengés-lengéssel többszörösét keresi, mint a pályakezdő diplomás. 17—18 évi tanulás uján. Napjainkban, amikor a gazdasági hely­zet kényszerítő erővel veti fel a hatékony munka, a teljesítmények nagyobb társa­dalmi hasznának szükségességét, nem árt elgondolkodni, bizonyos szociális intézke­dések betöltik-e minden esetben funkció­Különben maguk költöznenek össze neve­lés céljából olyan lakótársakkal, akik a szennyes pelenkát mindenestül lehúzzák a W. C.-n. hogy emiatt az ó lakásukat öntse el az eldugult csövekből feltörő szenny. 'indez nem kérdőjelezi meg szociál­politikai céljaink helyességét Csu­pán arra figyelmeztet, hogy a kellő fokozatosság betartása nélkül. anélkül, hogv figyelemmel kisérnénk, a kívánt ha­tást éri-e el a támogatás, visszájára for­M1 jukát, vagy éppen gazdasági, politikai cél- dúlhat a társadalmi jószándék. Pedig a jaink ellen hatnak. Kifelé költözik 18 család az újpalotai la­kótelepről. Nem könnyen és örömmel, ahogy beköltöztek. Valószínűleg rendőri segédlettel, szitkozódás kíséretében. Ezek a nagycsaládosok három-négy éve kapták a lakást. Azóta nem fizették a minimális lakbért sem. A Népszabadság a múltkori­ban kiábrándító állapotokról adott hírt. A lakók kitépték a falból az ajtókat, lehaso­maga módján a szociális támogatás is be­fektetés: a garantált minimális életszínvo­nalnak. annak, hogv az alapvető szükség­letek teljesítménytől függetlenül kielégít­hetők. nemcsak az elfogadható bűnözési statisztikában, hanem társadalmi céljaink megvalósulásában, a szocialista életmód általánossá válásában is meg kellene té­rülnie. ' Tanács István Autóbuszok, új vonalon Változások a közlekedésben Az új tiszai híd átadását követő napon, november 5­én 0 órától új menetrend szerint közlekednek a szege­di autóbuszok. A változások­szakszervezeti tisztségviselők — s ez nem csupán a taná­„ingerenciája". Vagy a vál­lalat által közzétett fölkéré­csi helyiiparra vonatkozik—, sek, az újítási feladattervek hogy egyes gazdasági veze- adnak impulzust. A tapaszta­tok harmadrangú kérdésként latok azt bizonyítják, hogy a kezelik az újítómozgalmat, feladattervek általában szink­Jellemző erre, hogy a KPVDSZ által tavaly no­vemberben összehívott újítói pasztalták, hogy ankétra — ahova meghívták szűkszavúak, s a ronban vannak a vállalat célkitűzéseivel, de azt is ta­gyakrar. feladatot az érintett gazdasági szer- nehezen lehet kisilabizálni vezetek vezetőit — csak né- belőlük. Ritkán találni olyan hány vállalat felelős vezetője személyt., műszaki, gazdasági ment el. Az idén tizenegy gazdálkodó szervezetnél vizs­vezetőt, aki részletesebb föl­világosítást adna az érdek gálták meg az újítói tevé- lődóknek. Az anyagi érde­kenységet Az adatok azt bi­zonyítják, hogy az években valamelyest tak az arányok, a benyúj­tott újításoknak több mint a felét elfogadták, s az elfoga kéltségnél sincs minden rend­utóbbi ben. Ügy tűnik, mintha saj­javul- nálnák az újítóktól az őke* megillető pénzt. A vizsgált 11 vállalatnál tavaly az újítá­sok révén több mint 3 mil­dott újítások zömét alkal- lió forint haszonhoz jutottak ról dr. Kardos János, a Vo­lán 10-es számú Vállalat igazgatója tájékoztatta teg­nap a sajtó munkatársait. A Volán 10-es számú Vál­lalat — mondotta — időben felkészült az új híd átadásá­val kapcsolatos forgalmi változásokra. Az új helyi autóbuszmenetrend megha­tározásakor figyelembe vet­ték azokat a módosításokat is, amelyek a legutóbbi, 1978 márciusában közzétett menetrendet kővetően léptek életbe a közlekedésben. A buszok útvonalát, s azt, hogy új hídon pedig — a távol­sági és a nemzetközi jára­tokkal egyetemben — a 14­es, az M 16-os és az M 42-es járat közlekedik. A• Volán a korábbinál hárommal több kocsit indít, ezzel 136 járat­tal több, összesen 3067 járat fut a város útjain. Azzal párhuzamosan, hogy a meg­szokottnál több vonalon jár­nak az autóbuszok, sűrűb­ben is követik egymást. A közlekedes további javítása érdekében — mondotta a szegedi Volán igazgatója — arra lenne szükség, hogy a jelenleginél jobban éljenek a túlról Szegedre érkezők — ne kényszerüljenek felesle­ges kerülőre, ha a Belvá­rosba akarnak eljutni. Ezért az eddiginél több lehetősé­get teremtettek az átszállás­ra. Mivel lapunk hasábjain ... , , . 4.. „ „ , korábban már ismertettük a Szazha!omba''an, a Dunai Kooíajipari Vallalat kiemelt be- .... ,, . , ruházáraként, 3,2 milliárd íorín'o-i költséggel énül az üzem I "Sósabb változásokat, ez­harmadik nagy kőolaj-feldolgozó üzemré ze. a BKV IIL El- úttal csak a leglényegesebb készülte és termelé-be állí'.ása után a válla'at évente tíz- módosításokra térünk ki. millió tonna kőolajból gyárt motorhajtó anyagokat, kenő- november S-től a régi hídon olajat és egyéb olajipari termékeket. A beruházás megva­milyen időközönként köves- vallalatok a lépcsőzetes mun­sek egymást, a lakossag ér- kakezdés lehetósegével. dekeit, utazasi szokasait, az utasszámlálás tapasztalatait Az utazóközönség tajékoz­alapul veve állapították meg. tatására a fontosabb megal­Gondot fordítottak arra is. lóhelyeken nagyméretű in­, , ..... ...... . , „ formációs tablakat helyeznek hogy a különböző jaralokor* el _ s2Óm szerjnt 860_at __ utazók — például a Tiszán- vonalhálózati térképpel, a járatok indulási helyének, idejének meghatározásával segítve az eligazodást A he­lyi autóbuzzmenetrend is­mertetésére füzetet jelente­tett meg a Volán. Ett a min­den fontos tudnivalót tartal­mazó, könnyen használható kiadványt 8 forintért, a Mars téri autóbuszállomáson, a szolgálati — bérletárusító — helyeken, s a Bajcsy-Zsi­linszky utcai utazási irodé­mazták is. Nagyobb gond, de az újítók részesedésének i lósítása a "tervek szerint halad — a szocialista brigádok • a 17'es> a 22~es> az M 46-os, mértéke mindössze 1,37 szá- felajánlásai alan.ián még idén. határidő előtt elkészül a \az. 50-es, a 60-as, a 60 V-os, ban vásárolhatják meg az hogy a legtöbb tanácsi irá­nyítás alatt levő vállalatnál zalék volt. holott lehetett' százhúszezer köbméteres tárolótér I a 10-es és a 7l-es járat, az érdeklődők.

Next

/
Oldalképek
Tartalom