Délmagyarország, 1979. október (69. évfolyam, 230-255. szám)
1979-10-26 / 251. szám
8 Péntek, 1979. október 26. röviden Tűzoltás — tűx nélkül Tegnap fél kettőkor mresrólalt a srlréna a szegedi hangsrergyárban: tűzrladót rendeltek el. A vállalat tűzoltói azonnal a lakUozóműhelyhez vonultak. A tetőszerkezetet azonban csak képzeletbeli lángok „támadták meg", s szerencsére a füsttel sem kellett hadakozniuk az embereknek. A váro-i tű/olló parancsnoksággal közösen szervezett gyakorlat sikeres volt: az önkénlesek gyorsan, az előírásoknak megfelelően végezték el feladatukat, a parancsnokság tű/oltói pedig az értesítés nlán négy perccel már a helyszínen voltak, és együttes erővel „lokalizálták" a föltételesett tűzet. Képűnkön: a gyakorlat egy mozzanata Az évszázad felfedezése Mostanában az újságok sokat cikkeznek arról, hogy valahol Tramtata-Tramtáriában megint felfedezett valaki egv ismeretlen Van Goghot. néhány Rembrandtot. Tiziant és Rubenst. Egváltalán nem értem, miért kell akkora hűhót csapni. Én ls felfedeztem valakit — és nem ls akárkit —. mégsem dicsekszem vele. Azon az estén csillagok milliárdjai ragyogtak az égen. és engem egv ismeretlen erő felfelé vonzott, a magasba. Vannak ilven pillanatok — az emberiség ama részének „csillagórái". amelyik a televízió helvett inkább a csillagos eget nézi. Én. személv szerint, a műsor alatt a padlás ra szoktam járni. Ez alkalommal sem tudtam ellenállni a csábításnak — irány a padlás! És ott. a kémény mÖRÖtt. ismeretlen Rubensre bukkantam Egy ilyen lelet szerfölött meg tudja lepni az embert. Soha nem hittem volna, hogv a padlásunkon egv Rubens hever. De végtére is — magunk közt szólva —. miért ne heverhetett volna a mi padlásunkon? Mennyivel vagyok rosszabb. mint mások? A munkámat viszonylag lelkiismeretesen végzem, nem lógok feltűnően. az üzemi szarkaságon még senki sem kapott rajta, és spiccesen is csak egvszer csíptek el munkaidó alatt, hát miért éppen én ne fedezhetnék fel egv ismeretlen Rubenst? Hiszen a Rubensekre még nem adnak sorszámot, mint a Wartburgra. A padlásunk meg szép tágas — húsz Rubens is nyugodtan elférne itt. Ilyenformán tűnődtem, miközben az ismeretlen Rubens a kémény mögött guggolt, és a kezét melengette. Ha a kémény mögiil nem kandikált volna elő a huszadik század első felének divatvonalát követő nyűtt bakancsa. meglehet, hogy évszázadokig sem vettem volna észre, és az emberiség most szegényebb lenne egv Rubensszel. Kivonszoltam a világosságra. hogv tüzetesebben szemügyre vegyem, valódi-e. Az volt. — Rubens Pál vagyok. állandó bejelentett lakóhelyem nincs. NaRyon örvendek! — mutatkozott be. — Tehát, egv valódi Rubensi! — kiáltottam fuvolázó hangon, ahogy az a bizonyos Koch is kiáltozott, amikor megtalálta a bacillusát. vagy Einstein, amikor rájött, hogv elméletei mégiscsak relatívek egv kicsit. — Csak nem fog lármát csapni, hogy a maguk padlásán vagyok? — jegyezte meg szerénven az ismeretlen. — Hogyne csapnék — vetettem ellen. és máris kezdtem felvázolni neki a csábító perspektívákat: — Legelőször is lefényképezzük, röntgensugarakkal átvilágítjuk, megállapítjuk a nacionáléját. azonosítjuk .. — Minek az a sok fakszni? — vágott a szavamba. — Egye fene. a röntgent nem bánom, úgvis régen voltam tüdőszűrésen. De lefényképezni. meg a nacionálémat firtatni nem kell. Személyi igazolvány nélkül is jól ismer minden zsaru a környéken. Én azonban nem zavartattam magam. és tovább ecseteltem az előtte álló ragyogó jövőt: — Gondoskodunk megfelelő propagandáról. minden újságban benne lesz a neve. A végén pedig az egvik galériában fog lógni a főhelyen, turisták ezrei özönlenek majd. hogy lássák. — Mit? Azért a vacak nyloningért. ami a fehérneműk közül megtetszett nekem, képes lenne berakatni az újságokba? — háborodott fel a frissen felfedezett Rubens, és meglóbálta a feje felett az ingemet, amelyet eddig a kabátja alatt rejtegetett. — Felakasztani egv ócska ingért. hogv a turisták bámulják a hullámat? Többet úgysem tud rám bizonyítani! Vagy talán még a gatyát is a nyakamba akarja varrni, mi?! Maga Kékszakáll! Ami a következő pillanatban történt, még leírni is undorodom. Higygyék el nekem, az egyszerűen méltatlan volt az atomkorszak embereihez. Ezt még most is állítom, noha már maidnem teljesen eltűnt a kék folt a szemem alól. Azóta nem hiszek az ilyesfajta szerencsés leletekben. Most is olvasom, hogv valaki állítólag tíz ismeretlen Leonardo da Vincit talált a pincéjében. Bizonyára gyenge fickók voltak, ha megengedték neki. hogy kiszerkessze őket az újságokban! A cikkekben arról is szó esik. mit kapott a szerencsés felfedező. Hát én a padláson a magam egyetlen Rubensétől akkorát kaptam, de akkorát... Ráadásul még az ingemet is elvitte, állítólag emlékül. Mostanában már bölcsebb vagyok. Ha a padláson ismeretlent találok, legven az Pál mester, vagy Chagall. Picasso, vagv Goya, levett kalappal, némán fogom üdvözölni. Csak nem fogok egv idegennel beszédbe elegyedni 1 Hogv őszinte legvek. különb társaságom is van azoknál, akiket hol a padlásokon, hol a pincékben lehet felfedezni. V. B. TÖRTÉNELMI SZABADEGYETEM Pogányság és kereszténység a XI. századi Magyarországon — ezzel a címmel dr Szegfű László főiskolai adjunktus tart előadást a TIT történelmi szabadegyetemének keretében ma, pénteken délután 5 órakor a Hazafias Népfront városi bizottságának Vörösmarty utca 3. szám alatti tanácskozótermében. MŰVELŐDÉSI BIZOTTSÁGOK TITKÁRAINAK KLUBJA A Juhász Gyula Művelődési Központban működó művelődési bizottságok titkárainak klubja ma. pénteken délután 2 órakor tartja soron következő összejövetelét. Ezúttal A közművelődés társadalmasítása cimmel Kormos Sándor, a Kulturális Minisztérium főosztályvezetője tart előadást ISKOLA ÉS MŰVEIZÖDÉSI HAZ Példaszerű együttműködésben dolgozik a röszkei általános iskola és a művelődési ház. A tanulóknak kéthetenként filmeket vetítenek a művelődési házban; a könyvtáros rendszeresen foglalkozik a gyerekekkel, könyvtárhasználatra, olvasásra neveli az alsó tagozatosokat. többek között a Kincskereső klub keretében. Az Iskola tanárai ismeretterjesztő előadássorozatokat tartanak a művelődési házban; az értelmiségi klubban, a nyugdijasok és az érdeklődő szülők körében diavetítés es élménybeszámolók hangzanak el az ország legszebb tájain és külföldön tett utazásokról. SZANTÖVERSENY Harmincöt éven aluli fiataloknak rendez szántóversenyt holnap, szombaton a KISZ szegedi járási bizottsága, a Csongrád megyei tanács mezőgazdasági és élelmezésügyi osztályával és a Csongrád megyei Mezőgazdasági Szövetkezelek Területi Szövetségével a sándorfalvl Magyar—Lengyel Barátság Mgtsz-ben. A november 7-e tiszteletére meghirdetett versenyre 48 fiatal nevezett be. akik a járás 21 mezőgazdasági üzemét képviselik. A résztvevők a szakmai elméleti-gyakorlati felkészültségükön kívül számot adnak politikai Ismereteikről ls. a délutáni sportversenyen pedig ügyességüket mérik öszANYAGSZERKEZET ÉS MODELLALKOTÁS Az Eötvös Loránd Fizikai Társulat Csongrád megyei csoportja és a Csongrád megyei Továbbképzési és Módszertani Intézet a pedagógustovábbképzés keretében szakmai ülést szervez. Ma, pénteken délután 2 órakor Szegeden. a Technika Házában dr. Marx György Anyagszerkezet és modellalkotás, sokaság és Időarány címmel tart előadást. A JÖVÖKCTATASRÖL Ma, pénteken délután 2 órakor Szegeden, a Pénzügyminisztérium Bevételi Főigazgatóság területi igazgatóságán futurológiai előadást rendez a Magyar Közgazdasági Társaság Csongrád megyei szervezetének politikai gazdaságtani szakosztálya. Dr. Kovács Géza egyetemi tanár a jövőkutatás és a társadalmi tervezés összefüggéseiről tart referátumot. ÉPf TÖT \ BORI MÉRLEG Elkészült a nyárt építőtáborok mérlege. Június közepétől augusztus végéig 3 ezer 600 Csongrád megyei középiskolás, szakmunkástanuló és nvolcadik osztálvos diák — köztük 1 ezer 700 szegedi — vállalt önkéntes munkát. A fiatalok a központi táborokban 1.6 millió, a szegedi és a makói belvízvédelmi táborban pedig több mint egvmillió forint értékű munkát végeztek. FSZPFRANTRTTANFOLYAM Eszpernntótanfolvam Indul kezdők részére a Juhász. Gyula Művelődési Központban. Farkas Ernő tanár vezetésével. Jelentkezni • művelődési Központ irodájában lehet. Hideg idő Várható időjárás péntek estig: Derült, szára*, hideg idő. A többfelé élénk, időnként erős keleti, délkeieti szél csak lassan mérséklődik. Az éjszakai lehűlés erösödik. Várható legmagasabb nappali hőmérséklet pénteken: plusz 3, plusz 8 fok között NYILVÁNOS VIZIT A SZOTE I. sz. belgyógyászati klinikája által szervezett rendszeres, havi nyilvános vizitet ma, pénteken este 7 órakor a II. sz. belgyógyászati klinika oktatói tartják az. I. sz. belgyógyászati klinika tantermében. SZEGEDI GYŐZTESEK Gárdonyi Géza emlékére hetedik alkalommal rendezték meg csütörtökön Egerben a pedagógusképző felsőoktatási intézmények — hagyományos és évenként ismétlódő — országos prózamondó versenyét. A verseny győztese Palágyi Márta, a József Attila Tudományegyetem hallgatója lett. A második helyet Török Maria, a Juhász Gyula Tanárképző Főiskola hallgatója szerezte meg. CSALÁD ÉS ISKOLA A népfront városi bizottsága mellett működő pedagógiai bizottság tegnap délutáni ülésén a szülői ház és az iskola együttműködéséről tárgyalt A témáról dr. Somi Imréné. a városi tanács művelődésügyi osztályának munkatársa tartott előadást, amely után a bizottsági ülés résztvevői elfogadták a következő évre szóló munkatervet. MEGALAKUL A RAJZTANÁROK KLUBJA A megyei továbbképzési és módszertani Intézet megalakítja a megyei rajztanárok klubját. Az alsó foglalkozást ma. pénteken délután 3 órakor tartják a Bartók Béla Művelődési Központ folyóiratolvasójában. A program vendége Vinkler László festőművész, nyugalmazott tanszékvezető főiskolai tanár. Az alakuló ülésen ismertetik a klub rendezvénvtervét, működési elképzeléseit ÖREGEK ÜNNEPE Idós embereket ünnepeltek tegnap Tarjánban, a pártházban. A Vöröskeres 'X körzeti szervezete kezdeményezésére a pártszervezet és a népfront közreműködésével vendégül látták a tarjánl idős embereket, műsorral pedig az iskolások kedveskedtek nekik. fRÖ-OLVASrt TALÁLKOZÓ A Csongrád—Bács megyei Füszért szegedi Fonógyári úti raktárának dolgozói és a vállalat szakszervezeti bizottsága író-olvasó találkozóra hívta meg tegnap. csütörtökön délután Lödi Ferenc költőt, aki beszélt a mai szegedi irodalmi életről, kérdésekre válaszolt és verseiből olvasott feL DZSESSZKI.UB Az Ifjúsági Ház dzsesszklubja ma, pénteken este 7 órakor tartja soron következő foglalkozását. Ezúttal a klub dzsesszzenei műhelyének tagjai. Agócsi János (gitár). Kasza Zsolt (Fenderzongora). Hodászi László (dob) és Szántó Zoltán íbaszszusgitár) mutatkoznak be, majd az érdeklődők a Polish Jazz-sorozat felvételeiből hallgathatnak. UTAZÁS TÉRBEN ÉS IDŐBEN Ez a címe az egyik planetáriumi műsornak. amelyet más érdekes programokkal együtt azok hallgathatnak. láthatnak. akik részt vesznek a TIT csillagászati és űrkutatási szakosztálya által szervezett csoportos kiránduláson. Az érdeklődőknek legközelebb november 3-án szerveznek ilyet, jelentkezni a tanárképző főiskola földrajz tanszékén lehet (Április 4 útié 6 Telefon: 10-244 43) október 29-ig, hétfőig. GYFUEKRAJZOK MAKÓRÓL A József Attila Tudományegyetem KlSZ-klubjában kiállítás nyílt öt makói általános iskola tanulóinak rajza ibóL A válogatott gyerekrajzokat bemutató kiállítás november 6ig tekinthető meg naponta 14 és 22 óra között FI,HUNYT ZACH JÁNOS A Vígszínház igazgatósága és társulata megrendülten tudatja, hogy Zách János érdemes művész életének 70. évében, hosszú szenvedés után, október 24-én elhunyt Temetéséről később intézkednek. Megkezdték a csúszózsaluzást Szentesen, az erötakarmánygyár mellett tegnap, szerdán kezdték meg az új, 2300 vagonos gabonasiló'csúszótsaluzási munkáit a DÉLÉP dolgozói. Az építkezés tavaly októberben kezdődött 30 ezer köbméter föld megmozgatásával. s a cölöpalapozással folytatódolt — 1430 köbméter beton felhasználásával. A mostani munka, amelyet 24 napon át folyamatosan végeznek. 3 és fél ezer köbméter betont kíván. A gabonasiló törzse 46. a* építmény legfelső pontja 59 méter magas lesz. A csúszózsaluzás után következnek a belső feladatok, amelyeknek télen sincs akadályuk, végül megépítik a mérlegaknákat, a tárológaratokat, a csatornákat. az utakat, a kerítéseket és az elektromos hálózatot. A Csongrád megyei Gabonaforgalmi és Malomipart Vállalat várhatóan 1981 második feléljen veheti birtokba a 120 millió forintos létesítményt. Szállítják a déligyümölcsöt Mély fájdalommal tudatjuk, hogy szeretett testvérünk és nagynéni, KOPASZ ILONA volt nyomdai dolgozó Hamvasztás utáni bucsuziat.ása 1979. október ao-án ÍJ órakor lesz a Dugonics temető ravatalozójából. A gyászoló család. Csap u. 34. és Szamos u. 16. 56211 Fájó szívvel tudatjuk, hogy a felejthetetlen édesanya, nagymama. dédmama. ÜZV KOKCSOG AVTALNE Kulik Margit életének 71. évében hosszú szenvedés után elhunyt. Temetése okt. 20-én 15 órakor lesz az Alsóvárosi temető kápolnájából. A gyászoló Ungvári és Ha|áú család 5632 Mély fájdalommal tudatjuk, hogy e felejthetetlen férj. édesapa. nagyapa és testvér. KOVÁCS SÁNDOR életének 55. évében rövid szenGyászközlemények védés után elhunyt. Temetés' október 29-én 13 órakor lesz az ujszegedl temető ravatalozójából. A gyászoló család, Szőreg. Ojvllág u. 40. 56311 Ezúton mondunk köszönetet mindazoknak, akik felejthetetlen halottunk, ÖZV. FOHSZ MIM.OSNf Kővágó Julianna temetésén megjelentek, részvétükkel és virágúikkal mely fájdalmunkat enyhíteni Igyekeztek. Köszönetei mondunk tovább.i orvosainak. ápolóinak. akik megmentéséért fáradoztak. A gyászoló család. 5627 Köszönetet mondunk mindazoknak Ismerősöknek és a ház lakóinak, akik szertett testvérünk, BANDI LAJOS temetésén megjeleni ek gyászunkban mellettünk álltak, részvétükkel és virágaikkal inélv fájdalmunkat enyhíteni Igyekeztek. A gyászoló család. 5612 Köszönetet mondunk mindazon rokonoknak. Ismerősöknek, akik húgom. UUDAS MARIA temetésén megjelentek A gyászoló család. 5619 Köszönetet mondunk mindazoknak a rokonoknak, ismerősöknek Jő barátoknak, akik felejthetetlen halottunk. PUSKÁS LAJOS temetésén megjelentek, részvétükkel és vtragalkkai mély fájdalmunkat enyhíteni Igyekeztek. A gyászoló család. 5621 Hamburgból harminchárom kamionnal a hót végére megérkezik a rákospalotai és a vidéki érlelőkbe az első 500 tonnás ecuadori banánszállitmány, s a jövő hét közepén az üzletekbe ls kerül az ízletes jjyümölcs. Ezzel megkezdődik a déligyümölcsszezon. A DÉLKER tájékoztatása szerint november végén érkezik algériai mandarin, s ugyancsak algériai, valamint görög és spanyol narancs, amely a hagyományoknak megfelelően december elején kerül forgalomba. Várják az első hajórakomány kubai grapefruitot és az azt követő narancsszállítmány! is. Iraki datolya beszerzéséről most lárgyalnak. az azonban már biztos, hogy ananászt, kókuszdiót és fügét a magas árak miatt az idén sem hoznak be. Az év végéig ötezer tonna banán, kétezer tonna mandarin és összesen tizenháromezer tonna narancs erkezik. A dél igyüm ölesárak — mint ismeretes — a július 23-i árintézkedésekkel változtak. A banánt kilónként 33 forintért, a mandarint és a narancsot 30 forintért — a kubai narancsot 19 forintért —. a grapefruitot pedig 18 forintért árusítják. ÍMTD m A Magyar Szocialista Munkáspárt Szeged városi Bizottságának napilapja. Főszerkesztő: F. Nagy István - Főszerkesztő-helyettesi Sz. Stmoe István - Kiadja a Csongrád megyei Lapkiadó Vállalat. Felelős kiadó: Kovács László - Szerkesztősig is kiadóvállalat: Szeged. Tanácsköztársaság ütja 19. Sajtóház. 6He - Telefon: t:-633 - A lapot nyomja: Szegedi Nyomda Szeged Bajcsy-Zsilinszky utca 9. - 672*. Igazgató: Dobó Jó/ve! - Terjeszti a Magyar Posta Előfizethető » postahivataloknál és kézbesítőknél. Előfizetést díj egy hónap-* f forint - Index : 15 943 - ISSN: 9133-429 s