Délmagyarország, 1979. október (69. évfolyam, 230-255. szám)
1979-10-23 / 248. szám
8 Kedd, 1979. október 23. DM röviden Szerelik a jelzőlámpát Az első emeleti irodákban a tavasz ele.ie óta pálmaversenyt vívnak. Mielőtt ennek a szép vetélkedésnek lélektani eredményeit fölvázolnám, elmondom. hogyan, ki kezdte, és hogyan jutottak el a mai állapotig. Mindenekelőtt tudni érdemes, hogy a negyedik szoba egvik dolgozója. név szerint Veronika, összegyűjtött' a múlt ősszel egy marékra való datolyamagot, aztán elültette cserepekben. Veronikának senki se mondta, hogy ezt a szép állománvt assza szét a munkatársai között, de ő megtette, öt szobába osztotta el a cserepeket, örült, hogv a többiek örültek, s ezt követően egvütt-iesték. mikor kelnek ki a pálmák. A következőket ugyancsak prózai egvszeráséggel kell megfogalmaznom. Eleinte minden szobában csak egyvalaki akadt, aki az ültetvényeket, gondozta, aztán, amikor kibújtak a csöpp hajtások, mindenki igyekezett kivenni részét a munkából. A gondozók legtöbbje nő volt. de a kettes szobában székelő Zsigmond szakirodalmat* szerzett. 5 is öntözte a kis növényeket, s ő volt az első. aki egy napon sorra járta a szobákat. megnézte, hol. hogvan fejlődnek a hajtások, s ő volt az első. aki az ötös szobában megállapította, hogv náluk öt milliméterrel magasabb az eüő pálmaszálacska. Nyugodtan megállapíthatom, hogv a szén versenyt Zsigmondnak ez a megállapítása indította el. Eddig Verseny ctak azért látogatták egymást a szobák dolgozói, hogy nivatalos ügyekben értekezzenek, s olykor elmondjanak egymásnak néhány izgalmas belvilági pletykát: ezután minden látogatónak az volt az első dolga, hogy odahajolt a cserepekhez, és a növényeket nézegette. Valamivel később Zsigmond beiktatta szolgálati munkarendiébe a pálmaszemtét. két-három naponként elindult az egvas szobából, vizsgálódva nézte meg a lassan, de szépen fejlődő hajtásokat. mindenütt körölte észrevételeit, s a végén a saját munkahelyén foglalta össze az eredményeket. Aztán minden szobá-/ ban akadt egv-egy pálmafelelős, ezek is sorra járták időnként a szobákat. és Zsigmondhoz hasonlóan, tájékoztatták az érdekelteket, hol tartanak a versenyben. Még később megtörtént az a csoda, hogy az érdektelenek is érdeklődni kezdtek, s ha volt dolguk, ha nem. sorrajárták a szobákat." és örültek, ha éppen az ő pálmájuk fejlődött a legszebben. / Mindez gyerekes játéknak tűnhet. Ám. akár hiszik, akár nem. sokkal több volt mindenfajta játéknál. Egyszerűen arról volt szó. hogv ez a kis pálma vetélkedő eleinte több embert szembeállított egymással, de aztán, amikor az állomány nagyidból egyformán fejlődött. különös, szép emberi együttrezgés támadt . az öt szoba dolgozói között. Például Irénke, aki évek óta nem állt szóba a negyedik szoba Margitiával, egy szép napon megszólította, igaz-e. hogy ők növényi tápsót használnak. Margitka készségesen válaszolt. s ettől kezdve egvütt mentek le az emeletről munkaidő után. ós megesett hogv együtt kávéztak a negyedik szobában. Ugyanakkor senki se piszkálta Zsigmondot a gyűrött gallériáért, és Zsigmond megbánta magában, hogy Matildkát kövér libának nevezte — olvkor mások füle hallatára. A pálmák tehát megjavították az emberek közötti viszonyt, megbékítették a békétlenkedőket és úi színeket hangulatokat sugároztak a paoir- és indinószagű irodákban. Ezzel nagyjából be ls fejezhetném, s letehetném a tollat abban a tudatban. hogy jó munkát végeztem. Pe el kell még mondanom, hogy ebben a szép. pálmás közösségben egv nagyon szomorú esemény történt. A hatos szoba mindkét pálmája. szinte azonos időben, lekókadt, pusztulásnak indult. Azon a napon, mikor ezt megállapították. elindult a zarándoklat a többi szobából, hátha valamilyen szaktanáccsal segíthetnének a bajon. < Ormos Gerö 10-15° Somogyi Károly né felvétele üjszegeden. a Bérkert nfra és az Odesszai körút kereszteződéiben az úttest fölöit átívelő portálszerkezetek tartják majd a jelzőlámpákat. A szerelésre a VILATI szakemberei kaptak megbízást. Felvételünk tegnap délelőtt készült — a háttérben az újszeged! hídfeljáró, ahol már a burkolati jelek festése is befejeződött A PÁLYAVÁLASZTÁSI HETEK PROGRAMJA Ma, kodden délután 3 órakor, a József Attila Tudományegyetem aulájában pályaismertető előadást tartanak az egyetemre készülő fiataloknak. Ugyanekkor „Nyitott kapuk napja" címmel a középiskolák munkáját bemutató iskolalátogatásokat rendeznek Szegeden, a Déri Miksa, a Rózsa Ferenc, a Vedres István szakközépiskolában és a Körösy József Gépíró- és Gyorsíró Iskolában. ELŐADÁS A KÜLPOLITIKAI KLLBBAN Holnap, szerdán délután 5 órai kezdettel dr. Nagy László. a JATE Tudományos Szocializmus tanszékének adjunktusa tart előadást a népfront megyei és városi elnökségének külpolitikai klubjában (Vörösmarty u. 3. magasföldszint! nagyterem) „Algéria új perspektívái" címmeL BEETHOVENEST A. szovjet Mihail Hnmicer (gordopka) és Anton Ginzburg (zongora) Beethovenestjét rendezi meg az Országos Filharmónia kamarabérleti sorozatának B 2-es koncertjét holnap, október 24 -én este fél 8 órai kezdet- \ tel a Tisza-szálló hangver- i senytermében. A műsorban Beethoven C-dúr, D-dúr, Adúr és g-moll szonátái szerepelnek, KÉSETT AZ ÜJSAG Vasárnap délelőtt késve érkezett a pesti poslavonat Szegedre. Mint a vasút üzembiztonsági szakemberei elmondták. a késést üzemi baleset okozta. A kiskunfélegyházi állomás köz,e!ében kisiklott egy tehervonat, s emiatt a postát szállító szerelvény is kénytelen volt várakozni. A szegedi posta hírlaposzt,álvánnk tájékoztatása szerint az újságokat, ha pár órával később ls. de eljuttatták az olvasóknak. Közlemény RÁKBETEGSÉGEK KOHV FEl.ISMi KESE címmel, dr. T • Qhv Béla tanársegéd tart előadást a Postás Művelődési Házban, október 24-én, du. 6 órakor, ái elóad.u>t üimveUVé* követi. ZENEBARÁTOK KLUBJA A Juhász Gyula Művelődési Központban működő Zenebarátok Klubja ma, kedden este 7 órakor tartja soron következő foglalkozását Ezúttal a Juhász Gyula Tanárképző Főiskola kisopera-együttese Az énekmester című kisoperát mutatja be. AZ ÉRCKUTATÁSRÓL Ma, kedden délután Bórakor a Szegedi Akadémiai Bizottság Földtudományi Szakbizottsága és a Magyarhoni Földtani Társulat alföldi területi szervezete előadóülést rendez az akadémiai bizottság székházában. Dr. Cseh Német József főgeológus a hazai érckutatás lehetőségeit és problémáit ismerteti. ÜZEMI BALESET Súlyos üzemi baleset történt szombaton a Mecseki Ércbányák 4-es bányaüzemében. Robbantó? során Berkics József 21 éves csillés életveszélyes, Velhoffer Ferenc 38 éves vájár súlyos. ketten pedig könnyebb sérülést szenvedtek. Valamennyiüket a pécsi klinikára szállították. Várható időjárás ma estig: változóan felhős idő. Szórványosan eső, záporeső. Időnként megélénkülő északkeleti, keleti szél. Várható legmagasabb nappali hőmérséklet ma: általában 10—15 fok között NÉPZENEI EI.OAD.ÁS A petőfitelepi klubkönyvtár nyugdíjas klubja Lakodalom van a mi utcánkban címmel összejövetelt rendez ma, kedden délután 5 órakor. Szécsi József tanár előadása után a SZOTE citerazenekara ad műsort. ANNA BOLENA — NYUGDÍJASOKNAK Donizetti Anna Bolena cíl mű operájának nyugdíjasbérleti előadását a kiadott programtól eltérően holnap, október 24-én délelőtt 11 órai kezdettel rendezik meg a Zenés színházban. SZERVIZKUPA Mint vasárnapi lapunkban közöltük, az elmúlt hét végén szombaton cukrászok, szakácsok és felszolgálók mérték össze tudásukat a Hágl étteremben. A BácsKiskun megyei, a Csongrád megyei, a Hajdú-Bihar megyei, s a Jásznagykun Vendéglátó Vállalat versenyzőinek vetélkedőjén a Csongrád megyeiek bizonyultak a legjobbnak. Elnyerték a legnagyobb szakmai tudásról árulkodó ételkészítményekért járó Szerviz Kupát. SZEGEDI MŰVÉSZEK A FÉSZEKBEN A Szegedi Nemzeti Színház művészei és vezetői lesznek a vendégek a budapesti Fészek Klubban ma, kedden este 10 órakor. Színházi műhely címmel az alkotói tevékenységről, a bemutatókat megelőző műhelymim káról, a művészi hitvallásról rendeznek a szegedi vendégekkel színdarabrészletek bemutatásával egybekötött beszélgetést, amelyet dr. Váradi György vezet Ismét a személyi számokról Rendelés — Elnézést kérek, tört csak ételhez szolgálunk fel! — Akkor hozzon nekem két sört! Az egyiket megiszom, a másikat megrágom! A személyi számok átvételével kapcsolatos tudnivalókról többször tájékoztattuk már olvasóinkat. Hogy most ismét felidézünk néhányat az információk közül, annak egy oka van. Még mindig akadnak — mégpedig elég szép számmal — akik a mai napig sem vették át személyi számukat. Feledékenységük nemcsaK a városi tanács népességnyilvántartási csoportjának munkáját nehezíti, egyéb kellemetlenséggel is jár. A közeljövőben ugyanis a személyi számot feltüntető adatlapot is be kell mutatniuk az állampolgároknak, amikor a tanácshoz tartozó hivatalos s egyéb ügyeiket intézik. így például szükség lesz a személyi számra a ki- és bejelentésekkor, az adóügyek intézésénél és a házasságkötéseknél is. Azok, akik „a személyi száma nem érkezett meg" feljegyzéssel papírlapot kaptak a személyi igazolványukba, természetesen nem sorolandók az imént említett feledékeny emberek közé, így hivatalos ügyeik intézése nem ütközik akadályba. Kinek-kinek saját érdeke, hogy minél előbb jelentkezzék — személyesen, vagy a szám átvételével megbízva valakit — a népesség-nyilvántartási csoportnál, a Széchenyi tér 11. szám alatti, földszinti irodában. Az ügyintézők itt hétfőtől csütörtökig reggel 8 és délután fél 5 között, péntekenként 8-tól fél 4-ig, szombatonként pedig 8 órától déli 12 óráig állnak a lakosság rendelkezésére. Kérik, hogy a páros hetek szombatján — szabad szombat lévén — ne keressék fel az irodát, ilyenkor nincs tél* fogadás. PALYADI.TASOK Az Építőipari Tudománvos Egyesület és a Magyar Építőművészek Szövetsége idei diplomadíj-pályázatára 29 fiatal nyújtotta be diplomatervét. A bíráló bizottság értékelése szerint hatezer forintos díjat kapott Onody Gábor és Potvondy Péter közös terve a Ferihegyi repülőtér rekonstrukciójáról. Négyezer forintos díjat kapott Ágó Mátyás, a szegedi termálközpont, Meditz László. az esztergomi alkotóház, valamint Mikó László és Kertész András a győr—révfalui üzlethíd tervéért. Ezen-kívül még hat pályamű részesült dicséretben és pénzjutalomban. Növekedett a tv-tulajdonosok száma Köszönetet mondunk mindazoknak a rokonoknak, ismerősöknek. szomszédoknak, munkatársaknak és mindazoknak, akik felejthetetlen halottunk, VINCZE GYÖRGY temetésén megjelentek, részvétükkel és virágaikkal mély fájdalmunkat enyhíteni igyekezik. A gyászoló család, 4928 Köszönetet mondunk mindazoknak a rokonoknak, baritoknak. szomszédoknak. Jó Ismerősöknek, akik felejthetetlen halottunk, DB. SZENTPfiTERI S VMUELNE Daru Viktória temetésén megjelentek, részvétükkel és virágaikkal mély fájdalmunkat enyhíteni Igyekeztek. Kí'lön ktüzönetet mondunk mindazoknak az orvosoknak és ápolóknak. al.-lk gyógyították, és mermentésén fáradoztak. A gyászoló család. Hálás szívvel mondunk köszönetet mindazoknak, akik felejthetetlen halottunk, VAM ANDOK búcsúztatás in megjelentek, részvétükkel. virágaikkal mély fájdalmunkat enyhíteni Igyekeztek. A gyászoló család. Fájó sziwel tudattuk, hogy a szeretett apa, testvér, apos. nagyapa, GAZDAG M.VTYAS életének 61. évében. 1979 október 19-én váratlanul elhunyt. ICÍvánsácára elhnmvasztatjuk. Búcsúztatása hamvasztás után lesz. \ gyászoló család 4932 Mély fájdalommal tudatjuk. Uogy a felejthetetlen gyermek, Gyászközlemények feleség, édesanya, nagymama, dédmama es rokon. TASSI SZir.VI'SZTEIlNÍ Gémes Anna hosszú betegség után. S6 éves korában elhunyt. Búcsúztatása hamvasztás után les-. A gyászoló család. Szeged, Szilléri sgt. 38 .A. 5610 Szomorú szívvel tudattuk, hogy a szerető édesanya, nagymama dédmama, özv. FfTO RTFIR \NE Tóth Katalin 1979 október. 21-én, életének 87. évében, rövid szenvedés után elhunvt. Temetése 1979. októbe* 24-én 14 órakor lesz a kflbektázt temetőben. A gyászoló család. 5698 Mély fájdalommal tudattuk, hogy a szeretett féri. édesapa, nagyapa aoós, NAGY LAJOS, életének 90. évében, rri-.dd szenvedés után. váratlanul elhunyt. Temerése október 31-én du. 15. órakor lesz a reformáms temető ravatalozójából A gy-*,szóló osn'•'d, Ülszegcd. Rózsa Ferenc sgt. 94. 5697 Mély fájdalommal tudatluk. hogy a felejthetetlen fer.J. édesapa, negvana. dé-tann. testvér. TANÁCS JÚNOS életének 73. évében, rövid szenvedés után elhunyt. Temetése október 23-án 13 órakor lesz az Alsóvárosi temető kápolnájából. A gyászoló család, Mihálytelek. 5605 Mély megrendüléssel tudatjuk, hogy ÖÍV. KISS SANDORNÍ Joó Katalin (volt Pctres u. j. sz. alatti lakos), rövid betegség után. életének 91. évében elhunyt. Temetése október 24-én 11 órakor lesz a református temető ravatalozójából. Gyászoló eltartói. 5602 Tudattuk, hogy GUBV MARIA hamvasztás után búcsúztatása október 24-én 13 órakor lesz a Belvárosi temető ravatalozójából. A gyászoló család. 5599 Köszönetet mondunk mindnzokn k, akik felejthetetlen halottunk TELEKI IAN'OSNÉ temetésén megjelentett, részvétükkel és virágaikkal fáldalmunlcnt enyhíteni Igyekeztek. A gyászoló család . 5.394 Ezúton mondok hálás köszönetet mindazoknak.' akik felejthetetlen édesapámat MAJOROS ISTVAN-t utolsó útjára elkísérték és mély fájdalmamban osztoztak. Gyászoló leánya. 5392 Köszönetet mondunk mind'azoknak a rokonoknak. Ismerősöknek. barátoknak, a ház lakóinak akik felejthetetlen halottunk. BALÁZS LAJOS temetésén megielen'ek. részvétükkel és virágaikkal mély fájdalmunkat enyhíteni igyekeztek A gyászoló család. Az elmúlt évben először a televízió-előfizetők száma meghaladta a rádió-előfizetőkét. Ez derül ki egyebek között a Központi Statisztikai Hivatal most-megjelent közlekedési és hírközlési évkönyvéből. Az adatok szerint a posta a múlt évben már csak 12 753 új rádióelőfizetőt vett nyilvántartásba, számuk az év végén 2 589 795 volt, ebből 635 149 a budapesti. Vidékeit Pest megyében van a legtöbb rádióelőfizető, szám szerint 206 089, Szolnok megyében 119 ezer, Bács-Kiskunban 11G ezer, Borsodban 115 ezer, Szabolcs-Szatmárban csak • nem 10& ezer rádióelöfizetöt számlálnak. A statisztika nem jelzi, de tény, hogy az előfizetői számnál jóval több rádió működik, miután egy család egy előfizetéssel több készüléket is üzemeltethet. Annak ellenére, hogy ma már több — szám szerint 2 632 878 — a televízió-, mint a rádióelőfizető, a televíziózás még mindig erős ütemben fejlóriik. Az elmúlt nyolc évben például több mint 860 ezer új előfizetőt vettek nyilvántartásba. s még tavaly is 75 447-tel bővült a „hivatalos" nézők tábora. Ez egyebek között a vételi lehetőségek bővítésének is köszönhető, hiszen az 1970. évi 12-vel szemben ma már 45 televízióadó — nagyadó és átjátszóállomás — szolgálja a jobb műsorellátást. A legtöbb televíziókészülék — 582 530 — Budapesten van. A vidéki előfizetői sorrend: Pest megye 220 ezer, Borsod megye 135 ezer, Szabolcs-Szatmár 125 ezer, BácsKiskun csaknem 120 ezer, Veszprém és Csongrád néhány száz eltéréssel, 105 ezer. A televiziósűrűségben Miskolc még a fővárost is megelőzi, 10 ezer lakosa közül 2996 televízió-előfizető. A megyék közül Komárom vezet a 10 ezer lakosra jutó 2615 készülékkel, Szolnok, Heves. Békés és Győr-Sopron megyében 2500 körül van ez a szám. NYUGDÍJASOK KIRÁNDULÁSA A Csongrád megyei KISZÖV Területi Szakszervezeti Bizottsága szombaton kirándulásra vitte nyugdíjasait. Korábban Budapesten, Gvulán vettek részt a nyugdíjasok kiránduláson, most pedig meglátogatták az ősz gyönyörű színeiben pompázó szarvasi arborétumot. Az arborétum! séta után Szarvason és Hódmezővásárhelyen városnézésen vettek részt. ztek | 53:4 1 DELMmRORSZÁB \ A Magyar Szocialista Munkáspárt Szeged várost Bizottságának napilapja. Főszerkesztő: F. Nagy István - Főszerkesztő-helyettesi Sz. Simon István - Kiadja a Csongrád megyei Lapkiadó Vállalat. Feleifis kiadó: Kovács Lászlfi - Szerkesztőség fi. kiadóvállalat: Szeged. Tanácsköztársaság útja 10. Sajtóház. 6740 - Telefon: 12-633 - A lapol nyomja: Szegedi Nyomda Szeged. Bajcsy-Zsilinszky utca 28. - (720. Igazgató: Dobfi József - Terjeszti a Magyar Posta. Előfizethető a postahivataloknál fit kfizbesltőknfil. Előfizetést dij egy hónapra 90 forint. - Index: 25 05] - ISSN: UDH2I >