Délmagyarország, 1979. október (69. évfolyam, 230-255. szám)
1979-10-21 / 247. szám
2 ——— Vasárnap, 1979. október 211 Vance üdvözölte a szovjet kezdeményezést # Washington (MTH nak. A NATO december köCyrus Vance amerikai zepén. Brüsszelbe© kiván külügyminiszter pénteken dönteni arról, elfogadja-e üdvözölte a szovjet csapat- 572 újabb amerikai középéi páncélosklvonásokra vo- hatósugarú nukleáris rakéta natkozó szovjet kezdeménye- nyugat-európai elhelyezésézést. Vance „pozitívnak" mi- nek tervét nősítette Leonyid Brezsnyev- * nek. az SZKP KB főtitkáré- A fegyverkezési hajsza, nak azt az október 6-án el- amely hatalmas anyagi és hangzott bejelentését hogy szellemi erőforrásokat köt le, a Szovjetunió 20 ezer kato- súlyosan érinti a világ legnát és 100 harckocsit kivon több népét — hangsúlyozták az NDK területéről. a felszólalók az ENSZ kéEgy magas rangú washing- reskedelmi és fejlesztési tatom hivatalos személyiség, nácsának (UNCTAD) 19. aki nem kfvánta megnevez- ülésszakán, ni magát, pénteken úlságirők A szocialista országok előtt kijelentette, hogy az képviselői megállapították: amerikai kormányzat dlp- Európában a béke megőrzélomáclai csatornákon ke- séhez és a katonai enyhülés resztül érintkezésben áll a eléréséhez nagymértékben Szovjetunióval a többi szov- hozzájárult az a szovjet léjét javaslatok részleteinek pés. miszerint a Szovjetunió tisztázása céljából. Az ame. egyoldalúan csökkenti körikai tapogatózások — mint zép-európai fegyveres erőit a szóvivő szavaiból kitűnt és fegyverzetét A fegyver— elsősorban a szovlet ktt- kezési verseny megszüntétézéphatósugarú rakéták szá- se és a leszerelés előmozdímának. helyének és célpont- tása — a nemzetközi politiJainak felderítésére irányul- ka legfőbb feladata. B A hét 3 kérdésc • Hanoi ÍTASZSZ) Kína tovább fokozza a feszültséget a kínai—vietnami határon. A mér ott. állomásozó csapatok mellé ujabb hadosztályokat csoportosították át az ország belső területeiről — jelentette a vietnami hírügynökség, hozzáfűzve. hogy folytatódik a határ menti katonai-műszaki létesítmények kiépítése. A határ felé vezető utakon egymás után érkeznek a katonai felszerelések. Nem egészen egy hónap leforgása alatt a kínalak több mint 90 fegyveres provokációt hajtottak végre a Vietnami Szocialista Köztársaság ellen. A támadások következtében 20 polgári személy életét vesztette. A kínai harci repülőgépek és hadihajók továbbra is megsértik Vietnam légterét, illétve felségvizeit, 6a alól kikerülni. Nemzetkőzi infláció Dz első számú közellenség A nemzetközi gazdasági Államokban — az olaiárak sok országa az aranyat k'élet rákfenéje az 1968 óta robbanásszerű emelkedései zárta a nemzetközi pénzügyi kibontakozott és egyre erő- és állandó felfelé kúszását rendszerből, tehát az ún. södő nemzetközi inflációs emlegetik. Azt állítják, nem „demonetizálást" vádolják, folyamat. Korábban is Je- alaptalanul, hogy az olajár- Valóban, az aranyat 1963 lentkezett az egyes országok- emelkedés végiggyürűződik a óta erőteljesen kiszorít iái: a ban infláció, de az általában többi nyersanyag árán, és nemzetközi pénzügyi kapcsoaz országhatárokon be'ül végül, törvényszerűen a latokból, és a nemzetközi maradt. Napjainkban az inf- késztermékek árát i* növelt infláció megindulása is evre lációs láz a világ egyetemes De nemcsak ez az ok léte- az időpontra esik. Ez kőrv_ betegsége, amely végighul- zik, hanem az is, hogy az nven ad alapot a fenti érvelámzik az árupiacokon, az olajországokban felhalmozó- lésre. Ügy tűnik, azonban, értékforgalomban, és csak dó dollártömcg (olajdollárok} hogy ez 'az oksági kápcsoiat igen kcVés ország tüd ftái'á- rázúdúl a "piacra, és' Óriási igen leegyszerűsített. Az ún. keresletet támaszt a külön- arany fékek sem tudták volböző ingatlanok és más érv" na megakadályozni a nemtékmegőrző anyagok (az zetközi infláció kibontakozáarany, régiségek, műkincsek sát és elmélyülését, éppen stb.) -iránt. (1979-ben az ezért kapcsolták ki ezeket. Az Infláció okait kutatva olajállamok bevétele eléri a Az aranyár látványos növeegj ik nemzetköti pénzügyi 45 milliárd dollárt.) Ez a kedése azonban minden szakértő leltárt kcs/.ilett, és kereslet a korábbi árviszo- olyan értékre, amely értékháromszázötven tényezőt so- nyokat megbontva inflációs megőrzésre alkalmas, állalúrolt fel. Nem biztos, hogy e hatást vált ki a piacokon, nos árnövekedést hozott, kimutatás pontos, de jelzi, Igy-alakul ki az a paraoo- erőjitve az inflációs folyahogy olyan problémáról va í xon, hogy az olaj újgazdagszó. amelynek diagnózisát és jai saját tőkéjüket is leértéicrapiáját a világ minden kelik mohó keresletükkei. táján keresik, de a megöl, dás még várat magára. Nagyon elterjedt az a felfogás: a nemzetközi infláció . , . , , fó oka az, hogy fizetés' A nemzetközt infláció okai mérlegének nagymértékű kdz°tl megemlíteni azohiánya miatt az Egyesült A'. « "»£ szervezése minden jó szán1.írnok felelőtlenül eladóso- oiajur-emelkedfe^jSZ^^—^^^^—^ dott. Túl sok dollár van i „áldozatai". Ezek az orszavilágban! Van ebben igaz- *ok a nemzetközi cserearasáfi, az USA a dollár nem- nyok romlásából szarmaza zetközi értékállandóságát az veszteségeiket mertéktelen elmúlt évtizedben valóban Papirpénz-kibowatassal t feláldozta a belső gazdasági nanszirozzak. Ez a bankóelet élénkítésének oltárán. Pres szinte ellenőrizetlen Gvakran alakult ki olvan működeset hozza magavai, helyzet amelyben az amer:- ás kialakulnak a közismert kai gazdaság kedvező belső szuperinflaciók rn nn matot. Ma nincs olyan nemzetközi fórum, ahol ne a nemzetközi inflációt jelölnék meg első számú közellenségként. De a világon még nem sikerült megszervezni a nemzetközi pénzügy: „Interpolt", és úgy tűnik, hogy er.nck zése mindet dék ellenére is kudarcot vall az egyes országok nemzeti érdekei miatt. A szocialista országok számára sem közömbös tényező a nemzetközi infláció. hiszen a nemzetközi munka~amelyekben megosztás nyomán ennek fejlődése mellett a dollár a tdbb szaz százalékos pénz- káros hatásai egyre sürübnemzetközi megítélése óráról elértéktelenedés sem ritka ben jelentkeznek nálunk is. órára romlott. Sajátos kénv. «et. (Pl. Argentínában. Chi- M ken találnunk az akt-'v leben. Peruban stb.) A szu- .. , , ..... . , . . perinfláció mellett olvan tó- vedekezés módját, s befolyakeéhségük van ezeknek az sunkat erőinkhez mérten a országoknak, amely szintén nemzetközi inflációs foivanemzetközi méretekben fel- mat fékezésére kell kihaszfokozott keresletet idez elő. .. . A nemzetközi inflációért nalmWlesel Iván szerpálya alakult ki: emeln" kellett a dollárban kifejezett nemzetközi árakat, illetve a dollárt le kellett értékelni, mert a gyenge amerikai valuta és a belső értékviszonyok között súlvos ellentmondás keletkezett vol- gvakran okoljak a magas na Carter amerikai elnök kamatlábakat is. (Napjamk—' nem kis mértékben a ha" a dollár átlagos kamatnemzetközi követelesre — szintje 13—14 százalék körül 1978 novemberében szigorú alakul.) Azt állítják, hogy a antiinflációs ós aktív do!- kamat elvesztette fegyelmelárvédelmi politikát hirde- zd szerepét, és árképző tétett meg A tények eddig nyezőként az árszínvonal nem igazolják ezeknek a felhajtása irányába hat. Ma terveknek sikerét. Az USA- kevés országban van olvan ban az infláció felgyorsul'. reális kamat, amely megta^V9,70,'0tí 7 Ur^lá karítasra ösztönözne, a kihelyett 1979-ben eléri a 13 százalékot, a dollár pedig aI»kult magas névleges va_ ismét mélypontra zuhant a matszintek viszont valóban fejlett tőkés országok valu- az inflációs folyamatot erőtáihoz viszonyítva. Ezért ke- 6itlk_ rült sor a Világbank ez évi közgyűlésén Miller ameríltal pénzügyminszter beszédében újabb komoly ígéretekre a Carter-program megvalósító- A közgazdászok konzerv*sára. tív csoportja azt vallja, hogy A nemzetközi infláció oka- a nemzetközi infláció azért kent — főleg az Egyesült bontakozott ki. mert a világ A különböző színtű es jel- európai telepitesét célozza. Ki fizesse majd a kártalalegú tárgyalasok figyelmet A NATO-propaganda a szov- nítást, ha az új államnak érdemlők a hét külpolitikai jet „fenyegetésről" szajkóz kellene, ez alaposan megeseményei soraban. Közülük szólamokat. Hua Kuo-feng terhelné a nemzetgazdaságot,' néhánynak célját és a meg- még hangosabban, harsogób- A hazafias front vezetői lebeszelés eredményét érdemes ban figyelmezteti a nyugatot szögezték a londoni konfeközelebbről is szemügyre a szovjet „veszélyre". A kí- reneián is: ne a majdani venni nai miniszterelnök a NATO zimbabwei kormány, hanem „kártyáját" játssza ki most... Nagy-Britannia, a jelenlegi, # Milyen eredménnyel vég- ... ródtek sTAv iet—«ríriai Természetesen a nyugat- szerinti gyarmattartó tárgyalisok? európai fővárosokben sokan 62eket aa tudják, hogy milyen elkép- órláEi kiadásokat Asszad elnök aki egyben wlések lndltották útnak Hua ^ hét végén az aiw az Arab Újjászületés Szocia- Ruo-fenget tudatában van- S»lok gyakorlatilag ki2áratJ lista Pártjanak főtitkára is, nak annak ^ hogy K£na ták a hazafias frontot a négynapos baráti látogatást messze van míg a ^Szovjet- konferenciáról. Ezt követően tett a Szovjetunióban, ahol unió ítt va^ Európában ta- szerdán Dar es Salaam-ban, egy évvel ezelőtt járt utol- paszta!ták például Hel- Tanzánia fővárosában csúcsjára. Asszadot elkísérte kül- sinkibíT1 hogy az curdpai értekezletet rendeztek Tanügy- és honvédelmi mlnlsz- enyhülést csak a Szovjet- ^nla, Mozambik. Zambia és tere, szovjet részről Koszi gin m^yai va]d tárgyalások és Botswana elnökeinek részvékormányfő, valamint Andrej megállapodások révén lehet telével, Angola miniszteri Gromiko és Usztyinov mar- megvalósítani Már Párizs- szinten képviseltette magát, sall vett részt a tárgyaláso- ban )s énfeért adUk a kínai Nyerere tanzániai elnök, akikon. vendégnek, hogy Franciaor- nek már korábban, a londoni Ezek középpontjában ter- ^g nem követi Rfn^t a konferencia első szakaszaban mészetesen a közel-keleti szovjetellenesség útján, is sikerült a szemben álló térség problémái állottak. A Bonnban pedig egymást ér- felek között kompromisszutárgyaló küldöttségek meg- a b^ten a kancellári nyi- m°s részmegállapodást létallapították, hogy veszélyes iatkozatok a Szovjetunió bé- rehoznia, a jelek szerint elúj fejlemények történtek ott, szándékáról, tárgyalási fogadtatta azt a megoldást, s éppen ezek láttán sürget- készségéről hogy Nagy-Britannia és az ték, hogy az átfogó rende- . „ _ Egyesült Államok teremtse rést valamennyi érdekelt ..{V™. elő azt a pénzügyi alapot; fél, köztük a Palesztinai S'm J^^SL amelyből Zimbabwe majd Felszabadítási Szervezet, kö- ^Li^v .T^léf^ kártalaníthatja a fehértelezös erőfeszítésével hajtsák Jf-gf "^íút]& SBntkkof ies^ S lehetőségeket, s például Kí- hah_rAKa„ a n,.iátfta« fülvégre. Izraelnek ki kell vonulnia az '1967-ben megszállt arab területről, beleértve Jeruzsálem keleti részéről ls. és biztosítani kell „„ .. . .-,. . „-„.;. babwéban a kisajátított fölna fizetőképességét kívánták „i. ,,-n ' , _ szamba venni a pekingi ven- ueket szét. k«11' osztani a 7l\n C8 t/JjGlA-NMUOJlJ JVV7JLA ^^gpr^J g?* ZdcLSáfíj f"rl1"ér a rendezés során Palesztina ríj* ívu^uit. rv rnoaesicu arab népének nemzeti jogait, í™®?' "J'oj^^el íoly- ,isztlkai adatok S2erint 340 föld nélküli, nincstelen feketék között. A rhodesiai ptaigy a független állam létrehozásának jogát is. Szíria aláhúzta, hogy feltétlenül szükségesnek tartja a Szovjetunió részvételét a közelkeleti rendezésben, annak minden szakaszában. tatandó tárgyalásokon. Mi körül folyik a huzarodollár az egy főre jutó nemzeti jövedelem egy évben, na a Zimbabwe-konícrcn- de a fehér és a fekete laSzó volt a szovjet—szír » cián? kosság életszínvonala között Az i«,n, . un íriási a különbség, a fehéfck Ax-i2in®-"..„!l*í?*pí?,.!!!1 tízszer jobban élnék, mint a feketék. Ügy hírűit, Washingtonban — nem anyagiak körül. Könnyű ugyanis előrelátni, , I'uu,'" libanoni „ J I-ondonban készség muvif^. a független Zimbabwe „,„..„ tárgyalásokon helyzetről is, közöaen klfe- „ • „ , , „.z„ uhkozik on jezesre juttatták azt a szan- f i r~ ázásán, amelyből dákot, hogy elő kell segíteni Í^^^Sradódn^k ni lehctne' csak' }öjjön lölr6 Libanonban a viszonyoknor- ^anitasi Teiaaatai adódnak. ,.„„uw „ malizalódasát az ország terű- A, J^n u^f j° ,K ^ leú integritásának biztosi- BlS tása révén. no ^ * országol. miioKaii^ai latkozik olyan pénzafap öszfizetHHHVUM újabb kompiomisszurn<. ,-.a Zimbabwe ^^ fü^getjjjnségét A tárgyalásokon állást majd pedig az új alkotmén,' őszáktééóÜ^'ín tézkedésekre. Jfoglaltak a szovjet—szír együttműködés további szólani, hiszen az ő tulajdonuk ban voltak a legjobb földek. elfogadására. Persze, a körül, hogy mi, kat az uj Zimbabwe vezeU" —1. t-l X _ i Szíriának azt a szerepét. r=m- n3i 1 ek w feketék között, ^ ... . ......... . m^lnloa-,, természetesen a termékeny161"^ kijelölésére, s hogy megállapodás, az egyiptomi LerülelPk a fehérelc kezér^ ezeket a .választanokat ld jutottak. Még egy bizonyító oj10"//1^ ^fűlhet S^i^na-v ®Űr áHatállomáiiyJbairéöbb' s?r" Eréri is'napoUák e^rnet0U mv Aíwrjíd '„millió —asmarha ^^ volt! (Kétszer annyi, nnnt —izraeli különbéke ellenében létre jött arab front, a ségűnek ítélhető Asszad mostani moszkvai látogatása. Mit keres Hua Kuo-feng ország amennyi a tízmilliós MagyarNyugat- Európában ? A kínai párt vezetője, a Kínai Népköztársaság kormányfője a héten kezdte meg nyugat-európai körútját. Párizs volt az első állomása. Protokolláris okokból ez látszott a legalkalmasabb kezdetnek, hiszen így nyüott alkalom értékelni de Gaulle tábornok 1964-es gesztusát, amellyel a nyugati nagyhatalmak közül elsőnek ismerte el a Kínai Népköztársaságot, Természetesen Hua Kuofeng abban ís reménykedett, hogy a nagyon fejlett és új meg új piacokat kereső francia hadiipar kész lesz Kína számára fegyvereket szállítani. Hua nyugat-európai körútjának időzítése nem lehet véletlen: egybeesik azzal a NATO kampánnyal, amely új nukeláris rakéták nyugattalálható . 3. Dói-Koreában Kormányellenes tüntetések • Szöul (AP) Maszan dél-koreai városban pénteken újabb kormányellenes tüntetések voltak. s ezek nyomán a hadsereg helyőrsége utasítást ka pott. hogy gondoskodjék „rend fenntartásáról". Szombatra virradóan Ezt követően a rendőrségi erők megsegítésére kivezényelték a katonai alakulatokat is. A rendőrkapitányság épületét géppuskával felszerelt páncélautók vették a körül. Hasonló zavargások voltak a heten Puszanban, a Dél-Korea második legnamezőgazdaságában -) országok" csúcsértekezlete után már összehívhatónak tartott londoni konferenciát. - Pálfy József KGSTTANACSKOZAS Jegyzőkönyv aláírásával Szófiában befejeződött a KGST-tagországok szakértőinek tanácskozása a vegyi hatóanyagokról. A tanácskozáson megvitatták a vegyi hatóanyagok gyártásaeinökc az Amerikai Egyesült Államokba utazott, ahol tárgyalásokat folytat a két ország kulturális és tudományos együttműködésének fejlesztéséről, valamint az 1980—81. évekre szóló kormányközi.- kulturális, oktatási ás műszaki-tudománvos ban kialakítandó szakosodás együttműködési munkatervés kooperáció kereteit rög- röl. zítő szerződéstervezetet. BOLGÁR MINISZTER BUDAPESTEN Dr. Trethon Ferenc munkaügyi miniszter meghívására hivatalos, baráti látogatásra Budapestre érkezett FESZÜLTSÉG IRÁNBAN Irán kurdlakta területein továbbra is feszült a helyzet. Mint azt a Pars hírügynökség jelentette, a kurd fel ítélők a nyugat-azerbajdvárosban kétezer „Le a dik- gvobb városában is ^su^L^v^l tÜntCtó Pak Csem* Hí elnök szomdiák kövekkel dobálta meg a , , , .. hivatali épületeket, s homok- 133lon roggelre sürgős kabizsákharikádok mögül vette netülést hívott össze a helyiéi a harcol a rendőrséggel, zet megvitatására. Drazsa Vlcseva. a Bolgár zsáni Bukan városában meg_ Kommunista Part KB PB lámadták az ,.Lszlám torra„ Póttagja, bolgár kozoktatási dalmi gárdistak„ egv cs0_ mimszterasszony hogy szak- Dortját. A lövöldözés követ. munkás képzési és -tovább- k(,ztében mindkét oldalon képzés, kérdésekről konzul- többen meghaltak és többen tációt folytasson. megsebesültek ZSlé-KOV HAZAUTAZOTT DÉL-AFRIKAI Befejezve romániai látoga- TÁMADÁS S/pf^1^ Két dél-afrikai vadászS a B NZ^ bombázót lelőttek, egy helitZLJ Ti' koptért pedig megrongáltak etlré 'BKP KB elS rif az anfiolai k«védelmi egysékára 1 ^gá* I^mfeí Sek ^támadás során Ceausescu román köztársasági elnök, az RKP főtitkára hívta meg. RÓNAI RUDOLF AZ USA-BA UTAZOTT Rónai Rudolf, a Kulturális Kapcsolatok Intezetének — közölte pénteken a luandai nemzetvédelmi minisztérium. A dél-afrikai légierő hat vadászbombázója és két helikoptere a faiüldöző rezsim által törvénytelenül megszállt Namíbia területéről szállt fel.