Délmagyarország, 1979. október (69. évfolyam, 230-255. szám)
1979-10-17 / 243. szám
8 Szerda, 1979. október 17: röviden Faültető gyerekek Agglegény barátom egv őseitől örökölt, ódon. főbérletinek számító lakásban él. A házat államosították valamikor. neki meghagyták az egyik emeleti kétszobás lakást, benne maradt az ősök bútorzala is. az ' egyik ebédlő volt, faragott bútorral, iókosa csiszolt üveges szekrény, ellipszis alakú asztal, magas támláiú székek és egy agvonkoptatott szmirnaszőnyeg, amelvre isten tud.ia hányan pottyantották le a zsíros ételdarabokat, sőt, hajdan az utolsó ős kutyája is megtisztelte olykor szorongatott helyzetében. A másik szoba szabályszerű háló. két faragásos ággyal, amelyek egyikében barátom édesanviának halála óta nem pihen senki. Van a hálóban, a két ablak között egy fésülködőtükör, szürke márvány az asztala, a tükör megvakult a bal sarkában. és sok évtized különböző 11laszerével telítettek a fiókiai. A két ágy végében egy vörös plüsshuzatú dívány áll, azt ugyanitt használták az ősök a századforduló eleje óta. Itt él tehát agglegény barátom, aki tulajdonképpen nem is barátom, csak ismerősöm, mérföldek választják el tőlem világnézeti szempontból. s ezeket a mérföldeket soha, senki se rövidíti meg közöttünk. Nem mondhatom, hogy valami gyakran találkoznánk, ö nem látogat meg engemet, én — a fiatalabb — is csak akkor megyek el hozzá. Pókháló ha üzen. hogy szeretne beszélni velem Ilyenkor rendszerint viszek neki egy üveg olcsó bort, egv doboz cigarettát, ott vagyok nála fél óráig, ő — nem tudom hányadszor — elmondla. hogy a dédapja királvi kamarás volt. s hogy a család Dunántúlról származik, hogv egyszer személyesen találkozott ezzel vagv azzal a közéleti nagysággal, akivel tegeződve társalgott a világ folyásáról. A napokban levelet kaptam tőle, írja. hogv betegeskedik, senki se látogatja meg. nagyon örülne, ha fölmennék hozzá, de ne vigvek bort. mert az orvos megtiltotta neki a szeszes ital fogvasztását. Tegnap délután rászántam egv órát. megnéztem, mi van vele. Az előszobacsengő rekedten szólt, na. mondom magamban, ez illik hozzá, és máris csikorog a kulcs a zárban. Házikabátban fogadott, reszketett a keze. erős tel- és öregszagot éreztem, és mellbe nyomott az előszoba dohos levegője is. — Ne haragudj — kezdte —. nem vagvok jól. Talán azért kértelek, hogy jöjj. mert gyónni szeretnék. — Nem vagyok én pap! — nevettem föl. — De ember vagy. Embernek gyónhat az ember. Beléptünk az ebédlőbe. Itt még dohosabb volt a levegő, tel és főtt krumpli szagát éreztem benne. Leültetett. — Látom, nem hoztál bort — és, ő is leült, rátette csontos, hártyás kezét az agvonmocskolódott asztalterítőre. — Szigorúan tilos innom. Komolvra veszem az orvos figvelmezte'ését. Ösztönösen körülnéztem. Szemembe ötlött, hogv az elszürkült sarkok tele vannak pókhálóval. — Mielőtt elmegyek — jegyeztem meg —. leszedem ezeket a pókhálókat. — Isten ments! — nézett rám komolyan. — Dehogy szeded le! — Elcsúfítják ezt az amúgy is ódon falat. — Tévedsz. Hozzátartoznak a falakhoz és az életemhez. Ezekben a sarkokban pókok élnek, ezektől tanultam meg okosan gondolkozni. Ezeknek a pontosságától, szorgalmától. — Te megváltoztál, öregem — mondtam csodálkozva. — Sajnos, későn. Ezt akartam neked meggyónni. Rájöttem valamire. Az élet igazi értelmére. Régebben nem tudtam pókháló paritásban gondolkozni. Későn jöttem rá. Tisztelni tudom most a rendszert. Sainos. későn. Mondd el ezt az embereknek. Ormos Gerő •omogjri Károlyné felvétele Valóságai kis park a szegedi Ságvári Endre utcai óvoda udvara, sok szép virág és fa díszíti. A kis óvodásokat is •rra tanítják ttt, hogy szeressék, ápolják kertjüket, sőt evek óta rendszeresen ültetnek új facsemetéket, Kéri Imre nyugdíjas tanár irányításával. Képünkön ásóval, kapával ügyeskedő gyerekeket örökítettünk meg, akik tegnap két fiatal meggyfát ültetlek kertjükbe az óvó néni segítségével FELMENTÉS — KOSZOK ÜZAS KINEVEZÉS FONTYIK PÁL A* Miniszterfanács Nádor Györgyöt, az Állami Ifjúsági NKJANAL Bizottság titkárát és titkár- Október 19-én, pénteken ságának vezetőjét — érde- délelőtt 11 órakor Pontyik nieinek elismerése mellett— Pálnak, a szegedi munká-se tisztségéből felmentette, s mozgalom régi harcosának, a Kulturális Kapcsolatok In- a Szocialista Hazáért Érdemtézetének elnökhelyettesévé rend kitüntetettjének sírjánevezte ki. A kormány egy- nál, születésének 80. évforidejűleg Barabás Jánost kl- dulója alkalmából a Belvánevezte az Állami Ifjúsági rosi temetőben koszorúzást Bizottság titkárává és titkár- rendez az MSZMP Szeged •ágának vezetőjévé. városi bizottsága és Szeged _ _ megyei város tanácsa. NÖK KLUBJA „ « „ „ A T U , ..A ÖSZI ELŐKÉSZÜLETEK A Juhász Gyula Művelődési Központban működő A NYARI OLVASÓnők klubja ma. szerdán TÁBOROZÁSRA délután 4 órakor tartja so- Már ősszel megkezdik A ron következő foglalkozását jövő nyári olvasótáborok Ezúttal Berdál Valéria érde- szervezését. Az Olvasó némes művésszel Egervári Klá- pért mozgalom gazdái — a ra beszélget Nincs kifogás — A maga hobbiját nem kifogásolja a feleségei — Dehogy, ellenkező. legl — Es mi a hobbija? — Mosogatás és takarítás. Hazafias Népfront Országos Tanácsa, a KISZ KB. a SZOT, a Kulturális Minisztérium — mindenekelőtt tájékoztatják a megyei szerveket az idei táborozás tapasztalatairól, s ennek nyomán számos vonzó, korszerű szervezési formát, olvasási módszert ls ajánlanak. Az országos szervek javasolják a megyei szervezőknek: -már ezekben a hetekben döntsék el, hogy milyen jellegű táborokat hirdetnek meg a következő nyáron, hogy jusson elégséges idő az alapos, köSZEGEDI NŐGYÓGYÁSZ KÜLFÖLDI KONFERENCIÁN Az NDK Szociálhigiénlal rültekintő felkészülésre. Társaságának Hréiasság és család szekciója október 18. és 20. között Rostock-Warnemündében rendez nemzetközi konferenciát, ahol részt vesz és felszólal dr. Gellén János, a Szegedi Orvostudo* mányi Egyetem Szülészeti és Nőgyógyászati Klinikájá bak adjunktusa is. Meleg idő Várható időjárás szerda estig: Csak időnként megnövekvő felhőzet, legfeljebb egy-két helyen futó záporesővel. Várható legmagasabb nappali hőmérséklet szerdán 19—24 fok között BIOLÓGIAI TÁRSASÁG ÜLÉSE A Magyar Biológiai Társaság szegedi csoportja október 18-án, csütörtökön délután 5 órakor rendezi meg soron következő ülését a JATE Ady téri épületének TTK-előadójában. Dr. Statnmer Aranka és Szitóné Malik Erzsébet A harcsabajúsz szerkezete és elváltozásai címmel, dr. Csoknva Mária és dr. Halasi Katalin az alacsonyabb rendű vízi rovarlárvák légzőkészülékének morfológiájáról, dr. Gausz János pedig a Drosophila mclanogaster hősokk-régiójának genetikai vizsgálatáról tart előadást SZEGEDI KISGRAFTKAK KÜLFÖLDI KIÁLLÍTÁSOKON Olaszországban, a Jesolo Lido kiállítótermében egy hónapig láthatják az érdeklődök a meghívásos nemzetközi kisgraflkai és ex librisbemutatót. A világ különböző országaiból 109 művész alkotásait mutatták be, közöttük 12 magyar grafikus munkáit. A kiállítók között volt a szegedi Tóth Rózsa is, akinek három ex librisét láthatták az érdeklődők. A szegedi grafikusnak a közeljövőben Leningrád Szevolozsszk városrészében nyílik önálló kiállítása, mintegy 35 grafikai lapból és ex librisből. FELKÉSZÍTŐK A VERS- ÉS PRŐZAMONDÖ VERSENYRE Idén is szervez felkészítőket a munkásfiatalok versés prózamondó versenyére a Juhász Gvula Művelődési Központ Első alkalommal nia, szerdán este fél 6-tól lesz foglalkozás, vezeti: Nagy Zoltán, a Szegedi Nemzeti Színház művésze. VÉRADÓK Az egészségügyi főiskola hallgatói közül 60-an. a Szállítási Szövetkezeti Szolgáltató Vállalatnál 30-an, az AFIT-nál megrendezett idei második véradó napon 110en adtak vért IFJÚSÁGI FILMKLUB A KSZV Viktor Hugó utcai klubja Ifjúsági filmvetítéseinek programjában ma, szerdán este 6 órai kezdettel A dominó elv című, Stanley Kramen által rendezett amerikai film szerepel. DZSESSZH ANG VERS ENY Ma, szerdán este 7 órakor a Juhász Gyula Művelődési Központban, a Volán klub rendezésében dzsesszhangversenyt rendeznek. Ezúttal Í. Hot-dzsessz együttes ad műsort VARIÁCIÓK EGY TÉMARA Ezzel a címmel két előadóestet rendez a SZOTE Medicus Színpada ma. szerdán este 8 órai kezdettel az orvosegyetem KlSZ-klubjában. önfenntartó rendszerek Címmel többek kőzött Örkény István, Hernádi Gyula, Franz Kafka műveiből Fölaesi Irén és Apró A. Zcltán, Zuhanás közben címmel pedig többek között Mrozek, Camus, T. S. Eliot, Arthur Miller, Karinthy Frigyes. Pilinszky János és ördöghSzil. veszter alkotásaiból Oláh Attila előadóestjét tekinthetik meg az érdeklődők. Hatékonyság a kereskedelemben A VI. ötéves terv idején is nagy szükség lesz a kereskedelemben a szabályozók és a célkitűzések összhangjára Annál is inkább, mert a Jövőben a világpiaci árváltozások várhatóan még jobbat) éreztetik hatásukat a hazai áruforgalomban. Ezért is fontos a hatékonyság növelést a kereskedelemben és a vendéglátásban. A hatékonyságról és a külgazdasági változásokhoz is igazodó szabályozókról tartott előadást dr. Edvig József, a Belkereskedelmi Minisztérium osztályvezető-helyettese tegnap délelőtt a Bartók Béla Művelődési Központ első emeleti tanácskozótermében. A tájékoztatót :i Közgazdasági napok '79 eseménysorozatának részeként rendezték meg és részi vettek Csongrád megye vendéglátóipari és kereskedelmi szakemberei, valamint közgazdászok. * Ma, szerdán Csongrádon a Tisza Bútoripari Vállalatnál az árrendszer továbbiéi lesztésánek feladatairól Papai Károly tart előadá-; I a közgazdasági napok eseménysorozata keretében. Egyetemi előkészítő az MTE$Z-nét Az MTESZ oktatási bizottsága önköltséges egyetemi felvételi előkészítő tanfolyamot indít 1979. november 1-én matematikából és fizikából, kizárólag munka mellett (felnőttoktatás keretében esti vagy levelező tagozaton tanult vagy tanuló) érettségizett vagy ebben a tanévben érettségiző hallgatók számára. A tanfolyam időtartama száz-száz óra (heti 3—4 óra mindegyik társból, kiscsoportos foglalkozással). Jelentkezni csak egyik tárgyból is lehet a Technika Háza titkárság címre. Szeged, Kigyó utca 4. (6720) Jelentkezési határidő: 1979. október 2H. A tanfolyam tandíjköltsége 500 forint tantárgyanként, amely összeg a jelentkezéssel egy időben fizetendő az MTESZ egyszámlájára (MNB 280— 90 171—26 i 5) vagy csekken. Jelentkezés írásban vagy személyesen a következő adalék közlésével: név, születési év. lakcím (ahova az értés ítéseket várja), munkahely, iskola (ahol tanult vagy jelenleg tanul), az a felsőfokú intézmény. amelyben felvételi vizsgát szeretne tenni. Közlekedési balesetek MEGLOPTA VOLT MUNKATÁRSAIT Idén júliusban kilépett munkahelyéről, a DÉI.ÉP-től a 19 éves Szekeres László, Szeged, Bal fasor 6. szám alatti lakos. A vállalat munkásszállójáról kitiltották, 6 mégis többször visszament cda. Volt munkatársaitól pénzt, rádiót, magnetofont lopott, körülbelül 10 ezer forint értékben. A rendőrség letartóztatta, s lopás miatt büntetőeljárást indított ellen*. Fájdalommal tudatjuk, hogy a drága Jó fér], édesapa, após éa nagyapa, SIMON JÓZSEF 64 évca korában 1:176. október 15-én rrivld, súlyos betegség után elhunyt. Temetése 1979 október 17-én du 3 órakor lesz a szóregi római katolikus temetőben. A gyászoló család, Szőrét. Nngybecskerrki utca SS. Nővérünk, IZSÁK ILONA október 14-én elhunyt. Temetése október 18-án du. 3 órakor lesz a clnteremból. A gyászoló család. Fájó szívvel tudatjuk, hogv a szeretet rérj. édesapa nagyapa és rokon. IGAZ PFTER hamvasztás utáni búcsúztatása október 19-én. pénteken 14 órakor lest a Belvárosi temető ravatalozójából A gyászoló család. 001933 Fájdalommal tudatjuk, hogy szeretett nneynénink. BUJTÓ OTTONB Csala Gizella október tí-rtn. hosszú szenvedés után elhunyt. Búcsúztatása hamvasztás után lesz. A gyászoló család. 5575 Gyászkezíemónyek Mély fájdalommal tudatjuk, hogy ÖZV. K ÍZI JAN'OS a felejthetetlen édesapa nagyapa, dédapa és testvér, 1979. október 14-éft. életének 90. évében rövid szenvedés után elhunyt. Temet Ise okt. 19-én 15 órakor lesz a Dugonics temető ravatalozójából. A gyászoló család. Sallal u. 28. 5371 Mély fájdalommal tudatjuk, hogy a felejthetetlen feleség, édesanya, nagymama, TASNER LA.JOSNE Nagy Karolina életének 75. évében. hosszú szenvedés után elhunyf. Kívánságára rlliamvasztatjuk. Búcsúztatása hamvasztás után lesz. A gyászoló család, József A. sgt. M. 5570 Mély fájdalomtól megtört szívvel tudatjuk, hogy a felejthetetlen édesanya, anyós, nagymama. d értmama, testvér, keres:, anya és rokon TEAIESVARI FI.RENCNE Bába Ilona hosszantartó súlyos betegségében, 65 éves korában elhunyt. Temetése október 18-án 13 órakor lesz a Dugonics temető ravatalozójából. A gyászoló család. Pihenő u. 26. 5563 Mély fájdalommal tudatjuk, hogy a szeretett testvér, sógor és rokon, BAKACSI MIHÁLY Szeged, Hattyú u. 56. sz. alatti lakos, életének 78. évében váratlanul elhunyt. Temetése október !8-án 15 órakor lesz a Dugonics temető ravatalozójából. Gyászoló lestvére és a rokonok. 5566 Tudattuk, hogy szeretett unokatestvérünk, DUDÁS MARIA 57 éves korában, rövid szenvedés után elhunyt. Búcsúztatása hamvasztás után lesz. A gyászoló család 5565 Szomorú szívvel tudatjuk, hogy felejthetetlen halottunk, VASS ANDOR hamvasztás utáni búcsúztatása 1979. október 19-én 11 órakor lesz a Belvárosi temetőben. A gyászoló család. 6554 Tehergépkocsival közlekedett tegnap, kedden a reggeli órákban a Párizsi körúton a 19 éves Csányi István, Zákányszék, II. kerület 389 szám alatti lakos. A szélső forgalmi sávban haladt, a Marx tér felől a Csongrádi sugárút felé tartott. A Párizsi körút 28. számú ház előtt előzni kezdett egy előtte, szorosan az út szélén közlekedő segédmotorost. Előzéskor — a mellette haladó forgalom miatt —, nem téri át a belső sávba, s mivel így az előzéshez nem volt mep a kellő távolság, a teherautó jobb oldali első sórvédője a segédmotor-kerékpár kormányának ütközött. A kétkerekű jármű felborult, vezetőjr az 59 éves Vincze György, Szeged, Gogol utca 5. szám alatti lakos az úttestre zuhant, s elgázolta őt a tehergépkocsi. A segédmotor-kerékpáros a helyszínen életét vesztette. Csongrád-Bokros területén Pósa Károly 21 éves, szegedi lakos személygépkocsijával elütötte az előtte kerékpárját toló Burján Ferenc 40 éves tsz-tag, csongrádi lakost. A gyalogos a helyszínen meghalt. Az 55. számú bajai úton. a 40. kilométerkő közelében volt súlyos baleset. Módra Szilveszter 24 éves, öttömösi (Tanya 245.) lakos Keiebia felől vezette gépkocsiját, majd balra kanyarodott figyelmetlenül az öttömösi elágazásnál. Vele szemben ekkor érkezett oda motorjával Horváth György 20 éves, kisszállási lakos, aki már hiába fékezett, az elé kanyarodó autónak ütközött és súlyosan megsérült. - DÉLMAüYARORSlÁG ' \ A Magyar Szocialista Munkáspárt Szeged városi Bizottságának napilapja. Főszerkesztő: F. Nagy István - Főszerkesztő-helyettes: Sz. Simon István - Kiadja a Csongrád megyei Lapkiadó Vállalat. Felelős kiadó: Kovács László - Szerkesztőség és kiadóvállalat: Szeged. Tanácsköztársaság útja 10. Sajtóbaz. 6*40 - Telefon: 12-633 - A lapot nyomja: Szegedi Nyomda. Szeged. Bajcsy-Zstlinszkv utca 21. - 6720. Igazgató: Dobó József - Terjeszti a Magyar Posta. Előfizethető « postahivataloknál és kézbesítőknél. Előfizetési du egy hónapra M forint. - Index; 25 053 - ISSN: 0135-025 m