Délmagyarország, 1979. szeptember (69. évfolyam, 204-229. szám)

1979-09-19 / 219. szám

6 Szerda, 1979. szeptember 12. 3 Salakmotor Druzsba Kupa Szegeden Kézilabda Bajnok a DÉLÉP SC Radnóti­hétfők A Radnóti-hétfők első for­dulójában izgalmas, színvo­nalas mérkőzéseket láthat­tak a nézők Eredmények: ATIVIZIG—DÉLÉP 3-3. FC ACCY—Harlem 7-3. Élelmi­szeripari Főiskola—Alföldi Vendéglátó 8-3. Hermán— Elektromos 8-3. Errira—Ve­teresz 5-3. Toborzó A Szegedi Építők Spartacus súlyemelő-szakosztálya varja azokat, a 12—14 évei fiúkat, akik kedvet éreznek e sport­ághoz. Jelentkezni lehet hét­főn, szerdán, pénteken dél­után fél öttől hét óráig az egyesület edzőtermében (Áp­rilis 4. útja 49.), Bozókt Mi­hály edzőnél. Nyílt túra Gyulára A városi sportíeiügyelőség és a Kolacskovszkl SE szep­tember 23-án túrát szervez Gyulára Találkozás vasár­nap reggel 6 órakor a rókusl vasútállomáson. Túravezető: Tóth Gyuláné. Nagyszerű verseny, kitűnő rendezésben. Az előbbiről a versenyzők gondoskodtak, a utóbbiért a Szegedi Volán motorosszakosztályát illeti dicséret. Hét szocialista or­szág 21 éven aluli motorosai­nak párosversenyére 3500 néző előtt került sor a Napos úton. A magyar színeket két debreceni fiatal képviselte, Juhász és Adorján. A kor­osztály hazai legjobbjai: Be­recz. Koszován, Bodnár (Borsodi Volán) motor- és edzésprobléma miatt nem állt a szövetség rendelkezé­sére. s így — bár Juhászék mindent megtettek — nem volt sok esélyük beleszólni az elsőség kérdésébe. Tárgyi­lagosan tegyük hozzá, hogy ez akkor sem módosult vol­na. ha legjobbjaink is indul­nak, mivel a verseny nagy esélyesei így is, úgy is a szovjet motorosok voltak. Mi elösorban a magyarok versenyzését kísértük figye­lemmel, akik a III. futam ban indultak először, s az ellenfél Románia volt. Ver­senyzőink egymásra figyel­tek, a román Pável Jonei kilőtt közöttük s értékes 3 pontot szerzett. A VI. futam­ban Magyarország 4 pontot gyűjtött a lengyelek ellen, de a X. futamban a szovjet párossal szemben csak egy pontot tudtak szerezni. A nap legnagyobb versenyét, s számunkra a legkelleme­sebb eseményt a bolgárok elleni, a XV. futambeli küz­delem hozta. Az addig nagy­szerűen szereplő ellenfelet,— elsősorban Juhász kitűnő motorozásával — sikerült le­győzni. aki a legjobb egyéni teljesítményt nyújtó Manev előtt. ért. a célba. A XX. fu­tamban az NDK ellen győz­tek fiataljaink, s összesen 17 pontot gyűjtöttek. A nagy esélyes szovjet csa­pat szorgalmasan gyűjtötte pontjait, s mután hatból öt futamot megnyertek, bebiz­tosították elsőségüket. Nem forgott veszélyben a bolgá­rok 2. helye sem, akik csak a magyaroktól szenvedtek vereséget. A nem várt pont­vesztések miatt nem sikerült Juhászéknak megismételni miskolci sikerüket és így egy ponttal leszorultak a dobo­góról. A magyar csapat eredmé­nyei: Románia ellen: 3:3; Lengyelország ellen: 4:2; Szovjetunió ellen: 1:5; Cseh­szlovákia ellen: 1:3; Bulgá­ria ellen- 4:2; NDK ellen: 4:2. A szegedi verseny vég­eredménye: 1. Szovjetunió 25 pont, 2. Bulgária 23 p., 3. Csehszlovákia 18 p., 4. Ma­gyarország 17 p.. 5. NDK 16 p., 6. Románia 13 p., 7. Len­gyelország 9 p. A kétnapos magyarországi verseny végeredménye: 1. Szovjetunió 50 p., 2. Bulgária 46 p., 3. Magyarország 38 p., 4. Csehszlovákia 34 p., 5. Románia 27 p„ 6. NDK 26 p., 7. Lengyelország 25 p. A legjobb egyéni teljesít­ményért Manev (Bulgária) kapott különdíjat. Imre László DÉLÉP SC—BHG 25-19 (14-12). Szeged. Vezette: Cserháti A.—Farkas K. DÉLÉP SC: BADÓ L„ Majoros R., Sós T. (3), KISS S. (3), Noe! J. (1). Várkonyi B. (5), LESTI I. (11). Csere: Prekop (kapus), Paku L., ZSÓDI I. (2), Mucsi A., Vass I. A DÉLÉP SC csapata vé­gig vezetve biztos győzelmit aratott a második helyen álló BHG csapata ellen, s ez­zel a győzelmével a ' DÉLÉP SC csapata, függetlenül a hátralevő mérkőzések ered­ményeitől, már megnyerte az NB Il-őt. * NB II. női mérkőzés. Soltvadkerti TE—Szegedi Konzerv 12-9 (5-2). Soltvad­kert. Vezette: Burián—Pre­kop. Konzerv: Konsza, Karip, Gaál E. (2), Börcsök (2), Ma­tyuska (2), Ménesi, Bors. Csere: Takács (3), Gilicze, Nagy, Bullás, Szabó. A gyenge napot kifogó konzervgyári gárda nagy le­hetőséget szalasztott el. Röplabda Sz. Építők Spartacus— Bcs. Előre Spartacus 3:1 (5, 6, —13, 6) Birkózás Csikós Ferenc síkere NB 11-es női mérkőzés. Békéscsaba Vezette: Sán­dor, Faragó. Sz. Építők Spartacus: MOL NARNE, Kovács V., Wirthné, P1UKOVICS. SZI­LÁGY IN E, Tóth J. Csere: Bírth, Benyhe, Dobos. FE­KETENE. Kiss, Ternai. A könnyed játékkal meg­nyert két szett után köny­nyelműsködött a szegedi csapat. A negyedik játszmá­ban viszont a jól kombiná­ló és tervszerűen játszó ven­dégek jeleskedtek ismét, és biztosan nyertek. Súlyemelő CSB Második a SZEOL AK A súlyemelő NB II csapat­bajnokságában a szegedi cso­port versenyét a SZEOL AK rendezte, amelyen a Bp. Kosárlabda Szeged Kupa női torna A SZEOL AK kosárlabda szakoszlalya az idén har­madszorra rendezi meg a Szeged Kupa nemzetközi női kosárlabdatornát uz újszegé­ül Sportcsarnokban. A ver­senyen nyolc csapat vesz reszt, a mérkőzéseket két csoportban, •körmérkőzéses formában bonyolítják le, majd az azonos helyezettek játszanak a végső sorrend kialakításáért. Az A-csoport: Dukla Olomouc, MAFC, TFSE, SZEOL AK. A B-csoport: Bp. Spartacus. BEAC, ZTE, PVSK. A torna részletes műsora. Szeptember 21., pcntek: Ünnepélyes megnyitó. 8. PVSK—ZTE. 8.15. BEAC— Bp. Spartacus, 9.45. Dukla Olomouc—TESE, 11.15. MAFC —SZEOL AK. 12.45. PVSK— Bp. Spartacus. 14.30. ZTE— BEAC. 16. TFSE—MAFC, 17.30. Dukla Olomouc—SZE­OL AK. 19. Szeptember 22., szombat: Bp. Spartacus—ZTE, 8. BEAC—PVSK, 9.30. SZEOL KPVDSZ Kupa A KPVDSZ Kupa döntőit Makón rendezték meg. Az összesített eredmények alap­ján a két csoport győztese nyerte el a vándorserleget. 1. csoport. 1. Csongrád megyei ZÖLDÉRT Vállalat, 2. Csongrád megyei Vendég­látó Vállalat, 3. Maros men­ti ÁFÉSZ. 2. csoport. 1. Centrum Áruház. 2. Magyar Nemzeti Bank. Sportáganként az egyéni helyezések a következők: Női asztalitenisz-csapat: 1. Centrum Áruház. 2. Ma­ros menti ÁFÉSZ, 3. FŰ­SZERT. Egyéni: 1. Berkó Ferencné (ZÖLDÉRT). 2. Terhes Anna (Centrum Áru­ház), 3. Benyovszki István­ná (Maros menti ÁFÉSZ). Férfi asztalitenisz-csapat: 1. Csongrád megyei Vendég­látó Vállalat, 2. ZÖLDÉRT (Szentes), 3. Centrum Áru­ház. Egyéni: 1. Csipak László (Centrum Aruhúz). 2. Kálmán Ferenc (ZÖLDÉRT, Szentes). 3. Kenéz Sándor (Csongrád megyei Vendéglá­tó Vállalat). Sakkcsapat: 1. Komplett (Szeged). 2. ZÖLDÉRT (Szatvmaz), 3. Maros menti AFÉ3Z. Sakk egyéni: 1. Zsoldos Endre (ZÖLDÉRT), 2. Kurusa József (Komplett, Makó), 3. Ferenczi István (Csongrád megyei Vendég­látó Vállalat). Tekecsapat: 1. ZÖLDÉRT (Makó), 2. Maros menti ÁFÉSZ, 3. Állami Biztosító (Szeged). Egyéni: 1. Jáksó Imre (Komplett, Makó), 2. Gera József (ZÖLDÉRT, Makó). 3. Vidács István (Ál­lami Biztosító, Szeged). Nöi kispályás labdarúgás: 1. Maros menti ÁFÉSZ. 2. ZÖLDÉRT (Szentes). 3. Csongrád megyei ÉLIKER (Szentes). Férfi kispályás labdarú­gás: 1 Kisteleki ÁFÉSZ, 2. Csongrád megyei Vendéglá­tó Vállalat (Hódmezővásár­hely). 3. ZÖLDÉRT (Makó). Nöi kézilabda: 1. Hungá­ria (Szeged). 2. Csongrád megyei ÉLIKER (Hódmező­vásárhely), 3. Szegedi ÉLI­KER. Férfi kézilabda: l. Csong­rád megyei Vendéglátó Vál­lalat (Szeged), 2. Hungária (Szeged). 3. Csongrád me­gyei Vendéglátó (Makó). A díjakat és a KPVDSZ Kupát dr. Cselötei István, a KPVDSZ megyei bizottsá­gának szervező titkára adta át. AK—TFSE. 11. MAFC—Duk­la Olomouc. 12.30. A-csoport 4. helyezettje—B-csoport 4. helyezettje, 17. A-csoport 3. helyezettje—B-csoport 3. he­lyezettje. 18.30. Szeptember 23., vasárnap: A-csoport 2. helyezettje—B­csoport 2. helyezettje, 8 óra. A-csoport 1. helyezettje—B­csoport 1. helyezettje, 9 óra 30 perc. Ünnepélyes ered­ményhirdetés, 11 óra. * A SZEOL AK az elmúlt hét végén négy féríicsapat részvételével. Szeged Kupa elnevezéssel nemzetközi tor­nát rendezett. A verseny so­rán színvonalas mérkőzéseket játszottak a csapatok. Megle­petés is született, a TF együt­tese legyőzte a kupát elnye­rő MAFC gárdáját. A kupa védője a MAFC lett, máso­dik a Vojvodinu, harmadik a SZEOL AK. * Az SZVSE NB 11-es női csapala Budapesten 57-55 (23-28) különbségű győzelmet szerzett a Duna Cipő együt­tesével szemben. Az SZVSE összeállítása: Kováts (13), Dórán (20). Magyari (10), Szügyi (6). ördügh (2). Cse re: Búba (4), Boros (2), He­tyei (—), Baráth (—), Bérezi (—). Súlyos vereség Szófiában Súlyos vereséggel kezdte idei UEFA Kupa szereplését a Ferencváros labdarúgó­csapata, könnyen lehet, hogy a szófiai 0-3 után a zöld­íehérek a második fordulót sem épik el. A bolgár fővá­rosban a Lokomotív végig fölényben volt, és akár na­gyobb arányban is nyerhe­tett volna, a rendkívül gyen­ge napot kifogó ferencváro­siak ellen. Spartacus és a MAFC vett részt. A kék-íeketék össztel­jesítményén meglátszott, hogy Baiazs Mihály sérülése miatt nem vehetett részt a versenyen. Társai viszont — Balázsfi, Guba. Kucsora, Szűcs, Bál int — aranyjelvé­nyes szint felett teljesítettek. A SZEOL AK sportolóinak eredményei: Balázsfi Z. 240 kg (107,5. 132.5), Illés G. 230 kg (102,5. 127,5). Kucsora P. 285 kg (120. 145). Guba P. 242,5 kg (105. 137,5), Bálint J. 287,5 kg (122,5. 165). Szűcs G. 260 kg (115, 145). A szegedi csoport végered­ménye: 1. Bp. Spartacus 4479, 2. SZEOL AK 4041, 3. MAFC 3799 pont. , » A területi súlyemelő-csa­patbajnokság második fordu­lóját is Szegeden bonyolítot­ták le. amelyen az Sz. Épí­tők-Spartacus is részt vett. Versenyzői a következő ered­ményeket érték el: Kalmár P. 142,5 kg (III. o. szint). Karai M. 180 kg (ezüstjelvé­nyes szint), Gombás J. 227,5 kg (III. o. szint), Ocskó M. 235 kg (III. o. szint), Tóth T. 192,5 kg, Márton István 240 kg (III. o. szint). Tóth A. 240 kg (III. o. szint). Az első helyen a Szolnoki MTE csa­pata végzett, míg az Sz. Épí­tők-Spartacus 2531 pontjával a második lett. Kézilabda NB I A bajnokság Vasárnap Szombathelyen I. osztályú szabadfogású birkózóversenyt rendeztek. 13 egyesület 64 sportolójá­nak részvételével. A 100 kg­osok mezőnyeben Csikós Ferenc (SZVSE) végzett az első helyen. Ar. elmúlt hét végén az SZVSE és a SZEOL SI ifjú birkózói is szőnyegre léptek. Kiskunfélegyházán a kötött­fogású úttörők vetélkedtek. Eredmények. 41 kg: 1. Bia­csi Zoltán (SZVSE), 45 kg: 1. Gyuris Menyhárt (SZVSE). 53 kg: 1. Jelenfi Zsolt (SZE­OL SI). 58 kg: 1. Szécsi Ti­bor (SZVSE) 63 kg: 1. Len­gyel Nándor (SZVSE). 68 kg: 1. Tvovas Zsolt (SZVSE). Csapatban: 1. SZVSE 34. 2. Kiskunhalasi AC 20. 3. SZE­OL SI 11 ponttal. Asztalitenisz Makón szabadfogású ser­dülőversenyt rendezett az MVSE. A SZEOL SI spor­tolói öt első helyet szerei­tek, és a pontversenyben 1« az élen végeztek. Miskolcon a DVTK or­szágos kötöttfogású junior­versenyén Kéri Zoltán har­madik helyen végzett a 62 kg-osok mezőnyében. Sa­vanya Ferenc edző ta­nítványa ezzel eleget tett az aranyjelvényes szint köve­telményeinek. Dunaújvárosban az orszá­gos kötöttfogású serdülőver­senyen Szabados Ernő ne­veltjei szerepeltek kiemel­kedően Eredmények: 57 kg: 1. Bárkányi Zoltán. 72 kg: 1 Kiss Tibor. 78 kg: 1. Ki­rály Csaba (valamennyien az SZVSE sportolói). Biztos DÉLÉP-győzelem A DÉLÉP SC NB l-es fér­fi asztalitenisz-csapata a leg­utóbbi fordulóban itthon ját­szott, ellenfele a MÉM TE volt. A szegediek 19:6 ará­nyú biztos győzelmet arat­tak. minden tekintetben fe­lülmúlták a Miskolciakat. A DÉLÉP-től Bénák 5, Tímár 5, Mohai 4. Kárpáti 3, Rózsa 2 mérkőzést nyert, mfg a MÉMTE csapatából Báthory 3, Aranyosi, Tósa és Bartha 1—1 győzelmet ért cl. * A KSZV SE NB 11-es női együttese Orosházán játszott, ahol 15:l-re győzött. A sze­gediektől Vikor B. 4, Vikor A 4. Szilágyi 4, Ségler 3 mérkőzést nyert. * Az Sz. Építők Spartacus NB IIT-as férficsapata Buda­pesten a Telefongyár SE el­len játszott, és meglepetésre, a bajnokesélves otthonából ponttal tért hazai. A 0:8_as eredménnyel végzódő talál­kozón Szabó J. 3, Sebestyén 3, Szemendri 1, Ottlik 1 mérkőzésen győzött. Autósok figyelem! Mosts, zsírozás, olajcsere, alváz- és üregvédelem. Üjszeged, Derkovits fasor 4 'A. Szabó János, autóápoló. Csöves kukorica eladásra előjegyzést felvesz a szegedi Móra Ferenc Tsz Jelentkezni: A tsz I. sz. üzemében. Telefon: 61-074. állása 1. Tatabánya 16 13 ­3 456-372 26 2. Szegedi Volán 16 12 2 2 419-351 26 3. Elektromos 15 13 ­2 385-326 26 4. Ferencváros 16 n 1 6 378-353 19 5. Bp. Honvéd 14 8 1 5 392-355 17 6. Debrecen 16 7 3 6 380-380 17 7. Bp. Spartacus 10 6 1 9 392-393 13 8. Pécsi MSC 16 4 3 9 373-432 11 9. Rába ETO IC 5. 11 363-394 10 10. Bp. Vasas 16 3 3 10 358-408 9 11. Dunakeszi 15 4 ­11 330-411 8 12. Üjpesti D. 16 2 2 12 353.412 6 Várja Önt Üzbegisztán ! Ütvonal: Moszkva­Urgencs-Buhara­Taskent—Moszkva Időpontja: 1979. október 12-22-iR (11 r.ap) Utazás: repülőgéppel. Elhelyezés: Ifjúsági szállás­helyen. teljes ellátással. Irányár: 6950- Ft Moszkva—Leningrád­Moszkva társasutazás, időpontja: 1979. november 2i-30-ig (12 nap) Utazós: vonatlal. Elhelyezés: ifjúsági szállás­helyen. teljes ellátással. Irányár: 3430 - Ft. Szilveszterezzen az EXPRESSEL I LÓDZ Időpontja: 1979. december 28-tól 1S«0. Január £-lg. Utazás: autóbusszal. I. osz­tályú elhelyezés, teljes ellá­tás. szilveszteri program. Irányár: 3300,- Ft Jelentkezés és felvilágosítás: Express Ifjúsági és Diák Utazási Iroda, Szeged, Kígyó u. 3, Telelőn: n-303. 11-310. A Csongrád megyei Fémtechnikai Vállalat pályázatot hirdet üzemgazdasági osztályvezetői állás betöltésére. Követelmény: közgazdasá­gi egyetemi végzettség vagy mérlegképes könyvelöl ké­pesítés és legalább 3 éves közgazdasági területen szer­zett vezetői gyakorlat. A részletes önéletrajzot tar­talmazó pályázatokat kér­jük a vállalat elmére (Vá­sárhely, Vörös csillag u. 6 6801) megküldeni.

Next

/
Oldalképek
Tartalom