Délmagyarország, 1979. szeptember (69. évfolyam, 204-229. szám)

1979-09-13 / 214. szám

6 —— Csütörtök, 1979. szeptember 1$. Barátságos mérkőzésen Magyarország— Csehszlovákia 2-1 (2-0) r Tiszasziget és Ujszentiván példája Nyíregyháza. 27 ezer néző, nyi karszalagot Salamon vezette: Mathias (osztrák), vette át. MHK-mérkőzi* HMSE— DÉLÉP SC 4-1 (1-1) Tiszasziget és Űjszentiván adott volt. A serdülők az el- darúgó-szakosztálya. Helyes községek nem emelkednek só 3-0-ás győzelem után egy- ez így? — Itt a gondolat fél­Magyarország: Gujdár — A 38. percben az erősödő ki különösképpen a megye re több alkalommal arattak be maradt. Helyette ismét a Szántó, Salamon, Kutasi, csehszlovák fölényt sikerült községei közül sem nagyság- kétszámjegyű győzelmeket. A tanácselnök veszi át a szót: Ebedli, Tatár, Tóth A. — góllal „lehűteni". Kúti meg- rend sem ellátás tekinteté- bajnoksagban mindössze egy — A tanácsi munkának csak Borostyán, Bene — majd a szerezte a labdát, becsapta ben ' Változást mindössze az döntetlen eredményük szüle- kis részét jelenti a sporttal helyén, 10 percnyi játék Barmost, s miközben min- 1977. évi Elnöki Tanács dön- tett. Több mint 100 gólt lót- való foglalkozás — hisz dol­után — Fekete, Kiss. Kuti. denki beadást várt, a bal- tése hozott, mely a községek tek, és csak 11-et kaptak, gunk van bőven. Addig Csehszlovákia: Keketi — szélső a balra induló Keketi javaslatára közös tanácsot Bajnokok lettek. De még azonban nem vagyunk nyu­Barmos Ondrus Volaeek mellett nagy erővel a jobb hozott létre. A közigazgatás nincs vége. A sikert maga- godtak, míg a bevezetőben Gogh — Hlavaty' Jurkemik' alsó sarokba talált. (2-0). korszerűsítését követte 1978 sabb szinten, az országos említett cikksorozat ránk vo­.larusek Kozák — Nehod* A második félidő a cseh- augusztusában a községi serdülöbajnoksagban is foly- natkozó részét felelősséggel Gajdusek. Ezen a mérkőzésen került zött Szepesi György, az MLSZ elnöke köszöntött. Kiss lábáról indult el a Szőregi út. 200 néző, vezet- labda. A 11. percben Tóth te: dr. Jármai. HMSE: Bugyik szlovákok támadásaival in- sportkörök összevonása is. tatták. Deszk, Mórahalom, nem teljesítjük. Nem saját dúlt. Tóth András próbál- Akkor beszélgettünk a terű- Sándorfalva. Kistelek, Do- magunknak, hanem Szeged so^Ren! Tere^^k*™™ kozásai viszont egyre ritkáb- let állami. gazdasági és rozsma után jött a favorit, labdarúgásának építésében ban sikerültek, ezért a 65. sportvezetőivel arról, hogy e Csongrád város serdülocsa- akarunk segíteni. De más VX" percben lecserélték. Burcsa lépés megtételével céljuk a Pata. Nagy küzdelem, bénító módon. Tervszerűen, tudato­crruziauisara. ami, wuuck ko- f-v A-A váltotta fal A 7ft annxí-knn IrKttofni QT Ólüt lehetőség. Ha győznek, övék san építve, és ha lehet. mi­Győző váltotta fel. A 78. sportban is követni az élet lehetőség. Ha győznek, övék san építve, és ha lehet, mi percben mindkét csapat cse- más területének ütemét, elő- a nagy megtiszteltetés, nél kevesebb veszteséggel. rélt. Hlavaty helyére az relépését Csongrád megyét képviselik Ezért megkerestem a DÉ­újonc Babcan állt be, míg Eev é után ismé, felke_ az országos döntőn. És győz- LEP-sportkör elnökét — köe­a magyaroknál Ebedlit Csa- „Jfi. . községieket kíván- tek! néző így fogalma- síink egviit.tmr.ködési szerző­... . restuK a Kozsegiexet. Kivan náviH íeovőz+e r.őiiá. adott Ebedlihez. 6 egyből pó vá,totta fel. A 83. perc- voitunf ho^an sikel **t: „Dávid legyőzte Góliá ""tor. « J^HT^ !?£. " ^tóraól szabadrü- ^k tervet Í Ste Tudat^ tervsrerómun sünk együttműködési szerző­dést a tervszerű utánpótlás­nevelés érdekében. Ügy lát­Lancsa. Magyar. Tóth - Fe-' du'4 a jobbszélen, de lőni gáshoz jutottalc a csehszlo_ " a ^^bb Slyok! ka gyümölcse a siker, ahol juk. ők is komolyan csinál­leki (Szenti) dr Bálint, már nPm tudott' mert Goffh vákok. Panenka látva, hogy y mindenki egy célért dolgo- ják, és ehhez, amiben mi se­Pethő (Török)' -'Kovács, í*!Vf£f; T,zeKnegyes! ,A Gujdár egészen a bal sarokba Kézilabdásaik jól szerepel- «*»• Felkulatni a tehetséges gíthetünk, Sturk Nagy büntetőt Tatar biztosan ruff- I/..ÍJÍI. I-K _ rveziiaoaasaiK. joi szeic^i ^ „.n, f^ioiőc­DÉLÉP SC: Terhes II. — Bartyik, Sisa, Zádori, Czom­büntetőt Tatár biztosan rúg- húzódik, könnyedén ívelt a .^T'^^Tl '^^táteh^A gyerekeket és nagy felelős- ~ . ltnn, la a jobb sarokba (1-0). sorfal fölött a jobb sarokba, ^^rtíók szor^ küz^' ^ggcl nevelni. tanítetü őket. runk lemu­partnerek aka­vezetés megszerzése (2-1). A mérkőzés végéig az femhen raak^néhány ponttal Ez a munka természetsze- í«» «f« pni le Reno c áll+ Vie. orOÍ-JrvsAn,f wióv* — o—. ..Ól tK " ne y rúpn si kart kell hoEv hozzon J-enet viwuil Tehát ez a másik oldaL e=S3iSs - - — zvsszrjs&rsz ssta-S Jól szerepeltek a szegediek állták az próbáját. ner. Alig két perc telt el a Birkózás mérkőzésből, amikor Tóth átadását dr. Bálint elegán­san a jobb sarokba lőtte, 1-0. A 11. percben Wenner cselezgetett bal oldalon. Jól , . ^H ^H m ívelte be a labdát és Vitális Az olmúrt hét végén há- csoportos versenyen is sző- gásnál? megszerezte az egyenlítő r°m városban rendeztek or- nyegre léptek a szegedi bir- _ N figyelemmel ol­golt. l-l. Az első félidőben szag06 versenyt. Szolnokon, kózók Eredmények 621 kg: vastuk a Népsport hasábjain mezönyfölényben játszott aa Tisza-hgeti Sportcsarnok- 3^ Ken Zoltán (SZVSE). megjeienö Szeged labdarúgá­hazai csapat, eredmény nél- banaTl«f„Kupa országos 65 kg: . 6 Papp Jan<* ^ aggódó, sportszeretők kül. Miklós II. és Bunda serdülő kötöttfogású verse- (SZEOL AK), 87 kg: ...5. véleménynyilvánításait De tol Altalanos iskolasaik at- sportkör elnöke. kisközségekben is. És azt is. létikaban tobb szamban ér- A megye gerdülőváloga- h<>gy mi a hozzájuk vezető tek el jo heyez^t a járás. • edzőtáborba indult. A legjobb út. Egy biztos: eb­versenyben. többen kozuluk ^ fl hívtak ben a közösségben sportsze­a megyei vetélkedőkön i. me táborozásra. Egy hét rető, tenni akaró osszehasonhtós múlva jött a hír. mind az öt dolgoznak. játékossal átigazolási lapot adóan. emberek Sikerrel példát — Mi a helyzet a labdarú- jratott alá a SZEOL AK lab­L. B. Kikapott a Tanárképző női csapata * h-cr- ? FU>rVa T2 Srél TÓ7«:of íminHkettő ~ A megyei bajnokság va- Csongrád 1S-S (fl-ö). Sz. Textil­^LSSTJSS SZVSE,; 23. bSTszíS SZEolí (mindkett° gj 'aCota^TeU ^ Jordán mégis- « - Í^TeT­elfaradt az építők csapata , (sZEOL SI). 49 kg: ...3. Székesfehérváron a Jeney ÍVnk' ? ! metlodott a tavaszi ered- nött: szentesi Kinlart-Mindszent , ezt a rutinos vendegek ki Rak'usz (SZ|§L SI)! Károly kötöttfogású emlék! - mondm faT ^ A ta,VaSSZaI °tth°?á" ^ is használták, A 68. percben 53 i^g. 2. Martonosi versenyen Péter és Bodó A. . ifíw«ó»i LRÖ7Ö«IN n . 0 - E a Csongrád a Török /7> ottroba <7> ÜL Bálint dr. lövését Terhes II. György (SZEOL SI). 78 kg: lépett szőnyegre. 68 kg: iwIoW- Tanárképzőtől 10-8 arany- Agostan (n>.'- Taoártópzö-Kis­, , , • , ,, o tfirAiv r<n>Kn í?7vc:fi o PMtm i«tván (cvynT nacs elnoKe, maja igy ioiy- ban, most pedig a Tanárkép- sombor 35-zi (i7-»>. Jv.: Kiss 1.. csak kiütni tudta és Magyar • • ^KJr^Oteba foZVSEL .^2. ^Pétw _ István JSZEOL tatta: _ Az irányításunk alá szenvedett ugyanilyen Szaui. itegjobb gadobőjj:: Ka«y akár előnyhöz is juttatna.ta volna csapatát. 73"a" l6™ SanáoF AE) mielőtt még a vitából' lénye­indultak. Eredmények: 42 Nehézsúly: Bodo Gábor, ge& következtetéseket von­közeiről a hálóba lőtt. 2-1. A 72. percben Kovács lövé­se a kapufa éléről kivágó­dott és Bálint dr. közelról az üres kapuba lőtt, 3-1. A 85. percben egyik védőről Bálint dr. elé pattant a lab­da, a középpályás kapura hú­zott vele és a hálóba vágta a negyedik gólt, 4-1. A vendég NB II-es csapat megérdemelt győzelmet aratott. Jók: Bá­lint dr., Lancsa, illetve Czompó. I. L Budapesten az országos AK). 10(T kg: ... 2. Bodó An- iarin7/. ifjúsági kötöttfogású II. kor- tal (SZEOL AK). általános Kézilabda Az alapfokú-bajnokság tavaszi végeredménye N«k <- Cs. m. Tanáé* 1. Sz. Textil SE 1« S - 1 1»- 45 ts 7. Ikarus i. Cs. m. Vendíglátó 8. Min6 11 » • i 141- »S rt , Vízügy J. Hungária 11 S 1 2 105- 63 17 10. Vidia 4. Taurus n 7 1 3 105- 42 15 Spartacus 5. Eü. Főlsk. 10 6 1 3 115- 46 13 ' ' "" 4. DEMASZ 0 6 - 3 237-200 12 5. Hungária 10 6 - 4 179-103 12 6. Kábel 10 5 1 4 106- 09 11 7. Kenderfonó 7 3 - 4 123-139 6 8. Taurus 0 3 - 6 78-122 6 0. XI. AF1T 10 2 1 7 151-180 5 10. Tejipar 0 1 1 7 108-160 3 lendől 8 - - I 105-137 ­Szakszervezeti sportrendezvények A Szakszervezetek Megyei zővásárhely, 3. Csongrád, 4. Tanácsának testnevelési és Makó. Az újra életre hívott sportbizottsága az elmúlt hét torna minden bizonnyal jö­végén Szegeden, az SZVSE- vőre is megrendezésre kerül, stadionban rendezte meg mégpedig a Csongrádi Na- u, c»! m. Rendőrkap. két sportág megyei döntő- pok sporteseményeként. jét. Az SZMT-kupáért ki­írt vetélkedőn kispályás lab­darúgásban hét csapat mér­kőzött, míg női kézilabdában négy város győztese mérte össze felkészültségét. Az előbbi sportágban a Nagyal­földi Kőolajfeldolgozó Vál­lalat algyői üzemegysége végzett az első helyen, meg­előzve a Csongrád megyei Húsipari és Adatforgalmi Vállalat vásárhelyi üzemé­nek csapatát. További sor­rend: 3. szentesi vontatási főnökség. 4. szentesi ÁFÉSZ, 5. ATIVIZIG, 6. TBV csong­rádi gyáregysége. Női kézi­labdában: 1. Csongrád me­gyei Vendéglátó Vállalat szegedi központja. 2. HÖDI­KÖT, Vásárhely. 3. FÉG ..mkói gyára, 4. Kontakta szentesi gyáregysége. iskolák arányú vereséget a Topolya Í^^ÍO m' Gbifci'%^ igazgatói feladatul kapták, soron a Csongrád csapatától DŐ W Tlszk-oj SK-DELÍT JT. tegyenek meg mindent szak- A férfiaknál némi meglepe- "-is <io-8). Jv.: Kiss s., Dzsipofí. embereikkel közösen hogy a tést okozott a DÉLÉP II. ve- fn^^éáni?'?,! sportnak kiemelt tekintélye resége Tiszaszigeten. SíL^" ÁaJs-sI^Vo^ * legyen az oktatasban. de a Eredményeit. Női felnőtt: H. 33-33! (14-15). Jv.: Szűcs, Tár­lehetőségekhez mérten nőjön Porcelán Il.-Sz. Konzerv II. 11-7 nok. Legjobb góldobók: Papp túl ennek határain is <c-t). Jv.: Szabó, Varga J. Leg- (u), Tóth (9). Hevesi (9), ill. IUI ennek natarain is. jopt, góldobók: öze (4), Brez- Tóm G. Oá), Papp (5), Vlzsnyl­— Milyen feltételek álltak nyik (3), 1U. Farkas E. (3). Me- czai (5). Axdal (4). HÖDDCÖT— rendelkezésre'' zőgóp-TexUl H. 22-8 (lo-5). Jv.: Vízügy 24-20 (U-18). Jv.: Csínyt. Dobóczky, Tárnok. legjobb gól- Dobos. Legjobb góldobók: Ho< — Megépült Tiszaszigeten dobók: Molnár (5). Csomor (6), vács G. (6), Kiss Gy. (4), Vöröz egy sportcentrum a tömeg- farkas (5). ill. Rácz (5). Sz. (4), Mészáros (3), Dani (3), 11L 10 5 1 4 37 ' 52 11 «.nort ieavéhen Ideális kíir- KSZV SE-Mlndszent 29-5 (11-1). Kovács L. (10), dr. Hernádi (4), 1, « í í. u <n P legyeden, lpealis Kor- Jv . Dobóczky, Klazstlc. Legjobb Bárok (3). ifjúságiak: „Vízügy" ,n A a £1 "I « nyezetben az általános isko- góldobók: Kakasné (7), Kákonyi Textil-,,Volán" Rózsa 21-20 „ la és művelődési otthonnal (»). Ágoston (5), ül. Karcsik (U-ll), DELEP-Tlsza-Oj SK 33-6 5 3 - 8 37-117 6 határolt területen. Itt bitu- Cson^dd-Sz T^rképzö (12-3,. HODiKör-vizügy ü'",? ' menes kézilabdapályát, beke- ^k. ^JOBB' t VCÁNDÉRL-.GSZOMB^ 11 - - 11 20- 71 - rített teniszpáiyát, MHSZ- szegli (3). ill. Fórián (4). Ifjú- mérkőzésen a Kiszombor es* 1. Cs. m. vendéglátó akadálypályát, távolugró- és Komóttan DSK- pata nem Jelem meg. 10 10 - - 249-143 20 futópályát létesítettek. Te­2. Nagy alföldi Kőolaj hát az órák közötti szünetet 10 7 - 3 226-194 14 is a pályán kellett tölteni — 3. sz. Nyomda hasznosan. Üjszentivánon . , , , . , .. . . , ,, 10 6 1 3 223-200 13 szintén ^ iakola ^urán A szerdal selejte- szovjet es a magyar vúlegao épült bitumenes kispálya. Görögország bravúrja zök közül magyar szempont- tott viszont végérvényesen ból az athéni görög—szovjet kiesett. Az egyetlen gólt a — A magasabb osztalyba találkozó volt a legjelentő- 25. percben Nikoloudisz sze­kerüléssel a legnagyobb kér- sebb. A hatodik csoport ta- rezte. dés, vajcm lesz-e ütőképes lálkozóján a görög labdarú- A CSODOrt állása­ifjúsági és serdiilőcsapata gók 25 ^ előtt 1-0 . S2Sí Stu* SS 1 ES i!i; j — A válasz rövidesen csoportelsők legyenek. A 4. Magyarország 5122 s-14 Szentesen a helyi szakma­kőzi bizottság rendezésével, az SZMT támogatásával négy város nagypályás lab­darúgó-válogatottjának tor­náját rendezték meg. A mintegy 300 érdeklődő előtt lebonyolított mérkőzésen a legjobban Szentes váloga­tottja szerepelt, 2. Hodme­MAR MOST GONDOLJON A HŰVÖSEBB NAPOKRA? A Magyar Pasz.ógyár női kasztüm- és kabátszövetei nagy választékban kaphatók Csillag MÉTERÁRU SZAKÜZLETBEN (KIGYÖ C. 1.) KÖZÜLETEK. MAGÁNOSOK FIGYELEM 1 A Szeged városi Beruházási Vállalat a Szeged, Garam u.—Nyitra u.—Zsitva sor által határolt területen levő lebontásra kerülő ingatlanokat versenytárgyalás útján 1979. szeptember 15-én 8 órakor értékesíti A versenytárgyaláson megvásárolt épületek bontási anyaga után 2000,— Ft óvadékot, míg a további össze­get a versenytárgyaláson ismertetett és megkötött szer­ződésben foglalt határidőn belül csekken-kell befizetni. Az épületeket a bontási szerződésben foglalt határidőig le kell bontani. A versenytárgyalás találkozási helye: Zsitva sor—Ga­ram u. sarok. » t

Next

/
Oldalképek
Tartalom