Délmagyarország, 1979. szeptember (69. évfolyam, 204-229. szám)
1979-09-13 / 214. szám
n ) §. /. / 19 * VILÁG PROLETÁRJAI. EGYESÜLJETEK! DELMAGYARORSZAG MSZMP SZEGED VAROS: BIZOTTSÁGÁNAK LAPJA 69. évfolyam 214. szám 1979. szeptember 13., csütörtök Ara: 1,20 forint Napirenden fi mezőgazdasági munkák Az őszi mezőgazdasági mun- nyiségű energia takarítható végrehajtott talajvizsgálatok kákról és az 1980-as gazda- meg. Több gazdaságban si- indokolják: így lehet célszesági év előkészítéséről tár- keresnek ígérkező módszere- rűen védeni a növényt, s gyaltak szerdán a MÉM-ben ket alakítottak ki a nedves egyben takarékoskodni. A a megyei tanácsok illetékes tárolásra, amit másutt is al- betakarítással párhuzamosan vezetői és a MÉM-hez tartó- kalmazhatánnak. Ide sorol- kell gondoskodni a talajerő zó trösztök és vállalatok igaz- ható például a széndioxid- pótlásáról. Erre azért hívta gatói. A tanácskozáson részt gázos tárolás, amelyet a mély- fel a figyelmet a minisztervett Szekér Gyula, a Minisz- kúti Alkotmány és a herceg- helyettes, mert a műtrágyatertanács elnökhelyettese és szántói Lenin Tsz vezetett be. vásárlás az utóbbi hónapokKorács Antal, az MSZMP A cukorrépa betakarítása ban csökkent. Központi Bizottságának osz-. országosan november 10-e Az állattenyésztés az éveltályvezetője is. körül várható, az átadás-át- só nyolc hónapjában kedveA szántóföldi növények ter- vételt ennek megfelelően üte- zően fejlődött. Nőtt az állati mése az idén kisebb, a ker- mezték az érdékeltek. Meg-, állomány, a vágóállat és az tészetek és az állattenyésztő szívlelésre méltó figyelmezte- állati termék termelése. Kitelepek eredményei nagyob- tés: jó minőségű répa csak alakultak az 1980-as év felbak a tervezettnél, de az gyommentes táblákról fejduL adatait megalapozó létszámutóbbiak nem ellensúlyozzák hat a cukorgyárakba. és tenyészkapacitások is. Fona rossz időjárás okozta vesz- Nagy gonddal kell ügyelni tos feladat az ágazat továbreségeket — mondotta meg- • burgonya minőségének bi folyamatos fejlesztése, lyitó beszédében Romány megőrzésére fs, a betakaró- Váncsa Jenő nyomatékosan Pál mezőgazdasági és élei- tástól egészen addig, amíg az hangsúlyozta az energiatakanezésügyi miniszter. — Ezért ára a fogyasztóhoz kerül. Ez rékosság nagy jelentőségét. A fontos követelmény, hogy az azért is fontos, mert az idén mezőgazdaság az utóbbi évekőszi munkákat mindenütt kevesebb burgonya termett a ben már 17 500 milliárd kilopontosan, jó minőségben el- tavalyinál. kalória energiát használt fel, végezzék, s tovább javítsák A miniszterhelyettes rész- 31111 ®® háromnegyed milgazdálkodásukat a mezőgaz- letesen szólt az ószi talaj-elő- tonna olajnak felel meg dasági üzemek. készítés és vetés pontos és Reális lehetőségek vannak A tennivalókat részletezve jó minőségű lebonyolításának arra- , h°gF az energiafelVáncsa Jenő miniszterhelyet- jelentőségéről, hozzáfűzve, használás az idén már ne tes elmondta, hogy az őszi hogy a kalászosok idei ki- emelkedjék tovább Ehhez betakarítású növények az sebb termése nem csupán az mindenütt körültekintő inidén 8—10 nappal előbb ér- időjárás számláját terheli, tézkedésekre van szükség. nek be, mint tavaly, így ked- Több elkerülhető hiányosság Az őszi félkész; vezőek a feltételek arra, hogy is oka volt, amelyeknek ala- mennyi megyében szeptemvalamennyi őszi munkát, te- posabb elemzését a gazdasá- bér 13-a és 20-a között meghat a mélyszántást is kellő gok figyelmébe ajánlotta, tárgyalják az illetékesek a időben befejezzék. Az idei Dolgozzanak ki a helyi 6ajá- gazdaságok vezetőivel, őszön a szokásosnál 15—20 tosságokhoz jobban alkal- A tanácskozáson a mezőszázalékkal nagyobb teljesít- mazkodó technológiákat. No- gazdaság 1980, évi tervezési ményt követel a munka a gyon fontos az őszi kalászod és pénzügyi szabályozásával gazdaságoktól. A következő sok vegyszeres védelmének is foglalkoztak. Ezt a napihárom hónapban hárommii- megszervezése. A talajfertőt- rendet Bíró Ferencnek, az lenítést azonban csak azo- Onzágos Tervhivatal elnökkon a területeken kell elvé- helyettesének előadása vezetgezni, ahoJ ezt az előzeteseit te be. (MTI) Tanévnyitó az orvostudományi egyetemen Tegnap, szerdán délben az egyetem Dugonics téri központi épületében tartotta meg tanévnyitó ünnepségét a Szegedi Orvostudományi Egyetem. Az eseményen megjelent dr. Koncz János, az MSZMP Csongrád megyei bizottságának titkára, dr. Székely Sándor, a városi pártbizottság titkára, Szabó G. László, a megyei tanács elnökhelyettesé, Bányainé dr. Birkás Mária, a városi tanács elnökhelyettese. dr. Csontos András, az Egészségügyi Minisztérium főosztályvezetője, Bódi György, a KISZ Csongrád megyei bizottságának első titkára. Novákné Halász Anna, a városi KISZ-bizottság első titkára, valamint a társintézmények képviselői. Dr. Petri Gábor egyetemi Vegytani Intézet) és dr. Ka- Aladar és Ádám Endre rtvutanár, ' a SZOTE rektora ta Mihály (Gyógyszertec.h- galmazott gyógyszerészek, mondott ünnepi beszédet, nológia Intézet). Ismertette a személyi vál- Nyugal. tozásokat: a Gyógyszerész- kalmából az egészségügyi tudományi Kar dékánjának miniszter Kiváló Munkáért dr. Minker Emil egyetemi ta- kitüntetését vehette át dr. nárt nevezték ki. Egyetemi Háznagy András, a Gyógytanári kinevezést kapott dr. növény- és Drogismereti InDomonkos Jenő (IdegAz ünnepség résztvevőinek egy csoportja; dr. Petri Gábor rektor ünnepi beszédét mondja A SZOTE most kezdődő elmondotta^' tem örvendetes módon tovább gyarapodik. A közeli hetekben vehetik használatba az új oktatási épületet, és = adIunlrtuX"'vaTamrní Rövidesen Elmegyógyászati _ Klinika), Takó Tivadarné köWvkótö ^"JL dr. Felkai Béla (I. sz. Sebé- szakmunkás" az evetem! rat°riumaival. Az őszi felkészülést vala- szeti Klinika) és dr. Papp Könyvtár döleozóia A SZO átadjak rendeltetésenek a —• T-ü — J ta Bőrgyógyászati Klinika és a II. sz. Belgyógyászati Klinika új szárnyait is. Nemsokára működésbe lép a köz_ ponti klinikai kémiai és jo sportoló kitüntetésben taboraterium. Kulka Janina harmadéves « „°"h°nt a ket kar lió hektár szántón 320 ezer hektár rét, 83 000 hektár zöldség, körülbelül ugyanennyi gyümölcsös és 169 000 hektár szőlő termése vár betakarításra. Ugyanakkor 1,7 millió hektár őszi vetést, 2,4 millió hektár szántást, 4 millió hektár műtrágyázást és 350 ezer hektár szerves trágyázást kell elvégezni, méghozzá úgy, hogy az őszi búza vetése országosan október 20-a körül befejeződjék. Az őszi munkacsúcs nagy feladata a szállítás: 50 millió tonna terményt és anyagot kell megmozgatni, vagyis a mezőgazdaság egész évi szállítási munkáinak 60—65 százaléka erre a csúcsidőszakra jut A MAV és a Volán nagy erőfeszítéseket tesz a feladat megoldására. A főbb terményfajták helyretét sorra véve elmondta, hogy a kukorica fajtaösszetétele és a kedvező időjárás a egtöbb helyen biztosítja a biológiai beérést. A betakarítást csak ott kezdhetik meg. ahol a nedvességtartalom 30 —32 százaléknál nem magasabb, mert így jelentős meny4,5 millió kilométer Szállítás és szolgáltatás A termelővállalatok raktS- A BSZV-nél egyszerűen ol- Igaz. ez a tevékenység nem raiból az üzletek pultjáig dották meg ezt a feladatot, kifizetődő. Annak idején úgy hosszú utat tesz meg az áru; Ha indokolatlanul sok ben- építették meg a szerelőművasúton vagy országúton. A zint fogyaszt- az autó. akkor helyeket, hogy ott naponta közúti áruszállítás zömét a annak vezetőjét a többletfo- 30 személygépkocsi javítását BSZV-emblémával ellátott ©osztás megfizetésére köte- tudják elvégezni. Viszont , , .. . , . ...... . , lezik. Ha a sofőr üzemanya- műszakonként átlagban csak gépkocsikkal bonyolítják le. gQt spórol meg akkor pré. 3-4 személyautót visznek A Belkereskedelmi Szállítási miumot kap. Így a gépkocsi- üzembe mosatni, vagy javítVállalat dolgozóinak nagy á vezetők érdekeltté váltak az tatni. felelőssége, hiszen, hogy a üzemanyag-takarékosságban, termékek idejében 'eljussad Másként is tudnak enernak az üzletekbe, az tőlük SS 8iát megtakarítani. A hatalf,- mas garázsajtók nem záródnagymertekben fi nak tökéletesen igy a nyflá_ A BSZV szeg—i üzemé- sokon sok meleg levegő szöben 129 tehergér --esi. 45 kik meg. Ezeket az ajtókat pótkocsi van. Az üzem autói kicserélik, továbbá tökélete- . - „.,,.. sitik a hőszigetelést is. evenfce összesen 4,5 millió , , . ,, , ..... A gépkocsik kihasznalasá- mérő elkészültével nem lesz kilométer távolságot tesznek meg Ennyi út megtételéhez hozzávetőlegesen 900 ezer liter üzemű a/agra van szükség. Érthető a kíváncsiság hogyan tudnak takarékoskodni az energiával. Gyula (Gyógyszertani Inté- TE Kiváló Nevelője címet zet). Egyetemi docens lett kapta dr Kedvessy György dr. Dobozy Attila (Bőr- és tanszékvezető egyetemi taNemikórtani Klinika). dr. nár ^ dr Kulka Frigyes Fráter Loránd (Radiológiai egyetemi tanár. Jó tanuló Klinika), dr. Gecse Árpad (Kórélettani Intézet). dr. Koltai Mátyás (Gyógyszer- & KovÁU Dénes hatodéves dékáai * ™ egye" tani Intézet), dr. Kovácsné orvostanhallgató részesült .^WSE?*1 dr. László Aranka (Gyér- Az egyetem hallgatói közül ^P^"perben helyezik mekgyógyászati Klinika). dr. az üj tanévben 21.en kaptak az. újonnan fe szeMarek Nándor (Orvosi népköztársasági tanulmányi ff* i ösztöndíiat nosztikai egyseget, s varhaosztondijat. 'tóan heteken belül jóváAz orvostudományi egye- hagyják a legfontosabb betemen az 1979/80-as tanév- ruházást is, a SZOTE új, ben, 551 jelentkezőből, 303 410 ágyas klinikai tömbjére, elsőéves hallgató kezdi meg Jók. széleskörűek az intanulmányait: az általános tézmény nemzetközi kapcsoorvoskaron 185, a fogorvos- latai. Előadóülések, konfeszakon 20. a gyógy szerészt u- renciák, tudományos kongdamányi karon 98 elsőévest resszusok nagy számmal köszöntöttek. Dr. Petri Gá- kapnak a jövőben is helyet bor ezután az egyetem 50 az egyetem által szervezett éve végzett hallgatóinak rendezvények között. Az oknyűjtott át vas- és arany- tatók és a hallgatók idén is diplomákat. Az orvosok kö- sokan vesznek részt külföldi zül vasdiplomát dr. Szórády tapasztalatcseréken, akárIstván, aranyat dr. Bene- csak tavaly, többek között dek Andor, dr. Bodó János, Halléban, Greifswaldban, dr. Gábor Antal, dr. Hunya- Jénában, Odesszában. Pody János. dr. Liszka Irén, zsonyban. Növekedni fog az dr. Szabó György és dr. Ud- orvostudományi egyetem varhelyi (Uhrin) János ka- szerepe a magyar gyógypott. Vasdiplomát vehetett szeriparban, jelentős részt át Nagy Jenő nyugalmazott vállal a küszöbönálló fejgyógyszerész, aranydiplomát lesztésekből. Ami pedig az pedig Kováts Károlyné Ba- oktató-nevelőmunkát illeti: lázs Ilona. dr. Jaluib Emil- fontos feladat lesz, hogy az né Bortnyák Viktória. Csi- oktatási reformot kitérjeszszér Irén. dr. Kiss Aladár- szék a harmadik-negyedik né Horváth Mária, dr. To- évfolyamokra. A cél az. mori Nándorné Lippay An- hogy szélesen megalapozott na Klára, dr. Kalmár Bélá- elméleti képzésre épüljenek né Székessy Ilona, Tornyos e klinikai gyakorlatok. Bővül a BSZV szegedi üzeme. Ügynevezett görgős fogyasztásmérőt építenek. Eddig az autók benzinszükségletét úgy állapították meg, hogy 10 kilométeres próbaúton lemérték a gépkocsik fogyasztását A fogyasztásJobban dolgoznak a ruhagyárak A létszám 2 százalékos Dóbrptka László könnyűipacsökkenése mellett az év ed- rí miniszterhelyettes a Rudigi szakaszában körülbelül házatiipari Dolgozók Szakmásfél százalékkal növelte szervezete Központi Vezetőtermelését a ruházatiipar. ségének szerdai ülésén, örEz azt jelzi, hogy jelentős vendetes. hogy több helyen erőfeszítéseket tesznek a mind a létszám-, mind pemunka hatékonyságának nö- dig a bérgazdálkodásban veléseie — állapította meg előrelépes történt nak javítása érdekében az szükség ezekre az „autózáüzem megállapodást kötött a sokra". Túl azon. hogy ezzel KPM autófelügyeleti részié- a lépéssel jelentős időt tudgével. Ennek értelmében a nak megspórolni, lehetőség BSZV autóit nem kell a nyílik a gépkocsik üzernKPM-hez vinni vizsgálatra, anyag-fogyasztásának folyaEzt a munkát az üzem kar- matos ellenőrzésére is. Es ez bantartó brigádja végzi el. s nyilván energiamegtakarítást a KPM szakemberei szúró- is eredményez, próbaszerűén ellenőrzik a te- A társadalmi tulajdon véherautók műszaki állapotát delme a BSZV-nél különösen Mivel az üzemben állandóan fontos, hiszen a sokszor lehetőség van a gépkocsik több száz kilométeres szállíjavítására, így jelentős időt tás alkalmával a gépkocsitudnak megspórolni, hiszen vezetőre és a rakodóra van egy-egy a KPM-nél elvégzett bízva az áru. Mondják az műszaki vizsga miatt az üzemben, a dolgozók átérautók több napig is álltak. zik ezt a felelősséget, s épMivel az üzemnek saját pen ezért ritkán fordul elő, javító brigádja van. eaért a hogy valaki megfeledkezik lakosságnak, közületeknek is magáról és eltulajdonítja a vegeanek szervij&zolgáiuéást. rábízott holmikat Kereskedelmi hálózatfejlesztés A lakosság jó ellátása ér- beruházások gyorsítására, a dekében, a megfelelő áru- meglevő hálózat bővítésére készleteken kívül elengedhe- fordítják. Az év első felétetlen az értékesítés és a vá- ben 2,2 milliárd forint, az sárlás feltételeinek javítása, évi fejlesztési összeg 37 száEzt minden tervidőszakra, zalékának felhasználásával ezen belül az egyes évekre is, jó néhány kereskedelmi lékötelezően előírják a keres- tesítménnyel gazdagodott az kedelempolitika irányelvei. E országos hálózat, feladatok megoldásáról, a Az v. ötéves tervidőszak halozatfejlesztes idei ered- eIső három évében egyébként az előírt céloknak megfelelően alakult — sőt az előirányzatok arányos részét ményeiről a Belkereskedelmi Minisztériumban tájékoztattak. A fogyasztásicikk-kereske- . . , , . , delem rendelkezésére álló meg meg 15 haladta ~ a hóidéi 5,9 milliárd forintot elsősorban a folyamatban levő kereskedelmi hálózat fejlesztése.