Délmagyarország, 1979. szeptember (69. évfolyam, 204-229. szám)

1979-09-11 / 212. szám

8 Kedd, 1979. szeptember lí.1 Nyuszizmus Üj népbetegség tört be nyugatról, a nyuszizmus. Egy simulékony mo­dorú keresztapa hozta be külföldi kirándulásáról. Azonnal megfertőz­te családját? és a szomszédokat. Az­tán a .lépcsőházat, és az egész lakó­telepet. Bevitte a munkahelyére, ahol a munkatársak mind elkapták, szé­pen. sorjában. A főnököt is levette a lábáról ez a kór. Senki nem tu­dott védekezni ellene, így hát aka­dálytalanul terjedt. Orvosokat is hatalma alá kerített, oly annyira, hogy tudományos véde­kezésbe vonultak vissza. Citromos teát írtak föl maguknak, meleg láb­vízzel, mint minden járvány ideién szokás. Forralt bort is ajánlottak, de mindhiába. A nyuszizmus erőteljesen terjedt. A szaleszervezet és az érdekvédelmi közösség is felvette ellene a küzdel­met. Ankétokat, élménybeszámolókat tartottak, megelőzésre, versenyekre szólították a dolgozókat Az egyik élelmes kisiparos azonnal átállt a nyuszizmus elleni szérum gyártásá­ra. Pillanatok alatt hatalmas nyere­sége lett, mert a nép vitte, mint a cukrot. Sokan esküdöztek rá. hogy fittyet se ér, mert csak neve van, mások amellett törtek lándzsát, hogy amióta ezzel a sziruppal kenik a hónuk alját a szomszéd nem mer átjönni. Két táborra szakadtak a védeke­zők; az egyikbe a hagyományos módszer hívei, a másikba az infra­strukturális elmélet szószólói. Érve­ket soroltak érv ellen, órákig tartó vitákon, napokig tartó értekezleteken mondták ki a nyuszizmus általános veszélyességét. Ezután már a sajtó is bekapcsolódott, de csak néhány helyi lap és a központi hírharsona adott róla hírt. aztán a sajtót lebeszélték róla. nehogy hivatalos híre menjen, hogy elharapódzott a szemtelen kór. Az új. kialakulóban levő népbe­tegségről született néhány sláger, természetesen átvitt értelemben, ró­zsába és szeretetbe ágyazva az ismer­tetőjegyeit, összeboronálva az érzés­sel és a szenvedéllyel. A beatkon­certeken óriási volt a döbbenet, ami­kor a vezérdalnok szopránban adta elö kábult érzését, a nép iránti ag­godalmát. A végén az egész fehér inges népség könnyezve hagyta el a stadiont, mivel belenyúltak a lelkük­be. Otthon többen kutatni, kezdték a nyuszizmusról megjelent csempész­irodalmat, és néhány hazai vetüle­tét, amely szaklapokban látott nap­világot. Az élelmesebbjei lefénymá­soltatták az ősöktől származó szak­cikkekei és jó pénzért továbbadták. A nyuszizmus ennek ellenére erő­vel-energiával terjedt tovább. A népfront a társadalmi összefogás szükségességét hirdette. Egyesek külföldre szöktek előle, mások vet­tek a boltban egy mázsa cukrot, hátha ebből még nagy balhé lesz. Néhány, múltból itt rekedt, vallá­sos érzelmű ráimádkozott és a pápa áldását kérte a népre, hogv mentse meg az esendőket e förtelmes be­tegségtől, és szabadítsa meg egyúttal a gonosztól is, ha nem esik nehezére. Ennek, is annyi lett a foganatja, mint a többinek, sőt. talán még ke­vesebb. Most már úgy tetszett, semmi sem menti meg az emberiséget a boldog­talanságtól. és a nyuszizmus meg­fertőz mindenkit. (Egyesek rjiár azt is híresztelték, hogy otthon a kutyá­juk is elkapta, és pont úgy visel­kedik. mint a nyuszi. Hajbókol, mo­rog. és aztán futásnak ered. Egyből megnyugtatták, ez más jelekre vall, nem a nyuszizmus tüneteit észlelte, annak semmi köze az állatokhoz. Ki­mondottan emberi betegség.) Már majdnem minden kötél sza­Kadt. amikor Báthor János akaratán kívül olyat tett, hogy szolgálata megfizethetetlen. Elmondta őszintén az igazat. Erre, csodák-csodája, kez­dett szűnni a nyuszizmus. az embe­rek betartották az előírásokat, hiva­talos helyen alig beszéltek mellé, gyorsan intéződtek az ügyek. Ettől kezdve más lett a világ, az igazság­talanságnak még a hírmagja is ki­veszett. Vagv talán engem is elért a nyu­szizmus? M. T. Kollégiumban GENETIKAI TANÁCSKOZÁS SZEGEDEN Az MTA Szegedi Biológiai Központja és a JATE ge­netikai tanszéki csoportja szervezésében háromnapos genetikai tudományos ta­nácskozás kezdődik ma, ked­den Szegeden. A konferencia húsz előadása a legalapve­tőbb molekuláris genetikai folyamatokat öleli fel: a DNS-molekulák kombináló­dását. megváltozását és Ja­vítását. A tanácskozáson, szovjet, lengyel, csehszlovák, NDK-beli és magyar tudó­soknak összesen húsz elő­adása hangzik eL DM röviden Különbség — Kit hosszú hóna­pon keresztül nem tu­dod eldönteni, hogy mi­lyen használt kocsit vá­sárolj! Nekem pedig már három nappal meg­ismerkedésünk után megkérted a kezemet! — Tudod. Elza. az autóvásárlás komoly do­log! MEGEMLÉKEZÉS A Magyar Izraeliták Or­szágos Képviselete közgyű­lést tartott, amelyen meg­emlékeztek a II. világháború kitörésének 40. évfordulójá­ról, a fasizmus áldozatául esett mártírokról. Elítélték az új fasizmus minden meg­jelenési formáját, és hang­súlyozták a leszerelési tár­gyalások folytatásának szük­ségességét. A közgyűlésen megjelent és felszólalt Straub István, az Allamj Egyház­ügyi Hivatal elnökhelyette­se. NAIV ALKOTOK A CSEPEL GALÉRIÁBAN A Csepel Galéria (Buda­pest, XXI. kerület, Vas­munkás tér. Ifjúsági Klub­ház) Naiv művészek '79 cí­mű sorozata keretében ren­dezték meg a kiszombori özv. Czene Jánosné naiv festő és a karcagi Örsi Imre naiv szobrász közös kiállítását. A tárlat szeptember 23-ig te­kinthető meg. „SZERELMET" ÍGÉRTEK Augusztus 23-án, éjjel Sze­geden, a Búbos étteremben szórakozott a 23 éves, bün­tetett előéletű Tóth Erzsébet, Szóreg. Zalka Máté utca 50-; a 27 éves Dtmovics Károly­né (Merész Katalin), Sző­reg, Zalka Máté utca 48. és a 15 éves D. Györgyi, sző­regl lakos. Megismerkedtek egy ittas férfival. Szerelmet ígérve, lakására kísérték. Ott — részegségét kihasznál­va — elloptak tóle két kar­órát, és 9 ezer forintot. A tolvajok ellen a rendőrség büntetőeljárást indított, Kukoricabemutató A Gabonatermesztési Kutatóintézet és a Magyar Agrár­tudományi Egyesület Csongrád megyei szervezete három­napos kukoricabemutatót rendez Szegeden. Ma. kedden dél­előtt fél 10-kor a kutatóintézet központjában előadás lesz a szegedi hibridekről, majd a .kísérleti telepre látogatnak a szakemberek. VÉRADÖK Véradó napot rendezett a Vöröskereszt és a Véradó Ál­lomás a Gabonafölvásárló és Földolgozó Vállalatnál, ahol 30-an adtak vért, valamint a Szegedi Nyomdánál, ahol 50-en járultak hozzá beteg embertársaik gyógyulásához. TAPÉIAK — ÖPUSZTASZEREN Az ópusztaszeri Arpádve­zér Tsz-ben diákok segíte­nek a betakarításban: a do­hányföldekre járnak a tápéi általános iskolások. Naponta 105 tanuló dolgozik a táb­lákban. Tetejezik a dohányt, vagyis a növény tetejéről — miután már kiverte az üs­tökét — szedik a virágot, hogy az oldalievelek jobban növekedjenek. A tanulók na­ponta 8—13 óráig dolgoz­nak, 60—70 forintot keres­nek. A téesz autóbusszal szállítja a gyerekeket, és tíz­órait is ad nekik. Jövőre di­áktábort szeretnének az ópusztaszeriek közösen a tá­péiakkal. NÉPFRONT­GYŰLÉS A KISERDOBEN Vietnam melletti szolida­ritási gyűlést rendezett szom­baton délután a népfront ró­kusi körzeti bizottsága az Északi városrész melletti kis­erdóben. Ábrahám Illés, a népfront körzeti titkára szólt a Vietnam elleni kínai ag­resszióról és a bizottsági ta­tok nevében együttérzését fejezte ki a vietnami nép­pel. Az összejövetel baráti beszélgetéssel folytatódott SZOLIDARITÁSI GYŰLÉS A Hazafias Népfront sze­gedi. I. kerületi bizottsága és a Szegedi Ingatlankezelő Vállalat szakszervezeti bi­zottsága ma, szeptember 11­én, délután fél 4-kor szo­lidaritási gyűlést rendez az ingatlankezelő vállalat Dáni János utcai kultúrtermében. A gyűlésen az I. kerületben levő vállalatok és üzemek fejezik ki a szabadságáért küzdő chilei nép iránti együttérzésüket . Megkezdődött az új iskolaév, benépesültek a kollégiu­mok, a tantermek. Harmadik éve működik Szegeden, az Április 4. útján épült kétemeletes diákotthon, melyben 260 tehetséges falusi és tanyai nebuló lakik 10 hónapon keresz­tül, szépen berendezett szobákban, tanulásra, szórakozásra egyaránt alkalmas környezetben. Az első napok még ismer­kedéssel. vidámsággal telnek, aztán a komoly munka kö­vetkezik. Első séta a diákotthon előtt Felhősödés Várható időjárás ma estig: Keleten is átmenetileg meg­növekvő felhőzet. Többfelé, előbb nyugaton, később ke­leten is eső, zápor. A Dunán­túlon megélénkülő északi, északnyugati szél. A várha­tó legmagasabb nappali hő­mérséklet ma: 19—24 fok között SZEGEDI TANÁROK KÜLFÖLDÖN Az Amerikai Kémiai Tár­saság meghívására Washing­tonba utazott Solymosi Fri­gyes c. egyetemi tanár, az MTA reakció-kinetikai ku­tatócsoportjának vezetője, ahol előadást tart a levegő­szennyeződéssel foglalkozó szimpóziumon. Ezt követő­en a General Motors kutató láboratóriumában, majd a Michigen-i Katalízis Társa­ság ülésén számol be kutatá­si eredményeiről. — Dr. Mo­holi Károly tanszékvezető fő­iskolai tanár, a Juhász Gyu­la Tanárképző Főiskola igaz­gatója a Holland Földrajzi Társaság meghívására részt vett a Nemzetközi Terület­hasznosítási és Településföld­rajzi kongresszuson. Az egy­hetes amszterdami nemzet­közi tanácskozás fö témája az Ijssel-tó teljes kiszára­dása, újratelepítése és állami nagyüzemi kialakítása volt. ÚRBAN GYÖRGY SZEGEDI TÁRLATA A Képcsarnok szegedi Gu­lácsy Lajos Termében szep­tember 13-án, csütörtök dél­után kiállítás nyílik Urbán György festőművész alkotá­saiból. A képzőművészeti vi­lághét keretében rendezett tárlatot Brády Zoltán író nyitja meg. Á festménybe­mutató szeptember 27-ig lát­ható. Ismerkedés a társalgóban Somogyi Károlyné Jelvételei Asztalitenisz-csata a folyosón A dunántúli vérhasjárványról Köszönetet mondunk mindazon rokonoknak. Jó barátoknak, is­merősöknek, kollegáknak, a ház lakólnak, akik szerettünk, SZE­LEI IlELA temetésén megjelen­tek és gyászunkban osztoztak. — A gyászoló család. Ezúton mondunk köszönetet mindazon rokonoknak, barátok­nak, lsmerósöknek, szomszédok­nak, a Szegedi Elektromos Ktsz, az Ikarus Szegedi Gyára dolgo­zóinak és vezetőségének, akik fe­lejthetetlen halottunk, FEKETE ANTAL tefhetésén megjelenlek, részvétükkel és virágaikkal fáj­dalmunkat enyhíteni Igyekeztek. A gyászoló esalád. Mély fájdalommal tudatjuk, hogy a szeretett fiú, férj, édes­apa, nagyapa, testvér és rokon, KŐHEGYI MIHÁLY, Szeged, Odesszai krt. 56. szám alatti la­kos, 58 éves korában váratlanul elhunyt. Temetése szeptember 11-én, kedden délután 1 órakor lesz a vásárhelyi Klnrses temető­ben. A gyászoló család. Mély fájdalommal tudatjuk, hogy a szeretett férj, édesapa, nagyapa, vö és rokon, SZALMA PAL volt Sándor utcai lakos, életének 64. évében, rövid szen­vedés után váratlanul elhunyt. Temetéso szeptember 11-án 12 Gyász­közlemények órakor lesz a Belvárosi temető ravatalozójából. A gyászoló csa­lád. 4883 Mély fájdalommal tudatjuk, hogy szeretett testvérünk és ro­kon, DR. BENEDEK ZOLTANNt Ökrös Klára hosszú szenvedés után 77 éves korában, 1979. szep­tember 7-én meghalt. Hamvasz­tás után értesítést adunk a te­metés napjáról. A gyászoló csa­lád - Pacsirta u. 25. T. 3964 Mély fájdalommal tudatom, hogv felejthetetlen férjem, SZANTO JOZSEF volt malomtulajdonos, életének 86. évében, hosszú szen­vedés után csendesen elhunyt. Temetése szeptember 12-én 15 órakor lesz a Belvárosi temető ravatalozójából. Gyászoló felesé­ge - Petőfi S. sgt. 53. T. 3962 Köszönetet mondunk mindazon rokonoknak, ismerősöknek, mun­katársaknak, akik felejthetetlen halottunk, ZAKAR JÁNOS teme­tésén megjelentek, részvétükkel é« virágaikkal mély fájdalmun­kat enyhíteni Igyekeztek. A gyá­szoló család. T.3958 Köszönetet mondok mindazon rokonoknak, ismerősöknek, - jó barátoknak, akik felejthetetlen férjem, DR. SZEPESSY TIHA­MÉR temetésén megjelentek, részvétükkel és virágaikkal mély rájdnlmamat enyhíteni igyekez­tek. Köszönetet mondok továbbá a körzeti kezelőorvosának és a nővérnek áldozatos munkájukért. Gyászoló felesége — Zárda u. 22. T. 3949 Köszönetet mondunk mindazon rokonoknak, Ismerősöknek, lakó­társaknak, szomszédoknak, akik felejthetetlen halottunk, BÉRES L. FERENCNÉ temetésén megje­lentek, részvétükkel és virágaik­kal mély fájdalmunkat enyhíteni igyekeztek. Köszönetet mondunk továbbá a II. belklinika orvosai­nak és ápolóinak áldozatos mun­kájukért. A gyászoló család. T. 3351 Köszönetét mondunk mindazon rokonoknak, ismerősöknek és munkatársaknak, akik felejthe­tetlen haloltunk, P.VP PAL te­metésén megjelentek, részvétük­kel és virágaikkal mély fájdal­munkat enyhíteni Igyekeztek. — A gyászoló esalád — Kecskeméti u. 28. T. 3954 A Veszprém megye egyes ielepülésein — Tapolcán, Uzsabányán, Devecseren. Za­iahalápon, Veszprémben — valamint a Zala megyei Hé­vízen néhány gyermekkollek­tívában a múlt hét közepén kialakult járvány tovább nem terjedt Veszp­rém megyében 654-en, Zala megyében 40-en betegedtek meg. Közülük Veszprém me­gyében 135 beteget, Zala megyében hármat ápolnak kórházban. A kórházba uta­lások egy része nem a beteg­ség súlyossága, hanem a jár­ványügyi indokok miatt vált szükségessé. Az eddigi vizsgálatok sze­rint a fertőzés étel útján terjedt Az étel fertőződését azonos helyen gyártott, fer­tőzött alapanyagok felhasz­nálása okozta. Bár a vizsgá­latok még nem fejeződtek be, a fertőzés szempontjából gyanúsított alapanyagok gyártását az illetékes köz­egészségügyi-járványügyi szervek leállították. A jár. vány leküzdésére minden szükséges intézkedés meg­történt JELENTKEZÉS A MINERVA SZÍNPADRA Verselni szerető és a szín­játszás iránt kedvet érző fiatalokat vár tagjai sorá­ba a Minerva Színpad. Je­lentkezni a KISZÖV Arany János utca 9. szám alatti klubjában lehet, kedden és pénteken délután 6 órá­tól. HALÁLOS ÁRAMÜTÉS Makói lakása udvarán, a 31 éves Mészáros Istvánné egy házilag készített vil­lanyhegesztő gép bekapcsolá­sakor áramütést szenvedett, és a helyszínen meghalt. A vizsgálatot szakértő bevo­násával folytatja a rendőr­ség. D'dMmmORSZfiG • \ A Magyar Szocialista Munkáspárt Szeged városi Bizottságának napilapja. Főszerkesztő: F. Nagy István - Főszerkesztő-helyettes: Sz. Simon István - Kiadja a Csongrád megyei Lajtkiadó Vállalat. Felelős kiadó: Kovács László — Szerkesztőség és kiadóvállalat: Szeged, Ta­nácsköztársaság útja 10. Sajtóház, 6740 - Telefon: 12-633 - A lapot nyomja: Szegedi Nyomda, Szeged, Bajcsy-Zsilinszky utca 28. - 6720. Igazgató: Dobó József - Terjeszti a Magyar Posta. Előfizethető a postahivataloknál és kézbesítőknél. Előfizetési díj egy hónapra 38 forint. - Index: 25 058 « ISSN: 0133-028 a

Next

/
Oldalképek
Tartalom