Délmagyarország, 1979. szeptember (69. évfolyam, 204-229. szám)

1979-09-09 / 211. szám

8 _ vr MAGAZIN Vasárnap, 1979. szeptember 9. 11 baka István Ősz A szürke szerzetescsuhás krumpli bebújt a földbe, és rozsdás páncélban kísért bogáncsként Don Quijote. Milyen rontás vetkőztetett sorstalanná, bokrok, füvek? Égik — Merlin csontujja ír a vízre varázsgyúrűket? Esik — ezer Szent György hajít dárdát a sárkány-diófára. Esik — a pokol köreit rajzolgatja a pocsolyákra. A pocakos krumpli-barátok horkolnak már a föld alatt, és dideregnek bogáncssisakban, ami jó belőlünk maradt A futballcsapat tagjai, alig várták, hogy az edző szíve megessen rajtuk, és véget vessen a délutáni ed­zésnek. Mikor aztán felhar­sant az érces hangja, egy­mást félrelökdösve rohantak az öltözőbe, hogy kimossák tagjaikból az edzés görcseit Egyedül Karika maradt kinn a pályán, szorgalmasan rótta a köröket bombázta az üres kaput és cselezett a láthatat­lan védőfal között Becenevét hihetetlenül görbére sikerült lábalnak köszönhette, melyek közt egy labda kényelmesen átsétálhatott Karika nagy focista akart lenni, s ennek érdekében mindent alárendelt karrierjé­nek. Külön edzéstervet állított össze magának, melyet min­den edzés után még külön vé­gigcsinált. Fanatikusan haj­totta magát az edzéseken, s ez bizony nem minden eset­ben tetszett a többieknek, de ő nem törődött velük. Kacér délibábként lebegett előtte a cél, melyet mindenáron el akart érni. Szorgalmával, lel­kesedésével nem is volt baj, hanem hiányzott egy apróság, ez pedig a tehetség volt, amely állítólag szintén szük­séges a labdarúgáshoz. tgy aztán legnagyobb bánatára csak a fakóban rúghatta né­ha-néha a bőrt. Amikor már a tartalékcsapat edzője nem bírta tovább nézni szomorú arcát, betette a csapatba egy­egy félidőre. Ilyenkor aztán Karika úgy körbe száguldozta a pályát, mintha szárnyal nőttek volna, nem törődött vele, hogy egy­általán ott van-e a labda a közelében, vagy sem. Ha vé­letlenül elakadt az eltévedt labda lábaiban, nem maradt sokáig nála, hamar megfosz­tották tőle. Teljesen veszély­telen volt az ellenfél számá­ra, ezért aztán azok is hagy­ták, hadd szaladgáljon, muto­gassa magát a pályán. A közönség kedvencévé váK. Mérkőzés végén zúgott a „Szép volt, Karika!", s 6 büszkén futott az öltözőbe, | feledte a játékostársak és az A tizenegyes edző véleményét a tehetségé­ről, a labdaérzékéről. Szentül hitte, hogy csak az irigység beszél belőlük, mert felismer­ték benne az igazi tehetséget és féltékenyek rá. Rossz napok jártak a csa­patra, sorra sérültek le a standard játékosok, s ezért a fakóból kerültek át az egybe, így érkezett ei Karika, számá­ra is a várva várt nap. Köz­ben persze a szakosztály ve­zetés is lázas munkába kez­dett. nem bízva semmit sem a véletlenre, hogy elkerüljék a kiesést Elérkezett a mindent eldön­tő, utolsó mérkőzés. Az ellen­fél a szomszéd város, szintén gyengélkedő csapata volt. Bo­nyolult számítások után rájött a két szakosztály vezetése, hogy egy békés döntetlen mindkét csapat bennmaradá­sát eredményezi, míg ha vala­melyikük netán győzne, az a másik sorsát pecsételné meg. Jobb hát a békesség elvén, nagy titokban megegyeztek a mindenkit boldoggá tevő dön­tetlenben. A vezetők meg­hányták-vetették a dolgot a játékosokkal, kiknek monda­nom sem kell, tetszett az al­ku, semmi kedvük sem volt az utolsó fordulóban táltos­kodni. Nem szóltak az egyez­ségről Karikának, mondván 6 úgyis csak a kispadot koptat­ja. Csendesen zajlott a mérkő­zés, a közönség halálra unta magát az őszi napsütésben, nem vették észre a játéktalan játék mögötti szándékot, ugyanis a többi mérkőzés is hasonló iramban zajlott. Karika tettre készen, aggód­va leste az edzőt, ugyan mi­kor küldi már be a pályára, hiszen utolsó lehetősége ez a mai! Történt, hogv az egyik csa­tár megfeledkezett magáról, és veszélyes cselezésbe kez­dett, melyet az ellenfél hát­védei nem néztek jószemmel, kitették a csatárt a salakra. A csatárt úgy megviselte az eset, hogy kérte az edzőt cse­rélje le. Az edző végignézett a kispadon gubbasztó játéko­sain, megakadt a szeme Kari­ka lázban égő arcán, könyör­gő tekintetén, s úgy döntött, őt küldi be, úgysem tud ár­tani az eredménynek, egyéb­ként is csak 10 perc van hát­ra. Karfka, ha lehet, még lelke­sebb volt most, mint máskor. Hátára vette a pályát, rohant, cikázott, az unatkozó társak között messze kilógott az összképből. A mérkőzés vége előtt két perccel történt az emlékezetes eset Az egyik csatár Karika beadását a tizenhatoson belül kapta, s ez megijesztette az ellenfelét, mert az szépen fel­vágta. A bíró is felocsúdott az unalomból, határozottan a 11-es pontra mutatott. Elhűlt a vér a két csapat vezetőiben, játékosaiban, a nem várt for­dulat láttán. Nem nagyon tü­lekedtek a 11-es elrúgásához a játékosok, ugyanis hazai pályán kihagyni nem bocsá­natos bűn. Karika látva társai tétovázását, melyet ő úgy ér­tékelt, hogy a felelősség sú­lya miatt van, elhatározta: megpróbálja. Leállította a labdát a 11-es pontra, komó­tosan felmérte a távolságot, miközben a csapat vezetőinek a hátához tapadt az ing. — Hiszen ez a szerencsétlen nem tud semmiről, mi lesz ha véletlenül berúgja? — ré­müldözték. Most már bizony késő, nem lehet szólni neki, így csak a remény maradt, hogy nem rúgja be. Csakhogy Karika is tudta, most rajta a világ szeme. Feszülten kon­centrált, nekifutott a labdá­nak. egy testcsel balra, és a labda már ott táncolt a jobb sarokban a hálóban. Döbbent csend a pályán, a kispadokon, csak a közönség ünnepel. Újrakezdéshez nincs idő, a bíró lefújta a meccset. Lehorgasztott fejű játékosok, vezetők vonultak az öltözőbe, míg a pályán Karika ünnepel, mit sem tudva az alkuról. TÓTH MÁTYÁS Megbolondult telefon A mikor először kérték Zsófikát a telefonhoz, udvariasan közöltem, családunk egyetlen nőtagja sem hallgat erre a szép név­re. Nem történt semmi, mond­tam, mellékapcsolt a központ, tessék újra tárcsázni. Még örültem is a hívásnak, mert aznap olvastam az újságban, hogy megint elnémult ötezer készülék. Félóra múlva ren­deltek nálam egy születésna­pi tortát, tizennyolc gyertyá­val. Dél tájban háromszor ke­resték Némethéket, egy nő pedig arra kért, szóljak le a műhelybe Faragó bácsinak, mert a fia várja a portán. Miközben a hívásokra vála­szolgattam. sanda gyanúm tá­madt: az ötezer telefonból né­hány megjavított vonalat té­vedésből hozzánk kötöttek be. Másnap reggel hétkor érte­sítettek, Lola nénit elvitte a mentő, rohanjak a kórházba, látni akar. Miután tisztáztuk, hogy nem tartozom Lola néni népes családjához, erélyes női hang utasított: lépjek ki a vo­nalból, mert kapcsolja a hat­vani cukorgyárat Később át­szóltak az expedícióból, hogy megjöttek a konténerek, lehet rakodni. Amikor Zsófikát má­sodszor keresték, a feleségem vette fel a telefont, s hiába bizonygatta, hogy kérem itt nem Zsóflka beszél. megint mellékapcsolt a központ, a hí­vó fél lelketlen bestiának ne­vezte őnagyságát Hét végén napokig csend volt, de aztán kezdődött min­den elölről. Megkérdezték, hány percet késik a kanizsai gyors, mennyit fizet a totó, s jöhetnek-e a bútorokért Ke­mény férfihang szólt rám: azonnal hívjam a telefonhoz Balogh főhadnagyot, a lakta­nyaügyeletest. Te jóságos ég, sóhajtottam magam elé. a te­lefonvonalunkat lefoglalta a honvédség, lehetséges, hogy perceken belül a Varsói Szer­ződés Egyesített Parancsnok­sága is jelentkezni fog? Zsófi kát aznap csak az esti órákban keresték. — Mondja, kije magának ez a Zsófika? — kérdeztem, mi­után sikerült lecsillapítanom a mérges telefonálót — A menyasszonyom. Szombaton lett volna az es­küvőnk, de előtte nap karam­boloztunk, és Zsófikának el­tört a lába. Az esküvő elma­radt s azóta az apja nem en­ged be hozzájuk. — Mit tud tenni? — Nem tudom. — Szöktesse meg! — Nem rossz ötlet köszö­nöm. Egy hétig még bírtam cér­nával: minden hívásra udva­riasan válaszoltam, hogy ké­rem, ez magánlakás, mellé­kapcsolt a központ. tessék újra tárcsázni. Aztán beleun­tam. Az udvariasság lekopott rólam, hazardírozni kezdtem: — Kárpáti elvtárs házon Id­vül van, nem tudom őt kap­csolni, német brikettre csak elseje után veszünk fel ren­delést. a főmérnök kartárs tökrészeg, vállalati kocsin vit­ték haza, maga nekem ne te­gyen ajánlatokat nem hallja, hogy férfi vagyok, forduljon a nemibeteg-gondozóhoz, ne szidja az anyám, árva gyerek­ként nőttem fel, jaj, már ma­ga ismét Zsófikát keresi, mel­lément mit csináljunk, van ez Így! Tegnapelőtt hajnali három­kor megint a telefon ébresz­tett: — őrnagy elvtárs, jelentem, az alegységet riadóztattam, kérek engedélyt a feladat végrehajtására! — hangzott a vonal túlsó végén. — Az engedélyt megadom! — válaszoltam pedig legszí­vesebben azt mondtam volna, gyerekek, feküdjetek viasza az ágyikótokba, tévedés az egész, különben is béke van, miért kell egymást bosszan­tani ilyen kora hajnali órán??? És most az a rémlátás gyö­tör, hogy valahonnét elindult egy katonai alegység és mene­tel, menetel egyfolytában az­óta is. mint Rejtő Jenő ide­genlégiós hősei a sivatagban. Miközben e rémképeket próbálom magamtól elhesse­getni, ismét cseng a telefon. — Apa, te vagy? — Igen — mondom gépié, sen, mert már nem tudok fi­gyelni, ki miért hív, mit akar. —- Nagyon haragszol? — Haragudnom kéne? — Hát hogy megszöktem hazulról, és Petivel összehá­zasodtunk. — Szent ég, Zsóflka, maga az? — kiáltom, de hirtelen kattan a készülék. Letette. Ezek 6zerint Zsófika már boldog, férjhez ment. Csak én vagyok dühös erre a nyo­morult telefonra. De nincs idő a meditálásra. Ojabb hívás, újabb parancs: menjen kl • repülőtérre, Oszkár bácsi megérkezett Kanadából. Megyek. Addig se kell tele­fonálni! KISS GYÖRGY MIHÁLY A ki a mai muzulmán orszá­gokat járva sok barátra tesz szert, előbb-utóbb meghívást kap az egyik legna­gyobb családi ünnepségre is, ahol a család legkisebb fiát avatják, ünneplik, siratják. A circumcisió, vagyis körülmetélés hazánkban sem ismeretlen dolog, hiszen a vallásos izraeliták rendszeresen végzik a kis műtétet templomok­ban. zsinagógákban, de hogv a Földközi-tengertől délre, keletre fekvő országok mindegyikében mennyire elterjedt hagyomány, az kevésbé köztudott Ma a muzulmán világ összes fiúgyermeke átesik ezen a tűz­keresztségen. ami bennünk, euró­paiakban, némi jó érzést kelt tudniillik, hogy nem oda szület­tünk. ahol ez ma is hagyomány. Azokban az országokban. ahol ma még nem vezették be az in­gyenes orvosi ellátást — és a kórházak önellátó gazdálkodást folytatnak —. szigorúan meg van tiltva, hogy kórházon kívül bárki elvégezze ezt a beavatkozást A sebészeti osztály egyik műtét nélküli napjára hívnak be 50—100 jelentkezőt, és két-három orvos két óra alatt elvégzi a munkát. Ha kérik a szülők, altatásban, ha nem, akkor érzéstelenítő injekci­ók után. megfelelő sterilitással. De az ünnepség tulajdonképpen „Öltözz a legszebb ruhádba!..." jóval korábban kezdődik. Először Is a tehetősebb családok száz, nyomtatott meghívót készíttetnek gyermekük körülmetélés! ünnep­ségére. A meghívottak már dél­től kezdődően gyülekeznek a ven­déglátó házánál, és ott eszeget­nek-iszogatnak. várják a kis ün­nepelt indulását Az édesanya tisztára fürdeti az 1—12 éves fiút — általában ennél későbbre nem halasztják egy családban sem a beavatkozás időpontját —, és a legszebb ruháját adja rá. Gyak­ran nem Is a szokásos öltözék ke­rül a szépen fésült barnára sült gyerekre, hanem egy alul dúsan aranyozott szegélyű kaftánszerű­ség. ami praktikusabb viselet ha figyelembe vesszük, hogv a nad­rág csak fájdalmat okozna az ün­nepeltnek. A szegényebb csalá­dok a legtisztább ruhát vétetik fel az áldozóval, és nagy kalapot tesznek a fejére. A kórházakba rendszerint nem­csak az édesapa, hanem a köze­lebbi rokonság férfitagjai is el­kísérik az avatandót. Miután a magánkórházak gazdasági osztá­lya az első állomás, itt be kell fi­zetni az általában 500—800 fo­rintnak megfelelő összeget A kórházaknak egyik leggazdaságo­sabb vállalkozása ez a szinte kö­vetkezmények nélküli, befektetést nem igénylő orvosi munka. Nem véletlen, hogy a tiltás ellenére, számce helyen kuruzslók is fog­lalkoznak helyben, házilag vég­zett műtétekkel — és bizony az urológus szakorvos is nehezen tudja helyrehozni, amit a pénz­sóvár felcser egyszer levágott Természetesen, a legkíméletle­nebb klímájú, sivatagos területe­ken több tízezer emberre sem jut egy orvos. így itt jobban meg­figyelhető a hagyomány, amely e népi-vallási szokás velejárója­ként a mai napig is épen fönn­maradt. A homokra épült sátrak, vályoglabirintusok vidékén is szakember végzi e megtisztító műtétet, és az sem mondható, hogy kellő gyakorlat hiányában. Ahol a születési aránv háromszo­rosa hazánkénak — és nagyon sok fejlődő országban még ennél is nagyobb —. ott a gyermekál­dás nem ritka dolog Ünnepelni itt is szeretnek. És mi lenne na­gyobb ünnep a születésnél, a kö­rülmetélésnél és a házasságkötés­nél? Mint a tévében is jól látni gya­korta. a 10 év körüli fiút körül­veszik a siránkozó. imádkozó családtagok a szabad ég alatt, és ünnepien feldíszített kunyhók, sátrak mellett Ezen az aktuson az asszonyok is részt vehetnek, különben még a templomok hajó­jába sem léphetnek be számos vi­déken. Az idősebb vallási vezető, pap. vagy egyéb gyakorlott „szakember" kiveszi földre tett zsákjából a piciny, szoros gumi­gyűrűt amit az álló — és egyál­talán nem ijedt — kisfiú fity­májára húz. Egy határozott moz­dulattal, a homokból felvett ol­lóval. levágja azt a részt, amit sikerült áthúznia a gumigyűrűn. A zsákból valami fehér fertőtle­nítőpor kerül az erősen vérző testrészre, és az asszonyok öröm­hujjogása közben, eldördülnek a férfiak nagyöbű vadászpuskái. Mindenki ujjong, csak a lelkileg jól előkészített kisfiú nyüszít, a váratlanul heves fájdalom követ­keztében. Mert mondanom sem kell. a Szaharában nincs érzéste­lenítés. A kisfiú nagy kalapja körbejár a vendégsereg között és minden­ki dob bele kisebb-nagyobb fém­vagy papírpénzt. Gazdag kereske­dőcsaládoknál ez bőségesen fede­zi a most következő eszem-iszom költségeit, szegény embert ág is húzza, elég, ha annyi összejön, amiből egy öltözet ruhát tudnak venni a kis áldozatnak. Ha fi­gyelembe vesszük, hogy délen mennyire lenge öltözetben járnak a gyerekek, ez bizony egyáltalán nem sok. Érdekes, hogy azokban az években, amikor a gyarmati vi­szony még fennállt, a legnagyobb európai imperialista hatalmak „jogállamában" természetes, hogv nem tették lehetővé a muzulmán vallás államvallássá alakulását a tengerentúli megyékben. tehát, bizonyos mértékig, hanyagul bán­tak a helyi hatóságok is a ha­gyománytisztelettel. Ennek kö­vetkeztében bizonyos generációk­nál a szülők már-már kezdték el­hanyagolni a régi szokásokat, köztük a körülmetélési ünnepség sem tartatott meg mindenütt Amikor a felszabadulás után az iszlám újra hatalomra jutott számos felnőtt férfi jelentkezett a kis műtétre, hogy ne különböz­zön semmiben hitsorsosaitól. Eze­ket a titokban végrehajtott, pót­lólagos műtéteket természetesen a legnagyobb tapintat mellett, ott­hon végezték. Szégyellte a jelent­kező, hogy 6 eddig nem volt tel­jes értékű muszlim. NÁDOR ISTVÁN I

Next

/
Oldalképek
Tartalom