Délmagyarország, 1979. szeptember (69. évfolyam, 204-229. szám)

1979-09-30 / 229. szám

38 Vasárnap, 1979. szeptember 39. Ez az építészet mércét is ad Megkérdeztük... Nem tiltani! Gondoskodni! r

pamtalataim meggyőzték arról, hogy építészetünk előrehaladása, társadalmi hatékonyságának emelése érdekében kifejtett erőfeszítéseink leggyakrabban az intézményesített visszacsatolás hiányán bicsaklanak ki. Kevés és hiányos az az információ, amely útbaigazítást ad — kellene adjon — a tervezőnek, amikor az a jövő útjait keresi. Gyakran még azt sem tudjn lemérni, hogy amit eddig csinált, csináltunk, abban mi a jó, az előremutató, és mi az, amin változtatni kellene, sőt lehetéie ls. Az ilyenfajta vakrepülés minden féleképpen kockázatos. Van azonban két olyan veszélye, amelyről külön is érdemes szólni. Az egyik az, hogy a nyilvánvalóan rossz megoldások többszörösen is képesek a túlélésre és a látszatmegoldások az egyedül helyes válasz szerepében tetszeleghetnek, a másik az, hogy még a szakmai viták, legyenek bármilyen indlttatásúak, bármilyen szenvedélyesek, gyakran képtelenek valóban előre vinni az ügyet, hiszen nem ritkán érv és ellenérv a fikció síkján Jut közös nevezőre: tévedést egy másik tévedéssel igyekszünk cáfolni. A megalapozatlan állítások keltette légüres térben azután a döntések ötödrangú szempontok, vicinális érdekek előterében születnek. Hogy az eredmény torzó? Miért ne lenne az? Megvan a döntés? Minden kezdődhet elölről! Az időszakos némák fennen hangoztathatják sommás ítéleteiket, a tunyák, a szellemi restek pedig ismét kapuk eRy érvet örök bölcsességükhöz. hogy tudniillik nem kell csinálni semmit, minden úgy jó. ahogy van, a változtatás íme, ess k bajt hozhat ránk. Hogy ezen a gyakorlaton változtatni kell. aligha szükséges bizonygatni. A változtatás persze — meggyökeresedett gyakorlatról lévén szó — nyilván nem történhet máról holnapra. Építészetünk ügvének előrevltelét tekintve eddig és talán ezután ls s megfontolt folyamatos fejlesztés módszerét látom a megoldásnak. Csak anny't változtassunk és csak azt, aminek kihatása legalább felbecsülhető, azt viszont tegyük meg és folyamatosan tegyük. A radikális változtatások — különösen a krónikus sürgetettség állapotában meghozott döntésekre alapozottak —, a mai gvorsan változó világban olyan kockázattal Járnak, amelyet nem lehet, nem szabad vállalni, különösen nem tömeges feladatok esetében. E gondolatsort továbbfűzve logikusnak tűnik. hogy sokkal Jobban kellene ismernünk egymás munkáját, többet kellene tudnunk arról, ami az ország másik szögletében épül, sőt arról ls. ami még csupán a rajzasztalon létezik. Gondolom, lehetnek kollégák, akik legyintenek erre, mondván, hogy kis országunkban a feltételek mindenütt azonosak, mindenhol ugyanabból az anyagból, ugyanarra a méretre dolgozunk, nyilván a fazon is mindenütt azonos. Ezt az érvelést — legalábbis ebben az értelemben — nem tudom elfogadni. Kétségtelen. hogy nz építész manőverezési zónája mindenütt nagyon keskeny és tény az is, hogy vannak alapvető kérdések — talán egy tucatot is kapásból felsorolhat bármelyik gyakorló építész —, amelyeket sem Itt, sem ott, sem másutt nem sikerült eddig megoldani. Külön öröm számomra, hogy elhatározott tájékozódási törekvéseink megvalósítása során most a Dél-Dunántúl új építészetét bemutató kiállítást üdvözölhetjük Szegeden, azt az építészetet, amely — mondhatni hagyományosan — az új gondolatok egyik legbátrabb felvetője és megvalósítója. Ez a kiállítás ugyanis bárkit meggyőzhet arról, hogy szerencsés esetben még az a rendkívül szűkös eszköztár is, amely ma rendelkezésünkre áll, elégséges lehet az építést és az építészetet elválasztó minőségi határvonal átugrásához. Csodák persze itt sincsenek. Ha lakótelepeinkkel baj van, mint ahogy tudjuk, hogy sajnos, ez a helyzet, úgy az olyan alapproblémákat, mint a lakásnagyság és a lakásigény összehangolása, Pécsett sem tudták maradéktalanul megoldani, lévén ezek csak következményeikben építészeti problémák. Lehet, hogy az új pécsi, zalaegerszegi városrészeknek is megvan a maguk gyöngesége, de tény, hogy az egésznek határozott és megkülönböztethető térbeli karaktert tudtak adni a tervezők, hogy sikerült összefogott, látványként is érdekes, kompakt központot kialakítaniuk, hogy a gyermeknevelési intézmények nemcsak megépültek, de megjelenésük, játékos részleteik a gyermek érzelmi világát is közvetítik. hogy az épületegyütteseknek színviláguk van, hogy következetesen érvényre igyekeztek juttatni az épített és természeti körnvezet egységét. Mindezt szembeállítva més lakótelepek lélektelenségével, ürességével, pökhendi Igénytelenségével, látjuk csak igazán, milyen lehetőségeket hagyunk, hagytunk veszendőbe menni. Azok az eszközök, amelyekkel dél-dunántúli barátaink éltek, voltaképpen mindenütt adottak, csupán — ezt a csupánt nagyon idézőjelbe kell, hogy tegyem — arra van szükség, hogy a teremtő tehetség és a társadalmi akarat úgy találkozzon, hogy az előbbi felismeri és vállalja társadalmi felelősségét, az utóbbi viszont elismeri, bátorítja és igényli azt a hozzájárulást. amit az építészet, és csakis az építészet nyújthat az életminőségének javításához. A paksi lakóházak formai megoldását illetően nyilván megoszlanak a vélemények. De az úgynevezett tulipán-vita — amely akár iskolapéldaként is használható. a bevezetőben mondottak illusztrálására, hiszen nem riadtunk vissza még attól sem, hogy a szellemi nehéztüzérséget is bevessük ott. ahol a kísérlet ténye bátorítást és elismerést, maga a megoldás pedig higgadt érvelést, legrosszabb esetben fejcsóválást érdemelt volna — bárkit meggyőzhetett arról, hogy Jószerint híján vagyunk a reális és általánosan elfogadott mércének. Persze, hn nincs elfogadott mérce, akkor tárgyilagosan mérhető érték sincsen. Pontosabban: ha a mérce valami olyasmi, amit még senki meg sem csinált, még létezésének realitása sem igazolt, sőt még a célok prioritásai is homályosak, a kritikusnak ugyan könnyű a dolga, hiszen kockázat nélkül érvelhet, de ettől még a probléma megközelítése terén sem léptünk előre, nemhogy megoldottuk volna azt. A Dél-Dunántúl mai építészete mindenképpen fontos tanulságokkal szolgálhat, nem csupán a szorosan vett szakma, de a széles közönség számára is. De szembe kell nézni azzal ls, hogy ez az építészet nem csupán vitára késztet, hanem egyben valamilyen mércét is ad. Meglehet, a mi adottságaink más megoldásokat követelnek, lehet, hogy a szelíd lankák. a hosszan elnyúló völgyek más építészetet inspirálnak, mint az alföldi táj konok zárkózottsága, de a válasz színvonala — önmaga törvényei szerint mérve — nem térhet el egymástól, fis ha mégis így volne, sürgősen fel kellene derítenünk a baj okát, hiszen a dél-dunántúli mércét éppen a hasonló feltételek, az azonos társadalmi-politikai aspirációk hitelesítik. Nemcsak tanulságos, de nyugtalanító kiállítást ajánlok hát kedves vendégeink figyelmébe. BORVENDÉG BfiLA * íElhangzott Szegeden, a Technika Házában szeptember 21cn. a dél-dunántúli építészek kiállításának megnyitóián. A kiállítás október 8-ig látható.) H

iába viccelődik, hogy nyeregben érzem magamat, mert nagy kocsin ülők, és ha baj van, nekem lehet a legkevesebb bajom. Annál Jobban vigyáznom kell, mert ha ez a nagy kocsi kiszalad a kezemből a maga harmincnyolc tonnájával, kiszámítani 6e lehet, hol áll meg. Ha bajt csinálok, vigasztaljam magam, hogy én vagyok az erősebb? Átkozott állapot lenne, ha valaki aszerint mérné magát, milyen kocsi van alatta. Azt se felejtse el, hogy benne ülök én is a harmincnyolc tonnában, ha rosszul nyomom a pedált, vagy rosszul csavarom a kormányt, a bőrömet is viszem. Jugoszláviából indultam, sört vittem Nyíregyházára, onnan átmentem üresen Miskolcra, és onnan jöttem haza Szegedre, megint üresen. A sört sokkal jobb vinni, mint a cementet, az tiszta, nem kell utána kocsit mosni. Senki nem vált engem, nem azért kell tisztán hagynom a Rábát, hanem azért, mert én ülök bele másnap is. Hogyan tehetném le mosatlanul? Becsülje meg az ember a kenyérkereső szerszámát! Most hat óra van, reggel Indulok megint Nyíregyházára, autógumikat viszek futóztatni, a készet meg hozom vissza. Délután kettőig van árukiadás, abba már nem férek bele, csak holnap érek vissza. Ne számolgassa, mennyit veszítünk vele, hogy kettőkör lehúzzák a redőnyt, mert nem Jutna soha a végére. Nincs számológép, ami ezt ki tudná számolni. Tegnapelőtt beálltam a cementes sorba délelőtt tízkor, és fél hatkor jöttem el. Most mizéria van a cement körül, azért kell ennyit várni. Számoljon óránkónt háromszáz forintot, ekkora kocsit annyival számolnak, de ne gondolja, hogy kitalálta, mennyi a veszteség. Tegye hozzá, hogy előttem is volt legalább 6záz kocsi, meg utánam i6. Nem is jó, hogy háromszázat veszünk, mert annyi idő alatt 10—20 ezer forintot is hozhattam volna a vállalatnak, Ne szorozzon, mert még mindig nem vagyunk a végén. Amit viszel:, annak csak a szállítási költsége lett volna 10—20 ezer forint, az értéke sokkal több. Ha én nem álldogálok, hanem szállítok, akkor valahol nem áll le a munka, a rakományból hamarabb lesz valami, ha azt továbbadják, megint előbb jut el hozzám vagy magához. Legyen szíves, ezt húzza alá, és adja ősszel Akar még számolni? Tegnap hétkor érkeztem Félegyházára a cementtel, tízig vártam, mert nem volt ember, aki lerakja. Végre leállították a betonkeverő szalagját, elhozták az embereket rakodni, addig meg a billenősek, álltak, ők néni kaptak betont. Erre már mindenki azt mondja, nem lehet segíteni rajta, mert nincs munkaerő, menjünk panaszra, ahová akarunk. Csakhogy a mi kormányunk mellől sok mindenbe bele lehet látni, minket megetetni nagyon nehéz. A fogorvos be tudja osztani az időt? Akkorra rendeli a betegét, amikor fúrni ls tud. Száz kocsit miért nem lehet beosztani? Én nem úgy mentem a cementért, hogy vagy kapok, vagy sem. ezt a fuvart valaki valakivel előre megbeszélte. Csak éppen azt felejtette el megemlíteni az egyik, mikor álljak elő. Unatkozni az úton? Minden másodpercben történik valami, nem lehet ezt megunni. Jön a sok hétvégi pilóta, ügyetlenkedik, elszórakoztatja az embert. Nem akarok én rosszat mondani másra, ha nincs a vérében, nem tudhatja, de vannak olyan esetek, amikor az ész megáll. Jön a mentő Cegléd és Nagykőrös között, lehúzódom a padkára, leállók, hadd menjen szegény betegével minél előbb. Villog a mentő, nem észrevenni nem lehet, de az utolsó pillanatban beelőz neki egy Trabant. Úgy látszik, neki a sürgősebb. Járom a világot, Keletet ls. Nyugatot is. Van annyi autó néhol, mozdulni alig lehet tőlük, de ha a mentő szirénája megszólal abban a pillanatban leáll a teljes forgalom. Senki nem azt lesi, merre tudna még elszaladni, áll föl a járdára, oda, ahová tud, és azt mondja a mentőnek, tessék szabad az út. Itt? Az nem Igaz! Én megbüntetném, aki nappal is égeti a lámpáit. Tudom, ne is mondja, a rádió az én fülembe is ugyanzt mondja, hogy égessék csak, mert nem fogy a petró, kiadás nincsen vele, ellenben észre lehet venni. Én meg azt mondom, megtéveszti az embert, azt hiszi, mentő jön. Azt hiszi egyszer, azt hiszi másodszor, és nem hiszi, amikor harmadszorra ' valóban mentő jön. Az is jó megoldás lenne, ha a mentőnek nem fehér lámpája lenne. Nem tudom, hogyan csinálják, de Nyugaton minden mentőnek erősebb a fölső vlllogója Is. Már messziről észre lehet venni. Nálunk? Ahhoz képest csak pislog, nem villog. Alkonyat után nagyon nehéz észrevenni a kék fényt, erre is oda kellene figyelni. Negyven óta nyeregben vagyok, annyi cirkuszt láttam, nem tudnám elmondani. Nem ls érdemes talán. Arról beszéliünk inkább, hány életveszélyt terveznek meg előre, asztalon. Menjen végig a Nagykörúton, és mérje le a külső sávot! Hozza a centit, és tegye rá az én kocsimra. Azon a sávon én nem férek el, össze nem húzhatom magam, belelógok a másikba. És ha valaki mellettem nem fér.el? Elibe lóg a szembejövőnek. Elveszett a centi, amikor ezt az utat megrajzolták? Nézze meg a Vásárhelyi sugárutat! Olyan szűk, vigyen magával cipókanalat, aki végig akar rajta menni. Odatették a kétvágányú villamost, pedig az elkocoghatott volna a Sándor utcában és a Dugonics utcában Js. Egymás elől esszük el a kenyeret, amíg valakinek a torkán nem akad. Pedig jól megkenik ezt a kenyeret, a korszerű forgalomszervezés a lekvár rajta. Ml mást csinálhatnának, megint az lesz, kiszedik a fákat, hogy egy sávot még behúzhassanak. Szidjuk a bicikliseket, mint a bokrot. Ha nagyon láb alatt vannak. kitiltjuk őket innen is. onnan is. Mi a haszna? Semmi. Az autÓ6 azt hiszi, tiszta az út, mert látja a tiltó táblát. De mit csináljon a szegény szerencsétlen biciklis? Vigye a hátán a két kereket? Kitiltani könnyű, csak meg kell hozni egy rendeletet. Nem tudom, honnan ragadt ránk ez az erőszakos megoldás, ami végül semmit sem old meg. Énrám senki nem mondhatja, hogy imádom a Nyugatot, de ott nincs ilyen. Olyan van, hogy húznak m járdán egy külön csíkot a bicikliseknek. Olyan hülye azok között sincsen, hogy bejöjjön a forgalomba engem bosszantani, amikor nyugodtan kerekezhet a maga helyén. Sok a bicikli. Neim tiltani! Gondoskodni I Nincs az a pénz, amiért én beengedtem volna az E5-ös utat Szegedre. Miért kell azért egy város idegzetét tépni a sok átmenő kamionnal, autőval, hogy a kereskedelem eladhasson két pár zoknit, három üveg sört, vagy akármit. Én nem áldoznám föl a várost, nem az én fejem fájna, jaj, mi lesz a kereskedelemmel. Majd odamenne az utak mellé. És oda menne az is, aki a várost szeretné megmutatni az idegennek. A kényszerpályák a mi szakmánkban áldozatok nélkül nem úszhatok meg Vannak olyan pillanatok, amikor összejön minden. Az egyik ártatlan ember megy a temetőbe, a másik meg a börtönbe. És aki ezt az állapotot a tervasztalon megrajzolta? Komolyan kellene vennünk a közlekedést, mert észveszejtőén komoly dolog. (Elmondta Szitkai Dezső Volánsoíőrj HORVÁTH DEZS0 /ákó Kovács lózsef B. J. festőművész emlékének i. Írás. torkomból kibuggyanó gyöngyragyogású sírás, hazát kereső ének. Elordasulva. életemet mi veszejti el? Kinek az öceán-dobogású szívét késelte meg a terrorista márciusi szél? Mint a kisfiam megvásárolutlan játékai: anyaíöldbarna remekművek hamvadnak hamuvá, átvirrasztott éjszakáimon. Hazárd koldus vaRyok én is, bolygathatatlan halottakkal játszom. 2. Almavlrághaboean a csöndben, várlak festékszagú öregember. Valaki Isten. hangosan beszél az életedről. Szememig ér a fény: tenger, keserű ső. élesre pattintott kő vagyok. Nomád énekekkel várlak az Idő fényes kapujában. — ó meglelhetetlen hazám ficánkol a csikósörényes lét. — Véremtől szivárványos ifjúságom tündökölni fog, mert megérkezel mint az óceáni széL Takács Imre Bizonytalan udvariasság Gyilkos dühömet mégsem mutathatom ttt ezeknek a dolgos embereknek. Mosolygok, és úgy viselkedek, ahogy szokás. Szívemben egy atomreaktort suvasztok el. Szenvedésemet jobban sejdíti már egy alkoholista a borozóban, mint ahogy a szorgalmas néppel közölném. Minek ronstuk meg a Világot a Világgal? A köznapi fegyelem így fokoz le őrültet, szentet, bűnöst, föltalálót. De haragom kisugározni kötelesség! Közzé teszem ~ valahogy, egyszer — haragomat Bényei József Csókafű A kő csak télen fekete Fehér a mezők levele Feszül az álmos nyárfaág keresztnek képzeli magát Micsoda furcsa kapcsolat bárányok űznek vadlovat Egyedül minden egyszerű Szívemen nőjj ki csókafű.