Délmagyarország, 1979. szeptember (69. évfolyam, 204-229. szám)

1979-09-23 / 223. szám

12 Vasárnap, 1979. szeptember 23. Pákolitz István Kíméletlen Meg se várod a kínálást. A fölpúpozott tálból — mindenkit megelőzve — kiragadod a fogadravaló combot, mellehúsát, mint kizárólag neked szentelt áldozatot. A feszengve pironkodó idősebbje, meg a repeső gyerekek hadd piszmogjanak a vicikvacak csontosabbjával — ha már annyira szemérmesek. körülhordozod tiltó tekinteted: nehogy bárki szemet merjen vetni a jobb falatokra. „Férjhez adnám diplomáshoz..." Hanglemezhetek Az idén ismét megrendezi a Hungaroton Hanglemezheteket a Magyar Hanglemezgyártó Vállalat azzal a céllal, hogy e rendezvénnyel is felhívja a figyelmet a magyar művészlemezekre. Azokra a komoly zenei hanglemezekre, amelyek tartalmukban, előadásmódjukban és technikailag is világszínvonalúak. Amelyek egyre több nemzetközi díjat, elismerést, sikert hoztak előadónak és gyártónak, s a magyar muzsikának. Erre az alkalomra 11 kulturális értékét tekintve is újdonságot jelentő lemezt ad ki a vállalat. A repertoár értékű, kiváló előadói teljesítményű nagy ritkaságnak számító lemezek különös érdeklődésre tartanak számot A régi magyar zene, Bartók, Liszt Bach, Mozart, Stravinsky dallamai szólalnak meg ezeken a lemezeken, kiváló magyar előadók és zenekarok tolmácsolásában. Ekkor kerül az üzletekbe a Nagy magyar előadóművészek sorozatban Svéd Sándor ária lemeze. S két prózai összeállítás, az egyiken Nagy László verseit Berek Kati mondja el, a másikon Shakespeare • Rómeó és Júliája szólal meg Latlnovtcs Zoltán és Ruttkai Éva főszereplésével. — A 11 lemezt a hanglemezhetek idején az eredeti árnál olcsóbban, 50 forintért vásárolhatják meg a lemezbarátok. Az újdonságok mellett a régebbi kiadványok is ott sorakoznak majd az üzletekben, a Hanglemezgyártó Vállalat több mint ezer múvészlemeze. Bergeni anekdoták Mottó: Ahogy NagyBritanniában közismertek a skótokról szóló viccek, vagy Bulgáriában a gabrovóiakról szóló tréfák, Norvégiában a bergenlekről szóló anekdoták járnak szájról szájra. íme néhány közülük: A HARAGOS A férj komor arcai érkezik haza a munkából A feleség már terített asztallal várja. Am a férj sötét tekintettel így szól: — Mama, szedd le a kását az asztalról. — Miért? — Szedd le, ha mondom. Rögtön az asztalra csapok az öklömmel, nagyon pipa vagyok. AZ ELLENŐR Egy oslói lakos, egy fontoskodó úriember azt hallotta, hogy a tiergeni gyerekek nem mennek a szomszédba a szóért, és amikor először járt Bergenben, elhatározta. hogy kipróbálja ezt. Odament egy újságos standnál árusító fiúhoz, és így szólt hozzá: — Idehallgass, nem holnapiak ezek az újságok? Annak a szeme sem rebbent, úgy felelt: — Persze hogy nem! Azokat én már tegnap eladtam, papa. A BERGENI ESÖ Egy Bergenbe érkező utas megkérdi a mellette elszaladó fiútól: — Hé' itt nálatok eláll valaha is az eső? — Nem tudom — feleli a fiú —. én még csak tízéves vagyok. AZ ÖRÖK HÁROMSZÖG Az osló—trondheiml vonat egyik fülkéjében hárman utaznak; az egyik egy oslói, a másik egy trondheimi, a harmadik pedig egy bergeni lakos. — Trondheim szép város, való igaz — mondja az oslói. — Azt hiszem, ha nem Oslóban születtem volna, akkor Trondheimben szerettem volna születni. A trondheimi vissza akarta adni a bókot és így felelt: — Én pedig, ha nem Trondheimben születtem volna, csakis Oslóban szerettem volna születni. Azt hitték, erre a bergeni semmit sem tud majd mondani, és az oslói meg is kérdezte tőle: — "Na és maga? — Én ha nem Bergenben születtem volna, nem is szeretnék megszületni. A HALPIACON Halász: Friss a halam, asszonyom! Vevő: Azt mondta, friss? Hadd beszéljek csak én vele. A nő lehajol a halhoz, és valamit motyog magában. Halász: Mit motyog ott? Vevő: Azt kérdeztem, hogy ml a legújabb hír a tengerben. Halász: No és mit mondott? Vevő: Azt mondja, hogy nem tudja, mert már két hete elkerült onnan. „Az én lányom jobbat érdemel ... —i mondja határozottan a mama,, amikor szóba kerül, kihez adná férjhez szívesen a lányát. ö maga adminisztratív munkakörben dolgozik, ,a férje fizikai munkás, igaz, csoportvezető egy üzemben. Amikor bátorkodom megkérdezni, miért, a maga példájával hozakodik elő, mennyi kínlódás, küszködés árán teremtettek otthont, önálló életet, hoztak össze mindent két gyermekük felneveléséhez, taníttatásához. Most, • hogy a nagyobbik, a lány érettségit szerzett, már „rangon alul" nem akarják adni. Mármint lányuk rangja alatt, mert hát az érettségi már valami. Hallgatom az érveit, s közben hirdetések szövege jut az eszembe: „Férjhez adnám lányomat diplomás férfihez..." — „Értelmes, csinos barátnőmnek diplomás társat keresek, házasság céljából .. ." A többre, jobbra vágyás természetes emberi törekvés. Nincs benne szemernyi kivetni való sem, ha tisztességesek az eszközei, ha valódi tartalommal töltődik, s nem a puszta formára, a látszatra törekszik. Való igaz, a férfi dolga a célok elérésében ma még könnyebb, mert hisz minden nőpolitikái intézkedésnél jó ideig erősebb évszázadok beidegződése, társadalmi hagyománya. A nő célja a házasság — tartja a szemlélet. Hogy mennyire részigazság az, azt az élet, az irodalom példái egész sora bizonyítja. A polgári világ és gondolkodásmód maradványai ezek — jelenthetnénk ki könnyedén, ha igaz lenne így ez az állítás. Eredete valóban a múltban gyökeredzik, kétségtelen, csakhogy napjainkban is van e szemléletnek újratermelő ereje, ez tagadhatatlan, s talaja nem azonos a száz év előttivel. „Egy fizikai munkás az esetek többségében élete végéig beosztott marad. Kiszolgáltatott a főnökének, a hivatalnak — egy tanult, diplomás ember még a tanácsba ls másképpen' megy ügyeit intézni, mint az, akinek a tudása a kezében és nem a beszédében van" — mondta egy műszaki rajzoló lány. S bár néhol pontatlan a fogalmazás, valamit jól messejtett a mélyből, a mai valóságból. A nők azt a férfit érzik erős támasznak, akinek fellépéséből, magatartásából, életéből sugárzik az erő, a biztonság. Az igényesen öltözöttség, a tiszta munka, az értelmiségi munkakör mind elvan szempont, amely perdöntő lehet számukra a párválasztásban. Felfogásukat pedig sajnos gyakran mélyben gyökerező jelenségek is igazolni látszanak. A fizikai munkások nem kis százaléka rendszeresen ^italozik. Hogy a diplomások közt is sok az alkohol kedvelő? Igaz, de ők nem nyíltan, kocsmában, koszos lebuj ban isznak, hanem otthon, társaságban, ahol csak szúk kör látja. A kultúra iránti érdeklődésnek a fizikai munkások körében kisebb a látszata, beszédük, öltözködésük, magatartásuk egyszerűbb, igénytelenebb, mint a diplomásoké. Hogy ennek semmi köze az érzelmek tisztaságához, a gondolkodás becsületességéhez? Nem látszik A tudás — hatalom. így tartja a mondás. De hogy mi a tudás valójában, azt pontosan igen nehéz meghatározni. Ha az, hogy a hatalom különböző szintjei között, az érvényesülés kanyargós útvesztőiben ki, hogyan tud eligazodni, önmagát megfelelő polcra helyezni, akkor értem a lányos mamák és a diplomás férjre vágyó nők gondolkodását Ám ha az, aminek elfogadására magam is hajlok, hogy önmagát képességeit a maga posztján ki hogyan tudja a maga és mások javára hasznosítani, akkor bizony baj van azzal a „diplomás" felfogással. Mondják azt is: a pénz — hatalom. Aki kicsit is járatos az egyetemet végzettek közt tudja, hogy egy pályakezdő értelmiségi anyagi helyzete bizony elmarad egy szakmunkásétól. Még a lakások elosztásánál is a fizikai munka a nyomósabb érv, helyesen, tehát az értelmiségiek a családalapításnál sincsenek előnyben. Mi dönt hát a diplomások javára? A társadalmi kiskapuk, amelyeket könnyebben megtalálnak. A mellékes, a javak elosztásának kevésbé ellenőrizhető, így manipulációval teli ága hozzájuk közelebb van. No és persze a látszat. A gyilkosságokról szóló tudósításokban javarészt tanulatlan emberek a tettesek, a garázdák sem az egyetemen szerezték indítékaikat. Hogy a nem látványos csalások, sikkasztások, hatalommal való visszaélések tettesei többnyire tanult emberek? „Az kérem nem fáj. mint a rúgás, mint egy részeg ökölcsapása" — zárja le vitánkat a mama. akit sajnos nem tudtam meggyőzni arról, hogy a boldogságot nem az egyetemen osztják. R. S. Nigéria művészete A Néprajzi Múzeumban nyílt kiállítás Nigéria ősi és mai művészetével ismerteti meg a látogatókat. A gyűjtemény szeptemberben látható hétfő kivételével naponta 10—18 óráig, a Múzeum Budapest. V. kerület. Kossuth tér 12. alatt levő épületében. Képünk: Sina Yussuf: Bata. Mi lenne, ha... ... azoknak az elvesztegetett munkaóráknak a bérét levonnák a fizetésünkből, amelyeket rajtunk kívül álló ok miatt töltöttünk tétlenül ? Ha a kérdést magamnak címzem, tudom a választ: nem hagynám annyiban a dolgot. Szólnék a munkahelyi vezetőmnek, kártérítést követelnék attól, aki esztelen várakozásra kárhozatott, beperelném, feljelenteném, tiltakoznék ellene, visszaadnám a „kölcsönt", szóval hadba szállnék. Végül is az én zsebemre ne könnyelműsködjön senki Ez a papírforma, ez az elmélet. A valósághoz adalékként pedig íme két történet. Az első. A vidéki város egyik (legtöbb) intézményének központja Budapesten van. Fővárosi ügyintéző értekezletet hív össze a vidéki kirendeltségek ügyintézői számára. Reggel kilencre. Magánautóval nem lehet menni, a vállalati kocsi már foglalt, egy utassal különben sem Indulhat útnak, ha meg a reggeli vonattal menne az ügyintéző, csaknem egy órát váratná a többieket Engedélyt kér hát, hogy előző este utazhasson, s szállodát foglaltat. Nem ez a legolcsóbb megoldás, de hát rend a lelke mindennek. Az értekezlet másnap reggel pontban kilenckor akár meg is kezdődhetne Hogy mégis tízkor köszöntik az ügyintéző elvtársakat, annak az az oka, hogy a megbeszélés összehívója, a fővárosi ügyintéző egy órácskát késik. Nagyon nem is mentegeti magát, igen fontos dolga akadt. Nem mondja meg. hogy mi. A második példabeszéd főszereplőjét munkahelye javasolta egy külföldre utazó szakmai delegáció tagjául. A főhatóság elküldte a szükséges nyomtatványokat, tájékoztatta utazónkat az intézendőkről. Hősünk jóelőre átszervezte munkáját, hogy senki ne dolgozzon miatta többet az alatt az egy hét alatt. Fényképészhez ment, adatlapokat töltött ki, aláírások és orvosi igazolások után, szaladgált, majd mindent egy nagy borítékba tett, s várt útlevele megérkezésére. Postafordultával visszakapta az iratait, két sornyi magyarázattal: sajnálattal közölték vele, hogv az X-i delegációból ezúttal kimarad, s őszintén remélték, hogy egv későbbi alkalommal majd képviselheti az Intézményt valamely külföldi országban. Hősünk nem az utazási élmények elmaradásán bánkódott. Azért dühöngött, hogy egy jó csomó idejét hiába pocsékolta. Azon is töprengett, mt lenne, ha levonatnák a fizetéséből ezeknek a hiába elvesztegetett óráknak a bérét. „Teljesen igaza lenne a főnökömnek. egy szavam se lehetne. Hiszen a legközelebbi utazáskor majd újra kell kezdenem az igazolásés aláírásgyűjtést a levelezgetést a munkaátszervezést, munkaidőben. S ez így megy majd, nyugdíjazásig." Uramisten, mi lenne — rossz álom —, ha a rajtunk kívülálló ok miatti lazsálást így büntetnék! Hiszen most még az is bocsánatos bűn, ha magunk vagyunk okai a tétlenségnek. Ébresztő! PALFY KATALIN * /