Délmagyarország, 1979. augusztus (69. évfolyam, 178-203. szám)

1979-08-04 / 181. szám

8 I Szombat, 1979. augusztus 4. MMMMP feldolgozás Az eddig csak tüzelésre használt cserfa kitermelése eddig ráfizetéses volt az erdőgazdaságoknak. A magyar erdőkben. így Észak-Magyarország erdeiben is, igen jelentős kiterjedésű — mintegy 33 százalék — ez a faállomány. Ipari hasznosítását megkezdte a Mátrai Erdő- és Fafeldolgozó Gazdaság. Állami támogatással speciális gépet vásároltak, mellyel a cserből faaorítékot készítenek, amely fontos ipari nyersanyag. Hódmezővásárhelyen furfurolt készítenek belőle, amely a növényvédő szerek, műtrágya. a gyógyszeripar, továbbá a műgyantagyártás és az olajfinomítás fontos anyaga. Barack az állam fején Teli torokból mondja fű- — Mi lesz a barackos henek-fának a közért aggódó lyén? száj, hogy Sándorfalván a _ Nagyüzemi szőlő. Csikójárásban kiszedték a szép barackfákat és sorsára . hagyták a szőlőt a Kővágó- MCPéfCtt snkit. hoev O ban. Okolva mindenkit hogy ez pazarlás és herdálás. A magamfajta először elengedi a füle mellett, hiszen napjában hallani álkeserűségeket, fölfújt közösségi lepellel letakart egyéni érvényesülést. Másodszorra azonban utánaindul a dolgoknak. Az út a sándorfalvi Magyar—Lengyel Barátság Tsz irodájába vezet, Keresztúri István elnök szobájába. Megtizedelte a víz — Miért szedték ki a barackfákat? — Elöregedtek, és a víz is megtizedelte. — Azt beszélik, tavaly még gyönyörű termése volt — Már akkor bántotta a vizesség, a 8 hektár 75 százalékát kipusztította. — Azt is híresztelik, túlvegyszerezték. azért mentek tönkre a koronák... — Nem igaz, ezt valaki csak úgy kitalálta. Itt mindent beszélnek össze-vissza. Különben a hivatalos vélemény szerint is öregek, mézgásak a fák. — Olyat is hallani, hogy már tavaly ki akarták szedni, csak a megye nem engedte. a pusztulásra — Ahol kipusztultak a fák a vizesség miatt oda most szőlőt tesznek? — Eligazítjuk a terepet. — Attól nem lesz magasabb!. — Leeresztjük róla a vizet, elsimítjuk a területet — Mennyiért? — Azt még nem tudjuk pontosan, ezek a távlati terveinkben szerepelnek. De hagyománya a gyümölcstermesztésnek. Eddig nem tudtuk a piaci árak szerint eladni a termést. Amikor mi a ZÖLDÉRT-nek eladjuk 15 forintért, ugyanakkor a piacon a dupláját fizetik érte. Nincs más választásunk. Haladnunk kell a korral. Azért is szeretnénk a táj jellegének megfelelően megteremteni a homoki kultúrát. Ha itt terem a 150 hektár szőlő, a fejünk se fáj. — Ennek jó részét az állam fizeti, mi ebből a maguk költsége? — Az egésznek a harmada. Olyan 10 millió forint. — És az mikorra jön viszsza? Ügy tervezzük, öt év enélkül nem lehet új "szőlőt termése megadja telepíteni. — Nem messze a barackostól, a Kővágóban most is van szőlő, azzal mi lesz? — Már régebben akartunk a helyére magas kordonos szőlőt, csak nem volt rá pénz. Most se nagyon engedik az anyagiak. Nem vagyunk világbajnok szövetkezet. — Az idén rengeteg rajta a szőlő... — Jól járt rá az idő. amikor láttuk, hogy hoz valamit, rotátoroztunk, kacsáztunk. hogy mentsük a menthetőt. — Nagyon mostohán bántak vele... — Azzal a szőlővel csak a bajunk volt. elültek a tőkék," nem termett rendesen. Azt — Ez se így van. papír állapította meg a szakértő, van mindenről, abból jobban hogy erős tápanyagpótlással eligazodunk. sem várható javulás. Nagyon . . .,, ,, gyengén fejlettek a tőkék. A papíron nagyjából az áll. hogy a megyei tanács, a — Tizenegy hektár baracHazafelé hangosan gondolkodom; addigra eltelik tíz esztendő, hiszen a szőlő negyedik évében fordul termőre. Talán mégse kellett volna kihúzgálni a már kész termőfákat. Igaz, hogy termőn tartani sokkal nehezebb, mint elültetni. Munkába, pénzbe, fáradságba kerül, több vele a munka, mint az újjal. Megintcsak nem mellékes az sem. hogy e telepítésre ad pénzt az állam és az bizonyos ideig előny a közösségnek. Teljesítik a tervet, eleget tesznek az elvárásoknak és sokkal könnyebben dolgoznak a gépek ültetéskor, permetezéskor, kapáláskor. mint szüretkor. Mégis rögtön visszájára fordul bennem az egész, ha a termelő szemével nézem a barackfákat és a szőlőt. Miért akadályozná az a néhány hektár öreg fa és tőke a fejlődést, a jövőt? Miért ne lehetne nekiereszteni a dózerokat, hogy helyükre újak. TESZÖV, a Hosszúhegyi Ál- kos és féllel több szőlő ter- szebbek kerüljenek? Miért lami Gazdaság (mint rendszergazda) és a téesz képviselői megtekintették a barackost. Közös vélemény: a fák elöregedtek, gyorsan száradnak. nem gazdaságosak, selejtezésük indokolt. Idei keltezéssel zárul a dokumentum. — Semmiképpen nem érte volna meg ha megmarad? — Kicsi terület, nem jó a talaj, heterogén a telepítés. Mindössze 15 mázsát ad hektárja. — És ha kiadják tagoknak? — Nem volt rá igény. Az egyik emberünk ajánlotta, hagyjuk meg a fákat úgy, mése nem csekélység. Csak ért volna valamit addig, míg a többi beáll... — Ekkora téesznek semmit! De miért kérdez? Azt hiszi, szándékosan szedtük ki a fákat? Nézze meg a papírokat, van rá engedélyünk. Senki nem merne anélkül ilyet tenni. A szakvélemény fáj az a kívülállónak, hogy jobbat akarnak, előre megfontolt szándékkal akarnak újat. és miért nem nyugszom bele; semmi összefüggés nincs a drága piaci gyümölcs (amit sokadmagammal néhanapján veszek a piacon) és a barackos irtása között? A közért aggódó száj most szerint a barackos már meg-- már nyugodt, csak azon mosolyog. hogy ezt a barackost is hitelre ültették. Kapott barackot az állam a saját fejére. Majoros Tibor érett a pusztulásra. A homoki kultúra ufogatók U

gy rémlik, hogy azelőtt már gyermekkorban lebeszélték az embereket erről az eléggé el nem ítélhető szokásról. Pedig nálunk aligha válthatott ki különösebb társadalmi hatást a mutogatás. Emlékszem arra. hogy ilyenfajta jelek láttán szüleim mindig rámszóltak: „Ne mutogass, kisfiam ...". és hozzátették: mert rászoksz a lopásra!" És ha nem is fájdalmat keltően, de kellő eréllyel figyelmeztetve, rácsaptak a kezemre. Mindez — gondolom — sok tíz- és százezer kisgyereknél ugyanígy történt. Az utóbbi időben mégis mintha túlságosan sokan megfeledkeztek volna erről a korai intelemről. Bizonyára, az olvasó is tapasztalja, hogy az egészséges testedzéssel szemben egészen más célból lendülnek a karok a szélrózsa minden irányába. A mutogatás ugyanis a szóbeli magyarázkodás ' kiegészítő eszköze lett. s rendszerint a hibák, a felelősség áthárítását szolgálja. Azaz bűnbakot keresnek a karok fent és lent. jobbra és balra, S ebben az egész „mutogatósdiban" az izgat legjobban, hogy véletlenül sem tudok olyan karokra bukkanni, amelyek hajlékonyabbak, s az említett egyenes irányok helyett befelé, azaz önmagukra is tudnának mutogatni. Inkább megmerevednek, és mindig távolabbi „lehetőségeket", célpontokat keresnek. Egy ismerősöm azzal magyarázta ezt a jelenséget, hogy az emberiség állítólag sohasem szokta önmaga mellére akasztani a céltáblát... Mostanában nagyon érdekes, izgalmas beszámolókat, elemzéseket és előadásokat hallok. Egy-egy főhatóság képviselői összefüggéseket tárnak föl; máskor gazdasági szakemberek, közgazdászok, különböző intézmények és munkahelyek vezetői igazolják, hogy értik és követni akarják a politikát. amelynek legújabb megnyilvánulása az a bizonyos december 6-i határozat. A közhangulat jószerével arra irányul, hogy ezt a határozatot aztán igazán nem értelmezni, tárgyalni, elemezni, „levinni" és méltatni kell. hanem végrehajtani! Nem úgy, mint több. korábban született társát. Ügy látszik: a népgazdaság megfontolt tettekre áhítozik, és meglehetősen unja a magyarázkodást. Ha igaz az, hogy a mutogatás a magyarázkodás eszközévé vált. akkor éppen ideje hajlékonyabbá tenni a karokat, s ha szükséges, valamelyest változtatni a mutogatás irányán. Azaz. magunkban is — sőt, elsősorban önmagunkban — keresni a hibát, hogy gyorsan, okosan tudjuk kijavítani azt A mutogatásnak kiterjedt „irodalma" van. Korábban ezt úgy hívtuk volna, hogy a fékezés rendszere. De hát mit akarunk fékezni? Most úgy tetszik, mindenki érti már: hol tartunk, miért tartunk ott; hol tarthatnánk, és merre kell haladnunk. Nem hiszem, hogy az elemzésekben okvetlenül meg kellene kerülni a múltat, bár éppen a múlt bizonyos szokásainak fölszámolása vihet előbbre. De azért gyanús, hogy még mindig — és következetesen — rosszul ragozunk. Véletlenül sem hallom például azt, hogy valamit másképp kellett volna tennünk. Csak úgy, hogy másképp tehették volna. Mások. Az. hogy mondjuk „körültekintőbb lehetett volna az előrejelzésünk"; hogy „megalapozottabban tervezhettünk volna"; hogy netán „mi sem vagyunk vétlenek"? Nem. ez még ma sem hangzik el. Furcsa, de újra csak fölerősödött a mutogatás. És ennek kíséretében mindenkinek van néhány „kedves szava" a másik szervről; az alá-, a fölé-, avagy a mellérendelt intézményről, irányító apparátusról. annak tévelygéseiről, hibáiról. A karok mutogatnak: szögletesen, határozottan; le. föl. oldalra és — mellé. Amikor egy külkereskedelmi szakembertől megkérdezték, hogy az ő ágazatának milyen része volt. vagy van a jelenlegi helyzet kialakulásában. így válaszolt: „Mi megmondtuk a vállalatoknak, hogy rosszul csinálják." Ingerült lett és kapkodó. Pedig a kérdező nem akart mást tudni, csak azt, hogy a sikerek mellett hajlandók-e osztozni a hibákban is. Alighanem megértette a kérdést... És tovább. Az egyik főhatóság képviselője a vidéki szerv vezetőjétől kérdezte: „Na, és nálatok hogyan mennek a dolgok?" „Lent minden rendben van. ezt kijelenthetem" — válaszolta magabiztosan. Mintha hibákat csak az irányítás legfelsőbb szintjein lehetne elkövetni. És miután ez a jelenség igencsak fölborzolta az érdeklődésemet, több. az ország különböző részén, az építés különböző színterein dolgozó embert kérdeztem meg. nem mintha bíztam volna abban, hogy az ügy végére járhatok. Egyikük azonban egy izgalmas esettel hozakodott elő: „Egyik középvezetőt annak rendje és módja szerint beszámoltattam. Nem vette jó néven. S amikor nem fogadtam el tőle az általánosságokba hajló .szöveget', mutogatni kezdett. Mi derült ki? Az. hogy ami kimondottan a saját mulasztása volt. azt objektív, azaz tőle teljesen független következménynek próbálta beállítani. De hozzátette azt is. hogy ami ennek az objektív helyzetnek a kialakulását okozta, azt fönt is és az .alatta levő' posztokon is szubjektív ítéletek, döntések következménye volt." És ezzel kényelmes „sündisznóállásba" vonult. Megtehette, hiszen az a tapasztalatom, hogy manapság még igen sokan megélnek az országban a mutogatásból — és nem is rosszul. Nos. ehhez aligha szükséges kommentár. Nem lehet ugyanis kétséges, hogy a mutogatás a kispolgáriság egyik újsütetű megnyilvánulása. Azaz: „mindent adjon a társadalom: sokat és jót. de ha egyéni dolaaim nem úgy mennek, ahogy szeretném, akkor kétségtelenül rossz a társadalom. Én vétlen vagyok." Azt hiszem, ebből elegünk van. Mert ha valaki örökösen igazolja önmagát. ha állandóan csak kényelmes „fe• dezékbe" vonul, akkor csak védekezhet. „támadni" képtelen, azaz cselekvési készségét veszíti el. Ki se néz a „bunkerból", csak szajkóként mondja a maga rigmusát. Talán azt sem venné észre, hogy ha véget érne a „háború". Mindenért valaki más a felelős? És én semmiért? Jó volna, ha néha befelé is hajolna a kar. hogy önmagára mutathasson a korábban sok más célpontot kereső mutatóujj... D

e ne higgyék, hogy bűnbakok, felelősök. hibázók és felelőtlenül cselekvők kutatására akarok fölszólítani. Szó sincs erről. Csupán azt szeretném bizonyítani, hogy majdnem lehetetlen befutni a célba, ha minden atléta csupán azt figyeli futás közben, hogy társa milyen stílusban. hogyan „futtatja a lábát". A mutogatásnak irodalma, stílusa, fölemelő és borzalmat keltő történelmi emlékei vannak. Nem idézem őket. Nem teszem, mert a manapság „divatos" mutogatás — hiszem — sohasem kerülhet a történelemkönyvek lapjaira. Egy bizonyos — s ez már napjainkban is kiderült — nem lehet mindenért másokat, legkevésbé a társadalmat felelőssé tenni, hiszen a társadalom mi vagyunk. S ahogy ki-ki megtalálja a helyét a társadalmi munkamegosztásban, úgy rá kell jönnie arra is. mi a dolga, miben tévedett, hogyan kell javítania önmaga munkáját, hétköznapi cselekvéseit, nyilatkozatait és állásfoglalásait, egész emberi valóját. Ügy érzem: a mutogatásnak, a felelősség áthárításának alkonyát éljük. Jobb. ha ezt mindenki magától fedezi föl. és nem úgy kell egyszer figyelmeztetni rá. A felnőtteknek — nálunk legalábbis — kínos lenne leütni a kezét. De azért emlékezzünk elődeinkre, akik időben felszólítottak rá: „Ne mutogass, kisfiam..." Lele Béla Odesszai vendégek Szegeden Jevgenyij Szergejevics Ma- A küldöttséget megérkeracs, az Odesszai Területi zésük után fogadta Török Személyfuvarozási Vállalat József, a városi pártbizottigazgatójának vezetésével ság első titkára, tegnap, háromtagú küldöttség érke- pénteken pedig Szabó Sánzett a szegedi Volán Válla- dor, az MSZMP Csongrád lathoz. A szovjet vendégek megyei bizottságának titlátogatásának célja a két kára. testvérváros: Odessza és Szeged kapcsolatai keretében szocialista munkaversenyszerződés megkötése a Volán 10. számú Vállalattal, s tapasztalatcsere. — Mennyit termett tavaly? — Nem sokat, három évben átlagban 36 mázsát hek. ... táronként. Az pedig szinte ahogy vannak, jo lesz a ter- semmi egy jó gyümoicsöshöz, més pálinkának. Még az se amelyik 60—100 mázsát is jött be, lead. Ebben a téeszben nincs Környezetvédelem Egymilliárd forintot fordít gyobb levegőszennyező forkörnyezetvédelmi beruházá- rás, a martin acélmű négy sokra a Dunai Vasmű a kö- kéményét 1981-ig szűrőberenvetkező öt évben. A legna- dezéssel szérelik fel. (MTI) A vendégek Szegeden megismerkedtek a 10-es Volán üzemegységeivel, behatóan foglalkoztak a személyforgalmi tevékenységgel, meglátogatták a vállalat hódmezővásárhelyi üzemigazgatóságát és makói főnökségét, a két város új autóbuszállomását. Sor került a szocialista munkaverseny-szerződés megkötésére. Testvérvárosunk küldöttei ma Budapesttél ismerkednek, majd hazautaznak. fl századik kilométer Ma megépül Budapesten, a XVI. kerületben, a Csűr utcában a századik kilométer, társadalmi munkában készülő járda. A kerületben igen kevés volt a betonjárda, ezért 1976-ban a tanács társadalmi munkaakciókat indított. A tanács adja a szükséges anyagot, gépeket, műszaki útmutatást é6 vállalja a szervezést. Hétvégeken egy-egy utcában hozzálátnak — elsősorban az arra lakók — a betonozáshoz. Mintegy 230 utcában egy méter széles járda épült már eddig.