Délmagyarország, 1979. augusztus (69. évfolyam, 178-203. szám)

1979-08-28 / 200. szám

4 Kedd, 1979. augusztus 28.' * Fél év után a gaszirofolrél Élelmiszeripari szakembertől hallottam: a gasztrofol étel inkább a jövő, mint a ma termeke. Megállapításában — jóllehet az Alföldi Vendéglátó Vállalat újszegedi gasztrofol üzemében már januártól gyártják a korszerű eljárással készült ételeket — sok igazság van. Mert: a tartósítószer nélkül is tartósított, —18 Celsiusfok alatt jó időn át tárolható ételekről az emberek többsége inkább csak hallott, de meg nem ízlelte. Akik már kóstolták, jónak találják. A gasztrofol ételek előnyeiről — az újszegedi üzem tevékenységének bemutatásakor — már szóltunk. Megemlítettük korábban azt is, hogy e korszerű termékek értékesítése fontos helyet foglal el az Alföldi Vendéglátó Vállalat idei tervének teljesítésében. A gasztrofol — jósoltuk — rövidesen elindul hódító, a lakosságot és a társ vendélátóipari vállalatokat megnyerő útjára. Fél év ugyan nem nagy idő, mégis érdemes megnézni, hogy mi vált be a „jövendölésből"? A gasztrofol még messze áll a diadaltól. Népszerűsítésére mind ez ideig nem sok gondot fordított a vállalat, pedig a jó terméknek sem árt a reklám. A Csongrád megyében s másutt is szervezett, kóstolóval egybekötött bemutatók ugyan kedvező fogadtatásra találtak, átütő eredményt azonban nem hoztak. Bár, aki egyszer megízlelte már a gasztrofol ételt az bizonyára vásárol is belőle. Persze, ha kínálnak ilyet a boltok. A kiskereskedelmi üzlethálózatban meglehetősen szűkös e termékekből a választék, jó, ha két-háromfélét kapni. Egyik magyarázat erre, hogy a gasztrofolt hűtve kell tárolni. A boltokban pedig kevés a hűtőgép. A másik értékesítési terüMa már 35-féle ételt gyártanak let a vendéglátás. Azt ugyebár nem kell bizonygatni, hogy a szűkös alapterületű, munkaerőhiánnyal küszködő vendéglőkben s üzemi konyhákon praktikus, vendégnek s vendéglátónak egyaránt üdvös megoldás gasztrofolt felszolgálni. Főzni így nem kell, csak melegíteni s tálalni. A vitathatatlan előnyök ellenére ma még az a helyzet, hogy az Alföldi Vendéglátó Vállalat saját konyháin is propagandahadjáratot kényszerült indítani új terméke érdekében. Na nem elfogadtatásáért — kipróbálták már mindenütt, sikerrel — hanem meghonosításáért az étrendben. Az újjal szemben sokan berzenkednek, s ez így van a gasztrofol esetében is. A lakosság jó része ma még inkább vásárol a mellékízektől sem mentes, de már ismert konzervekből, mint a pillanatok alatt tálalható, korszerű eljárással tartósított ételekből. Űj termékei népszerűsítésére az Alföldi Vendéglátó Vállalatnak kiváló alkalmat biztosított a május elsejei és .az ópusztaszeri „kitelepülés". A majálisokon a gasztrofol diadalt aratott, s ebben az újszegedi üzem konyhafőnökének nagy része volt. Az úttörő-olimpiára összesereglett gyerekek élelmezését a gasztrofol ételek nélkül aligha sikerült volna zökkenőmentesen megoldani. Segített a gasztrofol az újszegedi partfürdő vendégeinek ellátásában is. Elégedetlenségre tehát nincs ok. A gasztrofolüzem első félévi termelési értéke 2 millió 500 ezer forint. A termékek 86 százalékát értékesítették; 2 millió 357 ezer forintos bevételt könyvelhettek el. Ma már 35-féle — kedvező áron kínált — ételt gyártanak. A választék bővítésével immár nagyobb eséllyel pályázhat a vállalat a lakosság elismerésére. A valódi diadalhoz azonban még végig kell járni azt az utat, mely a gyártáskor felmerülő problémák megszüntetését is feltételezi. A jelenleg használatos gyártási előírásoknak — főként a kellő saámú, megfelelő személyzet s szakmai tapasztalat hiányában — ma még igen nehezen tudnak érvényt szerezni. Idővel nyilván „bejáródik a gépezet". L. Zs. Itt a víz, hol a víz ? Ügy lapul Dóc a Rét szélében, mint aki rossz fát tett a tűzre. Nem akarja a jót magának. Kiharcolta, hogy vize legyen, de most... A lakosság sokallja a fizetni valót. A rá eső részt — több mint egymillió forintot — ugyan törleszti, de a beköttetés díját nem akarja befizetni. — Sokáig hitegettek bennünket, hogy lesz vizünk — mondja Huszta Ferenc —, de most, hogy készen a vízmű, mégsem örülünk, nagyon drágán kőtik be a házakba a vizet. — Mennyiért? — Négyezer-háromszáz forint házanként — Sok ez egy családnak? — Azt hiszem igen. A nyugdíjasokat nehéz helyzetbe hozza, mert ez csak a bekötés díja. Az egész munka tizenötezer forintba is lesz portánként — Ezen a vonalon — mutatja Csikós Józsefné a Petőfi utcát — már fizettünk hat és fél ezer forintot, aztán beadtunk még kétezernyolcszázat Most megint kérnek rá. A párttitkár elmagyarázza, miért is kerül többe, mit is mondtak, amikor átadták a kutat. Följebb ment mindennek az ára. Az idős aszszonyból kifakad a szó: — Rajtunk akarnak spórolni, nem látják a maguk portáját. Én fizessem meg. mert valamit elhibáztak. Miből adjak, az ember megint a kórházban van, kevés járadékot kapunk a téesztől. De mire köll, erre a darab csőre? — mutatja a kapuig eső részt. A tízméteres árok meg az akna — a vállalati áron számolva — majdnem 3 ezer forintba kerül, ráadásként. Mert a vállalat a földet a gazdával ásatja Aki nem bírja, kiadja pénzért. — A nyáron volt-e vizük? — Nékünk szerencse —» mondja Csikósné —, itt a régi csap az udvarban. De se szó, se beszéd, egyszer csak elvágták tőlünk a kutat. Azt a kánikulát megszenvedte a nép. Dóc másik végéből is ide jártak a sarokra. Most meg ez nem akar alakulni... Van vízmű — nincs víz. Pedig száznál több család vár rá. * Martonosi István, a vízmű társulat elnöke mondja: — Külön szerződés kell a vízműre és külön a házi bekötésekre. A kutat mi annak idején megrendeltük, kis késéssel el is készült. Csak a másikkal, a bekötésekkel van baj. Arra a szerződést nem tudtuk megkötni. — Miért? — A vállalat húzódozott. Szóban, írásban kértük őket, hogy küldjenek új költségvetést. Az emberek falugyűlésen zúgolódnak, nem láttak tisztán az ügyben, hiszen egyszer már állt az alku És nem küldtek. — Végül is megegyeztek? — Nem tehettünk mást. — Befizetik az emberek a pénzt? — Ha nem, nem kötjük be a vizet. * — Baj van a dód kúttal? Tonesz Károly, a Víz- és Csatornamű Vállalat igazgatója válaszol: — A szerződésben 7 millió forint volt a bekerülési öszszeg, de kevesebből kijöttünk, 6,4 millió forintba van. — A házakhoz drágán viszik a vizet... — összeállítottunk egy költségvetést, 4355 forint a számla. Szabályosan jártunk el, azt számoltuk föl, ami jár. Van erre norma, a haszonra is van előírás. — Azt mondják, addig nem kötötték meg a szerződést a házi bekötésre, ameddig el nem készült a kút? — A házi bekötés a befejezése a munkának, csak azután fogunk hozzá, ha elkészült a vízmű. — Máshol a kúttal együtt megcsinálják a bevezetőt is... — Azt is lehet, de a mi vállalatunk csak nyomáspróba után kapcsolja be a vizet a házakba. — Más bekötheti-e? — Kisiparos is megcsinálhatja, de a fővezetékhez nem nyúlhat — erre jogszabály van. Van tehát vízmű, és nincs víz mégsem. A dóci gazdák többsége ma már úgy gondolja, kár is volt belefogni az egészbe. Egy-egy Nortonkút olcsóbb lett volna. Nincs igazuk persze... Ez a kút készen áll, használni kellene. Mindenkinek, kispénzűnek, nyugdíjasnak is. Vagy talán nem azért épült? Majoros Tibor M

eglehetősen régen történt. Még híre sem volt az olajválságnak, legföljebb a Római Klub akkor túlontúl is peszszimistának tartott, ám azóta sok tekintetben ^igazolódni látszó jóslataiból értesültünk a Föld olajkészleteinek vészesen korlátozott voltáról. Szóval jó néhány éve annak, hogy egyetértő bólogatással olvastam egy kollégám dühödt kifakadását a Népszabadságban a pazarlás, az egyéni és oktalan pazarlás ellen. Pontosan már nem vagyok képes idézni írásából, de egy mondata még ma is motoszkál fülemben. Ez pedig valahogyan így hangzott: Mikor szabadulunk meg már végre az útjainkon üresen, csak a vezetővel szaladgáló ötszemélyes kocsiktól...? Szövegkörnyezete szerint az emlegetett mondat természetesen nem az ötszemélyes autók ellen, hanem értelmetlen, pazarló használatuk ellen emelt szót. Még azokban a „boldog" időkben, amikor négy" forint volt egy liter benzin. Ám talán éppen ezért falra hányt borsó maradt kollégám írása, csakúgy, mint minden egyes intelem, felszólítás, amely az ésszerűbb, takarékosabb, a társadalom erőforrásait kevésbé pazarló életmódra, életvitelre igyekezett rábírni bennünket. Ám mostanában — magam is tanúsíthatom, másoktól is hallom — mintha kevesebb kocsi szaladgálna útjainkon, s ha a külföldiektői, Szeged szokásos nyári idegenforgalmától eltekintünk, mintha a város utcáinak forgalma is gyérebb lenne a tavalyinál. Mondhatnánk: bolond az, aki ennek örül. Hisz azért van az autó, hogy használjuk, a zsúfolt útjaink, utcáink éppen életszínvonalunk emelkedéséről vallottak. Hát a visszalépés tegyen boldoggá bennünket? Szó sincs róla, hiszen meg vagyok győződve róla, akinek csak autóval végezhető dolga van, vagy aki nyaralásra, országjárásra indul a családdal, most is beül autójába. Azt viszont már sokan meggondolják, hogy szórakozásból furikázzanak-e néhány száz kilométert, hogy busszal vagy villamossal megtehető napi útjaikra beüljenek-e egyedül ötszemélyes autójukba. Mint ahogyan nyilván az autóárak ésszerűbb arányainak kialakítása is sokakat elgondolkodtat majd, hogy megéri-e nekik pusztán a sebesség kedvéért (főleg a sebességkorlátozás után!) tízliteres fogyasztású, drága kocsit venni, vagy inkább választják az olcsóbb, hat litert fogyasztó autókat. Remélem, a tisztelt olvasó megbocsátja a „tanmesét". Annál is inkább bízom benne, mert tudom, sokan átgondolták mostanában, hogyan tehetnék ésszerűbbé, takarékosabbá életüket úgy, hogy mindent, ami számukra fontos érték, ezután is megtarthassanak életvitelükben, fölszámolva a kevésbé fontoa, sokszor pazarló szórakozásokat. Ha mások nem. hát az autótulajdonosok bizonyosan rákényszerültek erre Ismétlem, ezúttal elmaradtak a takarékossági fölhívások, csak éppen áraink közelítették meg a világpiaci árakat. S már ez is elegendő volt ahh^z, hogy észszerűbb, a társadalom számára kevesebb terhet okozó magatartásformák kezdjenek kialakulni minálunk, hogy tízezrek értékeljék át életmódjuk, cselekedeteik célszerűségét. Eljutottunk végre oda, hogy egyre többször tesszük föl magunknak a kérdést: megéri-e? S a „megéri ?" kérdése alapvetően fontos akár egy család, egy vállalat, vagy a népgazdaság háztartásának egyensúlyban tartásához. A magam részéről annak örülnék, ha mind gyakrabban kellene és lehetne feltenni mindenütt e kérdést. Hiszen éppen ezáltal érhetnénk el, hogy életszínvonalunk ne romoljék, hanem egy értelmesebb, célszerűbb életvitelben, a torzulásokat fölszámolva még gazdagodjunk is anyagi javakban, s közérzetünk javulásában egyaránt. Hogy mire gondolok? Jó néhány embert ismerek, aki csak azért tett szert kínosan keserves erőfeszítések árán balatoni nyaralóra. mert másoknak is van, s közben alig tölt ott egy-egy hétvégét, mert messze van. fárasztó az út; s mert szeret világot látni, szabadságát sokszor inkább külföldi kempingekben tölti. Az ésszerűtlen beruházás tipikus esete, mivel az illetők nem tették föl maguknak a kérdést: megéri-e? Egy időben pedig szinte hasonló eljárás és alapelv jellemezte a vállalati beruházásokat is. Ha valaki pénzhez jutott — s azért valahogyan mindig hozzá lehetett jutni! —, hát beruházott, gyakran átgondolatlanul, ésszerűtlenül, úgy, hogy tíz év alatt sem térültek meg a költségek, vagy éppen veszteséget „állítottak elő" az új gyáregységben. Ezekben az években a beruházások túlléptek minden észszerű, tervezett keretet, s ez érthető is volt, mivel egy deformált árrendszerben a beruházó sokszor a legnagyobb jóindulat és szakmai hozzáértés birtokában sem tudhatta, hogy amit C6inál. az több kárt okoz a népgazdaságnak, mint amennyi hasznot valaha is hozhat. Többek között ezért is volt szükség a beruházások korlátozására, erőteljes megszorítására, amely végül ismét csak gondokat okozott, mert olyan fejlesztések elől is elzártuk az utat, amelyekre szükség lett volna, s amelyek elmaradása károkat okozott vállalatnak és népgazdaságnak egyaránt. Csakhogy egy irreális árrendszerben nem volt más megoldás. K

öztudomású, hogy januártól megváltoznak a termelői árak is, s a vállalatok gazdálkodásában § világpiaci árszint lesz a mérvadó. Ezzel pedig elérjük azt, hogy a vállalatok nem csupán gyakran fogják föltenni a .megéri" kérdését, hanem végre értelmesen is tehetik föl. Értelmesen abból a szempontból, hogy a kérdésre a választ nem a maguk partikuláris hasznában vagy kárában fogják végre megkapni, hanem az egész népgazdaság. valamennyiünk érdekeit közvetlenül kifejező módon és nyelven. Ha pedig idáig eljutunk, sok rossz, visszahúzó és gúzsba kötő, ám reális mércék híján nagyon is szükséges volt korlátozástól, szabadíthatjuk meg gazdaságunkat, amely ezáltal életképes rugalmasságra tehet szert, valamennyiünk érdekében. Egyensúlyi helyzetünk normalizálódását nyilván előnyösen fogjuk érezni néhány éven belül valamenynyien. Hiszen végre a gazdaság is megszabadulhat az „egy személlyel szaladgáló ötszemélyes autó" irreális, az „addig vigyük, amíg vihetjük" elvéből táplálkozó ostoba kényszerétől. S ez csak jóra vezethet, mint ahogyan az a család is mindenképpen jól jár, ahol átgondolják, hogy az ő életvitelükhöz praktikus közlekedési eszközként nem Lada kombira. hanem Trabantra van szükség... Szávay István Konferenciák Szálloda Győrből Bmóba Hétfőn avatták fel Brnóban a Győri Házgyár termékeiből külföldön épített legújabb szállodát, a Hotel Voronyezsi A magyar—csehszlovák építésügyi együttműködés alapján az utóbbi években Pozsonyban ugyancsak a Győri Házgyár paneléiből létesítették a Bratislava Szállodát, három nagy munkásszállót és a Comenius-egyetem 1300 személyes diákszállóját. A LAKÓTERV tervei szerint általában 15— 22 hónap alatt építették fel ezeket az épületeket a Győri Építőipari Vállalat dolgozói. A 13 emeletes, 380 szobás brnói szálló építése sem tartott két évig. A Komplex Külkereskedelmi Vállalat és az Émexport fővállalkozó szervezésében 13 magyar vállalat vett részt a szálló építésében és berendezésében. (MTI) Augusztus 27—31-e között két tudományos konferenciát is rendez Szegeden a Bolyai János Matematikai Társulat. A nemzetközi jelentőségű tanácskozások öt napig tartanak. Afrika, Amerika, Ázsia és Európa országaiból érkezett matematikusok számolnak be kutatási eredményeikről és cserélnek tapasztalatot Differenciálegyenletek elmélete Röviden fogalmazva ez a címe annak a tanácskozásnak, amelyet dr. Szőkefalvi Nagy Béla akadémikus nyitott meg tegnap, hétfőn délelőtt a József Attila Tudományegyetem Bolyai Intézetében. A rendezvényre, — amelynek elnöke dr. Farkas László egyetemi tanár — a négy földrész 17 országából mintegy száz szakember érkezett. A programban körülbelül 90 előadás kap helyet Ezeknek egyötödét hazai matematikusok tartják. Az első nap F. Neuman csehszlovákiai és W. S. Loud egyesült államokbeli profeszszor tartott előadást. A differenciálegyenletek al. kalmazásának nagy hagyományai vannak a mechanikában, a fizikában és a híradástechnikában. Bizonyos biológiai, élettani jelenségek is leírhatók a differenciálegyenletekkel. Napjainkban, a rakétatechnika korszakában többek között a bolygók mozgásának és az űrhajók stabilitásának meghatározásában különösen fontos ez a matematikai módszer. Algebra és logika Két, egymáshoz meglehetősen közeli kutatási terület tudósai gyűltek össze tegnap, hétfőn délután a Technika Házának nagytermében. A rendezvényen ott volt Prágai Tibor, a városi tanács általános elnökhelyettese. Megnyitó beszédet dr. Demetrovics János, az MTA Számítástechnikai és Automatizálási Intézetének főosztályvezetője, a konferencia titkára mondott. Dr. Csákány Béla tanszékvezető egyetemi tanár. a tanácskozás elnöke is köszöntötte a résztvevőket, akik a világ tizennégy országából érkeztek. Ezt követően Sz. V. Jablonszkij, a Szovjet Tudományos Akadémia tagja, valamint A. F. Pixley egyesült államokbeli professzor tartott előadást. A „Véges algebrák" és a „Többértékű logikák" kifejezések a matematikának két olyan szakterületét jelölik, amelyeket általában különkülön tanulmányoznak a szakemberek. A konferencia rendezőinek megállapítása szerint viszont egy ugyanazon dolog két különböző oldalát kutatják. Az eredmények, az elméleti levezetések összevetéséből könnyen származhatnak olyan hasznos tapasztalatok, amelyek az előrelépést segítik. Ezért találkoznak a két szaktudomány művelői az öt napig tartó szegedi tanácskozáson. (