Délmagyarország, 1979. július (69. évfolyam, 152-177. szám)

1979-07-07 / 157. szám

4 4 Szombat, 1979. július 7. fiatalokról \'fiataloknak Miért nem hagynak dolgozni? N

éhány évvel ezelőtt levelet kaptam az egyik nagy — vagy éppen a legnagyobb — gépipari tröszt ifjú fizikusaitól. Négyen voltak. valamennyien társadalmi ösztöndíjjal tanultak az Eötvös Lóránd Tudományegyetem Természettudományi Karán, jeles, illetve kitűnő eredménnyel végeztek, nagy tervekkel és elhatározásokkal léptek ki az egyetem kapuján és léptek be első munkahelyükre, a tanulmányaikat hosszú éveken át finanszírozó nagyvállalathoz. E belépés után félév sem telt el, hogy megírták a már említett — és nagyon keserű hangvételű — levelüket, amelynek lényege: hatévi kemény tanulás után, nem akármilyen minősítés birtokában. olyan munkát végeztetnek velük, ami jószerével betanított munkásoknak való: ülnek az anyagvizsgáló laboratórium műszerei előtt, nyomogatják a gombokat, kapcsolgatják a kapcsolókat, s a műszerek jelzéseit különböző űrlapokon. rögzítik. Mindezt a legmagasabb fokú és rangú fizikusi képesítéssel. Beszélgettem a levélírókkal és nagyon tanácstalan voltam. Nem tehettem mást, mint sajnáltam őket. Nem is annyira azért, hogy diplomával a zsebükben valóban csak betanított munkásnak való munkakört látnak el, hanem inkább a naivitásuk, a tapasztalatlanságuk miatt. Ök akkor még nem tudták — sajnos, gondolom, azóta már megtanulták —, hogy a felsőfokú iskolai végzettséggel fémjelzett szaktudásnak nálunk korántsincs mindenütt olyan nagy rangja és becsüleíe, mint azt a friss diplomások a kezdetben hiszik. Bizonyos szakmákban, bizonyos pályákon tagadhatatlan a túlképzés, s amikor e szakmák fiatal művelői kikerülnek az egyetemekről, a főiskolákról, sok esetben bizony csak a rutinmunkák jutnak nekik, mert —menynyi vizsgálat, szociológiai elemzés, munkagazdaságtani tanulmány bizonyítja ezt — nálunk meglepő nagyvonalúsággal bánnak a szellemi energiával. E nagyvonalúság egyik jele a négy fizikus eseíe; a másik jele, hogy amikor a már úgymond — befutott, szakmájában rangot és pozíciót szerzett szakembert terhelik agyon olyan rutinfeladatokkal, amelyek miatt egyszerűen képtelen a magas színvonalú szakmai munkára. Eszembe jut jó ismerősöm, a szakmában nagy hírű híradástechnikai mérnök esete: főmérnöki beosztást érdemelt és kapott, s ettől kezdve pokol lett az élete. Azt már beosztott mérnökként is kénytelen kelletlen elfogadta, hogy gyakran neki kell ellátnia a hiányzó segédszemélyzetre váró tennivalókat is. De főmérnökként, néhány év alatt szó szerint belebetegedett abba, hogy nem hagyták dolgozni. Felettesei nem. vették tudomásul, hogy ő elsősorban mérnök, kiváló kvalitásokkal rendelkező műszaki szakember, akinek egy-egy ötlete, gondolata, műszaki megoldása, javaslata százezreket és milliókat hozhat a „konyhára". Rangjával és beosztásával együtt jártak olyan megbízatások, olyan tennivalók is, amit kötelességszerűen elvártak tőle, de amihez neki sem kedve, sem érzéke, sem energiája nem volt. O alkotni szeretett volna és nem reprezentálni; ő műszaki megoldások kifundálására szánta az életét, nem pedig a jelentések gyártására, a túlburjánzó adminisztrációra, a végeláthatatlan értekezletekre stb. Tudta, hogy e sajátságos munkamegosztásban a látszólag értelmetlen tevékenységnek is helye, szerepe van, csak azt nem értette, miért neki kell az efféle tennivalókkal törődnie? S mert e kérdéseit nem rejtette véka alá, egy idő után nem volt maradása. Ma, betegen és csalódottan dolgozik egy jelentéktelen kis munkahelyen, de — mert a szakmájának élhet — még mindig több hasznot hajtva, mint a nagyhírű üzem első műszakijaként Említhetem —, hogy ne csak műszaki szakemberek köréből hozzam a példákat — a fiatal, tehetséges, energikus pedagógus esetét. Előléptették igazgatóhelyettessé, s ő azzal a hittel fogadta az előléptetést, hogy most bizalmat és lehetőséget kapott pedagógiai elképzeléseinek megvalósítására. Azóta alig telt el fél év, s életének gyötrő gondja, hogy miként menekülhetne a „megtisztelő" beosztásból. Szakmányban készíti az iratokat, a leltárokat, túlórákat számol és sorba áll a kollégák fizetési borítékaiért; a szakma — sajnálkozva ugyan —, de mint pedagógust „leírta". Néhány évvel ezelőtt készült az a tanulmány, amely a szellemi foglalkozásúak munkakörülményeit vizsgálta, elemezte. Ebből többek között kiderült, hogy például az alkotó műszakiak, napi munkaidejüknek mindössze egyharmadát fordíthatják a tulajdonképpeni szakmai tevékenységre. A többi idő elmegy erre-arra, mindenféle olyan tennivalóra, amelyek ellátásához legfeljebb a középiskolai érettségi kellene. A vizsgálat készítői persze nem fogalmazták meg a kérdést, de minden megállapításukból csak az csendült kl: miért nem hagyják ezeket az embereket dolgozni? Miért van az, hogy bizonyos esetekben többnyire szemrehányóan fölemlegetjük a diplomások képzésének költségeit, ám amikor arról van szó, hogy ugyanezek a diplomások — tisztesség ne essék! — „favágó" munkára kényszerülnek, akkor senkinek sem okoz fejfájást, hogy mibe is kerül nálunk egyegy diploma. , T

irténelmi tény: szellemiekben gazdag ország vagyunk. Olyan gazdag, hogy a világon szinte egyedülálló pazarlást engedhetünk meg magunknak. Ennek gazdasági káralt a jelek szerint kibírjuk. De, hogy miként bírják ki az emberek, akiknek szakmai tevékenységét lehetetlenné tesszük, az alighanem senkit sem érdekel. t Vértes Csaba A közművelődés vesztesei A községi művelődési ház vezetőjének panasza nagyjából így szólt: ha a helyi vezetőkön múlna, a házat már régen becsuktuk volna. Nem azért, mert nincs pénz, hanem mert a ház átalakításához semmiféle megoldást nem fogadnak el. Nézzünk egy kicsit a panasz mögé. A vidéki kulturális otthonok jó része legalább két-három évtizede épült, az akkori elképzelések szerint. Legyen egy nagy terem, ahova jó sokan beférnek, hogy minél nagyobb tömeg jusson a kultúra közelébe, legyen egy társalgó és egy könyvtár. A művelődést alapvetően akkoriban a mozi, a színház, a könyv jelentette. Hogy az emberek érdeklődési köre nem egyforma, hogy szoros kapcsolatot egyszerre nagy tömeggel kialakítani csak ritkán lehet, ez akkoriban keveseknek jutott csak eszébe. A nagytermet megtölteni viszont csak ritkán lehetett, így a művelődési házak többnyire kongtak az ürességtől. A művelődési ház vezetője ezen a kész helyzeten akart némileg változtatni. Szétnyitható ajtókkal felosztani a nagytermet, az előcsarnok széleiből kis helyiségeket leválasztani. Nem túl költséges, ám mégis célravezető megoldás. Csakhogy a helyi vezetők azt felelték: előbb pezsegjen az élet a házban, majd akkor elhiszik, hogy érdemes forintokai áldozni az átalakításra. Talán mondanunk sem kell, hogy mást tekintett a művelődési ház vezetője eredménynek és mást a helyi vezetés. A meglevő kisteremben nem túl nagy számú. de izgalmas programokat szervező ifjúsági klub működött, a szabad órákban ugyanitt főzőtanfolyamot indítottak, a könyvtárban az iskolásoknak irodalomórákat tartottak. Mindez azonban a lakosság öt-tíz százalékát érintette ás ezzel elégedetlenek voltak a falu elöljárói. A művelődési ház vezetője ekkor a község legnagyobb munkaadójához, a téeszhez fordult Azt javasolta nekik, hogy szervezzenek közös programokat a szövetkezet KISZ-eseivel. A téeszben végighallgatták, értően bólogattak. Majd elnapolták a választ. Kis idő múltán szétfutott a faluban a hír, hogy a szövetkezet a munkahelyi oktatási és kulturális tevékenység elősegítésére saját kultúrházat épít, a központi irodákhoz közel. A saját kultúrház azóta talán már tető alá is került. Minden szép lenne, csakhogy ezt az épületet kizárólag a szövetkezetieknek építik. A falu művelődési háza, kulturális tevékenysége, egységes közművelődése nemhogy nyerne, de jócskán veszít általa. R. S. Hobo Blues Bánd Vissza a gyökerekhez! Aligha kétséges, a nyári rockévad legjelentősebb, hazai eseménye az Omega együttes 50 koncertből álló, nagy országos turnéja, melyre július—augusztusban a Balaton környéki szabadtéri színpadokon és az ország nagyobb városaiban kerül sor. Az európai hírű együttest nem kell bemutatni, a velük egy műsorban fellépő Hobo Blues Band-ről viszont érdemes egyet-mast lejegyezni. Diplomamunka a rockról Hobo köré az elmúlt hő- nak. Nem csillog rajtuk fiitnapok forrongásai után re- ter, nem bűvészkednek az mek kis társaság szervező- elektromossággal, nincsenek dött. Póka Egon basszusgi- pirotechnikusaik. Mindent a táros, Körös József szóló és Szénich János gitár, Döme Dezső dobos, valamint a kiváló bluesénekes Deák Gyula — alias Bili. A Hobo Blues Band már zenére építenek és Hobo számok közötti vicceire, bohócos fintoraira, állandó nyüzsgésére, váratlan ötleteire. A magyar Mock Jagger — csipkedik meg őt gyakran a színpadi megjelenésével, ze- rossz nyelvek, de nem hi- szont nei feállásával (három gi- szem. hogy Hobonak szótár, dob, ének) is a kezdete- gyenkeznie kellene az összehasonlítás miatt. A zenekar ugyan alig egy éve alakult, de tagjai „régi motorosok" a popszakmában. Az együttes vezetője Földes László — Hobo — pedig már a beatzene kezdeteinél is ott volt, később fellépett a legendás Kex, Syrius együttesekkel, s bár azóta keveset állt a reflektorfényben, mindenütt ott van, ahol a rockzenével kapcsolatban történik valami. Dalszövegeket ír a P Mobilnak, előadásokat tart a rockzene művészeti jelentőségéről és társadalmi hatásáról, könyvet ír a Rolling Stonesról, diplomamunkája a rockzene formanyelvéről született, rockcentrumot szervezett egy művelődési házban, szerepelt színpadokon, beatköltők versét szavalta, fordított és Szerémi László álnéven novellái jelentek meg. t önálló együttessel tavaly ősszel lépett fel először azzal a tudatos céllal, hogy az egyre inkább eloperettesedő popzenéről a fiatalok figyelmét ismét a rockzene tisztavizű forrására, a bluesra irányítsa. A szakma éppúgy, mint a közönség elismeréssel fogadta a kísérletet, s ebben közrejátszott az is, hogy a Hobo Blues Band, mint nevük is sugallja, olyan zenét játszik, amelyet sajnos mostanában ritkán hallani a magyar popegyüttesektől. Sajót feldolgozásban — „Ezt a dolgot, amit most csinálunk — nyilatkozta Hobo — a Piramis, a P Mobil, illetve a régi Tűzkerék, Mini, a valamikori Kex kezdte el. Ezeknek a zenekaroknak a munkássága nem múlt el nyomtalanul, hatásuk közvetve érezhető, mert az emberekben igény támadt arra, hogy ne csak műőrjöngés, füst és köd legyen." ket, a nagy elődöt és példaképet, a Rolling Stones-t idézi. Koncertprogramjuk jelentős részét a feledhetetlen klasszikus blues és rock számok — Hey Joe, Johhny B. Goode, Szimpátia az ördöggel, stb. — alkotják, saját feldolgozásban. „Az elmúlt években valahogy elfogadottá vált, hogy csak saját számokat kell játszani, mert az az igazi. Ez éppúgy nem lehet teljes program. mint ha valaki csupán külföldi dalokat utánozna — magyarázza Hobo törekvésük. lényegét. — közönség újra visszatér a színpadokhoz, nem elégszik meg a közvetített zenével; látni akarja a színpadi személyiséget, hallani a zenét és a szöveget abban a hármas egységben, ahogy akkor, és ott, legtöbbször ugyanúgy nem ismétlődő módon megnyilvánul. A blues pedig igazán élő előadásban hiteles." Jellegzetes stílus Eleinte sok vád érte az együttest, hogy csak másolnak, interpretálnak. Az első önálló számok elkészülte után azonban kiderült, hogy nagyon is jellegzetes 6tílust képvisel a csoport, és ha lefordították Kerouac, Salinger, Ken Kesey és a beatirodalom más képviselőinek műveit magyar nyelvre, miért ne lehetne a rockkultúra legjavából, a Cream, a Rolling Stones, Jimi Hendrix, Chuck Berry, vagy a Doors együttes dalaiból magyarra fordítani S miért ne tudja meg a közönség, hogy a dalok szövege is lehet irodalmi értékű, hogy nemcsak a nyári napról lehet énekelni, hanem társadalmi gondokról, emberi szenvedésekről, egyéni fájdalmakról, örömről is? A Hobo Blues Band már ma is jelentős rajongótábort mondhat magukénak. Május eisején és június 5-én több mint tízezer embert tapsolt és újrázott nekik a Budai Ifjúsági Parkban. Nem véletlen, hogy az Omega őket választotta „melegítő" zenekarKülönleges japán sportok A japán sportszeretet ősi voltát leginkább a szumo bizonyítja: e birkózás-típus eredete majd kétezer évre vezethető vissza. A versenyzők — az alacsony, vékonytermetű japán emberek gyökeres ellentéteként — valóságos izomkolosszusok: a 100 kilót mindenképpen felül múlják, de nem ritkák a kétméteres, kétmázsás óriások sem. (Furcsa módon a versenyeket ugyanakkor nem súly szerinti csoportba sorolással bonyolítják le. A fiatalság kedvenc sportja a kendő. E tradicionális vívásban a kardot vagy tőrt hasított bambuszrudak helyettesítik, ezeket — a szamurájfegyverekhez hasonlóan — két kézzel fogják. A küzdelem tökéletes fegyelmet és összpontosítást igényel, még ha veszélyek kiküszöbölésére ütéseket felfogó sötét védőfelszerelést, s arcot fedő rácsos bőrsisakot viselnek Is. E sportot is csak a hozzáértők élvezhetik igazán: a támadó- és védőfogásokat legtöbbször villámsebességgel hajtják végre. A kjudó — a hagyományos japán íjászat — szintén az ősi katonai sportok közé tartozik. A komoly erőfeszítést igénylő célzást-koncentrálást önfegyelmező gyakorlatokhoz is felhasználták. Széles körben elterjedt sportág az aikidó is, ez a judoval párhuzamosan terjedt el, s a szabadfogású birkózás egyik szélsőséges változatának tekinthető. A karate fő jellemzője via segédeszközök hiánya: e küzdőforma kialakulása azokra a feudális időkre vezethető vissza, amikor A zeneszociológusok. a . , , kultúrtörténészek már sok a Parasztoknak a fegyverv:éve leírták, hogy a 25 éve létező rockzene az egyetemes kultúra részének tekinthető. Befolyása a társművészetekre — a filmre, a színházra, a képző- és iparművészetre, az irodalomra — bizonyított és vitathatatlan. A Hobo Blues Band most ennek az új művészetnek egy piciny, eddig magyarul nem ismert töredékét „csempészte be" selés tilos volt. Puszta, kézzel, illetve lábbal voltak kénytelenek védekezni: az ellenfelet ütéssel vagy rúgással terítették le. A mai karatében az ütéseket lényegében csak imitálják, hiszen azok valódi végrehajtása roppant veszélyes lenne. Ennek ellenére e sportág népMagyarországra. Azt a pi- SZerűsége világszerte gyorsan ciny, de meghatározó részt, .. , ., ,. , , amiért érdemes koncertre novekszlk ~ az utóbbi evekjárni, a rockzenét szeretni és ben hazankban is egyre több hallgatni. karateklubban tartanak edSebők János zéseket, bemutatókat. Hivatal