Délmagyarország, 1979. július (69. évfolyam, 152-177. szám)
1979-07-13 / 162. szám
Péntelc, 1979. július 13. 5 Háromévenként egy Trabant ára Riport a munkásszállításról Hirdetés a sándorfalvi tanács előszobájában: munkásokat toboroz a konzervgyár. Utazás oda-vissza a gyár által biztosított autóbuszon. Telefon a konzervgyárba: a vonal másik végén Kelemen Géza munkaügyi osztályvezető. — Láttam a toborzó plakátot Írnék róla ... Kezdeményezőkészség a vállalat részéről kedvező feltételek a dolgozóknak! Hány új munkást sikerült megnyerniük? — Eddig összesen hármat. Igaz; a toborzás még nem fejeződött be. — Többre számítottak? — Igen. Csongrád megyében tizenhét községből hozza a gyár járata a dolgozókat Nagyon gazdaságtalan a buszok kihasználása. Ez nemcsak a mi gondunk, más vállalatok hasonló cipőben járnak. Fölvetettük, hogy közösen tehetnénk - valamit Telefon a textilgyárba: a munkaügyi osztály vezetője, Sas Tibor:. — Nálunk jónak mondható a helyzet, 34—35 ember jut egy buszra, ez a férőhelyek 80—90 százalékát jelenti. — Hány embert szállítanak és mennyibe kerül ez a gyárnak? — Körülbelül 240-et, mintegy 3,5 millió forintért évente. — Meddig gazdaságos egy gyári munkásjáratot üzemben tartani? — Ez függ a busz bérleti •díjától, a munkabérektől és attól is, hogy egy dolgozó mennyi bruttó nyereséget termel. De itt nem is csak a gazdaságosságról van szó, hanem a munkaerő megtartásáról. Képzelje el az egyszerűség kedvéért, hogy csak szövőnők járnak a szerződéses járatainkon. Megszokták a kényelmet, rövidebb utazási időt, háztól házig utazást. Nem vennék szívesen, ha le kellene mondaniuk róla. Milyen helyzetbe kerülne nélkülük a gyár? Kétszáznegyven főről van szó! — A konzervgyár kooperációt. ajánlott... — Nem vagyunk ellene. De nagyon nehéz egyeztetni. Más útvonalon járnak a buszaink. Ha csak a közös pontokról hozná el egy közös járat az embereket, sokan lemaradnának. Ha mindenhová elmenne, ez sok kerülővel és az utazási idő jelentős növekedésével járna. Más cégekkel, például a DÉLÉP-pel az eltérő műszakbeosztás miatt lenne nehéz közös megoldást találni. — Hány szerződéses autóbuszt tart üzemben a Volán? Balogh Imre, a forgalmi osztály vezetője tájékoztat. — Fogalmazzunk úgy, hogy az összes eszközállománynak körülbelül 16 százalékát. Ez rendszeres szerződéses fuvarozási forma. A menetrendet a Volán készíti el, de a fuvaroztató határozza meg, milyen útvonalon, mikor közlekedjék a járat. — Mióta bérelnek ennyi autóbuszt a Volántól munkásszállításra? — Három-négy éve. öszszefüggésben lehet ez egy páréves rendelkezéssel, amely lehetővé teszi, hogy különböző közületek is vásároljanak autóbuszt. Sokan éltek is a lehetőséggel, mások a Volántól bérelnek több buszt. Van ebben valamilyen versenyszellem is: ha az egyik vállalat különbuszt állít be a munkásainak, a másik sem maradhat le. — Jó vagy rossz a Volánnak, ha sok szerződéses járatot igényelnek? — Ezek nincsenek tele. Csúcsidőben közlekednek, viszonylag rövid útvonalon. Népgazdasági szinten ez ráfizetés. — Nem szállíthatnák egy járaton több gyár dolgozóit? — A. fuvaroztatók az ősszférőheiyért fizetnek, ezt szeretnek csökkenteni. A tarifákat minisztertanácsi jóváhagyással rendelet szabályozza, a szabad kapacitás fölött pedig a Volán rendelkezik: a fennmaradó helyeket értékesítheti. — Értékesítik? — A menetrend változik: hol egyik, hol másik műszakra hozza a busz a munkásokat; így nem tudjuk meghirdetni; csak kis részét értékesítjük. — Csak a rendelet miatt zárkóznak el a közös munkásszállítás elől? — Ez önmagában is elég Indok. Különböző helységekből, különböző útvonalon járnak a buszok, teljes kihasználásukat emiatt sem tartjuk megoldhatónak. A konzervgyárban három busz hét viszonylatban közlekedik, mintegy 200 embert szállít. Ez évi 7 millió forintjába kerül a gyárnak. Felszállok a Kistélek— Kömpöc—Csengele felé közlekedő munkásbuszra. Megszámolom: 46 ülőhely van, 18 utas. — Igazából nincs ezekre szükség — mondja Kelemen Géza, amikor személyesen is felkeresem. — Sokmilliós ráfizetés a mai üzemanyagszegény világban. Aki el akar menni, azt a különbusz sem tartja vissza, aki marad, az bejárna a menetrendszerűn is. — Miért nem szüntetik meg? — Egyetlen vállalat nem teheti: azonnal otthagyná az összes bejáró dolgozója. — Miért Indították ezeket a járatokat, ha ilyen ráfizetéssel jár? — Négy-öt éve még tele voltak. — Hová tűnnek a munkások? — Téeszbe, helyi üzemecskékbe, háztájiba. A pénzük ott is megvan, nem kell utazni, több idejük marad. A DÉLÉP utaztatja a legtöbb munkást: csak Szegedre 1300 főt. Elég jó, 70—80 százalékos a helykihasználás, így is mintegy 25 millió forintot emészt fel évente Szegedre a személyszállítás. A bódés, „fapados" kocsik cseréjével ez csak emelkedik majd. Az adatokat Kapovits Gábor szállítási osztályvezetőtől és Földi Lászlóné személyszállítási előadótól kapom. — A bérleti díjszabás is a szerződéses járatok számát növeli. Ha eljön a dolgozó a menetrendszerű járattal, a bérlet kétharmadát neki kell fizetni. Ha elhozzuk szerződéses busszal, csekély térítésért utazhat. Több fórumon is kérte a DÉLÉP, hogy1 változtassanak ezen — eredménytelenül. — A mai helyzet nem túl vigasztaló. Mi várható a közeljövőben? — Kiszámoltuk, annyit költ a vállalat a dolgozók beszállítására, hogy ebből a pénzből háromévenként minden bejárónak vásárolhatnánk egy Trabantot. Várható a tarifa emelése, ez tovább drágítja a szállítást. — Lát valamilyen reális megoldást? — Mi hajlandók vagyunk kooperációra. Ha változna a tarifarendelet, többet téríthetnénk a menetrendszerű járatok költségeiből, az ls jelentene valamit De a munkaerő elvándorlását ez aligha akadályozhatja meg. Gépesítés, a technika fejlesztése az egyetlen megoldás, amely a munkaerőt pótolhatja. Tanács István Tanácskozott a KISZ megyei bizottsága Az újszegedi KlSZ-vezetőképző központban tartotta ülését tegnap a KISZ Csongrád megyei bizottsága Bódi György első titkár elnökletével. Ott volt a tanácskozáson Kamenszky Péter, a megyei pártbizottság munkatársa és Nádas Péter, a KISZ KB munkatársa. A testület tagjai elsőként Lovászi Józsefnek, a KISZvezetőképző központ igazgatójának jelentését hallgatták meg az iskola egyéves munkájáról valamint a középvezető-képzés szerepéről. Értékelés hangzott el az 1978/79-es politikai képzési év eredményeiről, hiányosságairól is. Ezt követően Kulcsár Péter, a megyei KISZbizottság titkára összegezte a tavaszi KlSZ-alapszervezeti taggyűlések és küldöttgyűlések tapasztalatait, majd Padár Lászlóné, megyei úttörőelnök tájékoztatta a KISZbizottság tagjait a XV. Nyári Űttörő-olimpia megrendezéséről. A bizottság ülésén többek között megállapították, hogy csaknem 30 ezer Csongrád megyei ifjúkommunista vett részt valamilyen politikai képzésben az 1978/79-es oktatási évben. A különböző képzési formák többsége bevált, hatékonyságuk javult, de színvonalbeli különbség van közöttük. A középiskolákban Kiliánkörökben készülnek föl a diákok a KISZ-tagsógra. Ezek a foglalkozások helyenként, sajnos rendszertelenek, néha pedig unalmasak. A munkahelyi KISZ-szervezetekben csak elvétve működnek Kilián-körök, inkább az egyéni patronálás terjedt el. A legnépszerűbbek az ifjúsági vitakörök. Ez a képzési forma döntő fontosságú a KISZtagok világnézeti, politikai tudatformálásában és vitakészségük fejlesztésében. Gondot okoz azonban, hogy a propagandisták egy része nem eléggé felkészült. (Különösen vonatkozik ez a megállapítás a középiskolásokra.) A KISZ-aktivisták körének színvonalán is van még mit javítani, főleg a járásokban és a kis községekben. Az alapszervezeti titkárképző tanfolyamok iránt nőtt az érdeklődés, bár néhány gazdasági vezető — munkaerőhiányra hivatkozva — még mindig nem támogatja kellően a KISZ-titkárok részvételét e tanfolyamon. A párttag-propagandisták aránya az előző évi 33 százalékról 61 százalékra nőtt. Az újszegedi KISZ-vezetőképző központ átadása óta eredményesebben, dinamikusabban fejlődik Csongrád megye KISZ-vezetőinek politikai felkészítése. A hathetes tanfolyamok tematikája a KISZ KB politikai képzési osztályának útmutatóját követi. Az előadások színvonala, az előadók munkája jó. A hallgatók írásbeli és szóbeli vizsgán adnak számot elsajátított ismereteikről. A szabad idős és kulturális programok tartalmasak, változatosak. A tanulást másfél ezer kötetes könyvtár, folyóiratok, filmek, lemezek segítik. Minden tanfolyam eredményes volt. Sikerrel zárult a főiskolai, egyetemi KISZ-vezetők oktatása, s megkezdődött a középiskolai középvezetők képzése is. A KISZ-vezetőképző központ közreműködött országos és megyei ifjúsági rendezvények lebonyolításában, szerepet vállalt az ifjúságmozgalmi kutatómunka beindításában. ellátta a területi politikai képzés szakmai irányítását SZEGEDI ÜNNEPI HETEK Havdn: A patikus. A Tanyaszínház előadása ma, pénteken este fél 7-kor Fere leszálláson, valamint negyed 9-kor a makói Lenin téren. Kondor Béla monotípiái. Kiállítás a Bartók Béla Művelődési Központban, július 29-ig. Kecskés. Ágnes textiltervező kiállítása a Bartók Béla Művelődési Központ „B" Galériájában, júlins 29-lg. A közművelődési könyvtárak 30 éve. Könyvtártörténeti k'ál ítás a Közművelődési Palota kupolájában, július 16-ig. Móricz Zsigmond-emlékkiállítás a Somogyi-könyvtárban, július 21-ig. Képek a Tiszáról. Horváth Dezső és Gyenes Kálmán fotókiállítása a tápéi Juhász Gyula Művelődési Házban, augusztus 9-ig. A Kiskunság népi fafaragása. Kiállítás a szöregi Tömörkény István Művelődési Házban, július 26-ig. A Solar alkotócsoport fotókiállítása a dorozsmai Petőfi Sándor Művelődési Házban. A Móra Ferenc Múzeum állandó kiállításai: Hunck, avarok, magyarok; Élő szegedi képzőművészet: Lucsgyűjtemíny; Épülő Szeged; „Vasvirágok" — a szegedi lakatos- és kovácsmesterség 200 éve; Kőolaj- és földgáz; Parasztbútorok és viseletek; Ember és környezete. Ifj. Lele József néprajzi gyűjteménye Tápén (Vártó u. 4.), megtekinthető délelőtt 10-től délután 2 óráig. A nyári tárlatok történetéből Jövő vasárnap nyílik a huszadik Az idén huszadszor rendezik meg a Szegedi Nyári Tárlatot. A kiállítássorozatnak immár fejlődéstörténete van. 1960-tól, amikor első ízben társultak nyári képzőművészeti rendezvények a szabadtéri játékok előadásaihoz, a mostani, huszadik kiállításig izgalmas utat tett meg a tárlatsorozat. Hullámzásaival szinte hőmérőzni lehet képzőművészeti életünk változásait A felújított szabadtéri játékok második évében nagy sikerű kiállítást rendeztek a képtárban. A Képzőművészetünk a felszabadulás után című tárlat, melyet a Magyar Nemzeti Galéria rendezett, tizenöt év művészeti anyagának legjavát mutatta be. A „művek most szinte megkétszerezett erővel kutatják, keresik a szocialista eszmeiség és tartalom kifejezésének új művészi eszközeit ..." — írta a kritikus. A tárlat amely huszonkét szegedi festő 34 legjobb festményét is tartalmazta, „méltán sorakozott a Szegedi Ünnepi Hetek rendezvényei közé". Egy • esztendővel később új profillal jelentkezett a tárlat — Szeged város Bács-Kiskun, Békés és Csongrád megye festőinek, szobrászainak alkotásaiból rendezték meg a Dél-alföldi Képzőművészeti Kiállítást. A 82 kiállító művész között 40 szegedi festő, szobrász és grafikus szerepelt. A kiállításról szóló recenzióban olvashatjuk: „a szegedi képzőművészek ez utóbbi években méltán felhívták magukra az országos képzőművészeti élet figyelmét". Ekkor jelentek meg a következő méltató sorok is: „Reméljük, hogy Kecskemét és Baja, Szeged és Hódmezővásárhely, Békéscsaba és Gyula festőinek és szobrászainak e közös összefogása szép sikert eredményez, mely felzárkózva a Szegedi Szabadtéri Játékok országos színvonalához, biztos záloga lesz a kővetkező évek még kiteljesedettebb értékű nagy, alföldi képzőművészeti találkozójának." Az 1962-es kiállítás — fölvállalva az előző két év tárlatait —, mint a harmadik szegedi nyári tárlat nyílt meg, 90 alkotó 170 művét fölsorakoztatva. A 62-es és a 63-as kiállítás a helyi és környékbeli alkotók mellett fölvonultatta az ország művészeti életének olyan kiemelkedő alkotóit, mint például Bernáth Aurél. Kmetty János, Holló László, Laborcz Ferenc, Borsos Miklós, Kohán György, s jelentkezett több tehetséges fiatal művész, köztük Németh József, Szalay Ferenc, Patay László, Orosz János, Kokas Ignác. Az akkori katalógusok így fogalmaztak: „.. .a művészek érdeklődéssel fordultak a gépek mellett dolgozó üzemi munkások és a közös tulajdont művelő parasztok felé is." Majd: „A figurális kompozíciók legtöbbje... az alföldi parasztság munkájához kapcsolódik. Vannak azonban olyan festmények és rajzok is, melyek az ipari és kulturális területekhez, valamint a városi emberek mindennapjaihoz kötődő témákat jelenítenek meg ... Az egyre kiterjedtebb vonzáskörű helyi nyári tárlatok által Szeged ábrázolóművészete évről évre reményteljesebben fejlődik, és fokozódó lendülettel kapcsolódik bele a hazai szakterület országos hálózatának fővonalába." * A kővetkező esztendő, 1964 egy nagy kísérletnek számított. Ekkor ugyanis Szegedi Országos Képzőművészeti Kiállítás címmel rendezték meg a tárlatot, amely „egy csokorba fogja össze a kiállításra alkotott müveket, és az utóbbi évek közgyűjteménybe került alkotásait". Olyan névsort állíthatnánk most itt föl, mely szinte egyenlő a felszabadulás utáni magyar képzőművészettel. Csak néhány név: Barcsay Jenő. Czóbel Béla, Domanovszky Endre. Fónvi Géza, Bernáth Aurél, Kmetty János, Kohán György, Poór Bertalan, Hintz Gyula. Ferenczy Béni, Laborcz Ferenc, Pátzay Pál, Somogyi József, Vilt Tibor stb. A retrospektív jellegű kiállításról így írt D. Fehér Zsuzsa: a festészet és szobrászat, rajzművészet sűrű prdbáztatása, erőszakolt keresztmetszet-igényű feltárása már idejétmúlt művészetpolitikai elképzelés, s örülünk az egyéni és csoportos bemutatkozásoknak külön-külön — bizony jót tesz néha átfogóbb gyűjtemény alapján ítélni a magyar képzőművészet fejlődéséről, útjáról, eredményeiről, problémáiról. Erre ad jó alkalmat az idei szegedi tárlat..." * A 60-as évek közepétől ismét új szakasz kezdődött a nyári tárlatok történetében. A hatodik seregszemle volt az, mely szinte vízválasztó az előbbi esztendők kísérletei és a következő évek törekvései között a Városi Tanács a kiállítandó alkotások színvonalbeli gazdagításának érdekében plakettel járó díjakat alapított, amelyeket a tárlaton legjobban szereplő művészeknek ítélt oda! Az első díjazottak: Kokas Ignác, Pintér József, Szabó Iván és Szalay Ferenc. Azóta 73 művész részesült a nyári tárlat díjában. Bár azóta a szegedi kiállításokon kevesebb a„nagy név", de mind erőteljesebben jelentkeznek a helyi művészek, és gyarapodik, frissül az ide kötődő alkotók sora. 1965-ben fogalmazódott meg az igény: „Hasznos volna a Szegedi Nyári Tárlatok jellegét úgy alakítani, hogy azok a művészi vállalkozásokról, alkotói kísérletekről rendszeresen és bátran adjanak számot." Pogánv Ödön Gábor egv évvel később íev fogalmazott: „A mai magvar képzőművészet egvlk legbecsesebb tulajdonsága évpen nemzeti karaktere, az. hogv korszerű tartalmi és formai problematikája lokális hangvétellel nyilatkozik meg, legújabb termésében is van valami, ami kétségtelenül magyar, s ami csak itt. a mi hazánkban keletkezhetett ... A nyári tárlat Szegeden is azt bizonyítja, hogy az esztétikai zavarkeltés ellenére képzőművészetünk biztatóan fejlődik, kifejezésben skálája gazdagodik." A tizedik évfordulón, 1969-ben már jubileumot ült a nyári tárlat, több mint száz alkotó 400-nál is több műve reprezentálta az egyre erőteljesebbé és önállóbbá váló elképzeléseket, az izmosodó szegedi képzőművészetet. Szelesl Zoltán joggal állapíthatta meg: „Az idei jubileumi, X. Szegedi Nyári Tárlat híven tükrözi, hogy ezek az egy évtizede tartó rendezvények ma már nemcsak a Tisza-parti városnak kulturális éleiében töltenek be fontos szerepet, de jelentőségük hazai képzőművészetünk átfogó viszonylatában is nyilvánvaló lett." * A második évtized küszöbén Rczványi Márta azt írta, hogy a XI. Nyári Tárlat nem egyszerű tagja csupán a sornak, hanem kicsit kezdet is: első lépcső az új szakaszon. „A művészek évről évre megkapják a felhívást: »,színház. zene, tánc. irodalom ihletésű képzőművészeti alkotásokat* különösen szívesen lát a kiállítás rendezősége ... A kívánság lassan érleli gyümölcsét!" Az elmúlt évek kiállításaival kapcsolatban érdemes és fontos még idézni Rideg Gábor 1965-ös katalógus-előszavának néhány gondolatát: ..Kezdjük mindjárt egy kérdéssel. — Van-e szegedi műhely ? ... Költői kérdés, mert nem akarunk számon kérni, ha nincs, sőt azt szeretnénk, hogy ne is legyen, ne legyen szegedi műhehi, csupán a magyar képzőművészet műhelye Szegeden. Mert vajon mi szükség szegedi képzőművészetre. ha van képzőművészet Szegeden? Márpedig hogy van, arra többek között ez a kiállítás is bizonyíték... A Nyári Tárlat országos fórum, a puszta léte cáfolja, hogy létezhet külön szegedi, vásárhelyi, vagy akár budapesti képzőművészeti minőség..'. egv Szegeden születő képzőművészeti alkotás csak akkor válhat igazán országos érvényűvé, ha Szegeden is érvényes. de megfordítva is igaz. ha ez a műalkotás országos érvényű és hatású, csak akkor Igazán érvényes Szegeden." * Két évtized változó művészi ár-apálya a Szegedi Nyári Tárlatokat sem kerülte el. A kiállítássorozat mégis kiállta az idők próbáját — a szegedi nyár zsivalvgó, színes forgatagában rangos seregszemle. közművelődési fórum, ízlésíormá'ó műhely lett. A mostani, túlius 22-én nvíló 20. Nvári Tárlat több mint 200 műve — reméljük — e folyamat méltó állomása lesz. T.L.