Délmagyarország, 1979. július (69. évfolyam, 152-177. szám)

1979-07-08 / 158. szám

'ny r • I 10 Vasárnap, 1979. július 8. Megkérdeztük... Nevünkben beszélnek N

agy újságot nem tudok mondani, most vagyok huszonegy éves, és elektroműszerész. Nem vagyunk túlfizetve, az biztos, kettőnégy az alapom, kettőhárommal kezdtem. Érettségi után két év ment rá a szakmára, utána vizsga. Egy éve vagyok szakmunkás, sok tapasztalatom még nem lehet. Van, aki azt mondja, többet keres, de nem lehet elmenni rajta. Egyik osztálytársam rádió- és tévészerelő lett, neki még roszszabb volt eleinte. Irodaműszerésznek készült a másik, elment segédszí nesznek. A lányok egy • része már gyereknevelő szabadságon van, egyiknek-másjknak két gyereke is van, a fizetést velük se tudom összehasonlítani. Amíg a katonaidőt le nem töltőim, nem akarok megnősülni, hacsak közbe nem jön valami. Emlékszem rá. ott találkoztunk mi a vetélkedőn. Mindenki avval volt ott elfoglalva, hogyan győzze le a másikat, nem nagyon volt arra időnk, hogy megkérdezzük: hát te, koma. mit dolgozol? Pedig az is brigád, ez is brigád, lett volna beszélnivalónk. Az volt a szerencsénk, hogy elvittek bennünket a végén országjáró kirándulásra. Telibetaláltak vele, kirándulni mindig szeretek. Van természetbarátkör a cégnél is. sokat túrázunk, motorom is van, ha kedvünk kerekedik, fölindulunk a hegyekbe, a KISZ is szervez kiruccanásokat, de ez más volt. Először még nem hittem volna, hogy a baromfiföldolgozó vállalat munkása kíváncsi lesz a vasutasokra, a vasutas meg az állami gazdaság dolgozóira, biztosan nem is gondolt volna rá senki hivatalos tapasztalatcsere-szervező, hogy ennyire messzire eső embereket összehozzon. Elindult velünk a busz. és elkezdtünk összerázódni. Először a fiatalok a fiatalokkal, az idősebbek a hozzájukvalókkal, aztán keresztbe-kasba, ahogy jött. Amennyit én négy nap alatt megtudtam nyolc szakma munkásairól, azt száz tévéműsor se tudta volna elém állítani. Kérdeznek a tévében is mindenfélét, sokszor belegondolják talán azt is. hogy engem ez meg ez érdekelne, de nem biztos, hogy az érdekel. Meg az se biztos, elhiszem, hogy nem beszéltek össze: ilyen kérdésre ilyen felelet passzol. Én is kéTdeztem, engem is kérdeztek, senki kl nem nyitotta a száját csak azért, hogy szépet mondjon. Az se volt baj, hogy kifutottunk a műsoridőből. Mindent meg akartai? nekünk mutatni, de bejött egy baleset: azt mondták az öblösüveggyárban, hogy nem tudnak velünk foglalkozni, mert éppen karbantartás van náluk. Vakaróztak a szervezők is, erre nem számítottak. Nem baj, befoltozzuk a programot, elmegyünk a zománc?*okhoz. Ha nem láttuk az öblösüveggyárat. nem is tudjuk, veszítettünk-e vele. vagv nyertünk. Rámondtuk. Jó lesz, de hozzágondoltuk, hogv ebből se lesz semmi jó. Az időt ki kell tölteni valahogy. menjünk a zománcosokhoz. Hallottam én arról, hogv régebben sok tapasztalatcserét rendeztek az új módszerek átadáséra. Fejőgulvások mentek más istállókba. kőművesek tanulták a gyorsfalazást. Makszimenkó-módra. de mostanában inkább csak a főnökök járnak tapasztalatot cserélni. Ha mégis, szakmabéli a szakmabélivel tanakodhat egv kicsit. és vége. Ha a véletlen közbe nem jön. nyakamat rá. eszébe nem jutott volna senkinek, hogy a baromfis embert érdekli, mi történik a zománcipari művekben. A csirkét úgvse kell bezománcoznl. • maradjon inkább otthon, és dolgozzon. Mondom, űgv mentünk be, hogv az időt el kell tölteni valahogyan. Két csoDortra osztottak bennünket, az egyik át is futott raita hamar, és meg nem értette, mit nyavalygunk mi annyi ideig. Sürgettek már bennünket a vezetők ls. haladjunk, haladjunk, borul a másik program, mi meg azt gondoltuk, fene tudja, jövünk-e ide még egyszer, most kérdezzünk. amit lehet. Miről? Villanytűzhelyről, gáztűzhelyről. Azt mondta a gyár embere, amikor először előálltak a portékával. legyintett egyet a kereskedelem: ilyesmi nem kell a magyar dolgozónak. Csinálják a régit, majd azt megveszik. Külföld meg nyújtotta érte mind a két kezét. Az más. a külföldi dolgozó bogaras, az beugrik mindennek, ami új, de szerencsére, a hazai dolgozó nem ugrik be. Szereti, ami jó, ami bevált, ezt meg nem szereti. A Skála vett egy tételt, még le se tette a boltba, már elkelt. Akkor ütötte föl a fejét a kereskedelem: ejha! Micsoda dolog az, hogy a Skálának van. nekünk meg nincsen? A gyár persze erre már azt mondta, türelem. emberek, más kötelezettségeink is vannak, várjon mindenki a sorára. Nagyokat bámultunk. mert amit mondtak, mindent a mi nevünkben mondtak. Hogy a dolgozónak nem kell! De a dolgozót meg nem kérdezte senki. Ki hatalmazta föl őket, hogy a mi nevünkben nyilatkozzanak? Tudja, mit láttunk ott? Én villannyal dolgozom, műszerész vagyok, ami praktikusság elképzelhető, az én fejemben jó sokáig elketyeg, de programozható villanytűzhelyről még nem álmodtam. Elmegy az ember reggel dolgozni, előtte fölkészíti az ebédet beprogramozza a tűzhelyet, vége a munkának, megy a gyerekért, és mire hazaér. éppen akkorra fő meg az ebéd. Beleprogramozta a gépbe, mikor kapcsoljon be. mikor ki, mikor gvútjson az egyik lábos alá. mikor a másik alá. A sütőben egyszerre nyolc tepsi tészta sülhet. Nagycsaládosoknak nem kell az ilyen szerkezet? De nagyon tudja valaki, mi kell a másiknak! Azon is elrágódtunk, hogyan lehet korszerű üzemben korszerű szervezéssel dolgozni. Nem sokat adtam eddig az ilyen beszédre. és megértettem a dolgozót. ha a bogaras gyárból elment Azon kukacolion valaki, hogy jobb kézzel fogja meg a vasat, vagy ballal? Ide teszi, vagv oda teszi? Erre is azt mondanák, jó, nézze meg a főnök, és döntse el, kell ez nekünk, vagv nem kell. Salgótarjánban is ezt mondhatták. mert a dolgozók egy része fogta magát, és elment Nem tudta. mi ez. Aztán szépen szivárogtak vissza. akiket egyáltalán visszavettek. Az volt a cél. hogy a dolgozó egyetlen fölösleges mozdulatot se tegyen. Csak avval az ujjával nyúljon hozzá, amivel kell. Olyan nincs, hogy nincs munka, hogy várni kell. mindenki csinálja, ami rá tartozik. Nem fárad el. friss marad, már ez is eredmény. De többet termel, és többet is keres. Annyira bolond lenne a munkás, hogy ez neki nem kell? Ott helyben azt ls megtudtuk, könnyen el lehet csúszni a legjobb újításon is. Mondom, két csoportban vettek bennünket. Ugyanazt mutatták, de nem ugyanúgy. Az egyik csak vezette a csoportot, a másik meg szívvellélekkel magyarázott. A második mondatánál már tudtuk, evvel érdemes beszélni, erre érdemes hallgatni. Mindent megkérdeztünk. ami csak eszünkbe jutott. Muszáj-munkával biztosan nem lehet meggyőzni a dolgozót, de őszinte szóval elég könnyű. Azért kérdezték a másikak, mi a nyavalyát csináltunk mi ennyi ideig. Megismertünk valamit, ennyi az egész. láttunk olyan okos gépeket, amelyek öt-hat réginek a munkáját gombnyomásra elvégezték. Nem a sarokban álltak, nem is ponyva alatt, az udvaron, hanem dologztak vele. Nyomták a gombiát! Csak néztük: korszerű üzem. és kézzel nyúlnak a festékbe? Na. barátok, itt se tejfölből van a világ, úgy látszik, itt se vettük meg az egész technológiát. Mutatja a festő, olyan festék ez. ha X megszárad egv kicsit, mint a száraz homok, lepörög a kezéről. Ilyet se láttunk azelőtt. És a lemezről nem pörög le? Nem. mert közben ráégetik. Abból lesz a zománc. Ha idegenekkel ilyen könnyen össze tudunk melegedni, gondolhatja. a brigáddal sincs baj. Amikor iparitanuló voltam, akkor láttam már. itt egyetértés van. Olyan nincs, hogy valaki lusta, elveti magát. A másikkal tolna kl. de a másiknak is van annyi esze, hogy nem hagyja magát. Azt én nem mondanám, hogy a vezetőn múlik, egy üzem. vagy egy vállalat hogyan dolgozik, bár legtöbbet a vezetőt emlegetik mostanában. Azt se mondom, hogy nálunk minden nagyon jó, hogy mi soha nem mondunk egy hangos szót se. Csak az van. hogy nincsen olyan ellentét dolgozók és vezetők között, ami gátolná a munkát. Az egész vállalatra nem merem mondani, csak egv éve vagyok itt, nem tudhatom. Ahol azt mondják, minden nagyon •szép. egy kis fösték abban is lehet. (Elmondta Pető András, az áramszolgáltató vállalatnál.) HORVÁTH DEZSŐ Baka István A nagy vadász Poharát duhajul az ég tükrébe vágta, és lőn éjszaka, csak tükörcserép-csillagok, csak a telihold csorbult szélű pohara világít, ám ha gally reccsen, ha a vadvizeket zápor hugyozza. ö jár-kél közöttünk, és szemeiből ólomsörét pislog, s mi kushadunk. Mert tekintetétől a nyúlprém felbukfencezik kabátostul, és a gyertyaláng, mint asszony a kéjben, felszítva ráng fenséges horkantásai szelében. Mert állunk mindenütt a négy égtáj célkeresztjén, hiába lengünk ki jobbra-balra, még a végső szavunkat is telibe találja. Jár-kél köztünk a Nagy Vadász, az ég tükörromja alatt, s iszákjából a [megsörétezett hajnalok vére a földre csepeg, s éjszakává visszafeketedik. Chilével egy volt a sorsa H eívenöt éve született Pablo Neruda, a latin-amerikai kontinens egyik legnagyobb hatású költője. Két héttel sem élte túl a népi egységkormányt megdöntő fasiszta puccsot, barátjának, Salvador Allende elnöknek a meggyilkolását; 1973. szeptember 24-én, hatvankilenc éves korában meghalt egy santiagói kórházban. Halála után a junta barbár katonái otthonát feldúlták, kirabolták, könyveit elégették. Halála egyéves évfordulóján minden megemlékezést könyörtelenül betiltottak. Miért fél a fasiszta erőgépezet egy halott költőtől? Van oka rá. Pablo Neruda neve egyet jelent a haladással, a forradalommal, nemcsak szűkebb hazájában, Chilében, hanem az egész világon is. Forradalmár költő volt — költő-forradalmár. Politikusként költő volt: a latin-amerikai kultúra nagykövete nemcsak képletesen, de ténylegesen is, hazája konzuljaként távol-keleti és európai országokban. Utoljára az Allendekormány nagykövete volt Párizslián. S költőként politikus volt. Bár egyik nyilatkozatában azt mondta, hogy közvetlen politikai témájú verset alig írt, költészete egészében azonban nagy politikai mozgósítóerőt jelentett. A hódíA múzeum állandó kiállításainak remekeiből Koszta József: Annuska Harminc évvel ezelőtt hunyt el Koszta József (1868—1949), az alföldi festők egyik nagy mestere. Sötétre hangolt viharsarki tanyarészleteiből a meszelt falú házacskák drámaian fehérlenek ki. Alkotásain a röggel küzdő itteni parasztság egykori nehéz, dolgos életét szenvedélyes módon, komor színekkel fejezte ki. Koszta Annuska című portréja, a Móra Ferenc Múzeumban nemrég elhelyezett Lucs-gyűjtemény legfigyelemreméltóbb festményei közé tartozik. A művész feleségének, Annuskának mellképe egy középkorú falusi asszonyt ábrázol, aki tekintetével maga elé néz. A mélyre hangolt semleges háttérből, mint világos foltok, a kendő és az asszony kissé csont?>s, pirosló arca kap hangsúlyt. Megjelenítésében közvetlen természetű. hűséget sejtető, érett gondolkodású nőre vall. A festő előadása biztos, erőteljes, izzó színeivel és éles fény-árnyékaival kiváló arcképet hozott létre, mellyel közelségbe hozza az ábrázoltat. Meggyőzően sikerült Annuska lényét megragadnia. Nem érdekességnek, festeni való tárgynak látja őt, hanem vele együtt élő asszonynak, aki jóban-rosszban kitart mellette. Annuska arcmásán Koszta igyekezett felszínre hozni asszonya bensőjét, feltárni lelke rezdüléseit, érzelmeinek okait, felmérni az arc karakterében kifejeződő egyéniséget. Nem az előadásmód virtuozitása, meghökkentő fogásai érdekelték — melyeknek bői felénk árad: elröppenő örömök, titkos aszoly sok művész esik áldozatul —. hanem az élet szonyi bánatok, a mindennapok sokfélesége, mecs az ember mélyebb megismeréséből fakadó él- lyek észrevétlen alakították a művész feleségét, menyek tükröztetése. Annuskát olyanná, amint őt Koszta festményén Alkotását vizsgálva, az a benyomásunk támad: láthatjuk, íme, egy emberélet, arcban kifejezve. Sűrítve SZELESI ZOLTÁN kapjuk azt a sorstartalmat, ami e nő tekinteté- művészettörténész Toppantóné Nagy Czirok Anikó felvétele tókkal szemben az őslakossággal és Latin-Amerika szegényeivel vállalt közösséget a költő, poémáiban és ódáiban az egész földrész forradalmi hagyományait, múltját, jelenét hatalmas költői látomásokba foglalta. A Nobeldíj odaítélését 1971-ben a Svéd Akadémia ezzel indokolta: „költészete elemi erővel fejezi ki egy világrész sorsát és álmait". Szemléletére döntő hatással a spanyol polgárháború volt. Lelkesedéssel töltötte el az az elszántság, amellyel a kis nép — a nemzetközi baloldal támogatásával — szembeszállt a világhódításra készülő fasizmussal. Diplomáciai küldetéséből hazatérve 1945-ben belépett a Chilei Kommunista Pártba, és pártja jelöltjeként szenátorrá választották. Az 1948-as jobboldali fordulat után emigrációba, majd száműzetésbe kényszerült. Bejárta az egész világot, többször járt Magyarországon is. Ahogy költészetében is a teljességre törekedett — eszményképe mindenfajta izmus vagy iskola félretolásával az eleven líra volt —, egyénisége is a teljes élet jelképe lehetne. Nem állt tőle távol a költői magány és az élet sűrűje sem. Szenvedélyesen szerette az életet. Élete utolsó éveit Isla Negrán, tengerparti otthonában töltötte. A politika azonban ismét kiszólította békés magányából, önéletrajzában így vall erről: „A politikai élet, mint egy mennydörgés szakított ki a munkámból. Ismét visszatértem az emberi sokaságba... A magány és a sokaság továbbra is elemi kötelesség korunk költője számára ... Ám sokkal többet tanultam az életek nagy árapályából, az egyszerre rám tekintő szemek ezreiben látott gyöngédségből. Lehet, hogy ez az üzenet nem jut osztályrészül minden költőnek, de aki egyszer is érezte, őrizni fogja szívében és kibontakoztatja a műveiben. Emlékezetes és szívet tépő a költőnek, hogy ha csak egyetlen percre ls, sok ember számára ő testesítette meg a reményt." Az 1969-i chilei választásokon elvállalta a kommunista párt jelöltjének szerepét, s szavazatszerben örömmel mondott le az elnökjelöltségről Salvador Allende javára, akit teljes költői és politikusi tekintélyével támogatott. Élete utolsó évében betegen írt emlékiratainak (magyarul is megzésével a baloldal megerősítésére törekedett. A népi egység érdekéjelent Bevallom, életem címmel) utolsó sorai a nagy államférfit siratják el. Pablo Neruda könyveit elégették, de utolsó műve, önéletírása számtalan nyelven kinyomtatva szenvedélyes vádirat a fasiszta junta ellen, és életműve továbbra is éltető reménye a demokratikus Chiléért, a független Latin-Amerikáért harcolóknak. A. J.