Délmagyarország, 1979. július (69. évfolyam, 152-177. szám)

1979-07-29 / 176. szám

MAGAZIN 10 Vasárnap, 1979. július 29: V • ' IS ggfc. * * WyKSt •;->-» ív Ösztönző fordulópont Dr.Tóth Dezső kulturális miniszterhelyettes beszéde a XX. Szegedi Nyári Tárlat megnyitóján örömmel köszöntöm Önöket. » XX. — tehát nagymúltú — Szegedi Nyári Tárlat megnyitásán. Bár itt, ezúttal a képzőművészet ennek, az örömnek közvetlen kiváltója — annak a nagy és szép találkozónak is 6zól, amelyet a művészetek itt, a nyári Szeges den adnak egymásnak és közönségeiknek. Szeged ilyenkor két nagy. s két évtizede egymást kölcsönösen erősítő rendezvényével, a Játékokkal és a Tárlattal az opera, a táncművészet, a színházművészet és a képzőművészetek — a festészet, a szobrászat, a grafika — közös közönségének, a múzsák testvériségének városává szépül, • gondosan válogatott, egymásra épülő, gazdag kulturális programjával egyetemben egy hatalmas tömegeket mozgató és meszsze sugárzó közművelődési jórummá, a nyári Magyarország legjelentősebb kmlturális központjává nő. A Szegedi Nyári Tárlatok képzőművészeti életünkben betöltött szerepe táplálkozik ls a szegedi nyárnak ebből az általános kulturál is-mfivészeti-közmfivelődési atmoszférájából: kialakulása, országossá növekedése, presztízse ezen is alapszik — ugyanakkor két évtizedes léte. fejlődése. eredményei —, integráns részét. s a Játékok mellett legfőbb gazdagítóját képezik a szegedi nyárnak. Mindennek említése természetesen korántsem a Tárlat szuverenitásának csökkentését, hanem annak illusztrálását célozza, hogy a művészetek mindenekelőtt az ember szivében, érzésvilágában keresik egymás társaságát és társalgását; as arra való emlékezésekért, hogy Szeged maga ünnepi heteit már az ötvenes évek végétől ennek a felismerésnek a jegyében alakította, éspedig olyan példaérvénnyel, hogy ma már az örvendetesen kiterebélyesedett nyári játékokra egyre inkább ez a komplexitás válik jellemzővé. A Szegedi Nyári Tárlat ugyanakkor eredményeivel és problémáival önmagában is kifejezi qzt a fejlődést, ami képzőművészet és közönség kapcsolatát illetően az utóbbi évtizedekben végbement. Az elmúlt húsz esztendő során ugyanis éppen ezen a területen egy több tényezős, s e tenyezök kölcsönhatásán alapuló előrehaladás következett be, amely egyszerre épül képzőműveszetünk gazdagodására, differenciálódására, a közönség megnevekedett érdeklődésére és a képzőművészeti élet, vele együtt a kiállításpolitika, a kiállítási rendszer nagyarányú decentralizálódására. Ennek a művészeti ée közművelődési, a vizuális kultúra szempontjából alig túlbecsülhető folyamatnak a sodrában jelentős ój kiállítóhelyek jöttek létre; kialakult, illetve még mindig kialakulóban van a periódikusan ismétlődő országos tárlatoknak az n hálózata, amely egészében ma már folyamatosan képes számot adM képző- és rparm&vészetünknek a társadalmi igények szerint differenciálódó szerepgazdagodásáról, egyszersmind azokról a helyi kezdeményezésekről és áldozatvállalásokról, amelyek összessége már a képzőművészéit kultúra iránti kollektív felelősségérzet történetileg új minőségét sejteti A Szegedi Nyári Tárlat, a Hódmezővásárhelyi Öszi Tárlat. a Debreceni és a Balatoni Tárlat, a Salgótarjáni Tavaszi Tárlat, a Pécsi Kisplasztikái, az Egri Akvarell, a Szombathelyi Textil, a Miskolci Grafikai Blennálék — a felsorolás korántsem teljes — egy központilag inkább csak lehetővé tett, támogatott, mintsem irányított. de törvényszerűen végbement decentralizálódás tényei amiben egyaránt része van a tanácsok művészetpolitikai hivatástudatának, az alkotóművészek és szövetségeseik társadalmi elkötelezettségének és a közönség növekvő érdeklődésének. Mindennek felidézése itt és most nem a XX. Szegedi Nyári Tárlat közvetlen méltatásának megkerülését — ellenkezőleg: szerepe lényegének, e szerep kitartó folytonosságvállalásának hangsúlyos elismerését jelenti. A pártnak a kulturális decentralizálást távlati célként kitűző 1998-as művelődéspolitikai irányelveit követően, a legelsők közt, a szabadtéri játékokkal egybekötött Szegedi Ünnepi Hetek képzőművészeti eseményeként, 1960 júliusában indult útjára ez a tárlat, ami még fontosabb: a regionális kereteket ie néhány esztendő múltán meghaladva az egész magyar jestészet, szobrászat, grafika felelöt program szerint alakított, elismert, nagyra becsült fórumává, fejlődésének nyomon követőjévé, sok tekintetben aktív részesévé vált. De ha a Szegedi Nyári Tárlat egy általános fejlődési folyamat legkarakterisztikusabb példája — éppen azzal kisebbítenék jelentőségéfc ha huszadik születésnapján elhallgatnánk azokat a fejlődén hozta általános gondokat, amelyekben a Szegedi Nyári Tárlat épp országos érvénye okán, szükségképpen osztozik. Aligha ünneprontás itt is kimondani, ami képzőművészeti közéletünkben amúgy ls szóbeszéd tárgya: hogy tudniillik azok a rangos országos kiállítások, amelyek időről időre képzőművészetünk egészének vagy egyegy ágának keresztmetszetét mutatják be, ma már a továbbfejlődés gondjaival is küszködnek. Kellő munkamegosztás és koordináltság. kellő differenciáltság és összhang híján átfedések mutatkoznak, alkalmanként a kifáradna, a jellegtelenség kockázatát vállalják, vagy éppenséggel veszélyét hordozzák magukban. Szeretném ezt az alkalmat megragadni, hogv kijelentsem: ennek a telítődésnek, a bőség e zavarának feloldását elsősorban a Kulturális Minisztérium tudja sürgősen elvégzendő feladatának. A Szegedi Nyári Tárlat sem gondok és nem erőfeszítések nélkül, mégis évről évre sikerrel bizonyiUrtia életerejét; meg tudta őrizni országos rangját és kétségbevonhatatlan szerepét, amelyet kulturális életünk egyik legjelentősebb központjában, az ünnepi hetek változatos programjának keretében, annak kőzönségbázisára építve eredményesen tölt be. A mostani, a XX. tárlat realizmus, ezen belül a dél-alföldi realizmus elsőbbségét biztosító szellemiségével, más irányzatoknak teret adó gazdag színképével változatlanul biztositant látszik az életképességet, a folytonosságot. De éppen, mert huszadik tárlat, hadd reméljük, hogy a nagymúltú vállalkozás történeti tanulságai s az időszerű tapasztalatok alapján egyben megújulásra ösztönző fordulópontot is jelent majd a Szegedi Nyári Tárlatok tartós jövendő történetében. Mert az igazi folytonosság záloga mindia a megújulásra való képesség marad. Giang Nam A rokka éneke Fgy domb mögül lélegzetvisszafojtva les. Es tágranyílt szemmel vallatja a vaksötétet Itten szénakazlak lehetnek, amottan vlzmosta (partok kókuszpálmafákkal, s emerre himbálódzik a háncshíd. Az 0 szülőfaluja bújik meg az éjben. S mintha hallaná futkosó gyermekek tiszta nevetését és csörömpölését a Hzstörőnek. Nini, valahol a rokka szelíd szava búg. Es a lesen levő véresre marja ajkalt. Oh. miért oly szíventitő e rokka éneke? A messzire ment férfit visszasirató? Az ő szülőfaluja ez Itten. Petróleumlámpa pislákoló fénye mellett az 6 felesége pörgeti a rokka kerekét Es röppen a sóhaj: „Oh, gondárnyékolta szemű édes feleségem, oh, háborúsdit játszó, futkosó fiacskám." Azt követelték tőle: -Ujjad ne reszkessen [a ravaszonH Azt parancsolták néki: „Nincs kegyelem, ez itt (vietcong falu!" De ki ellen fordítsa fegyverét? Az ellenség hol van itt? A puskacső lehanyatlik a reszkető kézben. Mögötte, az éjszaka foglya mögött a gyilkosságba kényszerítő acélököl. előtte a szivenütő rokka éneke, a messzire ment férfit visszazokogó. Íme virrad, de lassan, szól a kakas már. A kunyhók fölött kókuszpálmafák bóllngatnak a hajnali szélben. S a rokkakerék újra szólni kezd. „Rohamra fel!" Süvít a parancsszó. De kire lőjön? Amerre néz, leeresztett remegő fegyverek. Egy gyermek rémült kiáltása hasogatja a hajnali eget Lenn az úton egy ismert és drága sziluett [suhan el. „Tűz!" — Testvérek, ne, ne lőjetek! „Tűz!" — Tűz a ml asszonyainkra, gyermekeinkre? — Soha — soha! Vér buggyan a soha nyomán. „Tűz!" És vért köhögve kiáltja még: — Testvér, mögöttünk az ellenség! Aztán ... rászakad az ég. De még mintha felbúgna ; egy végső-végtelen pillanatra a semmibe elringató ének. a rokka szelíd éneke. A faluban mindenki virraszt ha éjnek idején megszólal a rokka éneke. Öröm. öröm ez a dal. Szavára lehull a bilincs. Es a csillagokig magasodik a Szabadság. Fordította: MADACSY LÁSZLÓ Megkérdeztük... Fölösleges emberek M

egtörtént az is, nem is régen, hogy nem lehetett gyufát kapni. Pedig akkor ötszáztíz ember dolgozott ebben a gyárban. Hiába csinálnak ilyen meg olyan aranyos kis öngyújtókat, némelyiknél már csak az hiányzik, hogy megszólaljon, anynyira tökéletes, mégis veszi a gyufát az emberiség. Én azt mondom, miránk nézve nagy szégyen volt, hogy külföldről kellett behoznunk, és a külföldi piacainkat mind ott kellett hagynunk. Most csak kétszázhétvenegyen vagyunk,, mégis többet gyártunk. Külföldre is tudnánk adni, de ott már elfoglalták a helyünket a japánok és a kínaiak. Amikor elmentem katonának, olyan volt ez a gyár, mint húsz vagy harminc évvel ezelőtt. Akkor tervezgették csak, hogy lesznek új gépek is egyszer. Az egyiket még segítettem leszerelni Budafokon. Mondták, olyan új gép lesz itt csak, amit más már levetett, „vidékre az is jó", de mi örültünk neki. Na, amikor visszajöttem katonáéktól, úgy Jártam, mint a tarJóni ember a panelházak között Találgathatja az is. itt volt az én házam, vagy inkább ott, itt állt a barackfám, de mégis inkább amott. Piszkos volt a régi gép, csupa por, csupa olaj, van helyette tiszta, és be van festve. Ha valami baja kezd lenni, ránézésre is látszik. Keresni se kell a hibát, kiabál, itt kell javítani. Kiszámítani se tudnám, mennyivel többet gyárt ez, mint a régi. Azt mondja, nem lehet jó, ha mi gyufagyártó gépet kezdünk csinálni, ahelyett, hogy gyufát gyártanánk? Hogy a bütykölés sose lesz olyan jó, mint az eredeti? Meglehet, hogy száz esetben igaz, amit mond, de a százegyedikben nem. Mi a százegyedik vagyunk. Induljunk ki abból, hogy van egy csomó szakember. Akik a régieket állandóan javítgatták. most ráérnek újat csinálni. Hat-hét«mi11ió forinttal olcsóbb lesz a gép, ez már nagy pénz. De ha hozzávesszük, hogy a többit se devizában fizetjük, akkor még nagyobb a haszon. Garancia van rá, hogy jó lesz, mert az eredeti gyárral egyezségünk van, ők adják a tervet, és tőlük veszünk néhány olyan alkatrészt, amit ők jobban tudnak csinálni. Azt se higgye, hogy nyugatnémet csupággyul jobban menne, mint a magyarral. Van egy motorom, azt mondták a javítóban, föltétlenül japán csapágyakat vegyek bele, akkor lesz já Nem tartott annyi ideig, mint a magyar. Le kell arról szoknunk, hogy a külföldi mind jó, a magyar meg mind rossz. A mi esetünkben azt is érdemes megnézni, ki az, aki csinálja. Festőkről, szobrászokról hallom, mindig avval hozakodnak elő, ki volt a mesterük. Ha nagypapa leszek, akkor is elmondom, hogy Horváth Jani bácsi volt a legjobb mártós, legtöbbet tőle tanultunk. Az még kevés, hogy ő sokat tud, mert ismerek olyanokat, akiknek legszívesebben hátát mutatja az ember. Jani bácsi tanítani is tud. Hogyan? Nincsen íifika benne semmi. Ha valamit kérdezünk, nem a mellét döngeti, nem azt mondja, na, nyavalyások, kis taknyosok, ezt se tudjátok, hanem megmutatja. De ha ő elakad valahol, nem vakaródzik, mindjárt mondja: gyertek ide, ebben jobban benne vagytok, segítsetek. Amit most mondok, az nagyon bonyolult dolog Igen egyszerű a tétel, ha kevesebb ember többet tud termelni, az csak jó lehet. Amikor visszajöttem katonáéktóL, akkor kezdték rostálni az embereket: te elmehetsz, terád nincsen szükség te pedig maradhatsz. Akárki mondja, hogy előkészítettek mindent, hogy két-három helyet is fölajánlottak. Az, hogy kiviszek két gépet, és behozok egyet, a gépnek nem fáj, de az ember soha nem lesz gép. Az első menet tiszta ügylet volt. Nyíltan megmondták, korszerűsítettünk. ennyi ember fölösleges. Először azok mennek el. akikkel baj volt. Akik nem mindig szerettek dolgozni, akik bejönni se szerettek mindig akik mindig mást szerettek volna csinálni, és sose azt, amit kellett, vagy akinek sehogy nem ment a fejébe, hogy a gyár és a kocsma között irtózatosan nagy a különbség, azokat egy öntéssel kívülre tették. Aki maradt, mind egyetértett a lépéssel, mert az ilyet akkor is meg kellene tenni, ha nincsen rekonstrukció. Csakhogy a villám utána ls csapkod, és nem lehet tudni, kit talál el. Itt már nem az a szempont, hogy ki dolgozik jobban, mert az már kiesett, aki nem jól dolgozik. Kl van itt hosszabb ideje? Férj, feleség, gyermek, nagyapa, nagymama mind gyufagyári: őket nem lehet elküldeni. Aki eddig ragaszkodott a gyárhoz, ahhoz ragaszkodjon most a gyár is! Én fiatal vagyok, akkor jöttem vissza, gondoltam, engem az isten se ment meg. Ha csak az nem. hogy a feleségem is itt van, és akkor éppen terhes volt. Gyereket jobban Időzíteni nem lehetett volna. A második eresztésről beszélünk még. Délutónos voltam, jöttem be, látom, megy a fal mellett az algyői asszony. Majdnem hozzáragad a falhoz, jaj, csak észre ne vegyék! És sír! Na, szegény asszony, ezt elküldték. Akit másodszorra rázott kl a rosta, talán mind sírt. Nem ázínészkedésből, ennyi ember nem tud színészkedni. És főleg nem a gyárkapun kívül színészkedne, amikor senki so látja. Volt két lány,' egy helyrőj jártak be, az egyik hívta ide annak Idején a másikat. Barátnők voltak, mindig együtt dolgoztak. Egyformán jól! Amelyik később jött, annak fölmondták. Megsiratta először a barátnője, aztán kilépett 6 is. Melyik statisztikába tenné bele? Magától ment? Mi megtanulunk új gépeket csinálni, és közben megtanuljuk azt is, hogy ennyi meg ennyi ember megint fölösleges lesz. Azok mennek el. akik ide tették le a garast. Csak megfordul a fejemben: ellensége lehetek én annak, akivel egy levegőt szívok? Létezhetnek, akik annyira hidegen tartják az eszüket,- hogy kapásból tudnak igent és nemet mondani, én nem tartozom közéjük. Ha számolok, azt mondom, csak ez lehet a megoldás. Most az hírlik, másképpen csökkentenek. A gyerekes anyák csapatostól jönnek majd vissza, vakarhatja a fejét, akinek viszket. Nagy baj nem lesz, ahogy elnézem, nagyjából annyian el is mennek szülni. Sokan vannak azok is, akik ott állnak a nyugdíj küszöbén. Szépen elengedik őket, de nem vesznek föl helyettük senkit; Annyival is kevesebben leszünk. Nem gondoltam rá, hogy ennyien meg tudnak siratni egy öreg gyárat, ha korszerűsödni akar. Talán soha nem volt, hogy a munkás ne a maga eszével gondolkozott volna. Aki innen elment, helyet mind talált, emiatt szemrehányást senki nem kaphat, de két dologra azért oda kéne figyelni. Van, aki azt mondja, hatszáz-nyolcszáz forinttal is kevesebbet keres az új helyen. Nem tudom, hogyan dolgozik, érdemel-e többet, de nagy érvágás, az biztos. Talán, ha beleszokik az új munkába, helyre billen. Inkább azokat a gyárakat nem értem, akik most is olyanok, mint a kiszikkadt szivacs: szívják magukba az új munkaerőt. Ha ez a százvalahány éves gyár meg tudott fiatalodni, ha ez be tudta bizonyítani, hogy okos ésszel rengeteg ember munkáját lehet megspórolni, én azt hiszem, ezen a vágányon más gyár ls elindulhatna. Maga attól fél. hogy nem számolunk rendesen? Ha egyszerre eregetné szabadon a fölösleges embereket minden üzem. akkor beütne a munkanélküliség? Anynyira egyszerre nem megy. (Elmondta Bárkányi András, a szegedi gyufagyárban.) HORVÁTH DEZSŐ