Délmagyarország, 1979. július (69. évfolyam, 152-177. szám)
1979-07-27 / 174. szám
Péntek, 1979. július 27. SZEGEDI ÜNNEPI HETEK Verdi: A végzet hatalma. Előadás a Dóm téren, este 8 órakor. Vin. Művelőd éselméletl nyári egyetem. Ünnepélyes megnyitó délelőtt 9 órakor a Biológiai Központban. A hallgatókat dr. Klszely György, az orvostudományok kandidátusa, nyugalmazott egyetemi tanár, a TIT megyei elnöke köszönti. Megnyitót mond dr. Kurucz Imre, a TIT főtitkára. Előadás 11 órától. XX. Szegedi Nyári Tárlat a Móra Ferenc Múzeum Horváth Mihály utcai Kép. tárában. Gorka Livia keramikusművész kiállítása a Gulársy Lajos Teremben, délelőtt fél 10-től este 6 óráig. Szentirmai Zoltín szobrászművész tárlata a Közművelődési Palota kupolájában. Kondor Béla monotíplái. Kiállítás a Bartók Béla Művelődési Központban, július' 29-ig. Kecskés Ágnes textiltervezö kiállítása a Bartók Béla Művelődési Központ „B" Galériájában. 1978 legjobb p akátjai. Kiállítás a November 7. Műve őd si Házban, uugus tus IS-ig. Képek a Tiszáról. Horváth Dezső és Gyenes Kálmán fotókiállítása a tápéi Juhász Gyula Művelődési Házban, augusztus 9-ig. A Solar alkotócsoport fotókiállítása a dorozsmai Petőfi Sándor Művelődési Házban. A Móra Ferenc Múzeum állandó kiállításai: Hunok, avarok, magyarok; Lucsgyüjtemény: Épülő Szeged: Kőolaj és földgáz; Ember és környezete: Csongrád megyei parasztbútorok és -viseíetek; „Vasvirágok" — a szegedi lakatos- és kovácsmesterség 200 éve; Móra-emléksz'ba. A szegedi várban „Tűzön vízen keresztül él Szeged" — kiállítás a szegedi nagy árvíz 100 éves évfordulójára. A kiállítások nyitva mindennap 10-től 19 óráig. Az örök Tisza. A Somogyi-könyvtár kiáirtisa a könyvtár olvasótermében, megtekinthető naponta 10 és 19 óra között. Szép könyv kiállítás a Technika Házában, augusztus 4-lg. Ifj, Lele József néprajzi gyűjteménye Tápén (Vártó u. 4.), megtekinthető délelőtt 10-től délután 2 óráig. Tankönyvcsúcs a vakációban Fesztiválkórus Régen volt már ilyen a szabadtéri történetében: az operabemutató szenzációja — a kórus. A Szlovák Filharmóniának A végzet hatalmában közreműködő énekkara osztatlan elismerést, nagy sikert aratott. Hivatásos együttesről lévén szó, a zenei pontosság dicsérete talán kissé furcsának tűnhet a szemükben, hiszen nem tudhatják, hogy a szabadtéri közönségét e tekintetben sem kényeztették az utóbbi években. Ami jót viszont a kórus hangzásáról, annak erejéről, hajlékonyságáról okkal mondhatunk — bizonnyal örömükre szolgál. Hiszen mindössze harmadszor énekelnek operát, ezüttal — ráadásul — tető nélküli színházban. Lubomir Mat I karigazgatót még a bemutató előtt kérdeztük, hogyan befolyásolja munkájukat a helyszín? — A teret megpillantva rögtön arra gondoltam: ez a legjobb, amit el lehet képzelni. Számos szabadtéri színpadot ismerek, amelyek korántsem rendelkeznek a szegediéhez hasonló hangzásviszonyokkal. Itt a teret körülölelő épületek akusztikai biztonságot adnak; ez az építészeti körnvezet a szabadtéri operaénekelés kétségtelenül meglevő gondjai közül párat levesz az énekkar válláról. Az is bizonyos azonban, hogy hangerő szempontjából képtelenség ugyanazt nyújtani, mint zárt térben. És még egy probjémánk adódott a próbák során: az énekkar tagjainak elég szokatlan, hogy a zenekart nem jól hallják. Ilyenformán kissé magukra hagyva kénytelenek énekelni. — Ügy tudom, mindöszsze egy éve dolgozik a Szlovák Filharmónia Énekkarával, ' de korábban is kitűnő kórusok karigazgatója volt. — Többek között az ostrawai. később pedig a prágai filharmóniai kórussal dolgoztam, néhány évig a nemzetközi hírű brnói egyetemi kórust, a Morva Tanítók Énekkarát vezettem. Brnóban ma is tanítok, az ottani, Janacekről elnevezett zeneakadémián a karigazgatókat képző osztályt vezetem. Lubomir Matl sokoldalú muzsikus: a konzervatórium zongora és orgona tanszakán is oklevelet szerzett, zeneszerzést is tanult a főiskolán, a karigazgatásón kívül. Dirigensként hétfőn a dómbeli hangversenyen mutatkozik be a szegedi közönségnek. Bár kórusának szabadtéri szereplése sokatmondó, a 91 tagú énekkar művészi pályafutásának főbb állomásaira — talán éppen ezért — bizonnyal kíváncsi a közönség. A tájékoztatást a magyarul kitűnően beszélő A tizenharmadik Mától: ifjúsági napok Lubomir Matl, a karigazgató titkártól, Emília Ktinouótól kaptuk: amatőr énekkarok tagjaiból és néhány hivatásos énekesből alakultak 1947-ben, a pozsonyi rádió kórusaként. Tíz esztendő múlva kerültek a filharmóniához, azóta elsősorban oratorikus és szimfonikus művek előadására specializálódtak. Ma már természetesen kizárólag kéozett énekeseket foglalkoztatnak. Gyakran kérik a kórust fesztiválszereplésre, rendszeresen fellépnek a Prágai Tavasz koncertjein, a pozsonyi zenei ünnepségeken, a bécsi ünnepi hetek rendezvényein. Strasbourgban a zenei fesztiválon oratorikus műveket énekeltek (ehhez a' városhoz fűződik az egyik operaszereplésük is. a Borisz Godunovban léptek fel), részt vettek a Hándel zenei ünnepségeken Halléban. Emlékezetes pódiumszerepléseik között tartják számon a Bruckner ünnepi játékokon való részvételt, ahol Wagner-műveket énekeltek, Az istenek alkonyát és a Parsivalt. Tavaly a Budapesti Zenei Hetek alkalmából Stravinsky: Oadipus Bex című művében Feren. esik János vezényletével énekeltek. Egyébként több Hungaroton-lemez készült közreműködésükkel, többek között Liszt: Szent Erzsébet legendájának felvételét is Budapesten készítették, a lemez nagydijat nyert Párizsban; szerepeltek a Bartókösszkiadásban is, legutóbb pedig Duorófc-kóruművekkel önálló lemezük jelent meg. A különböző fesztiválokon kívül Európa sok pódiumán léptek már fel. a szegedi vendégszereplés előtt Hollandiában voltak, ahol tizenkét alkalommal énekelték Janacek Ószláv miséjét. Sulyok Erzsébet Négy napon át ismét a fiataloké lesz a város. A KISZ Szeged városi bizottsága és az Express Utazási Iroda július 27. és 30. között tizenharmadik alkalommal rendezi meg a Szegedi Ifjúsági Napokat. A Nagyállomásra s a Marx térre ma futnak be az első különvonatok és -autóbuszok: péntektől hétfőig mintegy tízezer hazai és külföldi vendég érkezik Szegedre. Az idei találkozónak már a nyitánya is gazdag, szórakoztató programot, kínál. A Tisza-parton felállított színpadon déltől este 9 óráig Horváth András és Tóth András ad diszkóműsort. A SZIN ünnepélyes megnyitóját délután 4 órakor az újszegedi szabadtéri színpadon tartják. Többek között fellép itt a Fanti és a Western-folk együttes. Nagy Bandó András, Torma László, Csizmadia Sándor, valamint az ÉDOSZ Szeged Táncegyüttes. Este 7 órakoi1 az Ifjúsági Házban dzsesszfesztivál kezdődik, az East, a Hot-jazz és a JazzImpex együttes közreműködésével. A JATE-klubban Sartre Tárgyalás című darabját tekinthetik meg az érdeklődők délután 5 órától, az egyetemi színpad előadásában. A Vidia-klubban karatebemutató, a DÉLÉP- és a Posta-klubban pedig zenés műsor lesz este 8 órától. Akik a szabadtéri játékokra váltottak jegyet, Verdi: A végzet hatalma című operáját nézhetik meg. Az újszegedi kertmoziban este 10-től a Rosszemberek című színes magyar filmet vetítik. Az Express-jeggyel rendelkező fiatalok az ifjúsági napok idején Ingyen utazhatnak a szegedi villamosokon és a trolin. Holnap, szombaton délelőtt szabadtéri grafikai kiállítás nyílik a Tisza-parton, a színpadon amatőr színjátszók mutatkoznak be. A hagyományos ifjúsági karnevál délután 5-kor, az utcabál este 10kor kezdődik. Néptánctábor Kisteleken Az úttörők hagyományos népművészeti táborainak néptánc „részlege" Csillebércről mór korábban is Szegedre „költözött" néhány alkalommal; az eddigi szegedi országos néptánctáborok sikere révén kapta az idén is az Országos Űttörő Elnökség megbízását a megyei elnökség és az ÉDOSZ táncegyüttes vezetősége — úttörőkorú néptáncosok és együttes vezetők találkozójának megrendezésére. Az országos néptánctábor színhelye ezúttal Kistelek, a program: előadások néprajzi és népművészeti témakörökből, tánctanulás. Neves népművészek látogatnak majd el a táborba, a gyerekek elleshetik mesterségük fogásait és az idén először mesemondókat is hallgathatnak Különféle vetélkedőket ren-' deznek, megismerkednek Szeged kulturális értekeivel. A néptanctóbor tegnap délutáni megnyitóünnepségén Trencsényi László, a Magyar Úttörők Szövetsége kulturális szakbizottságának titkára köszöntötte a résztvevőket. A tábor augusztus 2-án zárja kapuit. A diákok vakációznak, „tankönyvcsúcs" van viszont a kiadóknál, a nyomdákban, a könyvkereskedőknél. — Valamivel rosszabbul állunk, mint az elmúlt tanév előtt. Tavaly Ilyenkor már több tankönyv várta nálunk, hogy eljuttassuk az Iskolákba, a könyvesboltok raktáraiba — mondotta Drucker Tibor, a Könyvértékesítő Vállalat igazgatója. — A vállalatnak összesen 2400-féle tankönyvet kell 300 könyvesbolton keresztül, 8000 oktatási intézmény között elosztania, a korábbi 75 nap helyett — a hosszúra nyúlt tanév miatt — gyakorlatilag az idei vakáció hatvan napja alatt. Csak a kiadók, a nyomdák, a könyvkereskedők és az iskolák összehangolt, szinte órára egyeztetett tevékenységével érhetjük el, hogy valamennyi tankönyv csengőszóra ott legyen az intézményekben. az iskolákban. Nem véletlenül hangsúlyozom az Iskolákat is, korábban ugyanis átmeneti raktárnak rendelkezésre bocsátották a vakáció alatt amúgy is üresen álló tantermeket, tornatermeket, az idén viszont több helyütt nem fogadják a kiszállított könyveket A tankönyvek több mint 85 százaléka egyébként a Tankönyvkiadó Vállalat gondozásában jelenik meg. — A szeptember elején kezdődő tanévre U 79-féle tankönyvet, munkafüzetet és feladatlapot bocsátunk az általános és középiskolai tanulók rendelkezésére — mondotta ezt követően Petró András, a Tankönyvkiadó Vállalat igazgatója. — Ebből 481-et újonnan jelentetünk meg, s 147-féle kötet az új tantervek bevezetéséhez készül, Ezzel folytatódik az 1978—79-ben indult tankönyvprogram az általános Iskolákban és szakközépiskolákban, s megkezdődött a gimnáziumban. Napjainkig 366-féle tankönyv kész az újakból, s az előrejelzések szerint, jelenleg úgy tűnik. 24-féle alsó. és középfokú iskolai tankönyv augusztus utolsó napjaira, tizenkettő pedig csak szeptember eleje után készül el. Az általános iskolai könyvek közül napjainkban még 17-féle hiányzik, de csak háromféle nem lesz ott az első csengőszóra az iskolákban. Egyik ezek közül az általános iskolai ötödik-nyolcadik osztályos rajz munkafüzet, amelynek elkészítéséhez később fogott hozzá a nyomda, mint ahogy megállapodtunk. (MTI) Új eljárás Élelmiszerek minőségének vizsgálata Az élelmiszer minőségének vizsgálatára új eljárás kidolgozása .kezdődött meg a Központi Élelmiszeripari Kutatóintézetben. A módszer lényegében a jelenlegi érzékszervi, vagy kémiai minőségmeghatározás helyett a gyorsabb, s főként nagyobb biztonságot jelentő fizikai meghatározáson alapszik. Az új módszerhez egy különleges optikai műszert vásárolt külföldről az intézet, ezzel világítják át a minősítésre szánt gyümölcsöt vagy más élelmiszert. Abból, hogy az anyagon meddig hatol át a különböző hullámhosszúságú fénynyaláb, következtetni lehet az összetételre, az élelmiszer béltartalmára. A kutatók most valamennyi fontosabb élelmiszerhez elkészítik az úgynevezett elnyelési színképet, ennek során meghatározzák egy-egy tulajdonságra — szín. fehérjetartalom. zsírtartalom — a megfelelő színtartományt. így az előre elkészített színmintával összehasonlítható a vizsgálat eredménye. Jelenleg egyebek mellett az alma. az őszibarack, a paradicsom, a sajt. a szafaládé elnyelési színképét alakítiák ki. Természetesen ez hosszadalmas, bonyolult vizsgálatsort igényel, amelyhez még a számítástechnikát is segítségül hívják. (MTI) Vendégművészeink pH* W * JjR Bk m. [S -**' fifflS ki v \ jto® m-e- J&S W >9füB I - MSm - Mgi^^H 1 wy ' ^Rplf : vWá !>< A I/lííi. ÜV tf I S Hh gjgj; X j tt wgH V wm Ha én is Mézga Aladár lehetnék... Acs S. Sándor felvétele Ma. pénteken este másodszor mutatják be a Dóm téri szabadtéri színpadon Verdi A végzet hatalma című operáját Képünkön: Szergej Lejferkusz (Don Carlos) és Nelly Boskova (Preziosilla), az előadás két külföldi vendégművésze, a tábori jelenetben Ma már középkorú férfiakemlékeiben bizonyosan megtalálhatók az idestova évtizedes Mézga Gézának és b. nejének dialógusai. Talán azért, mert legtöbbjüknek szintén meglehetett a maguk Hufnágel Pistije ... Ám valószínűleg még ők sem emlékeznek azonban Mézga l Aladárra. A zseniális ifjú fi^ zikus-rosszcsontra, aki időn| ként észveszejtő családja, a ' Mézga-família elől maga l konstruálta, hegedűtokban ! hordozható és fölfújható űrhajón röppen el esténként Blöki kutyájával egy-egy fura bolygóra. A mai 6—8 éveseknek pedig végképp ismeretlen lehet. Most, egy érdekes gyermekfoglalkozás-kaland indításaként — találkozhattak vele. Nyári délelőtt Újszegeden, a November 7. Művelődési Házban, ötven-hatvan nebulóval. a Rózsa Ferenc sugárúti általános iskolában levő napközis tábor kis lakóival. Akik pár perc múlva önfeledten tapsolnak, együtt énekelnek Ákommal és Bókommal. a két mókamesterrel. Azután Mézga Aladár különös kalandjaiban gyönyörködnek. újra énekelnek, majd fölfedezik a „véletlenül" elveszett-eldugott Csupakócot. Ugyanis ő lenne a minta embernagyságú figurák készítéséhez. De mi történik hirtelen? Csupakóc megmozdul, hangot is ad — és rövidesen átveszi a vezetést. Térül-fordul. s már a filmről. Mézga Aladár űrutazásairól van szó. Legyünk mi is űrhajósok! S a bábkészítés — a Mars-lakók (Vénusz-lakók?) elleni rejtőzködéshez szükséges öltözékkészítéssé alakul. A Bartók Béla Művelődési Központ három fiatal népművelője, Szekeres Ferenc, Pacsika Emília és Trabalka István kétnapos, jóformán nonstop gyermekprogramot állított össze a napközis tábor kicsinyeinek: „Hurrá, űrhajósok leszünk!" A Bojtorján-együttes eltűnik, később megkerül és koncertet ad. az űrutazás pedig — mint minden egyéb is — a Földön végződik. Közben: móka, ének — ép egyben munka is. Lehet csodálkozni, ha két nap elteltével -bármelyik ifjú Mézga Aladár-utód. talán szülei Hufnágel Pisti-emlékeire rímelve, valahogyan így sóhajt föl: de elszaladt az idő? D. L. » I