Délmagyarország, 1979. július (69. évfolyam, 152-177. szám)

1979-07-20 / 168. szám

8 Péntek, 1979. július 20. Bajnokok Machán Róbert és Szörényi Judit Úszó­tanfolyam A SZEOL AK július 23. és augusztus 4. között két­hetes úszótanfolyamot indít a partfürdőn. Részvételi díj: 150 forint. Jelentkezés a partfürdő főbejáratánál jú­lius 23-án, reggel 7 órakor és fél 9 órakor. Taróczy a negyed­döntőben Baastadban a svéd nem­zetközi teniszbajnokságon a 2. helyen kiemelt Taróczy Balázs a veterán ausztrál Bob Carmichael ellen bizto­sította a negyeddöntőbe kerü­lést — nem egészen „nyu­godt" mérkőzésen: Taróczy—Carmichael 6:2, 6:7, 7:5. Tegnap délelőtt a döntők­kel befejeződött Szeged vá­ros nemzetközi teniszbajnok­sága. A SZEOL AK újszege­di pályáján lejátszott talál­kozókon nem született vá­ratlan eredmény. Az I. osz­tályú női egyesben a BSE kiválósága, Szörényi Judit mindössze két játékot veszt­ve biztosította a bajnoki cí­met, míg az I. osztályú fér­fi egyes fináléiában a NIM egykori Davis Kupa-játéko­sa, Machán 6zerezte meg a győzelmet. Az egyébként kitűnően megrendezett esemény egyet­len szépséghibája — nem a szervezők tehetnek róla —, hogy a II. osztályú férfi egyes döntője elmaradt, mi­vel Bakonyi (KSC) nem je­lent meg. A tehetséges új­pesti Bánhidi így játék nél­kül szerezte meg a bajnoki címet. Izgalmasan alakult viszont a II. osztályú női egyes döntője. Kovacsics (Ny. VSSC) nyerte az első játszmát, ám a második szettben egy ellene megítélt pont — a labda az alapvo­nalon túlra szállt, a játék­vezető mégis Lukácsnak ítél­te a pontot — azonban ki­zökkentette megszokott rit­musa isó\. A döntő játszmá­ban azonban ismét ellenáll­hatatlan volt a tenyeres ol­dalról rendkívül keményeket ütő nyíregyházi teniszező. A döntők eredményei: Férfiak: I. osztály. Döntő: Machán (NIM)—László (Bp. Spartacus) 6:3, 6:3. Szeged város bajnoka címet Machán Róbert szerezte meg. II. osztály. Döntő: Bánhidi (Ű. Dózsa)—Bakonyi (KSC) játék nélkül. Nők. I. osztály. Dntő: Szö­rényi J. (BSE)—Duday (BSE) 6:0, 6:2. II. osztály. Döntő: Kova­csics (Ny. VSSC)—Lukács (Bp. Spartacus) 6:2, 4:6. 6:2. XXEII. nemzetközi maratoni futóverseny és országos bajnokság Hírek a labdarúgó NB I-ből A Bp. Honvéd augusztus 1-én a Tatabánya ellen ját­szik. egy héttel később pe­dig két. Spanyolországban sorra kerülő tornára utazik. A keret kiegészült a sokáig sérüléssel, betegséggel baj­lódó játékosokkal, így Bodo­nyi. Kozma, Nagy és Pintér is készül az új idényre. A Bp. Honvéd játékosállo­mányában több változás tör­tént, Pájer. Karalyos, Geiger és Varga II. távozott el, s még kérdéses, mi lesz Pó­czikkal, aki korábbi klubjá­hoz. a Rába ETO-hoz sze­retne visszamenni. Több új játékos került a piros-fehérekhez, közülük Geiger (Vasas Izzó), Hámori (Kossuth KFSE — korábban Pécs), Rózsavölgyi (Bp. Spar­tacus — korábban Vasas), Menyhárt (Csepel) már sze­repelt az NB I-ben. A Bp. Honvéd játékosa lett a BVSC két ifjúsági váloga­tottja, Kerepeczki és Szei­bert, ezenkívül a tehetséges váci középhátvéd, Garaba, akiért több klub versenyzett, továbbá a Rákóczi SE-ből Janiga (korábbi ifjúsági vá­logatott kapus és a Vasas­ban védett) és Csorba, Rácz (Papp J. SE), Kotul (22. sz. Volán) és • Bazár (Budaőrs). Az újonc Pécsi VSK július 12-től készül délelőtti és délutáni edzésekkel. Augusz­tusban oda-vissza játszanak az Eszékkel. A felkészülés nagy hiányosságának tartják, hogy a hétvégeken megfelelő játékerőt képviselő csapatok­kal nem tudnak találkozni. Az biztos, hogy augusztus 18-án a MÁV Előre az ellen­felük. Az NB I-et kiharcolt csa­pat 17 játékosa képezi az NB l-es keret gerincét. a PMSC-nek visszaadott Révfi, továbbá a Pécsi Kinizsibe távozott Csaba kivételével. Hat saját nevelésű, volt if­júsági játékosuk is a felnőt­tek közé került. Ezenkívül leigazolták Szőcsöt Szek­szárdról, Hosszút Kaposvár­ról, Ivánt Komlóról, Winklert Barcsról, Jurint a Pécsi Postásból. Folynak még a tárgyalások Steyer (PMSC), Győri és Gaják (Szigetvár) átigazolása ügyében. * A bajnoki cimet védő Ü. Dózsa nagy kérdőjele, hogy a korábbi ifjúsági válogatott csatárt a Komlóról Pécsre került Kiss Sándort a PMSC kiadja-e a lila-fehéreknek. Kellnert kiadják az újonc Volánnak, Stamler pedig Komlóra távozott Zámbó folytatja... Visszatért Újpestre Bene Ferenc is — vezetőnek. Du­nai II. pedig, mint pályaed­ző segít Várhidi Pálnak Hal­mai Tamás társaságában. Az autóbalesetből adódóan Törőcsikre nem számíthat­nak egy ideig, így Várhidi Pál nem várja gond nélkül az új idényt, amely a baj­nokcsapat számára már au­gusztus 18-án megkezdődik az újonc Volán elleni talál­kozóval. A Szegedi Szabadtéri Já­tékok nyitónapján, július 21-én már 23. alkalommal rendezik meg városunkban a nemzetközi maratoni futó­versenyt. Az esemény érté­két növeli, hogy a verseny, az idén először, egyben or­szágos bajnokság is. 1957. június 16-án kezdő­dött ... A jugoszláv Franjo Skrinjar 1957—59. között „mesterhármast" ért el. Ma­gyar sportoló sikerére egé­szen 1961-ig kellett várni, akkor Szalay Béla haladt át elsőként a célvonalon. Sza­lay úgy hálálta meg a sze­gedi közönség biztatását, hogy a következő évben is­mét megnyerte a versenyt. 1965-ben kezdődött Tóth Gyula páratlan sorozata. Az ózdi atléta ötször egymás után győzött, majd 1970-ben a harmadik helyen végzett, az azt követő két évben azonban ismét Tóth bizo­nyult a legkitartóbbnak. 1973-tól vendéggyőzelmek­nek tapsolhattak a nézők a Széchenyi téri célban. Dr. Ronald Hill (Nagy-Britan­nia) és Ri/szard Chudecki (Lengyelország) egyaránt két-két alkalommal végzett az élen. Az eddigi legjobb eredmény a lengyel Janusz Wasowski nevéhez fűződik, aki 1978-ban 2 óra 19 perc 01 másodperces idővel győ­zött. Eddig 12 nemzet 141 at­létája küldte el a nevezését a szervező bizottság címére. A külföldiek közül egyetlen korábbi győztes sem jelezte részvételét, a rajtlistán sze­repel viszont az NSZK-beli Inge Habel neve. aki ezút­tal harmadszorra vesz részt a versenyen. A külföldi fu­tók mellett a teljes magyar élgárda rajthoz áll. köztük az 1977. évi győztes, Szeke­res Ferenc. A rajt és a cél is a Szé­chenyi téren lesz. A mezőny, végig aszfaltozott úton, a Szeged—Sándorfalva—Sze­ged útvonalon fut majd. A rangos nemzetközi esemény­re 27 szegedi vállalat, intéz­mény és üzem ajánlott fel értékes tiszteletdíjakat. T. I. * MINDENFELŐL Szergej Pavlov cikke a Szovjetszkij Szportban „A soron következő nyári olimpiai játékok az ilyen­fajta versenyek történeté­nek alighanem a legjelentő­sebb küzdelemsorozata lesz." Ezzel a megállapítással kez­di a „Szovjetszkij Szport­ban" csütörtökön megjelent cikkét Szergej Pavlov, a Szovjetunió Sportbizottságá­nak elnöke. A cikk abból az alkalom­ból jelent meg. hogy már csak egy év van hátra az 1980-as esztendő kiemelkedő sporteseményéig, a nagy ér­deklődéssel várt moszkvai olimpiáig. Szergej Pavlov büszkén számolt be arról, hogy az olimpia szervező bizottság tevékenységét a NOB több ülésén, illetve tanácskozásán méltatta, és igen jónak mi­nősítette. Kitért arra is, hogy a lehető legsikeresebb lebonyolítás érdekében több mint 160 ezres stáb áll ké­szenlétben, idegenvezetők, összesen 45 nyelven tudó tolmácsok, közlekedési dol­gozók, gazdasági, kereskedel­mi szakemberek sora. Egy­szóval Moszkvában, de azt lehet mondani az egész Szovjetunióban nyugodtan nézhetnek a soron követke­ző nyári játékok elé. SAX—SOSONKO DÖNTETLEN Amszterdamban az IBM nemzetközi sakktornán le­zajlott a 6. forduló. A ma­gyarok közül Faragó István sötéttel a 44. lépésben vere­séget szenvedett a fülöp-szi­geti Eugenio Torretól. Sax Gyula is sötéttel játszott a holland Genna Sosonko el­len, a 14. lépésben döntet­lenben egyeztek meg. Hár­man állnak holtversenyben az élen, éspedig Hort és Smejkal (mindkettő cseh­szlovák), valamint a holland Ree egyaránt 4,5 ponttal. Fél ponttal lemaradva követi őket Sax Gyula. Faragó holtversenyben a 11. helyen áll a ho'lland Donner társa­ságában. MENOTTIÉKNAK NEM MEGY... Óriási meglepetés született a La Paz-i stadionban 30 ezer néző előtt. Bolívia lab­darúgó-válogatottja 2-1 (1-1­es) győzelmet aratott a vi­lágbajnoki címet védő Ar­gentína ellen. Cesar Menotti nem tulajdonít nagy jelentő­séget csapata VB-döntő utá­ni második vereségének. Mint elmondotta, keresi az új csapatot, a világbajnok együttesből egyedül Pasa­rella szerepelt Bolívia ellen, és nem játszott Maradonna, az új csillag sem. A HAMBURG AZ ESÉLYES A Bundesliga újabb idé­nye augusztus 11-én kezdő­dik és egy szerdai játéknap­pal — augusztus 29-én — december 15-ig tart. A ta­vaszi forduló mérkőzéseit január 19. és május 31. kö­zött rendezik. A rajt előtt új­ra megszavazták a 18 első ligás csapat edzőjét. Ezek szerint a bajnok Hamburg gárdája az első számú esélyes. Leg­nagyobb ellenfele a Bayern München együttese lehet, míg a tavalyi bajnok Köln az edzők értékelése szerint nem tartozik az esélyesek közé. BAJNOKSÁG — OLIMPIAI RITMUSBAN Minden ország úszósport­jában a bajnokság az egyik legnagyobb esemény. A Komjádi-uszodában vasár­nap kezdődik a nyolcnapos seregszemle, amelyet a szö­vetség az 1980. évi moszkvai olimpiai programja, ritmusa szerint rendez meg. Tóth Akos, szövetségi kapitány bizakodó a küzdelemsorozat előtt, s mint mondotta sze­retné, ha több országos csúcs megdőlne. Mosolyalbum — Nem kell a maci.. „ az autót... — Tessék. Forgatja, nézegeti, fény­őzön zúdul rá. — Repül a kismadár... Nem repül; a gyerek sír. Módszer váltás. A kisfiú kezében labda, autót berreg­tetnek neki, beszél hozzá a fényképész és az anyuka, hangzavar. A gyerek egy pillanatra megilletődik, elfe­lejti, hogy sirni akar, katt... katt... Jencikét leemelik az asz­talról, összeszedik a holmi­kat. A család indul; a hang: — A macit is tessék vinni — s anyuka kezébe kerül a bábu. A gyerek észreveszi, megfogja a macit, magához szorítja, arcán mennyei mo­soly, minden rendben van. — Ilyenek a csöppségek — mondja mosolyogva Sziráki Zsuzsa, aki a felvételeket készítette. — Legalább őszin­ték. — A felnőttek? — Szinte mindenki más akar lenni a fotón, mint amilyen a valóságban — mondja Rosiár Lászlóné kép­retusőr. — Így aztán hűt­lenségig rajzoljuk át a ké­peket, nehogy a páciensek jöjjenek reklamálni. A Szegedi Fényképész Szö­vetkezet Széchenyi téri üz­letébe sorra íónnek a ven­dégek. Délutáu van. Ilyenkor kezdődik a búcsújárás, dél­előtt csendesebb a műterem. Zömmel azok jönnek, akik­nek igazolványkép kell. Sok felvétel készül a gyerekekről, hétvégeken az ifjú párokról. — A portréképre kevés az igény, a megrendelések szá­ma állandóan csökken — mondja Szabadi Jenő, a szö­vetkezet elnöke. — Emlék­szem, még úgy tíz éve is, hétvégeken sorba álltak a családok a műteremben. Ma inkább saját maguk fényké­peznek az emberek, s utána hozzák nekünk a filmet, elő­hívni. Vissza kell hódítani a vendégeket. Ezért ma már az üzleteinkben készülő fényké­peket is eredeti színekkel készítjük és nem színezzük, mert az nem szép. — Eddig miért nem ere­deti színekkel dolgoztak? — Nem voltak meg a fel­tételek. Hiányoztak a meg­felelő berendezések, anyagok. Ezeket nagyon nehéz besze­rezni. Ez a legnagyobb gon­dunk; az anyagellátás. Nincs, nem is lesz, majd később — ilyen válaszokat kapunk, ha valamilyen anyagot kere­sünk. így aztán a filmekkel is takarékoskodnunk kell. — Igaz — bólint Takáts László, a szövetkezet egyik fotóriportere. — Régen ki­fizették nekünk az elhasz­nált film mennyiségének az értékét, ma csak azután a nyersanyag után kapjuk a pénzt, amiből olyan kép lesz, amit eladunk. Nekünk nincs fix fizetésünk, annyit kere­sünk. amennyi képet el­adunk. — Jól keres? — Összejön havonta öt­hatezer forint, de ezért so­kat kell loholni. — Baj? — Nem. ez adja a munka érdekességét. Ma itt, holnap ott. ? v — Tíz éve történt. Volt két szomszéd. Az egyiknek a gyönyörű gyümölcsfáját a másik egy éjjel a kerítésnél függőlegesen lemetszette. Annyit, amennyi átlógott az ő portájára. A károsult pa­naszra ment a bíróságra, ott dokumentumot kértek. így jött hozzám a póruljárt em­ber, s kérte, hogy csináljak képet megcsúfított fájáról. Mondta, hogy a szomszéd mi­kor nincs otthon. Mentem én időre, átléptem a keríté­sen, két fölvételig jutottam, mikor mögöttem kutyacsaho­lást hallok. Nézek arra, egy óriási komondor jött felém. Szóval a szomszéd csak ott­hon volt, ő uszította rám a kutyát. Nosza, usgyi, átdob­tam magamat a kerítésen, be a kocsiba, irány Szeged. A két kép sikerült, a károsult megnyerte a pert. A kutyák­tól mindenesetre azóta is fé­lek ... A többi fényképész is mondja, változatos, szép szakma az övéké. Bizonyára ezért van, hogy a szövetke­zetben nem ismerik azt a szót: munkaerőhiány. H. I. fi szeszes ital árusításáról Ellenőrzések tapasztalatai Az ellenőrzések tapaszta­latai szerint a szeszesital­értékesítés korlátozásáról másfél éve kiadott rend'eletet — jóllehet a szabályozás félreérthetetlen tilalmakat tartalmaz — sok vállalat sa­játos módon, többféleképpen értelmezte, s ennek megfe­lelően — legtöbbször a szá­mára kedvező módon — ér­vényesítette. Ennek meg­szüntetésére. a rendelet egy­séges végrehajtása érdeké­ben a Belkereskedelmi Mi­nisztérium most kiadott ál­lásfoglalása felhívja a fi­gyelmet a leggyakoribb elté­résekre, megmagyarázza a fogalmakat. egyértelműen tisztázza a vitára okot adó kérdéseket. ' Az állásfoglalás egyebek között hangsúlyozza, hogy a rendelet szerint minden al­koholtartalmú ital szeszes italnak számít, kivéve az al­koholos gyógynövényekből, nem élvezeti célokat szol­gáló, olyan drogkészítmé­nyeket, mint például a gin­senglikőr, amelyek korláto­zás nélkül árusíthatók. Is­mét figyelmeztették a válla­latokat arra, hogy a zöld­ség-gyümölcs üzletekben változatlanul tilos, az édes­ségboltokban. a kávé-tea szaküzletekben pedig csak korlátozott választékban 'artható szeszes ital — a borok közül például csak vemuth, csemegebor, pezsgő és tokaji —, még akkor is, ha az üzlet korábban ki­adott működési engedélye bármilyen szeszes ital áru­sítására lehetőséget adott. A miniszteri rendelethez múlt évben kiadott helyes­bítés szerint a vegyesbol­tok, az iparcikkjellegű ve­gyesboltok is, a melegkony­hával nem rendelkező büfék és falatozók — természete­sen az időbeli korlátozás fi­gyelembevételével — jogo­sultak a szeszesital-forgal­mazásra. A szeszesital-árusítás reg­gel 9 óráig tartó tilalma alól csak a szállodákban műkö­dő vendéglátó üzletek — azok, amelyekbe a vendég a szállodából közvetlenül beléphet — mentesülnek. Az egyéb szálláshelyek — tu­ristaszálló, kemping, fogadó, panzió, s idetartozik még a szociális otthon is — ven­déglátó üzletel munkanapo­kon kizárólag csak 9 óra után árusíthatnak szeszes italt. Az állásfoglalás végül fi­gyelmeztet arra, hogy a rendelet értelmében új ter­melői borkimérési engedély csak a termelés helyére ad­ható ki, az üzlettérben és a kirakatban változatlanul csak a meghatározott meny­nylségű szeszes ital tartható, s ugyancsak érvényes a rendelkezés, amely szerint tilos a szeszes ital reklámo­zása. (MTI)

Next

/
Oldalképek
Tartalom